Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-15 / 39. szám

Több mint kétmillió forint értékű dísznövényt nevelnek évente a mezőtúri Városgazdálkodási Vállalat virágkertészetében. A cserepes és vágott virágokat Mezőtúron és környékén ér­tékesítik Húszéves az SZMBT Ünnepség a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában A Szovjet—Magyar Baráti Társaság megalakulásának 20. évfordulója alkalmából ünnepséget rendeztek teg­nap a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában. A jubi­leumi rendezvényen Ligeti Lajos akadémikus, a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ság alelnöke és Jevdikija Fjodorovna Karpova, az SZKP KB tagja, az OSZSZSZK miniszterelnök­helyettese, a Szovjet—Ma­gyar Baráti Társaság alel­nöke mondott beszédet. Jelen volt az ünnepségen Grósz Károly, az MSZMP KB osztályvezetője, Nagy Mária, az MSZBT főtitkára, valamint Felix Petrovics Bogdanov, a Szovjetunió ma­gyarországi nagykövetségé­nek követtanácsosa is. 107 milliárd betétben Az OTP vezérigazgatójának sajtótájékoztatója — Míg egy évvel korábban 4 forint 40 fillér került be­tétbe minden száz forint pénzbevételből, az elmúlt év­ben ez az összeg 5 forint 10 fillérre nőtt — jegyezte meg Szirmai Jenő, majd elmond­ta, hogy az összbetétállomány csaknem 80 százalékát a ka­matozó betétek képezik, de jelentős a gépkocsi nyere­ménybetétkönyvekben elhe­lyezett megtakarítás is, 1977- ben több mint 1,1 milliárd forinttal nőtt. (Az elmúlt év­ben 3400-an jutottak nyere­ményautóhoz, ebből Szolnok megyébe 95 „szerencseautó” jutott.) Az ifjúsági betétszámlák száma — ami a megyében el­érte a 15 200-at — országosan 350 ezerre emelkedett, a KST-k taglétszáma megköze­líti az egymilliót, az egy év alatt összegyűjtött betétjük pedig több mint 2.5 milliárd forint volt. Egy esztendő alatt közismertté vált a takarékle- . vél, amelyben csaknem 1,7 milliárd forintot helyeztek el a takarékoskodók. Ezután a hitelezési tevé­kenységről számolt be a ve­zérigazgató. Hangsúlyozta, hogy a rendelkezésre álló hi­telkeretből lényegében min­den jogos igényt kielégített a takarékpénztár. A hitelállo­mány egy év alatt 10 milliárd forinttal nőtt, 1977-ben 71.4 milliárd forint volt. amely­ből megközelítően 63 milli­árd hosszúlejáratú hitelcélo­kat szolgált. Az elmúlt évben 93 ezer lakás épült fel az or­szágban. s ezek mintegy 85 százaléka a takarékpénztár pénzügyi közreműködésével készült. Munkáltatói kölcsön- támogatással mintegy 21 ezer lakás építését segítették a különböző üzemek és vállala­tok, ezekből 7 és félezret a munkáslakásépítési akció ke­retében osztottak fel. A rövid- és középlejáratú hitelek döntő többsége az el­múlt évben is fogyasztási cé­lokat szolgált. Áruvásárlási kölcsönből például 800 ezer tételben 5 milliárd forintot folyósítottak. örvendetesen nőtt a fiatalok részére bizto­sított kedvezményes hitel igénybevétele és a háztáji és kisegítő gazdaságok termelé­sének fokozásához nyújtott hitelt is 19 százalékkal töb­ben vették igénybe, mint az előző évben. A tanácsi bankmunkáról is említést tett a vezérigazgató. Elmondta, hogy az elmúlt esztendőben 90 milliárd fo­rinttal gazdálkodtak a taná­csok, és munkájuk eredmé­nyesen szolgálta a közös fel­adatok megvalósítását. Vége­zetül az idei feladatokról szólt. — Számolva az életszínvo­nal további mérsékelt emel­kedésével, és azzal is, hogy az állam a célkitűzések rea­lizálásához továbbra is meg­teremti a feltételeket, ebben az évben 12 és félmilliárd fo­rint betétnövekedést terve­zett a takarékpénztár. A ta­karékossági kedv fokozásá­hoz feltehetően hozzájárul­nak az év elején bevezetett konstrukciós módosítások is. ;— A nyereménybetétköny­vek sorsolási feltételeit, az ifjúsági betét felhasználásá­nak kedvező módosítását, az ügyfélszolgálat további javí­tását említette többek között és utalt a lakáscserékre, a családalapító fiatalok ked­vezményeire vonatkozó új intézkedésekre is, úgy az áru- vásárlási kölcsönre, amely rendkívül alacsony kamattal történik. — rónai — Dzsallud Moszkvába érkezett (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSUNK A 2. OLDALON) SZMBT- KU LDOTTSÉG ÉRKEZETT BUDAPESTRE A Magyar—Szovjet Baráti Társaság meghívására teg­nap Budapestre érkezett a Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság háromtagú küldöttsé­ge Jevodkija Fjodorovna Karpovának, az SZKP KB tagjának, az OSZSZSZK mi­niszterelnök-helyettesének, az SZMBT alelnökének vezeté­sével. A küldöttség részt vesz a magyar—szovjet ba­rátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 30. év­fordulóját köszöntő ünnepsé­geken. A vendégek fogadásá­ra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Nagy Mária, az MSZBT főtitkára, Kovács Béla, az MSZMP KB alosz­tályvezetője és Sebestyén Jenő, a külügyminisztérium főosztályvezetője. Jelen volt Felix Petrovics Bogdanov, a magyarországi szovjet nagy- követség követtanácsosa. ELUTAZOTT A LENGYEL NAGYKÖVET Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnö­ke, Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke és Apró An­tal, az országgyűlés elnöke búcsúlátogatáson fogadta dr. Stefan Jedrychowskit, a Lengyel Népköztársaság rendkívüli és meghatalma­zott nagykövetét, aki végleg elutazott Budapestről. NÉPFRONTKULDOTTSÉG UTAZOTT VIETNAMBA JSarlós Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa főtitkárának vezetésével tegnap küldöttség uta­zott a Vietnami Szocialista Köztársaságba és a Laoszi Népi Demokratikus Köztár­saságba. ÜLÉST TARTOTT A MEGYEI TANÁCS VB Tegnap ülést tartott a me­gyei tanács végrehajtó bi­zottsága és megtárgyalta a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat jelentését a lakosság ellátá­sáról, ' a kereskedelempoliti­kai célkitűzések teljesítésé­ről, és megszabta a további feladatokat a közép- és hosz- szútávú tervcéloknak meg­felelően. Kiemelve ezekből, hogy a vállalatnak javítani kell az árukínálatot és a szolgáltatásokat. Az ülés napirendjén szere­pelt még a Szolnok megyei és a területi tűzoltóparancs­nokságok, az önkéntes és vállalati tűzoltóságok helyze­téről, valamint működésük személyi és anyagi feltételei­ről készített beszámoló, me­lyet Szabó András tűzoltó őrnagy, megyei parancsnok terjesztett elő. KCNYVKIÁLLiTÁS TISZAFÜREDEN Tiszafüreden, a járási hi­vatal nagytermében a mező- gazdasági könyvhónap alkal­mából könyvkiállításra ke­rül sor. A kiállított mezőgaz­dasági könyveket mától két napig tekinthetik és vásárol­hatják meg az érdeklődők. MAGYAR ÉS NDK FŐISKOLA EGYÜTTMŰKÖDÉSE Több évre szóló együttmű­ködést köt a berlin—warten- bergi mezőgazdasági főisko­lával a DATE mezőtúri gé­pészeti főiskolai kara. Az ez­zel kapcsolatos megbeszélé­sekre Mezőtúrra érkezett a berlini főiskola rektora, dr. S. C. Mainz, az intézet okta­tási rektorhelyettesének és pártbizottsági titkárának kí­séretében. Megbeszélik az együttműködési szerződést, amelyet magyar részről a DATE rektora, dr. Tóth Jó­zsef egyetemi tanár ír alá. Egyúttal kidolgozzák az együttműködés időtartamá­ra szóló konkrét munkaprog­ramot, amelyet dr. Patkós Istvánnal' a mezőtúri főisko­lai kar igazgatójával írnak alá a berlini iskola vezetői. EGY MONDATBAN — Polinszky Károly aka­démikus A hazai vegyészkép­zés és kémiai kutatás — tör­téneti áttekintésben címmel székfoglaló előadást tartott tegnap az MTA kémiai tudo­mányok osztályának ülésén, a Magyar Tudományos Akadé­mián, Eredményekben gazdag esztendőt zárt tavaly az Or­szágos Takarékpénztár — er­ről tájékoztatta a sajtó mun­katársait tegnap a MUOSZ székházában dr. Szirmai Je­nő, az OTP vezérigazgatója. A népgazdasági eredmények, az életszínvonal növekedése, az egyéni és a társadalmi ér­dekek összhangja jól tükrö­ződött az OTP tevékenységé­ben. A lakossági betétek állo­mánya a tervezett tízzel szemben 14 milliárd 600 mil­lió forinttal emelkedett, az év végén 3,5 milliárd forint kamatot írtak jóvá, ezzel egvütt az ország lakóinak 107,5 milliárdra emelkedett a betétállománya. (Ebből 3.5 milliárdot Szolnok megyé­ben őriznek). HATVANÉVES HADSEREG így születtek az óriásrakéták TERVSZERŰ MUNKÁJUK PÉLDAKÉNT HATOTT Számadás az alapszervezetekben 3. oldal A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL 4. oldal A TÉVÉ KÉPERNYŐJE ELŐTT Jegyzetek a televízió elmúlt heti műsorairól 5. oldal Ezer négyzetméter alapterületű raktár építését kezdték meg a KAEV mezőtúri gyá­rában. A közel négymillió forintba kerülő új tárolóhelyiség a tervek szerint hat hónap alatt készül el Magyar—jamaicai tárgyalások Kulturális egyezményt, együttműködési megállapodásokat írtak alá Délután a Parlament gobelin termében magyar-jamaicai egyezményt, valamint megállapodásokat írtak alá. A Magyar Népköztársaság kormánya és Jamaica kormánya közötti kulturális és tudományos együttműködési egyezményt Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke és Derrick Heaven külügyminiszter-helyettes irta alá A Magyar Népköztársaság kormánya és Jamaica kor­mánya közötti kereskedelmi megállapodást, valamint mű­szaki-tudományos együttmű­ködési megállapodást Udvar- di Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes és Derrick Heaven írta alá. Az aláírásnál jelen volt Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke, Simon Pál, Várkonyi Péter államtit­kár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Házi Vencel, va­lamint Nagy Lajos hazánk jamaicai nagykövete, ott volt Michael Manley, Jamaica miniszterelnöke, Gordon Wells miniszterhelyettes, a Miniszterelnöki Hivatal ve­zetője és Benjamin Clare Jamaica Budapestre akkredi­tált nagykövete. Michael Manley, Jamaica miniszterelnöke és kísérete — Simon Pál nehézipari mi­niszter és Házi Vencel kül­ügyminiszter-helyettes társa­ságában — tegnap Székesfe­hérvárra látogatott. A prog­ram első színhelye a székes- fehérvári Könnyűfémmű volt, ahol Závodi Imre, a Fejér megyei Tanács elnöke és Ju­hász János igazgató fogadta a vendégeket. Juhász János elmondta: a nagyüzemben évente 110 ezer tonna alumí­nium-félgyártmányt készíte­nek, és az idén hozzáfognak ahhoz a nagyarányú, 7 mil­liárd forintos fejlesztéshez, amelynek eredményeként 1983-ra több mint 60 száza­lékkal nő az alumínium hen­gereltáru és a sajtolt-húzott termék mennyisége, és je­lentősen bővül gyártmányaik választéka, javul a minősé­ge. A miniszterelnök és kísé­rete ezután a székesfehérvá­ri Vörösmarty Terrrielőszö- vetkezetbe látogatott. A jól dolgozó székesfehér­vári Vörösmarty Tsz mun­kájáról és eredményeiről a közös gazdaság vezetői szá­moltak be. A jamaicai ven­dégek különösen a termelő- szövetkezet alapszabálya, ter­melésszervezése és a tagság jövedelmei és a különféle juttatási formák iránt érdek­lődték A tájékoztató után a vendégek megnézték a tsz korszerű baromfinevelőjét és tehenészeti telepét. A székes- fehérvári látogatás a Mün- nich lakótelepi élelmiszer­áruház megtekintésével zá­rult. XXIX. évf. 39. 1978. február szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom