Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-25 / 199. szám

a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. augusztus 25. SZOLNOK MEGYEI Néplap Ifjúságvédelmi őrjáraton B kiskorúak és a nyugodt szülék 1977. AUGUSZTUS 25., CSÜTÖRTÖK LAJOS NAPJA A Nap kél: 4.53 —, nyugszik: 18.39 órakor. A Hold kél: 16.11 nyugszik: 0.54 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Nyugat felől erősen csökkenő felhő­zet, eleinte egy-két he­lyen kisebb eső. Mérsé­kelt északi szél, hideg éjszaka. A várható leg­magasabb nappali hő­mérséklet 19—24 fok között. Louis-lntoine-Léon Kétszáztíz évvel ezelőtt, 1767. augusztus 25-én született Louis- Antoine-Léon de Saint-Just francia forradalmár, a jakobinus diktatúra egyik kimagasló veze­tője. A forradalom hulláma hozta felszínre. 1792-ben a Konvent tagjának választották; itt a ki­rály pere alkalmából mondott ragyogó szónoklatával tűnt ki. Aktívan részt vett az 1973. évi jakobinus alkotmány kidolgozá­sában. 1793-tól az úgynevezett Közjóléti Bizottság tagjaként tevékenykedett és beszédeiben elszántan harcolt a girondisták, majd a hébertisták és a cfanto- nisták ellen. Mint a rajnai, majd később az északi hadsereg konvent-biztosának, jelentős sze­repe volt a forradalmi hadsereg felállításában, megszervezésé­ben, kellő felszerelésében, s a frontokon aratott győzelmeinek előkészítésében. Elméletileg Rousseau nyomán a természetes egyenlőséget hir­dette és sokat tett a legszegé­nyebb rétegek érdekében. A thermidori ellenforradalmi for­dulat napján — 1794. július 27- én — Robespierre-V£l és más jakobinus vezetőkkel együtt el­fogták, majd másnap kivégezték. Ady-minikönyv Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából a Corvina Kiadónál szep­temberben Ady-minikönyv jelenik meg, amely a „pári­zsi korszak” talán világszer­te legismertebb költemé­nyének, a „Párizsban járt az ősz”-nek 13 különböző nyel­vű fordítását tartalmazza, kiváló fordítók tolmácsolá­sában. A kötetet magyar képzőművészek Ady portréi illusztrálják. TISZBSZŰLŰSÜN Parkettázzák az iskolát Hamarosan befejezik a ti­szafüredi költségvetési üzem építői a tiszaszőlősi általános iskola korszerűsítését. Kívül újravakolták az épületet, festették és parkettázták a tantermeket. A megszépített tantermekben kicserélik a kályhákat is — így a koráb­binál Sokkal jobb körülmé­nyek között kezdhetik a tan­évet a szőlősi pedagógusok és a diákok. Felújítják a Kaparócsárdát A 33-as műút mentén, a Hortobágy határában áll a tiszafüredi áfész egyik ital­boltja: a környékbeliek úgy hívják a Kaparócsárda. A szövetkezet vezetősége a kö­zelmúltban úgy döntött, hogy a következő idegenforgalmi idényre kibővítik, felújítják. A tervek szerint gépkocsi­parkolót és kerthelyiséget alakítanak ki, továbbá tájje­legű ételek árusítására is al­kalmassá teszik a csárdát: konyhát építenek hozzá. Vándorgyűlés Az energia- gazdálkodásról A városrendezési tervek­ben szereplő lakónegyedek lakásaiban jelentős villa­mos energiára van szükség. Az azonban már megfonto­landó, hogy a háztartások termikus fogyasztását — meleg víz, főzés, sütés hő­igénye — is villamos energiá­val oldják meg, vagy más energia szolgáltassa azt. Gáz-, illetve villanyboyler, gáz- vagy villanysütő lesz-e egy lakásban, azt népgazda­sági és más gazdaságossági, biztonságtechnikai megfon­tolások döntik el. Többek között ezekről a problémákról lesz szó a Ma­gyar Elektrotechnikai Egye­sület idei vándorgyűlésén. Résztvevői áttekintik és megvitatják az energiagaz­dálkodás jelenlegi helyzetét és jövőjét, a villamosener- gia-ipar és a fogyasztók szempontjából. Megbeszélik a magyar villamosenergia­rendszer erőművi és háló­zatfejlesztési kérdéseit, a villamosteljesítmény-gaz- dálkodás hazai gyakorlatát, összehasonlítva a külföldi tapasztalatokkal. A Magyar Elektrotechni­kai Egyesület XXIV. ván­dorgyűlésének augusztus 25. és 27. között ad otthont Szol­nok. Ifjúságvédelmi őrjáratra indultunk a városi tanács és a járási hivatal gyámügyi csoportjának, művelődés- ügyi osztályának dolgozói­val, az ifjúgárdistákkal, és a rendőrökkal. Az ellenőrzés este 7 órától 11 óráig tartott Jászberényben és a járás­ban. A jászberényi Lehel film­színház melletti park csend­jét a moziból kitóduló tömeg zaja verte fel. Azután újból csendes lett az utca. A Kő- hídi vendéglőből zene szűrő­dött ki, bent néhány asztal­nál csendesen dúdorásztak, egy másiknál „csak” ittak. Igazoltatás. Az egyik asztal­nál a söröző társaság tagjai L. Attila, N. Sándor és E. Pál mindhárman jászjákó- halmi lakosok, egyikük sem volt 16 éves. A rendőrség Kispál Zoltán felszolgáló el­Elstt alkalommal Molnár szakmunkások versenye Törökszentmiklóson A hét végén — augusztus 27—28-án — tartják Török­szentmiklóson a Gabonafor­galmi és Malomipari Válla­lat kultúrtemében a 30 éven aluli molnár szakmunkások kétnapos versenyét. Ezt a szakmai vetlékedőt első al­kalommal rendezik meg. A versenyre tizennyolc megyéből — Fejér megye nem küldött résztvevőket — harminchatan érkeznek és mérik össze tudásukat. Az első napon írásbeli felada­tokat oldanak meg a fiata­lok, a másodikon pedig gya­korlati versenyre, illetve az eredményhirdetésre kerül sor. A vetlékedőket a Gabo­naforgalmi és Malomipari Vállalat KISZ-bizottsága rendezi. Tényleg elfelejti — Ki adta azt a tanácsot, hogy köhögés ellen ricinus­olajat vegyen be? — kérdezi az orvos csodálkozva a be­tegtől. — Az egyik barátom.'-Azt mondta, hogy vegyek be két kanál ricinusolajat, és akkor nyomban elfelejtem a köhö­gés ti Plusz 38 fok Törökországban Törökország nyugati ré­szében 35 év óta kedden mérték a legmagasabb hő­mérsékletet: 38 Celsius-fo- kot. Meteorológusok szerint a rendkívüli hőséget a Föld­közi tenger déli medencéjé­ből behatolt magasnyomású légtömegek okozzák. len szabálysértési eljárást indított. Szolídabban, cólát szür­csölgetve szórakozott a jász­telki presszóban V. Erika és K. Éva. Igaz a szeszes ital enyhe túlzás lett volna, hi­szen a kislányok közül az egyik 12, a másik 13 éves volt. Jászjákóhalmáról ke­rékpáron rándultak át Jász­telekre. Hazafelé már ren­dőri kísérettel mentek. Jászalsószentgyörgyön a Vadas csárdában az egyik asztalnál kártyacsata dúlt. Akik körülülték a „bankot”: K. Ferenc, B. Pál és T. Jó­zsef gimnazisták, fiatalko­rúak. Az egyetlen felnőtt Dózsa György, Jászalsószent- györgy Hold utca 48. szám alatti lakos. Ellene a rendőr- - ség szabálysértési eljárást indított. N. Frigyes, fiatalkorú a késő esti órákban motorozott La Manche átúszási rekordja Rekoridő alatt — 8 óra és 45 perc alatt — úszta át va­sárnap egy 17 éves egyiptomi diák a La Manche csatornát. Az előző rekordot 1976-ban egy angol fiatalember állí­totta fel: neki 8 óra 60 per­cig tartott az út Dovertől a francia partokig. Kétezer éves fogadó A Tác melletti Gorsiumban kétezer éves vendégfogadó maradványait tárják fel a régészek. A hatalmas római kori épület falai között kap­tak szállást a tartománygyű­lésre a városba érkezett kül­döttek. A vendégház 260 kö­rül elpusztult, fölötte a IV. században lakóházak sorát építették fel. Ezek között vezetett a későbbi város egyik főutcája. fl Dráva mentén Elszaporodtak a teknősök A Dráva mente mocsaras holtágaiban elszaporodtak a teknősök. A vízparti meleg homokföldekből most bújik ki a teknősök új nemzedé­ke. A Dráva mentén élő mo­csári teknősök számát több százra teszik és számos nagy példány is akad közöt­tük. Kémes határában pél­dául viszonylag kis terüle­ten — legalább negyven sütkérező teknőst figyeltek meg egyszerre, köztük har­minc centiméter hosszú, négy-öt kiló súlyú állatokat. másodmagával, személyazo­nossági igazolvány és veze­tői jogosítvány nélkül. A közút biztonságának veszé­lyeztetése miatt ellene is el­járás indult. P. Évát és T. Erikát a jár­őr a sötét országúton állítot­ta meg. Az idősebb 13, a másik 11 éves, stoppolni akartak, mivel a szomszéd megyében laknak. A járőr hazakísérte őket, és figyel­meztette a szülőket, akik közönyösen vették tudomá­sul, hogy gyereklányuk este tíz óra után előkerült vala­honnan ... Ifjúságvédelmi őrjárat ta­pasztalatai: a korábbi ellen­őrzésekhez viszonyítva ke­vesebb a kirívó szabálysér­tés. Sok viszont a felnőttek felelőtlensége, elképesztő egyes szülők közönye, „nyu­galma”. — illés — Szovjetunió Mi lett volna, ha nincs Október? Versenyfelhívás középiskolásoknak Történelmi dokumentumok, valamint korabeli fotók elevení­tik fel a Szovjetunió legújabb, szeptemberi számában a világ első szocialista állama megszü­letésének történelmi pillanatait. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója al­kalmából több cikket olvasha­tunk a forradalom eredményei­ről. Mi lett volna, ha nincs Ok­tóber ? — teszi fel a kérdést Va- gyim Zaglagyin professzor, s mindjárt meg is adja rá a fe­leletet az Október és szocializ­mus című írásában. Riportot olvashatunk a sok­millió iskolázott, műszakilag képzett szakemberek közül hat olyan munkásról, akik a Vörös Proletár Gyárban egy brigádban dolgoznak. A Szántóvetők nem­zetsége című riport egy föld­műves család történetével is­mertet meg. Az úszó jégtáblára telepített tudományos állomásról, a víz­alatti vulkánokról, a mestersé­ges legelőkről az Erről-arról ro­vatból értesülhetünk. A Szovjet­unió című folyóirat mellékleté­ben a többi között bemutatkoz­nak a magyar és leningrádi szí­nészhallgatók, egy másik cikk pedig egy évezred pénzeit vo­nultatja fel Rudabányáról. A 9. szám közli a középisko­lások számára immár hagyomá­nyosan megrendezésre kerülő ..Ki tud többet a Szovjetunió­ból a Szovjetunióról” című ve­télkedősorozat versenyfelhívását. UVEGPRLRCXOXBT Csak rendel­tetésszerűen A belkereskedelmi és a ne­hézipari miniszter együttes rendeletet adott ki az élel­miszeripari üvegpalackok rendeltetésszerű használa­táról. A rendelet előírja, hogy a mellékletben felsorolt mintegy 15 fajta — például boros, sörös, pálinkás, gyü- mölcsszörpös, mézes, ecetes, étolajos stb. — betétdíjas üvegpalackot csak rendelte­tésének megfelelően szabad felhasználni, vagyis azokban háztartási vegyianyagokat, vegyszereket, festési segéd­anyagokat tölteni, illetve forgalomba hozni tilos. A rendelet hatályba lépett. Közlemény Permetezés Mezőtúron A mezőtúri városi tanács vb termelésellátás-felügye­leti osztálya értesíti a város lakosságát, hogy 1977. au­gusztus 29-től 31-ig a megyei növényvédő és agrokémiai állomás gépei a közterülete­ken az amerikai fehér szö­vőlepke ellen permeteznek Ditrifon 50 WP permetező­szerrel. A fák alól az aljnö­vényzetet kaszálni, szedni és takarmányozásra felhasz­nálni a munka befejezésétől számított 10 napig nem sza­bad,' Nagyvázsonyban a néprajzi múzeumban látható Pintér Ru­dolf egykori rézműves eredeti formában helyreállított réz­műves műhelye. A kis épületben kiállított szerszámok és munkaeszközök egy kiveszőben lévő iparág értékes emlékei. Biztosítás, biztonság - figyelmeztet a szolnoki autóbusz-pá­lyaudvar Kolozsvári úti sarkán álló hirdetőoszlop. Az utcában játszadozó kíváncsi gyerekeknek azonban korántsem nyújt biztonságot ez a reklám ... Szakmunkástanulók területi versenye A Szolnok megyei KISZÖV lesz a házigazdája október­ben tíz alföldi megye ipari szövetkezeteiben dolgozó szakmunkástanulók területi szakmai versenyének. Bács- Kiskun, Békés, Borsod, Csongrád, Hajdú-Bihar, He­ves, Szabolcs-Szatmár, Pest, Nógrád és Szolnok megyé­ből száz harmadéves tanuló vesz részt a versenyen, ame­lyet az Alkotó ifjúság pá­lyázat keretében rendez az OKISZ szervezési osztálya. A fiatal szakmunkásjelöltek kőműves, bútorasztalos, női szabó, lakatos' és cipőfelső­rész-készítő szakmában bizo­nyítják majd elméleti és gyakorlati felkészültségüket. A területi versennyel egy- időben, ugyancsak Szolno­kon kiállításon mutatják be a tíz megye ifjú szakembe­reinek az Alkotó ifjúság pályázatra készített munkáit. ■ „MIT KÖSZÖNHETÜNK a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak?” címmel hirdetett pályázatot a cipő­gyárban a Magyar—Szovjet Baráti Társaság martfűi cso­portja és a Tisza Cipő üzemi lap szerkesztősége. A tetszés szerinti műfajban megírt pályamunkákat szeptember 30-ig várják. Értékes díjak­kal jutalmazzák a legjobb műveket. © AUTÓBUSZVÁRÓ a 4-es út mentén. Társadalmi ösz- szefogással épül Fegyvernek határában a 4-es sz. főút mellett egy buszváróterem. Az építkezéshez a helyi Aranykalász Termelőszövet­kezet adja az anyagot és a szállítóeszközöket, a téesz tagjai és a lakosság pedig társadalmi munkával készíti a várót. ■ ÜTSZÉLESlTÉSEK a me­gyében. A napokban befeje­ződik a Zsámbok—Jászfény- szaru közötti út burkolatá­nak javítása, majd szeptem­ber elején a Tiszasüly térsé­gében lévő út szélesítése is készen lesz. A szolnoki köz­úti igazgatóság munkásai a Kuncsorba—Túrkeve közti úton is megkezdték a széle­sítést. © KULTURÁLIS vetélke­dőre hívja a szocialista bri­gádokat a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság. Az au­gusztus elsején kezdődött, és 1978. május 30-ig tartó — többfordulós, tartalmas prog­ramokat ígérő — vetélkedő­sorozatot a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tisz­teletére rendezik. ■ SZEPTEMBER 8-ÁN hat­részes műsort kezd sugározni Afrikáról a magyar televízió. Az adásokban az Afrikában járt magyar forgatócsoport tagjai ismertetik útjuk ta­pasztalatait, élményeit. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt - Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom