Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-01 / 51. szám

1978. mórfius 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Sajnálatos, egyben tanul­ságos is a Nyúlkenyér esete, a Döme Piroska írta tévé­filmé, amely a tatabányai bányászok életéről és harcá­ról szólt, méghozzá legkriti­kusabb helyzetekben ábrázol­va az ellenállásra gyülekező erők. a bányászok küzdelmét. Sajnálatos, mert feltehetően azzal a szándékkal készült olyannak, amilyennek vasár­nap este láthattuk, — első­sorban formai megoldásai­ban — hogy határozottan el­kerülje a hasonló témájú te­levíziós művekben gyakorta előbukkanó közhelyszerű ábrázolást, a sematikus meg­közelítést. Nyúlkenyér Valami újat akart tehát nyújtani mindenképpen, s a végletes antisematizmustól vezettetve zsákutcába futott, a már-már öncélú képi szé- pelgés ragadta el, s a hagyo­mányos cselekmény-építke­zéssel ellentétben olyan, a cselekményt apró szeletekre vagdaló és szeszélyes rendbe illesztő dramaturgiát köve­tett, amelynek a végeredmé­nye: homályban maradó részletek, egységbe nem fo­gott epizódok, fel-felbufckanó szereplők, akik azután rend­re el is tűnnek, fel-felkapott cselekményszálak, hogy az­után folytatás nélkül elma­radjanak és így tovább. Mintha Rémiás Gyula rende­ző egyenesen azon törte vol­na a fejét, hogyan lehetne oly módon túlbonyolítani a részleteket, hogy már már ki se ismerjük magunkat a film világában. Olyan labirintus­ba vitt bele, amelyben kellő vezérfonal hiányában nem tudott eligazodni a néző, még kevésbé „kivánszorogni” be­lőle. Meglehet, vannak, akik a harcoló bányászok hősiessé­gének példáját közelről és jól ismerik. Talán személyes élményeik is összerímelnek, a megidézett eseményekkel, így hát számukra a film megér­tése kézenfekvőbb lehetett. De hány és hány fiatal néző­nek okozhatott gondot, ne­hézséget az ábrázolási mód túlzottan impresszionisztikus jellege, s nem egy olyan ti­tok, megfejtése is, mint ami­lyen például a címben sze­replő jelképé, hogy vajon mit is jelenthet a nyúlke­nyér. Még szerencse, hogy a Rá­dió- és Televízió Üjság is­mertetője az érdeklődőnek segítségére szolgálhatott, hisz belőle megtudható volt, hogy olyan kenyérről van itt szó, mint mifélénk itt az Alföldön a madárlátta kenyérdara­bocska. Igaz, a film elején egy rövidke időre, az étkezés jelenetében felvillant ama bizonyos kenyérdarab, az apa letöri, majd papírba csoma­golja és visszarakja táskájá­ba. Csakhogy többet erről a kenyérről említés se történik, ami már dramaturgiailag alaposan hibáztatható. Ha legalább visszatérne még egyszer, akár az apa hazaté­résének pillanatában, s kellő hangsúllyal, hogy miként ku­tatnak, keresnek utána az apjukat hazaváró gyermekek, akkor a jelkép titkát is a filmből fejthettük volna meg, nem pedig kiegészítő magya­rázatból. De ahogy nincs megfelelő visszacsatolás a jelképes tar­talmú címre, éppúgy sok részlet szerepel társtalanul, magára maradottan a film egészében. Ezért hiába a szép képi kompozíciók soka­sága és a helyenként finom lírai hangvétel, és hiábava­ló a sokszínűségre való tö­rekvés is az élet ábrázolatá­ban — ha épp azt nem ért­jük, ami a leglényegesebb, ha értelmünk tanácstalanul áll a részleték összefüggései­vel szemben. Helyes alkotó­szemléletre vall, hogy a kö- - zösséget átható mozgalomról közösségben gondolkodva kí­vánnak képet adni az alko­tók; csakhogy a közösség, a tömeg ábrázolásának is meg­vannak a szigorú törvényei, melyek közül a legfontosabb: a közösségnek, a tömegnek is határozott arca van a monda­nivaló szemszögéből. Puszta jelenléte nem elégséges. S az élet, a mindennapi sem me­rülhet ki a napi események többnyire véletlenszerű fel­idézéséből, mert tarkaság születhet ezáltal, de lényeges összefüggéseket tartalmazó gondolat aligha. Az elmon­dottakból következik, hogy a film nem tette lehetővé a harcoló bányászokkal való érzelmi azonosulást, nem vált meggyőződést tápláló él­ménnyé. Nézőpont A televízió kulturális fo­lyóiratának februári száma, immár a második, ahogy vár­tuk, nem további előrelépés, ezzel ellenkezőleg, a leegy­szerűsödés irányába történő visszalépés. Több lett az úgy­nevezett,, állóanyag” és ke­vesebb a friss, eleven publi- cisztikus téma. És ami külön is feltűnő, hogy épp a képi, vizuális többletet jelentő il­lusztráció hiányzik belőle. Magyar fordítója csaknem tíz percen át beszélt például Gábriel Garzia Marquezről, de egyetlen árva képet sem láthattunk a világhírű latin­amerikai íróról. S vajon a Huszárik Zoltánnal történő beszélgetést is nem színezhet­te volna-e egy-egy régebben készített filmjéből vett rész-, let, hisz Huszárik bevallása szerint is képekben gondol­kodik! Erre már csak azért is jó volna fokozottabban ügyelni a folyóirat szerkesz­tőjének, mert félő, hogy a Nézőpont oly módon válik szóközpontúvá, verbálissá, hogy alig különbözik majd a rádió hasonló célú kulturá­lis műsoraitól. Babits-ébresztő A televízió az esztergomi Előhegyre, Babits egykori házába — ma emlékmúzeum­ként várja az odavetődő tú­ristákat — toborozta egybe a költő hajdani tanítványait, pályatársait, hogy még ma is meglévő félreértéseket is tisztázandó, mély emberségét és művészi igazát felragyog- tatva idézzék meg a Jónás könyvének, a maga magát emésztő „költő-fejedelem­nek” alakját és szellemét. Jelképesen: az alkalomra Előhegy a nagy költőnek ki­járó tiszteletadás magaslatá­vá vált. Ez a műsor szenve­délyes hangon olyan erővel szólt a Babits-kérdés megol­dandó feladatairól is, hogy méltán eredményezheti a méltánytalanul háttérbe szo­rult életmű nagyobb népsze­rűségét és élismertetését. A gondosan szerkesztett, izgalmas lelkűsmeretébresz- tő programból legfeljebb egy hiányzott: a dal. Az ömagát emésztő poéta mélységeiből bizonyára még többet érez­hettünk volna meg, Ha szó­ban forgó versek közül egy- egy talán el is hangzik, talán épp az esztergómi évekből származó, nagy erejű Balá­zsolás. VM Tízezer „hímes“ a Sárközből Festik a húsvéti hímes tojásokat a Sárközi Népművészeti Háziipari Szövetkezet népművész asszonyai. Vörös Mihályné, a népművészet mestere és társai: Farkas József né, Sümegi Mihályné és Vámos Lajosné mintázzák a virágos, madaras szép ajándékokat. A decsi székhelyű szövetkezet az idén tíz­ezer „hímest" szállít a népművészeti boltokba. Tavaszi zenei rendezvények Több mint ezer év a barátság útján Beszélgetés dr. Sztojan Radevvel Bulgária idén ünnepli az ötszázéves török uralom alóli felszabadulásának századik évfordulóját. A jubileum al­kalmából Szolnokon, a vá­rosi tanács dísztermében ki­állítást rendeztek a mai bolgár nép- és iparművé­szet gyöngyszemeiből. A szebbnél-szebb színes sző­nyegek, fafaragások, éksze­rek, bőrdíszművek, kerámiák bemutatóját dr. Sztojan Ra- dev, a Bolgár Kulturális Központ igazgatója nyitotta meg. A magyarul hibátlanul be­szélő dr. Sztoj an Radev kész­séggel elvállalta a tárlatve­zető tisztét is: — A mai bolgár nép- és iparművészet gazdiag hagyo­mányokból táplálkozik. A kiállításon felfedezhető az a három forrás, amelyből a bolgár népművészet kiala­kult. A trák örökséget idézik az aprólékosan megmunkált leheletfinom ékszerek, az óbolgár hagyományt elsősor­ban a kovácsoltvas tárgyak, eszközök, s végül a szláv ha­tás nyomait őrzik a Rodope hegység településein készült fafaragások, hímzések, szőt­tesek. — Az ízlésesen díszített bőr könyvborítók juttatják eszembe nemrég megjelent kötetét. — A kiállításon nincs be­lőle egy példány sem, de szí­vesen beszélek róla. A Gon­dolat kiadó jelentette meg Magyarok és bolgárok című, a két nép kapcsolatáról szó­ló könyvemet. A bolgár ál­lam 681-ben alakult meg, néhány évszázaddal a ma­gyar állam létrejötte előtt. A két nép kapcsolatát olyan szavak őrzik a magyar nyelv­ben, mint például a szőlő, bor, csütörtök, péntek, szom­bat. Száznál is több szó ke­rült át a magyai'ba óbolgár közvetítéssel a szláv nyelv­ből. Számtalan olyan törté­nelmi eseményt is idézhet­nék, amelyek a magyar— bolgár barátságot erősítették. Példaként a jubileumhoz kapcsolód,va arról a segítség­ről szólnék, amelyet az oz­mán megszállás alatt kap­tunk. Magyar támogatással szervezték meg elődeink az első ozmánellenes támadáso­kat. Segítették a bolgár nem­zeti tudat ébrentartását. Év­századokkal később a pest- budai nyomdában készültek az illegálisan kiadott köny­vek. Az ötszázéves török uralom alatt a magyarokra mindig számíthatott népünk. — Március 3-án lesz pon­tosan száz éve, hogy aláír­ták a békeszerződést. Hogy készülnek a jubileumra? — Hazánkban ez a nap az egyik legnagyobb némzeti ünnep. Az évforduló tiszte­letére a Bolgár Kulturális Központ, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsával, s más szervekkel közösen gazdag rendezvénysorozatot állított össze. Kiállítások nyílnak szerte az ország -vá­rosaiban, tablók, dokumen­tumok mutatják be Bulgária történelmét. eredményeit, idegenforgalmát. Március 3-án a fővárosban, a Pataki István Művelődési Házban nagygyűlésre kerül sor, ame­lyet magyar és bolgár mű­vészek, együttesek műsora követ. Március 6-án, ugyan­csak Budapesten, tudomá­nyos tanácskozást tartanak; magyar és bolgár történé­szek, tudósok előadásai hang­zanak majd el. Ugyanezen a napon Szolnokon barátsági est lesz, amelyen fellép a világot járt bolgár együttes a Harmónia kvartett is. A rendezvénysorozat tovább erősíti a két nép több. mint ezeréves kapcsolatát, barát­ságát. — tg — A tavasz folyamán ze­nei rendezvénysorozat lesz megyénkben. A sort már­cius 30-31-én zeneiskolai fúvósverseny nyitja meg Mezőtúron, a zeneiskolá­ban. Ezzel a rendezvény­nyel is a 600 éves várost köszöntik. Törökszentmiklósön a Ko­dály Zoltán zenei napok ide­jén — április 21—22-én — az eddig hagyományosan megrendezett szolfézsverseny helyett a vonószenész után­pótlás-nevelés gondjain eny­híteni akarás szándékától ve­zettetve hegedűversenyt ren­deznek, A házigazda tisztét a Kodály Zoltán Zeneiskola tölti be. A selejtezőkön és a városi elődöntőkön a zeneis­kolák valamennyi hegedűs növendéke részt vesz. Török- szentmiklósra természetesen csak a legjobbakat küldikel az intézetek. Mellőzés miatt a karcagi­ak sem panaszkodhatnak. Náluk június 4-én, vasárnap országos, minősítéssel egybe­kötött megyei felnőtt fúvós- zenekari találkozó lesz. A program szerint térzene szól majd a Karcag meletti Be­rekfürdőn és Kunmadara­son is. A rendező szervek (a me­gyei és a karcagi .tanács vb művelődésügyi osztályai, a megyei művelődési központ, a Déryné művelődési köz­pont, a karcagi zeneiskola és a KÓTA Szolnok megyei szervezete) mindent megtesz­nek azért, hogy ez a talál­kozó, melyen a megye fú­vószenekarai először mérhé- tik össze tudásukat, jól si­kerüljön. A rendező bizott­ság tudomása szerint mű­ködő zenekarok a közeljövő­ben kapják kézhez a talál­kozóra invitáló levelet. Hősükre emlékeztek a kis munkásőrök Felelősséggel — elkötelezve Díjnyertes pályamunka a hátrányos helyzetű diákokról Szerző: Juhász Lászlóné---------------- A szovjet /_ I /w hadsereg és I a hadiflotta uJk l//f megalaku- lásának 60. J évforduló­jára lelkesen készültek a Szolnok; Tallinn körzeti isko­la úttörő munkásőrei. Ren­geteget olvastak, képeket gyűjtöttek, tablókat készí­tettek. — Olvastuk a Köszöntünk hű barát című könyvet és az újságokban is minden cikket, ami az évfordulóval kapcsolatban megjelent — mondják. — Az iskolarádió ünnepi műsorát is az alegység állí­totta össze — szólt közbe Rontó Gyula tanár, az iskola honvédelmi felelőse, aki a városi Úttörő Gárda zászló­alj parancsnoka is egyben. Ö mondta el, hogy iskolá­jukban már 1971-ben meg­alakult a munkásőr alegy­ség, azóta is jól mozgósítja a felsőtagozatos gyerekeket, segíti az iskolai honvédelmi nevelőmunkát. Közvetlen kapcsolatban állnak a váro­si munkásőr parancsnokság­gal, a rendőrséggel, a Kilián Műszaki Főiskolával, — A hétfőt szenteljük a megemlékezésnek, délelőtt az iskolarádióban, délután pe­dig az Úttörő Gárda városi vetélkedőn, a helyőrségi mű­velődési házban és a mun­kásőrség városi parancsnok­ságánál. A Vörös Hadsereg megalakulásának 60. és az MHSZ megalakulásának 30. évfordulója lesz a téma. Lesz rajzverseny, filmvetítés, to­tó, lövészet, lehet mozgalmi dalt énekelni, verset mon­dani. * * * A műsor — tegnap dél­előtt — valóban jól sikerült, nem hiába készültek rá any- nyj lelkesedéssel. És a 47 tagú munkásőr alegység képviseletében rajthoz álló csapatban viszontláttam dél­után Jutka, Erika, Csaba és Gyuri izgalomtól kipirult arcát is. Meg is nyerték a vetélkedőt, megelőzve a szandaszőlősi és az Abonyi úti pajtásokat. — rónai — Az Oktatási Minisztérium és az Országos Pedagógiai Intézet pályázatot hirdetett az általános iskolai nevelés lehetőségeiről' és tapasztala­tairól szóló írásokra. A pá­lyázaton Juhász Lászlóné, kunhegyesi pedagógus har­madik díjat nyert a hátrá­nyos helyzetű diákok fel­zárkóztatásának, beilleszke­désének tapasztalatairól írt munkájával. Felelősséggel —T elkötelez­ve; ez a tanulmány mottó­ja, s egyben Juhászné peda­gógiájának fő elve. Erről ta­núskodik a pályamű minden sora, amely kilenc év mun­kájának gyümölcse. — Pontosabban mondhat­nám úgy is, hogy az egész életemé — igazít ki. — Fi­zikai dolgozók gyermeke va­gyok. Nekem nem tudtak a szüleim segíteni annak idején a tanulásban. Hogy mégis vörös diplomával vé­geztem el a jászberényi ta­nítóképzőt, az erős akara­tom mellett a tanáraimnak is köszönhető, akik „soha nem engedték el a kezem”, irányítottak a tanulásban, felhívták a figyelmem köny­vekre. segítettek a gond­jaim megoldásában. A diploma megszerzése után két évig Abonyban, a nevelőotthonban dolgoztam. A két év egy újabb iskola volt. A fiatal pedagógus a tanítás mellett az anya. a testvér szerepét is betöltöt­te, mindazt, am; a gyerekek életéből hiányzott. Itt tanul­ta meg igazán, hogy mit je­lent az, amit a pedagógiai szakirodalom hátrányos hely­zetnek nevez. S ugyancsak Abonyban határozta el, hogy különös gonddal foglalkozik a kedvezőtlen szociális hely­zetű gyerekekkel. A díjnyertes pályamunká­ban szereplő tanulók élete megannyi tragédia. Egyik­nek édesanyja, a másiknak apja nincs, a harmadik a ■tizenkettedik gyermek a csa­ládban. a szülők nem törőd­nek vele. S a sort lehet foly­tatni tovább. Juhászné mos­tani első osztályában nyolcig. A huszonkilenc diák csak­nem egyharmadának van szüksége különös gondosko­dásra, segítségre, simogatás- ra, amit otthon a családban nem kap meg. A többnyire visszahúzódó, zárkózott gye­rekek beilleszkedését az egész osztályközösség segíti. Juhászné már az első órák­tól kezdve úgy alakítja a diákokat, hogy mindenki fe­lelősségét érezzen minden­kiért. Az eredményt azonban nem lehet azonnal lemérni. Lassan érik a gyümölcs. Fo­lyamatos. kitartó munkát -igényel, amíg a kedvezőtlen indíttatású gyerekek leküz- dik a hátrányukat. — A lényeg az' hogy el­érjék, teljesítsék a tantervi követelményeket — véleke­dik Juhászné. — Felmérések, tanulmányok százaiban bi­zonyították be. hogy ha a gyerek tízéves koráig nem küzdi le hátrányát, akkor már sohasem lesz képes rá, sőt egyre inkább nő a sza­kadék .társai és közte. Az al­sótagozatos kornak az első négy osztálynak van ilyen­formán döntő szerepe a lé­péshátrány megszüntetésé­ben. Ez óriási felelősséget ró ránk, tanítókra. Sokszor lelkiismeretfurdalásom is van emiatt, vajon tényleg megtettem-e mindent értük? T. G. Fotó: J. A.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom