Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-26 / 252. szám

1977. október 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T Bolívia ellen A 33. világbajnoki selejtező A magyar labdarúgó vá­logatott több, mint 43 eszten­dővel ezelőtt, 1934 március 25-én, Szófiában, Bulgária ellen játszotta első selejtező mérkőzését a világbajnoki döntőbe jutásért. Akkor Bul­gária nem okozott különö­sebb gondot, 4:l-es idegenbe­li győzelem után a magyar csapat Budapesten 4:1-re győzött. Az évtizedek folyamán Magyarország 32 selejtezőt vívott és ezekből csak négyet veszített el, és pedig: 1957. június 1-én, Oslóban, Norvégia ellen 2:l-re 1969. június 15-én, Kop­penhágában Dánia ellen 3:2- re 1969. december 3-án, Mar- seilleben, Csehszlovákia el­len 4:l-re 1977. május 18-án, Tbiliszi­ben, a Szovjetunió ellen 2:0- ra. A Bolívia elleni szombati játék lesz így a 33. világbaj­noki selejtező a magyar lab­darúgás történetében és egy­ben az 56. VB-vel kapcsola­tos mérkőzés. A magyar vá­logatott ugyanis 23 alkalom­mal a VB döntőben is fellé­pett. Az 55 jelentős találkozón 128 játékos képviselte a ma­gyar színeket. Grosits Gyula három világbajnoki döntő­ben vett részt (1954, 1958 és 1962) mégsem a hajdani ki­váló kapus a ranglista vezető a lejátszott mérkőzések szá­mában. A rekorder Mátrai Sándor és Sípos Ferenc, mindketten 22—22 selejtező-, illetve döntő mérkőzésen áll­tak helyt. Bene 20-, Albert 16-, Mészöly 15, Sándor 13 alkalommal játszott., A jelenlegi válogatott ke­ret tagjai közül Fazekas 10-, Bálint 9-, Török és Váradi 5—5, Tóth J., Nyilasi, Kereki, Pusztai, Pintér 4—4, Gujdár, Martos és Zombori pedig 3—3 világbajnoki selejtezőn ját­szott. Mészáros, Kocsis, Tö- rőcsik és Nagy még nem állt ilyen feladat előtt. Súlyemelés Dobogós helyezések a serdülők vidékbaj Két napon át zajlott a főváros­ban a serdülők súlyemelő vi­dékbajnoksága, amelyen az egyes súlycsoportokban 16 egyesület félszáz legjobb arany- és ezüst­jelvényes versenyzője mérte ösz- sze tudását. A Szolnoki MTE szí­neiben négyen versenyezhettek, s közülük hárman dobogós he­lyezést értek el, ezzel az ered­ménnyel egyúttal jogot szerez­tek az országos bajnokságon való részvételre is, amelyet decem­ber 10., 11-én rendeznek. okságán Eredményeik, lepkesúly: 2. Ignácz Mihály 150 (67,5, 82,5) kg, tíz kg-mal jobb az aranyjelvé­nyes szintnél. Légsúly: 7. Lévai Miklós 145 (62,5, 82,5) kg, ezüst­jelvényes szint. Kisnehézsúly. 2. Kajái Tibor 210 (100. 110) kg, ezüstjelvényes szint, 3. Módos Zoltán 205 ((tó. 110) kg. ezüstjel­vényes szint. Korábban már mindketten teljesítették az arany­jelvényes szintet, most csak az országos döntőbe' jutásért küz­döttek. Á pálya széléről Az elmúlt évi bajnokság­ban a Szolnoki MTE NB ll­es labdarúgócsapata egyetlen pontot sem tudott szerezni a Volán SC együttesétől. Ért­hető, hogy a játékosokat fű­tötte a visszavágás vágya. A találkozó kezdete előtt Fried- manszky Zoltán vezetőedző meg is jegyezte: „Szinte biz­tosra veszem, hogy megnyer­jük a mérkőzést, annyira akarnak a fiúk! Egyébként, mivel a Volán egyénileg is igen jól képzett játékosokból áll, így követő emberfogást alkalmazunk, már az ellen­fél térfelén is. Ebből a pozí­cióból kell támadni, mégpe­dig úgy, hogy a labda meg­szerzése után bátran ott kell hagyni az ellenfelet, és részt venni a támadások kialakítá­sában, sőt a befejezésében is. Ez nagyon sok mozgást kí­ván, de a szükséges erőnlét­tel valamennyi játékos ren­delkezik.” Nos, az első félidőben ezt az elképzelést csak részben sikerült megvalósítani, szü­net után azonban valóban mozgásban volt az egész csa­pat. A középpályások, sőt a hátvédek is egyre többször jöttek előre, és a két gólon kívül még számos gólszerzési lehetőséget teremtettek. Az utóbbi hetekben mind több­ször fordult elő, hogy a pi­ros-feketék a második fél­időben játszottak jobban, ez is bizonyítéka annak, hogy valóban jó kondícióban van­nak. Az MTE immár öt hete nem szenvedett vereséget, és ezalatt 9:3-as gólaránnyal, komoly játékerőt képviselő csapatokkal szemben 8 pon­tot gyűjtött. — verbók — Tájékozódási futás 3 ól szerepeltek Szolnok megye képviselői az V. Nagy­kun Kupa tájékozódási futóversenyen. A Hortobágy szélén, Farkasszigeten lebonyolított viadalon buda­pesti, miskolci és más - az országos élmezőnyhöz tartozó - egysületefc között a megye tájékozódási futói 11 egyéni és 14 csapathelyezést szereztek, a helyezéseknek csaknem a felét. A mintegy hárontszáz fős mezőnynek a Szolnok megyeiek tették ki a feCét - 14 egyesületből, illetve diák­sportkörből. Közülük a legeredményesebbnek a jászapáti gimnázium csapata bizonyult, amely harmadszor nyerte el a legjobb női szakosztálynak járó vándordíját. Utánuk következik rangsorban a Szolnoki MÁV, a Karcagi Vörös Meteor, valamint a Jászberényi Erősáramú Szakközépiskola együttese. Nem könnyű megtalálni egy-egy állomást az erdőben. A 29. jól elrejtett ellenőrző ponton a jászapáti Vallyon Márta pecsételi le igazoló lapját Harc a másodpercekkel Vidám csevegés a verseny után. A jászapáti Koczka Jó­zsef és versenyzői, akik ezúttal is a legjobbaknak bizonyultak a megyében Fotó: T. Katona Tollaslabda Szilassy A Szolnoki MTE hét végén rendezett ifjúsági minősítő tollaslabda versenyén 8 egye­sület 46 versenyzője mérkő­zött kieséses rendszerben. A lányoknál a szolnoki Szilassy és Farkas valamennyi ellen­A győztes Szilassy Emőke Sporthírek Hírügynökségek jelentik, hogy Joe Luist, minden idők egyik legnagyobb ökölvívó­versenyzőjét al egykori profi világbajnokot kórházba szál­lították. A 63 éves „fekete bombázó” mellkasi fájdal­makkal került kórházba, azt vizsgálják, hogy ez nem szív- eredetű-e. * * * New Yorkban óriási érdek­lődés mellett 5000 résztvevő­vel — férfiak, nők, felnőttek, idősek, gyerekek — félmillió néző előtt rendezték meg a hagyományos nemzetközi maratoni futóversenyt. Az elsőséget a férfiak kategóriá­jában az amerikai Rodgers szerezte meg 2:11.28.2 órával. Á finn Viren a 17. helyen végzett 2:19.33.1 órával. Teke ismét első felét legyőzve került a dön­tőbe, ahol három játszmás küzdelemben végül is Szi­lassy bizonyult a jobbnak. Eredmények, leány egyes: 1. Szilassy Emőke, 2. Farkas Katalin (mindkettő SZMTE), 3. Frank (Papp J. SE) és Ba­kos (DSK), fiú egyes: 1. Zo- ványi Sándor (Papp J. SE), 2. Busi Lajos (SZMTE), 3. Petrovits (FŰKÉRT SE) és Guba (DSK), vegyespáros: 1. Petrovits—Bakos (FŰKÉRT SE—DSK), 2. Bátyi—Farkas (Honvéd Kilián FSE— SZMTE), 3. Kazinczi—Péter (Bp. KFKI SE). NBII. női: Ganz MA VÁG— Szolnoki MÁV 7:1 (2259:1952 fa) Bp. v.: V. Nagy. Ld.: Szift 408, Pozsonyiné 406, Borbély- né 393, ill. Lakatos 350, Szak- máriné 346, Sáfrányné 344 fával. NB II. férfi: Sz. Honvéd Gyulai SE—HÓDGÉP SE 7:1 (2592:2379 fa) Szolnok, MÁV- csarnok, v.: Laurincsik, Bíró, Ld.: Határ 457, Kefei 446, Fehér 416, ill. Tóth 416, Be- rényi 406, Bencze 400 fával. Szolnoki MÁV I.—Bp. Pos­tás SE 7:1 (2712:2457 fa) Szol­nok, MÁV-csarnok v.: Ka- lics, Kefei. Ld.: Dedrák 478, Kántor 481, Magda 450, ill. Czene 444, Szakái 418, Csiszár 416 fával. 1 1 ! ! A kifügggeszteHt értékelő lapokból nyomon követhető a verseny állása SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház Túrkevén délután fél három óra­kor: Pinokldó. MOZI Szolnok Vörös Csillag: Piedóne Hong-Kongban (50%-os felemelt helyáron!), Tisza: Srácurak (kü­lön ifjúsági előadásra!), PóLdául József (NDK filmnapok!), Tal­linn: Mr. Majestyk (14. 50°o-os felemelt hely áron!). Reptér: szünnap, Vegyi: szünnap, MÁV: szünnap, Szandaszőlős Tervj szünnap, Abádszalók Petőfi: szünnap, Jászapáti Táncsics: szünnap, Jászberény Lehel: Ar­chív filmelőadás II., Karcag Dé­ryné: szünnap, Kisújszállás Ady: szünnap, Kunhegyes Szabadság: szünnap, Kunszentmárton Körös: szünnap. Mezőtúr Béke: szün­nap, Szabadság: Egy erkölcsös éjszaka (14), Dózsa: A hattyúk ideszállnak (szovjet film 1917— 1977). Tiszafüred Tisza: szünnap, Törökszentmiklós Dózsa: A bűn története' I—II. (20%-os felemelt dupla helyáron. filmbarátok mű­sora!), Hunyadi: szünnap, Túr- keve Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Hírek. — 17.05: A rock klasszikusai: Jimmy Hendrix felvételeiből. Kortárs zene — kortárs közönség. Beszélgetés Petrovi cs Emil Kossuth-díjas zeneszerzővel. Riporter: Horváth Emília. — 17.30: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazin. Szerkesztő: Gulyás Ferenc. (A tartalomból: ..Dolgozni. csak pontosan, szépen” — Randevú a klubban — Rólunk szólunk — Leánykérőben) — 18.00—18.30: Al­földi krónika — A tegnap slá­gereiből — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Szocialista brigádok aka­démiája. — 8.57: Zenevár. — 9.12: Beszélni nehéz. — 9.24: Szabó Csilla zongorázik, Kocsis Albert hegedül. — 10.05: „Nyit- nlkiék” — Kisiskolások műsora. — 10.40: Válaszolunk hallgató­inknak. — 10.55: Zenekari mu­zsika. — 12.35: Tánczenei kok­tél. — 13.20: Szabó Magda: Ré­gimódi történet — könyvszemle. — 13.30: Kozák Gábor József né­pi zenekara játszik. — 14.00: Ezeregy délután. — 14.35: Mun­kásőr dalok. — 14.42: Percy Faith zenekara játszik. — 15.10: Messziről — messzire. — 15.50: Keringők fúvószenekarra. — 16.10: Schubert-művek. — 16.44: Mindenki iskolája. — 17.07: Egyenjogúság. — 17.35: Hang­verseny a Mindenki zeneiskolá­ja hallgatóinak. — 19.15: Kormos István emlékezete. — 20.00: NéD- szerü muzsika — világhírű elő­adók. — 20.57: Visszapillantás 1947 — 1977. A tervgazdálkodás harminc éve. — 21.27: Kis ma­gyar néprajz. — 21.32: Chopin: B-moll szonáta. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: trj felvételeinkből. — 22.45: Olvasó­lámpa. — 23.00: Népszerű film- dalok. — 23.20: Magyar művé­szek operafelvételeiből. — 0.10: Zádor István táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Két Suppé-nyitány. — 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) — 8.33: Szovjet fúvósmuzsika. — 9.00: Nóták. — 9.29: Félóra a Kehelyben. Prágai történetek. Jaroslav Hasek novellái rádióra alkalmazva. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.33: A Sza­bó család. — 12.00: Lakatos Ti­bor verbunkos feldolgozásaiból. — 12.10: Könnyűzene Bulgáriá­ból. — 12.33: Otelló, Részletek Verdi operájából. — 13.33: A budafoki zeneiskola zenekara játszik. — 14.00: Kettőtől halig. 14.00: Operettkettősök. — 14.25; Tudományos könyvespolc. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Zenekari muzsika. — 14.50: Boross Lajos népi zenekara ját­szik, Bolla Tibor népdalokat énekel, zongorán közreműködik Rubin Márta. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: Slágermúzeum. — 16.30: Hírek. — 16.33: A magyar munkásmoz­galom dalaiból. — 16.45: Rek­lám. — 16.54): Filmzene. — 17.0Ö: ötödik ^besség. Ifjúság — poli­tika — kultúra. Telefonon 130- 020-as számon hívható az adás ideje alatt. 18.00: Véleményem sze­rint. 18.10: Két Offenbach-finálé. 18.33: Harminc perc rock. — 19.03: Daloló, muzsikáló tájak. — 19.49: A tegnap slágeréiból. — 20.33: Barlang. Bernáth László rádiójátéka. — 21.14: Dzsessz - klub. — 21.59: Verbunkosok, ka- tbnadalok. — 22.33: Állami Áru­ház. Részletek Kerekes János— Darvas Szilárd operettjéből. — 23.00: András Segovia gitározik. — 23.20: Jereb Ervin szerzemé­nyeiből. TELEVÍZIÓ BUDAPEST: 1. MŰSOR: 7.58: Idősebbek Is elkezdhetik Tévétorna (ism.) (Színes!) — 8.05: Iskolatévé: 'Orosz nyelv (Alt. isk. 5. oszt.) A fényké­pész. — 8.35: Nyelvi továbbkép­zés orosz szakos tanároknak. — 9.00: Énekeljünk együtt! Jön egy varjú. — 9.05: Környezetisme­ret. (Ált isk. 1. oszt.) (Itt van az ősz! (Színes!) — 9.45: Francia nyelv (Középisk. III. oszt.) En Francais. — 10.05: Szó-ra-ka-té- nusz. Anyanyelvi műsor. (Ált. isk. 1. oszt.) Kicsi vagyok én. — (Színes!) — 10.20: Delta. Tudo­mányos híradó (ism.) — 10.45: Lagardere lovag kalandjai. Ma­gyarul beszélő francia filmsoro­zat. IV/3. rész: A régens bálja (ism.) (Színes!) — 11.40: Miért ne lehetnénk jobbak. Dokumen­tumfilm (ism.) — 14.00: Iskola­tévé: Nyelvi továbbképzés orosz szakos tanároknak (ism.) (Szí­nes!) — 14.20: Orosz nyelv (isin.) — 14.45: Énekeljünk együtt! (ism.) — 14.50: Környezetisme­ret (ism.) (Színes!) — 15.20: Szó-ra-ka-té-nusz. (ism.) (Szí­nes!) — 15.40: Építsük fel a matematikát. Továbbképzés ma­tematika tanároknak. 5. osztály­ban tanító nevelőknek. Relációk (ism.) — 16.20: Hírek. — 16.25: A gólya — kipusztulásra ítélve. NSZK ismeretterjesztő film (Szí­nes!) — 17.10: Üjra napsütésben, A Magyar Vöröskereszt filmje. (Színes!) — 17.25: Zichy Mihály nyomában. A Szovjet és a Ma­gyar Televízió filmje (ism.). — 18.10: Lírai riport Kormos Ist­vánnal. — 18.45: Szépen, jól magyarul. (65.) — 18.55: A Kö­zönségszolgálat tájékoztatója. — 19.00: Reklámműsor. — 19.10: Esti mese. (Színes!) — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé­torna. (Színes!) — 19.30: Tv­híradó. — 20.00: Zsombok Tímár György: A 78-as autóbusz út­vonala kis kitérővel. Tévéfilm. — 20.50: jogi esetek. — 21.30: Kapussors. Riportfilm. — 22.10: Lesz-e tornaterem Szomolyánt Dokumentumfilm II. rész. — 22.25: Tv-híradő 2. 2. MŰSOR: 20.00: Bolondok hajója. Ma­gyarul beszélő amerikai film (ism.) — 22.25: Tv-hlradó 2. BUKAREST: 15.05: Iskola-tv. — 15.35: Iráni dokumentumfilm. — 15.50: Mes­terségekről. — 16.10: Népi meló­diák. — 16.20: Szocialista orszá­gokból. — 16.40: Pionírok tv- krónikája. — 17.50: Fórum. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 18.50: Lányok-asz- szonyok. — 19.20: Chicagó film. — 21.00: Spanyolország—Romá­nia labdarúgó-mérkőzés. Közve­títés Madridból. — 21.45: Tv-hír- adó, Vívás Országos döntőben a szolnokiak A hét végén Békéscsabán rendezték meg a serdülő és ifjúsági vívó területi bajnok­ságot. Az öt megye küzdel­mében kitűnően szerepeltek a Szolnoki MÁV vívói. A le­hetséges hat — az országos bajnokságon való indulásra jogosító — helyezésből ötöt szereztek meg. A serdülő kardcsapat az első, az ifjú­sági kardcsapat a második helyen végzett. A serdülő és ifjúsági leány tőrözők ugyan­csak csak az élen végeztek, míg fiúknál a serdülő tőrözők a harmadik, az ifjúságiak pedig a második helyet sze­rezték meg. A serdülő fiú tőrözők kivételével vala­mennyien részt vesznek a novemberben Budapesten rendezendő országos bajnok­ságon. Események Labdarúgás. Felszabadulási Ku­pa : Szolnoiki MÁV—Szolnoki MTE. MÁV-sporttelep, 13.30. Le­hel SC—Mezőtúri Honvéd, Jász­berény 13.30,

Next

/
Oldalképek
Tartalom