Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-28 / 202. szám
1977. augusztus 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 — Itt, ha esik az eső, akkora a sár, hogy mozdulni nehéz benne. Tudja, mit próbált az én leánygyermekem? Óvodába is járt, innen az isten háta mögül. Hogyan? A tanyához közel a Kétpóra vezető vasút megállója. Elballagott odáig. A vonaton várta egy tanító néni, aki Szolnokról napjában oda utazott. Állt a peronon, s hívta a gyerekeket, oda szánjanak fel. Mint kotlós a csibéit, összegyűjtötte őket. Most is így van, csakhogy már iskolába jár vonaton. Hát ennek is vége lesz jövőre! Várja már nagyon a feleségem is. Ha megbetegszik a gyerek, gondolkodhat: böjtölje ki a heti egyszeri rendelést Kétpón, vagy induljon neki, a messzi gyalogúinak Miklósra? Mert hiába, Törökszentmiklós szenttamási kerülete ez, messze esik a várostól! Rajzik Mátyás tizedik éve lakik családjával az egykori cselédlakásban. Valamelyest javítottak már rajta. Van villanyuk, és nem döngölt föld a parányi lakás alja. Csakhogy két gyerekkel alig férnek benne. A hosszú házat egy hónapja egyedül lakják, két szomszéd már elköltözött a sorról. Rajzikék is odamennek, ahová a többi állami gazdasági építkező. A város szélén új utcasor emelkedik. Ingyen telken, 60—70 ezer forintos gazdasági kölcsönnel gyönyörű nagy házakat húznak fel. Rajzik Mátyás most alapozott. Ahogy a leendő otthonhoz érkezünk, köszön erre is, arra is. Munkatársai dolgoznak egy-egy házon. — így szoktuk. Egy szabad szombat, egy vasárnap, pár nap az éves szabadságból, és felhúzunk egy házat. Mivel sokan építünk, így kisegítjük egymást. Nekem is jól jön majd a komák segítsége. Az egyik új ház ablakából nézzük az utcasort, a szor- goskodókat. Pár kilométerrel odébb, így néztük Rajzikék mellett, a kiszedett ablakú házból az elköltözők elhagyott, felesleges holmiját. Ócska tűzhely, fazekak, lomok. Az új, szép családi házakba már nem kell ilyesmi. — Azért nincs már ablaka, ajtaja a lakásnak — mondja Babinszki Mihály, a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság vállalati szakszervezeti bizottságának titkára — mert így bizonyosan nem „foglalja el” senki. Ugyanis átmenetileg vállalnák fiatal családok, hogy elélnek a régiben, míg jobb nem kerül. De hiába, ezek a házak csak arra valók már, hogy anyagát megkapja az elköltöző, hogy nyoma se radjon. Felejtse el még az is, aki itt élte élete nagyját, hogy lehet, lehetett így is élni. Az út mellett, ahol gépkocsink fut, hatalmas traktor húzza a tárcsákat. A titkár itt is, ott is kimutat. Egykori cselédházak helyére emlékszik még. Ott is sima, szántva már a föld, legfeljebb vályogos színe mutatja, valamikor családok éltek rajta. A megye állami gazdaságaiban több mint háromszázötven egykori cselédlakást tartanak számon, amelyek állnak még, s bennük családok élnek. Törökszentmiklós környékén van a legtöbb. Hetvenkilenc cselédlakás felszámolására készítettek tervet. Ügy, hogy építési kölcsönnel, lakásvásárlási támogatással segítik az ott élőket. Csak az idén harminchat cselédlakásban élő gazdasági dolgozónak majdnem kétmillió forintot adnak. A kölcsön a törzsgárdaszabály- zat szerint vissza is fizetendő, meg nem is. Ha valaki tíz évig hűséges marad a munkahelyéhez 20, ha tizenötig újabb 20 ezer forint visszafizetésétől mentesül. Rajzik Mátyás bognár is kapott hetvenezer forintot. Mivel rövidesen húszéves dolgozója a gazdaságnak, negyvenezer visszafizetése már nem fájdítja a fejét. A szomszédja, Csordás Miklós —, aki épp egy hónapja költözött ei —házat vett Török- szentmiklóson, hasonló munkahelyi támogatással. — Ebben az ötéves tervben 8—10 millió forintot szánunk arra, hogy dolgozóink cselédlakásokból családi házba költözzenek. Persze nem ilyen egyszerű a dolog, hiszen nekik is takarékoskodniuk kell, nagy pénz egy ilyen szép ház, amit itt, az újsoron látunk. — Babinszki Mihály nagyon bízik benne, hogy sikerül a tervük. — Akkor van nehéz dolgunk, valóságos agidációs munkánk, amikor egy-egy idősebb házaspár ügyén, sorsán szeretnénk segíteni. Azt mondják, ők már nem vállalják a sok kiadást, nem vállalhatják. Aztán az is igaz, hogy a pusztán, a tanyán rengeteg állatot, aprójószágot tarthatnak. Bár nagyok az ingyentelkek, s általában a miklósj eladó házaknak is van nagy udvara, mégse biztos, hogy ugyanúgy pénzelhetnének a házi tájiból, mint a cselédportán, A fiatalok gondolkodása egészen más. ók jobb körülmények között akarják feine» vélni a gyerekeiket, s maguk is vágynak a kényelmesebb életre. — Azt mondom én is, vígasztalom a feleségemet: meglásd, elmehetsz te még a tanult szakmádba is dolgozni, ha a városban élünk. Aztán a most egyéves kisfiúnk már nem vonaton jár majd Kétpóra, óvodába, iskolába. •— A harmincötéves Rajzik Mátyás kedvtelve nézi a múlt vasárnap készített százhúsz műkövet. Díszes. cifraköves aljú lesz az új ház. És legalább ötször akkora, mint a mostani hajlék! Szép családi, házak. 100 négyzetméteres, két-három- szobás lakások épülnek egy sorban Törökszentmiklóson. Az egykori cselédházak emléke velük, általuk vész a homályba. S. J. Épül az új ház Fotó: Kőhíd! Imre Magyar számítógépek Csehszlovákiának Tejbisztró, étterem Bővítik az üzlethálózatot Még az idén jelentősen korszerűsíti és bővíti üzlet- hálózatát a tiszazugi községekben a Kunszentmárton és Vidéke Áfész. Öcsödön már a nyár végén megnyitják a régi szikvízüzem és cukrászüzem-helyiségek- ből kialakított ifjúsági presz- szót. Az átalakítási munkákra és új berendezések vásárlására 200 ezer forintot költött ,a szövetkezet. November 7-re átadják a kunszentmártoni piactéren épülő tej- bisztrót. Tiszasason egymillió forintos költséggel felújítják a szövetkezeti kisvendéglőt, amelynek egyúttal a konyháját is korszerűsítik. Egy háromszáz négyzetméter alapterületű ABC-üzletet építenek Szelevényben, amelynek megvalósításához 3 millió forint támogatást kap a szövetkezet a SZÖVOSZ- tól. Ugyanott a régi vegyesbolt helyiségeivel bővítik a vendéglőt és a presszót. A felújítási, hálózatbővítési munkákkal egyidőben még az idén megkezdik a helyi Tö- VÁLL kivitelezésében, tízmillió forintos költséggel épülő, 600 négyzetméter területű kunszentmártoni új Körös étterem alapozását is. Az év utolsó negyedében szerelik fel egy prágai nagyáruházban az 50. magyar R—10-es számítógépet, amelyet a Videoton szállított eddig a csehszlovák partnereknek. A vállalat 1973-ban 500 ezer, az idén pedig nyolcmillió rubel értékű számítástechnikai berendezés és felszerelés csehszlovákiai szállítására kötött szerződést. A KGST egységes számítás- technikai rendszeréhez illeszkedő R—10 számítógépen kívül sokféle adatgyűjtő berendezést, displayt, sornyomtatót is exportálnak Csehszlovákiának, SZEMÉLYES CIZDISÍGI DÖNTÉSEK ellenőrizhetjük önmagunkban: mi jut eszünkbe a „gazdálkodás” szó hallatára. Alighanem csupa millió meg milliárd — amit köznapi, olvasói nézőpontból soknak, vagy kevésnek minősíteni sem könnyű —, csupá bonyolult fogalom: a beruházás, az értékesítés, az export és társai... De mi a helye a szélesen hömpölygő gazdasági folyamatokban a soknullás számok özönében az egyénnek; jut-e egyáltalán hely itt számára? Sok látszat és nem kevés tévhiedelem utalja a kizárólagos magánügyek sorába mindennapos kapcsolatainkat a gazdálkodással. Első látszatra valóban már-már a szerelmi vallomás személyességével rokonítható a bolti pultnál előadott vásárlói kérelem, annak a döntésnek a magánjellegéről nem is szólva, hogy egyáltalán el- költjük-e pénzünket, vagy inkább OTP számlánkat gyarapítjuk. A látszatokat — s bevezetőül ez a csekély önbírálat sem felesleges —, a tájékoztatás, tehát a sajtó, a televízió bizonyos sajátos szóhasználata is fölerősíti. Ki ne hallotta volna a nyilatkozó kereskedelmi illetékest, aki nem arról beszél, hogy áruját eladja, hanem hogy a lakosságot „ellátja”, sőt: „gondoskodik” az áruellátásról... Innen pedig már egyenes út vezet az egyén gazdasági szerepét torzító látszatok társadalmi-termelési okaihoz. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a hiánygazdálkodás, a túlzottan központosított gazdaságirányítás egy egész történelmi korszakban szükségképp állította elő azt a nézetrendszert, amelyben nem jutott hely a személyes gazdasági döntéseknek. Hogyan is jutott volna, ha — mondjuk — a kabátvásárlás intézményesen azt jelentette, hogy jut-e mindenkinek lódenkabát? Maradjunk is példánknál: a ruházati forgalomnál, amely kitűnően szemlélteti az egyéni gazdasági döntések teljességgel megváltozott szerepét. Nos, a ruházati forgalom most már tartósan elmarad a tervezettől: a kiskereskedelem ruházati eladásai, folyó áron, 1976-ban 1 százalékkal, az idén májusig pedig az előző év azonos időszakához képest, a tervezett 6,6 helyett 4,8 százalékkal nőttek. Gyorsan tegyük hozzá: a folyó ár megjelölés ebben az esetben azt jelenti, hogy az áremelkedéseket figyelembevéve a ruházati forgalom valójában nem nőtt, hanem csökkent. Vagyis: a lakosság — az adott árakon és választéki összetételben — nem hajlandó az értékesítési tervet teljesíteni. Más szóval: a lehetséges vásárlók közül sokan úgy döntöttek, hogy köszönik szépen, ezt nem kérik .... Talán mondani sem kell, hogy ez a döntés valójában széles népgazdasági hatáshullámzást kelt, hiszen befolyásolja az iparág kapacitáskihasználását, nyereségét, anyaggazdálkodását. Azt pedig végképp felesleges hozzátenni, mennyire ódon, már-már nevetséges, ha ilyen körülmények között a ruházati cég igazgatója azt nyilatkozza, hogy ellát bennünket és gondoskodik rólunk, ahelyett, hogy — szíves elnézésünket kérve — jelezné: mit akar tenni, hogy értékesíthessen. Ez a mi képzeletbeli igazgatónk azonban korántsem áll egyedül nézeteivel. A világ közgazdasági szakirodaimában — és a gazdálkodás gyakorlatában — megoszlanak a nézetek az egyén döntési szerepéről, lehetőségéről. Bármily különösen hangzik: a tőkés monopóliumok modern gyakorlata voltaképpen az iménti igazgatói állásponttal rokonítható. J. K. Galbraith, a kapitalizmus raffináltan okos védelmével világhírűvé vált amerikai közgazdász sokrétűen ábrázolja azt a folyamatot, ahogyan a monopóliumok megtervezik, természetesen a fogyasztói beleszólás teljes mellőzésével, mit állítanak elő öt-tíz év múlva, gondoskodván arról is, hogy reklámmal, a termék presztizs-rangra emelésével, a vásárló — ha tetszik neki, ha nem — feltétlenül megvegye azt. Másfelől pedig, a nyugati köz- gazdasági elméletben mindmáig érvényesül e nézetek ellenkezője is: az odaát nagyhatású, úgynevezett határhaszon-elmélet — túlzó végletességgel — kizárólag a személyes döntésekből, a szubjektív haszonérzésből kiindulva próbálja ábrázolni a gazdaságot. Nálunk a tervezett-szabályozott piaci hatások érvényesülnek a gazdálkodásban, ami azt jelenti, hogy az országos tervek végrehajtása közepette messzemenően számolnunk kell az egyéni igényekkel, döntésekkel. A gyakorlatban ez bonyolult folyamatot jelent, mivel a személyes — de tömeges — gazdasági döntések egész sor ponton meghatározóak. Példánkban utaltunk már a fogyasztói keresletre, mint e döntési folyamat lényeges mozzanatára; ide sorolhatók a lakosság megtakarításai, továbbá: a divatigények, s bizonyos megrögzött — például étkezési, szórakozási — szokások. Ez Utóbbiak ny°mban jelzik azt is, ' hogy a személyes gazdasági döntéseket, Uletve az országos, népgazdasági terveket, prognózisokat korántsem valamilyen merev és hajlíthatatlan kapcsolatrendszer fűzi össze. Ellenkezőleg: kétoldalú és szüntelen kölcsönhatás érvényesül itt. A vásárlói, fogyasztói szokások sorában nem kevés akad, amelyet — az igénykielégítés mellett — változtatni, korszerűsíteni kell; elég csupán bizonyos egészségtelen étkezési szokásokra utalni. A kölcsönhatás másik oldala pedig, hogy az egyéni gazdasági döntéseket tanulmányoz- va-mérlegelve célszerű mindig pontosítani és módosítani a terveket is. Tábori András Feldolgozzák, úgy kerül a piacra Huszonnyolc vagon halat értékesít az idén a most huszonöt éves Felszabadulási Halászati Termelőszövetkezet. Az élő Tiszán, a holtágakon és a nagyobb csatornarendszereken, mintegy 3800 hektárnyi vízfelületen halászó 97 szövetkezeti tag zsákmányának egy részét — 3—4 vagonnal évente — élőhalként exportálják. A szövetkezet szolnoki feldolgozótelepén naponta két-három mázsa keszegfélét és minőségi halat tisztítanak, szeletelnek és csomagolnak a megye élelmiszer- és vendéglátóüzletei részére. A jubiláló halászati termelőszövetkezet idei árbevétele megközelíti a 15 millió forintot. A szeletelt hal nagy részét - havonta mintegy 3 ezer tálcával - zsugorfóliába csomagolva adják el (Fotó: T. F.) Pacsér Bélán« amúrt és busát darabol az elektromos szeletelőgéppel (Fenti képűnk) Cselédlakásból — családi házba ^
