Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-03 / 53. szám
1978. március 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T C TÖMEGSPORT^ j Itt a sportorvos Szolnok megye sportorvosi ellátottsága nem kielégítő. A megye sportegye- sflletéinek közgyűlésein gyakran hangzott e| panasz arról, hogy a sportorvosok még az időszakos sportolói felülvizsgálatot sem tudják ellátni. Szolnok megyében főhivatású sportorvos nincs. A versenyzők egészségének őrzése, biológiai állapotának javítása pedig világszerte az eredményeket növelő tényezők közé tartozik. A sportegészségügy kérdése tehát közérdeklődésre tarthat számot. Ezért is közöljük dr. Sebestyén Mihály osztályvezető főorvos helyzetelemzését, aki a Szolnoki MTE közgyűlésén hozzászólás formájában mondott véleményt. Közel tíz éve, hogy a Szolnoki MTE egyesületénél dolgozom, és elmondhatom, hogy az SZMTE az elsők között járt, amikor megszervezte az önálló sportorvoslását. Kezdetben csak a mérkőzések, versenyek alkalmával teljesítettem ügyeleti szolgálatot, ám munkám fokozatosan átalakult a „hétköaiapi” sportorvosi munkává. A kluborvos feladatát a közönség főleg abban látja, hogy a mérkőzéseken a súlyos sérülteket is feltámasztja. Ez azonban csak a látszat: legfontosabb teendő a sérülések megelőzése, melyekre csak a rendszeres ellenőrzések mellett van mód. Az eltelt évtized alatt mintegy öt és fél ezer sportolót vizsgáltam meg, és kétezerkétszáz sérültet kezeltem. Az első és második csapatnál négy éve végzek terhelési vizsgálatokat, melyeket körülményeimnek megfelelően tudok lebonyolítani. A lehetőségeim érzékeltetésére álljon itt egy példa: két évvel ezelőtt az Egészségügyi Minisztérium tanulmányi útra küldött az NDK-ba, ahol betekintést nyerhettem a sportorvosi munkába. Elmondhatom, hogy német barátaink legalább tíz évvel járnak előttünk. Az első- és másodosztályú egyesületek nagyszerű technikai eszközökkel vannak felszerelve. Valamennyi klub rendelkezik 'Aenhelésmérő kerékpárral, EKG-gépekkel, laboratóriummal és egy MTE nagyságrendű egyesületben három orvos és három asszisztens tevékenykedik! Ha valaki átlépi a klub küszöbét, azt az első futólépések megkezdésétől pályafutásának végéig orvosok, egészségügyi szakemberek kísérik figyelemmel. Jelenleg Szolnokon több ezren sportolnak, sportiskolánk is van, de ilyen berendezéseink nincsenek, pedig ezeknek az összértéke az egymillió forintot sem éri el. A sportorvosok sók vizsgálatot csak „saccolva” végeznek. A Szolnoki MTE vezetősége lehetővé tette számomra, hogy a labdarúgó-szakosztály mellett kellő technikai apparátussal, szakszerűen tevékenykedjem. A többi szakosztály sportegészségügyi ellenőrzését azonban már nem tudom ellátni, így hát segítségre lenne szükség, a sport- egészségügy területén azonban a támogatás meglehetősen nehézkes. Városunk büszkesége, a tiszaligeti sport- csarnok orvosi szobájában mindössze néhány kötszer és ragtapasz található, pedig itt olykor nemzetközi versenyeket is rendezünk. Mikor a csarnokot építették, engem kértek fel arra, hogy a szükséges egészségügyi felszerelések jegyzékét állítsam össze. A felkérésnek eleget tettem — ám ebből nem valósult meg semmi. A jól felszerelt sportorvosi szoba nemcsak a versenyek során lenne kihasználva: az edzések, felkészülések alkalmával szabály- szerű rendelés keretében végezhetnénk ott a szükséges gyógyítómunkát, és a kórházba csak azok jutnának ki, akik erre valóban rászorultak. Való igaz, a megyének nincs főhivatású sportorvosa. Ám azok a sportot szerető fiatal egészségügyi dolgozók, akik ha néhány órát is, de áldoznának az ellenőrzésekre, felszerelések híján elkedvetlenednek. Labdarúgás Hegyei ifjúsági bajnokság í 1. T.-miklós 18 14 2 2 72-21 30 2. SZMTE 18 12 3 3 81-22 27 3. R.-falva 18 10 3 5 51-51 23 4. Tisza C. 18 10 2 6 58-28 22 5. Üjszász 18 9 3 6 43-25 21 6. KuTE 18 8 5 5 38-27 21 7. Jászkisér 18 9 3 6 36-36 21 8. Jászapáti 18 9 3 6 28-29 21 9. Túrkeve 18 7 4 7 36-32 JL8 10. Sz. Vegyim. 18 7 4 7 27-36 18 11. Tiszafüred 18 7 3 8 47-44 17 12. Jb. Vasas 18 7 3 8 50-48 17 13. Karcag 18 6 3 9 38-37 15 14. J.-ároksz. 18 7 1 10 22-50 15 15. T.-földvár 18 5 3 10 29-50 13 16. Fegyvernek 18 4 4 10 21-39 12 17. Kunhegyes 18 3 2 13 25-72 8 18. Sz. C.-gyár 18 — 3 15 14-69 3 Gyulai György Kupa A Honvéd Gyulai SE-KPM mérkőzés egyik jelenete Fotó: Kőhidi Befejeződtek Szolnokon a hatodik alkalommal rendezett Gyulai György Kupa küzdemei. A Gábor Áron laktanya tornacsarnokában először a női, férfi kézilabda-csapatok mérkőztek, majd az elmúlt vasárnap a férfi labdarúgók vették birtokukba a küzdőteret. A 8 csapat küzdelméből a Tiszavidéki Szövetkezeti Közös Vállalkozás együttese került ki győztesen, miután a házigazdák elleni döntő mérkőzésen 4:4-es döntetlen után hetes rúgásokkal biztosították elsősé- ■ güket. A második helyen a Honvéd Gyulai SE. a harmadikon a KPM csapata végzett. Meglepetés a mindig jól szereplő Kőolaj együttesének 4. helyezése. A legtöbb gólt — 13-at — Bódi Sándor (Honvéd Gyulai SE) szerezte a tornán, s ezért külön- díjjai jutalmazták. A városi tömegsportbizottság Almási János labdarúgó-játékvezetőnek nyugdíjba vonulása alkalmából, valamint a tömegsportért végzett munkája elismeréséül tiszteletdíjat ajándékozott. SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház este 7 órakor: Boldogtalanok (Rátkay bérlet). MOZI Szolnok Vörös Csillag: Cirkusz a cirkuszban, A sólymok vezetője. Tisza: Magány az erdőszélen, Tallinn: A magas szőke férfi visszatér (50%-os felemelt helyáron), Vegyiművek: szünnap, Reptér: szünnap. Szanda- szőlős Terv: szünnap, MÁV: Az énekes elveszti hangját. Abád- szalók Petőfi: Bankrablás A csillagszemü (Általános iskolai mozibérlet műsora). Jászapáti Táncsics: A szabadság katonái III—TV. (Másfészeres hely áron). Jászberény Lehel: Fekete kalóz (50%-os felemelt helyáron). Karcag Déryné: Ök ketten (14), Dugó. a csodacsatár. Kisújszállás Ady: Száll a kakukk fészkére 18, 50%-os felemelt helyáron). Kunhegyes Szabadság: Vigyázat. Vadnyugat (50%-os felemelt hely- áron), A mesék birodalmában (Ovimozibérlet műsora). Kun- szentmárton Körös: öngyilkosság vagy gyilkosság (14). Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: Csermen. Szabadság: .Kálvária. Tiszafüred Tisza: Száz nap a gyermekkor után. Törökszent- miklós Dózsa: Zsebpénz, Hunyadi: Gyalog-galopp (14). Túrkeve Vörös Csillag: Véres föld (16). RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Hírek. — 17.05: Délutáni minikoktél. — 17.20: Grafikon. Gazdaságpolitikai riportműsor. Szerkesztő: Dalocsa István. (A műsorból: Sorozat az alföldi megyék költségvetési és fejlesztési alap tervéből Szolnok megye in. r. A hitelképesség hitele Jászberényben. Cukorrépamag kooperációból. Beszéljünk az az üzemen belüli szállításról. Munkásszemmel a vegyiparról I) A romantikus dalirodalom remekeiből énekel Nagy Lajosné, a szolnoki Bartók zeneiskola művésztanára. — 18.00--18.30: Alföldi krónika. — A nótakedvelőknek Dóri József énekel. — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Szegődjünk a nyomába. — 8.37: Zenekari muzsika. — 9.34: Zöldparadicsom. — 10.05: Iskolarádió. — 10.35: Földeák János versei. — 10.40: Wagner: Az istenek alkonya — a III. felvonás zárójelenete. — 11.00: Hogy volt?! — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. — 14.00: Mozart: Esz-dúr zongoranégyes. — 14.25: „Nyitnikék” — Kisiskolások műsora. — 15.10: Zengjen a muzsika.— 16.05: A gyár és környéke. — 17.10: Üj operalemezeinkből. — 17.41: Adottságok, lehetőségek... — 18.01: Hajdú Erzsébet és Tihanyi József népdalokat énekel. — 19.15: Vendégek a tanyá ról. Végh Antal kisregényének rádióváltozata. — 19.55: Lemezmúzeum. — 20.44: A zene nem ismer határokat. Közös szórakoztatózenei műsor a köjni, a londoni, a montecarlói. a brüsz- jszeli, a bécsi, a dublini, a varsói, a lisszaboni, a helsinki, a madridi és a ljubljanai rádióval. — 21.29: Az öreg költ. Rónay György versei. — 21.34: Láttuk, hallottuk. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Pro- kofjev nyomában a Szovjetunióban. — II. rész. — 23.29: Schumann: III. „Rajnai” szimfónia. — 0.10: Billy Vaughn zenekara játszik. PETŐFI: 8.05: A Lipcsei Rádió tánczenekara játszik. — 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) — 8.33: Slágermúzeum. — 9.23: Patachich Iván fúvósműveiből. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 12.00: Nóták. — 12.33: Zenekari muzsika. — 13.03: Nőkről —nőknek. — 13.33: Süssünk, süssünk valamit. — 14.00: Jó utat! — Közben: 14.30—14.35: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.45: A beat kedvelőinek. A Earth Wind and Fire együttes felvételeiből. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: Könyvről könyvért. Irodalmi rejtvényműsor tíz percben a budapesti „Csi- U” üzemi könyvesboltból. — 15.46: Dallamról dallamra. — 15.46: Percy Faith zenekara Gershwin-melódiákat játszik. — 16.01: Tolnay Klári énekel. — 16.13: Franz Lambert orgonái. — 16.33: Alain Barriere énekel. — 16.45: Corelli-Geminiani: La Follia. — 16.30—16.33: Hírek. — 17.00: Ötödik sebesség. Különkiadás. Hol-mi? — 18.00: Mindenki iskolája. — 18.33: Medgyasszai Vilma felvételeiből. — 18.56: Üj nótafelvételeinkből. — 19.28: Böngészde. — 20.33: Hogy volt?! — 21.32: A tegnap slágereiből. — 22.33: Klasszikus operettekből. — 23.30: Magvari Imre népi zenekara játszik. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.39: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) (színes!) — 8.45: Iskolatévé. Francia nyelv, (középisk. IV. oszt.) En Fran- cais. Conter et raconter. — 9.05: Földrajz. (ált. isk. 6. oszt.) Moszkva és Leningrád. — 9.40: Tévé-ovi. Iskolaelőkészító tanfolyam. Kiskacsa fürdik. — 9.55: Tízen Túliak Társasága, (ism.) — 10.40: Orosz nyelv (közéois- kolásoknak) — 11.05: Fizika (ált. isk. 8. oszt.) Az egyenáramú elektromotor működése és gyakorlati alkalmazása. — 11.30: Kuckó (ism.) — 13.05: ŐszKIK, MIÉRT, HOGYAN? t Új idény előtt az Edzett ifjúságért mozgalom Tavaly május elején országszerte megtartották az Edzett ifjúságért tömegsport- mozgalom nyitányát. Azóta csaknem egy év telt el, s lassan számba veszik; hányán kapcsolódjak be a mozgalomba. Ennek alapján az is kiderül, hogy a KISZ kezdeményezte Edzett ifjúságért akciót mennyiben sikerült 6—26 évesek korosztályát átfogó versenyrendszerré fej - leszteni. A mozgalom a fiatalok önkéntes jelentkezésére épül, s a résztvevőktől rendszeres testedzést, sportolást kíván. A fiatalok hét korcsoportra bontva, életkori sajátosságaiknak megfelelő feladatokat kaptak, amelyek egyúttal a fokozatosság elvét is érvényre juttatják. A követelményrendszer figyelembe veszi az egyéni adottságokat, a rendelkezésre álló feltételeket, s így bő választási lehetőséget biztosít a résztvevőknek. Ugyanakkor szervesen illeszkedik a közösségek hagyományos sportprogramjához, illetve elősegíti új testnevelési formák kialakítását. A nemenként és korosztályonként változó követelmények teljesítése alapján bárki lemérheti önmagán edzettségi szintjének fejlődését, értékelheti elért eredményeit, s új, magasabb mércét állíthat önmaga elé. A mozgalom követelményrendszere négy területre tagozódik, mélyek a következők; 1. Teljesítménykövetelmény. Ez tartalmazza az ügyesség és állóképesség fejlesztését szolgáló testnevelési tantárgy teljesítménypróbáit, illetve a VII—VIII.korcsoport (a 19—26 évesek, ill. a fegyveres erők állományába tartozó fiatalok) részére külön meghatározott feladatokat. Ide tartozik többek között az úszás, atlétika, kerékpározás és a honvédelmi sport. Ennek a kategóriának feladatait mindenkinek kötelező teljesítenie. 2. Rendszeres sporttevékenység. Ez a követelmény az iskolai, munkahelyi háziversenyeken, tömegsportversenyeken, túrákon vagy a sportegyesületekben, diáksportkörökökben és az MHSZ különböző szakosztályaiban folytatott rendszeres edzéssel, versenyzéssel teljesíthető. 3. Egyéb szabad idős sporttevékenység, amely az öntevékeny testedzési formákon alapul; így a lakóhelyen a családb§n vagy a baráti közösségben végzett testedzésen, a tévé- tornán, a kocogáson, a túrázáson. 4. Társadalmi munka. A sportért végzett társadalmi munkaakcióban való részvétel vagy sportvezetői, játékvezetői stb. tanfolyam elvégzése is szerepel a követelményei között. A tömegsportmozgalom időrendje' a KISZ mozgalmi évéhez igazodik. A követelményeket bármilyen versenyen az adott mozgalmi évben lehet teljesíteni. A négv csoportba tömörített követelmények pontokra tagozódnak. Ki. amelyiket amilyen szinten teljesíti, annak megfelelő pontszámot kap Az összoontszám alapján lehet megállapí. hogy ki. melyik jelvényfokozatra szükséges feladatokat végezte el. Aki 40 pontot szerez, az bronz, aki 60-at az ezüst-, s aki 70 bontót évűit össze, az aranyjelvényt kap. A mozgalom céljai egyértelműek, követélményei világosak. az eredmények rögzítése pedig könnyen áttekinthető, tudniillik mindenki saját maga „krónikása”. Az általános iskolások — az I— IV. korcsoport — testnevelési munkafüzetet vezetnek, sajnos a középiskolások számára még nem készült ilyen. Ők áthidaló megoldásként az úgynevezett kollektív teljesítménytablón követhetik nyomon fejlődésüket. A VII. korcsoportba — 19—26 évesek — tartozók teljesítménylapon jegyzik eredményeiket. A mozgalmat rendező helyi szervek vezetői ezek alapján igazolják az egyének részvételét a tömegsport- mozgalomban, illetve regisztrálják elért _ pontszámaikat. Számba véve az összpontszá- mokat, töltik ki a jelvényigénylő lapokat. Szolnok megyében az első mozgalmi év vége felé — mint Tóth Béla, a megyei sporthivatal főelőadója mondotta — máris megállapítható. hogy az általános iskolások 60—90 százaléka kapcsolódott be a mozgalomba. Nem mindenütt váltak be a teljesítménylapok, sok elvész közülük, a kollektív teljesítménytablók jobbnak bizonyultak. A legszomorúbb az, hogy a mozgalom irányítói, szervezői — az Oktatási Minisztérium, az Országos Testnevelési és Sporthivatal a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és a Magyar Úttörők Szövetsége — közül éppen a kezdeményezők, a kiszisták tesznek keveset a mozgalom sikeréért, holott övék az elsődleges feladat. Nekik kell mozgósítani a fiatalokat, biztosítani a mozgalom tömegjellegét — s a szervező munkájuk bizony nem elég hatékony. — cl — SPORTHÍREK Képünkön a szolnoki járási spartakiád döntőjén készült Kosárlabda NB II. női Nyíregyházi MG Főiskola— Törökszentmiklósi SE 79:49 (38:24) Tmiklós, 100 n. TSE: Zsemlye, Bajusz, Pásztor, Takács. Iványi, cs.: Kristonné, Vargáné, Tóth. Bocskár, Elekes. A magassági fölényüket jól kihasználó vendégek megérdemelt győzelmet arattak a lelkes hazaiakkal szemben. tályfőnöki óra. Honvédelmi ismeretek: (középiskolásoknak). Egyéni szükségvédő eszközök készítése. — 13.55: Iskolatévé. Földrajz (Ism.) — 14.30: Tévéovi (ism.) — 14.50: Fizika (ism.) — 15.20: Világnézet (ism.) — 16.23: Hírek. — 16.30: Nagy fogadás a palotában. Szovjet rövidfilm (színes!) — 16.45: Mozgás és viselkedésformák az állatvilágban. Francia filmsorozat (színes!) XIH/9. rész: Erdő a tengerben: a Mangrove. — 17.10: Malom. Utazási vetélkedő — Lengyelország. — 17.40: Délalföldi krónika. A szegedi körzeti stúdió műsora. — 18.10: Mindenki közlekedik. Közlekedési műsor. — 18.25: öt nerc meteorológia. — 18.30: Szépen, iól magyarul. — 18.40: Száz éves a szabadság. A Horizont Szerkesztőség msora. (színes!) — 19.00: Reklámműsor. — 19.10: Esti mese (színes!) — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes!) — 19.30: TV-h£radó. — 20.00: Delta: Tudományos híradó. — 20.25: Vámhatár. Maxim Gorkij; Cselkas című novellájának tévéváltozata (színes!) — 21.40: Családi kör. Szülők, nevelők magazinja. — 22.30: TV- hiradó 3. — 22.40: Reklámrrlü- sor. — 22.50: Ikarusz és a gravitáció. Bolgár rajzfilm (színes!) 2. MŰSOR: 20.00: stravinszkv: Tűzmadár. A Moszkvai Állami Filharmónia zenekarát Dmitrii Kitejenko vezényli. (színes!) A Zene. zene. zene hangversenymelil-éklete. — 20.25: öt perc meteorológia, (ism.) — 20.30: Mazzabubu Zenés olasz film. (színes!) —21.20: TV-híradó 2. — 21.40: A fehér kör. Magvarul beszélő szovjet film. — 22.55: Reklámmüsor. BUKAREST: .15.05: Iskolatévé. — 15.30: Francia nyelvolctatás. — 18.05: A szív. Folyt. gyermekfilm. — 18.30: Tv-híradó. — 18.50: politikai adás. — 19.10: ..Varul Pons” Francia film. — 20.45: Irodalmi- művészeti tv-újság. — 21.20: Tv- hiradó. — Törökszentmiklóson rendezték a város környéki községek spartakiádjának területi döntőjét. Eredmények, sakk férficsapat: 1. Rákó- czifalva, 2. Tószeg, 3. Két- pó. Női csapat: 1. Kétpó. Férfi egyéni: 1. Borsós László Tószeg, 2. Farkas László Tiszatenyő, 3. Rajzik József Kétpó. Női egyéni: 1. Kun Erzsébet, 2. Gyarmati Edit, 3. Borsós Ilona (valamennyi Kétpó). Asztalitenisz férficsapat: 1. Tiszatenyő, 2. Tiszavárkony, 3. Szajol. Női csaptát: 1. Kétpó. Férfi egyéni: 1. Magyar László Tisza - várkony, 2. Sipos Róbert Szajol, 3. Réz János Tószeg. Női egyéni: 1. Borsós Ilona Kétpó. — A XXVII. Falusi Spartakiád sakk és asztalitenisz járási döntőjét Szolnokon rendezték. Eredmények, sakk női egyéni: 1. Elek Erzsébet Kuncsorba, 2. Földes István- né Kőtelek, 3. dr. Bozó Jó- zsefné Rákócziéi jfalu. Férfi egyéni: 1. Mester János Kengyel, 2. Szász Imre Fegyvernek, 3. Szabó István Be- senyszög. Férfi csapatversenyben: 1. Kengyel, 2. Fegyvernek, 3. Besenyszög. Asztalitenisz női egyéni: 1. Gyulai Lajosné Martfű, 2. Cseh Györgyné Fegyvernek, 3. Báli Teréz Tiszajenő. Csapatversenyben: 1. Fegyvernek, 2. Kunhegyes, 3; Rá- kócziújfalu. Férfi egyéni: 1. Palotás László Kenderes, 2. Vass Imre Martfű, 3. Gazsó Lajos Martfű. Csapatverseny: 1. Kenderes, 2. Kunhegyes, 3. Martfű. — A Kisújszállási MHSZ városi vezetősége és a városi szakmaközi bizottság lövészversenyt rendezett. Csapatban első: Söripari Kirendeltség 317, 2. TITÁSZ 278, 3. GELKA 202 köregységgel. Egyéniben: 1. Nagy Zoltán, Söripari 81, 2. Puzsér Pál, Söripari 69. 3. Kelemen András, TITÁSZ 63 köregységgel. — A zagyvarékasi új tornateremben másfél napos tömegsportrendezvényt tartottak. A kispályás labdarúgásban a győzelmet a Szolnok megyei Vasipari Vállalat szászbereki üzeme szerezte meg. második Zagyvarékás községi Tanács, harmadik Kilián Repülő Műszaki Főiskola.