Szolnok Megyei Néplap, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-11 / 291. szám
1977. december 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Adyemlékműsorok Ady Endréről születésének centenáriuma alkalmából emlékműsorokkal, kiállítással, emlékeznek meg a megye városaiban. A Damjanich János Múzeum saját anyagából kiállítást állított össze a költő életútjáról. A tárlatot először a Szolnoki Papírgyárban mutatták be, mától pedig a túrkeveiek nézhetik meg. A vándorkiállítás a Fin- ta Múzeumban délelőtt 11 órakor nyílik. Szolnokon ünnepi műsorral emlékeznek meg kedden este Adyról. A városi tanács dísztermében rendezendő műsorban ünnepi köszöntőt mond Szurmay Ernő, a megyei könyvtár igazgatója, majd a MÁV szolnoki Járműjavító Üzemének férfikara, a Varga Katalin és a Verseghy Ferenc Gimnázium énekkara, a Bartók Béla kamarakórus, valamint az Áfész Kodály kórusa lép a pódiumra. Az énekesek Ady megzenésített verseiből mutatnak be néhányat. Ugyancsak kedden este Karcagon a Déryné Művelődési Központban „Intés az őrzőkhöz” címmel a Radnóti irodalmi színpad; Kohut Magda, Győri Franciska, Verdes Tamás, Rab Edit, Somhegyi György színművészek és Csuha Lajos gitárművész közreműködésével mutatja be Ady-emlékműsorát. Az újszászi Gimnázium és Közlekedési Szakközépiskola autóforgalmi ágazatának tanulói az érettségi bizonyítvány mellett autóforgalmi, szállítási ügyintéző képesítést és hivatásos gép- járművezetői engedélyt is kapnak. Nagy gondot fordít az iskola - a műhelygyakorlatok mellett - az elméletben tanultak szemléltetésére. Képünk a harmadik osztályosok elektrotechnika óráján készült, ahol a diákok bonyolult műszerekkel végeznek kísérletet Brigádkönyvtár ________________________________ ______________________________és színházi járat A Tisza Cipőgyárban, Martfűn — az októberi kimutatások szerint — csaknem ötezren dolgoznak. A dolgozók közül 2550-en a környező települések valamelyikéről járnak be Martfűre. Ezerötszáz tiszaföld- várit hoznak-visznek az autóbuszok és vonatok. A bejáró munkások helyzete nem könnyű. Szabad idejükből az útra készülődés, az utazás órákat csíp le, s a munkapadok, gépek szalagok mellé is zsúfolt járműveken való zötykölődés után állnak. Adatok bizonyítják, közülük sokan eleve lemondanak arról, hogy részt vegyenek a A keverőüzem annak, aki nem ismeri, félelmetesnek, szinte ijesztőnek tűnik. Hatalmas, dübörgő hengerek alakítják a forró gumikeveréket, száll a por, fehérek tőle a svájci sapkák, a szemöldökök. Kemény munka folyik itt, három műszakban. Major Ferenc 43 éves művezető több mint húsz éve dolgozik a gyárban. Tiszaföld- várról jár be. — Betanított munkásként kezdtem a felsőrész-szabászaton; ide a keverőbe 1958- ban kerültem. „Mixer” voltam hosszú ideig — no, nem italokat mixeltem, hanem gumikeverékeket állítottam össze. Jól éreztem magam ebben a beosztásban, csak épp hiányzott valami. Nyolc osztályom volt — nekivágtam a gimnáziumnak, 1968- ban befejeztem. Utána elvégeztem, újabb négy év alatt, a debreceni Vegyipari Szak- középiskolát is. — Három műszakban dolgozott akkor is, amikor tanult? — Mindig, amióta itt dolgozom. Megszoktam, úgyhogy tanulni is tudtam. Amikor délelőttös voltam — esténként, ha délutános — éjszaka, ha éjszakás — délután tanultam. Takács József a keverőüzem szabász-kihúzó részlegében dolgozik. Munkatársai mesélték róla, hogy miközben a vastag gumilemezekből szabja gépével a talpnak valót, ömlik a szájából az ének. — Ha nem kell számolnom a talpakat, akkor énekelek. Persze, kórusban igazi az ének! Itt a gyárban munka közben 31 éve fújom a nótát, fl bejáró munkások művelődése Martfűn szervezett művelődésben. Természetesen az önművelés iránti igény felkeltése is nehezen, lassan megy a bejárók körében. Martfűn — noha a fenti állítások általában itt is érvényesek — szép számmal akadtak olyan munkások, akik túltéve magukat a bejárás, a két-, háromműszakos beosztás nehézségein, művelődnek tanulnak. A végigdolgozott, végigtanult nyolc év eredménye, a végbizonyítványón, kívül egy újabb „szerelem”. — Megszerettem az olvasást, sőt ez családi szokássá vált, a két fiamnak is a könyv a mindene. Ajándékba könyvet veszünk egymásnak. Ha horgászni megyek — mostanában van erre időm — viszek magammal könyvet is. Nagyon szeretem, minden héten megveszem a Rakétát, — szép novellákat közöl mindegyik szám. Én kezelem a brigád- könyvtárat is. Erről a brigádkönyvtárról érdemes részletesebben szót ejteni. Az üzem szakszervezeti könyvtárából hoztak ki könyveket, hogy aki műszakváltóskor nem ér rá, — mert rohan a buszhoz, — bemenni a könyvtárba kölcsönözni, innen a műhelyirodából talán elviszi. Az elképzelés jónak bizonyult. A művezető íróasztalában lapuló könyvek hamar kölcsönzőkre találtak, hozzák-viszik a keverőben dolgozók a köteteket azóta is. A „könyvtáros” pedig vigyáz a könyvekre, vezeti a nyilvántartást a kölcsönzésről. -és időközönként cseréli az állományt. a tiszaföldvári művelődési ház ezüstkoszorús kórusában pedig 13 éve. — Tiszaföldv árról jár be dolgozni. Nem fárasztó a próbákra járni? — Erre kell időnek lenni, ha törik, ha szakad, ha esik, ha fúj. Én már elsős elemista koromban énekeltem az iskola énekkarában — azóta is szenvedélyem az éneklés. Kocsmába nem járok, én nem leöblítem, hanem kiénekelem a port, amit napközben a keverőben beszívok. Jószágot nagyban nem tartok, szőlőt nem művelek, így hát a kórus mellett más szépre is jut időm. Pár hónapja Cibakházán vezetek egy úttörő citerazenekart, sok a dolgom a gyerekekkel. — Mikor kezdi a napot? — Négy órakor kelek, négy ötvenötkor indul a buszom. — S mikor fejezi be? — Rendszerint a tévéműsor után. Olvasni sajnos a rossz látásom miatt keveset tudok, pedig szeretem a könyvet, inkább rádiót hallgatok, tévét nézek. Főleg a komolyzenei műsorokat. Tizenhárom év a kórusban, . kihegyezte” a fülemet, nem fogadom el a rosszat. Kodály, Bartók .Bárdos, Balázs Árpád szerzeményei a 1 egked vesebbek. flz intézmények szerepe Nemcsak Martfűn, tulajdonképpen az országban sehol sincs kiforrott gyakorlat: hogyan vonhatók be a közművelődésbe az ingázó, a bejáró dolgozók. Finoman úgy szokták fogalmazni: a közművelődésnek ez a területe az útkeresés stádiumában van. A martfűi gyár mű velődési központja alighanem jó úton jár. Igaz. hogy a művelődési központ által Tiszaföldváron szervezett, bejárók klubja végül is megrekedt a próbálkozás szintjén, — de a próbálkozás tapasztalatokat is hozott. Többek között azt, hogy van értelme a bejárók lakóhelyén működő közművelődési intézményeket támogatni. A művelődési központ működési rendje is igazodik a műszakváltáshoz. Sok rendezvényt tartanak délután, hogy a bejárók is részt vehessenek rajta — vállalva, hogy a következő busszal mennek. A szerencsés helyen, a gyár kapujától 200 méterre lévő intézmény nyitvatartása úgyszól „nonstop” ; akinek van egy félórája az autóbusz indulásáig, ott is eltöltheti az időt. Egyre többen élnek is ezzel a lehetőséggel. A gyár autóbuszán gyakran mennek a dolgozók Budapestre színházba. Hazatérőben a busz Tiszaíöldvárt és Cibakházát is útbaejti — otthonukig viszi a színházba járókat. Szabó János Munka, tanulás — három műszakban Énekelek munka közben is „Parázs idők” Az élettanilag kifáradt, élettől idegen cári világot megdöntő 17-es népi forradalom alatt a munkásosztály héroszi nemzedéke lépett a történelem színpadára. Olyan életteli erővel tiporta szét a velejéig megmérgezett és amorális társadalmi rendszert, amilyenre csak az 1905-ös előforradalom készíthette elő azzal a magas rendű küldetéstudattal, amelyet a szocializmus kollektív világtávlatának megismerése lebbentett fel előttük s a legmesszebbre látó Lenin vezette mozgalom gyakorlatban is megismertetett velük. A forradalmi cselekvésre megérett munkásosztállyal egyszerre 1917-ben — majd a polgárháborúban — színre lépett a mindent elsöprő plebejus tömegekkel egybeforrott, fegyverrel és tollal egyszerre harcoló írói gái'da is. Tizennyolc olyan remekmívű alkotásukat tette most annyi sok megjelentetés után újabb válogatásban. Parázs idők címmel az Európa Könyvkiadó a magyar olvasó számára megint csak szép „prezent- ként” közzé, hogy újabb mélységet látunk meg mind a tizennyolc remeklés olvastán! S nyugodtan kimondhatjuk: a történelmi távolság, az eltelt hat évtized csak plaszti- kusabbá, a mai emberhez közelibbé tette a forradalom akkori cselekvés-síkját, konfliktusait, a korszakváltás drasztikus-nyers megnyilatkozásait, amelyek előtt régi korszakot lezáró és új korszakot megnyitó keménysége, vakmerőségei, az ún. „szelíd humanizmust" elejtő gesztusai miatt némi -riadalommal álltak meg a régi irodalmár stiliszták, szentimentális finomkodók! Miért nem fogadták el sokan ezt a teljesen újfajta elszóntszágtól vezetett szépprózát. a kénytelen-kelletlen vérbe mártott tollal írt forradalmi szépprózát, amelyben — a hamleti szavakat megfordítva — a harci elszántság természetes színét a gondolat — az írói megfogalmazás nemhogy halványi'a be- tegítette volna, hanem éppen dúsította, dinamizálta! A cselekvések minden oldalról megmutatott vaskosságból semmit el nem rejtettek az olvasó elől ezek a tűzben vérben megpörkölődő, az emberről bámulatosan sok újat meglátó újorosz írók, a klasszikumok- ból kiforduló, nem-humanista, nem-szókra- tikus szerzők, akik a lelki passzivitásokban elmerülő dosztojevszkijek és turgényevek egész szemléleti síkját, analitikai öncélúsá- gát elvetve új testi és erkölcsi bátorsággal a kemény csapások, a vad kirohanások sorozatába rohanó munkás-héroszokat dobták az új olvasó elé! A szelíd-humanista „életkultúra” annyira beporosodott, messzeségbe tűnt számukra, hogy már az is erkölcsi gyávaság volt ebben az új kollektivitásban, ha az ellenforradalmárok által — a végsőkig menő leszámolásban, a forradalom végső győzelméhez érkezéséig — cselekvésre képtelenné tett harcostársukat nem merték a véksőkig vad és energiát követelő kirohanások közepette lelőni! A forradalomnak az új életre vonatkozólag új erkölcstana most formálódott — megrendítő, végsőkig elmenő tettekből, „a teljes elszántság természetes színeiből.”----------o----------K öztudott, de ebből az alkalomból érdemes újra felidézni. hogy a XIX. századi orosz irodalom klasszikusai milyen sokszor a passzivitásról, a merengésről, a diadalról sosem törő cselekvésképtelenségről, az „ob- lomovizmusról” írtak. Most a forradalomban és a polgárháborúban pedig éppen az orosz tetterő, szenved.élyesség. a soha-nem-töpren- gésről nevezetessé vált hősiesség valóságos szoborsorozatát alkották a drága és szent harcban részt vevő írók, a forradalom új birodalmának kialakításában személyesen is cselekvő alkotók! Bábel, Artyom, Veszjolij, Vszevolod Ivanov, Valentyin Katajev. Alekszandr Nyeve- rov és mások egy nagy és évszázadokon keresztül elnyomott néptömegről azt bizonyították be, hogy az oktalanul megnyomorított plebejus milliók felszabadult fiai azokat az értelmiségieket is harcukba vonták, akiknek voltak ugyan a cári korokban elődei, de a sajátságosán mélyre nyúló elnyomás közepette mégsem tudtak a társadalomrobbantásig elérni! Most éppen ezeket a lélekboncoló és különben minden finom elmemunkára kész „elméleti embereket” is magával sodorta a felébredt nép a tett széles mezején. Maga a plebejus tömegember — semmit sem tudva az úgynevezett „sorsba bele- nyugvó” természetről! — kapott vezérszerepet az újkori emberiség legnagyobb történelemformáló eseménysorozatában! Kiderült róluk a harcaikkal egyszerre kiugró forradalmár írók tükrében: a nagyon is összetett jellemzőerő, mérlegelni tudás, helyzetfelismerés egy addig soha nem volt emberiségtörténeti fordulat-sorozatban, a parancsnokságra termettség minden méltósága, mely csakis a saját tömegére figyel, s azt mindig magával tudja ragadni, a veszteségektől sem hátrál meg soha!... Ahogy a már többször is közzé tett — most sajátosan összeacélozódó novellasorozatot úgyszólván leljes felfedezéssel elolvassuk — látjuk: nemcsak a hasonszőrű, szinte a jobbágyvilágból felugró népi fiákkal azonosulnak ezek a heroikus népi hősök. Az új történelem új motorjai valóban az ő soraikból kerülnek ki. De minden energiatömegre, testi és szellemi erőtartalék feltáL masztására rá vannak utalva. A cári Oroszország — lenini szóval — a sarokba szorított oroszlánhoz hasonlóan zúdítja ellenerejét a forradalom plebejus tömegei ellen mit is tudhat annak addig ki sem próbált rejtett energetikájáról? De a cári világ halálát az individuális — vallásos — idealistatársadalmi rendszer végső megdöntését akaró írók-értelmiségiek, diákok-művészek a teljes néppel való rokonulás. a teljes testvére- sülés állapotába kerültek. Ezek a harc közben is a figyelés állapotában voltak. Harc közben a küzdő tömegekre figyeltek, és annyi sok munkás alakot emeltek a művészet régióinak magaslatára, hogy azok a történelem számára időtlen alakok maradtak? De nemcsak ezért izgalmas szellemi azonosulásunk a forradalom és polgárháború héroszaival!----------o----------A tollal-karddal harcoló írók olyan tünetekkel is szembenéznek az életre-halálra menő forradalom viharában, hogy megláttak olyan keskeny társadalmi réteget is, amely az eszményien bátor és férfiasán kemény akaratú vöröskatonáktól megtorpan, visszahúzódik, döntésre-csatlakozásra képtelen: a harcokkal járó morális viharban, ideológiai megtisztulásban elmaradnak! A forradalom teljes igazságtükrét tartó írók között Bábelt illette ez a különös jegy. stílusforma, csendet parancsoló jeladás: az élet ugyan a forradalom nagy ügyésze és a forradalomnak oszt igazságot. Mégis akad, aki szavára süket még. Bábel felismerte, hogy az ortodox dogmák mögé miként kínai fal mögé sáncolták magukat. A vallomásosság félhomályában lebegtek —, de az idő haladásának folyamából semmit sem érzékeltek — lényegében: nem éltek. 1917-ben a forradalom népmillióknak szóló igéi iránt —, melyek egész Oroszország minden népének és magának az emberiségnek szóltak, a világ nagy-nagy kommunitásának: érzéketleneknek bizonyultak.----------o----------M a már — annyi sok évtized múltán — sem elvből sem puszta historizmusból sem a fél-igazság álarcát öltve magunkra — nem kisebbíthetjük meg sem Bábel, sem Artyom Veszjolij. sem Vszevolod Ivanov esetében azt, hogy emberi megtorpanásokról is meidek szólni ! A forradalom művészete globális művészet! Nem hökkent meg, nem okoz félreértést azzal sem, hogy az emberi lélek vizsgálatának ősi szenvedélyét felújítva, a .forradalom kellős közepén is rá mert világítani az emberi esendőségekre. A forradalom nagy és nemes népének őszinte szolgái voltak mindahányan. Ha negatív emberi tüneteket sem szégyelltek feljegyezni — csakis abban a tudatban tették, hogy bármilyen magas rendű, mély erkölcsű és büszke öntudatú nép a munkásosztály, jogában volt a forradalmi mozgások mély áramának sodrában a magasabb rendű emberiség, mielőbbi eljövetele érdekében elvetni az álhumanista világ hátvédharcosait! Ez adja meg hatvan év elmúltával már végső rangját ennék a „Parázs idő”-nek. A tizennyolc nagy remek pazarlásának bebizonyosodott erkölcsi-művészi magasabbrendűsé- ge. Mindannyian abban a tudatban írtak, hogy a cári hatalom, a legmélyebb elnyomás, a legalantasabb erkölcs és politikai ámítás ellen küzdöttek — a munkás milliók végső győzelme érdekében. Mellékgondolat nélkül a régi humanizmusok után a valóban szebb emberségért. mélyebb, büszkébb és teljesen új társadalmi eszme d.iadalrajutásáért vetették vérbe tollúkat, vágták húsba kardjukat...
