Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-31 / 204. szám

e SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. augusztus 31. Gyászhfr — Köszönetnyilvánítások Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy PÉTER LÁSZLÓ f. hó 27-én tragikus hirtelenség­gel elhunyt. Temetése augusztus 31-én 15.30 órakor lesz Szolno­kon, a római katolikus temető halottasházából. Gyászoló család, Szolnok, Sztrájk u. 16. Köszönetét mondunk minden­kinek, akik ÖZV. CSERI JANOSNÉT utolsó útjára elkísérték. A gyá­szoló család. Szolnok. Köszönetét mondunk a roko­noknak, ismerősöknek, munka­társaknak, a mezőtúri Dózsa Tsz gépcsoport tagjainak, az Állo­másfőnökségnek és az új mun­katársaknak, szomszédoknak, akik tragikusan elhunyt felejt­hetetlen fiunk, testvérünk, sógo­runk, VARGA FERENC temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és utolsó útjára elkísérték. Gyá­szoló szülei, testvérei. Mezőtúr, VI. út 41. szám. Hálás szívvel mondunk köszö­netét a rokonoknak, a szomszé­doknak, a jó barátoknak, az ismerősöknek, a Járműjavító Bá- donyl csoportjának, akik szere­tett férjem, édesapánk, nagy­apánk és dédnagyapánk, GUBA MÁTÉ temetésén részt vettek, és sírjára koszorút, illetve virágot helyez­tek, és mély bánatunkban együtt- éreztek velünk. A gyászoló csa­lád, Szolnok, Batthyány u. 21. INGATLAN ELADÓ családi ház 358 n.-öl bekerített szőlő-gyümölcsös­sel. Szandaszőlős, Bródy Sándor u. 14. (H. 2256.) SZOLNOKON, a Szántó krt. 65. sz. alatt garázs eladó., sürgősen, áron alul. Érdeklődni szerdán 14—17 óráig. (5064.) SZANDASZÖLÖ- SÖN, a Nagymező úton 718 négyszögöl tellek eladó (meg­osztva is). Érdek­lődni lehet Szolno­kon, Sás u. 13. 17 órától. (5061.) BEKÖLTÖZHETŐ­EN eladó Szolnok, Mikes u. 1/1. sz. alatti kertes, öthe­lyiséges lakóház. Ér­deklődni : Szolnokon, Móra F. u. 15. IV. 9. Csapóné. (5069.) MEZŐTŐRÖN, a (Kétgátközi kert) Makk József út 44. szám alatt kétszobás új ház eladó. Épí­tési telekkel 243 négyszögöl: Irányár: 138 000 forint. (5073.) ELADÓ azonnal be­költözhető két és fél szobás, összkomfor­tos, minden igényt kielégítő kertes, csa­ládi ház, garázzsal, nagy udvarral és melléképületekkel, sürgősen. Mezőtúr, XXII. út 17. (5075.) SZOBA-konyhás ház 300 négyszögöl te­lekkel és nagy gaz­dasági épülettel el­adó. .Karcag. Kisúj­szállási út 122. (H. 2S78.) KARCAGON. Győrffy I. u. 22. sz. kétszobás házrész el­adó vagy kisebbre elcserélhető. Érdek­lődni Lazányinénál. (4984.) SZOLNOK központ-1 j ában kertes csalá­di ház két önálló la­kással azonnal be­költözhetően eladó. Érdeklődni munka­időben a 11-965-ös teleíonszámon. (5021.) KARCAGON a Vil­lamos u. 85. sz. alatti ház eladó. (4940.) DERZSI gáton 4 hold szántóföld h. aszon- bérbe kiadó vagy örökáron eladó. Ér­deklődni Szolnok, Holt-Tisza-part 13. Büfésnél. (4999.) GÉPJÁRMŰ 900-as Wartburg ol­csón eladó. Szolnok, Meder út 12. Ér­deklődni 17 óra után. (H. 2272.) KEVESET futott Za- porozsecet vennék. Szolnok, Ságvári krt. 36. m,/2. Kovács. (H. 2250.) ZM-es 1500-as Lada igényesnek eladó. Kenderes, Magyar út 5. (5051.) UR-es Skoda 100-as eladó. Heves, Dobó Út 11. (5053.) IY rendszámú Tra­bant Limousine el­adó. Mezőtúr, Bólyai út '5. Érdeklődni le­het 14 árától. (5071.) MOSZKVICS 408-as 1978 szeptemberéig vizsgázott, eladó. Bánhalma, Ságvári út 80/a. (5017.) ADÁSVÉTEL SODROTT fias ló el­adó, vagy magyar lóval elcserélhető. Karcag, Vasút u. 64. sz. (5034.) 50 mázsa bálázott lucerna eladó. Rá- kócziújfalu, Fürst Sándor u. 26. (H. 2270.) ÖSSZESZERELHE­TŐ garázs eladó. Rákóczifalva, Vörös Hadsereg út 20. (5062.) KISMÉRETŰ zongo­ra eladó. Érdeklőd­ni : Szolnok. Jubile­umi téri toronyház H. 8.18 órától. (5060.) PACAHONTAS sza­mócatövek — több ezer — eladók. Ar megegyezés szerint. Szandaszőlős, Krúdy Gyula u. 110. Pintér. (H. 2263.) ELEKTROMOS 5000- es G-s keltető üzem­képes, jó állapotban eladó. Kisújszállás Kórház u. 30. (5068.1 LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM két­szobás, összkomfor­tos, tanácsi lakáso­mat két különálló egyszobásra, „Vagy garzonokra” jeligére a szolnoki hirdető­be. (H. 2248.) EGYÉB NÉGYÉVES kisfiam mellé gondozónőt keresek. „Házhoz viszem” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2237.) BELVÁROSBAN két garázs vállalatnak kiadó. Telefon: Szol­nok, 12-454 Takács. (H. 2275.) BÚTOROZOTT szo­ba kiadó. Szolnok, Attila u. 54. (5070.) ELTARTÁSI szerző­dést kötnék idős há­zaspárral Szolnokon lakásért. Szolnok, Széchenyi u. 38. <H. 2279.) ALKALMAZÓNK FÜSZÉRT fiók, Csaba út 26. sz. felvételre keres kocsikísérő mun­kakörbe férfi munkavállalókat, továbbá takarítónőket és érett­ségivel rendelkező női munka­vállalókat. Felvétel esetén erköl­csi bizonyítvány szükséges. Mun­kásszálláson történő elhelyezésre lehetőség van. Jelentkezni lehet a fenti címen a személyzeti elő- ardónál. «. em. 16. ajtó. (H. 2266.) A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS ÉPÍTÉSI * ÉS SZERELŐIPARI VÁLLALAT (Szolnok, József At­tila út 36.) változó munkahelyre keres azonnali belépésre víz-, gáz-, fűtésszerelő, lakatos, he­gesztő szakmunkásokat. Jelent­kezés a fenti címen a munka­erőgazdálkodónál. (H. 2267.) Gépész üzemmérnök 7 éves üze­mi gyakorlattal állást változtat­na. Leveleket „Lakás szükséges” 105 085 jeligére a mezőtúri hir­detőbe. (5072.) A SZOLNOK MEGYEI TÉGLA- ÉS CSERÉPIPARI VÁLLALAT azonnali belépéssel felvesz erős­áramú üzemmérnököt vagy mér­nököt energetikusi beosztásba. Jelentkezés a személyzeti osztá­lyon, 5401 Mezőtúr, Beloiannisz u. 17. Pf. 49. (5076.) Szajoli gyáregységünkbe faipari egyetemi végzettséggel és leg­alább 5 éves termelésirányítói gyakorlattal gyáregységi terme­lési osztályvezetőt keresünk. Jelentkezés: személyesen vagy írásban önéletrajzzal GEV Köz­pont Budapest, Baross tér 19. személyzeti osztály (4930.) SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE EGYESÜLT ÉPlTÖ- ÉS SZAK­IPARI SZÖVETKEZET felvétel­re keres kőműves, ács-állvá­nyozó, villanyszerelő, festő­mázoló, üveges, bádogos, hideg­burkoló, lakatos szakmunkáso­kat, betanított és segédmunká­sokat. Jelentkezni lehet Szolno­kon, Madách út 15. szám. (4874.) A SZOLNOK MEGYEI ' SZOL­GÁLTATÓ TERMELŐ IPARI SZÖVETKEZET részéről felvétel­re keresünk szállító, rakodó dol­gozókat, takarítónőket. Jelent­kezni lehet Szolnokon, Gábor Áron tér 1/a (Biró Istvánné részlegvezetőnél) Keresünk to­vábbá férfi, női segédmunkáso­kat (csökkent munkaképességű­eket is) esztergályos dolgozókat. Jelentkezni lehet Szolnokon, Ré- kasi úti telep II. sz. Irodaház­ban, Fülöp Zoltán telepvezető­nél. (H. 2246.) BÉKÉS OTTHON LAKÁSSZÖ­VETKEZET KARBANTARTÓ. JAVÍTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ TÁRSULÁSA azonnali belépés­sel alkalmaz bádogos, tetőfedő, kőműves, ács, vízvezetékszerelő, központifűtés-szerelő szakmun­kásokat és segédmunkásokat. Kedvező feltételek, 44 órás mun­kahét, minden szombat szabad. Jelentkezés: Szolnok: dr. Szana A. u. 2. (H. 2244.) SZOLNOK MEGYEI SZOLGÁL­TATÓ TERMELŐ IPARI SZÖ­VETKEZET felvételre keres gép­író, könyvelő, munkaügyi ad­minisztrátori munkakörök be­töltésére munkaerőket. Gyakor­lattal rendelkezők előnyben. Je­lentkezni lehet Szolnokon, Ság- vári krt. 24. István Béla mb. főkönyvelőnél. (H. 2247.) SZIGLIGETI SZÍNHÁZ azonnali belépéssel keres villanyszerelőt, szakképzett női szabót, színpadi segédmunkásokat. (5037.) A SALGÖ CIPŐIPARI SZÖVET­KEZET 2 modellező szabászt, továbbá cipőipari szakembert felvesz. 2104 Salgótarján, Csoko­nai u. 63. (5005.) KEVIÉP VÁLLALAT 4. sz. Fő­építésvezetősége szakmunkásokat alkalmaz az alábbi munkákö- rökben: villanyszerelő, hegesztő, lakatos, Jelentkezés Szolnokon, Landler Jenő u. 22. (H. 2221.) A szeptember 8-án induló cukorgyártási időszakra felveszünk 18 éven felüli férfi és női munkavállalókat, valamint nyugdíjasokat Férfiak részére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés Szolnokon, Vörös Hadsereg u. 31. a Cukorgyár munkaügyi osztályán. (H. 2188.) A Szolunk megyében működő kis létszámú postaszervek hivatalvezetői és a rendszeres helyettesi létszámhelyek betöltésére érettségizett * munkavállalókat alkalmazunk Jelentkezés Szolnokon, 1. sz., vidéken a helyi postahivatalban (5011) Á Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz: — belső építészt, — faipari technikust és — minősített hegesztő, — lakatos, — műkőkészitő, — kőműves, — burkoló, — szobafestő-mázoló szakmunkásokat, valamint — kubikosokat és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és oktatási osztályán illetőleg a munkaügyi osztályán. Szolnok, Ady Endre út 117/c. (5007.) Á PHYLAXIA Oltóanyag és Tápszertermelő Vállalat KARCAGI gyárába keresünk férfi do/gozókat, betanított munkás munkakörbe, 1977. szeptember 1-től. A gyáregység beindulásáig a PHYLAXIA budapesti üzemébe kerülnek betanításra. Szállítás hétfőn és pénte­ken Karcag-Budapest között vállalati autóbuszon. Buda­pesti tartózkodás idejére korszerű munkásszállást biztosi- tünk. Jelentkezés: Karcagon, Városi Tanácsnál, fszt. 52. szá­mú szobában. (4824) hV»G*fi PQSW Törökszentmiklós, November 7 út 6. Telefon: 139 TELEPHELYEINK: Kengyel, Kossuth L. u. 5. tel.: 11 Törökszentmiklós, Dózsa György út. Szövetkezetünk legfőbb tevékenysége többszintes tár­sasházak építése, tatarozása, karbantartása, valamint csa­ládi házak építése, javítása és karbantartása. Munkánkat Törökszentmiklóson és Martfűn már több korszerű lakó­ház igazolja. 1976-ban Törökszentmiklóson négylakásos társashó- zat építettünk az Alkotmány utcában. Akkor készült el a November 7 úton egy negyvenkét lakásos OTP-ház is. Az idén tovább folytatjuk a lakásépítést. Hatvan­négy lakás felépítését terveztük. Ebből huszonnégyet már átadtunk Martfűn a Tisza Lakásépítő Szövetkezetnek, har­minchatot pedig a törökszentmiklósi Petőfi Lakásépítő Szövetkezetnek. Mivel ötödik ötéves tervünkben összesen 360 lakás felépítése szerepel, hét szocialista brigádunk, valamint a KISZ-szervezet kezdeményezésére egy 42 lakásos ház építését előrehoztuk. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulója tiszteletére vállaltuk, hogy nem 1978. június harmincadikón, hanem felszabadulásunk év­fordulójára, április negyedikére adjuk át őket. Az új ha­táridőre garancia a szocialista brigádok és az ifjúkom­munisták példás munkája. Hogy terveinket jól és határidőre teljesítsük, mintegy 12 millió forint értékben gépi beruházásokat valósítunk meg az OKISZ és a KiSZÖV támogatásával. Hatmillió forintot szántunk korszerű építő- és szállítógépek vásárlá­sára. Létrehozzuk a központi betonkeverő-telepünket, va­lamint vakoló-, betonacélmegmunkáló-, lakatos és aszta­losipari gépeket veszünk. Az idén megkezdjük ezer négy­zetméteren az új asztalos- és lakatosüzemünk építését a Dózsa György úti telepünkön. Szakszerelő részlegeink - a villany-, a víz-, a fűtés- s a gázszerelők - évente mintegy 8—10 millió forint érté­kű munkát végeznek a városban és a környékén. Most a GVM-nek és a rákóczifalvi Egyesült Rákóczi Termelő- szövetkezetnek dolgoznak nagyobb munkákon. Lakatos­részlegünk az Állami Építőipari Vállalatnak évi egymillió forintért különböző épületlakatos-munkákat végez el. Ké­szítenek asztalosaink kórházi, bölcsődei és gyógyszertári berendezéseket is, egyedi megrendelések szerint. Szívesen állunk Törökszentmiklós lakossága rendelke­zésére szolgáltatásainkkal. Rövid határidőre vállalunk épü­let-, lakóházkarbantartási munkákat; parkettázást, festést- mázolást, üvegezést. Gondosan fölépítjük elképzeléseik szerint a családi­házakat. Megoldjuk a szerelőipari munkákat is. Munkánk minőségét igazolja, hogy az idei megren­deléseink szerint termelésünket tavalyhoz viszonyítva meg­duplázzuk! Győződjék meg ön is szakembereink pontos-gondos munkájáról. Keresse fel szövetkezeti központunkat a No­vember 7 úton, s rendelje meg nálunk építő- és szakipari munkáit! Várja önt is szövetkezetünk dolgos tagsága! (5077)

Next

/
Oldalképek
Tartalom