Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-05 / 183. szám
1977. augusztus 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Az emigráció és hazánk Beszélgetés dr. Szabó Zoltánnal, a Magyarok Világszövetsége főtitkárával A nyári hónapokban különösen sok magyar születésű ember látogat vissza szülőföldjére. Közreműködésükkel, részvételükkel jelentős kulturális rendezvényekre kerül sor ebben az időszakban. Mindez időszerűvé teszi a kérdést: milyen a viszonyunk a tőkésországokba kivándorolt egykori honfitásainkhoz, milyen politikát folytatunk irányukban? Erről beszélgettünk az egyik legilletékesebbel: dr. Szabó Zoltánnal, a Magyarok Világszövetsége főtitkárával. — Azzal kezdeném, hogy jelenleg mintegy 1,2—1,3 millió magyar vagy magyar származású ember él a tőkésországokban, jelentős részük a tengeren túl. Ötven százalékuk hazánkban született, a többek — és ezek száma egyre növekszik — már a befogadó országban látták meg a napvilágot, a második vagy a harmadik nemzedékhez tartoznak. — A tőkésországokban élő első nemzedékbeli magyarokat nagyon sok szál köti szülőföldjükhöz. Köti őket mindenekelőtt a származás, a magyar néphez való tartozás tudata: az anyanyelv; mindaz, amit a magyar kultúrából ismernek. Erős szálakat és kötődést jelentenek a ma is élő családi, rokoni, baráti kapcsolatok. A második, harmadik generációhoz tartozóknál mindez természetesen halványabb, de jelentős részüknél ugyancsak jelen van, tapasztalható. Kanadában például nemrég egy hivatalos szociológiai felmérés állapította meg, hogy az ország középső, főleg mező- gazdasági területein élő magyaroknak a harmadik nemzedéke is beszél magyarul, s elevenen él bennük származásuk, nemzeti hovatartozásuk tudata. Tapasztalható az is, hogy a kint született fiatalabb nemzedékben fokozódik az érdeklődés szüleik, nagyszüleik hazája, annak mai élete iránt. Közülük is sokarr—látogatnak Magyarországra, s mivel őket nem kötik az egykori tapasztalatok, előítéletek, gyakran az első nemzedéknél „nyitottabban” tárgyilagosabban tudják megítélni a látottakat. — Ez már tulajdonképpen elvezet ahhoz a kérdéshez: milyen mértékben kívánnak a kint élők kapcsolatot tartani Magyarországgal, s nekünk mi ebben az álláspontunk? — Úgy vélem, ez a kapcsolat mindkét részről fontos, s fenntartásához és erősítéséhez kölcsönös érdek fűződik. A kivándoroltak és leszármazottaik számottevő része meg akarja őrizni a Magyarországhoz fűző szálakat, nem akarja elfelejteni, illetve szeretné megtanulni a magyar nyelvet, valamilyen módon kapcsolódni kíván . a magyar kultúrához. De nekünk is érdekünk, hogy ebben segítsük őket, s eközben előmozdítsuk, hogy reális, hű képet alakíthassanak ki a szocializmust építő Magyar Népköztársaság életéről. Ez politikai szempontból nem kis jelentőségű, hiszen hazánk mai életének megismerése széles körben segít eloszlatni a reakció szocialistaellenes propagandájának hatását. — A jobboldali, hazánkkal szemben ellenséges emigráció éppen ezért ellenzi dü- hödten a kapcsolatok fenntartását és erősítését. Hatása azonban csak viszonylag szűk körre korlátozódik, s egyre inkább csökken. Ezt jelzi a hazalátogatók számának fokozódása is: 1970-ben 120 ezren, jelenleg már évente 160—180 ezren látogatnak Magyarországra. Tudjuk, hogy nagy többségük világnézete, politikai meggyőződése nem azonos a mienkével, de ezzel együtt is lojális a viszonyuk hozzánk, elfogadják, hogy egykori hazájuk (illetve szüleik hazája) a szocializmus útját választotta. Más természetesen a horthysta rendszer elől kivándoroltak és gyermekeik soraiból kikerülő baloldali gondolkodásúak nézőpontja: ők a politikánkkal való egyetértésből kiindulva építik a kapcsolatokat. — Milyen formában, miféle módszerekkel segítjük elő a tőkésországokban élő magyarok és a szülőföld kapcsolatának fennmaradását és erősödését? — A kapcsolatok teremtésében és fenntartásában a különféle társadalmi, kulturális, tömegközlési szervek, szervezetek széles köre vesz részt. Ezek sorában fontos helyet foglal el a Magyarok Világszövetsége, amelynek az a rendeltetése, hivatása, hogy összekötő kapocs legyen az úgynevezett szórványmagyarság és a szülőföld között. Tevékenységünknek sokféle formája van. Lapunk, a kéthetenként 80 ezer példányban megjelenő Magyar Hírek rendszeresen tájékoztatja a külföldön élőket a magyar nép életéről, jelent formáló és jövőt építő munkájáról. A Világszövetség segíti a magyar kultúra és nyelv ápolásával, terjesztésével, megőrzésével foglalkozó klubok, egyesületek munkáját, együttműködik minden olyan társadalmi szervezettel, amely kapcsolatot keres, tart fenn velünk. Segíti ellátni őket magyar könyvekkel, folyóiratokkal, hanglemezekkel, játékfilmekkel. Kulturális rendezvényeikre neves magyar művészeket utaztatunk. Ez év eddigi hónapjaiban például, kilenc európai ország 19 városában több, mint 30 előadással szerepeltek magyar művészek, műsoraikban megemlékezve Ady Endréről, és terjesztve a múlt és a mai irodalmi és zenei, kulturális értékeit. Szervező, összefogó, összetartó jellegük miatt nyújt segítséget a Világszövetség az egyesületek társadalmi rendezvényeihez, társas összejöveteleihez is. Az egyesületek szervezete csoportos hazalátogatást segíti a Világszövetség utazási irodája azzal is, hogy a látogatók számára túrákat szervez az ország különböző vidékei múltjának és jelenének, kulturális és történelmi értékeinek megismerése céljából. — Nem kevés azoknak az egyedi ügyeknek a száma, amelyekkel tanácsot vagy intézkedést kérve keresik meg a Magyarok Világszövetségét. Évente csaknem ezer látogatót fogadnak a Világszövetség munkatársai és mintegy négyezer -levélbeli megkeresésben járnak el. Nem egy esetben a Magyarok Világszövetségéhez küldött és az innen kapott levél az egyetlen kapcsolat idős, magukra maradt magyarok és a szülőföld között. — A nyelv alapvető fontos- sáffú tényezője a nemzeti jelleg megőrzésének. Miként tudjuk segíteni a magyar nyelv ápolásában, megőrzésében azokat, akiknek erre igényük van? — Az úgynevezett szórványmagyarságban élők zöme meg akarja őrizni nyelvét, sőt olyan szándék is él bennük, hogy gyermekeik tanulják meg a magyar nyelvet, ismerjék meg a magyarság kulturális értékeit. Ehhez nyújt segítséget az anyanyelvi mozgalom, a magyar kultúra hazai és külföldi személyiségeinek részvételével rendezett anyanyelvi konferenciák, s az e munkát irányító társadalmi szerv: az anyanyelvi konferencia védnöksége. A mozgalom a magyar nyelv külföldi oktatóit és tanulóit tankönyvek, módszertani segédanyagok kiadásával segíti, a tanároknak nyaranta Debrecenben továbbképző tanfolyamot rendezünk. Egykori' honfitársaink 7—14 éves gyerekei - a Balaton melletti nyári táborokban, a 15—18 évesek a sárospataki nyári kollégiumban tanulhatják nyelvünket, ismerkedhetnek irodalmi, zenei, tánckultúránkkal. Az augusztus 8—13. között rendezendő III. anyanyelvi konferencia újabb fontos állomása lesz ennek a munkának; elősegíti, hogy a magyarságukat megőrizni szándékozók ehhez a jövőben is megkapjanak tőlünk minden szükséges segítséget — fejezte be nyilatkozatát a Magyarok - Világszövetségének főtitkára. (KS) Természetvédelem és érdekek Négy éve nemzeti park a Hortobágy, s az akkori 52 ezer hektáros föld, amelynek legértékesebb pusztai területei Szolnok megyébe tartoznak, időközben újabb hozzácsatolt védett területekkel bővült. Most 64 ezer hektáron terül el a Hortobágyi Nemzeti Park. A Hortobágy értékeinek védelmét szolgáló, segítő intézmény igazgatósága széles fronton vívja a harcot a természetvédelem érdekeinek érvényesítéséért — más vélt vagy jogos érdekekkel szemben Hogy mostanában egyre kevesebb konfliktus támad a Hortobágy védői és használói közt, s a régi viták elsimultak, az jórészt az érdekeltek rugalmasságának, jóhiszemű közeledésének köszönhető. Varga Gyula Hortobágy község tanácselnöke említette: „Amikor híre jött, hogy természetvédelmi terület, és nemzeti park lesz a Hortobágy, olyan idegenkedő híresztelések kaptak lábra, hogy na most már a vonatnak sem szabad fütyülnie, mert zavarja az állatokat. Nem is örült ennek mindenki.” S csak egy majdhogynem komikus eset a kezdeti vitákból, amint azt Götz Csaba, a Hortobágyi Állami Gazdaság igazgatóhelyettese meséli. — Miután a területen építendő létesítményekhez ki kell kérni a nemzeti park véleményét, megkértük, járuljanak hozzá, hogy drótkerítést építsünk a hereford törzsállományunknak. Jó, építsünk, de rusztikus külsejűt. Rusztikus! Rendben. Mi megcsináltuk ugyanúgy, akácoszlopokkal, ahogy bármikor máskor és máshol — hiszen senki nem gyalulja az akácoszlopot, hát rusztikus is az. Ez rendben volt. Eleget tettünk az előírásnak. Mi közöltük, hogy négy sor szögesdrótot húzunk rá. Ök azt, hogy így nem jó. Három lehet, és a fölső sima drót legyen. Úgy is tettünk. Most már jó. Egy másik, amelynél a „megkötés” az előírás jobb mint az előző állapot. A nemzeti park a táj jellegzetességét, tájképi egységét is őrzi a pusztának. Természetes hát, hogy szabályzat rögzíti: csak a tájba illő épületek építhetők, s ha a védett területen eddig már meglévő, de nem odaillő ház, hodály, stb. áll, akkor azt a lehetőség szerint át kell építeni, „átköltöztetni”. Így javasolták például a gazdaságok hullámpalás ho- dályainak tetőcseréjét. Nádtető volt régen is a táj jellegzetes tetőtípusa, maradjon most is az. Az eredmény: szebb is, és jobb is a nádtető; az állatnak használ, ha a kitűnően szigetelő nád jóvoltából nyáron hűvös, télen meleg a hodály, s nem fordítva. A Tiszafüred—Debrecen közti úttól nem messze fekvő Feketerét köré nemrég alacsony töltést húztak: belvíz- védelmi vésztározó lesz a terület. Ez ugyancsak közös vízügyi és természetvédelmi érdek. Emellett azonban — a hosszabb ideig tartó nagyobb vízborítás következtében biztonságosabb, rendszeresebb lesz a jó minőségű nádtermés. A hasznon egyértelmű, ha csak a nádszövetek, nádpallók növekvő hazai és külföldi keresletére is gondolunk! ... No persze mindezek még nem jelentik azt, hogy természetvédők és mezőgazdászok mindig mosolyogva, kéz a kézben sétálgatnak a féltve őrzött puszta virágszőnyegén. Nem, hiszen mégis csak egymástól féltik a Hortobá- gyot. Angyalházán — a nagyivá- ni réttől északra — az ország leggazdagabb sziki pacsirtás területe van. A Közép-Euró- pában csak nálunk — és csak a Hortobágyon! — fészkelő ritka énekes madár a vége- lathatatlan háborítatlan kopár puszta közepén az apró sziki ürömtől borított földön fészkel. A nádudvari Vörös Csillag Tsz most betonúttal célozta meg a féltett fészkelőterületet. Az út mellé juh- telepeket épít, a területen pedig halastavat akar létesíteni. Most áll a harc: az aprócska madarak a többmilliós beruházás feltartóztathatatlanul utat törő úthengerét akarják megállítani — biológusok segédletével. Eddig úgy tűnik, kompromisszum lesz: halastó kilőve. Igriczi Zsigmond KÖVETKEZIK: Mintafalu rendeletre? ... Munkában a biológus. Dr. Aradi Csaba és „védence”: a fehérszárnyú szerkő .....mielőbb egy század k atonaság küldessék ki” Szolnok megye múltjából Ismeretes, hogy 1897-ben a — nagy agrármozgalmat megelőzően a fokozódó munkanélküliség elől olyan hatalmas méretű volt az elvándorlás, hogy már a korabeli felmérések -során is megállapítást nyert, hogy nem csupán a kalandra vágyók hagyták el az országot, és nem is egyedi próbálkozásokról, hanem nagyméretű mozgalomról volt szó. A kivándorlási adatok ösz- szegyűjtése során megállapíthatjuk, hogy 1861—1893 között 236 ezer 975 volt az elvándorlók száma, pontosabban azoké, akik Amerikába vették útjukat. Az összes kivándorlók közül munkás és napszámos 105 ezer 621, földmíves 5 ezer 512, cseléd és szolga 4 ezer 451, kereskedő 2^ ezer 376, házaló 478. Ugyanakkor a foglalkozásnélküliek száma 71 ezer 382, míg az egyéb csoportba tartozó elvándorlók száma 47 ezer 355 fő volt, Thirring Gusztáv megemlítette „A magyarok kivándorlása Amerikába” c. munkájában azt, hogy az amerikai lapokban és hivatalos jelentésekben egyre többhelyütt olvashatóak az olyan jellegű panaszok, hogy a bevándorolt magyarok a legprimitívebb igényű emberek, akiket a körülmények, s a létért való kemény küzdelem leszorított egy minimális szintre, s így mivel a minimális munkabér mellett is hajlandóak voltak munkát vállalni, ebből következőleg a legolcsóbb munkaerőt is képezték. Ezekben az esztendőkben egyre több és több felmérés készült, amelyekben közgazdászok, szociológusok és történészek próbálták a kialakult helyzetet elemezni. Szolnok megyében is kísérletek történtek arra, hogy a kialakult helyzet ismeretében a lezajlott mozgalom tanulságait összegezve megoldást találjanak az agrármozgalom terjeszkedésének megakadályozására. Az agrármunkások szervezkedése, elégedetlenkedéseinek ellenállássá való fejlődése itt a megyében is előrevetette árnyékát. 1898. január 18-án kelt levelében Szolnok- megye alispánja javaslatot kért a járási főszolgabíróktól és a város polgármesterétől új csendőrőrsök felállítására, abból a célból, hogy az agrárszocialista mozgalmat már a csírájában megakadályozzák az egész megye területén. Az alispán levelében hivatkozott arra is, hogy főképp az idegenből jött „lelketlen izgatok” azok, akik a törvényes rendet a legkevésbé tartják tiszteletben, éppen ezért az alispán feladatának tartotta, hogy a legerélyesebben lépjen fel a rend megbontóival szemben. Az alispán a polgármestertől és a főszolgabíróktól 1898. február 25-ig jelentést kért, hogy a vezetésük alatt álló hatóságok területén a csend- őrőrsök számát milyen mértékben lehetne megnövelni. Az alispán fontosnak tartotta, hogy a csendőrök még az aratás megkezdése előtt érkezzenek új állomáshelyükre, bízott abban ugyanis, hogy a megerősített csendőrlétszám már a jelenlétével is fékezően hat a szervezkedő agrármunkásokra. 1898. április 25-én Ba- gossy Károly, Szolnok me-' gye alispánja a belügyminisztertől Fegyvernekre katonaság kirendelését kérte a mezőgazdasági munkások mozgalmának —vérbefojtásá- ra. Levelében a következő sorokat olvashatjuk: „Fegyvernek községbe mielőbb egy század katonaság küldessék ki...” Indoklásul előadta, hogy a vármegye területén Fegyverneken vannak a legrosszabb viszonyok. A birtokviszonyok kedvezőtlenek — írta levelében az alispán — majd egyértelműen leszögezte, hogy az egész határ néhány nagybirtokos kezében van. Nem véletlen tehát a lakosság zúgolódása, mert kis keresetükből megélni képtelenek, és nagyon sokan vannak, -akik nem tudják megkeresni megélhetésüknek még elenyésző részét sem. Az alispán rámutatott arra is, hogy „ ... a lakosság zömét tehát a birtoktalan munkás- osztály képezi...” Az aratómunkás szerződésekben foglaltak pedig egyenesen munkásellenesek. Nem véletlen az sem, hogy ennek következtében csupán har- mincketten szerződtek a mintegy ezer aratómunkás közül. Ismeretes az, hogy az aratószerződéseket leginkább téli időszakban kötötték országszerte, amikoris a munkás rászorultságában minden feltételt aláírt, csakhogy valamiféle munkához és keresethez jusson. A munkásszervezkedések elsősorban oda irányultak, hogy az aratószerződéseket a munka megkezdése előtt kössék, amikor is a gazdaság, mivel munkáskezekre van szüksége, elfogadható munkabéreket kénytelen kínálni. Szolnok megye alispánja a belügyminiszterhez írt levelében feltűnő körülménynek tartotta azt is, hogy a munkások olyan szerződési feltételeket állapítottak meg, amelyek a gazdák által elfogadhatatlanok voltak. A hatóságnak az a kísérlete, hogy a munkásokat a régi bérekért munkára bírja, eredménnyel nem járt. A gazdaságok ekkor idegen munkásokat szerződtettek. 1898 május elsején a katonaság megszállta Fegyver- neket. Az a hír terjedt el ugyanis, hogy az idegenből jött munkásokat a munka nélkül maradt fegyvernekiek sztrájktörőknek tartják, és bántalmazásukat helyezték kilátásba. Azt azonban, hogy a helyi mozgalomnak kik voltak a szervezői, irányítói, kinyomozni nem tudták, mert a szervezett munkások szocialisták és azok pedig egymásra nem vallanak — jegyezte meg a megye alispánja. A fegyvernekiek helytállása a munkásszolida- rítás szép példáját adta. Szilvágyi Irén Országos Vízügyi Levéltár
