Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-25 / 251. szám

1977. október 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP i 5 ISMÉT NB I. ár még három for­B duló van hátra a férfi röplabda NB II-ben, egy máris bi­zonyossá vált; Szol­noknak ismét lesz NB I-es csapata. A Vegyiművek gár­dája vasárnap nagy fölénnyel győzte le a Hortobágy együt­tesét, és ezzel imponáló biz­tonsággal szerezte meg az első helyet csoportjában, s miután osztályozó nincs, köz­vetlenül az első vonalba ju­tottak. Tulajdonképpen különö­sebb hírverés nélkül érték el a szép sikert Nyári Sándo- rék. Számos keserves csaló­dáson okulva azt a régi köz­mondást tartották szem előtt, hogy „dobbal nem lehet ve­rebet fogni”. így hát mindig csak a következő mérkőzésre koncentráltak, a számvetést az idény végére hagyták. Pedig minden okuk meg lett volna a tervezgetésre: az el­múlt évben negyedikek let­tek, de már ekkor látszott, hogy a legjobbaknak is mél­tó ellenfeleik. ígéretet azon­ban nem lehetett kicsikarni belőlük, a szakvezetők egyre csak ezt hajtogatták: „Vár­juk meg az utolsó pontot, ami az első helyet végleg be­biztosítja.” Nos, ezt vasár­nap elérték, így most már nyugodtan ihatnak a medve bőrére... Valójában a sportszeretet és a határtalan bizonyítási vágy tartotta együtt á jóké­pességű csapatot, amikor a Vízügy-Dózsa meglehetősen drámai körülmények között megszüntette a szakosztályt. A Vegyiművek otthont adott számukra, és megnyugtató feltételeket teremtett a mun­kához. A játékosok pedig nem lettek hálátlanok: ered­ményükkel bizonyították, hogy érdemes volt őket be­fogadni. A sportvezetés számos ta­nulságot levonhat a Vegyi­művek szép sikeréből. Első­sorban azt, hogy egy csaló­dás — legyen az bármilyen keserű — nem okozhat páni­kot, hiszen a sportszerencse forgandó. Másrészt minden­képp megbecsülést érdemel-* nek azok a megszállott sport­emberek, akik egy-egy sport­ágért bármilyen áldozatra készek. Nyári Sándor játékos­edző egyesek szerint talán nem a legkönnyebben kezel­hető ember, de nélküle — és ezt a tények ismeretében bátran leírhatjuk — nem lenne immár másodszor is Szolnokon első osztályú szin­ten a röplabdasport! De di­cséret illeti azokat a fiúkat is, akik meglehetősen mély­ről indulva jutottak el a csúcsra: Zsolt, Péter, Boros, Balogh, a hozzájuk csatlako­zó Páncsity játéktudásából meríthettek a fiatalok. Tiha­nyi, Tószegi és még néhány ígéretes tehetség éppen tőlük tanulta el a sportág alapjait. z élvonalba jutott Vegyiművek röplab­dacsapata a megye sportéletének nagy értéke. A közönség, a korábbi élvonalbeli szerep­lés során bebizonyította, hogy szereti ezt a látványos, és oly­kor idegölő sportágat. Miat­tuk is vigyázni kell hát ar­ra, hogy az együttest ne ér­jék újabb megrázkódtatások. — Pb — ESEMÉNYEK Kézilabda. MNK. női: Kun- szentmárton—Tisza Cipő SE 15.30, Jászboldogháza—Szolnoki MTE 15.30. Férfi: Lehel SC—Tiszaföld- vár 15.30. Előadás. A Jászberényi Vasas labdarúgó szakosztálya ren­dezésében Radnai János, a Magyar Televízió sportosztályá- nalk vezetője ma délután fél öt­kor filmvetítéssel egybekötött előadást tart Jászberényben, az Aprítógépgyár klubtermében. Táblázatok LABDARUGÓ NB II 1. Vác 12 e 2 2 19- 8 18 2. IZZÓ 12 7 2 3 20- 7 16 3. Komló 12 7 2 3 21-14 16 4. S.-tarj. 12 7 1 4 21-12 15 5. Budafok 12 5 4 3 21-15 14 6. Volán 12 5 4 3 18-15 14 7. DVSC 12 6 2 4 11-11 14 8. SZMTE 12 5 3 4 16-11 13 9. K.-barc. 12 5 3 4 19-16 13 10. Kanizsa 12 4 5 3 17-14 13 11. Dorog 12 5 3 4 12-10 13 12. Eger 12 3 6 3 16-17 12 13. B. TASK 12 4 4 4 13-14 12 14. KKFSE 12 3 6 3 14-20 12 15. Fűzfő 12 5 1 6 18-23 11 16. BKV Előre 12 3 2 7 13-20 8 17. Várp. 12 3 2 7 15-25 8 18. MÁV D. 12 3 1 8 14-24 7 19. BVSC 12 1 4 7 11-19 6 20. Szeksz. 12 2 1 9 11-25 5 Eredmények: Vác—Békéscsaba 2 U, DVSC—BVSC 1:0, Budafok— Kossuth KFSE 2:2, Várpalota— Nagykanizsa 4:1, Komló—BK^ Előre 1:1, Vasas Izzó—Fűzfő 4:1, Salgótarján—Dorog 2:0, Eger— Szekszárd 4:1, Kazincbarcika— MÁV DAC 5:0. NB in. Keleti csoport 1. Ózd 12 7 3 2 23- 7 17 2. Papp SE 12 7 3 2 27-12 17 3. Szarvas 12 7 2 3 23-Í5 16 4. Nyiregyh. 12 5 5 2 8- 4 15 5. Lehel 12 7 1 4 23-20 15 6. MVSC 12 7 — 5 34-20 14 7. Szeg. Dózsa 12 5 4 3 21-16 14 8. DMTE 12 6 1 5 15-15 13 9. Recsk 12 4 5 3 13-14 13 10. Leninváros 12 4 4 4 19-15 12 11. Hódm. MSE 12 3 Í5 4 21-21 11 12. Gyula 12 4 3 5 15-16 ll 13. Kisvárda 12 4 3 5 18-20 11 14. Szabó SE 12 5 1 6 19-22 11 15. Szó. MÁV 12 4 3 5 26-32 11 61. S.-újhely 12 3 4 5 14-21 10 17. Borsodi B. 12 3 4 5 17-29 10 18. SZVSE 12 1 5 6 11-19 7 19. H.-szob. 12 1 5 6 15-25 7 20. Salg. Sík. 12 1 3 8 14-33 5 lEredmények: HODGÉP—Kis­várda 4:0, Szarvas—Szegedi VSE 2:0, Recsk—Borsodi B. 1:1, Sá­toraljaújhely—Nyíregyháza 0:0, DMTE—Papp J. SE 1:0. Miskolc —Hajdúszoboszló 4:2, Ózd—Salg. Síküveggyár 5:0. VÍZILABDA OB I 1. Vasas 22 18 2 2 130- 71 38 2. OSC 22 18 — 4 119- 69 36 3. BVSC 20 14 1 5 líl- 92 29 4. FTC 18 13 1 4 93- 71 27 5. Bp. Spart. 21 10 3 8 118-107 23 6. U. Dózsa 21 8 5 8 96- 91 21 7. Szolnok 20 3 8 9 89-106 14 8. Szentes’ 20 5 4 11 74- 95 13 9. Eger 20 3 6 11 81-117 12 10. V. Izzó 20 2 6 12 68- 94 10 11. Bp. Honv. 18 3 3 12 64- 92 9 12. SZEOL” 20 2 5 13 75-113 8 , A Szentesi Vízműtől és a SZEOL AK-tól egy-egy büntető­pont levonva. Győzött a Lehel SC és a Mezőtúri Honvéd lehel se— LENINVAROSI mtk 4:3 (2:3) Jászberény, 100 n„ v.: Kuti. Lehel SC: Bartos — Karkusz, Hajdú, Fejes, Lakatos, Szí­vós, Postás, Lukácsi, Sántha, Kelemen, Bacher. Edző: Bu- chár László. LMTK: Dohány — Vanczó, Vágási, Kovács II., Lázár. Győri, Sztankó, Leitenbohr, Tóth, Kiss (To- perczer), Répási. Edző: Nagy György. Az első percben Postás az alapvonal közeléből középre emelte a labdát, amely a ki­induló kapus mögött a ka­puba pörgött, 1:0. Két peré múlva Sztankó húzott el a jobb oldalon, beadását a be­futó Győri fejelte a hálóba, 1:1. A 8. percben középen vezetett támadás után Tóth lőtt a kapuba, 1:2. Megzava­rodtak a jászberényiek, a védelem átjáróháznak bizo­nyult. A vendégek nagy nyo­mása után végre a 26. perc­ben sikerült az egyenlítés: Sántha fejelt a kapuba, 2:2. Egy perc múlva szöglet után Vágási fejelt nagy gólt a bal alsó sarokba, 2:3. Szünet után nagy lendülettel kezdett a Lehel, a 66. percben azonban Sztankó növelhette volna a vendégek előnyét. Az ellen- támadás során Lakatos tört be a 16-oson belülre, egy összecsapás után elesett, és a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Lukácsi értékesítet­te, 3:3. A 85. percben Sántha húzott kapura, ám a lövés pillanatában buktatták. Az újabb 11-est ismét Lukács rúgta be, 4:3. A két jó for­mában levő csapat találkozó­ja a szezon eddigi legjobb mérkőzését hozta, amely az utolsó percek kivételével sportszerűen zajlott. Jó: Lu­kácsi, Szívós, Sántha, Ba­cher, ill. Vágási, Győri, Sztankó. Tóth. — Erdős — MEZŐTÚRI HONVÉD- SZEGEDI DÓZSA 2:1 (1:0) Mezőtúr, 600 n., v.: Szilá­gyi. M. Honvéd: Hegedűs — Molnár, Sólyom, Dávid, Mi­hály, Takács (Spacsek), Papp, Kupcsok, László, Bánfi, Ma­gyar J. Edző: Bencsik Gyula. Szeged: Tóth — Zöldi, Biró, Varga (Pipicz), Csömör, Pé­csik, Magyar, Veres, Kaku- szi, Szeghalmi, Kanász. Edző: Reményik László dr. A 3. percben László futott el a bal oldalon. Zöldi azon­ban a 16-os oldalvonalánál felvágta. A beívelt szabad­rúgást Kupcsok ívelte a ka­pu elé, és a jó ütemben ér­kező Dávid a kapuba lőtt, 1:0. Ezután rohamoztak a szegediek, a Honvéd-védelem azonban állta a sarat, A me­zőtúriak erejéből ellentáma­dásokra is tellett, és többször okoztak zavart a szegedi ka­pu előtt. Szünet után a ven­dégek kezdtek jobban, és az 53. percben góllá érett fö­lényük: Csömör végezhetett el szabadrúgást, a szabadon maradt Szeghalmihoz került a labda, aki fejjel továbbí­totta a kapuba, 1:1. A 66. percben a középre húzódó László kibújt a védők közül, és a bal sarokba gúrította a labdát, 2:1. A 80. percben ismét László tört kapura, Pi­picz azonban lerántotta a 16- os vonalánál, s a játékvezető kiállította. A hátralevő idő­ben Bánfi talált a kapuba, de a Játékvezető les címén nem adta meg a gólt. Vég­eredményben a lelkesebb és a hajrában nyújtott jobb já­tékukkal megérdemelten nyertek a hazaiak. Jó: Dá­vid, Hegedűs, Kupcsok, Papp, László, ill. Bíró, Zöldi, Szeg­halmi, Veres. — Sindel — GYULAI SE— SZOLNOKI MÁV 5:1 (2:1) Gyula, 1300 n., v.: Bodnár. Gyula: Szabó — Novák, Cső­ke, Sas®, Ottlakán, Tóth I., Hirka, Cserháti, Tóth II., Ku- thi (Turcsek), Búzás. Edző: Szilágyi János. Sz. MÁV: Pelyva — Török, Árvái, Ju­hász, Tóth Gy., Debreceni, Szabó Z. (Nagy A.), Erdei (Németh), Papp, Szabó I., Tóth A. Edző: Sztancsek Já­nos. A 12.percben bal oldali szögletrúgás után Tóth I. elé került a labda, aki a lá­bak között is betalált a ka­puba, 1:0. Két perccel ké­sőbb Szabó I. fejese centi­méterekkel kerülte el a jobb alsó sarkot. A 17. percben Papp jól helyezett, nagyere­jű szabadrúgása a sorfal mellett vágódott a kapuba, 1:1. Több kihagyott szolnoki helyzet után a 42. percben Tóth I. 3 m-es lesen kapta a labdát, könnyedén adott kö­zépre, és a felfutó Hirka kö- 'zelről nem hibázott, 2:1. A gól megitéléséért Árvái mél­tatlankodott. és a játékvezető többszöri figyelmeztetés után kiállította. Szünet után a megfogyatkozott kék-fehérek hibát, hibára halmoztak, lé­lek nélkül játszottak; A 70. percben kapu előtti kavaro­dás után Cserháti elé került a labda, aki a jobb felső sa­rokba bombázott, 3:1. A 83. percben Tóth II. lőtt véd- hetetlenül gólt, 4:1. Három perccel később Tóth A. szé­píthetett volna, majd a gyors ellentámadásból Tóth II. a kifutó Pelyva mellett állítot­ta be a végeredményt, 5:1. A mérkőzés nagy részében a gyulaiak diktálták az ira­mot, lendületesebben, s főleg veszélyesebben támadtak. Végeredményben megérde­melten nyertek a szétesően és elképzelés nélkül „futballo­zó kék-fehérekkel szemben. Jó: Novák, Csőke, Tóth I., Cserháti, Tóth II., ill. Török. — Tamási — ORSZÁG—VILÁG Á szabadfogású YB-n: két bronzérem Birkózás. A svájci Lau­-------------------- sanne-ban a s zabadfogású világbajnoksá­gon elsősorban a szovjet ver­senyzők voltak a főszereplők. Nem kevesebb, mint hat aranyérmet nyertek. Az ösz- szesített versenyben éppen kétszer annyi pontot gyűjtöt­tek, mint a második helye­zett Bulgária. A magyarok számára ez a gyengébb fo­gásnem, de így is két bronz­éremmel tettük le névje­gyünket az erős nemzetközi mezőnyben: a 82 kg-osok kö­zött Kovács István, a nehéz- súlyúak versenyében Bállá József állhatott a dobogó harmadik fokára. Az 1977. évi szabadfogású birkózó világbajnokok: 48 kg Anatolij Bjeloglazov (Szov­jetunió); 52 kg Fudzsi Taka- da (Japán) ___ 9. Gál Hen­r ik; 57 kg Tadasi Szaszaki (Japán); 62 kg Vlagyimir Jumin (Szovjetunió); 68 kg Pavel Pinyigin (Szovjet­unió)..., 11. Katz Lajos (Ma­gyarország; 74 kg Stanley Dziedzic (Egyesült Államok); 82 kg Adolf Seger (NSZK)..., 3. Kovács István (Magyaror­szág) ; 90 kg Anatolij Pro- kopcsuk (Szovjetunió)..., 4. Molnár Géza (Magyarország); 100 kg Aszlanbek Biszulta- nov (Szovjetunió); nehézsúly Szoszlan Angyijev (Szovjet­unió) ..., 3. Bállá József (Magyarország) A VB nemhivatalos pont­versenyének élcsoportja: 1. Szovjetunió 46, 2. Bulgária 23..., 8. Magyarország 11 pont. A világbajnokságon 16 ország válogatottja szerzett pontot. Ökölvívás. Vasárnap---------------------délelőtt a televízió helyszíni közvetí­tésben számolt be az orszá­gos ökölvívó-bajnokság dön­tőjéről. Papp László megle- hetően borús arccal ült a né­zőtéren. A verseny után sem lett derűsebb a hangulata, így nyilatkozott: „Azt remél­tem, hogy fejlődést látok, de nem ez történt. Tavaly óta semmi nem változott.’’ Az egyes súlycsoportokban a következők nyertek orszá­gos bajnoki címet: papírsúly Breznyik György (Ú. Dózsa); légsúly Orbán Sándor (Bp. Honvéd); harmatsúly Jakab József (Ü. Dózsa); pehelysúly Pálfalvi Péter (Vasas); köny- nyűsúly Botos András (SBTC); kisváltósúly Juhász László (Petőfibányai Bá­nyász); váltósúly Danyi Jenő (Bp. Honvéd); nagyváltósúly Bakos János (Bp. Honvéd); középsúly Götz Károly (Ü. Dózsa); félnehézsúly Jakab Vilmos (Ü. Dózsa); nehézsúly Lévai István (Ú. Dózsa). Torna. Az els° osztályúak------------ szerenkénti döntő­jével fejeződött be az 1977. évi országos tornászbajnok­ság. A legnagyobb szenzáció Magyar Zoltán szabadon vá­lasztott gyakorlata volt ló­lengésben: a bíróktól a ma­ximális 10 pontot kapta! Fér­fiak, talaj, bajnok: Kovács Péter (Dunaújvárosi Kohász), lólengés, bajnok: Magyar Zoltán (FTC), gyűrű, bajnok: Donáth Ferenc (Ü. Dózsa), ugrás, bajnok: Kovács Péter (D. Kohász), korlát, bajnok: Donáth Ferenc (Ü. Dózsa), nyújtó, bajnok: Donáth Fe­renc (Ü. Dózsa). Nők. Ugrás, bajnok: Egervári Márta (Bp. Honvéd), felemáskorlát, baj­nok: Egervári Márta (Bp. Honvéd), gerenda, bajnok: Kanyó Éva (KSI), talaj, baj­nok: Egervári (Bp. Honvéd). J ó játékkal nyert az MTE Szolnoki MTE—Volán SC 2:0 (0:0) Az első gól - és Kolláth, aki lőtte (jobbról) Fotó: Novák Szolnok, 3200 n., v.: Pádár. SZMTE: Szendrei — Kán­tor, Sebök, Kolláth, Zielbauer, Perhanda, hódi, Baran, Szat­mári, Dákay, Varga (Melis a 46. percben). Edző: Fried- manszky Zoltán. Volán: Benes — Durgonics, Hatvanger, Sebők, Huszár, Hajdú, Ebedli, Gubek, Földes, Deák, Barto- sik. Edző: Preiner Kálmán. Az első gólhelyzet a 15. percben Deák előtt adódott, de tiszta helyzetből a bal ka­pufa mellé gurította a lab­dát. A 27. percben Lódi szög­lete után a védőkről Varga elé pattant a labda, a bal szélső azonban az üres kapu fölé lőtt. Kántor vétette el a a labdát, Bartosik egyedül törhetett kapura, de a jó ütemben kifutó Szendrei ve­tődve mentett. A szolnoki ka­puvédőnek ismét a Volán balszélsője adott munkát, szabadrúgásból. A 44. perc­ben Lódi jobb oldali szöglet­rúgását Benes Kolláth elé ütötte, aki nagy helyzetből a jobb kapufa mellé lőtt. Szü­net után azonban rögtön ja­vított: ismét Lódi ívelt be szögletet,. Szatmári fejese le­pattant a felső lécről és a labdát Kolláth biztosan lőtte a kapu közepébe, 1:0. Az 50. percben Melis nagyerejű lö­vését Benes bravúrral tolta szögletre. Kilenc perccel ké­sőbb Szatmári a jobb össze­kötő helyén felfutó Dákay elé emelte a labdát, és a kö­zépcsatár kapásból, ritkán látható nagy bombát zúdí­tott a kapus fölött a kapu jobb sarkába, 2:0. A 60. perc­ben Durgonics már harmad­szor „terítette le” Melist, s ezért- a játékvezető kiállítot­ta. öt perc múlva Melis kö­zépen tört kapura, labdája már túljutott a kimozduló kapuson, de a védők a gól­vonal előtt még tisztázni tud­tak. A 70. percben Ebedli mintegy 12 méterről célozta meg a kaput, de Szendre jó ütemű vetődéssel elcsípte a labdát, öt perccel később Melis ismét az ellenfél vé­dőitől szerezte meg a labdát, a kifutó Benes azonban meg­zavarta, és a fiatal balszélső lövése elsuhant a jobb kapu­fa mellett. A mérkőzés utolsó eseménye Dákay hatalmas erejű szabadrúgása volt, amely a bal kapufán csajt- tant. Kiegyenlítet küzdelmet ho­zott az első félidő, mindkét csapat előtt adódtak gólszer­zési lehetőségek. Szünet után nagy iramot diktáltak a pi­ros-feketék, s negyedóra alatt eldöntötték a két pont sor­sát. A második félidőben az MTE minden tekintetben fe­lülmúlta ellenfelét, és jó já­tékával megérdemelt győzel­met aratott. Jók: Sebők, Kol­láth. .Szatmári, Dákay, Melis, il. Hatvanger, Huszár, Hajdú, Deák. Verbók Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom