Szolnok Megyei Néplap, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-18 / 220. szám

1977. szeptember 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Ugra-bugra - avagy ismerke­dés az ugráló­kötéllel. Képűnk a jászteleki másodikosok tornaóráján készült. Együtt a közönséggel Ö olnaptól a szolnoki Szigligeti Színház társulata és közönsége színházi héttel ünnepli az állandó társu­lat alapításának negyedszázados jubileumát. Ebből az alkalomból a Tisza partján vendégszerepei a Pé­csi Balett, a kaposvári Csiky Gergely Színház, a kecskeméti Katona József Színház és a Vígszínház is. Minden évforduló visszatekintés is a megtett útra. Mi teszi jelessé az emlékezés napjait ezen az évfordulón? Az a tény, hogy a színház csak az állandó társulat megterem­tésével válhatott kultúrpolitikai célkitűzéseink megvalósí­tásának rangos, hatékony támogatójává. Tisztelet azoknak, akik hajdan ekhós szekereken, vasúti vagonokban utazva járták az országot, hogy a humánumot, jövőbe vetett remé­nyeiket hirdessék — de mégiscsak a mindenkori politikai és ízlésigények kiszolgáltatottjai voltak. Szolnok különösen mostohán bánt a régebbi és újabbkori vándorszínészekkel. Az igazgatók félve hozták ide társulatukat, a tönkremenés rémétől rettegve. A hivatalos város oly csekély szubvenciót adott a volt csendőrlaktanyában, a Nemzeti kaszinóban, majd az 1912-ben felépült kőszínházban szereplő társula­toknak, hogy azok, ha tehették, elkerülték Szolnokot. Egy- egy színházi évad sikere vagy bukása az elmúlt évi termés, a gazdasági válságok, a munkanélküliség alakulásának függ­vénye volt. Több mint százötven évnek kellett eltelnie a magyar színművészet történetéből, amíg megtelepedhettek Szolnokon is Thália papjai, papnői, hogy a város lakóival együtt meg­becsült részesei és formálói legyenek a művelődés ügyének. A színházi héten az elmúlt évad, évadok legnagyobb Sike­rű előadásaiból láthat néhányat a közönség. Külön öröm, hogy a Vígszínházon és a szolnoki színházon kívül három másik vidéki színház is részt vesz a fesztiválon. Bizonyítja ez a tény, hogy vidéki színházaink legjobbjai a magyar szín­művészet élvonalába tartoznak, társulataikban az ország el­ismert művészei lépnek a közönség elé. A vidéki közönség elismerését és megbecsülését viszont az jelzi, hogy vezető fővárosi színházak örömmel tartanak előadásokat a Tisza partján is. A jó Színház, mint a vízbe dobott kő, mindig hullámo­kat kavar. Színházi életünk hol nyugvópontra jutó, hol új­raéledő vitája is jelzi, hogy legjobb színházaink körül nincs állóvíz — s a falakon belül tespedés. A szolnoki Szigligeti Színház is számos értékes előadással került már az érdek­lődés előterébe. A legmaradandóbb művészi élményekkel mindig olyankor ajándékozta meg a közönséget, amikor köz­vetve vagy közvetlenül mai életünk legfontosabb kérdései­ben formált véleményt. S éppen ez a céltudatosság, amely magas művészi szinten kerül egy-egy előadásban a közönség elé, adta meg és adja ma is a Szigligeti Szánház rangját. I n megye színházszerető közönsége várakozással tekint V a színházi hét, s az új évad elé, élményt adó elő- J adások reményében. A színészt — a pillanat művé- ■ szét — csak a közönség tudja igazán ünnepelni. A színház egészét pedig különösen. Ezért lesz — reméljük — ez a színházi hét a színművészek és a közönség közös ün­nepe. T. L. „Munkásportrék” Amalörfilm-feszlivál Szolnokon A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa, a KISZ, a Nép­művelési Intézet és a Ma­gyar Amatőrfilm Szövetség ebben az évben is meghir­dette — immár harmadíz­ben —• a „Munkásportrék” elnevezésű amatőrfilm-pá- lyázatot. Az előzetes zsűri­zések alapján legjobbnak ítélt filmek versenyét, — fesztiválját — szeptember 22—25-én Szolnokon rende­zik a Vasutas Szakszerve­zet művelődési központjá­ban. A pályázatra érkezett 52 filmből az „előzsüri” tizen­kilencet talált arra érde­mesnek, hogy a verseny­programban levetítsék. To­vábbi hat filmet — szakmai ismeretbővítő szándékkal — versenyen kívül vetítenek. Több országos hírű amatőr­filmklub is bemutatkozik. Az esemény megnyitójára szeptember 22-én (csütörtö­kön) kerül sor, azután meg­kezdődik — és három na­pon át folytatódik — a versenyfilmek vetítése. Úttörök munkaversenye A szolnoki Költői Anna úti általános iskola 136. számú Zrínyi Ilona úttörőcsapata felhívással fordul Szolnok valamennyi úttörőjéhez: az őszi mezőgazdasági mun­kákban részt vevő 7. és 8. osztályos tanulók szervez­zék meg a rajok közötti versenyt, növeljék teljesít­ményüket, vegyenek részt abban a jubileumi munka­versenyben, amely a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulója tisz­teletére indult. A Költői Anna úti iskola tanulói már három napja szőlőt szüretelnek. Elkészült a rendelő lakatot rá! A kőműves nem kérdez, csak épít. Azt legalábbis nem hivatott eldönteni, hogy az a helyiség, amelyet gyermekor­vosi rendelőnek alakítanak, alkalmas lesz-e erre. Dehogy érdekli, van arra nála ava- tottabb ember is. Szakember! Aki pontosan tudja, s meg is indokolja, ha kell, hogy miért oda, miért úgy, és miért olyanra kell építeni (toldani- foldáni) azt az épületet. A kőműves a munkáját be­fejezvén elégedetten megtör- li homlokát, hóna alá csapja a malteros kanalat, és azt mondja magában: no ez kész, jöhetnek a gyerekek. Aztán olvassa a városi hirdetmény­ben, hogy 1977. szeptember elsejétől megindult a gyer­mekkörzeti rendelés Mező­túron, és nem érti, hogy az a rendelő még két hét után is olyan csendes, mint a temető éjfélkor. A gyerekek nem jönnek. Sem most, sem ké­sőbb. Oda, az Újvároson épült rendelőbe legalábbis nem... Az előrelépés tény Mezőtúron és városkörnyé­ki községében a 0—14 éves ko­rú gyermekek száma 5371. Ez a létszám indokolttá teszi, hogy a korszerű gyermek- gyógyászati ellátás elveinek megfelelően a korábbi egyet­len gyermekszakrendelés he­lyett négy gyermekkörzetet létesítsenek. Legyen hát négy körzet. Mezőtúron megszüle­tett a terv, hogy a kórház­hoz közeli egészségházban lé­tesül kettő, a Dózsa György úton és az Újvároson egy-egy gyermekkörzet. Hogy ez mennyire határozott elképze­lés volt, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a tanácsta­gi beszámolókon folyamato­san ismertették az új rende­lőkkel kapcsolatos terveket. Végül is szeptemberben va-. lóban négy körzet lett Mező­túron (idetartozik Kétpó is), és a kismamák máris öröm­mel tapasztalják, hogy amíg nemrég, akárcsak egy hónap­pal ezelőtt — este hét-nyol­cig kellett várakozniuk a déltájt bejelentkezőknek, most csak felét-negyedét kell várniuk, s megszabadulnak a nyűgös apróságokkal az idegtépő előszobázástól. Az előrelépés kétségtelen még akkor is, ha jelenleg a négy körzetre két szakorvos van. Egyelőre. A városi kórház gyermekosztálya ezekben a hetekben megindította a me­zőtúri gyermekkörzeti ellá­tást és a túrkevei gyermek­szakrendelést. S hogy a túr­kevei mennyire időszerű volt, azt ne is feszegessük; ezt már lapunk hasábjain a múlt évben szóvá tettük. A tény tehát: Mezőtúron most jobb a helyzet, mint volt. Jobb a gyermekgyógyásza­ti ellátás helyzete? Éljen! Hát akkor örüljünk annak és ne figyeljünk oda, hogy a kisvárosban mégis vannak akik zúgolódnak. Mert bizony vannak, és ilyesmiket mon­danak: „Mi a csudának ígér­getnek, ha úgysem az való­sul meg? Az történt ugyanis, hogy az említett tanácstagi beszámo­lókon a városi tanács hivata­los testületé nevében kijelen­tették (bejelentették!) az új­városiaknak, hogy oda, a vá­rosszéli kerületbe, a helyük­be megy a gyermekorvos. Az elv: „közelebb a lakosság­hoz”. Nos, hát melyik az az újvárosi anya, aki nem örül annak, hogy egy kilométert megtakarít orvoshoz menet? Hát még ha látja is, hogy épül a rendelő! Lám, nem­csak beszélnek, tesznek is. Most aztán csalódott. Jog­gal, hisz ígértek, s neki be kell cipelnie a gyerekét a vá­rosközpontba. Ki érti ezt? Egész röviden: ellentmon­dásos helyzet alakult ki Me­zőtúron, volt egy terv, és nem valósult meg. Az ok: a megyei tanács egészségügyi osztálya nem értett egyet a jnezőtúriak elképzelésével. Nem járult hozzá alapjában véve egyetlen elemének meg­valósításához sem. A „köze­lebb a lakossághoz” elv szim­patikus ugyan, de a jelenle­gi integrációs törekvésekkel ellentétes. Jóllelet, annak a kismamának kedvez, aki „megnézetni” viszi a gyerekét a közeli rendelőbe, de abban a pillanatban, mihelyt vala­milyen — egyébként a gyó­gyításhoz elengedhetetlen — szakrendelésre vagy labora­tóriumi vizsgálatra van szük­sége, úgyis be kell mennie a rendelőintézetbe. Épp ezért indokolt a koncentráltabb rendelőelhelyezés. Persze utólag megmagyarázni nehe­zebb: így inkább magyaráz­kodásnak tűnik, pedig igaz. S tény, hogy ami megvaló­sult, az ennek jegyében in­dult. Védőnők az előszobában A korábbi terv például fi­gyelembe sem vette, hogy ott legyen (ott is legyen!) ren­delő, ahol már volt gyermek- gyógyászati ellátás: a szak- rendelés helyén. Ez egyéb­ként a kórház-rendelőintézet épületében, tehát a „tűzhöz közel” van. Az új körzetek közül ket­tő mégis itt indult: a magya­rázat az erélyes megyei szak- hatósági közbelépésben rej­lik. Az újvárosi rendelő egy­általán nem felel meg a szakmai követelményeknek. A központi két körzetben a védőnőknek nincsenek meg a munkájukhoz kielégítő felté­telek. Fehér Edit megyei vé­dőnő is kifogásolta: két író­asztal jut például négy védő­nőnek. A Dózsa György úti rendelőben az előszobában kaptak helyet, „rajtuk ke­resztül” jönnek-mennek a betegek. Ugyanebben a ren­delőben még nincs — az elő­írásokban kikötött! — fertő­ző betegek részére használa­tos elkülönítő váróhelyiség. Kidobott százezrek Elég baj az, ha a derék kő­műves potyára dolgozott. Át­alakította az újvárosi „vala­mit” rendelővé, s kiderül, hogy nem az. Pech. Mindez 350 ezerbe került. Ehhez' csupán egy idézet a városi főorvos alternatív ja­vaslatából: „...a jelenlegi egészségházban központosi- tottan kerülhetne sor a négy gyermekkörzet kialakítására. Ebben az esetben szükség lenne olyan belső átalakítás­ra, hogy ezáltal az épület bel­ső kiképzése a célszerűség­nek megfeleljen, kb. 20 ezer (!) forint költségkihatással. Ez az alternatíva nem bizto­sítja a város lakossága szá­mára a hozzáférhetőséget, ezzel szemben jelentős költ­ségmegtakarítással járna a beindulás, illetve működte­tés ...” „Ezzel szemben” ... csupán néhány apróság. A város la­kossága most e helytől mint­egy 3—400 méterre jár gyer­mekorvoshoz — elég jól hoz­záférve. „Ezzel szemben ... (mármint a húszezerrel) 850 ezer forint volt a gyermek­körzetek „költségkihatása”. „Ezzel szemben ...” már csak egy tényt: az alternatív javaslat 1977 nyarán érkezett a megyei tanácshoz — ami­kor már csaknem teljesen el­készültek az átalakításokkal. A körzetkialakításra az uta­sítást 1975-ben kapták. Azó­ta a megyei egészségügyi osztály csak a kész tényekről értesült. Mezőtúron megindult a gyermekkörzeti ellátás. Már­is jobb a helyzet, mint volt. örüljünk. De az örömünnep nem feledtetheti velünk, hogy 350 ezret szinte kidob­tak az ablakon (még nincs eldöntve, mi is lesz az elfu­serált rendelőből?). Bizonyá­ra ennek az ügynek a tanul­sága nem marad a „kollektív felelősség” ködfelhője mö­gött. Igriczi Zsignond JÍK A goriziai találkozón Egy hét a szolnoki Kodály kórussal „Rászolgált a bizalomra...” 3. A folklór kategória verse­nyeire egyetlen nap, a va­sárnap maradt, ekkor négy­szer lépett fel a Kodály kó­rus. Reggel egy közeli kis­városba, Lucinicóba invi­tálták a szolnokiakat, itt megfelelő terem híján a templomban adott műsort az együttes, meghatóan hálás közönség előtt. Az igazi próbatétel azon­ban délután és este követke­zett : először a női kar lé­pett fel, Rigó Éva és Buday Péter vezényletével Bárdos Lajos: Hej igazítsad és Ma­gos a rutafa, valamint Ba­lázs Árpád: Három leány­kar című műveit adta elő. Ez volt az egész goriziai szereplés csúcspontja, ön­elégültség nélkül is minden­ki biztos volt benne, hogy „dobogós” helyezést hoz. Éste a vegyes kar is szép sikert aratott Bárdos Lajos: Széles a Duna, Balázs Ár­pád: Virágim, virágim és Vojislav Simic Posla moma na voda című művével. Mint hamarosan kiderült, a női kar második helyet szerzett, a vegyes kar pedig néhány tized ponttal lema­radva negyedik lett. Az assisiek, a barátcsuhában vezénylő Evangelista Nicco- lini páter vezetésével újabb két első és egy második he­lyet szereztek. Bár senki nem vitatta a Cantori di Assisi teljesítményének ér­tékét, a „díjeső” néha már visszatetszést keltett, főleg a közönség körében, amely más olasz városok kórusait is szívesen látta volna a díjazottak között. A gálaest „hőse” a rigai Dziedonis férfikar volt, utá­na azonban a szolnoki lá­nyok aratták a legegyértel­műbb sikert. A sajtó végig nyomon kö­vette az eseményeket, első­sorban természetesen a kö­zeli nagyvárosok napilapjai, az II Gazzettíno és az II Piccolo. Mindkettő elisme­réssel említette a szolnoki kórust, a női kar képe pedig megjelent a folklór kategó­riában elért második hely után. De nem csupán a lapok, a jelenlevő zenei szakem­berek is dicsérték a szolnoki Áfész Kodály kórusát, Pablo Colino, a római Szent Péter székesegyház zenei igazgatója például azt mondta, hogy a szolnoki női kar hangzáskultúra szem­pontjából jobb volt a győz­tes assisi kórusnál, amely csupán a jobb hanganyag miatt került az első helyre. Boris Cobasnian a cons- tancai opera zenei vezetője, akinek nemzetközi hírű kó­rusa van, a Vox Maris, konkrét programot javasol­va ajánlott együttműködést a szolnokiaknak. Giovanni Vezil, a goriziai kórusverseny elnöke kijelen­tette, hogy a szolnoki kórus három szempontból minden­képpen a mezőny fölé nőtt: hangzáskultúrában, kiállás­ban (a gyönyörű ruhák kü­lön is mindenhol sikert arat­tak) és a program sokrétű­ségében. A kórusverseny díszven­dége volt Balázs Árpád Er- kel-díjas zeneszerző, aki­nek! több művét is bemu­tatta a Kodály kórus. Meg­kértem, hogy mondja el, mi­lyen benyomásokat szerzett az együttes szerepléséről, — Az előző évek magyar sikerei után igen nehéz volt a szolnokiak helyzete, — mondotta Balázs Árpád —, de ebben a nehéz hely­zetben is sikerült helytáll­niuk. A felfokozott verseny­izgalom nem gátlást okozott, hanem növelte a teljesít­ményt. Olyan kórusok előz­ték meg a szolnoki női kart, amelyekkel szemben jelen­leg egyetlen magyar ének­kar sem érne el jobb ered­ményt. Fegyelmezettség és a feszített programnak meg­felelő állóképesség jellemez­te a kórust, amely nyugod­tan mondhatom, felnőtt a legnagyobb hazai és nem­zetközi feladatok megoldá­sához is. Mint szerző is elégedett vagyok, soha ilyen jól még nem szólalt meg az énekkar előadásában a Há­rom leánykar és a Virágim, virágim. Körülbelül ötven karnagy kérte tőlem a két darab kottáját a fellépés után. A Memento is igen jól sikerült, ennek különösen azért örülök, mert Olaszor­szágban volt a bemutatója, több kórusvezető ismeri, ve­zényelte már. A szolnoki Áfész Kodály kórusa min­denképpen : rászolgált a bi­zalomra, szereplése nyomán sokan megismerték Szolnok nevét is, és nem fogják egy­hamar elfelejteni. Ismét be­bizonyosodott, hogy a szol­noki Áfész anyagi segítsége, amellyel fenntartja az ének­kart, az egész magyar kó­rusművészet javát szolgálja, Buday Péter karnagy így foglalta össze a goriziai verseny tapasztalatait: — Várakozáson felül jól szerepelt a kórus, egy má­sodik, egy harmadik, egy negyedik és egy ötödik he­lyet szerzett. Általában csak tizedpontokkal maradtunk le az előttünk állóktól. Női karunk a maximumot nyúj­totta, az assisi női kórus, amely a folklór kategóriá­ban egyedül tudta megelőz­ni, jelenleg Olaszország leg­jobb női kara, a tavalyi arezzói győztes. Vegyes ka­runk is jól. helytállt az erős mezőnyben, egy kis szeren­csével talán még jobb he­lyezéseket is elérhetett vol­na. A Kodály kórus március óta készült a versenyre. A kötelező műveket májusban kaptuk meg, attól kezdve hetente három próbát tar­tottunk, augusztus 1-től pe­dig naponta két-három órát próbáltunk. Ez az intenzív felkészülés nagy áldozatot kívánt a kórus tagjaitól a nyári hónapokban, amikor mások szabadságra mentek, pihentek, de úgy érzem, az erőfeszítés meghozta az eredményt. Bistey András Vége A női kar a folklór kategóriában második lett

Next

/
Oldalképek
Tartalom