Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-07 / 185. szám

1977. augusztus 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP VAJON a nyáreleji „hová is menjünk?” töprengések idején hányán jöttek rá, hogy ma már a kultúrában kétféle időszámításról lehet beszélni. A téliről, s a nyári­ról, hozzátéve azt, hogy az utóbbiban már nemcsak Bu­dapest órája „ketyeg”. Sze­ged mellett — s nem lesz tel­jes a sor — ébresztő csörög Gyula, Martonvásár, Eger. Szentendre, Szombathely s ha nem is hasonló visszhanggal, de készülődnek másutt is. Színházi estékkel, koncertek­kel, táncfesztiválokkal, kiál­lításokkal hívogatnak a nyári hónapokban a vidéki váro­sok. Olyan előadókat szer­ződtetnek, s olyan alkotók­nak nyitnak teret, akikért egyébként ősztől tavaszig a fővárosba utaznak az embe­rek. Nyáron viszont a pestiek váltanak vonatjegyet, vagy ülnek kocsiba, egy-egy kiug­róan jó szegedi, egri rendez­vény kedvéért... Szegednél időzve: a város több mint harmincötezer vendéget fogad a játékokon. Megtelnek a szállodák, a fi­zetővendég-szobák, zsúfoltak az éttermek és a presszók. Annyi a külföldi, hogy a ké­sőn jelentkező csoportoknak néha már idegenvezető sem jut. Szerencsésen karol a mű­vészet az idegenforgalomba, hiszen milliókat hoz a város­nak, a vendéglátás, s keres­kedelem hirtelen magasba szökő forgalma. A kör vona­la önmagába visszatér. A si­keres előadások, kiállítások hírére a következő évben még több látogató érkezik. Ugyanakkor újabb szállodák, éttermek kellenek, s szinte megállíthatatlan a fejlődési folyamat. GYULÁN az előadás után, az egyik étteremben idős bá­csival beszélgettünk. Büsz­kélkedett az öreg: lám, lám, mennyi az idegen, messziről is eljönnek az itteni komé­diákért. Néki csak ennyit je­lentenek, komédiákat a vár­játékok, s már nem is szerez jegyet az előadásra. Nem úgy mint mások, oly sokan, akik közül jó néhányan azelőtt még sohasem ültek be a szín­házi nézőtérre. Gyulai bará­tom mesélte, mind több hely­beli véli úgy, hogy illik meg­nézni a darabokat, ha már Pestről is leutaznak értük az emberek. Ma még így gon­dolkodnak, de lehet, hogy holnap már a jó előadás kedvéért, a színházi élmény­ért állnak sorba a pénztár előtt. A nyári pezsdülést termé­szetesen nem szabad véglege­síteni azt gondolva, hogy egyik évről a másikra átraj­zolják az otthont adó telepü­lések kulturális arculatát. De a hatást nem is lehet csak egy-egy város serpenyőjén lemérni. Gyulát említve, a várjátékok nemcsak Gyulá­nak, sőt nemcsak a nézőknek kínálják a szép este emlékét. A szakemberek kísérletező műhelyről beszélnek, hiszen az előadások a mai magyar drámának adják a színpadot, hogy példaként csak a leg­utóbbi Páskándi-darabot em­lítsük. Szentendre a népszín­házak megoldásaihoz vissza­nyúló fiataloknak tárt kaput. Jó néhány más várossal egyetemben az útkereső kí­sérletező, képző- és iparmű­vészeknek is teret adnak. Be­mutatkozhatnak és a nyilvá­nossággal megmérethetik magukat azok is, akik a pesti „csatornákon” még nem ta­lálták meg a zsilipajtót. Vagy ha meg is találták, de belül­ről még nem nyitották meg nekik... Sokan egy kicsit még ma is értetlenkedve szemlélik a vidék kulturális életének nyári kiugrását, s Csipkeró­zsika tiszavirág életű feltá­madásával illetik. Persze az ilyen általánosítások többnyi­re hamisak, arról nem is be­szélve, hogy a véletlen emle­getése nem jelez valami tág látókört. A GYARAPODÁS és az el­ismerésre méltó „nyári idő­számítás” törvényszerű kö­vetkezménye a rohamléptek­kel fejlődő iparnak és mező- gazdaságnak, az urbanizációs fejlődés egészséges velejáró­ja. Mélykúti Áttila Egy évig még kísérlet Mindent egy Helyen, s minél gyorsabban Kedvezi kórházi gyógyítási tapasztalatok Amikor az úton végigszá­guld a mentőautó, s a Me­gyei Tanács Hetényi Géza Kórháza felé veszi az irányt, biztosak lehetünk benne, hogy tíz közül legalább nyolc esetben az új pavilonnál köt ki; gyermekgyógyászati, szü­lészeti és szemészeti esetek kivételével minden beteget a hosszú nevű, alig több mint egy éve, tavaly júliusban megnyílt sürgősségi betegel­látó és felvételi osztályra szállítanak. Teammunka a beteg érdekében Az idős férfi leesett otthon a létráról, s koponyasérülést szenvedett. Nem sokkal ké­sőbb majdhogynem teljesen elvesztette a beszédkészségét. Értett, de nem tudott vála­szolni. Azonnal alapos vizs­gálat, feltöltéses röntgen, la­boratórium, szakorvosi kon­zílium szemésszel, ideggyó­gyásszal, pontos diagnózis, és a beteg egy órán belül már a műtőasztalra került. A pá­ciens nem szaladgált osztály- ról-osztályra, orvostól-orvo- sig lelettel s leletért. Az ope­ráció sikerült, a felderített koponyaűri vérömlenyt eltá­volították, a beteg ismét be­szél, javul, gyógyul. Az esetből is alighanem ki­tűnik az új osztály létreho­zásának lényege: mindent egy helyen, s természetesen a legmegfelelőbb ellátást, mégpedig minél gyorsabban. Sürgősen! Ennek a feladatnak ren­deltek alá mindent az osz­tály szervezésénél, szerveze­ti felépítésénél is. Az osz­tályvezető-főorvos baleseti és általános sebész, a helyettes sebész-szakorvos, ügyeletes­ként állandóan kéznél van, a helyszínen egy baleseti se­bész és egy belgyógyász, no és minden társosztály részé­re „szentírás”: az osztály ké­résére azonnali konzíliumra hívható az ottani szakorvos. ^ A vizsgálatokhoz elenged­hetetlen háttér, a laborató­rium és a röntgen is helyben van. A sokféle szakember a beteg érdekében összehan­goltan — egyszerre — dol­gozik. Erre mondják a ma­napság egyre inkább meg­Dr. Sebestyén Mihály osztályvezető főorvos a MELACARD ké­szülékkel EKG vizsgálatot végez honosodó idegen szóval, teammunka. Kis túlzással a betegfor­galmat így is mondhatnánk, váltás futószalagon. Három napnál tovább ugyanis egyet­len beteg sem fekszik az osz­tályon. Hetvenkét órán be­lül ugyanis véglegesen dön­teni kell, hazamehet járóbe- - tegként a páciens, vagy át- küldik (szállítják) a beteg­ségének legmegfelelőbb ellá­tást nyújtó osztályra. Az eddigi számítások sze­rint egy betegre jutó átlagos ápolási idő másfél — ponto­san 1,57 nap. S ehhez még néhány számot: az egy év alatt 10 ezer nyolcszáz beteg fordult meg az osztályon, s közülük több mint 5800 se­bészeti és baleseti sebészeti, 4200 pedig belgyógyászati el­látásra szorult. Mentesítő szerep Azokon az osztályokon, ahol korábban gyakori ven­dég volt a sürgős beteggel jelentkező mentőtiszt, nem ritkán „riadót” jelentett az egy-egy .súlyosabb eset; s várnia kellett az egyébként terv szerint sorra kerülő mű­tétre előjegyzett betegnek. egy éve ebben is változást hozott az új osztály. Dr. Bog- dándy György főorvos sza­vai szerint a sebészeti osz­tályon egyenletesebbé vált a gyógyítómunka, s úgymond tartani tudják az előírt mun­karitmust, műtéti „tervet”. Ugyanezt erősíti meg dr. Münnich Béla, a baleseti se­bészet főorvosa is. Dr. Rus- vai Antal belgyógyász főor­vos pedig arról beszél, hogy a sürgős esetek ellátásával az osztály mentesíti a társ­osztályokat — így a belgyó­gyászatot is — az egyes fel­adatok elvégzése alól ez pe­dig a többi, hosszabb gyógy­kezelést igénylő betegek ér­dekeit is szolgálja. Az Egészségügyi Minisz­térium a szolnoki osztály működését kísérletnek tekin­ti. s egyben szervezési kuta­tási témaként jelölte meg. Az eddigi tapasztalatok mel­lé még egy évi működés eredményei szükségesek, s akkor kerül a főhatóság ér­tékelő bizottsága elé. Hátra van tehát még egy év, de addig is egy már biztos: az új osztály „félévi” bizonyítr ványa jó. I. Zs. Vendégek és vendégek Egyik barátomat 7 egy alkalmi ide- genvezetősdi során ■ iivittem a Horto- bágyra, s minden igyekezetemet összeszedve magyarázgattam, miért sze­retem a pusztát, ö csak hall­gatott, majd megkérdezte, „no és mit lehet itt látni? .. Később hasonló alkalom­mal Konsztantyin Malüsevvel, a Szovjetszkaja Esztonija fő­szerkesztő-helyettesével jár­tam a végtelen sziken, s már teleszívtam magam levegő­vel, hogy most aztán úgy elmondom neki, hogy... De ő legyintett: nem mesélni kell itt, hanem nézni — s látni. Hiába, vendég és vendég közt különbség van! A na­ponta egymást váltó turista- csoportok tömegéből nehéz lenne arcokat premier plán­ba hozni. A Hortobágy állat­tartóinak mindennapjait, vi­seletét bemutató pásztormú­zeum, s a július elején meg­nyílt körszín természetvédel­met bemutató gazdag, tartal­mas ismeretterjesztő kiállí­tása és a mátai istállók közt ingázó pusztanézők mellett egyre nagyobb számban tűn­nek fel a „kereső” vendé­gek. Azok, akik maguk akar­ják felfedezni a Hortobágyot — a pusztát. A kereső szónál hadd áll­junk meg egy pillanatra. Van olyan vendég, aki a ven­déget keresi, őket keresi, mert rajtuk keres. J. L., a hajdúszoboszlói Fényképész Szövetkezet riportfotósa so­rozatlövésre kész géppel kí­séri a lovasbemutatókra, csárdába a csoportokat, s „minél többen vannak a ké­pen, annál jobb” jelszóval szorgalmasan kattogtat. Más­nap aztán előrukkol a kész képpel, s tessék, örök em­lék a Hortobágyról, szuvenír levelezőlapon. Veszik is, mint a cukrot. Kapocsi György viszont, bár ugyancsak fényképező­géppel járja a pusztát, egé­szen mást keres. Apróságot — értéket. Azt, amit nem mutat az idegenvezető, nem botlik bele a turista, de még­is mindenütt ott van előt­tünk: az élővilágot. Alig egy méter magas hasábalakú les­sátrát odalopja egy-egy rit­ka madár fészke közelébe, s a néhány méterre felállított ponyvabörtön szűk résén órákon át figyeli, s fotózza a kiszemelt „sztárt”. A „bör­tön” nem túl erős kifejezés: a sátorban csak kisszéken kuporogva lehet dolgozni, s akkor épp ötvennégy fok volt a hőmérséklet a ponyván be­lül. Ki hinné, hogy a művé­szet ilyen áldozatot is köve­tel az alkotótól? Kapocsi György fotóművész egy jö­vőre megjelenő, hetven szí­nes fotóból álló képesköny­vet készít a Hortobágyról. Kiadója a Corvina lesz. Dr. Legány Anndrás Tisza- vasváriból, Kubicková Klá­ra Besztercebányáról, dr. Kádár György a tízéves fiá­val Szolnokról, Herman Irm- ler pedig az NSZK-beli Tü- bingenbő] jött a Hortobágyra — keresni. Megismerni a ter­mészetet, a puszta madarait, ök néhányan annak a ki- lencvenszemélyes nemzetkö­zi ornitológiái és természet- védelmi tábornak voltak egy hétig a lakói, amelyet a Hor­tobágyi Nemzeti Park igaz­gatósága és a Magyar Ma­dártani Egyesület szervezett. A terepbejárásokkal, madár­megfigyelésekkel, gyűrűzés­sel tarkított gazdag program keretében a Hortobágyot „földközelből”, idegenforgal­mi segédlet nélkül ismerték meg, s lócirkusz nélkül is élményben gazdagon tértek haza. Herman Irmler szenvedé­lyesen érvel a puszta szép­ségei mellett, s nekünk cím­zett rosszallásait akár öt­letnek is tekinthetnénk. — Csodálatos dolog a pusz­tát felfedezni. A végtelen, egyformának tűnő föld szinte minden lépésen új arcát mu­tatja. Itt is vannak szép vi­rágok — csak nem olyan feltűnőek, mint például a he­gyekben. S micsoda élmény a csendben meghallani a bö­lömbika hangját, vagy a pa­csirta énekét. Ez az igazi ro­mantika. Nem is értem, miért nem szerveznek kife­jezetten ilyen utakat. Ná­lunk az IBUSZ-hirdetések csak azt ajánlják, jöjjünk Magyarországra, a Horto­bágyra — lovagolni. Mi len­ne, ha egyforma érdeklődésű embereknek szerveznének utakat. Például lehetne ter­mészetbarátoknak. madár­kedvelőknek hivatalosan szervezett turistaút. Biztos, hogy lenne sikerük. Ezt egyébként tapasztalatból tu­dom — tavaly vezettem a Hortobágyon NSZK-beli cso­portot. Nos, egy szakmai idegen- vezetőnk már van ... Igriczi Zsigmond KÖVETKEZIK: Mindenki pusztája Kirándulás, gyümölcsszedés, sport... A IV. Szolnok megyei if­júmunkás kempingta­lálkozó számára jobb helyet nehéz lett volna ta­lálni a tiszaburai szabad­strand környékénél. A tisz­táson álló sátrakhoz kőhaji- tásnyira van a Tisza, körös­körül százados fák alá hú­zódhat, aki hűsölni kíván, fo­cizás után pedig jólesik kólát inni a hangulatos, nádföde- les büfében. Ifjú kempingezők a burai Tisza-parton ból: tsz-ekben, ipari üzemek­ben dolgozó fiúk, lányok. Gondolom élményekben gaz­dag lesz az a négy nap, amit vasárnapig együtt töltenek. Bán István, a kunhegyesi tsz központi fűtés- és cső­az alkalmi közönség évődő bekiabálásai kísérik. — Dobjátok fel! Dobjátok fel! Ne a labdát, hanem a kapust! Kicsi József, a törökszent­miklósi Tiszatáj Tsz szerelő­je, Orosz Margit és Baráth A fiatalok gyorsan összebarátkoztak • Molnár Lajos, a KISZ Szolnok megyei Bizottságá­nak munkatársa, a tábor ve­zetője sem fukarkodik a kör­nyezetet illetően az elisme­rő szavakkál. A tábor céljá­ról pedig így beszél: — A megye különböző te­lepülésein lakó, táborozni, kirándulni szerető munkás- fiatalok számára jó alkalom ez a táborozás, pihenésre, kö­zös szórakozásra, ismerke­désre, művelődésre, sporto­lásra . . . Ezúttal több mint száz KISZ-tag gyűlt össze a megye városaiból, falvai­szerelő szakmunkása egy futball-labdát igyekszik a sátrak mögött jobb belátás­ra bírni: úgy.pörögjön, ahogy ő akarja. — Először veszek részt a megyei kempingtalálkozón — mondja két „dekázás” köz­ben. — Az első benyomások a lehető legjobbak: finom a kaja, szép a környék, már sok sráccal összebarátkoz­tam — estefelé együtt me­gyünk úszni. A közeli futballpályán pat­tog a labda. A futballcsatát Erzsébet (mindketten a jász­berényi Aprítógépgyárból) társaságában a pálya mel­lett napozik. A közeli prog­ramokat latolgatják: — Tábortűz discoval — jó. Gyümölcsszedés — jó. Ta­lálkozó a Tisza-túra részt­vevőivel, kirándulás Kiskö­rére. séta Tiszabura környé­kén — ... jó ... jó. Végül a várható szúnyog­csípésekről is megállapítot­ták: az is a tábori élethez tartozik. Sz. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom