Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-28 / 24. szám
1978. január 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Saját konstrukció, az első példány társadalmi munkábant így készült el a Szerszámgépipari Müvek karcagi gyárának legújabb terméke, a MODUL-rendszerű szerszámospolc. A tetszőleges irányban egyszerűen bővíthető, gurulópolcos szekrények iránt máris mutatkozik kereslet Napirenden: a munka verseny Ülésezett a TESZÖV elnöksége A termelőszövetkezetek szocialista munkaverseny- mozgalmáról, a mozgalom továbbfejlesztésének feladatairól tárgyalt többek között tegnap délelőtti ülésén, a Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Szolnok megyei Területi Szövetségének elnöksége. Mind a jelentésből, — melyet Kovács Béla titkárhelyettes terjesztett a testület elé —, mind a vitában elhangzottakból egyértelműen kiderült: megyénk közös gazdaságaiban az elmúlt években jelentősen fejlődött a munkaverseny-mozgalom. Különösen fellendült 1977- ben, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére a csepeli munkások és a hartai tsz- brigádok felhívására, a megye 60 téeszéből huszonháromezren vettek részt a munkaversenyben. Az elnökségi ülésen viszont az is elhangzott, hogy az idén kezdeti bizonytalanság észlelhető a szövetkezeti tagok körében, hogy melyik versenyfelhíváshoz csatlakozzanak: a budapesti munkások, vagy a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát és a tiszaföldvári Lenin Tsz közös felhívásához. Február közepéig a TESZÖV összehívja a termelőszövetkezetekben dolgozó versenybizottságok elnökeit, és megbeszéli velük az új versenyszabályzat elkészítésével kapcsolatos tudnivalókat. Mire irányuljanak a vállalások? Az iparszerű termelési módszerek, eljárások megismertetésére és hatékony alkalmazására, a termelési eredmények, a hozamok, — különös tekintettel a kukorica, az olajosnövények hozamának — növelésére, az intenzívebb rét-legelőgazdálkodásra, az öntözéses lehetőségek jobb kihasználására, a zöldség és" gyümölcstermesztés, a hús- és a tejtermelés erőteljes és gazdaságos fokozására. Mindezt a termelés hatékonyságának, a munka termelékenységének növelésével kell elérni. De ésszerűen takarékoskodni kell a rendelkezésre álló munkaerővel, energiával, eszközökkel is, és javítani a beruházási tevékenységet. Az elnökség állást foglalt abban, hogy a termelőszövetkezetek vezetői találják meg a módját a versenyben résztvevők eddiginél nagyobb erkölcsi, anyagi elismerésére. Tegvék az üzemi vezetők kötelességévé, hogy nyújtsanak konkrét segítséget a brigádok, a kiskollektívák versenyvállalásainak elkészítéséhez, végrehajtásához. I Rába-család új tagja Az elmúlt |év utolsó negyedévében kezdték meg a sorozatgyártását Győrben a Rába-család „legifjabb” tagjának, a Rába 180 — típusú erőgépnek. — Mire képes a 180 lóerős traktor? — kérdeztük Pinkert Gábor igazgatóhelyettestől. — Olyan univerzális nagyteljesítményű erőgép, amely a szántáson és a tárcsázáson túl növényápolásra, vegyszerezésre — speciális adapterekkel felszerelve — cukorrépa betakarítására is alkalmas. — Milyen formai eltérést tapasztalhatunk az új „családtagnál”? — A vezetőfülke — a megszokottal ellentétben — elől van és megfelel minden korszerű követelménynek. — Készlet? — Minden igényt ki tudunk elégíteni. — Ára? — Egymillió 100 ezer forint. Az erőgépnek. — Véleménye szerint megéri? — A tulajdonságai szerint — Szolnok megyében — feltétlen. — Alkatrészellátás? — Miután a legújabb gépek egyike, biztosan nem lesz gond semmivel. — t. sz. e. — Még sohasem késett el Az elmúlt évben a tiszaföldvári Lenin Tsz-ben egy tehén átlagosan 3800 liter tejet adott. Ugyanott a tejtermelési verseny első helyezettje Jász Gulyás Gyula. Az eredménye pedig 3640 liter tej, 25 tehén átlagában. Mégis fölényesen nyerte meg a tejtermelők közötti versenyt, ugyanis 1600 literrel többet fejt ki egy tehéntől, mint a korábbi évben. — Pedig nagyon rosszul indultam, még 1976, augusztusában kaptam meg az állományomat. A feleségem fertőző májgyulladással feküdt a kórházban, én meg az elletőben dolgoztam. Kértem, hogy adjanak valami köny- nyebb munkát, mert egyedül vagyok otthon a kislányommal. Adtak is, de úgy éreztem, hogy ebben több a kitolás, mint a segítőszándék. Amit kaptam, az volt a legrosszabb stand az egész szövetkezetben, 2100 literrel az utolsó lettem az értékeléskor. Nagyon szégyelltem magam az eredmények kihirdetésekor. Akkor elhatároztam, ha törik, ha szakad felhozom ezt az állományt, hogy legalább a telepen a harmadik, negyedik legyek. Csakhogy ez nem ment egykönnyen. Szerencsére voltak olyanok is, akik segítettek. Főleg Molnár István, tőle igen sok fogást tanultam meg. Szinte ugyanazzal az állománnyal lettem most szövetkezeti szinten első, amelyiket másfél éve átvettem. Állítom, hogy még nagyobb is lehetne a tejtermelésünk, ha még figyelmesebben végeznénk a munkánkat. Az első perctől ott vagyok a tehenek között, amikor fejünk. Nézem őket, nehogy a fejőgép valami bajt okozzon. Szerintem a vakfejést sohasem heveri ki a jószág. Nem azért mondom, de bárki helyettesített, 20 literrel mindig kevesebbet fejt ki az állománytól, mint amennyit én szoktam. Ez 25 tehénnél számolva nem sok, de ha éves szinten nézem, már több mint 7 ezer liter tej, azaz két tehén egy esztendei termelése. — Mindig bajom volt, hogy szemtől szembe megmondtam a véleményemet. Azt hiszem nem sokan vannak, akik ezt szeretik, főleg, ha az ember a rosszról szól. Én nem hallgatok. Van akinek nem tetszik, van aki meg meghallgat. Egyébként jól érzem magam, most már. A kislányom négyéves, én harminchárom. Az asszony a sütőiparnál dolgozik, most éppen Badacsonyban üdül. Nem panaszkodhatom, úgy gondolom mindenünk megvan, ami kell. Azért örülök ennek az eredménynek, amit most elértem. Nem hallottam róla, hogy másutt valakinek ugyancsak sikerült volna 1600 liter tejjel növelni a stand-átlagot, egy év alatt. Közben eltelik az idő, mintha menni szeretne Jász Gulyás Gyula. Hamarosan elköszönünk, ő pedig fürge léptekkel veszi az irányt az istálló felé. Munkatársa mondja róla: „Siet, még sohasem késett el!”... A, L, Új feladatok az ifjúság nevelésében Interjú Kiss Lajos vezérőrnaggyal, az MHSZ főtitkárával 1978-ban ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját a Magyar Honvédelmi Szövetség. Az a szervezet, amely kezdettől fogva kiemelkedő szerepet játszott fiataljaink hazafias, honvédelmi és sport nevelésében, sokrétű tevékenységével eredményesen segítette társadalmunk építését. Az évforduló alkalmából Kiss Lajos vezérőrnagy, a Magyar Honvédelmi Szövetség főtitkára a Központi Sajtószolgálat munkatársa, Major Árvácska kérdéseire válaszolt. — A Magyar Honvédelmi Szövetség idén ünnepli megala- kulásának 30. évfo'r- dulóját. Kérjük, tekintse át a szövetség harmincéves munkájának eredményeit! — Az 1948—49-es forradalom és szabadságharc 100. évfordulóján alakult meg szövetségünk jogelődje: a Magyar Szabadságharcos Szövetség. Viharos, forradalajai időszakban szövetségünk az akkori forradalmi harc egyik szervezett ereje lett. Szövetségünk fejlődése történelmi út volt, sikerei és megtorpanásai egyek voltak a szocialista forradalom eredményeivel és megingásaival. A társadalom fejlődésével párhuzamosan jelentkező és mind magasabb igényű hon-, védelmi célkitűzéseiknek megfelelően a szövetség — bármilyen nevet vis'elt is — mindig alkalmas volt a hazafias honvédelmi nevelő, és sportfeladatok végrehajtására. Napjainkban 4787 klubban 188 ezer klubtag, valamint 16 és fél ezer pártolótag munkálkodik azon, hogy a szövetség előtt álló feladatokat a korábbinál magasabb színvonalon és hatékonyabban oldhassuk meg. — 1977 tavaszán „Edzett Ifjúságért” néven új, az egész magyar fiatalságot átfogó tömegtestnevelési mozgalom indult, amelyben nagy feladat hárul a Ma- gyar Honvédelmi Szövetségre is. Menynyiben jelentett a mozgalom megindítása változást a szövetség munkájában és hogyan értékeljük az indulás évét? — Szövetségünk vezetői és aktivistái mindig is feladatunknak tekintették a fiatalok bevonását a különböző honvédelmi jellegű tömegsportversenyekbe. A Honvédelmi Kupa lövészversenyek és az összetett Honvédelmi Versenyek fordulóiban évről évre tízezrek vesznek részt. Az „Edzett Ifjúságért” mozgalom beindulása mégis új feladatok elé állította szövetségünket. Három fő területet említenék. Továbbra is feladatunknak tekintjük VONATOT IRÁNYÍT A jövő esztendő végétől már számítógép irányítja és szervezi hazánk legnagyobb „szárazföldi kikötőjének”, a MÁV záhonyi átrakókörzetének munkáját. A tervek szerint 1979-től az R— 22-es típusú gépre bízzák majd a mindennapi teendők az említett tömegversenyek szervezését és lebonyolítását, természetesen munkálkodva azon, hogy az eddigieknél is nagyobb tömegeket vonjunk be a versenyekbe. Másik feladatunk a mozgalom egyéb sportágainak szervezéséhez és végrehajtásához nyújtott segítség más állami- és tömegszervezeteknek ; végül a társadalmi munka az új sportlétesítmények építéséhez, illetve felújításához. Az indulás évében kezdeti sikereket értünk el, eredményeinket szerénynek tartjuk. A jövő feladatai között az egyik legfontosabb az „Edzett Ifjúságért” mozgalom mind szélesebb kibontakoztatása. — A Magyar Honvédelmi Szövetségnek céljaiból és fel- adataiból adódóan sokrétű kapcsolatai vannak. Milyen a szö- vetség kapcsolata a társszervekkel, gondolunk elsősorban az oktatási, a sport, a KISZ- és úttörő szervekre? — Szövetségünknek több mint egy tucat állami és tömegszervezettel van kapcsolata. Tevékenységünk összehangolására együttműködési megállapodásokban rögzítettük közös feladatainkat. Legutóbb az elmúlt év októberében újítottuk fel együttműködési megállapodásunkat az OTSH-val. Az aláírt okmány újabb munkaterületeket, feladatokat tűz ki a két szervezet elé. A legfontosabb a kapcsolatunk az ifjúsági szervezetekkel és az oktatási intézményekkel. Az iskolákban kötelező jelleggel, tamiterv szerint folyik a fiatalok honvédelmi oktatása. Ezért elsősorban az oktatási intézmények a felelősek, de talán nincs olyan iskola, amelynek munkáját ne segítené egy- egy MHSZ-klub. Aktivistáink segítenek az órák megtartásában, eszközöket biztosítanak a gyakorlatokhoz, segítséget nyújtanak a rajversenyek megrendezéséhez, módszertani . foglalkozásokat szerveznék, és tartanak az iskolákban honvédelmi ismereteket oktató tanároknak, szakköröknek. A KlSZ-szervezetékkal és úttörőcsapatokkal is széles skálájú együttműködés alakult ki. Klubjaink tevékeny részt vállalnak az Ifjú Gárda és az Úttörő Gárda tagjainak oktatásából, rendszeresen közös sportversenyeket és szellemi vetélkedőket rendeznek, Öröm számunkra, hogy együttműködésünkről közös tevékenységünkről szólva mind szorosabb kapcsolatról és mind, több eredményről beszélhetünk. i— Az MHSZ sport- ágai rendkívül esz- közigényesek, nagy anyagi hátteret kí- vánnak. Milyen lehetőségei vannak a szö- vetségnek, hogy a ne- hézségek ellenére is még több fiatalt be- vonjon az MHSZ- klubok munkájába? 'ütemezéséhez szükséges információk és adatok feldolgozását. Már a belső szerelést végzik a négyszintes épületben, s egyidejűleg készítik a külső homlokzati részek műanyag burkolatát is. Várhatóan szeptemberben adják át a létesítményt. — Való igaz: sportágaink jelentős technikai felszereltséget igényelnek. Hogy mégis fejlődnek sportágaink, s hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a 'klubok munkájába az .annak köszönhető, hogy ha szűkösen is, de biztosítani tudjuk a szükséges eszközöket. Három forrást említhetek. Az egyik a költségvetés, a másik a társadalmi támogatás, a harmadik pedig a saját bevétel. A másodikról csák annyit: különböző állami szervek: tanácsok, vállalatok, üzemék és más intézmények vezetői látva a saját területükön működő MHSZ-klubok hasznos tevékenységét, az ott dolgozó fiatalok elismerésre méltó munkáját, nemzetközileg is jelentős eredményeit, szívesen támogatják klubjainkat. Nem ritka, hogy egy- egy vállalat — sokszor több közösen — segíti a klubokat: tanácsok és nagyüzemek vásároltak már klubjainknak vitorlázó-repülőgépeket is. Említettem a saját bevételt: klubtagjaihk szabad idejükben munkát vállalnak, a könnyűbúvárok például vízalatti berendezések karbantartására, javítására kötnek munkaszerződéseket. Ezek a bevételek természetesen végesek, így nem mondhatjuk azt, hogy korlátlan mértékben állnak rendelkezésünkre technikai eszközök. Anyagitechnikai körülményeink azonban egyre javulnak, s így mind inkább ki tudjuk elégíteni a fiatalok fokozódó igényeit. — Milyen jelentős feladatok előtt áll az MHSZ idén, mit vár- hatunk 1978-tól? — A fejlődés megköveteli tőlünk, hogy ma többet és jobbat nyújtsunk, mint tegnap, és a jövőben ne elégedjünk meg azokkal az eredményékkel, amelyeket ma elértünk. Ez lesz a jellemző 1978-as esztendőre, ezen belül szövetségünk munkájára is. A honvédelmi törvényből adódóan mennyiségben és minőségben is megnövekedett feladatok várnak ránk a fiatalok általános és szakmai honvédelmi oktatásában, a tartalékosok önkéntes továbbképzésében, tájékoztató oktatásában, valamint a honvédelmi sportok fejlesztésében. Ezeket a feladatokat, mindenekelőtt a szövetség társadalmi alapjai, a klubok további szervezeti megerősítésével tudjuk megoldani. Jelentős javulást kell elérnünk azon a területen is, amelyet pártunk XI. kongresszusa úgy fogalmazott meg, hogy „... az ifjúság körében folyó eszmei-politikai nevelésben növelni kell a társadalom minden szervezetének, minden tagjának felelősségét, aktivitását.” Ez a követelmény magasabb szintű politikai munkát követel szövetségünk minden dolgozójától, társadalmi aktívájától. Feladatainkat 1978-ban a párt megalakulásának 60. és szövetségünk létrejöttének 30. évfordulójának jegyében —, ahol lehet szocialista munkaverseny kibontakoztatásával — erdményesen kívánjuk megoldani. Szolgálva ezzel is a párt honvédelmi politikájának megvalósítását, népünk békés építő munkájának védelmét. Üzletpolitikai célkitűzések A szövetkezet ez évi üzlet- politikai célkitűzéseiről, terveiről és a MÉSZÖV elmúlt évi ellenőrzéseinek tapasztalatairól tanácskozott tegnap délután a Tiszafüred és Vidéke Áfész vezetősége a szövetkezet központi klubtermében, Számítógép Záhonyban