Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-04 / 182. szám
s SZOLNOK MtGYEI NÉPLAP 1977. augusztus 4. SZOLNOK MEGYEI 1977. AUGUSZTUS 4. CSÜTÖRTÖK DOMONKOS NAPJA A Nap kél 4.25, nyugszik 19.14 órakor. A Hold kél 21.32, nyugszik 10.09 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: időnként kissé felszakadozó felhőzet, több helyen ismétlődő eső, záporeső. Mérsékelt, helyenként megélénkülő nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. flranyossi Pál Kilencven évvel ezelőtt, 1887. augusztus 4-én született Szentendrén — és 75 éves korában. 1962-ben halt meg Budapesten — Aranyossi Pál író, újságíró, műfordító, a kommunista mozgalom kiváló harcosa. Vándorszínészek gyermeke volt. Iskoláit előbb Vácott, majd a debreceni kollégiumban végezte: első írását a Népszava közöfte, s már 1907-ben belépett az MSZDP-be. Egy-két évig a Népszava párizsi tudósítója volt. az első világháborút a fronton töltötte; 1918-ban a KMP tagja lett. s a Tanácsköztársaság idején a Vörös Üjság szerkesztőségében dolgozott. A Magyar Tanács- köztársaság vérbefojtása után Párizsban Is tevékenykedett, ahol szervezte a népes francia- országi emigráció oktatását, részt vett lapjuk, a Párizsi Munkás szerkesztésében, s dolgozott a L’Humanltében is. Aktívan kivette részét a franciaországi, majd a magyarországi ellenállási mozgalomból. A felszabadulás után újságíróként, az újságíró szövetség vezetőjeként végzett hasznos munkát. * Nyolcvanöt évvel ezelőtt. 1892. augusztus 4-én halt meg Leopold Carl Müller bécsi festőművész, Pettenkofen festőtársa, barátja. A bécsi Akadémián tanult, már fiatal korától kezdve egészen a hetvenes évekig járt Magyarországra festői témáért. 1877-ben a bécsi Akadémia tanára, 1890-ben pedig lektora lett. Fajtagyűjtemény A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Növényter- mesztéstani Tanszékén a különböző hazai és külföldi gyep- és pázsitfélékből faj- tagyűjteményt hoztak létre. A keszthelyi gyűjteményben több száz hazai és tengerentúli fafajtát tartanak nyilván, amelyeket felhasználnak az intenzív termesztésre, a nagy terméshozamú új fajták nemesítésére. A gyűjteményből kinemesített fajták közül az utóbbi három évben nyolc, főleg szárazságtűrő, rossz talajon is bő termést hozó és lápi hasznosítású fajtákat terjesztettek el a köztermesztésben, amelyek a tavalyi és az idei aszályos nyarakon is bizonyították szárazságtűrő képességüket. Pannonhalma kincsei Az ezeréves pannonhalmi várban sok kincset őriznek. Az ezüst és arany kelyhek, gyertyatartók mellett nagy értéket képeznek a könyvek, a középkori kódexek, pápai bullák, királyi oklevelek, A két legértékesebb irat, s egyben a legrégebbi magyár írásos nyelvemlék a tihanyi és a pannonhalmi alapítólevél. Az előbbit 1001-ben, az utóbbit pedig 1055-ben adták ki. Érdekes írásos emlék László király összeírólevele is 1095-ből, amely a többi között a kolostor 74 könyvét is felsorolja. Az 1215-től 1240-ig írt és vezetett vörös kötésű könyv az első magyar oklevél-gyűjteményt tartalmazza. A könyvtárnak jelenleg több mint 300 000 kötete van, és évente több ezerrel gyarapszik. Rendezése folyamatosan tart, ugyanígy a levéltáré is. Egy korábbi rendezés során válogatták ki a páratlan értékű, díszes kötésű középkori kódexeket, amelyekből több mint 200-at őriznek. Rendezés közben gyakran előkerülnek ritka példányok, így került elő az első magyar fizikakönyv eredeti példánya is. A páratlan értékű kötet írását 1777-ben fejezte be Molnár Szabó János, a budai egyetem igazgatója. A könyvet még abban az évben Pozsonyban és Kassán is kinyomatták „Természetiekről Newton tanítványainak nyomdokai szerint’” címmel. Karbantartás négyezer lakásban Az ingatlankezelő vállalat az idén négyezer szolnoki, tanácsi rendeltetésű lakást „csinosít”, s e célra 25 millió forintot költ. A munkák között karbantartási, javítási feladatok, a külső homlokzat tatarozása, tetőszigetelés. a berendezési tárgyak cseréje és javítása szerepel. Az idei felújítási terv időarányos részét a vállalat teljesítette. A sok munka mellett a sürgős bejelentéseket (csőrepedés, dugulás) 24 órán belül orvosolják, míg a rozoga parketták cseréje esetenként 18—24 hónapot is igénybe vesz. Bár a vállalat szakemberhiánnyal küzd. a jogos reklamálás elenyésző. Az idei munkák közül kiemelkedik a Ságvári körúti sortatarozás, a József Attila út 46. számú ház teljes felújítása. valamint az Ady Endre út 56—58—62-es számú épületek komfortfokozatának emelése. Az elmúlt napokban, lényegében 36 éra alatt a Duna felső szakaszának és az Inn folyónak a vízgyűjtőjén átlagosan 80 milliméter csapadék hullott, de néhol meghaladta a 100 millimétert is. A heves esőzés áradást indított el a Dunán, általában 4- 5 méterrel duzzasztotta meg a folyó vizszíntjéb Az áradás eleje kedden érte el a magyar szakaszt, ennek következtében tegnap reggelig a Duna szigetközi szakaszán 180 centiméterrel emelkedett a folyó vízszintje. Így kedden délben másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, s ennek megfelelően a szigetközi szakasz mintegy 100 kilométer hosszú védvonalán megerősített figyelőszolgálatot tartanak. Dunaremeténél tegnap reggel 540 centiméteres vízszín- tet. mértek, ami mintegy másfél méterrel alacsonyabb az eddig észlelt maximumnál. Az előrejelzések szerint a szigetközi szakaszon várhatóan ma vagy holnap hajnalban tetőzik az árhulllám. ami elönti a fő védelmi vonalak közötti hullámteret. TegNevető lányok Tizennyolc fiatal lányt szállítottak kórházba Tanzániában, mivel súlyos nevetögörcsben szenvednek. Egészségügyi források szerint közülük kilencnek „nem kielégítő” az állapota, még mindig minden ok nélkül kacagnak. Mint Dar ES-Salaamban közölték, a betegség eléggé elterjedt tömeghisztéria a tanzániai serdülő lányok körében s egyébként csak akkor van komolyabb hatása, ha a lányok éppen iskolában vannak. nap mintegy 130 vízügyi dolgozó vett részt a figyelőszolgálatban és az ügyeletben. A levonuló áradás Budapestnél még alig érezteti hatását, tegnap reggel mindössze 262 centiméteres vízszintet jelzett a vízmérce. A számítások szerint az árhullám a hét végén tetőzik a budapesti szakaszon 570 centiméter körüli vízszinttel, így megközelíti, esetleg eléri az alsó rakpart szintjét. Az osztrák vízügyi szolgálattól kapott tájékoztatás szerint kedd reggeltől tegnap reggelig Schardingnél 3 méterrel apadt az Inn folyó, Engel- hartzellnél pedig a Duna felső szakaszának vízszintje majdnem két méterrel csökkent. Csaknem ugyanolyan gvors tehát az apadás is, mint amilyen az áradás volt. A meteorológiai jelentések is biztatóak, fokozatosan csökkent a csapadék, s lényegében megszűnt a megáradt folyó csapadékutánpótlása. E körülmények alapján nincs szükség arra, hogy a Duna szigetközi szakaszán a tetőzéskor harmadfokú készültséget rendeljenek el, s Szigetköz és Budapest közötti szakaszon előreláthatóan a készültség enyhébb fokozataira sem kerül sor. Lenből kenyér A Hanság peremvidékén 300 hektáron termeszt étkezési lent a Lajta-hansági Állami Gazdaság, amelynek aratását megkezdték. Az étkezési lent a Német Szövetségi Köztársaságba exportálják, ahol speciális gyógyke- nyeret készítenek belőle Suzi Quatro négy fellépése Augusztus végén hazánkba látogat Suzi Quatro világhírű, amerikai származású, Londonban élő pop- és rockénekes. Show-műsorát augusztus 28-án és szeptember 2-án láthatja a Kisstadion közönsége, s két al- kalommal 'Vidéken is fellép: augusztus 30-án a debreceni Dózsa stadionban és szeptember I-én a pécsi Sportstadionban. Ellopták Freud kalapját Ellopták Sigmund Freud- nak, a pszichoanalízis ausztriai megteremtőjének kalapját — jelentette be kedd este a bécsi rendőrség. A 100 000 schilling becsértékű kalapot a pszichiáter egykori bécsi lakásán rendezett kiállításról vitték el. Aratás ’T7 D szolnoki stúdió műsora a Petőfi rádióban A körzeti stúdiók rendszeresen jelentkeznek tájegységükről készített műsorokkal a központi adó programjában. Ma 12.33 perckor csendül fel a szolnoki stúdió szignálja a Petőfi rádióban. A legnagyobb nyári mezőgazdasági munkáról készítettek összeállítást Balogh György, Kardos Ernő és Zentai Zoltán riporterek. A műsorban végigkísérik a . gabona útját a kombájnoktól a raktárakig. Megszólalnak az aratók, a szakemberek, szó lesz a jövő útjáról — a korszerű búzatermesztési rendszerekről. A műsor az elsőként Szolnok megyében befejeződött aratás krónikáját adja 22 percben. Hazánk legnagyobb nyugati közúti határátkelőhelyén, Hegyeshalomnál naponta 5-6 ezer jármű halad át. Az idén az elmúlt év hasonló időszakához képest 8-10 százalékkal nőtt a forgalom. A „csúcsforgalom” július 1-től szeptember elejéig tart Árad a Duna Budapestnél a hét végén tetőzik Megéreti a bodza Dél-Dunántúlon megérett a bodza termése, amelynek rubinpiros. kellemes aromájú levét élelmiszerek festésére használják fel. A baranyai, tolnai lankákon sok év óta nem termett annyi bodzagyümölcs, mint az idén. Az Erdei Termék Vállalat pécsi üzemvezetősége háromszáz tonnányit gyűjtet be és dolgoztat fel a következő napokban, hetekben. A „bodza vérét” leginkább szörpök, lekvárok és konzervek gyártásához használják fel, így a mesterséges színező anyagok helyett a természetadta kiváló bodzalét alkalmazzák festőanyagként. Kovács Kati Szolnokon A népszerű táncdalénekes- nő Kovács Kati szombaton, augusztus 6-án este 8 órakor önálló műsort ad a V ’Í5 együttes közreműködésével az ifjúsági parkban. Rossz idő esetén az előadást a sport- csarnokban tartják meg. 11 évi fegyház emberölésért A Nyíregyházi Megyei Bíróság tegnap hozott ítéletet Újvári Lászlóné és élettársa, Kádár Lajos Mátészalka, Széchenyi utca 1. szám alatti lakosok bűnügyében. Üj- váriné és Kádár Lajos 1975 nyara óta éltek együtt, s velük volt a férfi ötéves kisfia és az asszony hároméves kislánya is. 1976. július 28- án Kádár Lajos ittas állapotban a hároméves kislányt bal karjánál fogva olyan erővel rántotta le az ágyról, hogy a gyermek karja eltört. Az asszony elhatározta, hogy élettársa kisfián áll bosszút, akit ettől kezdve gyakran bántalmazott, s ellene hec- celte apját is, aki brutálisan verte gyermekét. 1976. szeptember 18-án Újvári Lászlóné a kisfiút úgy pofonütötte, hogy az a padlóra esett, majd az asszony vastag talpú papucsával úgy tarkón rúgta, hogy a gyermek koponyatörést és agyzúzódást szenvedett, s kórházba szállítás után néhány órával belehalt sérüléseibe. A megyei bíróság Újvári Lászlónét aljas indokkal elkövetett emberölésért fegy- házban letöltendő 11 évi szabadságvesztésre, Kádár Lajost pedig két rendbeli, egy esetben folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés miatt háromévi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. Az ügyész háromnapi gondolkodási időt tartott fenn, Megszépült a bölcsőde Befejeződött a bölcsőde felújítása a hét elején Kunmadarason. A létesítmény javítására, korszerűsítésére csaknem félmillió forintot költött a nagyközségi tanács. Az épületet a jövő hétfőn vehetik birtokukba a mada- rasi óvodások. ■ AZ EXPRESSZ vakáció című vidám, zenés divatbemutatót ma este 7 órakor a kedvezőtlen időjárás miatt nem a szolnoki ifjúsági parkban, hanem a Komarov teremben rendezik meg. © SZOMBAT—VASÁRNAP Kunszentmártonban tartja a KISZÖV tömegsport bizottsága az OKISZ Kupa országos szövetkezeti sporthor- gász-versenyt. A Körös „be- tekincsi” holt ágához 27 csapat 160 versenyzőjét várják az ország minden részéből. ■ EGÉSZNAPOS kirándulásra indultak ma reggel a Tiszamenti Vegyiművek művelődési házában lévő napköziből a gyerekek, a vállalati autóbusszal. Kecskeméttel és Kalocsával ismerkednek útjuk során, és ha az idő kedvez, a Szelidi tó mellett vidám játékkal tölthetnek néhány órát. © A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE való tekintettel a TIT megyei szervezete ebben az évben is indít tanfolyamokat német, angol és francia nyelvből kezdő, haladó és társalgási fokon. Szeptember 5-ig lehet a nyelvtanfolyamokra jelentkezni. H ORSZÁGOS autó- és motorvásár lesz vasárnap Tö- rökszentmiklóson és Jászberényben. © A SIÓFOKI kempingbe szervezett kirándulást a mezőtúri 625. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet Petőfi Sándor ifjúsági klubja. ■ A JÁSZBOLDOGHÁZI radiátorüzemben rendezett sikeres bemutató után a Jászság több községében is bemutatják a Déryné Művelődési Központnak a Rákóczi szabadságharcot bemutató rézkarckiállítást. © A BUDAPESTI Fémfeldolgozó Szövetkezet mezőtúri telepén újjászervezték a rehabilitációs bizottságot, és kijelölték azokat a mun- kehelyeket, ahol csökkent munkaképességű dolgozókat lehet foglalkoztatni. UOUMMKGYtl A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-075« Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 103 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla Beszélgetők