Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-18 / 245. szám

1977. október 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Szolnok és Göteborg D úlzás lenne azt állí­tani, hogy két szom­szédváros. És mégis; a hét végén óhatatla­nul is összekapcsolódott a két város neve azoknak a gon­dolatában, akik a birkózó sportágat magukénak érzik. A MÁV sportcsarnokában rendezték a Kelet-terület serdülő kötött- és szabadfo­gású birkózóversenyét. Min­dig népes volt ez a küzde­lemsorozat és híven árulko­dott arról, mennyire népsze­rű a fiatalok körében a bir­kózás. A barométer ezúttal csökkenő értéket mutatott: szabadfogásban például ta­valy több mint száz fiatal lé­pett szőnyegre, — az idén hetvenvalahány. A kötöttfo- gásúak száma sem sokkal haladta meg a harmincat. Hogy mitől néptelenedett el a verseny, ennek több oka van. Néhány évvel ezelőtt, amikor történetének talán legnagyobb reformját élte át a birkózósport, felgyorsulva, élvezhetővé válva igazi vonz­erőt jelentett, s jó ideig ön­magának toborozta a híveket a látványos, akciódús küzde­lem. Az újítástól, hogy a bí­rák vigyáztak arra: való­ban legyen esemény a mér­kőzésen, nemcsak a „csú­cson” lett nagyobb a nyüzs­gés, de a fiatalok szemében is jó néhány hellyel előbbre rukkolt a sportág a népsze­rűségi börzén. Aztán — minden csoda há­rom napig tart — az újdon­ság szele lassan kifogyott az előrevivő vitorlákból, rá­adásul megvívtunk egy olimpiát aranyérem nélkül, így hát a szakembereknek nem sok érv volt a kezükben ahhoz, hogy a Sportág mel­lett agitáljanak. Hiszen alig­ha élteti bármi is jobban a sportot a sikernél. Balczóék idejében szinte természetes­nek vettük, hogy öttusában van utánpótlásunk. Hogy mi­ből, ezen nem nagyon gon­dolkodott el senki. Elég volt azonban néhány évre kike­rülni az érdeklődés fénycsó­vájából — és máris keres­hetjük ifjú tusázóinkat a nemzetközi mezőnyben. svéd városban zajló világbajnokságon ed­dig várakozáson fe­lül szerepelnek kö­töttfogású versenyzőink. A döntők előtt nem kevesebb, mint öt birkózó nyújtózhat éremért, néhányuk el is éri, sőt Hegedűs Csabának és Réczinek még az arany sem kilátástalan. Ha maradandó emlékkel gondolhatunk vissza erre a világbajnokság­ra — igazi reklám lesz ez a sportág számára. Így hót Szolnok és Göte­borg nincs is olyan messze egymástól... — pb — □ Ország-világ Kötöttfogású világbajnokság Hét magyar állt még a versenyben vasárnap dél­előtt a kötöttfogású világ- bajnokságon. Az 52 kg-ban a székesfehérvári Rácz nem kisebb ellenfelet kapott, mint az idei junior világ­bajnok bolgár Mladenovot. A magyar versenyző nagy pontfölénnyel búcsúztatta el a bolgárt a további küzdel­mektől. Tovább élesztette a magyar reményeket, hogy Réczi a románok Európa- bajnokát ugyancsak jelentős fölénnyel győzte le. A 68 kg-os súlycsoportban Gaál „öngóllal” veszített. A bolgár Dimov —1 5:4-es ve­zetésénél — leléptetésre állt, ám amikor észrevette a bí­ró fenyegető szándékát, egy­pontos akciót csináltatott Gaállai — miután az 5:5-ös pontarány számára volt ked­vező, hiszen ő szerezte az első akciópontot. E szelle­mes csapda a magyar birkó­zó számára a vereséget je­lentette. A folytatásban Ko­csis és Hegedűs Csaba is győzött, nyert Rovnyai is, de számára ez már csak gyenge vigasz, hiszen nem juthatott az érem közelébe. Hegedűs Miklós az olimpiai bajnok jugoszláv Petkovics- tól egypontos vereséget szen­vedett. A döntőket a magyarok a következő esélyekkel vár­ják, 52 kg: Rácz 3 hibapont, 62 kg: Réczi 1.5, 68 kg: Gaál 4, 74 kg: Kocsis 4. 82 kg: Hegedűs M. 5, 90 kg: Hegedűs Cs. 0. Ritmikus sportgimnasztika Basel. Vasárnap befejező­dött a ritmikus sportgim- nasztikai világbajnokság összetett egyéni versenye. Az aranyérmet a szovjet Irina Gyerjugina szerezte meg. Világbajnok: Gyerjugina (szovjet) 38.65. Európában Bolívia labdarúgó válogatottja A Bolíviai Labdarúgó Szövetség különleges megbí­zottjának vezetésével tizen­nyolc játékos és nyolc kí­sérő érkezett Európába. A tengerentúliak azonnal rej­tekhelyre vonultak és az NSZK-beli Duisburgban na­pi két edzés során elsősor­ban az akklimatizálódás ne­hézségein szeretnének túl­esni. A megfigyelőjük egyéb­ként ott ült Budapesten a lelátón, s végignézte a ma­gyar—svéd összecsapást — igaz, micisapkában és vas­tagkeretes szemüvegben. Nyilasi és Fazekas neve ke­rült a jegyzetfüzetbe, s már a mérkőzés utánra is ter­veztek programot a dél­amerikaiak: ha az eredmény kedvezően alakul, úgy a Má­tyás pincében cigányzene mellett ünnepelnek. Baróti Lajos Lengyelor­szágban járt, ahol alaposan kikérdezte a szakvezetőket a Bolívia elleni mérkőzés ta­pasztalatairól. Mint mondta, nem érkezett üres kézzel haza... Mezőtúri skeetlövők Az egykor országos hírű Mezőtúri Honvéd skeetlövő csapata közel sem hallat magáról annyit, mint né­hány évvel ezelőtt. A szak­osztály azonban él, ezt bi­zonyítja az országos bajnok­ságon szerzett néhány érté­kes helyezés is. A 200 ko­rongos skeetversenyben Ambrus ezüstérmes lett, 191/23, míg a veterán Schup- kégel 186 korongos teljesít­ménnyel a hatodik helyen végzett. Vízilabda Baku: Szovjetunió—Ma­gyarország 6:5 (2:0. 1:0, 3:2, 0:2) g: Msveníeradze, Gors- kov 2—2, Pavlov, Gargonov, ill. Horkai, Faragó 2—2, Csapó dr. A magyar váloga­tott nem játszott csúcsfor­mában, a szovjet együttes rrtár 6:3-ra is vezetett. Táblázatok nb n. I. Vác 11 7 2 2 17: 7 16 2. Komló 11 7 1 3 20:13 15 3. Izzó 11 6 2 3 16: 6 14 4. Volán 11 5 4 2 18:13 14 5. S.-tarján 11 6 1 4 19:12 13 6. Budaíok 11 5 3 3 19:13 13 1. Kanizsa 11 4 5 2 16:10 13 8. Dorog 11 5 3 3 12: 8 13 9. B. TASK 11 4 4 3 12:12 10. DVSC 11 5 2 4 10:11 12-il. SZMTE 11 4 3 4 14:11 11 12. FŰZÍŐ 11 5 1 5 17:19 11 13. K,-barcika 11 4 3 4 14:16 11 14. KKFSE 11 3 5 3 12:18 11 15. Eger 11 2 6 3 12:16 10 16. MÁV DAC 11 3 1 7 14:19 7 17. BKV Előre 11 3 1 7 12:19 7 18. BVSC 11 1 4 6 11:18 6 19. Várpalota 11 2 2 7 11:24 6 20. Szekszárd 11 2 1 8 10:21 5 Eredmények: Volán—Vác 2:2, Békéscsaba—Kazincbarcika 3:2, Salgótarján—BKV Előre 2:1. Do­rog—Eger 0:0, Komló—Várpalota 3:0. Budaíok—Vasas Izzó 0:0, Fűzfő—Debrecen 4:0. MÁV DAC —Kossuth KFSE 4:1, BVSC— Szekszárd 3:1. nb ni. X. Papp SE 11 7 3 1 27:11 17 2. Ózd 11 6 3 2 18: 7 15 3. Szarvas 11 6 2 3 21:15 14 4. Sz. Dózsa 11 5 4 2 20:14 14 5. Nyíregyh. 11 5 4 2 8: 4 14 6. Lehel 11 6 1 4 19:17 13 7. MVSC 11 6 — 5 30:18 12 8. Leninváros 11 4 4 3 16:11 12 9. Recsk 11 4 4 3 12:13 12 10. Kisvárda 11 4 3 4 18:16 11 111. DMTE 11 5 1 5 14:15 11 12. Szol. MÁV 11 4 3 4 25:27 11 13. Hód. MSE 11 2 5 4 17:21 9 Szabó SE 11 4 1 6 17:21 9 15. Gyula 11 3 3 5 10:15 9 16. S.-újhely 11 3 3 5 14:21 9 17. Borsodi B. 11 3 3 5 16:28 9 18. SZVSE 11 1 5 5 11:17 7 19. Hajdüszob. 11 1 5 5 13:21 7 20. Salg. Síkü. 11 1 3 7 14:28 5 Recsk—HÖDGÉP 2:0, , Szegedi 2—2 X 3—2 1 4—1 1 0-0 X 4—0 1 0—0 X 0—0 X 1—2 2 2—2 X 0-1 2 1—2 2 0-0 X 4—2 1 1—2 2 pózsa—Gyula 4:0, Leninváros— SZVSE 1:0, Borsodi B.—Salg. Síküveg, l :1, Miskolc—Sátoral­jaújhely 6:0, Papp J. SE—Kis- várda 2:1, Nylregyháza-jőzd 0:0. A totó 42. heti eredményei L Volán—Vác 2. B.-csaba—Kazincbaxc. 3. MÁV DAC—KKFSE 4. Budafok—Vasas Izzó 5. Fűzfő—Debrecen 6. Dorog—Eger ill. Rákóczi SE—Bábolna a. Keszthely—Bauxitb. 9. Sellye—Bakony 10. Ikarus—Bp. Spartacus 11. KSC—Pénzügyőr 12. Cegléd—Ballassagyárm. 13. DMTE—Lehel SC + 1 14. Kisvárda—Papp J. SE 1—2 2 Teke Felemás eredmény idegenben NB II. női: Szegedi DÉL­ÉP—Szolnoki MÁV 8:0 (2466:1940 fa) Szeged, v.: Szenczi. Ld: Sípos 439, Laczi- né 423, ill: Sáfrányné 359, Szakmáriné 325 fával. A ru­tinosabb hazaiak kihasznál­va saját pályájuk előnyeit, megérdemelten nyertek. NB II. férfi: Szolnoki MÁV—Debreceni MTE 5:3 (2447: 2417 fa.) Debrecen, v.: Péterszegi, Ld: Hamar 423, Dobos 420, Dedrák 411, ill.: Önódi 418, Vass 412, Deli 411 fával. Ezzel a győzelmével a Szol­noki MÁV megőrizte helyét az élmezőnyben. Sz. Honvéd Gyulai SE— Ceglédi KÖZGÉP SE 6:2 (2563:2474 fa). Szolnok, MÁV tekecsamok, v.: Kántor. Ld: Kalics 471, Fehér 427, Határ 424, ill.: Nyíri 465, Raffai 429, Ragynik 414 fával. Nagy küzdelemben nyert a Hon­véd csapat. Nagy küzdelemben igazságos döntetlen Nagykanizsai Olajbányász — Szolnoki MTE 1:1 (1:0) ✓ Nagykanizsa, 5000 néző, v.: Maczkó. Olajbányász: Vlaszák — Kovácshegyi, Doszpod, Simon, Müller, Páv- licz, Balogh. Simonecz, Bo- gáti (Savanyó a 60. percben) Buti (Söjtör a 46. percben), Kelemen. Edző: Kerekes Im­re. SzMTE: Szendrei — Kán­tor, Sebők, Kolláth, Zielbau- er, Porhanda, Lódi, Baran, Szatmári, Dákai, Melis (Var­ga a 46. percben). Edző: Friedmanszky Zoltán. Néhány percnyi tapogató­zó játék után a hazaiak len­dültek támadásba, s bár egyre nagyobb mezőnyfö­lényt harcoltak ki, a jól zá­rói, szoros emberfogást al­kalmazó piros-feketék mel­lett nem tudtak veszélyes helyzetet kialakítani. A 10. percben Pávlicz a kifutó Szendrei mellett gurított az üres kapura, de a labda ki­vágódott a kapufa belső lap­járól. Két perccel később Buti 14 méterről emelte a labdát kapura, de a kint tartózkodó Szendrei vissza­futott és ujjheggyel még szögletre tudott menteni. A 29. percben Pávlicz tisztára játszotta magát a jobb ol­dalon, majd nagyszerű lab­dát tálalt az érkező Kele­men elé, akinek lapos ka­páslövése 8 méterről vágó­dott a sarokba, 1:0. Ezután Vlaszák percei következtek: előbb Dákai 25 méteres sza­badrúgását védte bravúrral, majd az egyedül kapura tö­rő Lód közeli lövésébe ve­tődött bele. Szünet után az addig job­bára csak védekező MTE támadásba lendült és az 51. percben megszületett az egyenlítő gól. Porhanda ke­verte meg a közbeavatko­zással késlekedő védőket, majd beadta a labdát, ame­lyet Dákai közelről vágott a lés alá, 1:1. Ellaposodott a játék, az erőtlenül támad- gató olajosok nem tudtak kibontakozni a jól tömörü­lő és szinte mindent rombo­ló MTE védelem mellett. A mérkőzés hajrájában Söjtör szerezhetett volna gólt, de Szendrei résen állt. A közepes színvonalú, vál­tozatos iramú találkozón az első félidőben nagyobb len­dülettel és valamivel szerve­zettebben játszottak a ha­zaiak, és bebiztosíthatták volna győzelmüket Az MTE jó lélektani pillanatban egyenlített, majd ügyesen tartotta a labdát, sőt, több­ször is veszélyeztette a ha­zaiak kapuját. Az óriási küz­delemben — bár helyzeteik alapján a nagykanizsaiak álltak közelebb a győzelem­hez — igazságosan osztot­ták el a pontokat. Jó: Vla­szák, Doszpod, Pávlicz, Ke­lemen, ill.: Szendrei, Por­handa. Sebők, Lódi. Kaiser László Labdarúgó NB III Szünet után feljött a MÁV Szolnoki MÁV — Hajdúszoboszló 5:2 (2:2) Szolnok, 1500 n., v.: Győ­ri. SZMÁV: Spulnyik — Tóth Gy., Árvái, Ábel, Ju­hász, Debreczeni. Szabó Z., Erdei (Nagy A.), Szabó I. Rózsavölgyi, Nász. Edző: Sztancsek János. H. Bocskai: Szöllősi — Kuki, Sóvágó, Csathó, Király, Mezei J.; Orenstein (Szolga), Bodonyi, Mezei L., Erzse (Nagy S.), Mezei A. Mb. edző: Halas István. Negyedórái alacsony szín­vonalú, csapkodó játék után a vendégek szerezték mega vezetést. Mezei A. remek cselsorozat végén élesen lőtt a kapu elé és a labda a menteni akaró Erdei lábáról a kapuba pattant, öngól, 0:1 A 24. percben Bodonyi lé­pett ki a leálló vasutas vé­dők között és senkitől sem zavartatva a vetődő Spul­nyik mellett a bai sarokba lőtt, 0:2. Ezután feljöttek a kék-fehérek: a 32. percben egy szabadrúgás után le­pattanó labdát Erdei a ka­pu elé emelt és a jó ütem­ben érkező Szabó Z. a jobb sarokba fejelt, 1:2. A félidő végén Nász labdáját Szabó I. előbb a kapusba fejelte, majd nem hibázott, 2:2. Szünet után fokozták az iramot a hazaiak. Az 52. percben Juhász becselezte magát az alapvonalig, visz- szajátszott a felfutó Erdei elé, aki védhetetlenül bom­bázott a bal sarokba, 3:2. A 69. percben Tóth Gy. sza­badrúgását Rózsavölgyi fe­Juhász megszerzi a MÁV ötödik gólját (Fotó: Novak) Vasárnap a hagyomá­nyos Tanács Kupa Szol­nok járási döntőjén 11 község 215 versenyzője mérte össze erejét négy sportágban a megyeszék­helyen. A kupát Tiszaföld- vár nyerte el 27 ponttal egy évre, megelőzve Kun­hegyest és a tavalyi győz­tes Martfűt. A kispályás labdarúgásban Fegyver­nek bizonyult a legjobb­nak, asztaliteniszben mindkét nemben a kunhe- gyesiek diadalmaskodtak, míg a lövészetben a nők­nél Nagykörű, a férfiaknál pedig Tiszaföldvár végzett az élen. Képünkön a győz­tes újszászi sakkcsapat (balról). A nőknél ebben a sportágban Tiszaföldvár vitte el a pálmát. jelte a hálóba, 4:2. A 90. percben Nász átjátszotta az egész vendégvédelmet, majd Juhász elé tálalta a labdát, s az eredmény 5:2-re níódo- sult. A szolnokiak nehezen találtak magukra, de szünet után akár nagyobb arányú győzelmet is arathattak vol­na. Jók: Árvái, Szabó Z., Tóth Gy.. ill. Erzse. — tamási — Szarvas — Mezőtúri Honvéd 3:1 (1:1) Szarvas, 1000 n., v.: Fa­ragó, Szarvas: Széplaki — Kerekes, Gajdos, Filyó, Brakszatorisz, Plástyik, Ro­zsán I. (Rozsán II.), Molnár, Szűcs, Jakab, Orovecz. Ed­ző: Pallagi Róbert. Mezőtúr: Győrfj — Molnár, Sólyom, Papp, Takács, Spacsek, Ko­vács (Kormos), Kupcsok, Gulyás, Bánfi (Bernáth), László. Edző: Bencsik Gyula. Tizenhét perces mezőny­játék után szerezte meg a vezetést a szarvasi együttes. Ekkor a Honvéd védők a 16-os előtt szabálytalankod­tak, a szabadrúgásnak Ke­rekes futott neki, és labdá­ja a bal alsó sarokba kötött ki, 1:0. A 32. percben egyen­lítettek a mezőtúriak: Gu­lyás ívelte be szögletből a labdát a kapu elé, amelyet a tétovázó védők között Papp továbbított a kapuba, 1:1. Szünet után megválto­zott a játék képe. a hazaiak átvették a játék irányítását és nagy fölénybe kerültek. A 80. percben újabb szabad­rúgásgólt értek el Orovecz révén, 2:1. Két perccel ké­sőbb az addig jól záró vé­delemben Jakab megtalálta a rést és labdája a kapuban kötött ki, 3:1. Az erősen tar­talékos mezőtúri csapat de­rekasan helytállt — nyolc­van percig. Jók: Rozsán II., Plástyik, Brakszatorisz, ill. Sólyom, Papp, Kupcsok. — sindel — Debreceni MTE — Lehel SC 4:2 (2:1) Debrecen, 2000 n., v.:Kraj- nyák. DMTE: Magyar . G. — Szabolcsi, Csiki, Magyar Á., Gergely, Badi. Tőzsér, Pis- tár. Szabó, Mészáros, Gaj­dén (Vékony). Edző: Puskás Lajos dr. Lehel SC: Vasas — Karkusz, Hajdú, Kátai, Postás, Szívós, Sántha, Lu­kácsi, Kelemen, Hajdú, La­katos, Vágó. Edző: Buchár László. A negyedik percben jobb oldali beadás után Pistán, a nyolcadik percben pedig Gajdán fejelhetett az alvó védelem mellett a kapuba, 2:0. A Lehel csak a félidő közepére kezdett magára ta­lálni, de lassú támadás szö­vései nem vezettek ered­ményre. Végre a. 37. percben Magyar Á. kézzel ütött a labdába a 16-oson belül, és a 11-esből Kátai szépített, 2:1. Űjabb fejes góllal nö­velte előnyét a DMTE: az 57. percben Mészáros talált a kapuba, 3:1. Ezután ve­szélyesen szorongatott a Le­hel, és Lukácsi szép góllal módosította az eredményt 3:2-re. Nyolc perccel a mér­kőzés befejezése előtt Szabó szerzett újabb gólt, 4:2. Jó: Tőzsér, Szabó, Pistár, Csiki, ill. Karkusz, Kátai Vágó. — erdős —

Next

/
Oldalképek
Tartalom