Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-12 / 240. szám

s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. október 12. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1977. OKTÓBER 12. SZERDA MIKSA NAPJA A Nap kél: 5.58 — nyugszik: 17.03 órakor. A Hold kél: 5.16 — nyugszik: 16.53 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Egyre hosz- szabb időszakokra meg­szűnő eső és felszakado­zó felhőzet, keleten is északiasra forduló, és több alkalommal meg­élénkülő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 13, keleten 17 fok körül. Abolgászem Láhuti Kilencven évvel ezelőtt, 1887. október 12-én született — és 70 éves korában, 1957-ben halt meg — Abolgászem Láhuti perzsa költő, az első iráni proletárkőltő. Egész fiatalon bekapcsolódott a társadalmi-politikai küzdel­mekbe. Az 1905-ben megindult Iráni forradalomban fegyverrel a kezében harcolt, s ezért több­ször is el kellett hagynia hazá­ját. Az 1910-es évek elején Tö­rökországban élt száműzetésben, majd 1921-ben élére állt egy tebrizi forradalmi megmozdulás­nak; annak vérbefojtása után a Szovjetunióba menekült és Tád­zsikisztánban telepedett le. Ott élt haláláig. Néhány orosz nyelvű munká­jától eltekintve, mindvégig per­zsa nyelven írt. Korai verseit még bizonyos filozófia elvontság és szimbolista batás jellemezte, de költészete hamarosan haladó, harcos társadalmi tartalommal telítődött. Néhány verse nálunk is ismert. Sopronban Rekonstruálják az Esterházy palotát Eredeti formájában építik újjá Sopronban a volt Ester­házy palotát. A műemléki feltárást és a felújítást az Országos Műemléki Felügye­lőség végzi. A feltárás szá­mos érdekes részletre derített fényt a palota történetéből. Az épület már a XV. szá­zadban állt, akkoriban az egyik legtekintélyesebb pol­gárház volt. Ebből az építé­si periódusból gótikus pince került elő hordóállásokkal, amelyek építészetileg külön­leges megoldású ívek alatt helyezkednek el. A földszin­ten ülőfülkéket tártak fel a XV. századból. A XV. és a XVII. században a soproni várkapitány lakott a palotá­ban, aki egyszemélyben a fő- ispáni rangot is betöltötte. Ekkor tovább bővítették és az udvar felől loggiákkal dí­szítették a palotát. Az épület történetének egyik érdekes epizódja, hogy egy ideig itt élt Rauch András, a soproni barokk zene legnevesebb képviselője. A palota a XVIII. században került az Esterházy család tulajdoná­ba. A palota rekonstrukcióját jövőre fejezik be, gondosan ügyelve arra, hogy az épület történetének egyes korszaka­it jól reprezentáló részletek­ben mutassák be. A palota már régebben a Központi Bányászati Múzeum otthona. Felújítják a Margit-hidat A Margit-hídon folyama­tosan cserélik a szegecse­ket, mázolják, festik a szerkezetet, javítják a szob­rokat. E munkálatokkal egyidejűleg, cserélik újra a hossztartók saruját is. Tisza Antalra emlékeznek A kunszentmártoni ifjúsági klubban ma délután 5 órakor Tisza Antal életéről és mun­kásságáról emlékeznek meg. A fiatalok Tabák Lajost, a TIT megyei szervezete nem­zetközi szakosztályának elnö­két hívták meg előadónak. Kossuth zalaegerszegi keresztfia Az unoka őrzi a védett dokumentumokat 110 éve, 1867-ben kézbesí­tette a posta azt a levelet Turinból Zalaegerszegre, amit az emigrációban élő Kossuth Lajos írt Horváth Gyula uramnak: ez a levél válasz volt Horváth abbeli kérésére, hogy Kossuth vál­laljon keresztapaságot fia fe­lett. Az igenlő választ tartal­mazó levelet, s a mellékelt Kossuth-fényképet a kereszt­fiú fia, Z. Horváth László zalaegerszegi nyugdíjas őrzi. Az értékes történelmi doku­mentumok védelem alatt vannak. Üzemi szakkörök Kisújszálláson az Arany János úti általános iskolában az idén hat üzemi szakkört indítottak száztíz érdeklődő tanuló részére. Az asztalos, a gépszerelő, a varró, a fa­megmunkáló és a bőrfeldol­gozó foglalkozások a város ipari üzemeiben folynak a szakmunkások vezetésével, és jelentősen segítik a végzett tanulókat a pályaválasztás­ban. Iskolák segítése A Karcag és Vidéke Áfész kunmadarasi és karca­gi dolgozói egynapi munka­bérüket ajánlották fel a két település gyermekintézmé­nyeinek támogatására. Az összegyűlt pénzből a karcagi iskolákat 60 ezer, a kunma- darasiakat 20 ezer forinttal támogatták. II25. Színház berlini sikere A magyar Kultúra Házá­ban songesttel, befejezte nagy sikerű berlini fellépés­sorozatát a 25. Színház. A budapesti társulat nagy nép­szerűségnek örvend az NDK- ban. Az idén másodízben sze­repelt a fővárosban, ezúttal a berlini ünnepi napok vendé­geként. Az együttes a Vörös Zsoltárral, a Fösvény modem változatával, a Has című NDK-komédiával és a song­összeállítással nyolcszor lé­pett fel, a főként fiatalok ál­tal látogatott színházakban. A Junge Welt nagy elisme­réssel ír a Vörös Zsoltár elő­adásáról. Utcai „összkomfort*’..., avagy ha valakinek az útjában vagyok, toljon arrébb. Csak az üveg össze ne törjönI (Fotó: T. K. L.) M agyarok, lengyelek, románok, nagy nem­zetközi egyetértésben tipródtunk a minap az Orient expresszvonat pe­ronján. Az út Budapestig akár inkvizíciós tortúra is lehetett volna — hogy még­sem lett az, elsősorban az utazóközönség szerencsés összetételének köszönhet­tük. Nézzük csak a MÁV- komédia szereplőit. Az il­lemhely ajtajára préselve két német kislány — mondanám, hogy állt, de nem biztos, hogy a lábuk a hatalmas tömegben érte a földet. Az egyikük igazi germán szépség; ibolyakék szemek­kel, szőke hajjal, rövid fe­kete bundácskában. Mel­léjük nyomakodott alatto­mosan és nem kis közel­harc árán egy kövérkés öt­venes magyar. Kopaszodó, lila szederjes arcú, nem sokkal innen a gutaütésen. Aztán voltunk mi, a hálás közönség, aki ülve, állva, guggolva élveztük végig a jelenetet. A férfi — mert az volt az ötvenes — kéz­zel lábbal magyarázni kez­dett. Hogy mit, azt kaján arcáról egyértelműen leol­vashatta bárki. A német kislánynak tette a szépet, aki szemmel láthatóan él­vezte a helyzetet és meg­Közjáték a vonaton értően fogadta a dürrögő lovag hódolatát. Miután a pantomimra a szőkeség csak „nem értem, nem tu­dom" vállhúzogatással fe­lelt, a férfi belső zsebéből noteszt körülményeskedett elő, amibe nagy-nagy mű­gonddal egy ágyat rajzolt. No és egy szívet, nehogy félreértés essék a szándé­kot illetően. A mozdony- vezető, aki nyilván nem volt beavatva a románc dramaturgiájába, a kifej­letnél alaposabb sebességet diktálva robogott Budapest felé. Már a külvárosban száguldott az Orient, ami­kor kinyílt a közeli fülke ajtaja, és egy megtermett asszonyság süvöltött ki rajta: Lajos, mi lesz a csomagokkal?! A férfi vérvörös arccal magyarázkodott, hogy gon­dolta, ő száll le elsőnek és a pakkokat az ablakon ke­resztül szedi majd le, mi­után ez látszik a legcélsze­rűbbnek, ugye anyukám... A nő más véleményen volt, de látszott, ezt egy nyu­galmasabb pillanatban fog­ja elmondani... Emberünk a közjáték után kínosan feszengett — aztán ismét előhúzta a jegyzetfüzetét és két pál­cikaemberkét rajzolt, ma­gyarázva, hogy a két klei- ne klapci az övé, az egyik universzitét Szegeden, a másik pionir, de rohanni kell, mert a Déliből indul a Somogy expressz, sok a csomag, taxi, miegymás — és zavarában kishíján ki­lépett a vágtató szerelvény­ből. A német kislány is el­komolyodott, a csomagjai után nézett, és az Orient peronján a hálás nemzet­közi közönség immár mo­solyogva tiporta egymást a leszállásnál. a Nyugati­ban. — pb — Óvodások a parkban A Zódor utcai óvodások szívesen játszanak Kunhegyesen a szép, rendezett park játszóterén Csehszlovák kiállítás Vetítőgép, nagyítókészü­lékek, fotólaboratóriumi be­rendezések és optikai eszkö­zök láthatók a csehszlovák Merkurai Külkereskedelmi Vállalat kedden nyílt kiállí­tásán az Ofotért Asbóth ut­cai mintatermében. A csehszlovák cég bemu­tatja a , hazai fotósok köré­ben jól ismert Axomat és Ogemusz nagyítógépek to­vább fejlesztett, nagyobb tel­jesítményű, 150 wattos izzó­val is működő változatait, és néhány egyéb újdonságát. A Meochrom nagyítófej segít­ségével például az amatőrök is tudnak színes nagyításokat készíteni. Az új típusú Meo- tal filmvetítő is korszerűbb, ennek ellenére olcsóbb a ré­ginél. Elsősorban reklámcé­lokra használható jól fel a másik újdonság, a végtelení­tett orsóval ellátott filmvetí­tő. Bagdadba utazott a Bóbita A magyar—iraki kulturális egyezmény keretében Bag­dadban vendégszerepei a pé­csi Bóbita bábegyüttes. A népszerű bábcsoport 15 tagja — Kós Lajos vezetésével — tegnap utazott el az arab or­szágba. Ez a Bóbita első Eu­rópán kívüli túrnéja. Gépkocsisorszámok A Merkur Autószalon jelentése a gépkocsisorszámokról: Trabant Hycomat 6 221 Trabant Limousine 10 547 Trabant Lim. Special 16 249 Trabant Kombi 2 085 Wartburg de Luxé 8 159 Wrtburg Limousine 7 097 Warburg Limousine tt. 1 953 Wartburg de Luxé tt. 2 191 Wartburg Tourist 2 268 Skoda 100 82 953 Skoda 100 L 8 933 Skoda 110 L 5 793 Zsiguli -r Budapest 90 893 — Debrecen 42 561 Zsiguli 21011 — Budapest 7 982 — Debrecen 3 762 Zsiguli 2103 8 872 Zsiguli Kombi 10 707 Polski Fiat 126 6 289 Polski Fiat 1500 12 507 Dácia 9 772 Zaporozsec 25 691 Moszkvics 2140 613 Léggömbön Európába Dewey Reinhard és Steve Stephenson hétfőn este Maine állam tenger­partjáról a levegőbe emel­kedett az Eaglé nevű léggömb utaskosarában, hogy megvalósítsák a vál­lalkozó kedvűek minden­kori vágyát: az Atlanti­óceánt átszelve eljussa­nak Európába. A heves szél miatt a felszállással néhány órát várniuk kel­lett. Romlott volt a sonkasaláta Több mint ezer tanuló és tanár szenved ételmérgezés­ben Stockholmban: iskolá­jukban feltehetőleg a múlt héten felszolgált sonkasaláta volt romlott és az okozta a fertőzést. Egészségügyi szak­értők szerint lehetséges, hogy a mérgezettek száma eléri a hétezret is. Késharc a börtönben Késsel rontott egymásra a mexikói Guadaljara börtöné­ben szélsőséges csoportok tagjai. Hivatalos közlés sze­rint tizenhatan életüket vesztették, tizenketten pedig súlyosan megsérülitek. Idén áprilisban hasonló összecsa­pás zajlott le a foglyok kö­zött, amely szintén több ha­lálos áldozatot követelt, Tovább terjed a hínár A szakemberek megálla­pításai szerint tovább terjedt a hínár a Balatonban. A kül­ső beavatkozások, a tóba ke­rülő szerves anyagok és a befolyó kemikáliák életteret teremtenek a káros vízinö­vényzetnek. Számos olyan tenyészhelyet fedeztek fel, ahol azonos vízmélységnél — korábban nem vert gyö­keret jónéhány hínárfajta. Az északi part öbleiben, az intenzívebben igénybe vett strandokon is tömegesen lát­ni hínárt. Különösen káros­nak minősítik a szúrós le- vélzetű hínár elterjedését a strandokon. A vízinövényzet elburján­zása változatlanul a keszthe­lyi és a fű2Jői öbölben a leg­nagyobb arányú. A tó észak­keleti partjánál a jövőben tovább kívánják fokozni a tüskés kolokán rendszeres irtását. Jutalomutazás a Szovjetunióba A törökszentmiklósi Béke Termelőszövetkezet 17 szoci­alista brigádjának legjobban dolgozó tagjai közül hatva­non a Szovjetunióba utazhat­nak jutalomkirándulásra. Költségeik 80 százalékát a szövetkezet fedezi. Az első csoportban tizenöten már a hó elején elutaztak, negyven­ötén pedig a közös gazdaság saját aautóbuszával e hétvé­gén, szombaton kelnek útra. ■ AZ ABÁDSZALÓKI Le­nin Termelőszövetkezet 200 hektáros cukorrépaföldjéről — átlagban — 360—380 má­zsa répát takarítanak be hek­táronként. Eddig 100 hektár­nyi területen szedték fel a termést. A gépek éjszakai karbantartásával vállalták, hogy november 5-ig végez­nek a répa szedésével. © KÖZKEDVELT a nők kö­rében a szabás-varrás tanfo­lyam Űjszászon is. Az idén — harmadik alkalommal — szintén indul kezdők és ha­ladók részére ilyen közhasz­nú tanfolyam. Október 14-ig még lehet jelentkezni a mű­velődési házban. ■ TÁRSADALMI munkában segít a rákóczifalvi Egyesült Rákóczi Termelőszövetkezet a helyi tanácsnak a belvíz­csatornázáshoz szükséges be­toncsövek szállításában. A csöveket a BVM szolnoki gyára adta a községnek. A VÍZIG cibakházi szakasz- mérnökségének dolgozói díj­mentesen vállalták a csövek lefektetését. © AZ ISKOLAFOGÁSZAT jelentőségéről tart ma elő­adást Jászapátiban dr. Jenei János főorvos az egészség- védelmi hónap keretében. A tájékoztató után levetítik a Fogak rágásra valók című filmet. ■ AZ ŰJSZÁSZI Gimnázi­um és Közlekedési Szakkö­zépiskola KISZ-esei vállal­ták, hogy ebben az évben minden alapszervezetük 500 forintot fizet be a VIT-alap- ra. A pénzt hulladékgyűjtés­sel keresik meg. © FELÚJÍTÁSI munkák kezdődtek tegnap Rákóczi- falván a helyi tanács kezelé­sében levő 442-es úton. A nagy forgalmat lebonyolító Rákóczi út új, 10 centiméte­res aszfaltborítást kap. ■ MA ESTE, 8 órai kezdet­tel vidám műsoros estet ren­dez a szolnoki helyőrségi klub. Fellép a műsorban Ne- ményi Lili és Markos Zoltán. A két népszerű figura, Ha- csek és Sajó szerepében Ki- bédi Ervint és Hlatky Lász­lót is láthatja a közönség. SZOLNOK MtGYfl A Magyar Szocialista Munkáspárt . Szolnok megyei Bizottsági és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-693, 12-320, 12-069 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Vlrágh Iváo Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom