Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-01 / 1. szám

8

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1978. január 1.

PETŐFI SÁNDOR

Ha férfi vagy, légy férfi...

Ha férfi vagy, légy férfi,

S ne hitvány gyönge báh,

Mit kény és kedv szerint lök A sors idébb-odább.

Félénk eb a sors, csak csahol:

A bátraktól szalad,

Kik szembeszállanak vele . . .

Azért ne hagyd magad!

Ha férfi vagy, légy férfi,

S ne szád hirdesse ezt,

Minden Demosthenesnél Szebben beszél a tett.

Építs vagy ronts, mint a vihar,

S hallgass, ha műved kész,

Mint a vihar, ha megtevé Munkáját, elenyész.

Ha férfi vagy, légy férfi,

Legyen elved, hited,

És ezt kimondd, ha mindjárt Véreddel fizeted.

Százszorta inkább éltedet Tagadd meg mint magad;

Hadd vesszen el az élet, ha A becsület marad.

Ha férfi vagy, légy férfi, Függetlenségedet A nagyvilág kincséért Áruba ne ereszd.

, Vesd meg, kik egy jobb falatért Eladják magokai.

„Koldusbot és függetlenség!”

Ez légyen jelszavad.

Ha férfi vagy, légy férfi,

Erős, bátor szilárd.

Akkor, hidd, hogy sem ember Sem sors könnyen nem árt.

Légy tölgyfa, mit a fergeteg Ki képes dönteni De méltóságos derekát Meg nem görbítheti.

•

Pest, 1847. január

V

alahol volt egy nagy falu, s abban a faluban három pap lakott: egy román, egy református s egy katolikus pap. Élt abban a faluban egy gyönyörű szép asszony. De

olyan szép volt igazán, hogy hét mérföldre hallott a híre. Hát persze a három pap, mind a három megszerette az asszonyt. De erősen szerette. S jártak hozzája titokban, nehogy az ember észrevegye. Hát egyszer az ember mégiscsak hallotta ettől is, attul is, hogy az ő feleségihez járnak a papok.

Az ember tímár volt, bőröknek a kereskedésivel foglalkozott. Minden héten ment kétszer is a vásárba. Egyszer azt mondja a feleségi- nek:

— Jaj, feleség, olyan beteg vagyok, én nem tudok már élmenni a vásárba.

Azt mondja az asszony:

— Hát oszt ha ríem tudsz, legfeljebb itthon ülsz.

— Jaj, nem úgy van az, mert nekem muszáj menjek, hát mit gondolsz, nem állhatunk le. Meg az emberek is viszik a bőrt, majd eladják másnak. Menni muszáj! Minden héten kétszer mentem én is, s most már, ha beteg vagyok, elmész te most az egyszer.

Élményén az asszony. Az ember is aztán kinyitja a szekrényt, s kiválassza az asszonynak a legszebbekruháját. Kezdi magára illeget- nii, öltözik fel, s nézi magát a tükörben: Jaj, éppeg jól vagyok, hasonlítok hozzá, nem is tudják meg a papok. Persze azt hiszik majd, hogy az asszony. Jól van!

Öste lett, eljött az öste, s szépein felöltözve, hátrakötött keszkenyőben, még gyöngyöt is “tett a nyakába, s könyökölt az ablakba, várta a papokat.

Na, nem kellett sokáig várjon. Jött biza már az egyik pap. Néz fel az ablakon, látja, hogy ki van könyökölve az asszony.

— Hát itt vagy, szívem? — Igen.

— S mért vagy sütétben? — Hát kialudt a lámpám, osztón nem akar adni az uram pénzt, s már nincs mivel vegyek. Meg aztán... már a sütétben, így is jól vagyunk. Hadd el, mert így még jobb.

— Az igaz — azt mondja a pap. — Hót jöhetek?

— Igen, de csak kilenc órakor.

— Jól van.

Avval élményén a pap. Na, nemsokára érkezik a másik pap.

— Itt vagy, szivem?

— Igen.

— Hát mért vagy sütétben?

— Hát kialudt a lámpám, osztón hadd el, mert sütétben még jobb.

— Az igaz. Na, hát jöhetek? Hány órakor jöhetek?

— Hát csak tíz órakor.

— Jól van.

Elment. Nemsokára érkezik a harmadik pap.

— Itt vagy, szívem?

— Igen.

— Há mér vagy sütétben?

— Há kialudt a lámpám. Osztán hadd el, nem baj, mert sütétben még jobb.

— Az igaz — azt mondja a pap. — Hát jöhetek?

— Igen, de csak tizenegy órakor.

— Jól van.

Elmennek a papok, na, nemsokára eljött a kilenc óra. Érkezett a megrendelt pap, amelyik kilenc órára kellett jöjjen. Bémenyen. Sü- tét van, de azért a holdvilág

sütett. Látszott a házban egy kicsit. Látszott, de nem ismerte fel, azt hitte, hogy az asszony. Az ember is tette magát, hogy hogy tudná meg, hogyan, mikortól vannak jóba? Kezdi beszélni, hogy:

— Nem tudom, már el is felejtettem, mikortúl is vagyunk mi már jóba?

— Ó, menj el, hó hogy nem tudod? Há még menyasszony korodtól.

— Jaj, igaz, s azóta örökké. Persze, most már tudom.

— S hogy sötétbe vagy te itt, hát hiába így még jobb.

— Jobb, az igaz. Nem ád az uram' pénzt nekem, nem akar adni.

— Nem baj, nesze, adok én neked száz forintot.

Jól van, elteszi a száz forintot, s akkor aztán még beszélgetnek egy kicsit, s hallanak valami topogást. Szóval azt mondja a pap:

— Mi lehet az?

— Jaj, biztosan jő vissza az uram, sze itthon felejtette a pénzit.

— Na, most hová bújjak el, mit csináljak?

— Hamar oda né, a kamrába, bújj bé oda a kamrába!

Mór ő pedig azelőtt elkészített a kamraajtóhoz egy nagy kádat béásva a fődbe, egy nagy bűzárasztó kádat. S kinyitotta a kamraajtót, hogy oda fusson bé a pap, s az zuhant egyenesen bé a kádba.

— Hijj! — gondolja a pap

— itt mát osztán jól vagyok, rendben vagyok!

Na, beérkezik a másik pap, amelyik tíz órára volt rendelve. Na, beszélgetnek. Kérdi az is, hogy hát mért van sütétben. Az meg elpanaszolja, hogy nem ád az ura pénzt neki. Áz is adott száz forintot. Na, attul is megkérdezte, hogy:

— Mióta % vagyunk jóba? Jaj, nem is tudom már, el is felejtettem.

— Há hogy felejtetted el? Már nagyon sok éve, amióta komfirmáltál.

— Igen, igen, most már eszembe jutott.

Mindent megtudott attól

is. De hallották a topogást, jöt a harmadik pap.

— Jaj, miféle topogás? Mi az?

— Há biza biztos jő az uram vissza, me itthon felejtette a pénzit.

— Hej, teringette faszekere! Mit csináljak, hová bújjak?

— Hamar, hamar, bé a kamrába!

Kinyitotta az ember az ajtót, s a pap zsupsz, bé a kádba.

Azt mondja -a másik papnak:

— Hó te is itt vagy?

— Amint látod, én is itt vagyok.

— Na, rendben vagyunk.

— Már igazán úgy — mondja a másik.

Na, beérkezett a harmadik pap a házba. Kezdenek beszélgetni. Mondja annak is, hogy nem ád az ura pénzt, meg így, meg úgy. Az is adott száz forintot.

Na, aztán egyszer kezdte mondani a tímár:

— Nem tudom, valami to- porgást hallok.

— Hogy? Én nem hallom — mondja a pap.

— De igen, egész biztosan. Jön az uram, mert itthon feletette a pénzit.

— Hijj, akkor hová bújjak el?

—- Hamar, hamar, oda né, a kamrába!

S megnyitja a kamraajtót, zsupsz, az a pap is béesik a kádba.

— Hijj, hát ti is itt vagytok? — mondja.

— Itt — mondják.

— Na, most mi lesz velünk? Hát csak kiszabadít az asszony? Csak menyen vissza az ura, csak pénzért jött haza.

Na. akkor aztán eljött az idő, hogy hazajött a asz- szony. Hozott egy lúszekér bőrt.

— Nalátod, milyen jó, hogy te mentél el. Most má addig fő a víz is, hamarább vagyunk evvel is.

— S há még most is beteg ke?

— Hogyne! Én biza beteg vagyok, most is beteg vagyok. Dobd oda azokat a bürökét, vidd be a kádba!

Ügy is tett. Az asszony bedobta a bürökét.

— Na, most belétőtjük a vizet. Kapta az üstét a forró vízzel, rátőtette a bürökre s a papokra^ Na, ott aztán szegények kinyögték azt a bűnös lelkeket Mind a hárman megfulladtak.

Na, most már mit tudjon velek csinálni. most már, hogy meg ne tudják? Hová tudja elrejteni őket? Há aztán semmi mást, gondolta: fogad egy cigányt, megmondta, hogy erősen sok pénzt ád neki, csak el ne árulja.

— Van itt egy pap — azt mondja —, s aztat kellene elvigyed. Megfizetek neked jól, adok neked száz forintot.

Felteszi a tímár a hátára a papot, s a cigány viszi. (A felesége le volt feküve, semmit se tudott.) S el is vitte, hogy hányja belé a tóba. Belé is hányta.

Na, visszamenyen a cigány, s mondja, hogy belé- dobta, s kéri a f-izetségit.

— Há baj van, cigány! Visszajött.

— Jaj, jött az anyja istenibe, há én úgy belédob- tam, hogy ...

— Hát gyere, oszt lásd, hogy itt van!

Kinyitja a kamraajtót megint látja, hogy ott egy pap

— Hát tegye fel a hátamra, az anyja teremtésit, me elviszem én megint.

Fut aztán a cigány, mint aki jól végezte a dolgát:

— Na, még beljebb dobtam, gazdiuram. ne féljen onnét nem tud visszajönn

— Bizony már vissza is jött, éppen ezelőtt öt perccel.

Na, viszi harmadszor is Akkor összeszedte minder erejit a cigány, s belevágta a tó közepibe.

S akkor futott vissza Amint futott, holdvilág volt s látta, hogy egy fehér le hátán menyen egy pap. S hát látja, hogy szakálla is van, éppeg olyan, amilyet c elvitt.

— Tiszteletes úr, álljor meg! ‘

A pap nem tudta, mir« vélni:

— Há mért álljak meg?-r Álljon meg — az

mondja —. hát hiszen ér így sosem kapom meg a fize tésemet, ha lúháton mint elérőibe kerül.

Volt nála egy bot, s avval fejbe ütette a papot. í a pap leszédült, ő meg előre futott.

eggel felkel az asz ^ szony. Az ura nem < szólt neki, csak vár V ta, hogy mikor ke resi a papokat. Na egyszer csak ez is jő, hog; nincs ez a pap. az is, hog; nincs a másik, amaz, hág; elveszett a harmadik pap Az asszony sohase tudti meg, hová lettek a papol de már tovább csak kiényte len volt pap nélkül élni, bá nehezire esett, mert ez idá ig olyan vallásos volt, hog; három pap kellett nekie.

(Nagy Olga Paraszt Bekäme ron című művéből — Mag vető, 1977.)

A menyecske meg a papok

Gabriel García Marqez

Egy ilyen nap

angyos és esőtlen volt a hétfő hajnal. Don Aureliano Escovar, diploma nélküli fogorvos és jó korán kelő ember, hatkor kinyitotta a rendelőjét. Kivett az üvegszekrényből egy műfogsort, amely még benne állt a gipszmintában, és kirakott az asztalra egy marékra való műszert, amelyeket nagyság szerint elrendezett, mint egy kiállításon. Gallér nélküli csíkos inget viselt, felül egy aranyozott gomb zárta össze, és a nadrágját gumi nadrágtartó tartotta. Szigorú, szikár ember volt, és a tekintete ritkán alkalmazkodott a helyzethez, mint a siketek tekintete.

Miután elrendezte a tárgyakat az asztalon, a csiszolókorongot, a kést a forgószékhez fordította, és nekiült megcsiszolni a műfogsort. Ügy .látszott, nem gondol arra, amit csinál de makacsul dolgozott, még akkor is nyomta a pedált a marókésen, amikor nem használta.

Nyolc óra után egy kis szünetet tartott, hogy az ablakon át kinézzen az égre, és meglátott két magába

merült hollókeselyűt, amelyek a szomszéd ház tetőgerincén szárítkoz- tak a napon. Tovább dolgozott, arra gondolva, hogy ebéd előtt még egyszer esni fog az eső. Tizenegy esztendős kisfia kellemetlen, mutáló hangja rázta fel a gondolataiból:

— Papa.

— Mi az?

— Azt kérdezi a polgármester, hogy kihúzod-e a fogát.

— Mondd meg neki, hogy nem vagyok itthon.

Éppen egy "aranyfogat csiszolt. Kartávolságra emelte, és a szemét félig lehunyva megvizsgálta. A váróteremből újból kiáltott a fia:

— Azt mondja, hogy igenis itthon vagy, mert hall téged.A fogorvos tovább vizsgálgatta a fogat. Csak miután letette az asztalra a befejezett munkadarabok mellé, akkor szólalt meg:

— Még jobb.

Üjból a csiszolókorongot kezelte. Egy kis kartondobozból, amelyben az elkészítésre váró dolgokat tartotta, kivett egy több tagú hidat, és csiszolni kezdte az aranyat.

— Papa.

— Mi az?

Még nem változott meg az arckifejezése.

— Azt mondja, hogy ha nem húzod ki a bölcsességfogát, agyonlő téged.

Sietség nélkül, rendkívül nyugott mozdulatokkal abbahagyta a pedálozási a marókésen, eltolta a gépet a karosszéktől, és teljesen kihúzta az asztal alsó fiókját. Ott volt a revolver.

— Jól van — mondta. — Mondd meg neki, hogy jöjjön és lőjön agyon.

Elforgatta a széket, amíg az ajtóval szembe került, és kezét a fiók szélére támasztotta. A polgármester megjelent a küszöbön. A bal orcáját megborotválta, de a másik, feldagadt és fájós arcán ötnapos szakálla volt. A fogorvos sok-sok elkeseredett éjszaka nyomát látta a polgár- mester fénytelen szemében. Az ujjai hegyével belökte a fiókot, és szelíden mondta.

— Üljön le.

— Jó napot — mondta a polgár- mester.

— Jó napot — mondta a fogorvos.

Amíg a műszerek kiforrtak, a polgármester a szék fejtámlájára támasztotta a fejét, és máris jobban érezte magát. Jeges illatot lélegzett be. Szegényes rendelő volt ez: egy öreg • faszék, a pedálos csiszolókorong és egy üvegszekrény állt benne, porcelán üvegcsékkel. A székkel szemben egy ablak .volt, embermagasságig vászonyfüggönnyel eltakarva. Amikor hallotta, hogy jön a fogorvos, a polgármester megvetette a lábát, és kitátotta a száját.

Don Aureliano Escovar a fény felé fordította a beteg arcát. Miután megnézte a rossz zápfogat, az ujjaival óvatosan megnyomva, beigazította az állkapcsot.

— Érzéstelenítő nélkül kell csinálni — mondta.

— Miért?

— Mert tályog van rajta.

A polgármester a szemébe nézett.

— Jól van — mondta, és mosolyogni próbált. A fogorvos nem mosolygott vissza rá. A munkaasztalhoz vitte a tepsit a kiforrázott műszerekkel, és egy hideg csipesszel kiemelte őket a vízből, még mindig sietség nélkül. Aztán a cipője orrával odatolta a köpőcsészét, és a mosdótálhoz ment kezet masni. Mindezt úgy csinálta, hogy közben nem nézett a polgármesterre. De a polgármester nem vette le róla a szemét.

Alsó bölcsességfog volt. A fogorvos szétterpesztette a lábát, és a meleg fogóval megragadta a bölcsességfogat. A polgármester megkapaszkodott a szék karfáiban, minden erejét a lábaiba vetette, és jeges űrt érzett a veséjében, de még csak nem is sóhajtott. A fogorvos a csuklóját mozgatta. Harag nélkül, inkább keserű szelídséggel mondta:

— Itt most húsz halottunkért fizet meg, hadnagy úr.

A polgármester érezte a csont reccsenését az állkapcsában, és a szeme könnybe lábadt. De nem sóhajtott, amíg nem érezte, hogy kijött a zápfoga. Akkor meglátta a

/

könnyein át. Ügy rémlett neki, hog3 annak a fognak annyira nincs sem mi köze a fájdalmához, hogy kép télén volt megérteni az elmúlt ö éjszaka kínszenvedéseit. A köpőcsé sze fölé hajolva, izzadva, lihegve ki gombolta a zubbonyát, és tapogatóz va keresgélte a zsebkendőjét . nadrágja zsebében. A fogorvos adót neki egy tiszta rongyot.

— Törölje le a könnyeit mondta.

polgármester letörölte. Rí megett. Amíg a fogorvc kezet mosott, ő a lyuka mennyezetet és a mennye zeten függő poros, póktojá sokkal meg döglött boga rakkal teli pókhálót nézte. A fogor vos a kezét szárogatva visszajöt „Feküdjön le — mondta —, és se vízzel öblögesse.” A polgármeste felállt, hanyagul tisztelegve elke szönt és a lábait nyújtogatva az aj tóhoz ment, be sem gombolva zubbonyát.

— Majd küldje át a számláit - mondta.

— Magáinak vagy a községházé nak?

A polgármester nem nézett rá. B( csukta az ajtót, és a dróthálón kí resztül mondtá:

— Egykutya.

Nagy Mátyás fordítás