Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-10 / 187. szám
1977. augusztus 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 TATA Tisztelet Dávidnak! 1 CSB n ingni kánt... Feldecis VwV N lm Ív Ilii ■ ■ ■ riport Egy kisváros idegenforgalma Mintha a természet bőkezűen, minden ékszerét a tájra aggatta volna. Tavak gyémántjai csillognak, erdők fésűi fogják össze a Gerecse és a Vértes dús kontyait. Ráadásul az idő is megkímélte, mit az ember a múlt századokban épített. Várat, malmot, kastélyt és szobrot hagyott a mának a régi idők csodálatára. Gazdag város tehát Tata, idegenforgalomra termett. Azt is mondják: csak kanalazniuk kell a bőség táljából... „Tata a vizek városa" '— hirdetik a helybéliek, s nem is túloznak. Valamikor réges régen utcákban, kertek mélyében tört fel a forrás. A háziak csak hátramentek a gyümölcsfák mögé, hogy a természetadta, kristálytiszta medencékben felfrissítsék magukat. Abban az időben ez a dal járta: „A tatai lányok, hogyan jártak, I Kismosóban vizet nem találtak, / Mert a kis kút befagyott, / A szeretőm elhagyott, szombat este.” Maga a város is a négyszáz holdas Öreg-tavat körülölelve terjeszkedik. Akkoriban halcsapatokból zsákmányoltak mázsaszám, de hol vannak már a bárkák? A halászatnál jóval kifizetődőbb a hajókölcsönzés, a horgászjegyek eladása, a vendéglátás. Víz mindenütt, legalábbis a felszínen. A mélyben ugyanis az elmúlt évtizedek során valóságos dráma játszódott le. A város úgynevezett nyílt karsztra települt, s naponta másfél millió köbméter víz áramlott át Tata alatt. Forrásokat, tavakat táplált, ám a terjeszkedő bányászat negyven méterrel apasztotta a karsztvíz szintjét. Lassacskán a patakok kiA Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat rendezvényein az új évadban különös hangsúlyt kap a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója. — A társulat — a proletár internacionalizmus nemes eszméjének szellemében — az évfordulóhoz kapcsolódó tudományos ismeretterjesztő és szocialista nevelő murtkáját úgy tervezi, hogy az egész évadra kiterjedjen. A TIT arra törekszik, hogy ne csak közvetlenül, hanem közvetve is — vagyis valaszáradtak s a forrásoknak is csak a helyét mutogatják a vendéglátók. Fényes-fürdőn például mind a négy, 1774- ben feltárt forrástó visszavonult üregeibe, s ma már mélyfúrási kutak éltetik az üdülőtelepet... Az elapadó karsztvizek már újabb témát jeleznek, mégpedig azt, hogy tatainak lenni már önmagában is kötelezettség. A környezetvédelem érdekében ügyködnek a város baráti körének tagjai. Szakcsoportjuk például tervbe vette, hogy megfestik a vizet, s így követik a város alatt húzódó barlangrendszer labirintusát. Dr. Varga Gyula, a városi tanács elnöke bizonygatta: „A baráti kör, pontosabban a városért munkálkodó önzetlen lakók nélkül nem sokra mentünk volna. Amikor a természetvédelmet és az idegenforgalmat felkaroló intézőbizottságok megalakultak az országban, mi valahogy kimaradtunk a sorból. A rá- tartiság is szerepet játszhatott, hogy majd mi megbirkózunk a dolgainkkal, s így is lett. A ’magad uram ha szolgád nincs!’ korszakban elindítottuk a „Tatai nyár” kulturális programját, újabb mennyi ismeretterjesztési téma keretében, amely összefüggésben van a Szovjetunióval — megemlékezzék az évfordulójáról, méltassa a vliág első szocialista országa hatévtizedes útjának kimagasló eredményeit. Szeptember közepétől — az előadók ezrei fogják a munkások, parasztok, és értelmiségiek körében ismertetni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a Szovjetunió népeinek nagyszerű vívmányait. szálláshelyeket szereztünk, gazdagodtunk.. Kezembe került a baráti kör idei közgyűlésének beszámolója. Minden különösebb magyarázat helyett egyetlen gondolat a határozatból: „A körnek egyesíteni kell mindazokat, akik irányítják, támogatják a város és környéke gazdasági, kutlturális felvirágoztatását ...” Mivel nemcsak a határozatba fogalmazták a gondolatot — a valóság, a tényleges munka természetesen jóval több, színesebb, — az országban alighanem sokfelé irígylik a tataiakat. A számok önmagukban nem sokat mondanak, mint ahogy az sem: hétvégeken gyakran egyszerre tizennégyezer vendéget fogadnak a városban. De ha már hozzáteszik, hogy Tatán mindössze huszonkétezer ember él, akkor az már valami. Mintha Szolnokon például negyven- ötezer turista fordulna meg szombaton és vasárnap. Ezek- után aligha kell magyarázni, mekkora erőfeszítés bújik meg a kisváros látványos idegenforgalma mögött. Ilyenkor mondják: tisztelet Dávidnak! M. A. Óvoda és konyha épül Mezőtúron Holnap délelőtt alapkőletétel lesz Mezőtúron, ezzel megkezdődik egy 200 személyes óvoda és egy 800 adagos konyha építése. Molnár Ernő, a városi tanács el- nökhelyettese egy fémhengerbe zárt névsort helyez el az épület alapjában. A névsorban azoknak a vállalatoknak, intézményeknek, üzemeknek és szövetkezeteknek a nevei szerepelnek, amelyek különböző összeggel hozzájárultak az óvoda és a konyha építési költségeihez. Ugyancsak „megörökítették” azoknak a lakóknak a neveit is. akik társadalmi munkával, anyagi felajánlásokkal segítették a gyermekintézmény létrehozását. Valahogy minden összejött. A levél is, a méreg is, meg a kedves olvasó is. Az első az egészségnevelési csoporttól érkezett, és felhívja a figyelmet, hogy nem akar szűnni az iszákosság, és épp ezért nem árt, ha Mister Alkoholra továbbra is odafigyel a sajtó. A méreg (no, az alkohol is az, de most nem erről van szó!) az az enyém volt: hirtelen jött, és elöntött úgy, hogy csak tátogtam, mint aki erős pálinkát ivott. Sokféle mércével mértek, s értékeltek már, de hogy pályám sikerességét az egyszerre elfogyasztott alkohol mennyiségének tükrében bírálják el, arra nem számítottam. Maga nagyon új még a pályán, mondta az igazgató, látván, hogy „nem bírok” a szerinte gyűszűnyi konyakkal, majd ez a feltételezése rosszul sikerült, nyílt csalódással kérdezte: milyen újságíró az, aki nem iszik? (Szegény pályatársaim, hát soha nem szabadulunk a sajtóhibáktól? Inni és írni — micsoda tévesztési lehetőség!) A kedves olvasó pedig épp akkor toppant be a szobámba, amikor az iménti gondolatokkal füstölögtem magamban. Témát ajánlott az ismeretlen vendég. írjam meg iksz ipszilont, aki a vendéglők réme, s egy részeges disznó, aki az antialkoholizműs csődbe juttatója, s aki há szeszről van szó, eladná a lelke üdvösségét, és még bics- kázik is, ami azért mégsem erkölcsös dolog. Jó, mondtam, és megköszöntem a témát, ígérve, hogy utánanézek a dolognak. Erre a vendég megköszönve, hogy megköszöntem, benyúlt a táskájába, és előhúzott belőle egy ... Bence a fizetős Konyakot ivott konyakkal. Kékesszürke munkásnadrágjának zsebéből gyűrött százas fittyent ki, mint a szomjas kutya nyelve. Pár perc múlva a kocsmároshoz vándorolt, s habzó sörre, konyakra, kólára változva billegett visz- sza a műkőborítású vizes pulton. Itta a fuvaros, aki a fordulónál beugrott egy kis to- rokkaparóra, itta a hentes, aki a felest a kólába öntötte, mert azért délelőtt mégsem jó, ha konyakkal a kezében látják, s itta boldog- boldogtalan. Itta Bence is a boldogtalan. Boldogan. Most húszadika után Bence a fizetős. A sörökért, fröcs- csökért, kányákért fél délelőttre megváltja magának unalomig ismert történetkéi- hez az alkalmi hallgatóságot, amelv úgy cserélődik, mint a híradómoziban. Közhonvéd és ezred borfelelős voltam, kérlek tisztelettel! Szabad bejárásom volt a titkos irodába. Én takarítottam. Negyven éve vagyok katona, értjük barátom? Negyven éve. így van? Az örökös műsor fordulata szerint itt szól közbe a kocsmáros, miközben bólogat. Ügy van, születése óta Katona! Az a vezetékneve. Ez a csúcs, a slusszpoén, illik nevetni és: mit iszik, fizetem. S Bence a jászsági község leszázalékolt „helyi nevezetessége” kiitta magát a kocsmából. Aznapra elköltötte a nyugdíja negyedét, a hét végére a felét, s a következő héttől kezdve kopogó szemmel lesi, kunyerálja kétes értékű bankbetétje féldecis kamatait. Tessék, tessék. Az előadás nyugdíjfizetéskor újra kezdődik. A fél falu tudtára!... Klsüveg és lipityóka Büdös a gyerekem, mondta kétségbeesve egyik ismerősöm, s azt is hozzátette: pálinkaszagú. Az alig tízéves kölyök napok óta árasztja magáról a cefreszagot, s hiába a tiszta ruha, újra és újra bűzlik. Mit ittál kisfiam? Tejet. Hát még, kólát. Mást nem? Mást nem. Mitől van pálinkaszagod? Pálinkától. Rácsöpögött a ruhámra. S mindez hogyan lehetséges? Egyszerű a magyarázat: játszik a gyerek. Játszótérre jár. Nem értik? Tessék figyelni. Arról van ugyanis szó, hogy legtöbb játszótér közelében ott az élelmiszer- bolt is, ahonnan — végre egy pad! — a pityókázók első útja a lipityókázó gyerekek birodalmába vezet. A boltból hozott kisüvegek csakhamar járni tanuló totyogókká varázsolnak a békés zugban jó néhány „csöpp-séget” napról napra. A szemünk előtt. No és, hogy mitől illatos a gyerek? Attól, hogy — de csak az élelmesebbje! — összegyűjti a kisüvegeket, s viszi beváltani a boltba. Gyűjti, gyűjti a játszótéri nebuló a felnőttek, a példaképek szétdobálta palackokat — és a tapasztalatokat... Rossz példáért nem kell még túl sokat menni, s elég a kereső lámpást akár csak takarékra is állítani. Fiatal korban a legveszélyesebb az italozás — és persze az „elta- nulás”. A szolnoki járási tanácsi hivatal osztályvezetője mondja, hogy két év óta rendszeresen tartanak ifjúságvédelmi őrjáratokat a járás presszóiban, kocsmáiban, s míg korábban volt olyan fiatal, akit az őrjárat kísért haza, • mostanában azonban már, — az ellenőrzés, bírságolás alighanem segített ebben — egyre kevesebb fiatalkorút kapnak rajta a poharazáson. De azért akad. .Kuncsorbán az ellenőrzésre belépő rendőrt figyelemre sem méltatta a fiatalember és asztaltársasága. Igazolványuk náluk van, akkor minden rendben, baj nem lehet. Hárman „köröztek”. Addigra éppen másfél decit löktek be fejenként. A fiatalkorú kőműves is. Nem szabad? Még ilyet, hát ezt bizony sose hallottuk. Valami effélét mondott a két cimbora ábrázata, amikor a száz forint helyszíni bírságot is kifizették, mert velük ivott a fiatalkorú, illetve, ha nem is egészen pontos, de mondhatnánk így is: ők itatták. Aki pedig kiszolgálta, s természetesen fel volt háborodva a „zaklatásért”, annak ezen az estén így számoltak el: volt három fél törköly és egy feljelentés... A fegyverneki presszó pincérnője egy százassal megúszta. Elnézést, figyelmetlen voltam... no srácok, fizessetek és menjetek haza. Ott egyébként a két másodéves ipari tanuló mozi helyett a presszóban kötött ki, s a film helyett a hubertuszos poharat nézték... A kenderesi étteremben nvolcadikos lány hallgatta a cigányzenét. Este kilenc után. Ezúttal még kólát ivott. .. ... Ott hagytam abban az elején, hogy miközben ismeretlen vendégem megnyugodott, hoí*'' sikerült rábeszélnie az antialkoholizműs jegyében fogant cikkírásra — „Hozott anyagból mérték után is vállal Rt” — elégedetten elmosolyodott, benyúlt az aktatáskájába és elhúzott egy ... Nem, nem tévedés, ha arra tetszik gondolni, hogy netán egy üveg bort! Nem, csak egy papírt. Rajta szöveggel, hogy ezen írás bemutatójának kérem kiutalni a borozóból 3 azaz három liter hideg(!) rizlinget. Aláírás, cégbélyegző: Jászszentandrási tsz borozója. Tisztelettel megkövetem az egészségnevelési központ szakembereit, küldjenek már neki is egyet abból a propagandaanyagból. Ráférne. A borozó címe... hát hogyne, még reklámozzam is? Igriczi Zsigmond Szeptembertől előadások A TIT is készül , az évfordulóra 1. A koporsókat kitették az udvarra — egymá’s mellé mind a kettőt — az eperfa alá. Ä felsőszobából, ahol tegnap felravatalozták a halottakat, kijöttek az emberek, és megálltak sorban egymás mellett. Az asszonyoknak széket raktak, mögéjük nyárfából ácsolt lócát. Apa és fia feküdt a" koporsókban. A gyászolók gyülekezetéből egyetlen férfiember sem hiányzott. Mint komor, fejüket leszegett varjak, álltak szótlanul. A temetést a halott apa legidősebb bátyja, Járó Sándor rendezte, mert más férfiember nem maradt a családban. Koporsóért bemenni a városba — mint máskor — nem lehetett, mert hónapok óta nem volt híd. Amit még az orosz katonák raktak, elvitték fontosabb helyre. Hol van most híd a Szamoson? Ladikkal át lehetett volna hozni a koporsókat, de vajon bent a városban van-é? Sok volt mostanában mindenfelé a halott. Itt készítették a koporsókat helyben. Csendes, szépen megrendezett halott-búcsúztatónak ígérkezett a temetés. Járó Sándor előkészített mindent. Járó Lászlóné, az özvegy — aki nemcsak férjét temeti, hanem legidősebb gyermekét, Bálintot is — hajnal óta talpon volt. Reggel nyolc óra tájt elájult, de adott neki az, orvos két injekciót. Nem sokkal azután kérte, hozzák be a ruháját; gyászba akar öltözni. A két lány — Olga és Elvira — állt a koporsókhoz legközelebb. Az anyjuk mel- letük ült egy széken, zsebkendőt szorított az arcára. Néha mind a hárman felzö- kogtak, könnyük már nem volt, harmadnapra elsírták. A tágas udvar kapuját kinyitották. A felsőszoba ahonnan a halottakat az udvarra hozták, kongó üres. Az alsóban fehér, megterített asztal, rajta kenyér, szalonna, üvegekben pálinka. Járó Sándor már végigkínálta a férfiakat. A konyhában töltött káposzta főtt. A temetés végeztével nem fog mindenki visszajönni, csak a rokonság. Sokan lesznek. Járó Sándor idejében gondoskodott borról is. Temetés után bort kínálnák. Ez a szokás. A virrasztóban pálinkát ittak, de mindenki keveset. Szamosháza község lakói mértéktartó, józan életű emberek. Igyekvők, dolgosak, mint amilyen az apa volt. A halotti gyülekezet némán, csendesen állt együtt. Az anya már nem sírt, a testvérek nem jajongtak, néha szipogott valaki, aztán csend volt újra. A harang még nem szólt. A földet a nap melengette, nedvét felszippantotta, mint szemre szorított zsebkendő a könnyet. Járó Sándor is odaállt családja közé, a koporsókhoz. Csak egy-két öregasszony maradt a konyhán a káposztásfazekak mellett. Az emberek a földet nézték, amely simára volt ge- reblyélve, s amelyet egyenletesre tapostak a kemény talpú csizmák. Tegnap még víztócsa is volt itt, dérmarta zöldülő fűcsomók, de reggel korán átjött Szűcs Demeter, a szomszéd — anélkül, hogy valaki mondta volna neki. Nem a kerítésen jött, hanem körben a kapun, hozott magával mindenféle szerszámot, és lassan, aprólékos gonddal elegyenlítette az udvar földjét. A tócsákba száraz homokot hintett, a dúcokat lapáttal lenyeste, pálinkát inni egyszer ment be, égre nem nézett, csak földre, fejét kemény, nehéz gondok húzták lefelé, dél lett, mire végzett. Akkor rágyújtott egy maga sodorta cigarettára, félreállt, elszívta; keserű gondokat eregetve a füstből. Aztán, számba vette a szerszámait, és hazacammogott. Megtisztálkodott, fekete ruhát vett, beállt a többi ember közé. Amikor a harang megszólalt, az anyának vizes ruhát tettek a homlokán*. Nem sokkal a harang kondulása után megérkezett a tiszteletes úr. Palástját jövet a szél libegtette. Megállt az asztal előtt, fejét lehajtotta, sápadt volt, mintha nem lenne vér az arcában. Kezét összekulcsolta, ott állt egy ideig némán. Egyedül jött, nem kísérte ^senki. Felesége, a tiszteletes asszony, otthon maradt. A halotti gyülekezetből sokan akarták látni őt ezen a temetésen. (Folytatjuk)
