Szolnok Megyei Néplap, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-28 / 228. szám

1977. szeptember 28. S/.V (säu Úgy érzem, a televízió minden új kísérlete, hogy nevetéssel,' humorral ajándé­kozza meg nézőit — erre ál­talában kiemelt alkalom a szombat este — mindig új félelmek, szorongások forrá­sa is egyben: vajon annyi elvetélt próbálkozás után végre sikerül-e megtalálni a témát, a hangot, netán az ötletet is, együtt lesz-e min­den, ami egy kellemesen szel­lemes mulattató programhoz szükségeltetik ? Nehéz a humor Nem mondhatjuk, hogy te­levíziónk nem keresi szorgal­masan az új formákat, az új ötleteket, lám most legújab­ban olyan helyet szemelt ki, a Vidám Színpad padlását, amely a limlom birodalma le­hetett, most meg a humor tanyájává változott a ked­vünkért. Felköltözött a kaba­ré a padlásra, persze még messze van attól, hogy mennybe is menjen, de az is meglehet, hogy egyszer majd a pokolra száll alá, csakhogy nevetést fakasszon belőlünk, a hely szellemének inspirálására. Ha humorról, kiváltképp a kabaré fajtájú mulatságról van szó, „közös félelem igazgat” bennünket: akik készítik, az alkotókat, s akiknek készül, a nézőket. Sajnos, a három K-ra épí­tett televíziós kabaré nem sok újjal lepett meg ben­nünket. bemutatkozása fele­más érzéseket szült. Nem az a baj, hogy a Kabos—Kazal —Kibédi hármas régi hagyo­mányos eszközeit vitte fel a padlás magasabb szintjére, hanem az, hogy a tartalom, a mondanivaló érdekében nem kényszerítették őket megújulásra. Ki-ki régi ma- nirjaira építette sikerét, si­kertelenségét, és valójában a nézőnek csak a minden vicc­re általában megmozduló re­keszizmait hozták mozgásba. Talán furcsa, de így esett, hogy a hosszú-hosszú készü­lődés után jelentkező kész kabarét még ugyanezen az estén egy „félkész cirkusz” követte — közben csak egy olasz táncdalénekesnőt kel­lett végighallgatnunk — élet­tel teli cirkusz, amelyben pá­lyakezdő színészek kaptak labdát, hogy a humor pályá­jára lépjenek, s eljátszadoz­zanak kedvükre frissen, öt­letesen, felszabadultan, oly módon, hogy a természetes játék ránk, nézőkre is va- rázsosan hasson, s a cirkusz végeztével akárcsak győztes mérkőzéseken lenni szokott, együtt örülhessünk a győze­lemnek. Ha össze kellene vetnem a neves komikusok és az éneklő, táncoló, móká­zó fiatalok produkcióját, azt mondhatnám: az öregek mintha már unták volna a labdát, amit egymásnak kel­lett passzolgatniuk, míg az utóbbiak éhesen csaptak tá a lehetőségre, hogy hacsak egy félórácskára is, de a hu­mor eszközeivel fejezhesse­nek ki valamit magukból és a világról. De a Fej című szatirikus film — veszprémi díjnyer­tesként ugyanezen az estén ismételte meg a televízió — a Vidám padlás másik hiá­nyosságára hívta fel a fi­gyelmet: a határozott társa­dalmi mondanivaló hiányára. Kabarénk mindig akkor élte virágkorát, öreg tapasztalat, ha szorosan tudott kapcso­lódni a mindennapok problé­máihoz, s nem vonult önkén­tes magányba. A padlás igaz, félreeső zuga egy épületnek, de a benne megszólaló hu­mor úgy gondolom nem lehet tartalmában perifériális. Mindezeket egybefogva az említett három, tartalmában és formájában komikumot hordozó programban ott lát­hattuk, haallhattuk egyelőre külön-külön azokat a szük­séges erényeket, értékeket — nagyszerű komikus színész­egyéniség. bugyborékoló szel­lemi frissesség, szigorúan vett társadalmi mondanivaló — amelyek ha egyszer együtt találkozhatnak Kabosék ka­baréjában, akkor nemcsak a közönség és a produkció, a színvonal is felköltözik a színházzá átalakított pad­lásra. Hátország Hogy a művészi munkában szándék és megvalósulás mennyire nem esik egybe olykor-olykor, illetve hogy milyen távol eshetnek egy­mástól esetenként, arra saj­nálatos példa a Karinthy Fe­renc novellájából készült, péntek este bemutatott tévé­film, Ha ugyanis az valósul meg a képernyőn, amit a film egyik alkotója, Szántó Erika dramaturg előzetesként oly világosan megfogalmazott a Rádió- és Televízióújság­ban, kibontva az irodalmi mű gondolatait, hogy tudniillik az írói ítélet lényege milyen bűn a háborús évek kellős közepén, 1943-ban semmit tudomásul nem venni abból, ami történik, és főként sem­miért felelősséget nem vál­lalni, ami nemcsak történel­mi vakságra, hanem osztály­elfogultságra is vall, mondom ha ez sugárzott volna a tele­víziós változatból is, akkor a néző nem lehetne zavarban a film megítélésekor. Csak­hogy amit láthattunk, saj­nos abból nemcsak ennek a hátországi bűnös békebeli- ségnek az ábrázolása hiány­zott, nem lelhettük fel ab­ban a Karinthyra oly jellem­ző fanyar ironikus humort sem, sem azt a szemérmes költészetet, ami ott bujkál nála a sorokban, és bármeny­nyire szépek voltak is a Ba- laton-parti felvételek, mert hiányzott belőlük az atmosz­férateremtő erő, nem másabb lett, jó minőségben, mint az írás. hanem egyszerűen annál erőtlenebb, határozatlanabb és szürkébb. Csányi Miklós rendező láthatóan nem tu­dott mit kezdeni Karinthy összetett világával, kaleidosz- kópcsillogású tükörképével, amit az író a 40-es évek első feléről elegáns kritikával ké­szített. Röviden Kende Márta okos riport­filmben adta közre tizenegy szatmárcsekei asszony példá­ját, amelyben a bátor asszo­nyok hadat'üzentek és nap mint nap konkrétan hada­koznak is környezetükkel, a megrontó alkoholizmus visz- szaszorításáért. Sokszorosí­tásra méltó példát tárt a né­ző elé, jól dokumentálva a tényeket, azzal a szándékkal, erősítse bennünk az akara­tot: nem kell feltétlenül in­tézményes megoldásokra vár­nunk, hogy a családok szét­hullásához, az egyéni tragé­diákhoz vezető káros szenve­délynek útját állhassuk. V. M. Tanácskozott az úttörfiszövetség megyei elnöksége Az úttörővezető-képzés 1976/77. évi, megyei tapasz-/ talatait összegezték tegnap a Tisza Antal Üttörőházban a Magyar Üttörők Szövetsége Szolnok megyei elnökségé­nek tagjai. Mihályi István, a vezetőképző szakbizottság vezetője jelentésében ele­mezte az elmúlt időszakban befejeződött csapat-, járási, városi és megyei színtű, va­lamint az úttörőházban vég­zett vezetőképzés legfrissebb tapasztalatait. A tanév folyamán, vala­mint a tavaszi, nyári szüne­tekben szervezett képzések legjobban bevált formái a tá­borok. Miután ezek a leg­újabb módszerei a vezető- képzésnek, erről a területről hallhattuk a legfrissebb vé­leményeket is. A hozzászó­lók főként a tavaszi, nyári táborokkal kapcsolatos ta­pasztalataikat mondták el. ünnepi bangversenysorozat Az Országos Filharmónia több mint 20 koncertből ál­ló ünnepi hangversenysoro­zatot állított össze a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulója tisztele­tére. A jubileumi hangver­senyek sorát október 11-én Gidon Kremer és Tatjana Gridenko szovjet hegedűmű­vészek kéthegedűs estje nyit­ja meg a Zeneakadémián. Könyvespolc Új mezőgazdasági könyvek A Mezőgazdasági Kiadó/ legnépszerűbb és legnagyobb példányszámban megjelenő kiadványa a Ma újdonság, holnap gyakorlat című soro­zat. Ebben a sorozatban je­lent most meg dr. Tóth Gé­za—dr. Kiss Károly: Csöpög- tető öntözés című munkája. A kiadvány általános tájé­koztatást ad az új módszer­ről és kiemelten foglalkozik a hazai szabadföldi kísérle­tek eredményeivel, tapaszta­lataival. A dr. Hajas Pál, dr. Nagy Nándor és dr. Dobos Károly szerzőhármas a szakosított marhahústermelésről írt könyvet. A jelenlegi hús­hasznosításban álló 60 ezer tehén mellett az ágazatfej­lesztési terv 1977-től 1980-ig további 15 ezer tehén hús­hasznosításba állításával szá­mol. A megalapozás idősza­kában tehát tisztázni kell a tenyésztési és genetikai mód­szereket, eljárásokat és lehe­tőségeket. Ehhez nyújt nagy segítséget a könyv. Andor Domokos könyvének címe; Faiskolák gépesítése. A szerző a magyar üzemek­ben is használható, külföldön kifejlesztett gépekről, gépso­rokról tájékoztatja az olva­sót. A terveknek megfelelően halad a tiszafáid- vári Hajnócii József Gimnázium és Óvó­nőképző Szakközép- iskola gyakorló óvo­dájának építése. Az EPSZER decem­ber végén szeretné átadni az épületet, amelyben a száz- személyes óvodán kivül az iskolának is lesz négy új tan- terrrje „HÓNAPOK” Gy. Szabó Béla fametszetei Jászberényben A jászberényi városi könyvtár kisgrafikai kiállí­tásainak sorában érdekes színfolt a Gy. Szabó Béla nagyméretű fametszeteit be­mutató tárlat. A képzőmű­vészeti világhét alkalmával rendezett kiállítás a sokszo­rosítható grafika jelentős egyéniségével ismerteti meg a közönséget. Gy. Szabó Béla — a Ro­mán Szocialista Köztársaság állami-díjas, érdemes művé­sze — 1905-ben született Gyulafehérváron. Előbb gé­pészmérnöki diplomát szer­zett, majd a budapesti Kép­zőművészeti Főiskola grafi­kai osztályán Varga Nándor Lajos tanítványa volt. Egyé­ni kiállításon először 1934- ben mutatta be munkáit, ezt követően jelentek meg hí­ressé vált fametszetes köny­vei: a Liber Miserorum (Sze­gények könyve), a Barango­lások, a Homokvilág. Az 50- es évek második felétől — nagy sikerű kiállításokkal egybekötött — tanulmány- útakat tett külföldön. Több kiállítása volt Magyarorszá­gon is: Művészetének tema­tikusán is összefüggő leg­szebb alkotásai — az év 12 hónapját megjelenítő met­szetek, a Dante Isteni szán- játékához készített illuszt­rációk, kínai és mexikói úti­vázlatok — újabb könyvek­ben láttak napvilágot. E kiadványok nemcsak a Gy. Szabó művészetét megisme- rők egyre növekvő táborának kialakulásához járulnak hoz­zá, hanem az alkotó művész­nek a képek mellett olvasha­tó vallomásai, kommentár­jai révén még gazdagabb, teljesebb élményt nyújtanak. Ezért szerencsés ötlet hogy a jászberényi kamara­kiállításon a „Hónapokat” bemutató metszetek előtt és mellett ott olvashatjuk e költői — a néző számára ér­telmező — vallomásokat is. Annak illusztrálására, hogy ez többet jelenthet minden­féle katalógusnál, tájékozta­tónál, csak a metszetek elé helyezett előszóból idézzünk néhány gondolatot: „Kisko­rom óta rajongva bámulom £ fákat-virágokat, azzal a meglepő tanulsággal, hogy öngyilkos növény nincs. Százszor is levághatod a fűz­fa ágát: újra kihajt. Megöl­heted, de míg él, életkedvét elvenni sohasem tudod. Vá­rosaink egyre nyesett fái tudnának erről sokat beszél­ni. Csüggedéseinkben példát mutatnak.” Alkotójuk szerint a „Hóna­pok” hi vallás a természet olyan szépségei mellett, ame­lyeket az ember — legalább is addig, amíg ő lerajzolta — még nem bontott meg. A fe­kete-fehér — változatos er­dőrészleteket, vízparti tája­kat, vagy csak az ég hori­zontjába nyúló faágak között repülő madarakat ábrázoló — képeken azonban minde­nütt ott érezzük az ember jelenlétét. Az emberét, aki által értelmet nyer a táj, az emberét, aki hasonló har­móniát kíván teremteni éle­tében. Gy. Szabó Béla mű­vészetének — a fametszés kivételes mesterségbeli tudá­sa mellett — a mondaniva­ló mély humanitása ad kivé­teles értéket. A kiállítás október 8-ig tekinthető meg. Arató Antal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom