Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-16 / 244. szám
1977. október 16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Nyolcvon éve - 1897. október 15-én — született Hja III szovjet író. Szerzőtársával, Jevgenyij Petrov val közösen irt szatirikus művei tették a nevét isme*.Jé. Az alább közölt Kettős önéletrajzban „A nagy kombinátot*' címen említett regény - a Tizenkét szék folytatása - később Aranyborjú címmel jelent meg. Eléggé nehéz feladat a Tizenkét szék szerzőjének önéletrajzát megírni. Ugyanis az a helyzet, hogy a szerző két ízben született: 1897-ben illetve 1903-ban. Először Hja Ilf, másodszor Jevgenyij Petrov képében. Mindkét esemény Ogyessza városában történt. Ily módon az író már ifjúi éveitől kezdve kettős életet élt. Az idő tájt, amikor a szerző egyik fele a pelenkában rugkapált, a másik már hatesztendős volt, és átmászott a temetőkerítésen, hogy orgonát csenjen. Ez a kettős lét 1925-ig tartott, amidőn ilf petrov Kettős önéletrajz a két fél első ízben találkozott Moszkvában. Ilja Ilf egy banktisztviselő családjában született, és 1913-ban fejezte be a technikumot. Ezt követően dolgozott tervezőintézetben, telefon- központban, repülőgépgyárban és kézigránát-üzemben. A továbbiakban statisztikus volt, majd a Szindetikon nevű humoros folyóirat szerkesztője — itt női álnév alatt íi;ta verseit —, ezután könyvelőként folytatta, s tagja lett az Ogyesszai Költőszövetség Elnökségének. A mérleg nyelve azonban az irodalom és nem a könyvelői tevékenység felé billent, és Ilja Ilf 1923- ban Moszkvába utazott, ahol megtalálta igazi s nyilván végső hivatását: irodalmár lett, újságoknál és humoros folyóiratoknál dolgozott. Jevgenyij Petrov tanár családjában született, és 1920- ban fejezte be a gimnázium humán tagozatát. Még abban az évben az Ukrán Hírügynökség tudósítója" lett. Ezt követően három esztendeig a bűnügyi rendőrségnél dolgozott, felügyelői bosztásban. Első irodalmi műve egy ismeretlen férfi holttest vizsgálati jegyzőkönyve volt. 1923-ban Jevgenyij Petrov Moszkvában telepedett le, folytatta tanulmányait és újságíróskodott. Lapoknál és humoros folyóiratoknál működött, s több kötetben közrebocsátotta a humoros elbeszéléseit. Megannyi kaland után a két különálló félnek végre sikerült összetalálkoznia. Ennek egyenes következményeként napvilágot látott a Tizenkét szék című regény, amely 1927-ben született Moszkvában. Efféle esetekben rendszerint arról faggatják a szerzőket, hogyan alkotnak' kettesben. A kíváncsiskodóknak megemlíthetjük az énekművészek példáját, akik duettet énekelnek, és közben remekül érzik magukat. A Tizenkét szék után közrebocsátottuk A derelyegrádi szellem című szatirikus kisregényt és két groteszk novellafüzért a következő címmel: Rendkívüli történetek Kolokalamszk város életéből, illetve Ezeregyéjszaka, avagy az új Seherezáde. Jelenleg A nagy kombiná- tor című regényen és a Bolygó hollandi címet viselő kisregényen dolgozunk. Tagjai vagyunk a „Különcök klubja” nevű, nemrégiben alakult irodalmi csoportnak. Működésünk nagyfokú ösz- szehangoltsága ellenére a szerzők tettei olykor mélyen egyéni vonásokat árulnak el. így például Ilja Ilf 1924-ben nősült, Jevgenyij Petrov viszont 1929-ben. Ilja Ilf, Jevgenyij Petrov 1929. július 25. Moszkva A ' z Első Csemomorszki Filmgyárban olyan zűrzavar uralkodott, mint a lóvásártéren abban a pillanatban, amikor az egész társaság üldözőbe vesz egy zsebtolvajt. A bejáratnál trónolt a főportás. Minden érkezőtől belépési engedélyt kért, de ha nem volt, anélkül is beengedte őket. Kék svájcisapkás emberek kezeslábast viselő munkásokba ütköztek, felszáguldoztak a tömérdek lépcsőn, és ugyanazon a lépcsőkön ismét lerohantak. Az előcsarnokba érve körbefutottak, egy pillanatra megálltak, és kővé meredten bámultak maguk elé. Majd megint felrohantak, olyan buzgalommal, mintha vízben áztatott kötéllel kergetnék őket. Asszisztensek, tanácsadók, szakértők, rendezők, segédrendezők, világosítók, díszlettervezők, éltes forgatókönyvírónők, dramaturgok és vágók, szövegfelelősök és főpecsét- őrök rohangásztak össze-vissza. Osztap megszokott, nyugodt lépésben indult meg a filmgyárban, de csakhamar észrevette, hogy így lehetetlen bekapcsolódnia ebbe a forgatagba. Kérdésére senki sem felelt, senki sem állt meg. „Alkalmazkodnom kell az ellenség szokásaihoz” — gondolta Osztap. Szép lassan kezdett, és rögtön megkönnyebbült. Egy segédrendezőnővel sikerült is pár szót váltania. Erre a nagy kombinátor ina- szakadtából futásnak eredt. Hamarosan észrevette, hogy bekapcsolódott az általános ütembe. Most váll váll mellett futott az irodalmi osztály vezetőjével. — Forgatókönyv! — kiáltotta Osztap. — Miféle? — kérdezte az irodalmi vezető, erős iramban ügetve. — Jó! — felelte Osztap, fél testhosszal megelőzve a másikat. — Azt kérdem, hogy miféle? Néma avagy hangos? — Néma. Az irodalmi vezető vastag harisnyába bújtatott lábát könnyedén emelgetve, az egyik fordulónál elhagyta Osztapot és vissza kiáltotta: — Nem kell. — Hogyhogy nem kell? — kérdezte a nagy kombinátor, fokozva az iramot. — Ügy, ahogy mondom. Némafilm már nincs többé. Alkosson hangosfilmeket. Egy pillanatig mindketten megálltak, egymásra bámultak, mint két bálvány, és aztán ellenkező irányban szétfutottak, öt perc múlva a kéziratot lobogtató Ben- der már ott rohant az illetékes társaságban, két ügető tanácsadó között. — Forgatókönyv! — közölte Osztap lihegve. A tanácsadók, ütemesen emelgetve lábukat, Osztap felé fordultak. — Miféle forgatókönyv? — Hangosfilm. —* Nem kell — felelték a tanácsadók, s teljes gázt adtak. Aranyborjú (RÉSZLET) A nagy kombinátor ismét kiesett a lépésből, és szánalmasan ugrándozott mellettük. — Hogyhogy nem kell? — Hát úgy, hogy nem kell. A hangosfilm még nem létezik. Félórás lelkiismeretes vágtatás után Bender már tisztán látta az Első Csemomorszki Filmgyár kényes helyzetét. Az volt éppen a nehézség, hogy a hangosfilm felvirradó korszaka miatt a némafilm már nem dolgozott, viszont a hangosfilm a némafilm korszakának felszámolásával járó szervezési bajok miatt még nem működött. A munkanap legforróbb hevében, amikor az asszisztensek, tanácsadók, szakértők, igazgatók, rendezők, segédrendezőnők, világosítók, forgatókönyvírók és fő- pecsétőrök elérték a Krepis, a valaha híres versenyparipa és favorit tempóját, megtudta, hogy valamelyik szobában ül egy ember, aki gyors ütemben hangosfilmfelvevő és -vetítő gépet konstruál. Osztap teljes iramban berontott a nagy dolgozószobába, de az ott uralkodó csendtől meghökkenve megállt. Egy beduinszakállas apró emberke ült oldalvást az asztalnál, zsinóros aranycsiptetővel az orrán. Épp lehajolt, és nagy buzgalommal húzta le cipőjét. — Jó napot, elvtárs! — szólt a nagy kombinátor hangosan. De az emberke nem válaszolt. Levetette cipőjét, s kirázta belőle a homokot. — Miért hallgat? — üvöltötte Bender olyan hangosan, hogy a filmközeg asztalán álló telefon csörömpölni kezdett. Az ember csak most emelte fel fejét, és Osztapra pillantva, megszólalt : — Kérem, beszéljen hangosabban, nem hallok jól. — Írjon neki cédulát — ajánlotta egy éppen arra vágtató, tarka mellényes tanácsadó. — Süket. Osztap az asztalhoz ültf és egy darab papírra ráfirkantotta: „Maga a hangosfilmes”? — Igen — felelte a süket. „Hoztam egy hangosfilm-forgatókönyvet. A nyak, hat részben” — írta gyorsan Osztap. A süket aranycsiptetőjén át elolvasta a cédulát, és azt mondta: — Nagyszerű! Azonnal bevonjuk magát is a munkába. Üj erőkre van szükségünk. „Nagyon örülök, hogy munkatárs lehetek. Nem lehetne szó egy kis előlegről? — írta Bender. A nyak: éppen ilyesmire van szükségünk — mondta a süket.— Üljön csak le egy kicsit, rögtön jövök. Nehogy elmenjen, pontosan egy perc múlva itt leszek. A süket megragadta A nyak című, egész estét betöltő film forgatókönyvét és kisurrant a szobából. — Bevonjuk a hangosfilm-csoport munkájába — kiáltotta, és eltűnt az ajtó mögött. — Egy perc múlva itt vagyok. Osztap ezután vagy másfél órát ült az irodában, de a süket nem tért vissza. Mikor végül kiment a folyosóra és ismét bekapcsolódott az ütembe, megtudta, hogy a süket rég elment gépkocsiján és hogy ma már nem is jön vissza, sőt egyáltalán többé vissza sem jön, mert váratlanul áthelyezték Umanyba, ahol kultúrfelelősi beosztást kapott a kordélyosok között. A legrémesebb azonban az volt, hogy a süket magával vitte A nyak című, egész estét betöltő film forgatókönyvét. A nagy kombinátor kivált a szaladok közül, és lesújtva egy padra rogyott. Feje az ott ülő portás vállára hanyatlott. — Itt felvételeket is készítenek? — kérdezte Bender, lassan magához térve. — Hogy lehetne itt szó felvételekről? — felelt fontoskodva a szakállas portás. — Miért rohannak itt valameny- nyien? — érdeklődött a nagy kombinátor a lépcsőre mutatva. — Nem mindenki rohan így nálunk — jegyezte meg a portás. — Például Szuprugov elvtárs sose szalad. Kitűnő gazdasági szakember. Az aztán érti a dolgát. Egész idő alatt azon tűnődöm, ne ke- ressem-e a szakállam ügyében, ' meg szeretném tudni, miként fognak a szakállért fizetni: a bérfizetési listán avagy külön kiutalással. Ahogy Osztap fülében megcsendült a „kiutalás” szó, már rohant is Szuprugovhoz. A nagy kombinátort rendkívül szárazon fogadta. — El vagyok foglalva — mondta pávahangon. — Csak két percet szentelhetek magának. — Ez teljesen elegendő — kezdte Osztapov. — Forgatókönyv. A nyak ... Rövidebben — szólt rá Szuprugov. — A nyak. Forgatókönyv ... — Mondja meg már végre, mit akar! — A nyak ... — Rövidebben. Mennyi jár magának? — Kilencszáz rubel — rebegte a nagy kombinátor. — Háromszáz — mondta határozottan Szuprugov. — Fogja a pénzt, és jegyezze meg: másfél értékes percemet rabolta el. Mikor Osztap a könyvelést elhagyva zsebre vágta a pénzt, így szólt: — Nabukodozornak igaza volt. Egyetlen ember van itt, aki kitűnően érti a dolgát. Szuprugov. (A „Kell a jó könyv pályázat ajánlott műve) ŐSZI VERSEK GUILLAUME APOLLINAIRE: Jel Érzem mindig jelét az ősz akaratának Hát a gyümölcs való nekem nem a virág Elcsókolt csókjaim szívembe visszafájnak Hallani a levert diófa bánatát Állok tűnt szeretők szép kezek avarában Ö örök őszidő lelkemnek évszaka Egy hű hitves követ az én végzetes árnyam Még felszáll a galamb leszáll az éjszaka. Fordította: Vas István GEORG TRAKL: Magános ősz Homályos ősz jön, telt s gyümölccsel édes, a nyári nap halódó fénye sárga. A széthasadt ködből még tiszta kék les; madár ha száll, akár mesékben szállna. Hordókra vár a bor s a csönd a széles pincék homályán megdermedve áll ma. Amott a puszta dombon egy kereszt ül; rozsdás erdőn bolyong a nyáj fehéren. Egy felleg húz a tó tükrén keresztül; a földműves pihenni tér be épen. Az este kékes szárnya halkan pendül a száraz zsuptetőn s az árokszélen. Most csillag fészkel már az álmos pillán; hűvös szobákban csöndes béke hallgat, a szeretők szelíd szeméből immár halk angyal lép elő, a szárnya lankadt. És zúg a nád; kísértet hangja sír rám, csupasz füzekről, hallom, hull a harmat. Fordította: Radnóti Miklós IVAN GORÁN KOVACSICS: Szüret Zengett a nóta, puttonyba került, levágva, lerántva, bezúzva a fürt. De bennem a tar venyigéknek bánata szállt át csendesen; a szívünket is így letépték és összezúzták, kedvesem. Hordták a szöllőt a kádba amott 'rikongó, fiatal puttonyosok. Meztelen két karjuk könyékig csupa kék, csupa vér-maszat. Nem volt több tőke szedetlen.~ Megdördültek a mozsarak. Elvitték a szöllőt. Egymás után ült el a hegyben a hang, a vidám. Hol az az ősz? Hol vagy te? És mind a jó dalos? Mind a madár? Édes szöllő, keserű bú — így! Szólt az a dal — az is beh fáj! Fordította: Illyés Gyula Dési Huber István: Rákoscsabai diófa (Horváth György: Dési Huber szemtől szembe c. könyvéből) Összeáll! tóttá: Rékasy Ildikó
