Szolnok Megyei Néplap, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-20 / 298. szám

1977. december 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 APRÓ ÖRÖMÖK V asárnap délelőtt a jászberényi Hűtőgépgyár sport- csarnokában Lehel Kupa szabadfogású birkózóver­senyt rendeztek. Az ifjabb évjárat küzdelmén az egri és a ceglédi fiatalok vitték a prímet. Ök is végeztek az első két helyen a pontversenyben — a legboldogabb ember azon­ban minden bizonnyal a jászszentandrásiak edzője volt. Hogy minek örült? Annak, hogy két versenyzője közül az egyik, Kiss Sándor bronzérmes lett, így a csapatversenyben az általa szerzett két pont elegendő volt ahhoz, hogy meg­előzzék a nulla pontos jászapáti szakosztályt. Na bumm. Vihar egy pohár vízben, mondhatná valaki. Amikor ennyi meg ennyi a Világcsúcs, és az olimpiákon, világversenyeken ennyit meg ennyit teljesítenek, ki fog­lalkozik azzal, hogy valahol valaki egyenesei rúgott a lab­dába. Ezután egy nagyivá legyintés következik és máris a sportújság első oldalán levő szenzáció a téma. Mi tagadás, egyre gyakoribb a sportolókkal szemben a türelmetlenség. Eredményeket csak a szenzációkeltés mér­céjével mérünk, a helyezés pedig az aranyéremnél kezdődik. Ügy tűnik, szurkolóként, szimpatizánsként egyre ritkábban örülünk a hétköznapok apró részsikereinek. Vesztettünk fogékonyságunkból a szép emberi teljesítmények születése iránt. A szentandrásiak mestere egyedül járt fel és alá a sportcsarnok folyosóján és szinte saját magának mesélte, hogy a fiai mindössze egyetlen évet töltöttek a szőnyegen, s lám, máris .. A szerény eredmény fölött érzett kitörő boldogság késztetett némi önvizsgálódásra. Vajon értékén mérjük-e az eredményeket? Van-e igazi rangja annak, amikor valaki önmagához képest lép hatalmasat előre? Mert hát a sport elsősorban önmagunk legyőzése, s csak azután az ellenfél teljesítőképességének meghaladása. Egyáltalán a verseny- sport számos előrevivő tényezője között méltó helyén sze- repel-e az ember? Aligha. A köztudatban megelőzi a min­denáron való rekordhajhászás, elébe kerül az anyagiasság. És itt álljunk meg egy szóra. A sport nem olcsó mulatság: pénzbe kerül a pálya, a felszerelés, az utazás. Ám a forintok előteremtése közben mintha túlságosan elanyagiasodott volna a szemléletünk is. Ha a sikerek titkait kutatjuk, a sport­vezetők kész kívánságlistával állnak elő: új pálya, új öltöző, sportcsarnok szerepel a továbblépés feltételeként. Egyre ritkábban hallani arról, hogy egy edző saját felkészültsé­gének hiányosságában lássa a szürkébb szereplés magya­rázatát. Esetleg versenyzőinek emberi értékeit próbálja a sikerért harcba vetni. A monumentális tervek mellett hát­térbe szorul a mindennapok aprómunkája: az, hogy a sze­rény lehetőségeket száz százalékig kihasználva próbáljanak az érmek után áhítozni. Olyan évek következnek, amikor milliókat nem költhe- tünk a létesítmények fejlesztésére. Igaz, égető szükség nincs is rá, hiszen az elmúlt esztendőkben Szolnok megye sok­sok éves lemaradását hozta be a pályák, fedett létesítmények építésével. Most a meglevő értékeket kell úgy forgatni, hogy a kamatokkal a közvélemény is elégedett legyen. A sporttervek készítésénél a központban ~az edzői szak­értelem és a versenyzők képességeinek kibontakoz­tatása álljon. Jó lenne, ha a létesítményközpontúság helyett emberközpontúvá válna sportéletünk. A szenzációt sejtető címszavak helyett kapja meg szemünket az az ered­mény is, amelyik ugyan nem rengeti meg a világot, de világosan kimutatható mögötte a- következetes és lelkiisme­retes munka. Becsüljük meg az apró sikereket — ezt pél­dázza a jászszentandrási birkózók eredménye is. A Lehel Kupán elért bronzérem aligha kerül a lapok címoldalára — ám Jászszentandráson talán egy új időszámítás kezdetét jelenti a szakosztály életében. — Pb — Táblázatok LABDARÚGÁS az nb u Állasa : 1. V. izzó 20 12 3 5 36-15 27 2. SBTC 20 11 4 5 34-19 26 3. Eger 20 10 6 4 36-23 26 4. Dorog 20 11 4 5 24-16 26 5. K.-barcika 20 9 6 5 37-25 24 6. Volán 20 7 10 3 28-21 24 7. Vác 20 10 3 7 26-23 23 8. SZMTE 20 7 7 6 31-22 21 9. Komló 20 8 5 7 25-24 21 10. BTASK 20 7 7 6 19-21 21 11. DVSC 20 9 3 8 20-25 21 12. Fűzfő 20 9 2 9 32-36 20 13. Kanizsa 20 7 5 8 28-24 19 14. Budafok 20 6 6 8 28-26 18 15. KKFSE 20 4 10 6 30-36 18 16. BKV Előre 20 6 5 9 21-28 17 17. BVSC 20 3 8 9 20-30 14 18. MÁV DAC 20 5 3 12 25-41 13 19. Várpalota 20 4 3 13 22-44 11 20: Szekszárd 20 3 4 13 18-41 10 Eredmények: Budafok—Nagy­kanizsa 3:0, BVSC—Salgótarján 2:1, Dorog—Békéscsaba 1:0. MÁV DAC—Volán 1:1. Fűzfő—Komló 1:0, Kossuth KFSE—Kazincbar­cika 2:2, Vasas Izzó—Vác 1:0, Szekszárd—Várpalota 1:0, Eger— BKV Előre 3:0. NB III. KELETI CSOPORT: 1. Szarvas 20 13 2 5 43-24 28 2. ózd 20 10 7 3 39-15 27 3. MVSC 20 12 1 7 50-28 25 4. Sz. Dózsa 20 9 7 4 38-26 25 5. Nyíregyh. 20 8 9 3 19- 9 25 6. DMTE 20 10 4 G 30-24 24 7. Papp SE 20 8 7 5 35-25 23 8. Leninváros 20 9 4 7 33-26 22 9. Szabó SE 20 9 3 8 35-27 21 10. Gyula 20 8 $ 7 27-28 21 11. HMSE 20 6 7 7 30-31 19 12. Szó. MÁV 20 6 7 7 34-43 19 13. Lehel SC 20 8 3 9 30-40 19 14. S.-újhely 20 5 7 8 25-34 17 15. Kisvárda 20 G 5 9 28-38 17 16. Borsodi B. 20 6 5 9 30-44 17 17. Recsk 20 4 6 10 23-36 14 18, H.-szob. 20 3 7 10 23-37 13 19. SZVSE 20 2 9 9 13-27 13 20. Salg. Síkú. 20 3 5 12 18-41 11 Szegedi Dózsa—Leninváros 2:1, Nyíregyháza—Recsk 4:0, Miskolc —Kisvárda 5:0, Hódmezővásár­hely—Salgótarjáni Síküveg. 2:0, Szarvas—Borsodi Bányász 3:2, özd—Papp J. SE 2:2, Hajdúszo­boszló—Szegedi VSE 2:0. Á totó 51. heti eredménye 1. MÁV DAC—Volán 1—1 X 2. Fűzfő—Komló 1—0 1 3. BVSC—SBTC 2—í *1 4. KKFSE—K.-barcika 2—2 X 5. Enying—Ikarus 1—1 X 6. KTE—Pénzügyőr 2—1 1 7. AURAS-Bp. Spart. 0—0 X 8. Bem SE—B.-gyarmat 1—1 X 9. Dunakeszi—Bp. Építők 1—1 X 10. Torino—Milán 1—0 1 11. Fiorentina—Lazio 0—1 2 12. Inter.—Juventus 0—1 2 13. Modena—Léccé -fi 1—0 1 14. Brescia—Avellino 1—0 1 Visszavágott a DVSC Debreceni VSC—Szolnoki MTE 2:1 (0:0) Súlyemelés Szolnokra került a „Békés Kupa" Vasárnap rendezték meg Békésen a „Békés Kupa” or­szágos minősítő súlyemelő versenyt, valamennyi korosz­tályban. Hat egyesület hat­van versenyzője mérte össze tudását. A Szolnoki MTE 21 versenyzője lépett dobogóra, úttörőtől egészen a felnőtt korosztályig. A piros-feketék méltóképp tették fel a koro- .nát egész éves munkájukra: nagyszerű szereplésükkel fö­lényesen nyerték meg a szak­osztályok közötti pontver­senyt, és ezzel egy évre bir­tokba vehették a „Békés Ku­pát”. A legeredményesebb szakosztály edzőjének járó különdíjat Hollóy Tamás, a szolnokiak vezető edzője ér­demelte ki. A legjobb ser­dülő versenyző címet és az azzal járó különdíjat is MTE versenyző. Lévai Miklós kapta. Az SZMTE versenyzők ered­ményei. úttörők (15 Induló), lepkesúly: 1. Horváth (35. 50) 85 kg, 2. Gulyás (32i5. 42,5) 75 kg. 3. Németh (25. 35) 60 kg. 4. Mé­száros (25. 32,5) 57,5 kg. Lég­súly: 2. Hőnyi (40, 50) 90 kg. Középsúly: 1. Eszenyi (40. 60) 100 kg. Serdülök (IS), lepkesúly: 2. Lengyel (37.5, 55) 92.5 kg. Lég­súly: 1. Lévai (62.5. 87.5) 150 kg. Pehelysúly: 1. Palócai (65. 75) 140 kg. '2'. Csalbók (35. 52.5) 92.5 kg. Könnyűsúly: 1. Bíró (47,5, 75) 122.5 kg. 2. Szeműk (40. 50) 90 kg. Hiúságiak (13), könnyűsúly: 1. Bódá (80. 100) 180 kg. Váltósúly: 1. Juhász (92.5. 117.5) 210 kg. Középsúly: 1. Bugyi (110. 125)' 235 kg. 2. Szabolcsi (85. 110) 195 kg. Felnőttek (19). könnyűsúly: 1. Kürti (107,5. 130) 237.5 kg. 2. Vallyon (97.5. 120) 217.5 kg. Kö- zépsúly: 2. Luzsányi (117.5. 140) 257.5 kg. 3. Papp (92.5. 122.5) 220 kg. Nehézsúly: 1. Ulviczky (137,5.. 162,5) 300 kg. Debrecen, 3000 n., Somlai. DVSC: Szabó - Kiss J., Potyák, Puskás, Halta, Czikora, Tóth E., Tí­már, Maczkó, Dunai II., Fodor. Edző: Makray Ba­lázs. SZMTE: Szendrei - Kántor, Sebők, Kolláth.^i- mon, Porhanda, Lódi, Bo­rán, Szatmári, Dákay, Me- lis (Szakács a 76. perc­ben). Edző: Friedmanszky Zoltán. Nagy lendülettel kezdtek a házigazdák, a 10. percben jobboldali szöglet után Du­nai II. magasra ugorva fe­jelt a bal alsó sarok felé, de a kapufa mellet álló Se­bők kivágta a labdát. Maczkó ismételhetett. Szendrei azon­ban résen volt. A 17. perc­ben Fodor futott el a bal szélen, jól adott középre, s Dunai II. a jobb alsó sarkot célozta meg. A közeli lövést Szendrei óriási bravúrral ki­ütötte. A 33. percben a szol­noki kapus Tóth E. távoli bombáját tornászta ki. Hét perccel később a kapu előtt patogott a labda. Tímár köz­vetlen közelről lőtt. ám a közbevetödő Simon szögletre mentett. Szünet után az MTE kez­dett jobban. Baran hosszú labdájával Dákay megugrott, a védőktől szorongatva mint­egy 16 méterről kapura lőtt és Szabó csak nagy üggyel- bajjal hárított szögletre. Nem sokkal később Porhanda bombázott a léc fölé. Az 53. percben Maczkó léc alá tar­tó fejesét a kitűnő formában védő Szendrei még menteni tudta, két perccel később azonban már tehetetlennek bizonyult: Kiss J. jobbról ívelt a kapu elé, a labdát Maczkó csúsztatta tovább fejjel és Dunai II. mintegy hét méterről kapásból lőtt a bal alsó sarokba, 1:0. Az 58. percben Tóth E, nagy erejű 22 méteres szabadrúgása vá­gódott védhetetlenül a jobb felső sarokba. 2:0. öt perc múlva Fodor lövését hárítot­ta a szolnoki kapuvédő. A 72. percben Tímár beadásá­ból Maczkó a bal kapufát találta telibe. Egy perccel később gyors ellentámadásból a piros-feketék értek el gólt: Lódi remek cselekkel húzott el a bal szélen és pontos be- „adását a jó ütemben érkező Dákay biztosan lőtte az 5-ös- ről a kapu közepébe, 2:1. A 80. percben Dunai II. a bal kapufa tövét találta el. hét perccel később pedig mint­egy 10 méterről eresztett meg nagy lövést, ám Szendrei ve­tődéssel szögletre mentett. A mérkőzés végig nagy küzdelmet hozott. A fagyos talajhoz jobban alkalmazko­dó, és négy csatárral játszó hazaiak sokat támadtak, de helyzeteik közül csak kettőt tudtak kihasználni. Az MTE játékosai nagy igyekezettel harcoltak, játékuk a máso­dik félidőre valamelyest fel is javult, ez azonban még a döntetlenhez is kevésnek bizonyult a kitűnő napot ki­fogó DVSC ellen. Jó: Kiss J„ Tóth E„ Tímár. Dunai II. Fodor. ill. Szendrei a (me­zőny legjobbja). Sebők. Kol- láth. Lódi. Baran. — Verbók — Verrasztó három számban győzött Úszás Az ®v ut°lsó úszó- --------------- versenyét rendez­ték a fővárosban, ahol a kor- osztályos verseny kiemelkedő sztárja Verrasztó Zoltán volt három egyéni győzelmével. A lányoknál a tizenkét esz­tendős Kákos Mariann 200 mellen állított fel korosztály­csúcsot. Jobb eredmények, 200 m gyorsa 1. Verrasztó (Bp. Honvéd) 1.58,96, 2. Ko­vács (KSI) 1.59,83 — 200 m pillangó: 1. Verrasztó 2.09,14, 2. Mészáros (Bp. Honvéd) 2.09,14. A verseny után az el­ső helyet eldöntő „ráadás­ban” Verrasztó győzött. T enisz. Bécsben a mes­--------------- terversenyen Ta­r óczy Balázs az első helyen végzett. Az elődöntőben a csehszlovák Smid volt az el­lenfele, akitől az Universiade döntőjén vereséget szenve­dett. Ezúttal sikerült a visz- szavágás. Taróczy—Smid 6:4, 3:6, 6:3. A döntőben a cseh­szlovák Hrebec sem bírta Ta- róczyt megállítani, élver­senyzőnk 6:0, 7:6 arányban bizonyult jobbnak ellenfelé­nél, és megnyerte a mester­versenyt. A fedett pályás sze­replék jó előjel a Király Ku­pa január 5-i rajtja előtt. Röplabda. s™mba<?n------L.---------------a NIM, a Va­sas Izzó és a Csepel biztosí­t otta továbbjutását az euró­pai röplabda kupákban. Va­sárnap a Vasasra várt volna a feladat, hogy továbblépjen, miután Törökországban 3:0 arányú vereséget szenvedett az Eczacibasi csapatától. A visszavágás nem sikerült, a Fáy utcában is a török együt­tes győzött 3:2 (15, —13, 11, —10, 9) arányban, így a Va­sas játékosok csak gratulálni tudtak ellenfelüknek a to­vábbjutáshoz. Asztalitenisz. A t*1?:--------------------------------- VÍZIÓ népszerű TIT versenyén mér­hették fel a szakemberek a sportág utánpótlásának hely­zetét. Vasárnap a fiúk mér­kőzésein a következők győz­tek, 1963—64-ben születettek: 1. Aranyosi (Miskolci ÉMTE), 2. Sütő (KSI), 3. Miartus (KSI) és Sántavi (MÉMTE). 1965 után születettek: 1. Lő- rinczi (Győri Elektromos), 2. Molnár (MÉMTE), 3. Imre (KSI) és Fekete (MÉMTE). Miska, a nagy- — fülű mosolygós, bumfordi medvebocs 1980-ra Moszkvába várja a világ sportolóit, A kedves medve­bocs, amely derekán az öt­karikás olipmpdai jelvény­nyel ékes övét visel, a moszkvai olimpiai tréfás jel­kép-kabalaállata lesz, épp­úgy, mint Montrealé volt a Hód és Müchené a tacskóku­tya. Első nyilvános bemutat­kozására tegnap került sor a moszkvai olimpiai szervező- bizottság sajtóértekezletén és azonnal egyhangú sikert aratott — még a sok olimpi­át látott újságírók körében is. A szervező bizottság meg­kérdezte a tv-nézőket, hogy melyik állat a legalkalma­sabb szerintük arra, hogy a moszkvai olimpiai jelkép-ka­balája legyen. Negyvenezer levél érkezett válaszul, nem egy többszáz aláírással s a túlnyomó többség a medvét javasolta. A szerkesztőség javaslatá­ra az olimpiai szervező bi­zottság sok művésztől kért tervet a figurára, a győztes a moszkvai Viktor Csizsikov festőművész lett, bájos és bumfordi mackójával. Csi- zsiikov ismert könyvillusztrá­tor és számos gyermeklap munkatársa, például a Dör- mögő Dömötör szovjet párja, a Murzilka állandó rajzolója. Miska „keresztapjai” közé tartozik a NOB elnöke, Lord Killanán is, aláírásával hagy­ta jóvá Csizsikov rajzát... Győzelem nélkül az NB lll-ban Szolnoki MÁV— Debreceni MTE 1:1 (i:o) Szolnak, 800 n., v.: Tóth Lajos. SZMÁV: Spulnik — Juhász, Árvái. Tóth Gy., Debreczeni, Varga, Szabó Z., N. Szabó, Németh, Rózsavöl­gyi (Hábensusz), Nász (Papp). Edző: Sztancsek Já­nos. DMTE: Magyar G. — Szabolcsi, Csíki, Gergely, Pistár, Badi, Szabó, Buglyó (Vékony), Tőzsér, Durucskó, Magyar A. Edző: Puskás La­jos dr. Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, az első negyedóra a vendégek fölényét hozta. Húsz perc elteltével az SZMÁV átvette az irányítást. A 25. percben Szabó Z. léc alá tartó lövését fölé tornász­ta a vendégek kapusa. Két hazai szöglet okozott izgal­mat. majd Tőzsér a kivetődő Spulnikba lőtt. A 35. perc meghozta a vezetést: formás támadás végén a nagy hely­zetben lévő Rózsavölgyi ön­zetlenül a jó ütemben érke­ző Szabó Z. elé emelt s a kö­zéppályás 17 méterről a bal felső sarokba bombázott, 1:0. Durucskó szabadrúgását sze­rencsével védte Spulnik, majd Juhász hazaadása oko­zott izgalmat. A Jélidő hajrá­jában Szabó az elfekvő Spul­nikba lőtt. Szünet után foko­zódott az iram. A 62. perc­ben Tőzsér Durucskóhoz to­vábbított, de a csatár centi­méterekkel a léc fölé emelt. A 83. percben egyenlített a DMTE: Gergely 17 méteres szabadrúgása a rosszul he­lyezkedő sorfal mellett a bal alsó sarokba vágódott, 1:1. A 88. percben Tőzsér a már vert helyzetben lévő Spul­nikba lőtt. A végig nagyiramú, küz­delmes mérkőzésen a kép­zettebb és egységesebb csa­pat benyomását keltő DMTE ellen értékes pontot szerzett az SZMÁV. A játék képe alapján a döntetlen igazsá­gos. Jó: Spulnik, Árvái, Deb­reczeni, Szabó Z., ill. Pistár, Durucskó, Gergely. — tamási — Gyulai SE— Mezőtúri Honvéd 1:0 (1:0) Gyula, 400 n., v.: Hartmann. Gyula: Bajkai — Ottlakán, Molnár, Csőké, Otott, Dávid, Hirka, Cserháti, Tóth 1., Ku­ti, Turcsek. Edző: Szilágyi János Mezőtúr: Hegedűs — Spacsek (Molnár), Dávid Ti­hanyi, Papp, Takács, Bánfi, Kiss, Bernáth, Batári, Lász­ló. Edző: Bencsik Gyula. A gyulaiak nagy lendület­tel kezdtek, fűtötte öltét a visszavágás reménye a Me­zőtúron elszenvedett veresé­gért. A Honvéd védelme jól állta az ostromot, a hazaiak kevés gólhelyzetet tudtak összeszedni. A 30. percben szabadrúgáshoz jutott a Gyu­la. A legurított labdát Hirka védhetetlenül vágta a háló­ba, 1:0. Szünet után is a gyu­lai csapat támadott többet, de nem bírt a jól záró mezőtúri védelemmel. A mezőtúri gár­da néhány ellentámadással próbálkozott — sikertelenül. Keményebbé vált a mérkő­zés. olykor durva belemené­sek tarkították. A 80. perc­ben Ottlakán és Bánfi a ki­állítás sorsára jutott. A me­zőtúri játékosok közül töb­ben megsérültek, de végig- játszőtték a mérkőzést. Jó: Cserháti, Kuti, Hirka, Tur­csek, ill. Hegedűs, Dávid. Papp, Tihanyi. — sindel — Sátoraljaújhelyi Spartacus MEDOSZ MÁV—Lehel SC 1:1 (1:1) Sátoraljaújhely, 500 n. v.: Szilágyi S.-újhely: Vakles.— Almágyi, Csongrádi, Lisovsz- lci, Perecsi, Sütő, Kiss (Szűcs), Sztankó, Suller, Te- lenkó, Dutkievitz. Edző: Cse- répy Vilmos. Lehel SC: Bar- tos — Bérezési (Tóth), Hajdú, Fejes, Lakatos, Szívós, Pos­tás, Lukácsi (Terjéki), Kar- kusz. Vágó, Bacher. Edző: Buchár László. Kemény, helyenként dur­va mérkőzés volt, Suliért a 69. percben kiállította a já­tékvezető. A jászberényiek rászolgáltak a döntetlenre. G,;: Dutkievitz, ill. Postás. Jó: Lisovszki, Perecsi. Sütő, Dutkievitz, ill. Postás, Haj­dú, Fejes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom