Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-29 / 25. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. január 29. N éhány barátommal együtt éppen kocogtunk a Rock Greek parkban egyik reggel, amikor megjelent a fejünk fölött egy repülő ‘csészealj, és nem sokkal utána tökéletes leszállást hajtott végre. Nyílt az ajtó, és tizenkét zöld emberke szállt ki belőle. Egyikük négy csillagot viselt a vállán, úgy tűnt, ő a csoportvezető. — Kérem, vigyenek minket a vezérükhöz — szólalt meg. Mi zavartan néztünk egymásra. — Mit mondott? — kérdezte Sullivan. — Azt mondtam, vigyenek minket a vezérükhöz. Hát nem értenek angolul? — Nekünk tulajdonképpen nincsen vezérünk — szólt a barátom, Guggenheim. — De elnökünk van, mondtam én. — Lehet, hogy Robert Byrd szenátorhoz kellene vinnünk őket. Neki több hatalma van, mint az elnöknek — vélte Lindstrom. — Én nem vagyok olyan biztos benne — kontrázott Redfern. — Russel Long szenátor az igazi hatalom ebben az országban. Semmilyen javaslatot nem fogadnak el az ö jóváhagyása nélkül. — No, és Tipp O’Neill? A kongresszusban ő a legnagyobb adu. A négycsillagos zöld emberke türelmetlenkedni kezdett. — Nem érünk rá egész nap várakozni. Döntsék el már végre, kihez visznek. Mi úgy hallottuk, hogy Kissinger a maguk vezére. — Az tavaly volt. Manapság Kissinger csupán a Georgetown University egyik professzora. — Nézze, mi hosszú útról jövünk és fáradtak vagyunk Art Buchwald: Különös találkozás — szólt a kis zöld emberke. Odavisznek a vezérükhöz vagy sem? — Nagyon szeretnénk — felelte Guggenheim bocsá- natkérően —, de ebben a pillanatban senki sincs a kormánykeréknél. — És akkor hogyan haladnak előre, ha senki sincs a kormánykeréknél? — kérdezte a zöldek vezére. — Nem nagyon haladunk előre — biztosítottam róla. — Mindenki csinálja a maga kis dolgát. Az elnök bejelenti, hogy ő akar valamit, s a kongresszus bejelenti, hogy ő mást akar, azután megszületik a kompromisszum, ami egyiküket sem elégíti ki. Szeretne talán találkozni Arthur Burns-szal? — Miért, ő a vezérük? — Nem, de ő rendelkezik az ország pénze felett,. és Carter elnök idegrohamokat kap tőle. A zöld emberke azt hitte, hogy ugratjuk. — Minden országnak kell hogy legyen vezére — szólt, s megfenyegetett minket valamivel, ami lézerpisztolynak látszott. — Kérem — bizonygatta Redfern —, mi igazán szeretf- nénk segíteni. De eddig soha senki nem kérte, hogy vigyük a vezérünkhöz. Carter megígérte, hogy ő a vezérünk lesz, de még csak most próbál beletanulni. Az Egyesült Államokban nem olyan könnyű vezérnek lenni. Ha a Szovjetunióban szálltak volna le, már régen elvitték volna magukat a Kremlbe. A kis zöld emberke mondott valamit a többi zöld emberkének, amit mi nem értettünk. Mindnyájan egyszerre kezdtek fecsegni, majd a zöldek vezére hozzánk fordult. — Az embereim tudni szeretnék, hogy miután maguknak nincs vezérük, kívánják-e, hogy én legyek az. — Én nem bánom — felelte Guggenheim. — Nekem nyolc — egyezett bele Redfern. — Szabad a vásár, a tisztség a magáé, ha akarja — mondta neki Lindstrom. — De az udvariasság úgy kívánja, hogy Fritz Mondale- lal azért tisztázza a dolgot. — Miért, ő kicsoda? — A kormány nevében ő intézi a világűrrel kapcsola- tós kinevezéseket. (Fordította: Zilahi Judit) KLÁRA JARUNKOVÁ: A szabály az szabály A futók lekuporodva áll^ tak a fehér rajtvonal előtt, az indító pedig már-már kinyitottaa száját, hogy kiejtse a várva-várt „felkészülni!” vezényszót, amikor az egyes számú futó hirtelen odafordult és így szólt: — Bocsánatot kérek, indító sporttárs, de szeretném tudni, hogy szabályosan ál- lunk-e? — Hogyhogy szabályosan? Mit akar ezzel mondani? — Én ugyebár pedáns ember vagyok, a vitatkozás nem kenyerem, no de az én szakmámban pedánsnak is kell lenni... — Micsoda? Milyen szakmában? Miről beszél? Futni akar, vagy beszélgessünk? — Bocsánatot kérek, indító sporttárs, de úgy vélem, ön ok nélkül heveskedik. Hiszen már említettem, hogy az én szakmámban az embernek pedánsnak kell lennie ... — Milyen állása van?! — rikoltotta harsányan az indító, s az egyik futó nekiiramodott. — Én, ugyebár, könyvelő vagyok. Illetve könyvelő és revizor. Megszoktam, hogy a legapróbb, látszólag jelentéktelen részleteket is kibányásszam ... — Mit számít nekem, hogy könyvelő, vagy bányász?! — kiáltott fel az indító. — Utoljára kérdezem: le akarja futni a távot, vagy mindenféle badarságról óhajt fecsegni ? — No látja — bólintott elégedetten az egyes számú futó —, ön indító, rajtbíró, és mégis ennyire heveskedik. Ha tovább idegeskedik, ki tudja, még felszökhet a vérnyomása. Egyesek pedig azt modják, hogy az idegesség okvetlenül gyomorfekélyt okoz. — Mindjárt adok én magának fekélyt! — kiáltotta az indító, és már-már felemelte a pisztolyát. — Nem, így nem helyes — intette le nyugodtan az egyes számú futó. — Először: még nem vezényelt „felkészülni !”-t, másodszor: az indítónak a magasba kell lőnie, nem pedig a futóra céloznia. — Vigyétek el ezt az alakot! — jaj dúlt fel szívettépő hangon az indító. — Még egy másodperc — és szétzúzom a fejét! — No látja, mire vezet a makacsság — jegyezte meg oktatóan az egyes'' számú futó. — És az egésznek az az oka, hogy nem akar felelni egy kérdésre. Nézze, már a versenyzők is megunták önt — hát nem igaz? A futók, akik már. régen letelepedtek a salakpályára, csendesen szunyókáltak. — Mit a-kar ma-ga tőlém? — kérdezte az indító félelmetes, sípoló suttogással, és arcát kezébe temetve, halkan zokogott. — De hát nyugodjon meg, indító sporttárs. Én csupán azt akartam megkérdezni, hogyan kell érteni azt a sza— Hát ami a hasnyálmirigyemet illeti, indító sporttárs, e téren bizony kissé túloz, mivel az orvosok, sajnos, úgy találják, hogy ez a belső szervem hiányosan működik; de kijelentik, hogy a gondos diéta teljesen helyreállíthatja e fontos szerv normális működését. De miért érdeklődik a hasnyálmirigyem iránt? Akarja, bályt, amely megtiltja az indításra váró sportolóknak, hogy rálépjenek a rajtvonalra. De megérinteni a vonalat ugye szabad? — Álljon, ahogy akar — szipogott az indító, és kabát- ujjával törülgette a könnyeit. — Rajtolhat ülve, fekve, fejen állva! Csak induljon el, az ég szerelmére! Figyelem! A futók nyújtózkodva és 'ásítva megint rajtállásba helyezkedtek. — Még egy pillanat, indító sporttárs — szólalt meg ekkor az egyes számú futó — hát a kezek? — Miféle kezek? — Nos, hát a mi kezünk, amely a rajtvonalon van. Azt szeretném pontosan tudni, vajon a kézzel, illetve az ujjakkal szabad-e megérinteni a rajtsávot? De ne rángatózzon annyira, kérem szépen, véletlenül még elsütheti azt a pisztolyt... Én végtére semmi különöset nem kérdeztem. Olyan ember vagyok, aki mindenben szereti a pontosságot, és egyszerűen nem tudok rajtolni, ha valamilyen homályos kérdés marad. — Minden, minden szabályos. Kéz, láb, vese, hasnyálmirigy — magánál minden a legtökéletesebb rendben van ... Minden a helyén. hogy elmondjam, milyen diétát rendelt nekem az orvos? Bohumil Kotra, kiváló szak- tekintély — talán hallott róla? — Nem, sajnos nem hallottam — válaszolta igen nyugodtan és igen udvariasan az indító. — De engedje meg, könyvelő sporttárs, hogy én is feltegyek önnek egy kérdést. — Parancsoljon. — Nem tudja véletlenül, mennyit kaphat az indító azért, hogy rajt közben megölt egy futót? — Rajt előtt? — kérdezte szakszerűen az egyes számú futó. — Igen: előtte — jelentette ki az indító határozottan. — Ha előtte — akkor nem tudom. — És ha közben? — Azt sem tudom. — Figyelem! — kiáltotta az indító. — Felkészülni! — Egy pillanat, indító sporttárs, ha akarja, megkérdezhetem egy jogász ismerősömtől, hogy... M em fejezhette be, mert ' ’ az indító vadul fel- üvöltött és nekiiramodott a salakpályán; lábát magasra felvetve száguldott. Ha az időmérők elindították volna stopperüket, akkor bizonyára úi kétszázméteres rekordot állapítottak volna meg ... (Gellért György fordítása) Ászén Grozev karikatúrái A budapesti Bolgár Kulturális Központ kiállítótermében január 20-án nyitották meg Ászén Grozev érdemes művész karikatúra-kiállítását. A neves bolgár karikaturista rajzaiból hármat közreadunk.
