Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-23 / 46. szám

197a. február 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kézilabda Damjanich Kupa a sportcsarnokban Harmadik alkalommal ren­dezi meg a megyei kézilabda szakszövetség a megyei kézi­labdaélet egyik legnagyobb versenyét, a Damjanich Ku­pát. A versenysorozat febru­ár 25—26-án és március 11— 12-én körmérkőzéses rend­szerben hivatott segíteni a résztvevő csapatok bajnok­ságra történő felkészülését. A kupára az utóbbi évék egyik legnagyobb és várható­an legszínvonalasabb mező­nye jött össze. A nevezett csapatok között található a tavaly még NB 1-ben szerep­lő Békéscsabai Vízmű férfi­gárdája, s a valaha szebb időket megélt Ózdi Kohász együttese. A női mezőnyben a védő DVSC NB I. B-s csapata mel­lett a nevelő egyesületként ismert Békéscsabai Sparta­cus Előre és az Ózdi Kohász is megtalálható. A négynapos versenysoro­zat remélhetőleg jó felkészü­lést biztosít a résztvevő csa­patoknak, a kézilabdát szere­tő nézőknek, szurkolóknak pedig élvezetes kézilabda­csemegét ígér. A Damjanich Kupa neve­zési határideje 1978. január 20-án lezárult, a kupa ver­senybizottsága a sorsolást elkészítette. A nevezett csapatok, nők: Békéscsabai Előre Spartacus (NB I. B), DVSC (NB I B), Szentesi Kontakta (NB II.), Szarvasi Főiskola Spartacus (NB II.), Ózdi Kohász (NB I. B), Tisza Cipő (NB I. B), Lehel SC (megyei I.), férfiak: Békéscsabai Vízmű SC (NB I. B), Ózdi Kohász (NB I. B), Lehel SC (megyei I.), Újkí­gyós! Tsz SE (NB II.), Tisza Cipő (megyei I.), Szolnoki Olajbányász (NB II.), Békés­csabai Előre Spartacus (me­gyei I.). A mérkőzések minden já­téknapon reggel 9 órától dél­után 18 óráig tartanaik. Az ünnepélyes eredményhirde­tésre március 12-én 19.20 óra­kor kerül sor. Közgyűlések Honvéd Kilián FSE, Szol­nok, repülőtér 14. Jászberé­nyi Volán SC, Volán iroda klub 15. ASZTALITENISZ Vízügyi szervek országos bajnoksága Nagy sikerű országos asztali­tenisz-bajnokságot rendezett a hét végén Szolnokon a Közép- tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság és a Vízügy SE tömegsport-kol­lektívája. Az igen körültekin­tően és jól szervezett előkészí­tés után a tiszaligeti sport­csarnokbaji ideális körülmények között 9 asztalon 15 női és 33 férfi egvüttes küzdött a csapat­bajnoki címért. Az egyéni és a páros számokban 40 női és 140 férfi versenyző vetélkedett a szép tiszteletdíjakért. Ennek a bajnoki versenynek 1962-től kezdődően nagy hagyo­mányai vannak. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdemé­nyezte a bajnokságot Budapes­ten. majd vidéken az igazga­tóságok vállalkoztak megrende­zésükre. A szolnoki igazgató­ság és a Vízügy SE a megye- székhelyen most másodízben rendezte meg a ..vizesek” e nagy találkozóját, a bajnoksá­gok történetében azonban ilyen nagy érdeklődésre és létszám­ra még nem volt példa. A víz­ügyi szolgálat 25 éves jubileu­mának méltó megünneplésévé vált ez a seregszemle. A bajnokságon az Országos Vízügyj Hivatal mellett a szom­bathelyi, a budapesti, a szege­di, a debreceni, és a nyíregy­házi igazgatóság, valamint a VÍZITERV, a Vízgazdálkodási Intézet, az ÁBKSZ. a KEVIÉP. a Dunántúli VIÉP a Vízgépé­szeti Vállalat, a bajai Vízgaz­dálkodási Főiskola, és 18 me­gyei városi vízmű, illetve gyógyfürdő vállalat képviseltet­te magát. A női mezőnyből a debreceni igazgatóság, a dunántúli Regio­nális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat. valamint a Fővárosi Csatornázási Művek dolgozói emelkedtek ki. A férfiaknál igen jól szerepeltek a szolnoki igazgatóság és a Vízügy SE, valamint a dunántúli Vízügy és Közműépítő Vállalat, a Buda­pesti Vízügy SE és az ABKSZ versenyzői. Eredmények, női csapat: 1. Tiszántúli VÍZIG Debrecen (Durtsné. Mircse). 2. DRVVV Siófok (Vass, Szabó). 3. VÍZI­TERV Budapest (Bankó, Kar­sai) és a Fővárosi Csatornázási Művek) (Kiéber Bérezi). Férfi csapat: 1. Középtiszavidéki VÍZIG Szolnok (Fehér. Gvőri, Varga), 2. Dunántúli VIÉP 'Ka­posvár (Bellosevich, Rasková- nyi. Tuboly), 3. OVH Budapest (Bíró. Hídvégi, Deák) és Felső- tiszavidéki VÍZIG Nyíregyháza (Horváth. Vonza. Kádár). Női egyéni: 1. Kiéber Ildikó (Főv Csat. Műv.). 2. Vass Ilona (DRVVV Siófok), 3. Mircse Má­ria és Durts Ferencné (mind­kettő Tiszántúli VÍZIG Debre­cen). Férfi egyéni: 1. Báli Zol­tán, 2. Lukacs Tibor 3. Kovács Imre. és Varga József (mind Szolnoki Vízügy SE). Női pá­ros: 1. Durtsné—Mircse. 2. Vass —Szabó, 3. Geszti—Baskay (VÍZ­GÉP Lajosmizse) és KI éber— Bérezi. Férfi páros: 1. Lukács —Győri. 2. Báli—Varga. 3. Fe­hér—Kovács, és Deák—Fekete (Budapesti Vízügy SE). Labdarúgás Felszabadulási Kupa: Gyu­lai SE—Mezőtúri Honvéd 1:0 (1:0). Mezőtúr, 100 n. V.: Abonyi. Sáros, mély talajú pályán a hazaiak végig tá­madták a mérkőzést, de a lelkesen védekező gyulaiak­nak sikerült megtartani a 2. percben szerzett előnyü­ket. G.: Papp. Jó: Cserháti, Tóth I, Szabó, ill. Kovács, Badári, Sólyom. Labdarúgó NB I eredmé­nyei: FTC—ZTE 5:0, MTK VM—Szf. MÁV Előre 5:0, SZEOL AK—Csepel 2:0, Vi­deoton—Vasas 1:1, Kaposvár —Haladás 1:0, DVTK—Bp. Honvéd 1:1, Békéscsaba— Dunaújváros 3:0, Újpesti Dózsa—Rába ETO 2:2. A Néplap 8. heti totótippje 1. Milan—Róma l 2. Fiorentina—Juventus x 2 3. Lazio—Inter. x 1 4. Napoli—Atalanta i x 5. Perugia—Bologna 1 x 6. Pescara—Lanerossi x 2 7. Verona—Genoa L x 8. Brescia—Palermo x l 9. Catanzaro—Avellino x 1 10. Cesena—Varese 1 x 11. Modena—Taranto x l 12. Monza—Ternana i x 13. Pistoiese—Rimini x Pótmérkőzések: Cagliari—Co­mo 1 Sampdoria—Bari 1. To­rino—Foggia l. Mikor lesz vívóélet Jászberényben? Szolnok megye vívósport­ját a korábbi években a Szol­noki MÁV kitűnő nevelő munkát végző, országos hír­nevet, elismerést kiváltó szakosztálya fémjelezte. A sportág megyei gazdái, szak­emberei már a sikerek fényé­ben — nagyon helyesen — arra törekedték, hogy minél szélesebb, erősebb alapokra helyezve a vívást, még na­gyobb tömegeket bevonva, újabb szakosztályok életrehí- vását segítsék elő, a megye arra alkalmas helyein. így alakult meg néhány évvel ez­előtt Törökszentmiklóson és Karcagon egy-egy szakosz­tály. A kettő közül azonban csak a törökszentmiklósi bi­zonyult életképesnek, a kar­cagi fokozatosan elsorvadt. Átmeneti pangás után a megye sportvezetői az ötéves fejlesztési tervben három ví­vószakosztály megalakítását szorgalmazzák. Kisújszállá­son a művelődési ház vívó­tanfolyama az idén szakosz­tállyá alakul, s a szolnokival és a törökszentmiklósival együtt már három lesz a me­gyében. A munkabírásáról, energikus szervezőkészségéről ismert kisújszállási Szabó Já­nos edző [vállalkozott (arra, hogy Karcagon is segít a ví­vás életrehívásában, a hét bi­zonyos napjain átjár edzése­ket vezetni. Ha ez megvaló­sul, akkor a megyében négy­re emelkedik a vívószakosz­tályok száma. Az újabb szakosztály meg­alakítását Jászberényben ter­veznék. Egy közvéleményku­tatás alapján az általános és középiskolák tanulói közül több mint harmincán szeret­nének vívni. Egy vívómeste­ri képesítéssel rendelkező fi­atal testnevelő a városban kíván elhelyezkedni, s haj­landó edzősködést vállalni. Talán azok a mérnökök is se­gítenének az indulásban, akik hajdan vívtak, s most a Hű­tőgépgyárban dolgoznak. Ezek mind kitűnő lehetőséget nyújtanak a vívóélet megte­remtéséhez. A kérdés azonban nem ilyen egyszerű. Bojtos György városi sportfelügyelő szerint talán két év múlva hozzá­kezdhetnek majd a szervezés­hez. Most legtöbben a Lehel­re gondolnak, hiszen a megye egyik kiemelt, szilárd bázis­ra épülő, saját tornaterem­mel rendelkező egyesülete. A megyei szakszövetségből fel is kérték az egyesület veze­tőit szakosztály alakítására, ezt azonban az elnökség el­utasította azzal az indokkal, hogy hét teremigényes szak­osztályuk van, a tornatermük zsúfolt, s nem a szakosztá­lyok számának a növelése, hanem a meglévők magasabb színvonalra emelése a cél. Azzal egyetérthetünk, hogy a vívósport megteremtését nem lehet egyértelműen a Lehel SC feladatává tenni. Mi hát akkor a megoldás? Bojtos György szerint a vá­rosban még hiányozlak a fel­tételek. Jelenleg három elfo­gadható tornaterme van, s ez kevés. Az idén vagy legké­sőbb jövőre elkészül az ifjú­sági barátság ház. Várhatóan a közeljövőben véglegesen megoldódik a Spartacus tor­nászok teremgondja, s az újonnan létesülő és felszaba­duló termek helyet adhatnak a vívóknak. A város néhány egyesületében fejlesztési ter­vek készülnek, s ezekbe be­leillik a vívás életrehívása is. Nincs tehát elvetve a gondo­lat, csupán a zavartalan mű­ködés feltételeit keresik. S mi abban is biztosak va­gyunk, hogyha sikerült majd egy életképes szakosztályt alakítani, akkor a megyei snorthivatal is messzemenő­en támogatja, hiszen olimpiai sportágról van szó. (Pi) SAKK OB II Nyugati csoport: Lehel SC-—Tatabányai Bányász 6:6 (2 függő). Első hazai mérkőzésén nem sikerült a jászberényi csapatnak meg­szereznie a győzelmet: az éltáblások biztosan hozták a pontokat, míg a csapat közepe egymás után engedte ki a fél pontokat is a kezéből. Az első órában mindkét csapat tagjai egy perces néma felállással emlékeztek meg a hősi halált halt tatabányai bányá­szokról. Nyertek: Schranz. dr. Hetényi, Sápi döntetlen: dr. Hor- gosi, Kovács A., dr. Fazekas, Székely. Kocsis, Horgosi Zsolt. A Ruttkai—Baráti és a Kelemen—Bár játszma függőben maradt. (Sajnos csak az első játszmában tűnik biztosnak a fél pont.) Középiskolások vívóversenye SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház délután 3 órakor: Boldogtala­nok (Jászai bérlet), este 7 óra­kor: Boldogtalanok (Soós bér­let). MOZI Szolnok Vörös Csillag: Kál­vária, Magyarok. Meghívás egy gyilkos vacsorára (y29). Tisza: Ók ketten (14), Tallinn: Ma­gyarok, A csilagszemű. Cirkusz a cirkuszban, í Vegyiművek: Egyetlenem, Reptér: Küldetés. Szandaszőlős Terv: Szünnap, MÁV: Apa. Abádszalók Petőfi: Száll a kakukk fészkére (16, 50%-os felemelt helyáron), Srác- urak (általános iskolai mozi­bérlet műsora). Jászapáti Tán­csics: Mr. Majestyk (14, 50%-os felemelt helyáron). Jászberény Lehel: Túl a félelmen (18,50%- os felemelt helyáron). Karcag Déryné: Hüvelyk Matyi, Férfias idők (filmbarátok műsora). Kisújszállás Ady: A neretvai csata I—n. (Dupla helyáron). Kunhegyes Szabadság: A kék katona (18, 50%-os felemelt helyáron). Kunszentmárton Kö­rös: Apám az agglegény. Kis malac meg a farkasok (ovimo­zibérlet műsora). Mezőtúr Bé­ke: Szünnap. Dózsa: A nagy Caruso, Dugó, a csodacsatár (általános iskolai mozibérlet műsora), Szabadság: Zsebpénz. Néma dosszié. Tiszafüred Tisza: öngyilkosság vagy gyilkosság (14). Törökszentmiklós Dózsa: Vincent, Francois, Paul és a többiek, Hunyadi: Szünnap. Túrkeve Vörös Csillag: Hét ton­na dollár (16). RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ 17.00: Hírek. — 17.05: Hétköz­ben. Zenés riportműsor. Szer­kesztő: Balogh György. (A tar­talomból: Hátrányos helyzet — Előzés — Miért éppen nőket? Megvalósítják? A rendelet azért van, hogy. . Ami nem köte­lező.) — 18.00—18.30: Alföldi kró­nika — Piaci szemle — Beat- parádé — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Donald delfin és társai. Beszélgetés Lányi György bio­lógussal. — 8.38: Mascagni: Fritz barátunk. Háromfelvonásos opera. — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Az operaközvetítés foly­tatása. — 11.08: Harsan a kürt­szó! — 11.38: Don Segundo Sombra. Ricardo Güiraldes ar­gentin író regénye folytatások­ban III. rész. — 12.35: Melódiá­koktól. — Közben: 13.15: Tudo­mány és bűnüldözés. — 13.30: A Melódiakoktél folytatása. — 14.00: Mindenki Könyvtára. — 14.30: Lakatos Mihály népi zene­kara játszik. — l'5.10: Kórusa­inknak ajánljuk. — 15.26: A képzelet varázslója. Epizódok Verne életéből. IV. irész. —16.08: Puccini: Manón Descut — Jele­net és az I. felvonás fináléja. — 16.27: Mikor mégy a seresek utján. Szovjet költők versei. — 16.37: A Szovjet Hadsereg Déli Hadseregcsoportjának fúvósze­nekara játszik. — 17.07: A ma­gunk érdekében, a magunk vé­delmében. — 17.32: Holnap köz­vetítjük... — 17.52: Budai Ho­na népdalokat énekel. Fábián Márta és Fábián Jolán cimbal- mozik. — 18.15: Kritikusok fó­ruma.— 19.15: Rádiószínház. — 20.11: Hősök muzsikája. — 21.21: Végvári Rezső: Inaktelki muzsi­ka. — 21.30: Háttérbeszélgetés. — 22.20: A Budapesti Filharmó­niai Társaság zenekarának hang­versenye az Erkel Színházban. — Közben: 22.59: Sztereohang a filmszalagon. — 23.14: A hang­versenyközvetítés folytatása. — 0.10: A három grácia. Részletek Lehár Ferenc—Harsánvi Zsolt operettjéből. PETŐFI: 8.05: Verbunkosok, nóták. — Közben: 8.20: Tíz perc külpoli­tika. — 8.33: A Verbunkosok, nó­ták című műsor folytatása. — 8.57: Slágermúzeum. — 9.37: A Magyar Rádió novellapál.yázata. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 12.00: Népi muzsika. — 12.33: Pécsi stúdiónk jelentkezik. — 12.55: Alexander Brailowski Liszt magyar rapszódiáiból zongorá­zik. — 13.25: Édes anyanyel­vűnk. — 13.30: Zöngészde. — 14.00 : Rádiónapló. A műsor ven­dégei: Straub F. Brúnó bioké­mikus és Szalai Sándor szocio­lógus. Hívószám adás közben: 130-099. 'Az ember a gyorsuló időben. A tartalomból: Hová rohan, uram? — Eljárt-e a „gyorsuló idő” felett a gyor­suló idő? — Az elektroncsőtől az integrált áramkörig, avagy: hányszor kell' egy élet alatt új­ra megtanulni a szakmát? — Döntésről döntésre, informá­ciók özönében. — Valóban meg­hosszabbodott-e az emberi élet? — Barátság, szerelem, család a gyorsuló időben. — A szuper­szonikus gépek pilótafülkéjé­ben. — Gazdasági döntések a gyorsuló idő tükrében. Közben: — 14.30—14.35: Hírek Körzeti időjárás. — 15.30—15.33: Hírek. — 16.30—16.33: Hírek. — 17.00: Híres alma materek. Bemu­tatkozik a budapesti Madách Im­re Gimnázium. — 18.00: Minden­ki iskolája. — 18.33: Hétvégi pa­noráma. — 19.55: Slágerlista. — 20.33: Falusi esték. — 21.03: Her­bert von Karajan és Ormándv Jenő zenekari operettrészleteket vezényel. — 21.23: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 22.33: Tíz perc külpolitika. — 22.43: Sanzonok. — 23.00: Tánc­zene. — 23.30: Mészáros Tivadar népi zenekara játszik. Léka Gé­za népdalokat énekel. Lugosi Tibor klarínétozik. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 7.59: Idősebbek is elkezdhetik — Tévétorna (ism.). Színes. — 8.05: Iskolatévé — Magyar iro­dalom (ált. isk. 5. oszt.) Tájak és emberek I. — 9.05: Fizika (ált. isk. 6. oszt.). Hogyan mű­ködik a hűtőszekrény? — 10.05: Matematika (ált. isk. 6. oszt.). Ebből következik, hogy... — (Következtetési feladatok a tör­tekkel kapcsolatban.) — 11.05: Kémia (ált. isk. 7. oszt.) — Amit eddig megtudtunk. — 12.05: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.). Az Amerikai Egyesült Államok me­zőgazdasága. — 14.05: Iskolatévé — Magyar irodalom (ism.). — 14.35: Fizika (ism.). — 15.00: Ma­tematika (ism.). — 15.30: Ké­mia (ism.). — 15.Í50: Földrajz (ism.). — 16.23: Hírek. — 16.30: A Magyar Televízió Szabadegye­teme. östengerek. sárkánygyí­kok (ism.). Színes. — 17.20: Té-* vébörze. — 17.30: Telesport — Északi sí világbajnokság. Férfi 4x10 km-es váltó. Közvetítés Lahtiból. felvételről (színes). — 18.40: ..... a háborút átkozd meg örökre!” A Horizont Szerkesz­tőség műsora. — 19.19: Reklám- műsor. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik — Tévétorna (ism.). Színes. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Ballada a katonáról. Ma­gyarul beszélő szovjet film (ism.). — 21.25: Díszhangverseny A Vörös Hadsereg megalakulá­sának 60. évfordulója alkalmá­ból rendezett ünnepség műso­rának közvetítése a Vígszínház­ból (színes). — 22.35: Tv-hír­adó 3. 2. MŰSOR: 18.18: Világnézet — Elidegenü- lés (ism.). — 19.00: En Francais — Francia nyelvtanfolyam. 1/9. rész: Voici de Fruits. — 19.15: People You Meet — Angől nyelvtanfolyam. 25. Youth Hotel. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Kis­filmek a nagyvilágból — Rova­rok. Francia ismeretterjesztő filmsorozat. Kártevő sáskák Af­rikában (színes). — 20.25: A Himedzsi vár — Japán film (szí­nes) . — 20.55: Maurice Béiart a XX. század művésze. Lenevel riportfilm. — 21.25: Tv-híradó 2. — 21.45: Egészségünkért! Az Or­szágos Egészségnevelési Intézet műsora. — 21.55: Színházi köz­vetítés az Egri Várból. Az Ag- ria Játékszín bemutatja Balassi Bálint: Szép magyar komédia című művét. (14 éven felüliek­nek.) BUKAREST: 15.05: Iskolatévé. — 15.35: Orosz nyelvoktatás*. — 16.05: A vizek országa. Glóbusz műsor. — 16.25: Néni zene. — 16.45: Ri- nortműsór. — 17.15: Alpesi sí­verseny. — 17.50: Festői Romá­nia. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó — 18.50: Szeben megve. — 19.15: Ifjúsági óra — 20.15: Szólistaműsor. 21.25: Tv-híradó, A megyei vívó szakszövet­ség Szolnokon a MÁV-sport- csarnokban rendezte meg a meg a megyei középiskolás egyéni és csapatbajnokságot, amelyen három fegyvernem­ben 8 középiskola 18 ver­senyzője vett részt. Háromta­gú csapatot csak a szolnoki Verseghy Ferenc és Varga Katalin Gimnázium tudott kiállítani leány tőrben. A csapatversenyt s ezzel a kö­zépiskolás kupát az előbbiek nyerték 54 ponttal, míg az utóbbiak 30 pontot szereztek. Az egyéni eredmények: le­ány tőr: 1. Kacserka 6. 2. Di- mó (mindkettő Verseghy) 4, 3. Csik (Varga) 3, 4. Katona (Vegyipari) 3, 5. Pásztor (Varga) 2 győzelemmel. Fiú tőr: 1. Miskolczi (Verseghy) 4, 2. Pozderka (T.miklósi 604. ISZI) 4, 3. Mosonyi (Varga) 3, 4. Korozs (Szolnoki Gép­ipari) 3, 5. Győri (Vegyipa­ri) 1 gy. Kard: 1. Pás (Víz­ügyi SZÍ) 4, 2. Szabó (Keres­kedelmi SZÍ) 3, 3. Magyar (Verseghy) 2, 4. Orosz (605. ISZI) 1, 5. Ragó (Vegyipari) 0 gy. A sportszerű magatartást jutalmazó érmet Szabó Fe­renc, a szolnoki Kereskedel­mi és Vendéglátóipari Szak- középiskola versenyzője nyerte. Fekécs Éva (balról) és Katona Gizi a páston Fotó: iárdány

Next

/
Oldalképek
Tartalom