Szolnok Megyei Néplap, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-11 / 291. szám
1977. december 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Szolnok megyei Gyógyszertári Központ laboratóriumában folyamatosan ellenőrzik a megye 75 gyógyszertárában összeállított gyógyszerkészitményeket. Képünkön Szekeres Jánosné és Bana Mária asszisztensek végeznelr analitikai vizsgálatokat Csak így nevelik: Feri bácsi A megyei kórház párttitkára beszél életéről, munkájáról Reggel ötkor kel. A hat óra már a mosodában, éri — holott a munkaidő csak 7-kor kezdődik. „Kell az az egy óra, hogy az ember elossza negyvenöt asszony között a munkát, hisz 450 mázsa ruhát mosunk egy hónapban.” A három évtized alatt úgy beleivódott ez a korai ébredés, hogy vasárnap, amikor pedig pihenhetne, ugyanúgy kipattan a szeméből az álom, mint hétköznapokon. „Olyankor hat körül lebattyogok az újságért a földszintre és ha kedvünk van, legfeljebb heverészek egy kicsit. A gyerekeink már felnőttek. Még két kis unokánk is van.” Ügy mondja: „Kell az embernek az olvasás. Annyira kell, mint a napi kenyér. Könyvek, folyóiratok, újságok nélkül nem élhet az ember...” És ha ezek után valaki azt hiszi, hogy Szabó Ferenc olyan családba született, ahol a könyvespolcok roskadoztak az értékes kötetektől — téved! Abban a kis tanyasi házban a kalendáriumon meg édesanyja imakönyvén kívül aligha akadt olvasnivaló. Hogyan telt akkor az élete? Mint a többi tanyasi fiúé, közel Debrecenhez. Katonaidejét töltötte Szolnokon, amikor megismerkedett egy nagyon jóravaló lánnyal, és 1944 szeptemberében örök hűséget esküdtek egymásnak. Mennyire volt jóravaló az a lány? Hűséggel várt rá csaknem öt esztendeig, mert a háború alig kéthónapi együttlét után messzire sodorta Szabó Ferencet. Valahonnan a finn határ széléről hozta haza a vonat. Ma is azt mondja: „Az a néhány nap, amit Szatmárnémetiben várakoztam hazafelé jövet, hosszabb volt, mint az öt esztendönyi táborélet.” Sírónevető boldogsággal ölelték meg egymást az asszonyai, kéthónapi együttlét és ötévi „házasság” után. — Hogyan kerültem ide a kórházba mosodavezetőnek? A feleségem, az akkori igaz- gatóéknál dolgozott. mint háztartási alkalmazott. Amikor hazajöttem, megkérdezte az igazgatót, nem akadna-e munka számomra? Így kerültem ide udvari munkásnak meg beteghordónak. Kaptunk egy kis szobát, úgy kezdtük az életet. Nekem csak két foltozott ingem, bakancsom, meg az a ruhám volt, amit a szovjetektől a táborban kaptam. így kezdődött az életük. Aztán kazánfűtő lett. „Egyszer hivattak az üzemi háromszög irodájára. Belém állt a félsz, mert akkoriban én mindentől féltem. Féltem, hogy elveszítem az állásom, „ féltem, hogy valami bajt csináltam. Gondolja csak el, előtte másfél évvel jöttem haza hadifogságból, beteg is voltam. Hát közlik velem, hogy én leszek a mosoda vezetője, mert az asz- szonyok közé kell egy férfi munkás is. Kézzel-lábbal tiltakoztam. nem értek én.ahhoz, csak azt láttam, hogyan mos teknőben az anyám. Akkor azzal érveltek, hogy mennyi most a maga fizetése? Mondtam, h(>gy 242 forint. Na látja, mint mosodavezető kap 520 forintot. Szegények voltunk, kellett a pénz... Csak később. 1962-ben tettem le a vegy- tisztító-mosodavezető szakvizsgát. .. ” A mosodavezető egyben a Szolnok megyei Hetényi Géza kórház pártvezetőségének titkára is — immár 27. esztendeje. Azt az 1951-es nyarat soha nem feledi: — Szabadságon voltam, hi- .vattak a városi pártbizottságra. Beszélgettek velem, hogy s mint csináltuk a falujáráson, mi a véleményem er- ről-arról. Kitöltettek egy ívet, önéletrajzot írattak, őszintén mondom, nekem akkor semmi politikai ismeretem nem volt. Egyszer kapok egy levelet, hogy bár szabadságon vagyok, feltétlenül menjek el á vezetőségválasztó taggyűlésre. Akkor nem voltam egészen egy éve párttag. Elmentem. Egyszer csak olvassák a nevem, hogy tagja leszek az új vezetőségnek. Egyből megizzadtam. Telek Pista bácsi volt kint a városi pártbizottságtól. Szól, hogy Szabó elvtárs, itt most beszédet kell mondanod. Én? Hát mit tudok én mondani? Ki kellett menni az asztalhoz, de máig se tudom, hogyan csináltam. Kimentem és úgy kezdtem a mondókám: kedves elvtársak, köszönöm, hogy rám szavaztatok, de válasszatok mást, nem értek én ehhez. Akkor jól megmosták a fejem, így kezdődött az én párttitkárságom. Milyen volt akkor az élete? Éjszakákon át tanult, olvasott — akkor szokott rá az olvasásra. Elküldték pártiskolára, tartalékos tiszti-, aztán politikai tiszti tanfolyamra, káderképzőre. „Akkor már más volt, tanultam, és itt is voltak, akik segítettek." Azt azért el kell mondanom, hogy a tartalékos tiszti tanfolyamra nem ment szívesen. „En muszájból voltam katona” — mondta, amikor közölték vele, tanulnia kell. „En többet nem akarok fegyvert fogni.” Mégis megtörtént vele, mégpedig önszántából vett kezébe géppisztolyt — az ellenforradalom idején. Mint kommunista tudta: a karhatalmis- ták között a helye. 1965-ben szerelt le — a munkásőrségtől. „Tudja, elég beteges vagyok. ízület, csigolyámésze- sedés.” őrzi A munkás-paraszt hatalomért, meg a Munka Érdemrend kitüntetéseket. És, hogy a megyei kórházban abban a zavaros időben nem alakult „munkástanács”, hogy gyógyítottak, és nem „politizáltak” a dolgozók, az elsősorban annak volt tulajdonítható, hogy a kommunisták viszont a párttitkárukkal együtt nagyon is jól politizáltak. Kérdem: mi volt a" legnehezebb számára a csaknem három évtizednyi párttitkárság alatt? — Ezen soha nem gondolkodtam. Sose volt köny- nyű, mert ha azt számítja', hogy amikor idekerültem, 220 ágyas volt a kórház, és ma több mint ezer ágy van, hogy akkor százegynéhány dolgozó volt, most ezerhat- száz, hogy ez a fejlődés soha nem mehetett zökkenők nélkül, akkor igazat kell adnia nekem. Itt mindenféle képesítésű ember dolgozik, a főorvostól a kerti munkásig. £s mindenki tudja, hogy hol van a pártiroda. Engem csak így neveznek, Feri bácsi. — Ma milyen a pártélet itt a kórházban? — Ügy mondom, kiegyensúlyozott. Nem mindent csinálunk kiválóan, de azért van mivel büszkélkednünk. Például a háromszázkilenc- ven KISZ-tagunkkal, a fiatalokkal, akik nagyszerűen dolgoznak. Elénk a mozgalmi munkájuk. Gondunk is volt, például amikor az egészségügy integrációja napirendre került. Nem értett vele mindenki egyet. Lemondani az önállóságról, újat kezdeni, 'nem ment simán. De lassan belerázódunk. És elmondja még: jó a kapcsolat a szakmai, a gazdasági vezetéssel. A többi társadalmi és tömegszervezettel nagyon jól tudnak együtt dolgozni. Tehát közösek az eredmények. — Soha nem éreztették még, hogy nem diplomás? Látszik, meggyőződéssel válaszol: „Soha! Pedig volt, amikor épp az igazgatóval kellett vitatkoznom kényes kérdésekről.” — Hogy tudott fiatal maradni ennyi munka mellett? — kérdem, és nevetve válaszol : — Gondolhatja mennyire vagyok fiatal. Még két év és nyugdíjba megyek. De az nem jelenti, hogy leteszem a lantot. Nem! Ha bizalminak választanak egy körzeti alapszervezetben, azt is szívesen vállalom, mert_ számomra nincs kicsi vagy nagy meg-' bízatás. Minden pártmunka fontos. Végig kell dolgozni az életet, mert csak akkor érzi az ember, hogy nem született hiába. Varga Viktória Technokraták, technokratizmus technokrata mindenn napi képzete valamiféle negatív egyéniséget takar. Technokrata az, aki nem törődve az emberrel, a dolgok igazgatását helyezi mindenek fölé. Mégpedig olymódon. hogy a technika és a technikai tudás hatékony érvényesítése minden mást maga alá rendelő követelményként fogalmazódik meg. Ez a törekvés azonban a döntések érdekeken alapuló és értékekhez kötődő rendszerébe, azaz a politikába ütközik. Ha tehát a technokraták keresztül kívánják vinni akaratukat, meg kell hódíta- niok a politikai hatalmat is, vagy legalább is hatalmi súlyra kell szert tenniök. A technokrata képzet negativi- tása ebben nyeri el beteljesülését: a hatalomra törő szakelem, amely a dolgok irányításának racionalitását (hatékonyságát) a társadalom igazgatásának politikai rendszerére is rá kívánja erőszakolni. Ha egy társadalom politikai-hatalmi rendszere különösképpen ellenáll az említett „racionalitásnak", ezzel csak még jobban kidomborodik a technokrata törekvés a maga sajátosságaival. A technokrata a technika ágensének tűnik: küldetése, hogy beteljesítse a technika és tudomány apoteózi- sát, s a politikust a szakemberrel helyettesítse. A technokratizmusnak e megszemélyesített képzetrendszere azonban kettős értelemben is torzít. Egyrészt úgy tünteti fel, mintha a fogalom a technikával áthatott társadalom technikai eleméből nőne ki közvetlenül. Másrészt, mert azt sugallja, mintha az emberek igazgatását el lehetne választani a dolgok igazgatásától. Pedig a tudomány tudomány jellege Marx óta már régen az ellenkező jellegű felismerésben áll. A dolgok igazgatásában ugyanis eleve emberi viszonyok rejlenek, emberi kapcsolatok realizálódnak. A technokratizmus politikán kívülisége így csak látszólagos, s maga is jól körülhatárolható érdekek szolgálatában lép fel, és nyeri el társadalmi arculatát. Forrásait és gyökereit tekintve a fejlett tőkés társadalmak olyan jelensége, amelyben a hagyományosabb tőkeérdekképviseletnél hatékonyabban fejeződhetnek ki e tőkeérdek valóságos követelményei. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egy tőkés ország lehető ségei közvetlenül és lényegesen kötődnek a tőkés világ- gazdaság összefüggéseihez. Alapvető követelmény a belső, nemzeti tőke szempontjából a lépéstartás, a megfelelő pozíció biztosítása a nemzetközi konkurrenciában. A nemzeti tőke, amely e követelményeken túl is növelni kívánja erejét és hatalmát, kettős feladat teljesítésére kényszerül. Érdekelt az állammal való összefonódottsá- ga, ráutaltsága következtében abban, hogy az állam- igazgatás és az állami bürokrácia munkája kellőképpen hatékony legyen; ugyanakkor pedig a baloldalt, a munkásmozgalmat is magában foglaló parlamenti demokrácia erőviszonyaival és ellentétes törekvéseivel szemben, vagy azokat éppen megkerülve arra törekszik, hogy rövid úton érvényesítse érdekeit. A két törekvés bonyolult kapcsolatban lehet egymással, attól függően, hogy az adott ország fejlődése miként felel meg a technikai fejlődéssel összefüggő modern követelményeknek. A technokrácia és a technokraták társadalmi feladatköre és megbízatása a tőkés osztály előtt álló fenti feladatok megoldásához kapcsolódik. Modernizációs feladatokat is ellát ott, ahol erre szükség van. De ellátván ezt, egyre inkább felszínre kerül érdekképviseletének közvetlen tőkés jellege. Ellensúlyozásként, akcióit a tudomány és technika követelményeivel, azaz technikai érveléssel kívánja igazolni. Ezekkel a komponensekkel egyetemben válik az ideológiai viták középpontjává, s bontakozik ki ellenkező oldalon a technokráciának és a technokrata nézeteknek a kritikája: a tudományra és technikára hivatkozó érvelés burzsoá ideologikus jellegének leleplezése, érdekösszefüggéseire való visszavezetése. De miként került át a szóhasználat — vetődhet fel a kérdés — a szocialista országok publicisztikájába és politikai szótárába? Szolgálhat-e egyáltalán valamiféle valóságösszefüggés megjelölésére? Tudva levő: a szocialista gazdaság teljesítményeinek a mércéje maga sem független a világgazdasági összefüggésektől. Hogy a magyar munkás, paraszt és értelmiségi teljesítményének mi az értéke — nem egyszerűen az ország határain belül dől el. fgy a fejlett technika és a termelés racionalizálásának, teljesítőképességének a növelése kényszerű követelményektől befolyá- soltan is jelentkezik, áldozatokat követelve valamennyi társadalmi rétegtől, megnövelvén a szocialista állam szociálpolitikai és kulturális nehézségeit, de egyúttal felelősségét is. A kérdés ilyen körülmények között így fogalmazható meg: a gazdaság hatásnövelésének, folyamatos modernizálásának a követelményét szem előtt tartva, figyelmen kívül hagyhatjuk-e egyenlőtlenségeket is termelő hatásait, vagy pedig ez utóbbiak figyelembe vételével kell a gazdaságfejlesztés problematikáját is (politizáltan!) megoldanunk. Az első lehetőség egy potenciális technokrata-logikát feltételez; a második viszont a politika mozgósító csatornáin keresztül különböző megoldási lehetőségeket felkutató és teremtő, tehát „al- terniváló” társadalmi aktivitás követelményeinek felel meg. Természetesen, az általunk választott utóbbi lehetőség sem kerülheti meg a hatékonyság, a teljesítmény követelményét. Ez politikai és ideológiai hatását tekintve olyan konzervativizmus, szakelem és szaktudás-elle- nesség lenne, amely saját teljesítményével messze alulmaradna a társadalmi követelményekkel szemben. Az előbbi megoldás viszont a társadalmi egyenlőtlenséget és hierarchizálódást olyan mértékben szabadjára engedné. hogy az éles kontrasztként lépne szembe a szocialista hatalom jellegével és értékrendjével. ár az elmondottakból is következik, hogy alapvető különbség van abban, ahogy a technokratizmus kérdése tőkés vagy szocialista relációban felmerül. A kapitalizmusban a tőkés osztályérdek bázisán intézményesülhet, a szocializmusban viszont hiányzik az az osztály, amelynek bázisán meghonosodhatna. Éppen ezért csak történelmileg. egy meghatározott fejlődési szakasz és nemzetközi körülmény együttes hatására fellépő, leküzdhető veszélyként lehet jelen. Anélkül azonban, hogy valaha is a rendszerre jellemző valósággá válhatna. Hülvely István 1 gyermekekért Kommunista szombatokon keresett pénzükből, mintegy tizenkét és félezer forintért játékot vásároltak a kisújszállási MÁV pályafenntartási főnökség szocialista brigádjai és Télapó ajándékaként eljuttatták az általuk patronált gyermekintézményekbe. * Vidám ünnepséget rendezett tegnap délután a megyei Állami Építőipari Vállalat szakszervezeti bizottsága Szolnokon, a Tisza-parti munkásszállóban. A Szigligeti Színház művészei az Öz, a nagy varázsló című mesejátékot mutatták be a vállalati dolgozók gyermekeinek. * Ötödik éve már. hogy a termelőszövetkezeti tagok gyermekeinek Jászapátiban és Jásziványban is megrendezi a Télapó-ünnepséget a Velemi Endre Tsz. A csaknem hétszáz. tíz éven aluli lánynak, fiúnak tegnap és ma a helyi óvodások műsorával és a szövetkezet ajándékaival kedveskednek. Az észak-déli metró vonal építői már a Marx tér alatt dolgoznak. A „Felszabadulás 30" nevű fúrópajzs elérte a leendő Marx téri mélyállomás térségét