Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-28 / 202. szám
1977. augusztus 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A kormány idén, május 9-i ülésén döntött arról, hogy a pedagógusok és az oktatási intézmények alkalmazottainak bérét 1977. szeptember 1-től íel kell emelni. Augusztus elejére elkészült a részletes rendelet a hozzá kapcsolódó utasításokkal, tájékoztatókkal. Az iskolák vezetői a napokban készítik el az átsorolásokat, s tantestületi üléseken hozzák nyilvánosságra a megváltozott személyi alapbérek összegét. Megyénkben az alsó- és középfokú intézményekben 9 ezer 100 pedagógust illetve iskolai alkalmazottat érint a béremelés, amelynek összege mintegy 44 millió forint. Aligha volt a közelmúltban olyan tantestületi értekezlet, amelyet akkora várakozás előzött volna meg, mint a megye általános és középiskoláiban a napokban zajló ülések. Az értekezletek témája ugyanis a pedagógusok béremelése. Kiderül, mennyivel lesz több a borítékban az októberi fizetéskor, hogy minősítették az iskolai és iskolán kívüli munkát. A szolnoki Üjvárosi Általános Iskola ötvenhat pedagógusának és technikai dolgozójának októberben csaknem harmincezer forinttal visz többet a kézbesítő, mint az elmúlt tanévben. Hogy ebből a nem csekély összegből ki hogyan részesül, azt az iskola igazgatója a pártszervezet és a szakszervezet titkárával közösen határozta meg, s tájékoztatta róla a pedagógusokat, technikai dolgozókat a tantestületi ülésen. A tanárok, tanítók közül 440 forintnál, a technikai dolgozók közül pedig 220 forintnál kevesebbet senki sem kapott, így a kötelező béremelésen kívül mindenkinek különböző nagyságú plusz összeggel ismerték el tevékenységét. n pénz elismerés is A személyi alapbére szeptember 1-től dr. Molnár Lászlónénak emelkedik a legnagyobb mértékben. A hétszázötven forintból háromszázat az ifjúságvédelemben kifejtett tevékenységéért kapta. Tíz éve segíti az iskola veszélyeztetett tanulóit, kézben tartja sorsuk irányítását. — Nem is a pénznek örülök elsősorban, hanem az elismerésnek — mondja boldogan. — Amikor elvállaltam ezt a tisztséget, tudtam, hogy társadalmi munkában kell. végeznem, mégis szívesen fogtam hozzá. — Mennyi lesz most a személyi alapbére? — Több mint négyezerötszáz, pontosan kilencszerese a huszonkilenc évvel ezelőtti kezdőfizetésemnek. A tantestület egyik legfiatalabb pedagógusa, Holló Jolán két évvel ezelőtt fejezte be a főiskolát. 1750 forint volt a kezdő fizetése, amely az idei tanévre 2 ezer forintra emelkedett, ehhez jön még a most kapott 500 forint. — Mennyire számított? — Ekkora összegről még csak nem is álmodtam, bár őszintén szólva meg sem néztem a miniszteri rendeletet, bíztam az iskola vezetésében, amelyben eddig még sohasem csalódtam. így van ezzel Pélyi Istvánná, konyhai dolgozó is. Tizennégy éve tálalja fel a napköziben az ebédet, közben hívták üzembe, gyárba, ahol többet kereshetett volna, ő mégis maradt a gyerekekért, az iskoláért. Szeptembertől kétezer tíz forint lesz a személyi alapbére. — Elégedett? — Száz forintra számítottam, s kétszázhúszat kaptam. Lehet okom elégedetlenségre? A tantestületi ülést követő napon a pedagógusok panasszal élhetnek az iskola vezetésénél, ha úgy érzik, hogy rosszul számították ki a nekik járó összeget. Az Üjvárosi Általános Iskolában nem valószínű, hogy erre sor kerül, hisz mindenki elégedettnek látszott. A három alapelv — Ennyire igazságosan dönteni nem lehetett köny- nyű... — Ráment néhány álmatlan éjszakám — jegyzi meg Szabó Mihály igazgató. — — Milyen elvek alapján határozták meg a személyi alapbéreket? — Három alapelv érvényesült: a képesítés, a katedrán töltött idő, s a munka minősége, mennyisége. Ezenfelül figyelembe vettük azt is, hogy 1979. március 31-ig mindenkinek el kell érnie a bértétel alsó határát, s addig már csak két alkalommal lesz béremelés az iskolánkban. Ezért adtunk néhány esetben talán többet, mint amit megérdemelt volna kollégánk. Reméljük viszont, hogy ez ösztönzi, jobb iskolai és közéleti tevékenységre sarkallja majd pedagógusainkat. T. G. — Zúgolódik a nép! — mondta Bálintnak Járó Sándor, apa tesetvérbátyja. — Miért? Mit nem úgy csináltam, ahogy kell? Az a baj, hogy nem engedtem újraszervezni a brigádokat pártok szerint? A hidat a falu építi, nem? Az rendben van, hogy este a gyűléseken mindenki azt mond, amit akar... De itt dolgozni kell, nem lehet széthúzni! Hogy én is beléptem a pártba, ahhoz kinek mi köze? Amikor megkezdtük a hídépítést, és szóltak nekem, mit mondtak? Segítsek! Elvállaltam. De csak úgy, ha az egész falu nekiáll a munkának. — Igazad van, fiam... Teherautó érkezett. — Oroszok! — mondta egy gazda. — Hát ezeknek mi kéne, mit akarnak már megint? — Oroszok! — mondta egy szegény ember. — Biztos hoztak valamit, csizmatalpat, vagy szalonnát. Ismerős katona szállt ki a sofőr mellől. — A fene a zsírodat, Ivan, már megint itt vagy? — Ivan Ivanovics Karpa- tov! A mi kapitányunk! Ivan kapitány az oroszok bevonulása után nem ment tovább a századával, itt maradt Szamosfalván „helytartónak”. Bálinttal jó barátságot kötött. Ö is tanárnak készült, de csak egy félévet tudott elvégezni az egyetemen, bevonult katonának. Már ötödik éve katona. Azt mondta tavasszal, ha minden jóra fordul, mehet haza, és újra kezdi. Később, ahogy messzebb került a front, és mind kevesebb orosz katona járt erre, Ivan kapitányt bevezényelték a városba, onnan járt ki néha — mostanában egyre kevesebbszer. Csak akkor, ha jószágot rekvirál- tat, terményt, vagy más egyebet... Innen soha nem vitetett munkára embereket, fogatokat sem rendeltetett — a híd miatt. Ivan kapitány hátrament a teherautóhoz, leengedte a kocsi oldaldeszkáját, segített az embereknek leszállni. Három civil ült a kocsiban, hátul. Jöttek, hogy megnézzék a szamosháziak nagy nekibuzdulását. Az egyik az új főispán, a másik a szolgabíró, a harmadik pártember, a kommunisták titkára. A főispán is tanár volt ezelőtt. Barna arcú, nevetős szemű. Erős, izmos testű: ki- kupálódott, jól felöltözött paraszt. Könnyen megjegyezhető neve volt: Balogh István. örült, hogy Bálint falu élére állt, és hogy a szamosháziak nekikezdtek a hídépítésnek. Bálint azt mondta, 'ha felépül a híd, megy vissza az iskolába. Alig várja, hogy taníthasson. „Nem mész te vissza a gimnáziumba! • — gondolta magában a főispán. — Ezt a hidat még építsétek fel, ha tudjátok, de aztán bejössz mellém a főispánságra, ilyen emberek kellenének nekem!” Ivan kapitány — jól tud JOG ÉS KÖTELESSÉG A MŰVELŐDÉS D55S9 h0gveaiődé's jog, ma már aligha szorul magyarázatra. Évtizedek óta magától értedődik, hogy a legrátermettebb, legalkalmasabb fiatalok egyetemre, főiskolára mennek, hogy a munkahelyek kedvezményekkel segítik dolgozóikat a továbbtanulásban. Az állam ösztöndíjakkal támogatja a legjobbakat, hogy idehaza vagy külföldön szerezzék meg a szükséges tudást. A szocialista állam sokrétű, gyakran már észre sem vett, és nem mindig kellőképpen értékelt kedvezményekkel egyszersmind túl Is lép a jogok szimpla deklarálásán, megteremti annak lehetőségét, hogy e jogok az egyéni tehetség, szorgalom arányában ténylegesen érvényesüljenek is. Ezzel máris eljutottunk a művelődésnek (tanulásnak) kötelességként jelentkező igényéhez. Nyilvánvaló ugyanis hogy a társadalom, amely átmenetileg áldozatot vállal egyes tagjainak tanulása érdekében, joggal várja el, hogy áldozata.ne legyen hiábavaló, s a megszerzett tudás, műveltség majd a lehető legnagyobb mértékben kamatozzék az egész társadalom javára. A művelődés ilyen alapon is kötelesség, de ha csak a fenti szempontból vizsgálnánk a kérdést, óhatatlanul beszűkítenénk a szervezett oktatásban részt vevőkre, holott a művelődés fogalma az oktatásnál, a tanulásnál jóval szélesebb körű. A művelődés magában foglalja az alkotás, a közvetítés, a felhalmozás, az elsajátítás, sőt az irányítás mozzanatát is. Ezek természetesen nem választhatók el élesen egymástól, vannak olyan tevékenységi formák, amelyek egyszerre több mozzanatot is tartalmaznak (az amatőr színjátszás például az alkotás, a közvetítés és az elsajátítás mozzanatát). Amit a hétköznapi szó- használatban művelődésen értünk, abban az elsajátítás mozzanata dominál. Egy nagyon alapos és átgondolt tanulmány (Bényei Miklós: A művelődéspolitika fogalmáról; Alföld 1977/7.) így határozza meg az elsajátítás fogalmát : „ ... az ismeretek, a szellemi javak befogadása, a személyiség részévé alakítása: pl. tanulás, olvasás, tévénézés, zenehallgatás, múzeumlátogatás, amatőr mozgalom, szakmai képzettség megszerzése, stb. Sohasem pasz- szív szemlélődés (hallgatás, jelenlét), hanem gyötrelmes, gyönyörködtető munka, mindig aktív tevékenység.” A művelődés kérdései mindig jelentős helyet foglaltak el a politika egészében, most azonban még a korábbi helyzethez képest is növekedett a művelődési és ezzel összefüggésben a művelődéspolitikai kérdések iránti érzékenység. Ezt bizonyítják a XI. kongresszus határozatai, bizonyítja a közművelődési törvény megszületése,1 de bizonyítja az a tény is, hogy a szocialista brigádok vállalásaiban egyöntetűen nagyobb súly- lyal esik latba a korábbiaknál igényesebb kulturális vállalások formalizmustól mentes teljesítése. De vajon mi az oka e megnövekedett érzékenységnek? Kampányról van-e szó vagy a társadalmi fejlődés nyomán szükségszerűen előállított helyzetről? Bár a kampányjelleg olykor fölfedezhető a művelődésügyi kérdések kezelésében, kétségtelen, hogy a kultúra szerepének mostani növekedése hosszú távon érvényes tendenciát jelez. A fejlődés maga kényszerítette rá a társadalmat a művelődés jelentőségének pontosabb felismerésére, s az sem véletlen, hogy ez éppen most történik, és nem ezelőtt egy-két évtizeddel történt. A szocialista társadalom ugyan jellegéből következően mindig igen fontosnak tartotta az emberek tudásának, műveltségi szintjének emelését, s korábban is sokat tett ennek érdekében, az igény azonban most parancsolób- ban jelentkezik, mint ezelőtt bármikor. országok R szocialista ESSSSSSSSS nek, így hazánknak is végig kellett mennie az iparosodás nehéz időszakán. A modern ipar és az iparszerűen termelő mezőgazdaság kialakulása és az azzal összefüggő társadalmi átalakulás műveltebb embert kíván. A gazdaság ma már szinte csak a műszaki-technikai fejlődésre számíthat, növekedésében túlsúlyba jutottak az intenzív tényezők, a termelés bővülésében a korábbinál összehasonlíthatatlanul nagyobb a beruházások hatékonyságának, s vele együtt a szakképzettségnek a jelentősége. A művelődés, illetve a műveltség fogalma természetesen tartalmazza a szakmai képzettség állandó .továbbfejlesztését, de korántsem csak azt. Ahogyan néhány évtizeddel ezelőtt még az úgynevezett reálműveltség rangjának elismeréséért kellett küzdeni, s azt kellett bizonyítani, hogy a gyakorlatiműszaki ismeretek semmilyen téren nem alábbvalók az elvont elméleti ismereteknél, ma mintha az ellenkező magyarul — azt kérdezte, jár-e mindenki rendeden dolgozni a hídhoz. Nincs-e egy kis fegyelmezésre szükség, mint a múltkor? Angyal Sándoréknak ösz- szevillant a szemük. „No Bálint, most mondd meg ... sorold csak fel, hogy melyik gazda húzza ki magát. Aztán veress rájuk Ivan kapitánnyal... Most, Bálint, most!” — Jön mindenki! — mondta Bálint. — Nincs baj. Küldje be Soós keresztapá- ékhoz az oroszokat? Ha Ivan kapitány valahova bemegy, annak foganatja van. — Ákoromis! — fenyegetőzött Ivan nevetve. A szegények morogtak, Bálint hogy mondhatott ilyet! Letették a szerszámaikat, feljöttek a töltésre. Ahogy összegyűlt a nép, a főispán rövid beszédet mondott. Éppen úgy ejtette a szavakat, mint akármelyik paraszt, csak a beszéde volt okosabb. A földosztásról szólt: tavasszal kimérik a Tisza grófok földjét! Ez biztos! Mert könnyebb lenne a Szamos vizének visszafelé folyni mint valakinek azt megakadályozni, hogy Magyarországon új világ legyen ... Ennek az új világnak pedig fundamentuma a földreform. (Folytatjuk) vélemények jutottak volna túlsúlyra a társadalom viszonylag széles rétegeiben. Jó szándékú emberek is hajlamosak mindent és mindenkit csak a termelés szemszögéből megítélni, és sommásan fölöslegesnek vagy legalább jelentéktelennek tartani, ami nem segíti közvetlenül, tonnákban, darabszámban mérhetően. Ez a szemlélet abból az időszakból maradt meg, amikor az alapvető igények kielégítése megkövetelte a termelés mindenáron való növelését, mostanra azonban egyértelműen túlhaladt rajta az élet, furcsa paradoxonként túlhaladtak rajta az anyagi termelés igényei is. A szocialista társadalom továbbfejlesztésének objektív érdekei és szükségletei útjában állnak az olyan törekvések, amelyek csupán a technikai fejlődés primér követelményeit ismerik el mérvadóknak. Amikor a „miből élni?” kérdését fölváltja a „hogyan élni?”, amikor gyakran lehetünk tanúi, hogy emberek tönkremennek, vagy egyéb cél híján korszerűtlen kispolgári életcélokat tűznek maguk elé, mert nem tudnak mit kezdeni a leggyakrabban még igen viszonylagos jómóddal sem, akkor nyilvánvaló, hogy a művelődés szerepe sokkal nagyobb, mint korábban volt. A művelődés rendkívül szorosan kapcsolódik az emberi-társadalmi tevékenység egészéhez. Ebben a termelő munka a döntő, de beletartozik a teljes szabad idő eltöltése is. A kettőt nem is lehet elválasztani, hiszen a harmonikus, kiegyensúlyozott. elégedett ember számára a kedvvel, örömmel végzett munka és az értelmesen eltöltött szabad idő valójában nem válik el élesen. A szocializmusban a munkának van egy lényeges mozzanata, az az eleven tudat, hogy az emberek saját teljesítménye összefügg a közösség boldogulásával, a társadalom fejlődésével, s egyúttal e munka a saját személyiség kibontakozása szempontjából is hasznos, értelmes. Ennek belátásához bizonyos fokú műveltségre van szükség, ugyanakkor ez megváltoztatja az ember viszonyát a munkához. A művelődés maga is a munkavégzésnek, a termelőerők, a társadalmi viszonyok fejlesztésének, a társadalmi haladásnak alapvető feltétele, a társadalmi élet része. Ez azonban csupán egyik lehetséges összefüggés a művelődés és a társadalom fejlődése között. Ugyanez megvan a művelődés és a szükségletek viszonyában is: az új szükségletek kielégítése kényszeríti a társadalmat a művelődésre, a műveltebb embernek viszont változnak az anyagi és a szellemi igényei, vagyis a nagyobb műveltség új igényeket teremt. Amikor (természetesen csak vázlatosan és szinte csak találomra kiemelve néhány összefüggést) bizonyítottuk a művelődés és a társadalmi fejlődés kapcsolatát, egyúttal választ adtunk arra a kérdésre is, hogy miért nem csupán jog, miért kötelesség a művelődés? szocialista társadalomban az ember egyre teljesebben integrálódik miközben megtartja, sőt növeli személyiségének autonómiáját, azaz nem olvad fel, nem asszimilálódik, hanem tudatosan azonosul a társadalom céljaival és vállal részt e célok elérésében. Együtt gyarapszik, együtt boldogul a társadalommal, attól függetlenül s különösen azzal szemben nem érheti el céljait, nem érvényesítheti érdekeit. A művelődés és a társadalom fejlődése ezer szállal kapcsolódik egymáshoz, nyilvánvaló tehát, hogy az egyénnek kötelessége a társadalommal (és önmagával) szemben e fejlődés elősegítése minden lehetséges eszközzel, így a művelődés eszközével is. Bistey András R fejlett Csónakos csendélet Fotó: T. K. L.
