Szolnok Megyei Néplap, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-04 / 285. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. december 4.- EZ A SZOMSZÉD, MIT KI NEM TALÁL, CSAKHOGY SZÉTNÉZHESSEN NÁLUNK- KÉRLEK, CSAK EGY ÉJSZAKARA ADD KÖLCSÖN A CIPŐDET I- MIÉRT KELL NEKED HAZAHOZNOD A MUNKÁT? Nevető nagyvilág Elza néni, a konyhaművész LONDON Smithné felkeresi az ügyvédjét és tanácsot kér tőle válóperes ügyben: — Mondja, doktor úr, válóok-e az, ha egy férj bejelenti a feleségének, hogy üzleti ügyben a déli gyorssal utazik, de ehelyett egy éjjeli személlyel megy el... MILANO — Kérem, főúr, ez a számla nem stimmel — szól dühösen a német vendég. — Ezer bocsánat uram — mentegetőzik a főpincér, — tévedésből a mai dátumot is hozzáadtam... BÉCS A nagymama mesét mond az unokájának. —.. .és a szegény asszony panaszát meghallgatta a jó tündér. Este, amikor lefeküdt, csak egy schiling volt az erszényében, de mire felébredt, egy szép új száz- schilinges lett belőle. — És mondd, nagymami — kérdezi az unoka —, a férje ebből nem vett észre semmit? .... BERLIN Tegnap egy óra hosszat beszéltem a feleségemnek arról, hogy a mai világban milyen fontos dolog a taka. rékosság. — És mondd, lett valami foganatja? — Hogyne. A mai naptól nem dohányozhatom otthon ... SZÓFIA Egy asszony meg egy lány beszélget. — Mondd, Marinka néni, mi a különbség a mátkaság és a házasság között? — Lényegében semmi, Anyecska. — Hogyhogy?! — Amikor Athanász mátkája voltam, hajnalig vártam, hogy elmenjen, most hogy a felesége vagyok, hajnalig várhatok, hogy hazajöjjön ... NEW YORK Egy kisfiú meg egy kislány a jövőről beszélget. — Ha én nagy leszek, olyan sok pénzt fogok keresni, mint az apám. — Ha én nagy leszek, olyan sok pénzt fogok költeni, mint a mamám ... MOSZKVA — Képzeld, Szása, egy akváriumot kaptam a szüleimtől —, közli barátjával a kis Pétya. — Es mivel eteted a halaidat? — kérdi Szása. — Vízibolhával. — Rémes alak vagy, te állatkínzó! Miért? — Mert a halak nem tudnak vakaródzni... E lza néninek régóta megígértük látogatásunkat. Ö az a rokon, aki a feleségem unokatestvére keresztfiának második nagynénje, s ebbéli minőségében valami ködbe veszett kapcsolatot vallhat velünk. Mivel Elza néni neves szakácsművész hírében állott, szerda este vacsora helyett egy csokor virágot vettünk. Hatkor egy doboz bonbonnal és a fenti csokrétával megrakodva zörögtünk be a kedves rokonhoz. — Már vártalak benneteket, lesz egy-két meglepetés! A kiadós puszi után bevezetett a porcelánfigurákkal zsúfolt szobába, ahol az ülőalkalmatosságokon terebélyes macskák lustálkodtak. Lassanként helyet találtunk, s lehuppantam egy szabad székbe, a feleségemmel szemben. Leereszkedő kilóim alatt roppanás jelezte, hogy Elza néni békebeli szemüvege az enyészet útjára lépett. Mozdulni se mertem. Elza néni a szemközti képre mutatott. — Szegény megboldogult Kázmérom, huszár volt Isonzónál, s itt is látszik, hogy görbe a lába! Hiába lestem a portrét, az állítás ellenőrizhetetlennek bizonyult, mivel a fenti fotó csupán a komor lovas arcát ábrázolta. Nem szóltam a tévedésről, beleragadtam a székbe. Fél hét. Vacsora helyett a családi fényképalbum hadseregnyi megörökítettjét magyarázta hunyorgó szemmel. Elza néni. Egy bajúszös férfit Leonórának nevezett, és egy sokszoknyás kislány pedig a nagy csirkefogó vagy te Lajos, titulust kapta. Negyed kilenc. Elsárgult újságok szerteszét az asztalon, Elza néni szakácsművé- szetének egykori nyomtatásos emlékei. A gyümölcsös tálnál összefutott a nyál a számban, a speciális cseresznyés mártásra már nyelni kellett. — Ejnye kis büdösek, majdnem elfeledkeztem a vacsoráról. Gyere Marikám, tálaljunk! — szólt a nejemhez. Furcsállottam a titulust, de az áhított vacsora legyőzte a tiltakozást. Tíz perc múlva a konyha felől illattos gőzök tekeregtek felém. Hamarosan megjelent Elza néni, majd a feleségem, kezükben hat kistányér. Megrökönyödve figyeltem, hogy valamennyit letették a szőnyegre. Azt hittem, japán vacsora következik, s gondolatban a lótuszülést gyakoroltam, amikor Elza néni odament a másik szobaajtóhoz, s elrikkantotta magát. — Gyertek, kis büdösek! Ili, Cili, Mili, Pici, Kicsi, Fri- ci, cic, cic, cic! A hiányzó három címzett iszonyatos gyorsasággal rohant a tányérhoz, s lefetyelte a finom levest. Mi hárman a kanapéról figyeltük a lakmározást. Ádámcsutkám, akár a Honvéd Pintérje le felszaladgált. Alig győztem nyelni a semmit. — Tudjátok fiaim, tizenötéves korom óta vegetáriánus vagyok, de a macskáknak rendszeresen főzök húst is. Háromnegyed tízkor már távozni akartunk, de Elza néni gyomorkeserűvel kínált. Hogy jobban csússzon, darált répával dekorált salátaleveleket hozott, amelyeket nyers hagymával körített paradicsomszeletek követtek. A zöld övezet láttán már lassan kecskének éreztem magam, miközben Elza néni kártyával kivetette, hogy óvatos legyek, mert máskülönben csapás ér. Korgó gyomrom volt a bizonyíték, hogy ez már be is következett. Fél tizenkettőkor a jelenen és a múlton kívül ismertük a jövőnket is úgy, hogy a j óllakáson kívül akkor már semmi más nem érdekelt. — Gyertek el máskor is — integetett az ajtóból —, s akkor megkóstolhatjátok a zöldséges köretet és a dunsz- tolt spenótrántást Elza-néni módra. Beleegyeztünk, s farkaséhesen hazatámolyogtunk. Otthon éjfél előtt pár perccel lett kész a kolbászos tojásrántotta, s a laktató falatok eltüntetése között Elza néni konyhaművészetéről meditáltam. Ami bizonyára párját ritkítja, nagyszerűen élvezhető. Főleg egy kiadós vacsora után. D. Szabó Miklós Asszonyok- Az én feleségem nagyon szerény asszony, soha nincs semmi kívánsága.- Akár csak az enyémnek, az is folyton csak követel... Sürgetés Színházba készül az ifjú pár. A férj egyre türelmetlenebbül sürgeti feleségét. — Hányszor mondjam még, szívem, hogy siess már egy kicsit! — Nem értelek, drágám — felel az asszony —, egy órája mondogatom, hogy öt perc múlva készen leszek, de te folyton sürgetsz!... M ilyen jó kis decemberünk van! — örvendezett, amíg a pocsolyákat kerülgette. — Olyan csodálatos ez a ködszitálás. Az ágak elbűvölőek, mint a meztelen asszonyok, és hamisítatlan a köd. Tegnap nevezték ki vezetőnek, és ma virradt rá az első főnöki reggel. Leginkább annak örült, hóm ma, amikor belép a főnöki irodába, nem kell rámerednie a saját cipőjének az orrára, és eldünnyögnie: — De jó színben van ma, Popov elvtárs! Mióta nyögött már ennek a képmutatásnak a súlya alatt, amíg eljutott odáig, hogy őt nevezzék ki a nyugdíjba menő Popov helyére. Akárhogyis, a lényeg az, hogy vége van ennek a .,de jó színben van ma” korszaknak. Friss léptekkel bevonult az irodába, leült a karosszékbe, amelyet titokban annyiszor szemügyre vett, felállt, sétálgatott, és megsimogatta a hajdani bolíviai vendégek ajándékát — a kitömött hangyászt, meghallgatta a szputnyik-makett csengettyűjét, megszemlélte a csendéletet, amelyen évek óta hevertek a dinnyeszeletek, anélkül, hogy valaki beléjük harapott volMinden a helyén volt. de az új főnök mégis valamilyen űrt érzett a gyomrában. — Hm — dönnyögte, és megnyomta a csengőt. A titkárnő azonnyomban belépett. Az új főnök gyanakodva nézett a lányra. Hiába — az pontosan ugyanúgy lépett be, mint Popov idejében — áradt belőle a feltétlen szolgálatkészség, hogy elkövessen mindent, ami lehetséges. Az új főnök tisztában volt nagyságával, és e szerint intézkedett. A kávé öt perc múlva ott volt az irodában. Ivott a sűrű, főnöki kávéból és összerázkódott a szájába hatoló keserű íztől. Odébbtette a csészét, és nekilátott, hogy gyakorolja a beosztásához méltó aláírást. Néhány papírt telefirkált, míg végül úgy érezte, hogy eléggé megfelelő, szigorú és hivatalos.' De a saját aláírása csak tovább szomorította ... A legelső irat, amelyik szolgálatkészen ott feküdt az asztalon, egészen a lap aljáig ért. Az új főnök megkur- títtatta a szöveget. Miután így helyet csinált az aláírásának, aláfirkantot- ta. és nagyot sóhajtott... Felállt, kinézett az ablakon — a ködszitálás sűrűbb lett, az ágak ellenszenvesebbek. — Mi van velem? — töprengett az új főnök. — Vajon a főnöki munka ennyire megvisel? A délutáni értekezleten már gyanakodva méregette a beosztottjait. De minden rendben volt: a szemekből félé áradó őszinte tisztelet fájdalmas remegésre késztette ... A homályos érzés tovább kínozta, összetörve várta a munkaidő végét, amikor váratlanul a minisztériumba hívatták. Bement, várakozott a titkárságon, és amikor kinyílt az ajtó, csendesen belépett az irodába, a cipője orrára meredt, és alázatosan megszólalt: — De jó színben van, Ivanov elvtárs! Ebben a pillanatban újra csodálatos lett a ködszitálás, a köd felszakadozott. Minden a helyére került. Az élet ment tovább ... (Migray Ernőd fordítása) na. Boszev December
