Szolnok Megyei Néplap, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-21 / 299. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. december 21. Gyászhir — Köszönetnyilvánítások Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, MEKLER JENŐ életének 70. évében rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése dec. 21-én 15 órakor lesz a tisza- földvári új temetőben. A gyá­szoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik édesapám, apó­som, nagyapánk MEZÖLAK1 MIHÁLY temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, s gyászunkban osztoztak. Külön köszönetét mondunk az MSZMP XVI. körzeti pártszervezetnek és a Vasipari Vállalat vezetőinek és dolgozóinak. A gyászoló csa­lád, Szolnok. Köszönetét mondunk a roko­noknak, ismerősöknek, a szom­szédoknak és mindazoknak, akik MIHÁLYI JANOSNÉ sz. Köves Mária temetésén részt vettek és részvétüket nyilvání­tották. A gyászoló János és Sándor, Szolnok. INGATLAN SZOLNOKON, a Kun Béla krt. 1. ni. em. l. alatt kétszobás, összkomfortos, OTP-s lakás sürgő­sen eladó. Érdek­lődni 18 órától. (H. 3313.) 300 négyszögöl zárt kert eladó Szanda- szőlősön, a Karinthy Frigyes úton. Ér­deklődni : Szolnok, Fürst Sándor út 10. (H. 3303.) ELADÓ 83 anya­juh. 5400 Mező­túr, Esze Tamás út 41. (Alsórészl teme­tő sarkánál) Gulyás Sándor. (6758.) 195 négyszögöl telek sürgősen eladó. Jászberény, Hály Mihály utcában. Ér­deklődni lehet Jász­berényben, a Mező út 25-ben. Muhari Lajosnál. (6809.) JÁSZBERÉNYBEN, a hűtőgépgyári be- kötőúttal szemben 500 négyszögöl föld eladó. Érdeklődni le­het Jászberényben, a Mészáros Lázár u. 6-ban (Zöldkereszt­nél). (6808.) JÁSZBERÉNYBEN azonnal beköltözhe­tő, négyszobás, kom­fortos, családi ház eladó. Érdeklődni: Jászberény Kossuth u. 77. (6826.) ÖCSÖD határában 1130 négyszögöl, fú- rott kúttal ellátott gyümölcsös eladó 12 mi alapterületű szer­számraktárral és szerszámokkal. Ér­deklődni : Öcsöd, Kossulh u. 24. (•>834.) KÉTSZOBÁS, csalá­di ház eladó, csere­lakást beszámítok. Szolnok, Rák út 7. (H. 2321.) GÉPJÁRMŰ CR-es Volkswagen eladó. Érdeklődni 17 —19 óráig Szolnokon, a Keskeny János út 43. I. em. 5-ben. Házi Andrásnál. (6816.) 403-as Moszkvics al­katrészenként eladó. Jásztelek. Sallai út 6., Csömör András. Érdeklődni vasárnap. (6820.) LAKÁSCSERE Törökszent- MTKLOSON, a Napr sugár ABC mellett, az állomás közelé­ben levő, utcai, földszintes, komfor­tos. gázfűtéses, modern (száraz pin- cés) tanácsi főbér­letemet megegyezés­sel elcserélném Kis­újszállás vagy Ken­deres központjába, tanácsi főbérletre. Gábor Mártonná, 5200 Törökszentmik- lós. Vörös Hadse­reg Út 122. fszt. 4. (6743.) ADÁSVÉTEL 180—200 kg-os, hízott sertés eladó. Szol­nok, Úttörő út 33. (6815.) EDIT lakószoba szekrénysor és gáz­tűzhely palackkal eladó. Zagyvarékas, Külső Rákóczi út 2. (6817.) FAZEKAS korongo- zó sürgősen eladó. Bordás László, Jász­apáti, Palotási út 3. (6810.) ELADÓ hároméves, csődör szamár. Me­zőtúr Állami Gaz­daság, Sós tanya, Patkós. (6764.) KISIPARI készítésű sezlon. újszerű álla­potban eladó. Szol­nok, Zagyva-parti sétány 4. I. em. 18. Érdeklődni 14—17 óráig. (H. 2320.) EGYÉB DIÁK egyszemélyes albérletet keres Szolnokon. Szeme­nyei Sándor. Oros­háza, Töhötöm út 52. (6819.) SZALAGFÜRÉSZ- SZEL munkát válla­lok. „Helybe me­gyek” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 3316.) ÉRTELMISÉGI há­zaspár egyszobás al­bérletet keres Szol­nokon. „összkom­fort” jeligére a ki­adóba. (6833.) ALKALMAZUNK A Keletmagyarorszá­gi Tüzép vállalat szolnoki tmk-mfihelye I felvételre keres gép­kocsivezetői jogosít­vánnyal rendelkező autó-motor szerelőt. Jelentkezni lehet a 101. sz. te­lepen, Szolnokon, a Mártírok útja 36. szám alatt, a tmk-veze­tőjénél. (6793.) Okleveles árszakértő, Ipari mér­legképes könyvelői oklevéllel állást változtatna. „15 éves gya­korlat” jeligére a kiadóba. (6821.) A RÁKÓCZI ÜTI ALT. ISKOLA gondnoksága karbantartási mun­kára felvesz vízvezeték-szerelőt, hegesztő vizsgával rendelkező lakatost és segédmunkásokat. Jelentkezés: Pintér László mű­szaki vezetőnél. (6835.) LBECN 8€HP szelektív gyomirtószer A paradicsom, paprika es dohány vegyszeres gyomirtására Hatoanyagtartalma: 80% difenamid Kereskedelmi formája: por alakú permetezószer. III « 4 N M Hl • Eredményesen irtja a magról keló egyeves egyszikű es kétszikű gyomnövényeket • Gyakorlatilag nem mergezó , melegverúekre ártalmatlan es nem hagy a talajban karos szermaradvanyt. • Az iparszerú paradicsom; paprika es dohány- termelesi rendszerek bevált gyomirtószere •' Paprika es paradicsom fólia alatti nagyüzemi palántanevelesénel es termesztesenel biztonságosan alkalmazható IIUIAM Hl alkalmazasaval kiküszöbölhető a nehez fizikai munkát jelentó gyomlalas. ezáltal csökken a gyakori virusbetegsegek átvitelének veszélye. A *.■*1% M ki hasznalataval Kapcsolatban további telvilagositassal es staKtanacsadassal minden kor rencjetkeresre all a Kőbányai Gyógyszerarugyar Technológiai es Műszaki /eilesztesi Főosztályának Novenyvedószer Osztálya Cím 1475 8udapest 10. Pf 27. X Gyomról ut B-21 Telefon 477- 330/354 Telex 22 - 5067 Gyártja KŐBÁNYAI GYÓGYSZERÁRUGYÁR Forgalomba hozzak:az AGRGTRÓSZT megyei AGROKER vállalatai (6832) Közlemények Szolnok Város Tanácsa 1977. október 7-i ülésén meg­alkotta a Városi Tanács és Szervei Szervezeti és Műkö­dési Szabályzatát kiegészítő és módosító 1977. évi 1. szá­mú tanácsrendeletét. A ta­nácsrendelet az Ügyfélszol­gálati Irodában megtekinthe­tő. (6829) Értesítjük a lakosságot, hogy Szolnok Sellő úti 1 kv- os földkábelt, valamint Szolnok Széchenyi lakótelep egyes és a kettes épületeket ellátó 10 kv-os kábeleket 1977. december 22-én feszült­ség alá helyezzük. A kábelek érintése ezen időponttól élet- veszélyes és tilos. (6830) A Kunmadarasi Nagyköz­ségi Tanács az 1977. decem­ber 12-i ülésén módosította a zártkertekben folyó munkák szabályozásáról szóló 1976. évi 1. számú rendeletét. A ta­nácsrendeletek egységes szer­kezetbe foglalt szövege a nagyközségi tanács hivatali helyiségeiben munkaidő alatt bármikor megtekinthető. Nagyközségi Tanács Végre­hajtó Bizottsága. (6831) * * * öt-nyolc év körüli kisfiút és kislányt keres a Szigligeti Színház gyermekszereplőnek. Jelentkezés a színház titkár­ságán személyesen vagy te­lefonon, mielőbb. (6740.) * * * Közöljük a lakossággal, hogy a Szolnok, Széchenyi város II. magasépítési ütem­hez tartozó energiaellátó és térvilágítási kábeleket folyó hó 14-én feszültség alá he­lyeztük. Ezen időponttól a hálózat és az egész térvilágí­tás feszültség alatt lévőnek tekinthető. Szolnok megyei AÉV. (6787) Hirdessen a Néplapban Felvételre keresünk főiskolai vagy egyetemi végzettségű, lehetőleg nőtlen agrármérnököt Jelentkezés írásban, az alábbi címen: Mátravidéki Cukorgyárak személyzeti és oktatási osztálya, 3600. Hatvan. (6711.) A jászberényi „Lenin” Tsz 1959-ben vette fel nevét, amikor négy korábbi gazdaság egyesült. Azóta 3683 hektáron 225 dolgozó és körülbelül ugyanannyi nyugdí­jas, járadékos taggal gazdálkodik. Az üzem életében jelentős szerepet tölt be a nyolc szocialista brigád, hiszen a tagság 80 százaléka ezekben dolgozik. A szak- és a betanított munkások létszáma meghaladja a 155-öt, legtöbbjük szakipari munkát végez. A z üzem fejlődésére mi sem jellemzőbb jobban, mint az, hogy még 8—10 éve a tag­ság jövedelmének 80 szá­zaléka a háztájiból szár­mazott, addig mostanra pontosan az ellenkezőjére fordult az arány. Pedig a Tsz földjén rendkívül ne­héz boldogulni, ugyanis a talajok nagyrésze kötött, szikesedésre hajlamos, 30 -40 százaléka gazdaságo­san nem javítható. Ez ter­mészetesen a vetésszerke­zetet is meghatározza: az őszi búzán, lucernán, cu­korrépán, kukoricán, nap­raforgón és a telepitett gyepen kivül más növény­nyel foglalkozni nemigen érdemes. A szövetkezet en­nek ellenére megpróbál­kozott a zöldségfélékkel, hiszen Jászberénynek, az ott termett paprika, para­dicsom, burgonya, hagy­ma, petrezselyem, sárga­répa - és még sorolhat­nánk - is kell. Vállalkozásukat siker koronázta, ezt mi sem bi­zonyítja jobban, mint a Tsz iroda előtti, közvetle­nül a lakosságot ellátó, el­árusító stand népszerűsé­ge. Várhatóan ugyanilyen keresett hely lesz a pi­acon épült elárusító pavi­lonjuk is. Különösen a Hű­tő- és az Aprilógépgyár dolgozóinak körében, hi­szen ők ismerik a Lenin Tsz termékeit, ugyanis az idén mintegy 17-18 va- gonnyi burgonyát és 3-4 vagon hagymát vettek meg a Tsz-től, önköltségi áron. A gazdaság egyébként az idén először termelt nagy­üzemi módon zöldségfélé­ket, melyek választékát a háztájiban termesztett nö­vények csak fokozták, lö­vőre és az elkövetkező években mindinkább azon lesznek, hogy a tőlük tel­hetőt ezen a téren is meg­tegyék. A Tsz elárusító pavilonja a vásárcsarnokban a z állattenyésztés ugyancsak a lakos­ság jobb ellátását szolgálja. A fejlődés ké­zenfekvő, mert mig 1977- ben csak 95 szarvasmar­hát adnak el, addig 1980- ban már 170-et és így ak­kor már 950 q marhahús jut innen a boltokba. Vi­szont még ennél is fénye­sebb karriert fut be a ju­hászat,' hiszen az idei 940 q birkahús értékesítés az V. ötéves terv végére csak­nem 3000 q-ra emelkedik. Ha a tervek megvalósul­nak, s erre minden bizto­síték megvan, akkor jó helyre kerül a juhágazat fejlesztésére szánt 49,5 millió forint. De a Tsz szolgáltatá­sainak ezzel még nem ér­tünk a végére, hiszen, ha elhallgatnánk a háztáji ál­lattenyésztést, akkor na­gyot vétenénk a tagság el­len. Már csak azért is, mert körülbelül annyi szarvasmarha van a háztá­jiban, mint a közösben, te­hát - a nyugdíjasokat és a járadékosokat is be­leértve - majdnem min­denkire jut egy. Nem ke­vés gonddal bajlódhat a háztáji agronómus, mert a tagok a tsz-nél kötnek eladási szerződést, onnan kapnak takarmányt és szállitójárműveket. A szarvasmarha-tenyésztésen csak a sertésállomány tesz túl, hiszen az 1976-os lét­számot mintegy meghá­romszorozva, az idén a háztájiból csaknem 2300 sertés kerül feldolgozás után a fogyasztókhoz. (6837)

Next

/
Oldalképek
Tartalom