Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-31 / 26. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. január 31. A Agitátor, forradalmár, harcos 90 évvel ezelőtt, 1888. január 31-én született Szaton Rezső tudással, marM nagy xista ismerettel rendelkező vasesztergályos neve elválaszthatatlan a XX. század első két évtizedének munkásmozgalmi harcaitól. Vezető szerepe volt az 1905- ös nagy általános vas- és fémmunkás sztrájkban. A megtorló intézkedések elől papírok nélkül, hajófűtőként Bécsbe menekült. Visszatérve azonnal bekapcsolódott Ismét a mozgalomba. Nem volt véletlen ez az aktivitás. Már kora ifjúságától elkötelezte magát a munkásosztály ügye mellett. Kezdetben a Vasas szakszervezetben, majd a szociáldemokrata pártban, később pedig a KMP alapító tagjaként írta be nevét a magyar forradalmi munkásmozgalom történetébe. Életrajzát ismerve, joggal, sőt kötelességgel mondhatjuk róla, hagy a hazai kommunista mozgalom kiváló katonája, propagandistája, agitátora, szervezője volt. A Láng Gépgyár, a MÁ- VAG, a Ganz Vagongyár voltak munkahelyei. Szakszervezeti bizalmiként, munkás- agitátorként dolgozott. Előfizetőket toborzott a Népszavának, énekelt az Acélhang kórusban. Minden lehetőséget megragadott, hogy a szocialista tanokat terjessze és életével példázza, hogyan kell élnie egy öntudatos munkásnak. Ekkor már jól beszélt németül, eredetiben olvasta A tőkét, a Kommunista Kiáltványt és más műveket. Amikor 1914-ben behívták katonának, a fronton is folytatta agitációs tevékenységét. Sabác alatt, majd Przemysl- nél tevékeny részt vett a lövészárok-barátkozások megszervezésében. A háborúban lefagyott a lába, vér- hast is kapott, így haza küldték. A Lipták-féle Lőszergyárban dolgozott, ahol Fiedler Rezső, a Tanácsköztársaság későbbi hadügyi népbiztosa volt a szakszervezeti küzdelmekben harcostársa, továbbá a mozgalomból jól ismert Chlepkó EdeSzaton Rezső beírta nevét a Győri Árugyár, sőt egész Győr munkásmozgalmának történetébe is. Szervező munkájának eredményeként jött létre a szolidaritás az Ágyúgyár és a_ Vagongyár munkásai között. Győri tartózkodása alatt ő irányította a forradalmi munkásmozgalmat. A legnagyobb győri sztrájk megszervezéséért hadbíróság elé állították, ügyét 12 napig tárgyalták A munkásszolidaritás megmentette életét, hisz a háborús időkben ezért a tettéért halál várt volna reá. A bíróság előtt kijelentette: „A munkások megbízottja voltam, vagyok és leszek. A munkásság érdekeiért a jövőben is mindent elkövetek, akkor és addig harcolok, amíg szükség lesz rá”. A forradalmak korát hivatásos forradalmadként harcolta végig. Az 1918-as forradalom előtti utolsó munkahelyén a Ganz—Fiat motorgyárban végzett agitációs munkája eredményeként a munkások később egységesen csatlakoztak a Kommunisták Magyarországi Pártjához. Szaton Rezső egyik alapítója a KMP-nek, s tagja volt az első Központi Bizottságnak. Gyűlések sorozatán vett részt a fővárosban és vidéken, hogy a munkásságot a kommunista párt politikájának támogatására hívja fel. így Tatabányán, Aszódon, Salgótarjánban tartott gyúj- tóhatású, meggyőző beszédeket a párt ügye mellett. Ä Tanácsköztársaság alatt népbiztoshelyettes, az ötszázas Munkástanács tagja, Kispest forradalmi Kormánybiztosa. A proletár hatalomra támadó ellenség visszaverésére nemcsak mozgósította a Váci úti gyárak munkásait a magyar Vörös Hadseregbe, hanem személyesen is részt vett a kapuvári ellenforradalmi megmozdulás leverésében. A Tanácsköztársaság megdöntése után börtön várt reá is. Elvtársai segítségével sikerült azonban megszöknie és Ausztriába, majd onnan a Szovjetunióba emigrálnia. 1923-tól a Szovjetunióban élt. Kezdetben vasmunkás volt, majd Dél-Ufcrajnában végzett fontos pártmunkat. Ezekben az években őszinte és mély barátság fűzte Zalka Mátéhoz, a spanyol polgárháború későbbi legendás hírű Lukács tábornokához. tose hon tért vissza Bu- 1946*0311 dapestre. A MALÉV igazgatója volt 1955-ig, amikor is megromlott egészségi állapota miatt nyugdíjazását kérte. Az 1956-os ellenforradalom után a párt első soraiban küzdött a munkásosztály hatalmának megszilárdításáért. 1957. április 9-én hunyt el. Ravatala mellett az MSZMP Intéző Bizottságának, Központi Bizottságának, és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak tagjai és vasas munkásőrök álltak díszőrséget. V. S. Úttörő szerepet vállal az oktatási refornl kidolgozásában Kisújszálláson az Arany János úti általános iskola. Nemrég még az új matematika tanterv kísérleteinek egyik bázisa volt, most pedig az új fizika tanterv szeptemberi bevezetésére készülnek. Képünkön a nyolcadikosok órája a matematika i szaktanteremben Költő volt Kollégiumok találkozója Hagyomány lehet Tegnap reggel érkezett a hír, hajnalban meghalt Nagy László - a költő. Lírikus volt a szó igazi értelmében, nagy énekeseink között övé volt a dal, epikus énekmondók világában lírai gyöngyszemek megcsillogta- tója. S micsoda gyöngyszemeké, a népi lírai hagyomány kép- és nyelvanyagának új- rateremtője, a sematizmus világában egy új költői nyelv szülője. Ez tette a fel- szabadulás után indult magyar líra legjelentősebb képviselőjévé. 1925. július 17-én született parasztcsaládból Felsőinká- zon, a pápai középiskola után népi kollégista lett, festőnek készült, költőként is megmaradt kitűnő rajzolónak, Első kötete, az 1949-ben megjelent a „Tűnj el fájás” és az 1951-es „A tüzér és a rozs" még valóban mutatja József Attila hatását, de egyre inkább ötvöződik a kese- rűségnek-örömnek az a zenei nyelve, ami aztán sajátja lesz. Végleges lökést ad ehhez, 1949-től 52-ig állami ösztöndíjjal Bulgáriában tartózkodik. A bolgár mű- és népköltészet legteljesebb csillagza- tú magyar nyelvű bemutatójává válik, közvetíti egy gazdag népi líra sajátos hangját és megtermékenyül általa. Kicsit komorabbá válik költészete. Súlyosabbá, veretesebbé „A nap jegyese" c. kötete majd „A vasárnap gyönyöre". 1957-ben jelent meg első — mindmáig legszebb — gyűjteményes kötete a „Deres majális”, amely bolgár műfordítás kötetével a „Sóly-, mok véré”-vel a felszabadulás utáni magyar líra legkiemelkedőbb és legállóképesebb teljesítménye. Hirtelen, fájdalmasan valószínűtlenül szakadt meg ez az életpálya, mely így csonkán válik egésszé, az újabbkori magyar költészet eddig legteljesebb építményévé, gyöngyszemekből katedrálissá. VASÁRNAP RENDEZTÉK meg a szolnoki Tiszaparti Gimnázium- és Egészségügyi Szakközépiskolában a megyében működő kollégiumok első kulturális seregszemléjét. A találkozón — hívebb és méltóbb lenne a továbbiakban ez a megjelölés — huszonhárom középiskolai és szakmunkásképző kollégi- um, illetve diákotthon csaknem ötszáz lakója vett részt. A vers- és prózamondók, az énekesek, a táncosok, a zenészek meglehetősen tág színvonalskálán szerepeltek, de mindannyian jó szándékú lelkesedéssel. S ez utóbbi érdemel több szót... A kollégiumok lakói csaknem kivétel nélkül a falvak népének — munkásoknak, parasztoknak gyermekei, kisebb, nagyobb falusi általános iskolák volt tanulói. Döntő többségük hátrányos helyzetűként lépett be az iskola kapuján. A találkozó legfőbb értelmét éppen abban látjuk, hogy a kollégiumok zárt — olykor talán túlságosan is! — diákközösségei még több utat találjanak a demokratizmus gyakorlására, a formai elemektől mentes műveltséghez. Nem titkoljuk, a NÉKOSZ legjobb, szocialista tudatú hagyományait is véljük felfedezni azokban a nemes törekvésekben, amelyek e találkozó rendszeressé válását indokolják. Számos vitafórumon elhangzó panasz: a középiskolák főleg csak oktatnak, nem nevelnek. Bizonyára túlzó megállapítás ez, de az tény, hogy a kollégium — mint szervezett, önkormányzattal rendelkező diákközösség, — olyan nevelési lehetőségeket tartalmaz, amelyeket vétek lenne nem kihasználni. Nem célunk részletezni, hogy mit adhat — ad is, ahol a nevelők érzik felelősségüket — a kollégiumi élet a diákoknak, elég ha arra célzunk: még a szabad idő helyes eltöltése is irányítható, legalábbis befolyásolható ezekben a diákközösségekben. Ez pedig újabb nemes terhet ró a közművelődés szakembereire. Sajnos, meg kell állapítanunk, hiszen mi sem károsabb azön- áltatásnál, hogy a kollégistákat — általában s tisztelet a kivételnek — csupán „vattaként” szerepeltetik olykor a művelődési házak, intézmények. Ennek a kényelmes szemléletnek kárát úgy hisz- szük nem kell vázolnunk sem, sokkal inkább a kollégiumok kultúra befogadó közegére hívjuk fel a figyelmet. Mert mintha elfelejtkeznénk számos művelődési intézményünkben arról, hogy a diákközösségek zárt rendje a kulturálódásra ideális közeg. Ha valahol, akkor a kollégiumokban megvalósíthatóak mindezek a célkitűzések, amelyekről az önművelődés címszóval is összefoglalhatunk. A serdülőkor különösen alkalmas a művészi szép igénylésére, befogadására. Legyen minél több versmondója, regélője, színjátszója, énekese, néptáncosa a kollégiumnak, — akkor mind közelebb jut a diákközösség a műveltségeszmény megvalósításához. Mindez persze csak a nevelők és a közművelődési szakemberek hosz- szantartó együttműködésével érhető el. Amikor a kollégiumok — reméljük — rendszeressé váló találkozásait üdvözöljük, nem a versenyszerűségtől terhes „második” diáknapokra gondolunk, hanem a közösségek gyarapodó műveltségének megmutatására. Az ízlésbeli igényesség persze alapvető követelmény, hiszen ez az önművelés egyik célja. A VASÁRNAPI KULTURÁLIS szemle amely nevelők és diákok eredményes és szép összefogását hozta — dicséret illeti a lelkes szervezőket és rendezőket — beváltható ígéret a jövőre. Valami elkezdődött, — várjuk a folytatást. Tiszai Lajos Díjnyertes munkafüzet: írta Turba Józsefné Környezetismeret a szenttamási halomról Tavaly áprilisban a Tan- könyvkiadó tizenhárom általános iskolai, öt gimnáziumi, nyolc szakközépiskolai és egy szakmunkásképző intézeti új, korszerű tankönyv megírására hirdetett pályázatot. A közel száz beérkezett pályamű közül az egyik díjazott alkotás Turba Józsefné, a törökszentmiklósi Csikós József Általános Iskola tanítónőjének munkája. Turba Józsefnét negyedikes diákok társaságában találtuk meg a napköziben. — Helyettesít? — Nem, napközis nevelő vagyok két éve. Biztosan azon csodálkozik, hogy ennek ellenére tankönyvet írtam. Nincs ebben azonban semmi különös, hiszen a napköziben folyó munka az iskolai oktatás-nevelés szerves része. Ha nem ismerném a tananyagot, nem tudnék eredményesen foglalkozni a napközisekkel. — Milyen tankönyvvel pályázott? — Harmadik osztályos környezetismeret munkafüzetet állítottam össze az új oktatási terv alapján. — Miben különbözik az új tanterv a régitől? — A tananyag nem több, s nem is kevesebb mint, amit a régi tanterv előír. A témák azonban kicsit talán nehezebbek vagy inkább „komolyabbak” mint a régiben, hiszen a mostani gyerekek tájékozottabbak, többet tudnak a környezetükről, a világról. A tananyag felépítése rendszerezettebb az úi oktatási tervben. A két témakör a természeti és a társadalmi környezet alapelve a kölcsönhatás. És az elv érvényesül a témakörökön belül és egymás között is. — Hány tanulmányi kirándulást ír elő az új oktatási terv? — A tanév folyamán legalább hat tanítási órán kell tanulmányi kirándulásra vinni a gyerekeket. Amikor tanítottam, ennél többször is voltunk évente a diákokkal a város üzemeiben, kulturális intézményeiben,, s a szenttamási halomra is ellátogattunk. ahonnan szép kilátás nyílik Törökszentmiklósra. — Mi lesz pályamunkájának a sorsa? — Mivel első, második díjat nem adtak ki, s harmadik díjat is csak ketten kaptunk egy budapesti kollégával — úgy tudom, hogy részt vállalhatunk az új munkafüzet megírásában. Ez nagyon szép, de felelősségteljes feladat is. — Mikor vezetik be környezetismeretből az új oktatási tervet? — 1980-ban. Addig napvilágot kell látnia az új munkafüzetnek. — S miben különbözik majd a régitől? — A pályamunkámban egy visszatérő játékkal állítottam össze a füzetet. A címe: „puskázni kötelező”, a lényege az hogy a diákoknak olyan feladatokat kell megoldani, amelyekre csak lexikonok, kézikönyvek segítségével lehet válaszolni. Ezeket a kis cédulákat, amelyen a kérdés mellett szerepel a válasz, a pontos lelőhely is, összegyűjtik a munkafüzetben, s évvégére saját kis lexikonnal rendelkeznek. Ez s játék tapasztalataim szerint közkedTurbo Józsefné tanítványai között veit a gyerekek körében, s lehetőséget nyújt a differenciált foglalkoztatásra. Szeretném, ha ez a játékos formában történő tanítás helyet kapna az új munkafüzetben. A régiben alig van hely a diákok munkájának javítására; a pályázatomban javasoltam, hogy több sort hagyjanak ki a válaszadásra, s a javítására is. S hogy végül is milyen lesz az új munkafüzet? Remélem, nem „szidnak” érte bennünket majd a pedagógusok. — Mennyi ideig dolgozott a pályázaton? — A pályamunkák írásában már elég sok gyakorlatom van, az utóbbi három évben tíznél is többet írtam. Egy kivételével valamennyi díjazott. A legnagyobb sikeremet eddig az utóbbival, a munkafüzettel értem el a tankönyvpályázaton. Az ösz- szeállítása néhány hónapig tartott, de ha azt mondom, hogy tíz év kellett hozzá igazam van, hiszen benne vanak azok a tapasztalatok, amelyeket a tanítás során összegyűj tö ttem T. G. a januári szolnoki műsorkalauz igényes, érdekes kulturális programokra hívja fel a figyelmet. Hangversenyekre, tárlatokra, színházi és mozielőadásokra, szórakoztató rendezvényekre. Nem nagy ugyan az események száma, die 'mindenesetre néhány délután, este kellemes, hasznos eltöltését ígérik. S mi van ezen túl? Az estéket hol tölthetik el azok, akik különösebben nem tervezik programjaikat? Vagyis miiyen a „kínálat” a szabad idő spontán eltöltésére? Ha innen közelítve nézzük a város közművelődési intézményeinek tevékenységét, meglepő eredményt kapunk. A Ságvári k Énére Megyei Művelődési Központnak, hogy a legnagyobb intézményt említsük, nincs olyan létesítménye, ahová „éppen most ráérek” alapon be lehetne menni egy parti sakkra, vagy újságot olvasni, vagy éppen csak beszélgetni, leszámítva a hétvégi táncos rendezvényeket. Valamivel talán jobb a helyzet a város szakszervezeti intézményeiben. A Vegyiművek művelődési házában, a klubszobában színes televízió, sok-sok játék és újságok várják azokat, akiknek „hosszú az este”. Tízkor zárják a házat, nem véletlen. hogy elég sokan keresik fel esténként ötletszerűen. Közbevetve jegyezzük meg: igaz, az intézmények, működésének statisztikai adatait nem szépítik különösebben a spontán esti látogatók, d- az is tételszerű- en érvényes, hogy közülük kerülnek ki a tartós közösségi művelődési formák kedvelői. Kevesen tudják, hogy a negyedévvel ezelőtt átadott csomóponti vasutasklub lakó- területi jelleggel működő intézmény, tehát a Jubileumi téren és a Csanádi körúton lakók járhatnának oda. A földszinten működő büfé nem hat valami bizalomgerjesztőén. (Miért kellett a vasútállomás tőszomszédságában még egy büfét létesíteni?) A csomóponti klub fölszerelése jó, minden kellék adott, hogy közkedvelt esti társasági hely legyen. A Járműjavító művelődési központját nyugodtan illetheti — küllemére és belsejére nézve — a „nagy barátságtalan” elnevezés. Ott jártunkkor — szerdán este fél hét tájban — zárva volt, csak a büfében adott felvilágosítást egy takarítónő: ma nincs semmilyen klub, szakkör, zárva vagyunk. Mi van még? Van néhány olyan zártkörű klub, mintáz „olajosoké”, a szövetkezetek „Mini” klubja a város szívében. Ezekbe „belépés csák tagsági igazolvánnyal”. Kérdés honnan, hogyan verbuválódik a klubtagság utánpótlása? A szervezeti keret ötletes változtatásával köny- nyen népszerűvé válhatnának ezek a helyek. Ellenvetés: szép számmpl működnek Szolnokon szakkörök, tanfolyamok, amatőr művészeti együttesek, ifjúsági klubok. Igenám, de ezek is heti egy, legföljebb két estéjüket töltik ki tagjaiknak. Ráadásul a szervezett formák zöme a fiataloké. Hová mehetnek a harmincnegyven év fölöttiek? F eltehetően nagyot lendít majd a város esti közművelődési életén az új művelődési központ. De nem old, nem oldhát meg mindent. Le kell győznie — többek között — az emberekben kialakult beidegződést: este úgysem lehet sehová menni. Ez pedig nem egy épület létén vagy nemlétén múlik, hanem a köz- művelődés gyakorlati szakembereinek ötletességén, szorgalmán, pontos, szokásokat kialakítani képes munkáján, Sz. J.
