Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-21 / 68. szám

1978. március 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP GRATULÁLUNK Az asztalitenisz EB-n férfi egyesben három magyar állt a dobogón — közöttük Kreisz Ti­bor, a Kilián FSE ver­senyzője. Való igaz, nem min­dennapi termés egy EB-n öt aranyérmet szerezni — nem is volt rá példa az eltelt húsz esztendő­ben. Méltatni aligha kell a helyezéseket, ám a ma­guk helyett beszélő ér­mek mellé kívánkozik néhány kiegészítenivaló. Először is Jónyer ezüst­érme számít igen nagy sikernek. Hiszen úgy ju­tott a dobogó második fokáig, hogy közben le­győzte Desmond Doug- last. Hogy ez milyen nagy dolog volt, csak az tudja, aki ismeri kettő­jük mérlegét: Jónyer ugyanis még sohasem nyert a színesbőrű an­gol ellen. Kikapott Szol­nokon a Szuper Liga ta­lálkozón és a csapatmér­kőzések során is. Ám a legfontosabb összecsa­pást már Jónyer nyerte, így az ezüstérem mellé egy komplexussal is le­számolt. Douglas Szolno­kon azért fohászkodott, hogy a „végelszámolás­nál” Jónyer ágára kerül­jön, annyira biztos volt abban, hogy a kettőjük közötti alkati különbség — a magyar fiú nehéz izomzatú, az angol pat­togó — döntő tényező­nek bizonyul. Hogy mit sütött ki Bérezik Zoltán edző és Jónyer, nem tud­ni, ám az eredmény azt igazolja, megtalálták az ellenszert. Kreisz Tibor ezúttal másodízben verte végig — a magyarokat leszá­mítva — Európa leg­jobbjait, és talán a har­madik helynél is többre vitte volna, ha nem Ger­gellyel kerül szembe. Egy védőjátékos számá­ra — mint amilyen Kreisz — csak egyetlen fegyver lehet hatásos: ha kiismerik. És Gergely, akivel együtt készültek a válogatott edzőmérkő­zésein, minden gyengé­jét ismeri Tibinek. Ter­mészetesen ezzel nem akarjuk kisebbíteni a Kilián FSE versenyzőjé­nek érdemét, sőt... Mindenesetre Kreisz Tibor a nagyszerű helyt­állásával — aranyérem csapatban és bronz az egyéniben — teljesítette a nemzetközi szintet, így a versenyeken a jövőben már Európa legjobbjai között jegyzik. Nagy szükség is van erre a ■„doppingra”, hiszen nemsokára a Szabadkai Spartak ellen áll asztal­hoz a Kilián FSE csapa­ta a Vásár Városok Ku­pájában, ami Európa- bajnoki szemüveggel nézve nem ígérkezik ki­látástalannak. — Pb — Táblázatok LABDARÚGÁS az nb ii. Állasa 1. S.-tarján 25 14 6 5 46-23 34 2. V. Izzó 25 14 6 5 40-17 34 3. Eger 25 13 7 5 41-26 33 4. K.-barc. 25 13 6 6 45-28 32 5. DVSC 25 14 4 8 29-29 30 6. Budafok 25 11 6 8 41-28 28 7. Vác 25 11 6 8 30-27 28 8. Volán 25 8 11 6 35-31 27 9. Dorog 25 11 5 9 25-23 27 10. B. TASK 25 9 9 7 26-26 27 11. SZMTE 25 9 8 8 33-24 26 12. Kanizsa 25 8 7 10 32-30 23 13. KKFSE 25 5 13 7 35-42 23 14. BVSC 25 6 10 9 31-34 22 15. Komló 25 8 6 11 27-31 22 16. Fűzfő 25 9 4 12 36-49 22 17. BKV E. 25 6 7 12 24-35 19 18. MÁV D. 25 6 4 15 28-48 16 19. Szeksz. 25 4 6 15 23-50 14 20. Várpalota 25 4 5 16 28-54 13 További eredmények: Kazinc­barcika—BKV Előre 1:0, Buda­foki MTE—Fűzfő 5:0. BVSC— MÁV DAC 3:0. Salgótarjáni TC —KKFSE 3:0. Békéscsabai TASK —Eger 0:0, Váci Híradás—Várpa­lota 1:1, Debrecen—Nagykani­zsa 2:0, Volán SC—Szekszárdi Dózsa 2:0, Komlói Bányász— Vasas Izzó 0:0. 1. Ózd 25 14 8 3 53-18 36 2. Szarvas 25 16 3 6 54-30 35 3. Sz. Dózsa 25 12 8 5 45-31 32 4. MVSC 25 13 4 8 56-32 30 5. Papp SE 25 10 10 5 44-26 30 6. Nyíregyh. 25 9 12 4 23-14 30 7. DMTE 25 12 5 8 39-30 29 8. Szabó SE 25 11 5 9 39-29 27 9. HMSE 25 9 9 7 37-34 27 10. Leninv. 25 10 6 9 39-32 26 1L Gyula 25 9 8 8 32-34 26 12. Lehel SC 25 9 6 10 34-44 24 13. Bors. B. 25 8 6 11 38-49 22 14. Szó. MÁV 25 6 10 9 39-52 22 15. Kisvárda 25 6 9 10 30-43 21 16. Recsk 25 6 7 12 27-42 19 17. H.-szob. 25 4 10 11 24-38 18 18. S.-újhely 25 5 8 12 25-41 18 19. SZVSE 25 2 10 13 16-42 14 20. Salg. Sík. 25 4 6 15 21-54 14 További eredmények: Szarvasi Főiskola Spartacus—Salgótarjáni Síküveggyár 3:0. Szegedi Dózsa —Nyíregyházi Vasutas Sparta­cus 0:0, Recski Ércbányász- Gyulai SE 0:0, Kisvárdai SE— Hajdúszoboszlói Bocskai _ 0:0? Honvéd Papp J. SE—Szegedi VSE 4:0. Ózdi Kohász—Lenin- városi MTK 2:1, Debreceni • MTE—Sátoraljaújhelyi Sparta­cus MEDOSZ MÁV 1:0. Pontvesztések az NB lll-ban HÓDGÉP Metripond SE— Mezőtúri Honvéd 1:1 (1:0) Hódmezővásárhely, 400 n., v.: Kiss E. HÓDGÉP: Kelemen — Nagy F.,Lancsa, Nagy L.,Sisa, Bálint dr.^ Ko­vács, Török, Bunda, Antal (Szeleki), Mészáros. Edző: Mészáros Imre. M. Honvéd: Hegedűs — Molnár, Dávid, Tihanyi. Batári, Takács, Bán- fi, Spacsek, Gulyás (Kovács), Kupcsok, (Brekk), Simái. Edző: Bencsik Gyula. A 20. percben hazai táma­dás végén a labda a mező­túriak 16-osán belülre ke- rüM, az egyik hazai csatár elesett, és a játékvezető ért­hetetlenül. 11-est ítélt. A büntetőt Lancsa értékesítet­te, 1:0. Változatos küzdelem alakult ki, s tía.perc eltel­tével óriási egyenlítési al­kalmat szalasztottak el a Honvéd-csatárok. Szünet után a vásárhelyiek nagy erővel támadtak, és az 50. percben Mészáros hibázott gólhelyzetben. Tizenkét perc­cel később gyors ellentáma­dás révén Simái talált a kapuba, 1:1. Ezután a ha­zaiak kezdtek elfáradni, és a Honvéd egyre magabizto­sabban rohamozott, ám a partjelző és a játékvezető téves ítéletei széttördelték a támadásokat. A 88. percben Dávid ugyan a hálóba lőtt, de a játékve­zető nem adta meg a szabá­lyos gólt. A mezőtúriak já­téka sokat javult az elmúlt forduló óta, és a csapat győzelmet érdemelt volna ezen a találkozón. Jó: Ko­vács, Nagy L., Antal, ill. Hegedűs, Dávid, Bánfi, Ba­tári. — sindel — Szolnoki MÁV— Miskolci VSC 2:2 (0:1) Szolnok, 1200 n., v.: Szilá­gyi. Sz. MÁV: Donka — Juhász, Árvái, Tóth Gy., Debreczeni, Szabó Z., Há- bensusz (Szántai), Németh, Szilágyi, Rózsavölgyi, Nász (Szabó I.). Edző: Sztancsek János. MVSC: Serföző — Szabó, Gyöngyösi, Varga M., Leiszt, Locher, Lipták (Fo­dor), Egri, Czerva (Galló), Varga K., Török. Edző: Krompaszky Gyula. Hatalmas iramban kezdő­dött a mérkőzés, s negyed­órái kiegyenlített küzdelem után a vendégek megszerez­ték a vezetést. Lipták emelt középre, és a jó ütemben érkező Veres a réc alá fe­jelt, 0:1. Egy perccel később óriási egyenlítési alkalmat hagytak ki a szolnokiak: előbb Szabó Z. jól helyezett lövése pattant ki Serfőzőről, majd Rózsavölgyi ismételt három méterről, a labda már túljutott a gólvonalon, amikor a kapus megszerezte, de a játékvezető nem ítélte meg a gólt. Az 56. percben Hábensusz élesen kapu elé lőtt labdá­ját, Nász csúsztatott fejes­sel küldte a jobb alsó sa­rokba, 1:1. Két perccel ké­sőbb Németh tiszta szerelé­sét szabálytalannak minősí­tette a játékvezető és meg­lepetésre kiállította a közép­pályást. A megfogyatkozott kék-fehérek továbbra is nagy akarással, játszottak, és a 67. percben megszerezték a vezetést. Nász lövésébe a menteni akaró Szabó belelé­pett, és a labda irányt vál­toztatva a kapuba vágódott, 2:1. A 71. percben Egri a lesen álló Varga elé tálalt, és a csatár a kapu közelébe fejelt, 2:2. Ekkor elszabadult a pokol, és Árvái is a kiál­lítás sorsára jutott. A 80. percben Szabó Imrét, majd nem sokkal később Rózsa­völgyit kellett durva bele- menések miatt a partvonal mellett ápolni. Percekig hét emberrel küzdött a vasutas gárda és ismét megszerezhet­te volna a vezetést. Szilágyi lépett ki a védők közül, de Varga a szélsőt a lövés pil­lanatában a 16-os előtt visz- szarántotta. A mérkőzés le­fújása után Szabó Z. is megjegyzést tett, így őt is kiállították. A vasutas rangadó végig nagyiramú, küzdelmes 90 percet hozott, amelyen a so­rozatos játékvezetői tévedé­sek fosztották meg a szolno­ki együttest a győzelemtől. Jó: Donka, Juhász, Debre­czeni, Szilágyi, ill. Gyöngyö­si, Locher Török. Tamási Borsodi Bányász— Lehel SC 2:1 (1:0) Sajószentpéter, 600 n., v.: Koródi. B. Bányász: Soltész — Kovács II., Ruttkay dr., Krémer, Kovács I., Pincsák, Kovács III-, Kvaszta, Ka­sza I-, Kopa, Fazekas. Mb.- edző: Benkő István. Lehel SC: László — Karkusz, Sár­közi, Hajdú, Kátai, Lakatos, Postás, Lukácsi, Sántha, Or­sós, Bacher. Edző: Bukhár László. Mintegy 20 percen át óriá­si nyomás nehezedett a Le­hel kapujára. Ezt átvészelve, a csapat egyenrangú ellen­félnek bizonyult, s a 36. percben akár a vezetést is megszerezhette volna. Luká­csi beadását a jókor érkező Sántha egyből átemelte a kimozduló kapus fölött, de a labda centiméterekkel elke­rülte a kaput, öt perc múl­va egy jobb oldali előreíve- lést Kasza I. tovább csúszta­tott Kvaszta elé, aki éles szögből, nagy erővel lőtt a kapuba, 1:0, Szünet után a Lehel támadott, s mindjob­ban beszorította ellenfelét. A 60. percben Postás Bacher- hez játszott, aki egészen az alapvonalig vitte a labdát* onnan középre adott, de Or­sós négy méterre a kúptól rosszul találta el a labdát. A 68. percben jobb oldali szöglet után Kasza I. közel­ről talált a kapuba, 2:0. öt perccel később Orsós hat méterről alig fejelt mellé, majd Postás tört át a vé­delmen, de labdája a kifutó kapus fölött elkerülte a ka­put. Az utolsó percben sfcép támadás végén Bacher szé­pített, 2:1. Szinte végig a hazaiak kapuja előtt folyt a játék, de a kidolgozott helyzeteket sorra kihagyták a jászberé­nyiek. A Lehel SC a tavaszi idény legjobb teljesítményét nyújtotta, de két szerencsés hazai gól elég volt a vere­séghez. Jó: Kovács II., Rutt­kay dr.. Krémer, ill. Postás, Sárközi. — Erdős — Öt arany Duisburgban ASZTALITENISZ. Elsöprő fölénnyel ért véget Duisburg­ban az asztalitenisz Európa- bajnokság. Eredmények, fér­fi egyesben Európa-bajnok: Gergely Gábor, 2. Jónyer István, 3. Kreisz - Tibor és Desmond Douglas (Anglia). Férfi párosban Európa-baj­nok: Gergely Gábor, Milan Orlowski (Csehszlovákia), 2. Leiss, Stellwag (NSZK), 3. Surbek, Sztipancsics (Jugosz­lávia) és Karakasevics, Ko- sanovics (Jugoszlávia). Női egyesben Európa-bajnok: Magos Judit, 2. Hammersley (Anglia), 3. Szabó Gabriella és Heilman (Svédország). Női párosban Európa-bajnok: Maria Alexandru, Diana Mi- hut (Románia), 2. .Magos Ju­dit, Szabó Gabriella, 3. Po­pova, N. Anionján (Szovjet­unió)- és Uhliková, Siilhanová (Csehszlovákia), vegyespáros­ban -Európa-(bajnok: Wilfried Liedk, Wiebke Hendriksen (NSZK), 2. Klampár Tibor, Szabó Gabriella, 3. Sztroka- tov, Popova (Szovjetunió) és Sarhojan, Zaharjan (Szovjet­unió). ÉREMTÁBLAZAT Magyaro. arany 5 ezüst 3 bronz 2 Csehszlovákia 1 1 1 NSZK 1 1 — Románia 1 — 1 Anglia — 2 l Szovjetunió — — 3 Jugoszlávia — — 2 Franciao. ___ — 1 S védország — — 1 SÚLYEMELÉS. Moszkvá­ban valóságos világbajnoki mezőny vetélkedett az egyes súlycsoportokban a Druzsba Kupa érmeiért. A főszerepet a házigazdák játszók, de a magyarok sem vallottak szé­gyent, több érmet, sikerült szerezni a szovjet versenyzők mögött. Középsúlyban a vi­lág súlyemelő sportjának ta­lán legnagyobb ígérete, Jurik Vartanyan, aki az elmúlt év­ben a Pannónia Kupán is bi­zonyította kivételes képessé­gét, valósággal átírta a világ­csúcslistát. A hétvége ered­ményei, váltósúly: 1. Vartan Militoszjan (Szovjetunió) 332,5 (142,5, 190), 2. Stark András (Magyarország) 325 (147)5, 177,5)4 közjépsúily: 1. Jurik Vartanyan (Szovjet­Kreisz Tibor unió) 375 új világcsúcs (165, 210 világcsúcs) 2. Baczakó Péter. (Magyarország) 342,5 (152,5, 190), félnehézsúly: 1. Adam Szajdulajev (Szovjet­unió) ' 372,5 (167,5, 205) ... 4. Rehus-Uzor György (Magyar- ország) 350 -(162,5, 187,5), kis- nehézsúly: 1. Igor Nyikityin (Szovjetunió) 390 új világ­csúcs (172,5,. 217,5) ...7. Só­lyomvári János (Magyaror­szág) 345 (155, 190). JÉGKORONG. Meglepően jól szerepel a magyar jégko­rong-válogatott Belgrádban, a világbajnokság „B” cso­portjában. A két csapat küz­delmeinek történetében elő­ször esett meg, hogy Magyar- ország legyőzte Norvégiát. Magyarország—Norvégia 4:3 (1:1, 2:1, 1:1) v.: Exner (NDK-beíi), Alajímo (olasz), Vister (jugoszláv), Magyaror­szág: Balogh — Hajzer T., Farkas, Kereszty, Mészöly, Havrán, cs.: Hajzer J., Né­meth, Kovács, Flóra, Sziget­vári, Póth, Muhr, Palla, Bú­zás Gy., Menyhárt. Pénteki eredmény: Magyarország— Jugoszlávia 4:2 (0:1, 2:0, 2:1). TENISZ. A Davis Kupa el­ső akadályát biztosan vette a magyar válogatott. Magyar­ország—Belgium 4:1. A pécsi közönség előtt Taróczy és Szőke kezdte a játékot, ám jjjgjobb játékosunk sérülése miatt az utolsó összecsapásra Benyik Jánosnak kellett be­ugrani. Ellene szerezték meg „beosületgyőzelmüikét” a bel­gák. Taróczy Balázs toksza­lagszakadást szenvedett, így néhány hétig pihennie kell. VÍZILABDA. A magyar vízilabda-válogatott a tenge­rentúlon tovább öregbíti hír­nevét. Ezúttal Mexikó-város- ban szerepel egy tornán, ahol a kanadai (10:3) és a kubai (12:4) válogatott legyőzése után az Egyesült Államokat (6:4) és Jugoszláviát (4:2) is megverte, és pontveszteség nélkül vezet a tornán. ÖKÖLVÍVÁS. Budapesten a Sportcsarnokban befejező­dött az ökölvívó Honvéd Ku­pa, melyen öt magyar győ­zelem született. Az egyes súlycsoportok győztesei; pa­pi rsúily: Naszirov (CSZKA Moszkva), 2. Kiss (Csepel), légsúly: Orbán Sándor (Bp. Honvéd), hannatsúly: Jakab József (Ü. Dózsa), pehely­súly: Kolikov (CSZKA Moszkva), könnyűsúly: Botos András (Salgótarjáni TC), kisváltósúly: Juhász László (Petőfibányai Bányász), vál- tósúly: Danyi Jenő (Bp. Hon­véd), nagyváltósúly: Abram- jan (CSZKA Moszkva), kö­zépsúly: Götz Károly (Ú. Dó­zsa), félnehézsúly: Púmbólov (CSZKA Moszkva), nehéz­súly : Gyamin (CSZKA Moszkva). Pontversenyben: 1. CSZKA Moszkva 37, 2. Steaua Bukarest 13, 3. Bp. Honvéd 12, 4. Ü. Dózsa 11 ponttal. TEKE. A világbajnokságra készülő válogatott tekecsapa- taink a világ legjobbjai közé számító NDK-foeliek ellen tartották főpróbájukat — méghozzá válogatottjaink számára a teljesen ismeret­len nagykanizsai pályán. Női mérkőzés: Magyarország— NDK 2462:2458. Férfi mérkő­zés: Magyarország—NDK 5566:5471. Az- első győzelem idegenben Szolnoki MTE—Dorogi AC 1:0 (0:0) Dorog, 2000 n. V.: Eöry. Sz. MTE: Szendrei - Kántor, Sebők, Simon, Zielbauer - Porhanda (Borán a 84. percben), Lódi, Kolláth - Szatmári, Dákay, Varga (Melis a 75. perc­ben). Edző: Friedmanszky Zoltán. Dorog: Schnitzer - Engel­brecht, Farszky, Sándor, Kapitány - Peszeki I., Goschler (Honti a 75. percben), Merényi - Kékesi, Bruder, Péntek. Edző: Ivanics Tibor. Az első tíz perc hazai fö­lénye után lassan feljött az MTE. A 13. percben Kolláth a 16-oson kiugratta Szatmá­rit, de a szélső balalsó sarok­ra tartó lövését Schnitzer ve­tődve, ujjheggyel szögletre hárította. A 25. percben Kol­láth a jobb szélen előretörő Kántor elé játszott, a hátvéd kapu elé ívelt labdáját a ki­futó kapus lehúzta. Három perccel később Porhanda ve­zette fel a labdát, mintegy 25 méterről lövésre szánta el magát, és a labda a léc fö­lött zúgott el. A 34. percben szabadrúgáshoz jutottak a piros-feketék: a dorogi kapu elett nagy volt a helyezke­dés, Lódi jobbról beívelt lab­dáját azonban a hazai -kapu­védő ismét megszerezte a csatárok elől. Négy perc múlva Bruder a balösszekötő helyén tört kapura, de Se­bőktől szorongatva, mintegy 10 méterről a kapu mellé bombázott. A 40. percben Péntek ugrott ki, Szendrei merész kivetődéssel megsze­rezte a labdát. Szünet után ismét a haza­iak kezdtek jobban; Merényi jobb alsó sarokra tartó lab­dáját Szendrei szögletre nyomta. Tíz perc elteltével ismét az MTE irányított. Az 56. percben Vargától Kol- láthoz került a labda, és a középpályás hatalmas bom­bája csak centiméterekkel kerülte el a bal felső sarkot. Négy perc múlva Varga cé­lozta meg a jobb alsó sarkot, de a hazai kapus a helyén volt. A 65. percben szöglet­hez jutottak a dorogiak. A beívelt labdát Szendrei le­húzta a kirúgással Dákay a felezővonaltól húzott kapura, s bár Farszky zavarta, el tud­ta rúgni a kifutó Schnitzer mellett js a labdát, amely azonban a bal kapufa töve mellett elhagyta a játékteret. A 78. percben Lódi ívelt be szögletet, és Szatmári csúsz­tatott fejesét a dorogi védők a gólvonalról fejelték ki. A mérkőzést eldöntő gól a 83. percben esett: Kolláth part­dobásával Porhanda tört elő­re a bal oldalon, az alapvo­nalnál befelé kanyarodott, Schnitzer beadást várt, de a középpályás a rövid sarokra lőtt, és a labda a visszafelé vetődő kapust érintve a há­lóba kötött ki, 1:0. A találkozó jó iramú, vál­tozatos játékot hozott. A ta­vaszi legjobb játékát nyújtó MTE végig többet és terv­szerűbben támadott. Közép­pályásai révén a mérkőzés nagy részében irányította a játékot, és lényegesen több gólhelyzetet dolgozott ki, mint a hazai együttes. A pi­ros-feketék ha szerencsés góllal is, de megérdemelten szerezték meg első idegenbe­li győzelmüket. Jó: Sebők, Simon, Porhanda, Lódi, Kol­láth, ill. Farszky, Merényi. — verbók —

Next

/
Oldalképek
Tartalom