Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-29 / 255. szám

1977. október 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Tanulmányt írtam Beszélgetés Jevgenyij Vinokurevval A Magyar trók Szövetsége vendégeként szovjet íródelegáció érkezett hazánkba. Néhányon megyénkbe is ellátogattak, író-olvasó találkozókon vettek részt, s rendhagyó irodalomórákat tartottak általános, illetve középiskoláinkban. A delegáció tagja volt a neves költő, Jevgenyij Vinokurov, akinek gazdag életművéből két kötetnyi vers magyarul is megjelent. Vinokurov az úgynevezett „háborús nerrízedék” egyik jeles képviselője. Életútja úgy alakult, ahogyan általá­ban kortársaié: az iskolapad­ból a frontra került, éveken át harcolt a felszabadító Vö­rös Hadseregben. Első ver­seit a háború utolsó éveiben írta ugyanúgy, mint költőtár­sai Borisz Szluckij és Alek- szandr Mezsirov. Költésze­tének azonban kezdettől fog­va megvolt az egyedi arcula­ta: versei rövid és kifejező erkölcsi tartalmú rajzok. „Legfőbb mondanivalójuk: mindazt, amit teszel, becsü­lettel tedd” — írta róluk egy tanulmányban Vlagyimir Og- nyev kritikus. Az első kötete „Versek a kötelességről” címmel 1951- ben jelent meg, ez volt Vino­kurov diplomamunkája a Gorkij Irodalmi Főiskolán. A kötetben összegyűjtött köl­teményeket azonban csak az irodalomtörténet tekinti első verseinek, a szárnypróbálga­tás időszaka jóval korábbra, a költő diákkorára esik. Be­szélgetésünk elején Vinoku­rov így emlékezik erre a kor­szakára : — Tíz-tizenkét évesen ír­tam először verset. Kamasz­korom előestéjén, mint álta­lában a többi fiatalt az el­múlás foglalkoztatott. Deka­dens versekben sirattam az ifjúságomat, az életet. A pesszimista korszakom ezzel le is zárult. Tizenhat évesen önként jelentkeztem harcol­ni a háborúba, egy év múlva már tüzér voltam. A harcme­zőn, a lövészárokban, ahol percenként pusztított a ha­lál, sorra tűntek el bajtár­saim, döbbentem rá, hogy ebben a pokolban nem sza­bad pesszimistának lennem, itt csak a bizakodás, az op­timizmus segíthet. — Több mint harminc kö­tete jelent meg eddig. Né­hány kivételtől eltekintve, valamennyiben szerepel a háború, mint téma. — Úgy érzem, ki kell ma­gamból írni mindazt, amit át­éltem. Tudom, hogy azóta felnőtt egy újabb nemzedék, akiknek már csak történe­lem a háború, s talán nem is akarnak hallani ennyit róla. A háborút idéző verseimmel a békéért harcolok. Szeret­ném, ha nem ismétlődne meg soha többé az esztelen pusz­títás. — Melyik kötete a legked­vesebb? — Mindig a következő. Én sohasem olvasom el a meg­jelent könyveimet. Változtat­ni már úgysem tudok rajta. — S a szovjet olvasók kö­rében melyiknek volt a leg­nagyobb sikere? — A legutóbbinak, amely az idén jelent meg. A címe csak egy szó „ONA” (magya­rul: ö, a szerk. megj.), de benne van az egész életünk. A kötet minden verse a nők­ről, anyákról, lányokról szól. A könyv lírában megfogal­mazott tudományos elemzést arról, hogy milyen szerepet töltenek be életünkben a gyengébb nem képviselői. — A költészet mellett ta­nulmányokat, esszéket ír, többek között Jevtusenkóról is megjelentetett egy érte­kezést. Jevtusenko egy inter­júban elismeréssel szólt az ön műveiről, s barátként emlegette. — Valóban barátok va­gyunk annak ellenére, hogy gyakran vitatkozunk egymás­sal. Kritikus szemmel olvas­suk egymás alkotásait, nem titkoljuk a kedvezőtlen véle­ményünket sem. Úgy érzem, éppen ez az őszinteség a ba­rátságunk alapja, bár telje­sen különböző alkatúak va­gyunk. Jevtusenko élete a nyilvánosság előtt zajlik, szeret pódiumra állni, több száz ember előtt tart író-ol­vasó találkozókat, önálló es­teket. Ha verset ír. minden­kihez akar szólni. Én nagyon ritkán járok író-olvasó talál­kozókra, s ha írok, csak egyetlen embert képzelek magam elé, aki majd elol­vassa alkotásaimat. Minden olvasót úgysem ismerhetek meg, a könyveimen keresz­tül szeretnék eljutni minden emberhez. Beszéljenek he­lyettem a verseim, gondol­kodtassák el az olvasót, kényszerítsék állásfoglalásra. — Fordít is.... — Főként ázsiai országok költőitől, de szívesen fordí­tom magyar alkotók műveit is. Legutóbb például Csanádi Imre verseit ültettem át orosz nyelvre. Csanádi Imrét jól ismerem, többször talál­koztam vele. — Sokat utazik? — Eléggé. Az idén ez a harmadik külföldi utam. Jár­tam Kanadában, Jugoszláviá­ban, korábban pedig az Egyesült Államokban, Norvé­giában, Indiában, Angliában. Előadásokat tartottam a hí­res oxfordi, cambridge-i egyetemen. Magyarországon most vagyok harmadszor. — Mit jelentenek a költő számára ezek "az utazások? — Nagyon sok élményt amelyekből rendszerint vers születik. Éppen a közeljövő­ben jelentetek meg egy kö­tetnyit az utazásaimról írt költeményeimből. — Magyarországról szóló vers is szerepel majd köz­tük? — Természetesen. Most gyűjtöm hozzá az élménye­ket. Sok olyan találkozásom volt olvasókkal, dolgos em­berekkel, akik ismerik ver­seimet, érdeklődnek a szov­jet irodalom iránt. Lehet, hogy róluk szól majd a köl­temény. — Sok irterjút adott már. Mi az, amiről úgy gondolja, feltétlenül beszélni kellene még? • — Szeretném elmondani, hogy nem üres kézzel jöt­tem Magyarországra. Erről persze nem tudhat még sen­ki, hiszen csak ezután fog megjelenni egy esszém Ady Endréről a Szovjet Irodalom című folyóiratban. Adyt én már korábban felfedeztem, szívesen olvasom verseit. Saj­nos, nálunk eddig még csak két kötete jelent meg, a har­madik az idén lát napvilágot, a költő születésének századik évfordulóján. Ezzel a díszki­adással tisztelgünk az egyik legnagyobb magyar költő előtt. Tál Gizella Fotó: T. K. L. A MÁKVIRÁG EGYÜTTESSEL Zenés óra a tornateremben A tiszafüredi gimnázium­ban „tanárkodott” már a Se- bő-együttes, Harsányi Gábor és a 25. Színház néhány mű­vésze is. Legutóbb a Mákvi­rág együttes „rendhagyó órá­ján” vettek részt a diákok. A tornaterem pillanatok alatt pódium-teremmé vál­tozott, a kosárpalánk alá né­hány kottaállvány került, megkezdődött az óra. Trillázik az okarina, sír a hegedű, zúg-búg a töröksíp, csattog az ütőgardon ... Du­nántúli, kisalföldi, kunszent­mártoni, gyimesi népdalok, táncdallamok, balladák hang­zanak el. Köka Rozália elő­adóművész ízes-szép ma­gyarsággal három népme­sét mond — a mesemondót vissza tapsolják. A Mákvirág együttes megtanít egy dalt („A falu nótáját”) a diákok­kal. Kicsit szégyenlősen kez­dődik, aztán kiderül: reme­kül tudnak énekelni a tisza­füredi gyerekek. A másfél óra észrevétlenül elröppent. A Mákvirág együttes veze­tőjével, Szíjjártó Csabával, az előadás után beszélget­tünk. Röviden bemutatta tár­sait: — Elsősorban magyar pa­rasztzenét játszunk — erede­ti hangszerelésben —, de van a „repertoárunkban” szlovák, morva, román, dél­szláv, ukrán, rutén népzene és több magyar költő megze­nésített verse is. Az együttes tagjai: Dövényi Péter — „ci­vilben” geofizikus, Nagyma­rosi András — geológus, Pet- rovits Tamás — zenetanár, Berán István — egyetemista, az énekesünk Fábián Éva, óvónő. Nekem zenetanári végzettségem van. — Tapasztalt, jó „tanárok­nak” bizonyultak ezen az ,órán”. — Keressük és szívesen vállaljuk az ilyen fellépése­ket. Klubokban, iskolákban szerepelünk ' leggyakrabban — innen a tapasztalat. Az az igazság, hogy kevés — a táncház-mozgalom terjedése ellenére is — az ismeretter­jesztéssel egybekötött hang­versenyre képes együttes. Mindössze hat ilyen van: a Sebő, a Kolinda, a Muzsikás, a Vízöntő, a debreceni Déli­báb együttes és mi. Hol játszottatok még? — Budapesten a táncház­ban és az Egyetemi Színpa­don. Jövőre szeretnénk jól szerepelni azokon a hazai és külföldi folklórfesztiválokon, amelyekre már meghívást kaptunk: Békéscsabán. Keszthelyen, a mohácsi busó­járáson, Újvidéken, Ankará­ban ... Az ebédlő előtt — bebo­csátásra várva — egy csoport gimnazista várakozik. Néhá- nyan a „Falu nótáját” pró­bálják, mások a nagyszerű mesemondó Kóka Rozáliától hallott vidám meséken ne­vetgélnek. Föltételezhető, hogy a tanároknak segítsé­gére lesz ez az előadás: akár a népköltészet, akár Bartók és Kodály az óra témája. A Mákvirág együttes rendhagyó órájának ízlésformáló hatá­sát talán fölösleges részletez­ni. — szj — A müvésztelep vendégművészei Kiállítás a szolnoki városi tanácsháza dísztermében Kisújszálláson Ifjú szakmunkás- és szakmunkástanuló napok Kisújszálláson ifjúmunkás- és szakmunkástanuló-napokat rendeznek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére. Az október közepétől csaknem két hónapon át tartó rendez­vénysorozat keretében —• az általános iskolások pályavá­lasztásának elősegítésére üzem- és iskolalátogatásokat szerveztek. A 8. osztályosok a 625. sz. Ipari Szakmunkás- képzőt és a Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolát keresték fel. Ma délután fél háromkor a Férfi-fehérneműgyár üzem- 'egységének KISZ-szervezete szakmai-politikai vetélkedőt rendez -a . város fiatal szak­munkásainak. A József Attila Művelődés; Ház holnap ze­nés-szórakoztató műsorral várja a fiatalokat. A további rendezvények sorában sport- vetélkedőket: asztalitenisz- és labdarúgó-mérkőzéseket, lö­vész- és tájékozódási futóver­senyeket találunk. A Vas-, Fa- és Építőipari Szövetkezet „Ki rpinek mestere” címmel festő és mázoló szakmunkás- tanulók vetélkedőjét rendezi meg november 19-én és 20-án. Futópálya az iskolának Kunhegyesen a Mezőgazda- sági Szakmunkásképző Inté­zetben a tanulók még az el­múlt tanévben hozzákezdtek az iskola futópályájának ala­pozásához. A munkálatokban — amelynek az értéke meg­haladja a 40 ezer forintot — az intézet valamennyi KISZ- tagja részt vett. Az eredeti­leg november 7-re tervezett pályaavatást tegnap tartot­ták. Igeki jó ötlet volt a közel két éve működő vendégmű­termek művészeinek bemutat­kozása a szolnoki művészte­lep háromnegyed százados jubileumi évében. A másutt élő, dolgozó művészek Szol­nokra hívásának, ezzel a vá­roshoz kötésének rendszere a telep régi hagyományát ete- veniti feC; a városi tanács dísztermében rendezett kiál­lítás tanúsága szerint nem érdemtelenül. Az ismert alföldi környe­zetből, a látványból induló, azt valamelyest megőrző művek mellett ezen a tárla­ton más művészi koncepció­val készült alkotásokkal is találkozunk. Bényi László, Bőd László, Ugocsai Antal hol oldottabban, másutt ke­ményebben, ki-ki egyéni fes­tői invenciója szerint, de a konkrét természeti látványt, emberi környezetünket köz­vetíti. Ezüst György már me­részebben alakítja, fogalmaz­za át a látványt képein. Do- náth Gyula alkotói sajátos­ságaival Szolnok és környéke dokumentatív képi visszaadá­sától, elvont formákból épí­tett, balladás hangulatú, de­koratív színes metszeteiig ismerkedhetünk. S míg nála a képindító élmény a lát­vány, vagy egy népmese, bal­lada történetének képre for­dítható motívumaival sze­repe], addig Dohnál Tibor munkáiban a természet, a népművészet elsősorban bel­ső ritmusával, arányrendjé­vel, s elemeikre egyszerűsí­tett alapformáival van jelen. Sáros András Miklós a rá­ció tisztaságával, a fotó konkrétságával metszi lap­jaira azt a látványt, amely benne az inspiratív gondolat­sort megindította. A világo­san fogalmazott lapok logikus gondolatokat közölnek arról, amilyenné . tettük környeze­tünket, engedjük alakulni jellemünket, jövőnket, ami­lyenek vagyunk. Kajári Gyu­la színeivel, formáival, ké­peibe írt mondataival sugall­ja a mögöttes drámát, irá­nyítja a lírai közelítést. A jelenleg Szolnokon dol­gozó két vendégművész, Sim- say Ildikó és Szili Géza mű­vészi alkata az eddigiektől merőben eltér. Számukra a mű születése elsősorban bel­ső motiváció kérdése. Ál­mok, látomások, emlékek ré­giójában fogantak képeik', felfogásuk elsősorban érzel­mi-hangulati közelítést igé­nyel. Simsay különös témái­hoz sajátos groteszk figurá- ciót alakított ki képein. Szi­li Géza inkább festői eszkö­zökkel, színekkel, foltokkal, a színek egymásmellettiségé- nek, fedésének, összeolvadá­sának és taszításának han­gulataival közelíti azokat a részleteiben megőrzött-elmo- sódott emlékképeket, képze­teket, amelyek alkotásra ösz­tönzik. A vendégművészek között eddig egyetlen szobrászmű­vész dolgozott Szolnokon, Gyurcsek Ferenc. Neve óha­tatlanul összefonódik szá­munkra Szolnok 900-éves ju­bileumára felállított Tanú- hegy munkájával. A tárlaton szereplő alkotásai között a betonba fogalmazott Mene­külők anyagkísérleteiről, az Emlék s a Tükröződés egyéni fantáziájáról győznek meg.^ A városi tanács képzőmű­vészeti kiállításainak soro­zatában jelentős esemény a szolnoki művésztelep ven­dégművészeinek bemutatko­zása. Bizonyítja, milyen sür­getően szükséges volt a ven­dégműtermek hagyománya-, nak felújítása. Egri Mária FILMJEGYZET Például József gqy egyenlet mindkét oldalát csökkent­jük, a végeredmény nem vál­tozik. Sőt, így még hamarabb eljutunk hozzá. Bevált mód­szer ez a számok világában, de csődöt mond, ha az em­beri viszonyokra próbáljuk vonatkoztatni. Torzításokhoz, tévedésekhez vezethet. Vagy egy eleve feltételezett ered­ményhez rendeli erőszakosan a példát, de az ekkor pusztán elvek üres illusztrációjává válik. A művészet egyébként sem elégedhet meg az „ered­mény kiszámolásával”, fel­adata inkább a bonyolult élethelyzetek ábrázolása, a lényeges kérdések és az el­képzelhető válaszlehetőségek megfogalmazása. E túl általánosnak tűnő bevezetőre azért volt szük­ség, hogy megértsük, legtisz­tességesebb szándéka ellenére miért sikerületlen a „Például József” című NDK film. Az Erwin Stranka rendező által felállított egyenlet egyik oldalán áll József, akit így jellemez a sorsát végigkíséj-ő narrátor: „Minden vonatról leugrott, még mielőtt az az állomásra ért.” Fura figura ez a József. A háborúban ta­lál rá valaki és intézetbe ad­ja. Fehér főkötős apácák szi­gorú pillantásai közt táblá­ból a kis ember, aztán egy ugrás és Algírban vagyunk. A fiún az idegenlégiósok egyenruhája, kezében gép­pisztoly, riadt arab arcok bámulnak rá. Következik a kalandos szökés, és egy újabb ugrással Rostock, a hajógyár. József a felmondását lobog­tatja. itt három hétig bírja. Nem állapodik hát meg ez a csudabogár, aki volt már légiós, cirkuszi akrobata, ten­gerész, sofőr vagy most ép­pen hajóépítő. Indulni készül és akkor jelenik meg a min­dent eldöntő véletlen, egy Bruno nevezetű makacs bri­gádvezető képében. Ö és tár­sai nem engedik el Józsefet. Néhány egyszerű munkás­ember lesz tehát az egyenlet másik oldalán. Mindkét fél megküzd majd saját előítéle­teivel, zavaró emlékeivel, megkínlódik a másik által menetközben állított akadá­lyokkal. A kérdés pedig az: befo­gadj a-e a brigád, illetve az általa képviselt társadalom ezt a kóbor, sehová és sen­kihez sem tartozó fickót. Természetesen, igen. Nem is ezzel van baj. Miért ne tudna beilleszkedni a közösségbe egy értelmes, életrevaló em­ber, mint például József? Csakhogy a választ, a vég­eredményt már az első pil­lanatoktól sugallja a film. József figurája (Jürgen Heinrich alakítja) még csak- csak elfogadható. A film lát­ványos jeleneteit biztosító egzotikus múltja ugyan elég­gé hihetetlennek tűnik, de legalább az egyéniség egyér­telmű bizonyítéka. A brigád viszont túlságosan sematikus­ra sikerült, és így egy ideali­zált közösség illusztrációjává vált. A film egyébként nagy ér­deklődést keltett és vitákat váltott ki az NDK-ban. Sok szempontból rá is szolgált erre a figyelemre. A rendező logikusan rutinos arányér­zékkel vezeti a cselekmény szálát. A divatot kissé pri­mitíven követő mechaniku­san beúsztatott emlékképeket figyelmen kívül hagyva va­lóban „jól megcsinált darab”. De a filmben vázolt-------------------- egyen­letben túlságosan kevés az ismeretlen, minden olyan nyilvánvaló és magától ér­tetődő. Ezzel leegyszerűsödik a probléma, és gyorsan egy­másra talál a két fél. így vi­szont hiába igaz esetleg az eredmény.' Nem hiteles. B érezés László November 3-lél Szovjet filmek fesztiválja A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 60. évforduló­ja jegyében november 3. és 16. között rendezik meg Ma­gyarországon a szovjet fil­mek fesztiválját. A kéthetes rendezvénysorozat idején ha­zánk másfél ezer mozijában csaknem 300 szovjet filmet mutatnak be. közöttük a szovjet filmművészet hat év­tizedes múlitjának legértéke­sebb alkotásait. A rendezvé­nyekre szovjet filmművész­delegáció érkezik hazánkba. A fesztivál nyitányaként november 3-án este a Pus­kin Filmszínházban díszelő­adáson mutatják be Jurij Ozerov „A szabadság kato­nái” című filmsorozatának negyedik, befejező részét. A film a fasiszták támadó há­borúja elleni nemzetközi küz­delemnek állít emléket, s, bolgár, csehszlovák, jugo­szláv, lengyel, magyar és ro­mán közreműködéssel ké­szült. A filmnek mind a négy részét bemutatják a fesztivál keretében. A fesztivál újdonságai kö­zött láthatják a nézők B. Samsijev „Á fehér hajó” cí­mű filmjét is, amely Csingiz Ajtmatov azonos című kisre­génye alapján készült. „A szerelem rabja” — Nyikita Mihalkov díjnyertes alkotá­sa — az oroszországi polgár- háború idején, 1918-ban ját­szódik. Erre az alkalomra felújít­ják Gleb Panfilov nagy si­kerű „A tűzön nincs átkelés” című alkotását, s azt a stú­dióhálózatban vetítik. A fesztiválprogram esemé­nyeként november 11-én nyil­vános vetélkedő lesz, a Szov­jet Kultúra és Tudomány Házában. Ezen eldöntik, hogy a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom tisztele­tére tavasszal „Ember a fel­vevőgéppel” címmel indított országos pályázat legjobb szereplői közül ki tud a leg­többet a szovjet filmművé­szetről,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom