Szolnok Megyei Néplap, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-23 / 301. szám

1977. december 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Már november végén teljesítette idei lakásépítési tervét a Nagykunsági Építő Szövetkezet, a Tiszafüreden épített 66, és a Karcagon átadott öt lakással. Rövidesen befejezik a karca­gi Varró utcai 60 lakásos munkás-lakótelep első épületét is Mutasd a raktárad, megmondom... Mutasd a raktárad, meg­mondom ki vagy! Szétnézve az udvari szabad­téri tárolók — ezek is rak­tárnak számítanak — a nyersanyagszínek, vagy az állványok, a polcok környé­kén, nemcsak a raktárosnak a rend iránt táplált érzel­meiről bizonyosodhatunk meg. A szálára rakott idom­acélokból, az egy kupacba dobott alkatrészekből kide­rül, mennyit törődnek a rak­tári készlettel. Kicsit hosz- szabb szemlélődés után az is kibukkan, miből van több, miből van kevesebb, mi az, ami nincs. Van, ahol félóra lapozgatás után kapunk vá­laszt a fentiekre, van ahol percek alatt megtudjuk a szükséges információt a rak­tárban található cikkekről, s a jobb helyeken még azt is hozzáfűzik — minden idő­töltés nélkül — a „nincs” helyett mivel szolgálhat a raktáros. Ilyen „jobb hely” lesz né­hány hónap múlva a szolno­ki Járműjavító Üzem Diesel­csarnokában a központi rak­tár, programozott árunyil­vántartással és kiadással, automatikus rakodóberende­zésekkel. Példa arra, hogy ma már az új létesítmények építésénél figyelembe veszik, milyen jelentős szerepet ját­szik a munkában az alkat­rész- és nyersanyagtároló hely, noha közvetlenül nem termelő beruházás. Ilyen programozható rak­tárát létrehozni, s üzemeltet­ni csak ott lehet, ahol a mű­helycsarnokban, a gépek, a szerelőszalag mellett ponto­san, szervezetten halad a munka. Valaki „pár pilla­natra” pihen, cigarettát szív. megbeszéli a vasárnapi sport­eredményeket — -már borul a program — az üzemcsar­nokban, a szerelőszalag mel­lett, s a raktárban. Az utób­bi években sok-sok központi szabályozó, dg főként a mun­kaerőhiány, szervezési intéz­kedések bevezetésére kény­szerítette az üzemeket, a gyárakat. Töprengtek, s töp­rengenek az üzemszervezők, hol mit lehetne módosítani? Érthető: figyelmük elsősor­ban a munkapadok, a szere­lőszalagok mellett dolgozók­ra, a gépek kezelőire, az ö munkakörülményeikre irá­nyult. Számos intézkedés szü­letett arról például, hogyan lehet könnyíteni dolgukat, rövidíteni az üzemben a szál­lítási utakat, csökkenteni a megmunkálási időket. A rak­tárig az érdeklődés ritkán jutott el. Így aztán sok he­lyen találunk még színeket, csűrökből átalakított épüle­teket, ideiglenes megoldásnak kikiáltott termeket, amelyek raktárként szolgálnak, ezek­ben rogyadozó állványokat, köztük-szűk folyosókat, ahol nemhogy átlátni nehéz a készletet, de megfordulni is alig tud két ember. Azt mondják a jó raktá­ros feje. mint a számító­gép ... Rosszul mondják, A jó raktárosnak is lehetnek rossz napjai, így fordulhat elő, hogy dupla vastagságú gömbvasat ad, jóllehet vala- hol a raktár hátsó végében akad az igényeknek megfe­lelő feleakkora átmérőjű is. tehát a fonto­sabb? A szer­vezés a gépek, a szerelősza­lag mellett vagy a raktári rend? Rögtön, rávághatjuk: az előbbi, hisz jobban befo­lyásolja a termelés menetét. Viszont az is igaz. hogy az egyik feltételezi a másikat. Nem szabad hát elfeledni, mellőzni a raktárakat. Ke­vés gyárban mondhatják el azt, amit néhány hónap múl­va a Járműjavító Üzemben: szervezett munka a Diesel­csarnokban. mint a raktár­ban — a mintaraktárban. H. J. Karcagról Olaszországba Bárányexport az ünnepekre A jelentős juhászattai ren­delkező karcagi Május 1. Termelőszövetkezetből az idén mintegy 4000 tejes és pecsenyebárányt exportáltak Olaszországba. Most, az ün­nepek előtt indították útnak a legnagyobb szállítmányt: mintegy hatszázezer forint értékben 280 tejesbárányt és 210 pecsenyebárányt kül­dött a termelőszövetkezet a TERIMPEX útján olasz ex­portra. Ezzel egyidőben 440 tejesbárányt adtak el a Gyapjúforgalmi Vállalatnak, amely belföldön értékesíti az állatokat az újévi ünnepekre. ÚJ GÉPEK Az exportigények figyelembevételével, a minőség javí­tása érdekében az új gépek egymás után érkeznek a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárába. A vasmaglemezvágó automata gépsor, a targonca, a kézivezetésű félautomata lángvágó gépek után három esztergagép is megjött. A kül­földről rendelt anyagmozgató, hegesztő, festő, forgácsoló berendezéseket ezután szállítják. Az eddig beérkezett mint­egy 36 millió forint értékű gépek, berendezések jól szol­gálják a termelés érdekeit. Szerződések dohány­termesztésre Jó ütemben halad az idei termés átvétele hazánk leg­nagyobb dohánytermelő kör­zetében, a Nyírségben és a környező megyékben. Az idei jó termés a szokásosnál is nagyobb feladat elé állít­ja a nyíregyházi dohányfer­mentáló vállalat kollektívá­ját: a tavalyi 130 ezer má­zsával szemben várhatóan 150 ezer mázsát kell átvennie és fermentálnia. Ugyanakkor a szerződések kötésével megkezdték a jö­vő évi termés előkészítését. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a dohányter­melés iránt továbbra is élénk az érdeklődés. A vállalat körzetében előirányzott 10 800 hektáros terület 80 száza­lékára már megkötötték a termelés; szerződést. Számítástechnikusok szervezete alakult A hetvenes évek eleje óta megyénkben igen gyorsan növekszik a számítástechni­kát felhasználó gazdasági és közigazgatási szervezetek száma. Igaz, jelenleg csak három számítógép — kettő a SZÜV szolnoki számító- központjában, egy pedig a jászberényi Hűtőgépgyárban — dolgozik megyénkben, azonban a vállalatok, pénz­intézetek és tanácsok sokkal szélesebb köre igyekszik hasznosítani az új tudomány­ágat munkájában. A gazda­sági és közigazgatási dönté­sek előkészítésében fontos szerepet játszó kibernetikai szakemberek száma is igen gyorsan nőtt az utóbbi évti­zedben. Ezért igen örvende­tes esemény, hogy a külön­böző intézményeknél dolgo­zó számítástechnikusok mun­kájának összehangolására, alkotó energiáik hasznosítá­sára hivatott szervezet szü­letett: tegnap tartotta ala­kuló ünneoi ülését a Neu­mann János Számítógéptu­dományi Társaság Szolnok megyei területi szervezete. Az ülésen részt vett Bar- tha László, a megyei tanács elnökhelyettese, Obádovics J. Gyula, a társaság főtitkár- helyettese és Madarász Ti­bor, a MTESZ Szolnok me­gyei szervezetének titkára. Bartha László üdvözlő be­szédében elmondta, hogy az alakuláskor százhat mérnö­köt, közgazdászt, matemati­kust és technikust számláló új szervezettől sok segítséget várnak a megye vezetői. El­sősorban abban reményked­nek. hogy a Neumann Já­nos Társaság új csoportja se­gíti a számítástechnikai szak­emberképzést, igyekszik el­terjeszteni a korszerű, • ki­bernetikai gondolkodásmó­dot. sikeresen ismerteti meg a hazánkban máshol már al­kalmazott számítógépes munkarendszereket. Verseny, magasabb szinten A VÁLLALATOK munká­ja többféle szempontból ér­tékelhető. A legkorszerűbben úgy, hogy az eredményeket nemcsak az előző évekhez és a tervhez, hanem ahhoz is hasonlítjuk, hogy a megren­delők szükségleteit mennyire elégítették ki és a reálisan elérhető eredményt mennyi­re közelítették meg. A tény­leges vállalati teljesítmények és a még jobb gazdálkodás­sal elérhető szint közötti tá­volság „áthidalásához” első­sorban a vállalati belső tar­talékok felkutatása és hi­ánytalan kiaknázása szüksé­ges. E „belső tartalékok” lénye­gében mindig valaminek a kihasználatlanságát jelzik. Például a munkaidő vagy a gépek nyilvánvaló vagy rej­tett kihasználatlanságát. A nyilvánvaló veszteség az, ha munkaidőben áll a gép, a rejtett az, amikor például a működő gépen ' nem olyan korszerű, értékes, jó minősé­gű termék készül, mint ami­lyen készülhetne. Az efféle veszteségek fel­számolására az adott gyár munkásai, brigádjai, alkal­mazottjai szorosan vett mun­kaköri kötelességükön felül is sokat tehetnek. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfor­dulója tiszteletére indított szocialista munkaverseny gazdag eredményei pontosan megmutatták a munka verse­nyek, a szocialista brigádok felajánlásainak - jelentőségét — éppen a belső tartalékok feltárásában is. A jubileumi munkaverseny felajánlásainak túlnyomó ré­sze ráadásul nem is egyszeri eredményt hozott, hanem tartósan alkalmazható mű­szaki-szervezési intézkedé­sek, munkafogások, megol­dások alapjául szolgált. Sok­felé a munkaverseny a tar­tós és régóta hiányolt gyü­mölcsöző együttműködést alakította ki olyan vállala­tok, ágazatok között is, ahol „hivatalból” már régóta — sikertelenül — igyekeztek a kooperációt tökéletesíteni. A HÉTEN az új versenyre hívó szó Angyalföldön, a Láhg Gépgyár munkásai kö­rében hangzott el. A foly­tatásra buzdító felhívás a legmegfelelőbb időpontban látott napvilágot: ismeretes­sé váltak a népgazdaság jövő évi tervének irányelvei, és ennek nyomán a vállalatok, ágazatok már pontosan tisz­tázhatják 1978. év; feladata­ikat: kiegészítve, kiigazítva korábbi elképzeléseiket. A vállalati kollektívák tehát már a végleges tervek tuda­tában készülhetnek fel az új versenyszakaszra, mérlegel­hetik, hogy az adott vállalati terv mely céljainak teljesí­téséhez szükséges hozzáadni a munkaköri kötelességen fe­lüli tudást és akaratot. A belső tartalékok feltárá­sának gyorsasága, az egyé­nek, brigádok kezdeményező­készsége, lelkesedése ponto­san sohasem tervezhető. Szá­míthatnak a tervezők persze erre az erőforrásra is, de csak a tervek túlteljesítésé­nek lehetőségeként. A túl­teljesítés mértékét a munka­versenyben részt vevő száz­ezrek lendülete, munkasze­retete, akarata szabja meg. Ez az, amit 1977-ben is, szerte az országban a gyárak, köz­lekedési és kereskedelmi vál­lalatok, az állami gazdasá­gok és termelőszövetkezetek kollektívái hozzáadtak a ter­vekhez. Százféle módon, tíz­ezernyi alkalmat találva ah­hoz, hogy a tervezők, válla­lati vezetők elképzeléseihez hozzáadják saját leleményes­ségüket, hozzáértésüket. A verseny ma már nehe­zebb. Egyre kevesebb az olyan munkahely, ahol a jobb eredmények eléréséhez elégséges lenne pusztán a nagyobb mennyiség: a több darab, tonna, méter. Minde­nütt az egész gazdálkodás minőségének javítása a leg­fontosabb feladat: az újdon­ságok gyors bevezetése, a költségek leszorítása, a ter­mékek műszaki színvonalá­nak emelése, az idő jobbki- hanználása stb. Ezekben az években a gazdaságfejlesztés célja: „felsőbb osztályba” ke­rülni. (A közepesen fejlett országok sávjából a maga­sabban fejlettek alsóbb ré­giójába.) Nyilvánvaló, hogy — miként a sportban — a gazdaságban is a „felsőbb osztályban” másképpen kell versenyezni. A FOLYTATÁS tehát, egy­re inkább, egyre több helyen a „versenyt, de. magasabb szinten” követelményét írja elő. Ahol a következő napok­ban. hetekben elfogadják majd az angyalföldi munká­sok „kihívását” — erről a követelményről el ne feled­kezzenek. A munkaverseny, a felajánlások sikere, min­denütt csakis ezzel együtt válhat teljessé és időszerűvé. G. F. NEGYVENÖT ÉV A PUSZTÁN N agyivánon a termelő- szövetkezet falukerti központjában a por­tásfülke a Hortobágy felé tekint. Oda ugyan aligha lát, mert a ködgomolyagban el­tűnnek a szemközti házak, a villanypóznák., a túloldalon a járókelők is. A fagy jég­virágokat fest az ajtóüvegre, de idebenn a vaskályha jó­ízűen falja a fahasábokat. Czinege István morgósen rak a tűzre. — Nem szeretem a telet. Reszeli az ember csontját, a tyúkólig se lát. Nyolcvan ka­rácsonyt értem már meg. de nem tudtam hozzászokni a zimankóhoz. A nyári Horto­bágy az igazi, messze kalan­dozhat a tekintet. Mérgesen legyint, mint aki tudja, hiába a zsörtölődés. mindez fölös beszéd. Apja, nagyapja a Hortobágyon ju- hászkodott, néki is negyven­öt évig az irdatlan puszta csillagos ege szolgált taka­róul. Sűrűn nyílik az ajtó, jön­nek az emberek, pár perc melegedés mindenkire ráfér. Foglalt a lóca, az egykori gulyás lassan, komótosan, de szívesen beszél életéről hí­vatlan hallgatóságának. — Minden üköm-ősöm Nagyivánon lakott. Nagy­apám juhokat őrzött, a nyolc­vanas évek elején halt meg. Akadt egy sánta társa, Ada- mecznek hívták. De amj a lábából hiányzott, a fejében megvolt, mert olyan ravasz embert még nem látott ez a kerek puszta. Valamikor az 1840-es években eltűnt öt birka. Adamecz keze volt a dologban, s nagjrapam is a gyanúsítottak közé került. Madarasra kísérték a pan­dúrok őket, bezárták a köz­ségháza pincéjéba valamenv­nyiőjüket. Hogy, hogynem, Adamecz addig mesterkedett, míg kinyílt a zár, aztán us- gyé, neki a nádnak, zsom- béknak! Délután lett volna a tárgyálás, de ott csak az elöljáróság jelent meg, a tettes illa-berek, nádak erek. Később mérséklődött a vét­ség, pár botütés lett az ára, de Adameczen az se javított. A billegő járása, meg a kó- pésága a sírig kísérte. Derű hullámzik a hallga­tóságon, úgy tűnik, István bácsi a tősgyökeres ismerő­söknek is tartogat újdonsá­got. Rövid szünetet tart, ködbe vesző emlékeit keresi. Piros­pozsgás arcával, köpcös, erős alakjával hatvanévesnek se tűnik, örömmel hallgatja a dicséretet. — Hogy jól nézek ki? Hát istenem, piros vagyok, ezt a szabad, pusztai levegő tette. Pedig inkább feketének kéne lennem, mert hej de sok leb­bencset meg pernyét. meget­tem a negyvenegynéhány év alatt! Pernyét bizony embe­rek, fútta, hordta a szél! Bő­ven akadt belőle a bogrács alján. Egy félkörívű nád­kerítés védett az isten harag­ja elől. Hű, mekkora viha­rok dúltak! Rohant a gulya, bukfencezett a kalap, a mén­kű meg nemegyszer a jószág közé vágott. Pedig mindössze két öltözet gúnyám volt, a kék gatya fekete lajbival hétköznapra, a fehér gatya ünnepre. — Azért ne sajnáljon sen­ki, gyönyörű a Hortobágy vi­lága. Csak az érthet; meg, aki kinn élt. Néha besattyog- tam a faluba tisztát venni, de hajtott a vérem vissza. — Reggel kettőkor, fél háromkor megszólalt a pa­csirta, a gulya már talpon volt. Délben két-három óra pihenő akadt, sütni-főzni, szundítani. Este pedig tüzet rakott a nap a falu felett, mire visszaértünk az állás­ba. Ha nagy ritkán bejutot­tunk a Görbe-csárdába, pir­kadattól délutánig egy üsző ára is elúszott a vonón. Utá na búsan állítottam haza, az asszony rögtön észre vette a kárt. — Kimulattad magad hé? — Ki. Maradt-e pénzed? — Nem. — Nem baj hallod, neked kell megkeresni. Mi­kor teljesen magamhoz tér­tem. szörnyen bántott a do­log, olyankor egy. évig a kocsma felé se néztem. Vendégek jönnek, paroláz- nak. István bácsi feljebb tolja a kucsmát, ez a kályha tényleg jól melegít. — Egy furcsa históriát még elmondok. Húszban a román határ mellől hajtott! az egyik nagyivánj gazda harminc marhát. Lopta is. vette is.. Egy részét Erdély­ből'. felet-harmadát Békés­ből. Megérkeztek Nagyiván- ra, hát látom, hogy az egyik ökör kókad. Rohanok a gaz­dához, ténsuram baj van, csapjuk agyon az ártatlant, mert ha megdöglik, se pénz, se posztó! így is lett, felha­sítottuk. Hát a gyomrában több mint egy kiló arany volt. Akadt ott gyűrű, nyak­lánc, óra, miegymás. Én még életemben annyi értéket nem láttam. Mind a gazdámé lett. ki is mentek Amerikába. Nekem meg Nagyiván lett Amerika. Megnősültem, nyolc családom született. Az (asszonyt régen el/temettem. a fiamnál lakok. Négykor már pattanok az ágyból, oszt télen, nyáron, hétfőn-szom- baton itt vagyok az apaállat gondozóban. Bírom a mun­kát. meg a nyugdíj mellé az a kis mellékes is jól jön. Nem akarok hencegni, de orvossal tizenhat óta mikor átlőtték az oldalam, csak az utcán találkoztam. Erős este lett, szedelőz- ködünk hazafelé. Az orrun­kig is alig látunk, a köd­dunyha aludni küldte a csil­lagokat. István bácsi kelet leié fordul, kinyújtja a ke­zét : — Látja, ott kezdődik a Hortobágy. Biztosan érzi a puszta illatát! Hunyorogva kémlelek a tá­volba. de én csak egy vil­lanylámpa reszkető fényét látom ott. D. Szabó Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom