Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-13 / 267. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. november 13. Borotvaélen A szakállamnak van egy megbocsáthatatlan szokása. Hajdanában tisztes időközönként, jelenleg pedig a napfelkeltével együtt serken. Nincs szakirodalmi tájékozottságom a törzs hossza, és az írott anyag minősége között, de engem a rövid szakáll folyton idegesít. Ráadásul ez a őszi nap se tartalékon üzemel. Vidéki kiszállásaim egyikén róttam a falu utcáit, s röpke kérdezősködés után a kerek cégtábla előttem billegett. A figaró átmeneti mun- kanélkülisége miatt az utcai forgalmat mustrálta, amelyet az adott pillanatban én képviseltem. — Tiszteletem! Tessék parancsolni ... — invitált széles kézmozdulata kíséretében. Mit ajánlhatok? Borot- Vahajvágás, hajfestés, hullám ... Hangja udvariasan csengett, gúnynak szemernyi nyomát se észleltem. Ajánlata üzleti fogásnak tűnt, bár egy esetleges igennel fejtetőm rövid tüskéi alaposan próbára tették volna hullámkészítési és mesterségbeli jártasságát. — Sima borotválást kérek. — Igenisss. >. Tessék helyet foglalni — porolta az ülőke kerek pumáját. A terjedelmes pamacsolás közben folyt a csevely. — Ha szabad érdeklődnöm, nem idevalósi, ugye? — Kiszálláson vagyok — morogtam a dagadó habpárna alól. Csissz-csossz, csissz-csossz. Az éles zerzám derékban metszette ketté egv túltáplált hajszál derékkörnyékét. — Ez is sport kérem. Testmozgás. Ugye tisztelettel, ön is szereti a sportot? Mivel a borotva minden pengét meghazudtoló gyorsasággal közledett felém, csak a szememmel helyeseltem. — Én is nagv sportrajongó és kérem tisztelettel Fradi drukker vagyok, amit bizonyára észre tetszett venni — bökött a köpenyén zöldellő jelvényre. Bólintottam. — Ha szabad érdeklődnöm, ön kinek drukkol? Borotváját leemelve várta a választ. Kutyameleg szorult a kis üzletbe, de az ingem alatt hűvös bizsergés futott végig. Eszembe jutott a kettészelt hajszál, Honvéd drukkerségem még a legín- ségesebb esztendőkben is vállaltam. Igaz, megfent borotva egyetlen meccsen se serkentett. A várakozás csendjét men- tőjellegű válaszom oszlatta el. — Nem drukkolok különösképpen senkinek. Érdekel a foci, de elkötelezetlenül. Sercegett a szakállam, fogyott a tarló; s a mester darált, darált. Hogy ez már régi, meg olthatatlan szerelem, a meccsekre is feljár, pártolótag, a sógora is, az egész család, persze nyomják a csapatot, ezt ő biztos helyről hallotta, így igaz, jövőre... Közben a keze is járt, így arcom simasága ideiglenesen visszatért. Az ajtóig kísért, kedélyesen búcsúztunk. Már a túloldalon poroszkáltam, de még mindig kinn állt. Felébredt bennem a kisördög, mindjárt odakiálltom neki piros-fehér elkötelezettségem... Elhesegettem a gondolatot. Pár hét múlva újra megfordulok a községben, lehet nála is. Elvégre, mint mondottam a szakállamnak van egy megbocsáthatatlan bűne ... D. Szabó Miklós- Úgy látszik, már megint nagy köd van. Agresszív vezető Egy karrier kkor már több mint A egy hónapja a Központi Kocsikenőcs és Kencefice Műveknél dolgoztam technikusként, amikor a főművezetőm megkérdezte tőlem: — Mondja csak, Kemencze szaktárs, nem rokona magának véletlenül Kemencze Jenő miniszterhelyettes, ágazatunk főnöke? — De igen, a nagybátyám — vágtam rá viccből, és ezzel a beszélgetés véget is ért, mert a főművezetőmnek felakadt a szeme és elhallgatott. — Adok maga mellé egy segédmunkást — mondta néhány nap eltelte után —, ne egyedül emelgesse ezeket a ménkű nagy kenceficéket. Nem tudtam eltalálni, miért ilyen jóindulatú hozzám a főművezető, mivel a kenceficék mindössze tíz- meg húszdekásak, nem nehéz azokat emelgetni. Aztán ahogy telt-múlt az idő, minden világos lett. Futótűzként terjedt el a hír: miniszter- helyettes a nagybácsikéin. Egy hét múlva, éppen a segédmunkásokkal sakkoztam, amikor a gyáregységvezető a vállamra tette a kezét: — Dolgozgatunk, dolgozgatunk? Felugrottam, de mosolyogva leintett: — Fejezzék be csak nyugodtan! Látom, remekül sakkozik — mondta. Aztán a segédmunkást átküldte a központi raktárba, ő meg leült, és új partiba kezdtünk. — Maga kis titkolódzó! — szólt hirtelen, amikor a bástyámmal leütöttem a futóját. — Másoktól kell megtudnom, hogy a nagybócsikája a miniszterhelyettes? Nem szép dolog ilyesmit eltitkolni előlem! Most jut eszembe, nem magának való hely ez a kencefice műhely. Holnaptól a laboratóriumban dolgozik. Fehér köpeny, kutatás, ötszáz forinttal több fizetés. A laboratóriumban jó dolgom volt. Reggel föltettük a kenceficét a keverőasztalra, egész nap nem volt rá gondunk, okos masinák kevertél^, fortyogtatták a masszát. Napközben, hogy kellemesen teljes az idő, a fehér köpenyes kollégák megtanítottak története snóblizni, félkezes ultit játszani, pókerezni* túlórát csúsztatni. — Piros ász oszt, nem oszt — szólt a főnök, amikor letette a telefonkagylót. — Kemencze, hívat a főmérnök. Félóra múlva jelentkezz nála. — Kávét főzessek, vagy konyakot iszik? — fordult felém a főmérnök, amikor táncház nagyságú irodájában leültem az egyik székre. — Amíg főzik a kávét, kérek egy kis konyakot! — Hogy van a bácsikája? Reumás még a kisöreg? Ijedtemben mély lélegzetet vettem, már-már szólni akartam, amikor így folytatta: — Figyeljen ide, illetve bocsáss meg, én vagyok az öregebb ... Szervusz ... Essünk túl ezen a kis formaságon !... Különben a bácsikáddal is tegezzük egymást. Egyszer együtt vadásztunk és megittuk' a pertut... Kérlek szépen, én a jövő héten külföldre utazom. Ügy gondoltam, magammal viszek egy tehetséges fiatal szakembert, hadd ismerje meg külföldi partnereinket, szokj a meg a tárgyalások légkörét. Rád gondoltam. Te jössz velem. A külföldi útról hazatérve én lettem a laboratórium főnöke. Egy szép napon megszólalt a telefon: — Kemencze szaktárs? Kapcsolom a vezérigazgató elvtársat. A vezér közölte, három nap múlva a gyárba látogat Kemencze Jenő miniszterhelyettes, és én is tagja vagyok a fogadóbizottságnak. Másnap kikértem a munkakönyvemet. Nem akartam a nagybácsikéval találkozni! Kiss György Mihály Rajz: constantin Végre egy szakértő agronómus — Maga bácsikám nagyon rosszul ülteti a gyümölcsfáit. — Ugyan miért? — Nézze azt a fát, annyiba fogadok, amennyibe akarja, hogy az egy kiló almát sem terem magának. — Abban én is biztos vagyok, mert az nem almafa, hanem körtefa! A medika és a görögök Egy medika, aki már az első időkben megtanulta a szakkifejezéseket, így ir szüleinek.- Sajnos, nem tudok hazamenni, mert a gastritis és a nefritis nem enged ki az ágyból I Az apja táviratban válaszol:- Azonnal dobd ki ezeket a görögöket az ágyadból, és siess haza! Az optimista lány férjhez megy — Drágám, mondj igent, és apám mindenről gondoskodni fog — így a fiú. — Mi az apád? — Anyakönyvvezető. — Azután pedig az én apám gondoskodik majd mindenről, drágám. — ő mit csinál? — Válóperes ügyvéd. HUMORSZOLGÁLAT — Mit szólt a feleséged, mikor éjjel későn értél haza? — Semmit. Egyébként is ki akartam húzatni a két első fogamat! * * * Törzsvendég: Ma sokkal jobb volt az ebéd, mint máskor. Pincér: Tudja, a főszakácsunk ma beteget jelentett. * * * — Mikor, nevezte önt a vádlott orrszarvúnak? — Három évvel ezelőtt. — És miért csak most jelentette fel? — Mert mostanában jártam életemben először állatkertben. * * * — Miért szedsz orvosságot, ha nem is vagy beteg? — Nem akarom kidobni, olyan sokba kerültek. Az asszony egy halom üres borosüveget talál férje szekrényében. — Honnan van ez a sok üres üveg? — Fogalmam sincs róla. Még életemben nem vettem üres üveget. * * * — Hogy van, kedvesem, használt a gyógyszer? — Nem vagyok a legjobban, doktor úr. Egyre nehezebben és nehezebben veszem a lélegzetet! ^ — Ne féljen, mindent megteszünk, hogy az is abbamaradjon. * * * — Drágám, mindent megtennék érted, amit lehet. Még a csillagokat is lehoznám az égről. — Kedvesem, minek nekem csillag, inkább vegyél egy mosógépet. — Hm ... Mindig lehetetlent kérsz tőlem. Az oroszlán és az ember Egyszer az oroszlán meghallotta, hogy az emberek azt gondolják magukról, hogy ők a legerősebbek a földön, erősebbek a legöregebb vadállatoknál is. Erre az oroszlán elhatározta, hogy összeméri erejét az emberekkel. Ment, mendegélt, mígnem találkozott egy emberrel. Üdvözölte és megkérdezte: — Barátom, nem akarsz megverekedni velem? — Szívesen — felelte az ember. De először mondd el az önéletrajzodat. — Miféle önéletrajzot? — csodálkozott az oroszlán. — Hogy hogy mifélét? A szokásosat: családi név, keresztnév, hol születtél, és ami a fő, kik a rokonaid. — De hiszen én veled akarok megverekedni, mi szükség van a rokonokra? — mosolyodon el az oroszlán. — Akkor menj utadra, ne rabold az időmet, nemcsak veled kell foglalkoznom. Az oroszlán elment, de másnap reggel ismét találkozott az emberrel. Átnyújtotta neki önéletrajzát és megkérdezte: — De most már megverekedhetünk, ugye? — Igen, de hol az engedélyed? — Miféle engedély? — Hogy összemérhetjük az erőnket. — Hol adnak ilyen engedélyt? — A megfelelő intézményben. Az oroszlán elindult az intézménybe, megkapta a szükséges engedélyt és visszatért az emberhez: — Íme itt az engedély! — És hol a pecsét? És hol vannak az okmány bélyegek? Erre a papírra két levás okmánybélyeget, a másikra pedig egy ötösét kell felragasztani. — Igen, de a posta már zárva van — bosszankodott az oroszlán. — Ha zárva van. menj visz- sza, amikor kinyit. Az oroszlán elment és csak másnap tért vissza. Átnyújtotta az engedélyt a lebélyegzett okmánybélyegekkei. — Hát akkor most készülj, megverekszünk — mondta az oroszlán és nekigyürkőzött. — Ó nem! Kérem az útleveledet! — Még útlevelet is? — csodálkozott az oroszlán. — Hiszen láthatod, hogv oroszlán vagyok. — Te csak ne mesélj nekem! Mindenki, aki hozzám jön, oroszlánnak képzeli magát. Hozd csak az útleveled és akkor majd meglátjuk, miféle vadállat vagy. Az oroszlán útlevelet állított ki magának és elhozta az embernek, aki azt kérdezte: — És hol az orvosi bizonyítvány? — Milyen bizonyítvány!? Egészséges vagyok, mint a makk — felelte és majdnem elsírta magát. — Ezt te csak gondolod. Már sok hozzád hasonlót láttam. Ide jönnek, azt mondják, hogy egészségesek és aztán egy-kettő készek. Nem, szerezd meg az egészségügyi bizonyítványodat! Az oroszlán elment a kórházba, megvizsgáltatta magát és ismét jelentkezett az embernél. De az újabb igazolásokat kért arról, hogy az oroszlán nem iszik, nem dohányzik, példás családapa, az oroszlánnak igazolnia kellett ingó és ingatlan vagyonait, meg kellett mutatnia iskolai bizonyítványát, bizonyítani kellett, hogy pontosan fizeti a szakszervezeti bélyeget. Amikor az oroszlán megpróbálta megszerezni az igazolásokat az illetékes helyeken, ott újabb dokumentumokat követeltek tőle. amelyek nélkül nem adták ki azokat, amelyeket kért. Az oroszlán tíz évig szaladgált jobbra-balra. Akkor ismét megjelent az ember előtt, de mintha már csak árnyéka lett volna önmagának. — És most megmérkőzünk? — kérdezte, remélve, hogy az ember azt feleli: nem. — Én már elfáradtam ebben a harcban — felelte az ember és felemelkedett a zöld posztóval borított óriási íróasztala mellől, megragadta az oroszlán vállát és egyetlen mozdulattal kihajította dolgozószobája ablakán. Irta: Hrisztö Pelitev Ford.: Budavári Judit
