Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-29 / 25. szám

1978. január 29.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

T

T ántoríthatatlanul az eszméért, a pártért

90 évvel ezelőtt

1888. január 29-én született

Hikádé Aladár

Kevés embernek adatott meg viharos és ellentmondásokkal terhes korunkban, hogy egy nagy eszmét ingadozás nélkül szolgáljon hosz- szú életén át. A 82 éves korában elhunyt Hikádé Aladár mindhalálig hűséges fia volt népének, osztályának, pártjának.

Két éves volt, amikor orvos édesapja meghalt. Anyja igen nehéz körülmények között nevelte, hiszen öt testvéréről és tíz mostoha testvéréről is gondoskodnia kellett. Hikádé Aladárt kitűnő tanulónak, egyenes,, őszinte, szókimondó, bátor fiatalembernek ismerték tanárai, társai egyaránt. Házitanítóskodással segítette a nagy család szűkös megélhetését. Elvégezte a négy polgárit, majd 13 éves korában asztalosinasnak szegődött. A mester goromba bánásmódja miatt új munkahelyet, egyben új szakmát keresett. Villanyszerelő lett. Nemcsak inastársai, de a segédek között is nyíltan hirdette szocialista meggyőződését. 1903-ban hallotta először Bokányi Dezsőt beszélni egy március 15-i Petőfi ünnepségen. Ekkor vett részt az első olyan megmozduláson, amely meghatározta későbbi életútját. Szembeszállt a kardlapozó lovasrendőrökkel. Már inas korában részt vett egy béremelést követelő sikeres sztrájkban is.

1905-től kapcsolódott be a munkásmozgalomba: belépett a vasas szakszervezetbe és a szociáldemokrata pártba. Nagyüzemi munkásként többször választották bizalmivá még a háború előtt. A hadiüzemnek számító Lipták-féle gyárba vezényelték, mint hadiszolgálatost. Nyílt kiállása, bátorsága és állhatatossága arra indította a munkásokat, hogy főbizalmijukká válaszszák. Hallgattak rá. így tudták megszervezni Fiedler Rezsővel, Chlepko Edével, Sza- ton Rezsővel az 1918-as januári sztrájkokat ebben a gyárban is. Az országos méretű általános tömegsztrájk egyik bázisa lett ezzel a pestlőrinci lőszergyár.

Hikádé Aladár útja egyenesen, töretlenül vezetett a KMP 1918. november 24-i megalakulásáig. A párt egyik alapító tagja a Tanácsköztársaság idején a Központi Bizottság határozatára lett politikai vádbiiztoi majd később fővádbiztos a forradalmi törvényszéken, vagyis a Budapesti Forradalmi Törvényszék vádbizottságának vezetője.

A Tanácsköztársaság leverése után hamarosan elfogták és a főkapitányságra vitték. Innét augusztus közepén

átszállították a Margit körúti fogházba, ahol bíróság elé állították. Halálra ítélték, majd enyhítették büntetését. Fogolycsere révén került Moszkvába 1922-ben.

Találkozott Leninnel, s ez a találkozás felejthetetlen maradt számára. Kun Béla mutatta be Leninnek és mondta el, hogy Hikádé Aladár a Tanácsköztársaság idején fővádbiztos volt. Lenin megkérdezte:

— Jogot végzett Hikádé elvtárs?

— Sajnos nem volt rá módom.

— Akkor hogyan merte vállalni ezt a megbízatást?

— Mindig a szívemre és a becsületemre hallgattam.

— Akkor valóban nem tévedhet az ember! — mondta Lenin.

Lenin javaslatára kinevezték a Kreml komiszlárjává. Feladata volt, hogy mint művezető ellenőrizze, az ott folyó építkezéseket, igazoltassa a Kreml területére belépő személyeket. A Kremlbe szóló belépési igazolványát féltett kincsként őrizte haláláig. Később az SZKP Központi Bizottságának apparátusában dolgozott a pártgazdasági osztály egyik alosztályvezető- jeként.

A személyt kultusz idején 1938-ban hamis vádak alapján elítélték. 1955-ben rehabilitálták. Ezt követően tért vissza Magyarországra. Idős kora ellenére pártmunkásként szolgálta a munkásosztály ügyét, munkásőrként és különböző társadalmi tisztségekben dolgozott haláláig.

V. S.

Jócsik Lajos: Egy ország a csillagon

Kiáltvány és földrajzkönyv

Az ember és a természet közötti anyagcsere ősidőktől kezdve a környezeti rendszerek egyensúlyának felborulásával jiárü. Milyen korunkban, a tudományos-technikai forradalom korában ez az egyensúly? Mennyire veszélyes a tájak, vizek pusztulásával járó iparosítás? Mit kell tenni az embernek az egyensúly visszaállítása érdekében? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Jócsik Lajos, a „Magyarország felfedezése” sorozatban megjelent Egy ország a csillagon című kötetében.

Jócsik Lajos megrázó, lel- kiismeret-ébresztő könyvet írt, amelynek első részében az olvasó a fiatal tudományág, a környezettan (ökológia) terminológiájával, alapfogalmaival ismerkedhet meg. Igen érzékletes és alapos bevezetés ez, amelyben az alapvető környezeti rendszerek (ökoszisztémák), a talajok, a vizek, az erdők, a legelők, továbbá a levegő szerepét, állapotáig pusfztulápának, szeny- nyeződésének mértékét, s ez utóbbiak bizonyított és várható következményeit vizsgálja.

A bioszféra csillaga, a Föld ilyen állapotban van — tudjuk meg az első fejezetekből. A kötet második része Magyarország környezeti rendszereit elemzi, kölcsönhatásokra, kapcsolatokra, megdöbbentő állapotokra mutatva rá.

,J. 1. a tájak élő rendszerek, dinamikus képletek, így vesznek körül bennünket. Ismernünk kell ezt, mert statikus szemlélettel nem érthetjük meg a környezetet, s nem igazodunk el benne. Tájainkon és bennük, változtató erők és törvényszerűségek munkálkodnak szakadtalanul. Tájformák váltják egymást, kozmikus és földi erők hatásában, mindig avval, hogy a

szerves élet térségei maradjanak,” — írja Jócsik Lajos. Tájaink földrajzi és környezeti értelemben vett elemzése szemléletet formál, „a nagy egészben való” gondolkodásra tanít. Jócsik írásának stílusa, a „kopogós” tudományos részletek, s a publicisz- tikus, irodalmi, mesélő módon megírt példák váltakozása elevenséget, lüktetést, a legjobb értelembe vett olvasmányosságot kölcsönöz a könyvnek. A fotómellékletek, táblázatok, magyarázó ábrák, a szöveg közti bibliográfiai utalások ugyancsak jól szolgálják a mélyebb megértést.

Az „Egy ország a csillagon” lapjain gyakran találkozunk Szolnok megyei helység és földrajzi nevekkel. Leggyakrabban — a Tisza II. tározótó jóvoltából, — a magyar- országi víz- ökoszisztémákat tárgyaló fejezetben. A figyelmeztetés: a „Tisza-tenger” karbantartásán múlik az öntözési, üdülési ioari hasznosítás. Nemcsak a távoli tengerek vizei szennyeződnek, pusztul a honi folyók élővilága is, — ennek megállítása sürgető szükségszerűség.

A könyv talán legértékesebb fejezete „A megszakított körforgás visszacsatolása” címet viseli. Gazdasági gyakorlati szempontból is. Évente körülbelül 5,5 millió szemetet „állítunk elő”, s ennek csak kicsit tört számokkal kifejezhető része kerül vissza a természet-társadalom körforgásba. Jócsik példái, adatai önmagukért beszélnek, végiggondolásra serkentik az olvasót.

Itt az idő, hogy nevelésben, az oktatásban nagyobb teret kapjon a környezetvédelem. A statisztikai adatok riasztóak — az olajszállító hajók 6 millió tonna olajat juttatlak évente a tengerekbe, egy tonna olaj ezerkétszáz hektár vízfelületen szünteti meg az aprószervezetek oxigéntermelő munkáját. A mi Dunánk naponta 170 tonna olajat visz a Fekete-tengerbe. Lám, korántsem távoli országok ügye a környezetvédelem. Jócsik Lajos kiáltványszerű földrajzkönyve ezt az ügyet szolgálja.

Szabó János

Kettős premier színhelye volt pénteken este a jászladányi művelődési ház. A Déryné Színház és a Huszonötödik Színház összevonásával megalakult Népszínház előadását a jászsági községben tartotta meg. A társulat Jevgenyij Svarc Magyarországon még nem játszott, felnőtteknek szóló meséjét, a Hétköznapi csodát mutatta be a Jászai-dijas Petiik József rendezésében. A főbb szerepeket a Jászai-díjas Hajdú Endre, Váradi Vali, Fehér Ildikó, Markali Gábor és Val- kay Pál alakította. A társulat a Hétköznapi csodával holnap Jászkiséren vendégszerepei. Képünk az előadás egyik jelenetét örökítette meg. Fotó: TKL.

ÍZLÉS DOLGA?

Rangos ház a főutcán

X-ék rangos nagy háza a nagyközség főutcáján. Az építtető megkívánta a tervezőtől, hogy jó magas falakat írjon elő, sőt a ház felső traktusára még amolyan toronyszoba-félét is, az utcai oldalra meg gipsz-díszítéseket, had,d lássa mindenki, aki arra jár, hogy nem akármilyen emberé az az új ház.

Minden úgy valósult meg, ahogyan a tulajdonos akarta, hiszen ilyenkor — mint oly sok más esetben is — a pénz beszél, az pedig jócskán lapult az új ház gazdájának tárcájában és betétkönyvében. Mi tagadás: csúnya lett. Ám annak tetszett, aki építtette. S idáig ez magánügy.

Az már viszont kevésbé tekinthető annak, hogy a feltűnően hivalkodó új házat alaposan szemügyre vették a falubeliek, s mindjárt akadt köztük, akinek az volt az első gondolata: ilyenre nekem is telik. Nosza, megkereste a tervezőt, az építőmestert, s rendelt magának házat, méghozzá valamivel magasabbat a „példaképénél, egy torony helyett kettőt, gipszminták helyére cirádás oszlopokat. S mert rávaló pénz másnál is akadt a községben, csakhamar egész sor, nagyobbnál nagyobb és — csúnyábbnál csúnyább ház lepte el az egykor oly takaros főutcát. Vagyis győzött az ízléstelenség.

Másik példa, amelynek látszólag semmi köze az elsőhöz: egy fiatal zenész, tele jóakarattal és újító szándékkal, vendéglői zenkara élén úgy állította össze műsorát, hogy abban csupa valódi népdal és művészi alkotás szeretjeit. Ment ez egy estén, kettőn vagy ki tudja, hány alkalommal, amíg valaki meg nem sokallta. Ö pedig az „Akácos út”-at akarta hallani, meg a kecskebékát, amely köztudomásúlag felmászott a fűzfára. Hiába volt a jószándék, mégfö- löttesei pártfogó védelme is — át kellett térni az ízléstelen műdalokra, mert azokra volt igény.

Lehetne folytatni a sort az agyongúnyolt, de máig is sokfelé — talán inkább egyre több helyen — látható kertitörpékkel, az ezerféle természetes, szép növény helyét bitorló egyforma művirágokkal. Vagy a gombolyaggal játszó macskát ábrázoló „festményekkel”, s a könyvekkel, amelyek tartalmát nem is nézik vásárlóik, csupán a kötésüket, mert az illik a szobafal színéhez.

Hangsúlyozni kell, hogy némely helyen. Mint ahogyan a giccsek vásárlása, a szín szerinti könyvvásárlás, sőt a házépítésben egymás túllicitálása sem általános. De nem is egyedi eset. S mert egyik gyakrabban, másik ritkábban, de előfordulnak ezek a jelenségek, számolni kell velük.

Korántsem úgy, hogy ki kell elégíteni az igénytelenség igényeit. Sokkal inkább: az okokat érdemes kutatni. Hiszen összességében arról van szó: több mint három évtized alatt sokminden megváltozott hazánkban. aligha van család, amely éppúgy él ma, mint szülei-nagyszülei harminc évvel ezelőtt. S az ízlés mégsem változott ennek megfelelően.

Kezdjük ismét a házakkal. Régi, sokévszázados gyakorlat volt nálunk — s igen sok más országokban is —, hogy szinte mindenki azt igyekezett utánozni, aki nála egy-két lépcsőfokkal feljebb áll. A felszabadulás előtti társadalomban a gazdag polgár arisztokratának akart látszani, a kispolgár gazdag polgárnak. A falusi állomásfőnök úgy igyekezett berendezni a lakását, ahogyan egyszer a városi főtisztviselőéknél látta, a bakter meg úgy, ahogyan az állomásfőnöknél. S mert valódira nem futotta — meg kellett elégednie az utánzattal. Így került a nagyértékű festmények „pótlásaként” a házakba a sok- I ezer giccsmázolvány, a kastélyok művészszel terveztetett építményeinek utánzásaként megannyi értéktelen ál-dísz.

Megszűntek az osztálykülönbségek —, de |

Felépült

nem szűnt meg az utánzási hajlam. „Csupán” az a kérdés: kit és mit uténzunk? A házépítésnél ehhez jön még a kivagyiság, a — sokezer értelmetlen — versengés. Sokan úgy érzik: meg kell mutatniuk, hogy ők is vannak olyan fontos (vagy éppen: tehetős) emberek, mint az, aki az első vagy a második „rangos” házat felépítette.

Aiki utánoz — megfosztja magát attól, hogy lépést tarthasson a fejlődéssel. Hiszen az ízlés is állandóan változik, fejlődik, ami tegnap még modernnek számított, az ma már lehet maradd —, ha a mát és holnapot nem napokban vagy hónapokban, hanem hosszabb távlatokban mérjük. Mert az ízlésfejlődés nem azonos és nem téveszthető össze a divat változásaival.

Bármilyen furcsán hangzik, a közízlés fejlődése elé gyakran éppen a divat gyakori változása emel gátat. Olykor a magát haladónak érző és tartó, minden új és korszerű felé nyílt szívvel forduló ember veszti el biztonságérzetét, amikor a modernet keresi — és csupán a divatosat találja.

Példa erre — noha nem a kulturális életből való — akár az étkezés, akár a ruházkodás. Világszerte változik e téren is a közízlés: ma már határainkon túl — minden irányban!.— a korábbi magas kalóriaértékű, túltápláló ételek helyét ízletes, de a fölösleges kilókat nem szaporító élelmiszerek foglalják el. Nálunk a közízlés e téren is igen lassan változik: maradnak a zsíros ebéd.ek-vacsorák (és az azokat követő egészségi panaszok.) Más országokban áttértek a könnyen kezelhető és az egészségügyi szempontokat is figyelembe vevő ruházkodási cikkekre — nálunk még mindig a maradiság uralkodik ebben, ide számítva az ilyen cikkeket gyártó és forgalomba hozó vállalatokat is —, amelyeket ismét csak a korszerűségtől elmaradó közízlés hátráltat a fejlődésben.

Sokan mondják — némelyek szinte tüntetőén —, hogy „ami jó volt az apámnak, nagyapámnak, az jó nekem is”. Ilyen alapon maradt meg mindmáig nem is egy faluban a soha nem használt „tiszta szoba”, a mosóteknő — no meg az, hogy a szabadidőt csakis és kizárólag a kocsmában lehet eltölteni, az „Akácos út” műbánatos dallama mellett. Pedig a sokat emlegetett apa, nagyapa még látástól vakulásig tartó napszámra járt, szabad ideje alig maradt — a fiú, az unoka már a szövetkezet teher- vagy a maga személyautóján jár munkába, házában villany, rádió, televízió van, az egész élete átalakult. Csak ízlésében maradt meg maradinak.

Vannak manapság szinte a legkisebb falvakban is fórumai az ízlésformálásnak. Számos művelődési házban tartanak előadásokat — túl az ízlést önmagukban is alakító művészeti rendezvényeken — kifejezetten a környezet, a műveltség, sőt az étkezés és ruházkodás korszerűségéről is. Azt még nem lehet elmondani, hogy ezeknek túl nagy lenne a látogatottsága, s többek között talán azért sem, mert sokan érzik úgy, hogy az ízlés — magánügy.

családon belül is, hogy kiütköznek az ízlésbeli különbségek. A fiatal családtag sok helyen többet, jobbat akar, sőt: szebbet is. Néha kimerül ez a divat iránti rajongásban, de mind gyakoribb, hogy képzettségük, világlátásuk mondatja a fiatalokkal a szülők fülének első hallásra talán sértően hangzó szavakat. Pedig abban is változott a világ hogy — nem is olyan ritkán — a fiatalok szavára is érdemes hallgatni egyik-másik kérdésben, így az ízlés dolgában is. Kérdezhetjük, miért változik nehezen a közízlés. Ebben a kérdésben benne van, hogy még gond a korszerű ízlés kialakulása —, de az is, hogy ha nehezen, a kívántnál lassabban is, de mégis változik, fejlődik. V. E.