Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-07 / 32. szám

1978. február 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Szakosztályok igen, elnökség nem avaly Kunmadarason a Szövetkezeti Sportegyesület T közgyűlése hat pontban határozta meg az 1977-es esztendő legfontosabb feladatait. Sajnos, egy év el­teltével megállapítható, hogy a célkitűzéseket nem sikerült maradéktalanul teljesíteniük. A labdarúgók a területi bajnokság őszi idényét a hetedik helyen zárták, a csapat szereplését idegeskedés, kapkodás és néhány fegyelmezetlenség jellemzi. Megváltozott az együt­tes összetétele, kulcsjátékosok távoztak, fiatalokkal pótolták őket. A csapatot immár szakképzett edző irányítja, s ősz óta serdülő játékosok is kergetik a labdát. A sakkozók — a felnőtt csapat a megyei II. osztályú bajnokságban játszik — az egyik legjobban dolgozó szakosztályt mondhatják magu­kénak, ahol gondosan nevelik a fiatalokat is. A női kézi­labdázók, bár kevesen vannak, de szorgalmasak és épphogy a járási bajnokság bronzérmes helyére szorultak. A férfi ké­zilabdázók az Üveggyár színeiben értek el sikereket, az idén remélhetőleg megoldják a szervezeti gondokat, s hazatér­hetnek. A legfiatalabb szakosztály az atlétáké. Az elmúlt év januárjában huszonnyolc serdülő kezdte el a munkát, s máris szép eredményeket tett az asztalra, összesen 25 arany-, 30 ezüst- és 18 bronzérmet szereztek, többek között hat me­gyei, Márkus András révén pedig három országos bajnok­ságot is nyertek. Az ifjú tehetségek Pafféri István testne­velő tanár személyében jó mesterre találtak. Korszerűsítették társadalmi munkában a sportpályát, s csaknem elkészült az atlétikai futópálya is. Az idén még záróréteget' terítenek a futópálya salakjára, a kézilabda­játéktér pedig bitumen borítást kap. Az öltöző, a labdarúgó, a kézi- és röplabda, valamint az atlétikai pálya mellé torna­termet is szándékoznak építeni, ám a legfontosabb az, hogy megoldják a belvíz elvezetését. Mindez azt bizonyítja, hogy előbbre lépett az egyesület, de korántsem annyit, ahogy azt lehetőségei engedték volna. Tavaly összesen 479 ezer forintot (!) fordítottak a sportra — ez az összeg magában foglalja a sportlétesítmények felújí­tási és építési költségeit is — ebben az évben pedig 267 ezer forintot szándékoznak felhasználni. Anyagi gondjaik tehát nincsenek. Ennek ellenére csaknem fehér foltot jelent a tö­megsport a nagyközségben, döcög az Edzett ifjúságért moz­galom, s szinte csak az általános iskola mozgatta meg az ifjúságot. Akadozik az utánpótlás nevelése is, márpedig enélkül — és széles alapokon nyugvó tömegsport hiányában — nem érhetnek messzire. A hozzászólások tükrében bizonyos, hogy a nagyközség­ben szeretik a sportot, és féltőén óvják az egyesületet az út­vesztőktől. A hasznos észrevételek mellett elhangzott néhány jótanács is, így például szót emeltek a jobb kollektív szel­lemért, a klubéletért, a széleskörű kapcsolatok ápolásáért. Egyöntetű elmarasztalás érte az elnökséget, amely rendszer­telenül ülésezett, nem mindig volt határozatképes, és a szakosztályok munkájához képest keveset tett a közösségért. Hibás ezért a nagyközségi tanács is, hiszen mióta tanácsi kezekbe került a sport, kötelessége is, hogy támogassa és ellenőrizze az elnökség munkáját, sőt, ha szükséges, felelős­ségre vonja. unmadarason mind jobb feltételek segítik a fejlő­dést, s már jóval előbbre keltene tartani. A közgyű­lés Ladányi János személyében új elnököt válasz­tott, akinek új elnökségi tagok — Pafféri István, Júlia, Chovanyec Ferenc — segítik a jövőben a Szö­vetkezeti SE kormányzását. C. L. K Kemer Sokk NB II. Vereséggel kezdett az MTE Bp. MÉM—Szolnoki MTE 7:6. Szolnok. Nehéz ellenfél ellen kezdte NB Il-es csapat­bajnoki szereplését a piros­feketék együttese. A MÉM ugyanis tavaly ezüstérmet nyert a Nyugati csoportban, és amíg a fővárosiak tíz’rrtes- terjelölttel rendelkeznek, ad­dig az MTE csak héttel. A piros-feketék közül Kádas, Szász, ifj. Helmrich és Bánczi győzött, míg id. Helmrich, Schubert, Pafféri és Dajka döntetlenül mérkőzött. Egy játszma függőben maradt, s ez fél pontot ígér a szolno­kiaknak. Mindent egybevetve az MTE kis szerencsével akár győzhetett is volna. Az első forduló után a hetedik he­lyen áll a szolnoki csapat. Ké­pünkön balról a Szolnoki MTE csapata. Lehel SC—Videoton 6:6. Székesfehérvár. Első NB li­es mérkőzésén tisztes ered­ményt ért el a jászberényi együttes. A győzelmeket Ruttkai dr., Csertő dr. és Fa­zekas szerezte, a fél ponto­kat pedig Schrancz, dr. Heté- nyi, Sápi, Kasnya, Székely valamint Kocsis. A két füg­gőjátszmában Kelemennek és dr. Böjthének döntetlen esé­lyei vannak. Foghíjas mezőnyök A Szolnoik: városi Vívó Szak- szövetség vasárnap a. MÁV- sportcsarnokiban rendezte meg a városi középiskolás egyéni ví­vóbajnokságot. A versenyzők közül sokan megbetegedtek. így csak körmérkőzéses döntőiket rendeztek. A fiú tőrözőknél sok azonos képességű, serdülő korú vívó lépett pástra, ők jelentik a Szolnoki MÁV utánpótlását, ki­alakulhat belőlük egy ió csapat. Hasonló a helyzet leány tőrben és kardban is. Gondos, követ­kezetes munkával, sok verse­nyen való részvétellel töretlen lesz a fejlődésük. Eredmények: Fiú tőr: 1. Mo- sonyi (Varga Katalin Gimná­zium). 2. Szabó (Vendéglátó- ip^ri Szakközép), 3. Miskolcz* (Verseghy G.). 4. Korozs (Gép­ipari Szak.), 5. Molnár (Víz­ügyi Szak.). Leány tőr: 1. Csik (Verseghy G.). 2. Pásztor (Var­ga K.), 3. Kovács (Verseghy G.). Kard: 1. Szabó (Vendéglátó­ipari Sz. ), 2. Ragó (Tiszaparti G.). Az NSZK nyerte a VB-t Magyarország a kilencedik helyen Teke Egy győzelem, egy vereség A két szolnoki férfi teke­csapat közül az NB I-es Szol­noki MÁV Pápán lépett pá­lyára, míg az NB II-ben a Honvéd Gyulai SE hazai kör­nyezetben fogadta ellenfelét. NB I.: Pápai Vasas—Szol­noki MÁV 7:1 (5650:5226) Pápa 200 n. V.: Szakács, Bon- kó. Pápa: Makkai 979, Varga 952, Fekán 951, Horváth 950, Fodor 926, Lénárt 892 fa. Sz. MÁV: Dobos 897. Mátyás 893, Dedrák 885, Bíró 885, Kántor 836, Magda 830 fa. Az újonc MÁV-játékosok jó átlagtel­jesítménye kevésnek bizo­nyult a jól dobó, tapasztalt hazaiak ellen. A pápaiak nagyszámú közönség bíztatá­sa mellett, egymást felülmúl­va szerezték meg nagyarányú győzelmüket. NB II.: Honvéd Gyulai SE—Salgótarján 6:2 (2553: 2393). Szolnok, MÁV-teke- csarnok. V.: Vígh, Kántor. A Honvéd csapat lendületesen kezdett, de az ellenfél a haj­rában feljött, s a szolnokiak­nak nehezen sikerült megsze­rezni a győzelmet. Legjobb dobók: Kalics 471, Fehér 443, Báilnt 423, ill. Csongrádi 417, Puszta 409, Mag 398 fával. A totó 5. heti eredménye 1. Atalanta—Bologna 0—0 X 2. Fiorent.—Foggia 1—1 X 3. Genoa—Milan 1—1 X 4. Intern.—Lanerossi 2—0 1 5. Juventus—Napoli 1—0 1 6. Pescara—Torino 2—1 1 7. Roma—Perugia 2—0 1 8. Verona—Lazio 2—2 X 9. Cesena—Monza 2—0 1 10. Lecce—Ascoli 0—0 X 11. Modena—Brescia 1—2 2 12. Palermo—Rimini 2—0 1 13. Varese—Sampdoria 13-4-1 1—0 1 14. AvelMno—Bari 0—0 X Koppenhá- Győzelem gában, hét­a spanyolok ezer néző ellen előtt ren­dezték meg az idei kézilabda Világbaj­nokság döntő mérkőzését. A montreali olimpiai bajnok szovjet csapat és az akkori negyedik helyezett NSZK ta­lálkozóján óvatosan kezdtek az együttesek, a nagy tét rányomta bélyegét a játékra. Jellemző, hogy az első há­rom gól hétméteres büntető­ből született. Az első fél­időben négyszer szerzett két­gólos vezetést a szovjet csa­pat, aztán védekezési hibák és néhány nyugatnémet já­tékos remek egyéni teljesít­ménye következtében ki­egyenlítetté vált a küzdelem, öt perccel a szünet előtt Spengler jóvoltából az NSZK került kétgólos előnybe, ám Iljin és Gsemisov révén il:ll-el fordultak az ellenfe­lek. A második játékrészben az NSZK eredményesen hasz. nálta ki a szovjet védők bi­zonytalanságát, előbb 16:12- re, majd 20:17-re vezetett. Az izgalmas hajrában két gólt dobtak a szovjetek, az egyen­lítésre azonban már nem maradt idejük. A világbaj­nokságot így az NSZK nyer­te a Szovjetunió előtt, a bronzérmet pedig az NDK szerezte meg. A magyar csapat utolsó mérkőzésén 23:19 (11:8) arányban győzött Spanyolor­szág ellen, s ezzel a kilen­cedik helyen végzett. Továb­bi eredmények, a 3—4. helyért: NDK—Dánia 19:15 (9:7), az 5—6. helyért: Jugo- szlávai—Lengyelország 21:19 (10:8), a 7—8. helyért: Ro­mánia—Svédország 25:17 (13:7), a 9—12. helyért: Csehszlovákia—Japán 25:25 (11:10). A világbajnokság to­vábbi helyezései: 4. Dánia, 5. Jugoszlávia, 6. Lengyelor­szág, 7. Románia, 8. Svédor­szág, 9. Magyarország, 10. Spanyolország, 11. Csehszlo­vákia, 12. Japán. Vasárnap Osztrák Garmisch- sikerek Partenkir- chenben a férfiak műlesikló versenyével fejeződött be a 25. alpesi vi­lágbajnokság. A rendkívül nehéz pálya, különösen an­nak felső szakasza, komoly erőpróba elé állította a ver­senyzőket, akik közül sokan kényszerültek a verseny fel­adására. Az első futamban az olasz Gros volt a legjobb, s a negyvenezer néző nagy izgalommal várta a második futamot. Végül is az óriás­műlesiklásban már arany­érmet nyert svéd síző, Sten- markt biztosította elsőségét. A műlesiklás 1978. évi vi­lágbajnoka: Ingemar Sten- mark (Svédország) 99,54 mp. (Az első futamban 51,56, a másodikban 47,98), 2. Piero Gros (Olaszország) 100,20 (51,29 és 48,91), 3. Paul Frömmelt (Liechtenstein) 100,47 (52,24 és 48,23), 4. Steiner (Ausztria) 100,74, 5. Bemardi (Olaszország 102,20, 6. Neureuther (NSZK) 102,92. Az alpesi vb összetett világ­bajnoka: Andreas Wenzel (Liechtenstein) 2.732,34, 2. Joseph Fresti (NSZK) 2.749,65, 3. Pete Petterson (USA) 2.752,28, 4. Andrejev 2.773,87, 5. Ciganov (mind­kettő Szovjetunió) 2.779,52, 6. Gasiencia (Lengyelor­szág) 2.800,48. Az alpesi sí- világbajnokság éremtábláza­tán Ausztria végzett az élen négy arany-, és három bronz­érmével, Svédország (két arany) és az NSZK (egy arany, négy ezüst) előtt. Országos asztalitenisz bajnokság Szegeden Kopogtatnak a fiatalok A, Kilián két bronzérmet szerzett A nagy „trojka”, a Jónyer, > Klampár, Gergely hármas évek óta meghatározója férfi asztalitenisz sportunknak. A válogatott szakvezetésének az évek során alig volt gondja másra, mint arra, hogy ők hárman mindig egészségesen álljanak asztalhoz, és akkor már nem lehetett nagyobb baj. Ha vislzont valaki ki­esett a sorból, mögötte ha­talmas űr tátongott, amit a legzseniálisabb edzői húzás­sal sem lehetett betölteni. Hol vannak a fiatalok? — tette fel néhány évvel ez­előtt a kérdést számos újság­cikk egy-egy fájó vereség után. Az első ízben vidéken rendezett országos bajnoksá­gon erre a kérdésre kaphat­tunk választ: a fiatalok ma már ott vannak a nagyok nyomában, és bár egyelőre csak ijesztgetik őket, de ha a fejlődésük töretlen lesz, nem­sokára a trónért is harcba szállnak. Az embernek az volt az ér­zése a háromnapos verseny során, hogy ha tízszer leját- szák is a férfi egyéni ver­senyt, mint a tízszer Jónyer, Gergely és Klampár osztozik az érmeken. Amellett, hogy valóban jó formában vannak válogatottjaink — ami igen örvendetes a csütörtöki szu­perliga mérkőzés előtt — ha­talmas rutinnal rendelkez­nek, no és akkora tekintély- lyel, ami alaposan nyomaszt­ja a fiatalokat. így egyelőre tehát visszavertek minden ro­hamot, ami pedig két oldal­ról is érte őket. A remek for­mára felfutó „idősebbek” — Takács II., Frank Béla — és a fiatalok — Kreisz, Molnár, Horváth — próbáltak beéke­nül. A Kilián versenyzői be­bizonyították, hogy valóban az utánpótlás színe-javát képviselik. Tízen indultak, és öten kerültek a legjobb 32 közé, ami az erős mezőnyben mindenképp, rangot jelent. Kreisz, Molnár, Berta, Pótá­ri és Horváth közül az első kettő a legjobb nyolcig is el­jutott. Horváth Jóny értől szenvedett 3:1 arányú — és a szetteken belül is szoros — vereséget, Pótárit pedig klub­társa, Molnár ütötte el a to­vábbjutástól. A nők mezőnyében Oláh Zsuzsa győzelme némi meg­hökkenést okozott, ám a lá­tottak alapján elmondhatjuk, hogy nem érdemtelenül ju­tott a bajnoki címhez. Első­ségével a válogatottba is be- játszotta magát, így az ango­lok ellen már kerettagként veszi számításba Bérezik Zol­tán edző. Feltűnő volt a lá­nyoknál néhány tehetség ko­rai kiesése: Szendy Kati, Iváskó Gabi, Nagyőszí Ildikó tehetsége korábban többet ígért. A párosok versenyében is a papírforma diadalmasko­dott, a legzajosabb közönség- sikert a Molnár János — Ba­logh Ilona kettős aratta. Ba­logh ugyan válogatott keret­tag. de így is sokáig jó se­gítője volt Molnárnak. Emlé­kezetes, nagy csatában győz­ték le a két egyes bajnokot. Jónyer Istvánt és Oláh Zsu­zsát, de a Gergely—Magos Bérezik Zoltán: A fiatalok jó helyre kerültek. kettős ellen is könnyen nyer­hettek volna. A döntő pilla­natokban azonban kiütközött a tolnai kislány sérülése, így a még vaskosabb meglepetés elmaradt. Mindenesetre a né­zők sűrűn tudakolták: „Kik ezek a fiatalok?” Az egyesületi éremversenyt a Statisztika nyerte a Sparta­cus előtt. A Kilián verseny­zői két bronzérmet szereztek, Molnár Báloghgal és Kreisz Kisházival vegyes párosban. Megkérdeztük Bérezik Zol­tánt, a válogatott vezetőedző­jét, miként látja az utánpót­lás legjobbjainak helyzetét Szolnokon? A szakvezető sze­rint a fiatalok jó helyre ke­rültek, a Honvéd Kilián FSE magasszintű támogatást biz­tosít a fejlődésükhöz. Ami pe- deig az egyesület csapatát il­leti, Bérezik dobogóra várja az NB I-ben a Kilián aszta­liteniszezőit. Véleménye sze­rint — és ezzel mi is egyet­értünk — mögöttük azonban olyan megyei utánpótlásgár­dának kell felnőni, amelyik képes betölteni az űrt a le­szerelések során. A Magyar Népköztársaság 1978. évi férfi egyes bajnoka: Jónyér István (Bp. Spartacus, edző: Sidó Ferenc) 2. Klampár (Bp Spar­tacus). 3. Gergely (BVSC) és Takács II. (BVSC). A Magyar Népköz­társaság 1978. évi női egyes bajnoka: Oláh Zsuzsa (Statisztika, ed­ző: dr. Ormai László), 2. Szabó (Statisztika), 3. Kisházi és Magos (mindkettő Statisztika). A Magyar Népköztársaság 1978. évi női pá­ros bajnoka: Oláh Zsuzsa. Csik Márta (Statisztika, edző: dr. Ormai László. 31. sz. Építők, edző: Lukács Attiláné). 2. Gárdosné. Ru- zsenszky (31. sz. Építők. BSE), 3. Magos, Szabó (Statisztika) és Szeiler. Lukács (Bp. Spartacus), A Magyar Népköztársaság 1978. évi férfi páros bajnoka: Jórayer István. Klampár Tibor (Bp. Spartacus, edző: Sidó Ferenc). 2. Gergely. Takács II. (BVSC). 3. Guttmann. Kocsis II. (VM KÖZÉRT. Ganz-MAVAG). és Kocssis I.. Gréczi (Bp. Spartacus. Ganz-MAVAG). A Magyar Népköztársaság 1978. évi ve­gyes páros bajnoka: Klampár Tibor (Bp. Spartacus, edző: Sidó Fe­renc), Szabó Gabriella (Statisztika, edző: dr. Ormai László). 2. Ger­gely, Magos (BVSC. Statisztika), 3. Kreisz. Kisházi (Kilián FSE. Statisztika) és Molnár, Balogh (Kilián FSE. Tolnai VL),

Next

/
Oldalképek
Tartalom