Szolnok Megyei Néplap, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-29 / 229. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. szeptember 29. SZOLNOK MEGYEI Néplafp Október 2-ától 16 oldalon Új vasárnapi Néplap 1977. SZEPTEMBER 29. CSÜTÖRTÖK MIHÁLY NAPJA A Nap kél 5.40. nyugszik 17.28 órakor. A Hold kél 18.32, nyugszik 17.44 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS RÁS ma estig: Kevés felhő, száraz idő. Napközben időnként megélénkülő déli, délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 11—14 fok között. Émile Zola Hetvenöt évvel ezelőtt. 1903. szeptember 29-én halt meg — 62 éves korában — Emile Zola kiváló francia Író, a naturalizmus egyik megteremtője, és az európai regényirodalom legjelentősebb képviselője. Első, a naturalista irányt követő regénye, a Thérése Raquln (1866—67), ennek az irányzatnak a jegyében kezdte meg 1871-ben nagyszabású húszkötetes regényciklusát — a Rougon Macquart sorozatot —, amely egy család nemzedékeinek. egy anya törvényes (a Rougonok) és törvénytelen (a Macquartok) utódainak története a második császárság idején. Kísérleti módszerrel, amelyre erősen hatott a pozitivizmus irányzata és Taine filozófiája is, a biológia, az örökléstan tanításait is figyelembe véve keresi az író az emberek életének, cselekedeteinek magyarázatát az ősöktől örök'5'1 adottságokban, a társadalom és a környezet alakító hatásában. Nagyszabású műve végeredményben a kor társadalmának realista leleplező erővel megelevenített képe. Egyéb regényeit is éles antiklerikális hang, materialista világnézet jellemzi. Tudományos tanácskozás a számítógépekről A Neumann János Számítógéptudományi Társaság a Nemzetközi Információfeldolgozási Szövetség (IFIP) közreműködésével október 3. és 7. között Budapesten tanácskozást rendez „Comnet ’77 távfeldolgozás — számítógép- hálózatok” címmel. A tanácskozáson a számítógépek korszerű hasznosításáról és az egymással összekapcsolt számítógép-rendszerekről — tervezésükről és felhasználásukról — tartanak összefoglaló beszámolókat. Az ötnapos találkozóra eddig több mint 300 hazai és külföldi szakember jelentkezett. _ Eredményjelző táblák a moszkvai olimpiára A Villamosberendezés és Készülék Művek a napokban bemutatja a szovjet szakembereknek az új olimpiai tájékoztató tábla prototípusát, amelyet a VBKM dolgozói jubileumi munkaverseny-vál- lalásuknak megfelelően rekordidő alatt fejlesztettek ki. A magyar sportkedvelők a montreali olimpiai közvetítések során már megismerhették a stadionokban felszerelt nagy méretű, kontraszthatásaiban a televízióénak megfelelő képet adó közvetítő táblát. A VBKM-ben ennek korszerűsített, technikai megoldásaiban azt mindenben felülmúló, hatszor tíz méter alapterületű, 20 ezer fénypontú változatát alakították kis, s ha az októberi próbák sikeresek lesznek, akkor valószínűleg a Luzsnyiki parkban levő Lenin stadionban, az 1980-as olimpia fő eseményeinek színhelyén szerelik majd fel. r Átalakul a Szigetköz A gabcikovo—nagymarosi vízlépcső és erőműrendszer megépítése megváltoztatja Szigetközt. Nemcsak az itt élő emberek életfeltételei változnak meg, hanem maga a táj is. Szigetköz felső részében mintegy ezer hektár erdőt kell kiirtani már az előkészítő munkák során. Mintegy 350 ezer köbméternyi fa van a magyar oldalon azon a helyen, ahova majd a vízlépcső és az erőműrendszer első létesítményei kerülnek. A Kisalföldi Állami Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság megkezdte a felkészülést a nagy munkára. Az erőmű- és a vízlépcsőrendszer más tekintetben is megváltoztatja a Szigetközt. Miután a hajózást szolgáló úgynevezett üzemvíz csatorna a csehszlovák oldalon épül meg, a mostani szigetközi Duna-szakasz egy részében olyan kevés víz lesz, hogy lecsökken a talajvíz szintje. Ezért a szigetközi falvakat közművesíteni kell, s a mezőgazdasági termelést is teljesen az öntözéses gazdálkodásra kell átállítani. fl törhetetlen tojás A brit kutatóközpont öt évig tanulmányozta a törhetetlen tojás problémáját, de semmire sem jutott. Vajon megérték-e a kutatások a 35 000 font sterlinget. Az alsóház egyik tagja közölte, hogy húsz év alatt az adófizetők 8 millió font sterlinget költöttek az „abszurd és szükségtelen” intézmény fenntartására. f L Az IRODAGÉPTECHNIKA VÁLLALAT szolnoki szervize értesíti t. ügyfeleit, hogy 1977, október 1-től új helyiségben SZOLNOK Jubileumi tér 6. sz. alatt (Y épület) működik. Levélcím: 5002 Szolnok, pf. 52. Telefon: 13-274 (5520) gazdagabb, színesebb tartalommal Megváltozik keddi számunk is — Két oldalon számolunk be a hétvégi sporteseményekről Bővebb, érdekesebb tájékoztatás a megyéről Örömmel közöljük kedves olvasóinkkal, hogy a Szolnok megyei Néplap vasárnapi száma október 2-ától kezdve nagyobb terjedelemben jelenik • meg. Míg korábban (1975-ig) tizenkét oldalas volt, az új, megváltozott vasárnapi Néplap mindig tizenhat oldallal . kerül az olvasó elé, változatlan áron. Természetesen a megváltozott terjedelem a lap szerkesztésében is változásokat jelent, amelyek érintik a hét közben megjelenő lapszámokat is. így például jelentős a változás a keddi számunkban is. E számunkban az eddiginél nagyobb helyet kapnak az elmúlt hét végén, a vasárnap és hétfőn történt események, melyekről tudósításokban, képes riportokban számolunk be. A jövőben minden kedden két oldalt biztosítunk a hétvégi sport- eseményeknek. Tizenhat oldalas vasárnapi számunk gazdagabb tartalommal jelenik meg, s oldalain változatosabb, korábbi számainkban terjedelmi okok miatt ritkábban szereplő témákat is találhatnak olvasóink. Az aktuális napi kül- és belpolitikai, kulturális és sport- események ismertetése mellett nagyobb terjedelmet biztosítunk az irodalomnak. Vasárnaponként két oldalon közlünk novellákat, elbeszéléseket, verseket. Külön oldal tartalmazza a hét legérdekesebb eseményéről vagy valamely fontos, társadalmi, közéleti témáról készült színvonalas írást „Vasárnapi riport” címmel. Ugyanezen az oldalon háromhasábos képriportban adnak számot fotósaink a megyében történt eseményekről. Bizonyára emlékeznek olvasóink a Jász-kun Kakas című szatirikus mellékletünkre, amely kéthetenként közölt humoros írásokat. Bár ezt a mellékletet nem „támasztjuk fel”, mégis külön oldal jut az érdekességeknek, a humoros, szatirikus cikkeknek, karcolatoknak. Lapszámunk 10. oldalán heti váltakozásban — egy témakörnek szentelve a teljes oldalai — ifjúságpolitikai, közgazdasági témák, illetve a városok, községek életét bemutató cikkek jelennek meg, míg a hónap negyedik vasárnapján helytörténeti értékű anyagokat közlünk Szolnok megye múltjáról. Minden vasárnapi számban jelentkezik az otthonszabad idő rovat, amelyben az asszonyoknak, kismamáknak, otthoni barkácsolóknak adunk hasznos ötleteket. Ugyanitt a gyermekekre is gondoltunk: rendszeresen közlünk verseket, meséket. Mindezek mellett tizenhat oldalas vasárnapi lapunkban nagyobb számban jelentetünk meg glosszákat, interjúkat, kerekasztal-beszélgetéseket, közérdekű kérdésekről, s színes összeállításokban számolunk be a baráti szocialista országok életéről, a nemzetközi politika eseményeinek hátteréről. Reméljük, a megnövekedett oldalszámú lapban sikerül megtalálnia olvasóinknak a kedvükre való olvasmányokat. Újabb védett természeti értékek A Borsod megyei Tanács újabb természeti értékeket helyezett védelem alá. Megóvásra kerül többek között a megye hét — különleges természeti értékekkel bíró — kastélyparkja. Ezek közé tartozik Kacinczy Ferenc egykori kertje Széphalom községben. Itt látható a még Kazinczy által elültetett lúc7 fenyő, fehér akác és több mint tíz kocsányos tölgy. Kazinczy emlékét őrzi az a két szomorúfűz is, amelyek alá kislányát temették. A gazdátlan kerékpárok vonzották Zsoldi Imre (Kunmadaras, Kölcsey út 19. szám alatti lakos) régi ismerőse a bíróságnak. Eddig több mint hat évet töltött börtönben. Tavaly októberi kiszabadulása után eleinte dolgozott, majd folytatta italozó, munkakerülő életmódját. Az ehhez szükséges pénzt kerékpárlopásokból biztosította. Különösen a lelakatolatlan kemping- kerékpárok vonzották, de nem vetette meg a más típusú bicikliket sem. Egy eltulajdonított kerékpárt a fővárosba szállított, s a bizományi áruházban értékesítette. A többit alkalmi vevőknek adta el. A napokban elfogták és a Karcag városi Rendőrkapitányság előzetes letartóztatásba helyezte Zsoldi Imrét. Ügyét hamarosan tárgyalja a városi bíróság. niándék a Közlekedési Múzeumnak Mintegy százesztendős vasúti személykocsit adtak át tegnap a szombathelyi MÁV Járműjavító Vállalat dolgozói a Közlekedési Múzeumnak. A Ganz és Társa Vasúti- kocsi-gyárban. 1887-ben készült jármű a Mohács—Pécs Vasúttársaság tulajdona volt, s az első világháborúig a két dél-dunántúli város között közlekedett. A nem mindennapi javításhoz — amelyhez a szocialista brigádok is hozzájárultak társadalmi munkával — régi nyugdíjas szakembereit is segítségül hívta az üzem. Módosították az építésrendészeti bírság meghatározását Az építési engedély nélkül vagy attól eltérően épített lakóházak és egyéb létesítmények tulajdonosaira kivethető építésrendészeti bírságról több mint négy évvel ezelőtt megjelent rendelet szerint — mint ismeretes — az építmény értékének 10 százaléka a bírság. A létesítmény értékének megállapításában alapul vett kisajátítási jogszabály megíelelő értéktáblázata azonban ez év január elsejétől hatályát vesztette, s ezért az építésügyi és városfejlesztési miniszter módosította az építésrendészeti bírságról kiadott korábbi rendeletet. Ennek mellékletében közük az építményeknek a bírság alapjául szolgáló egységára s értéktáblázatát. A lakóépületek hétféle kategóriájában négyzetméterenként egységárat állapítottak meg a Budapesten, a megyei és egyéb városban. valamint a községekben épített lakások értékének kiszámítására. Az egységárak megközelítik az építmények adás-vételében érvényesülő forgalmi értéket, s ennélfogva a 10 százalékos arányt érvényesítő építés- rendészeti bírság jóval magasabb, többszöröse annak, mint amit korábban határoztak meg. Előfordulhat, hogy a bírsággal sújtandó épület vagy építménytípus nem szerepel a táblázatban : akikor a feltüntetett hasonló épület értékéhez kell arányosítani a számításokat. vagy becsléssel, esetleg a rendelkezésre álló tételes költségvetés és számla alapján kell meghatározni a létesítménny értékét. Szerelmi bájital Az 550 éves tallinni gyógyszertár régi árulistáján a több, mint 800 különleges gyógyszer, növényekből és gyökerekből készült párlat között „szerelmi bájital” is szerepel. A gyógyszertárat nemrég felújították, de minden részletében megtartotta XV. századi külsejét. Kikeltek az utolsó idei kiscsirkék a Baromfikeltető és Termelő Közös Vállalat szolnoki telepén. Ebben az évben összesen 1 millió 300 ezer naposcsibét adtak át a termelőknek, de keltettek még 740 ezer kislibát és 300 ezer kacsát is Új helyen az ügyfélszolgálati iroda Ma reggeltől új helyen fogadja az ügyfeleket Szolnokon, a Városi Tanács ügyfél- szolgálati irodája: az Idegen- forgalmi Hivatal volt helyiségében (a Városi Tanács épületébe) költözött. A korszerű irodában ezentúl nyugodt körülmények között, zsúfoltság nélkül adhatnak felvilágosítást az ügyfélszolgálat munkatársai a tanácsért hozzájuk fordulóknak. © KRESZ-PARKOT avattak tegnap Szolnokon, a Klauber úti óvoda udvarán. ■ KÉTSZÁZEZER forint rendkívüli béremelésre. A kunmadaras! Vas- és Elektromos Ipari Szövetkezetben 212 dolgozó fizetését emelték fel a napokban. Az alacsony órabérek emelésére 120 ezer forintot fordítottak, 80 ezret pedig a jól dolgozó szocialista brigádok és munkások között osztanak szét jutalomként. ® SZARVASMARHA-IS- TÁLÓT építenek a tiszaroffi Aranykalász Termelőszövetkezetben. A gazdaság hétmillió forintot költ a 224 férőhelyes istálló létesítésére. ■ A TALLINNI Kommu- naar Cipőgyár és a martfűi Tisza Cipőgyár között már hat éve tart a szocialista munkaverseny és baráti kapcsolat. A közeljövőben a versenykapcsolat korszerűsítéséről tárgyalnak Tallinnban a két gyár képviselői, majd együtt ünnepük november 7-ét a „tiszások” az észt testvérgyár dolgozóival. © AUTOMATA végberakó és terítőgépet vásárolt a Jászsági Ruhaipari Szövetkezet, amelyet a jászapáti telepen szereltek fel. A berendezés, amely két ember mun káját pótolja egymillió forintba- került. ■ „MIT HOZHAT még a XX. század?” a címe annak az ismeretterjesztő előadás- sorozatnak, amelyet a szolnoki helyőrségi művelődési ház ifjúsági klubjában szerveztek. A ma esti előadás címe: Mindennapjaink és a kémia. © VASÁRNAP Törökszent- miklóson és Jászberényben autó-, Jászapátiban országos állatvásárt rendeznek. ■ A TISZASÜLYI Béke- Barátság Termelőszövetkezet Április 4. tehenészeti brigádja az idén 30 százalékkal több tejet termelt, mint amennyit az elmúlt év hasonló időszakában. A vállalt két százalék helyett pedig négy százalékkal csökkentették a borjúelhullást. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 igazgató: Vlrágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla