Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-20 / 196. szám
1977. augusztus 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Tizemeletnyi magas tartóoszlopok sora rajzol többéi kevésbé egyenes vo-j nalat a szovjetunióbeli Vinnyica és Albertiba közé. A szocialista országok energiarendszerének fontos része lesi a két helység között épülő 750 kilovoltos távvezeték. A fővezeték magyarországi szakasza Szolnok megyén is keresztülvezet. Képriportunk az OVIT 1. számú kisújszállási szerelés vezetőségének egyik csörlős brigádjáról készült, amely - sok munkatársával együtt az időjárás szeszélyeinek kitéve végzi nem kevés veszély) rejtő munkáját. A szigetelő csigák felszerelve, kezdődhet a vezeték feszítése. Bán József gépész, a csörlő kezelője, indítójelre vár. A műveletet H. Tóth Imre csoportvezető irányítja gyaitran meg kell markolniuk a drótköteleket. A képen Nagy László Madártávlatból. A lakókocsi játékszernek tűnik. A szükséges alkatrészeket kötélen húzzák fel az oszlopokra ;:g60 ínynak is beillene, pedig mindennapos dolog, a szerelők a kifeszített vezetéken dolgoznak T. Katona László I egy ej es mas semmi Szolnok kapujába nyugodtan kitehetnék a táblát: „feltételes megálló”. Az idegenforgalom nagyítóján nézve ugyanis a megyeszékhely egyéjszakás város. A hosszabb út közben este megpihennek, reggel pedig máris továbbállnak az utasok. A szakemberek a hagyományokra és az adottságokra hivatkozva mondják: ez van, ezt kell szeretni! De valójában csak ez van? A „Tisza” az idén lesz ötvenéves, tiszteletre méltó kor egy szálloda életében. Sokáig egyetlen olyan helynek számított Szolnokon, ahol külföldieket is nyugodt szívvel fogadhattak. Egyeduralmát a Pelikán és a Touring megingatta. Ma már inkább csak patinája és egykori jó híre élteti az „öreget”. Az öreget, hiszen 1952-ben a Reprezentatív Szolgáltató Ipari Igazgatósághoz tartozó szálloda, különösebb megújulás, reparálás nélkül jutott el félévszázados fordulójához. De azért a külföldre szakadt szolnoki atyafiak még ma is a megszokott falak között pihennek meg, bár a legfőbb vonzerő, a hajdúszoboszlóivál azonos gyógyvizű fürdő, mindössze halvány mása egykori önmagának. _ Fényes múlt, de... Az eredeti gyógyfürdőjelleg elvesztését jelzi a tavalyi adat is: egy vendégre alig több mint egynapi tartózkodás jutott. (Ennek ellenére még így is nyereséges a szálló, veszteséges az étterem!) Többször születtek, majd mozdulatlanságba bénultak elképzelések. Az üdülő-fürdő jelleg erősítéséhez a tanács például díjmentesen adta volna az épületet. Az a terv azonban megbukott az- üzemeltető, a Hungar- hotels pénzhiányán. A cselekvést halogatón elhangzott a hivatkozás is: meg kell várni, ho- gya'n hat majd az idegenforgalomra a Pelikán és a Touring. A hozzá nem értőnek is nyilvánvaló: a fürdő-gyógyító jelleget illetően, a másik két szálló sohasem versenyezhet a Tiszával ... De nézzük meg, mit kínál a ma ötvenéves hotel? Csépe Mihály igazgató sorolja a „B” kategóriájú szálló szolgáltatásait: az azonos épületben levő fürdő előterében férfi-női fodrászat, pedikűr, gyógymasszázs. Ám a szolgáltatásokat a helyi betegellátás mellett, csak úgymond albérletben kapják a víz- és csatornaműtől. A szálloda kínálja még a kerthelyiséget, a két étteremmel — a konyhát joggal Szolnok legjobbjaként emlegetik, — s ezenkívül drink-bár, trafik is található. A huszonhat szállodai szobából tizenkettőben hiányzik a fürdőszoba, közös zuhanyzót helyeztek el az emeleteken. Ha hozzátesszük, hogy a saját reklámanyagok tízévesek, s jobbára csak a Hungár- hotels központi kiadványaiban említik a szállót— érthető a mai összkép. Várják a fejlesztést, az új szárny építését, de a majdani szolgáltatásokat homály fedi... Kire és mire? — Most ennyit tudunk — tárja szét karjait az igazgató. — Persze az is igaz, mindenki érzi, hogy valami mozgásnak következnie kell. Az utazási irodák nem véletlenül kerülik ki programjaikkal Szolnokot, Gyönge, silány a szabadidő-kínálatunk. Régebben, amíg a Tisza Szálló számított egyeduralkodónak, az átmenő forgalom nem jelentett gondot. De ma már lenne kire és mire szervezni... Nézzük, mit is adhat a város! Tiszta lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a fürdőjellegét. Vizünkkel, strandjainkkal Budapest és Hajdúszoboszló mellett sem kell szégyenkezni. (Mellékesen Hajdúszoboszló csakis fürdőiből él, 1 nem is akárhogyan!) És ott a másik látványosság, az idegenforgalmilag teljesen kihasználatlan szűz terület, a Tisza! Egyetlen város sem büszkélkedhet a központtól két kilométernyire fekvő, hasonlóan festői környezettel. Ráadásul a belterülettel szemben, a Tiszaliget is remek pihenést, szórakozást kínál. Csak elkelne egy ligeti átkelőjárat. A kishajót a város meg is vásárolta volna, sőt még a kikötő építési költségét is „megtalálták”. De állítólag a változó vízállás „megfúrja” az átkelő járatot, bár sokak szerint a gazdaságossági kérdés ütött léket a gondolaton. Nem vagyunk szakemberek, de talán akadna megoldás, esetleg csak keresni kell. Mindenesetre a kishajó, a kikötőknél büfékkel, nemcsak az idegenforgalomnak, hanem a helybelieknek is élményt jelentene... Addig is, amíg az átkelőjárat ügyében egészségesebb szemléletre akadnak, más megoldásokat kell keresni. Csépe Mihállyal a beszélgetés végén vetettük fel, hogy egy csónak, egy motorcsónak stílusos szolgáltatást kínálna a szállónak. Néhány kilométernyi út, egy kis uzsonnával, s a kellemes órákat követő, „száj- hagyomány” útján terjesztett hírverés bármilyen színes — drága kiadványnál többet jelentene. — Megoldható — töprengett az igazgató. — Akkor? — Megnézzük, s valószínűleg megvalósítjuk ... Forog a vendég A témakörhöz sorolhatjuk a horgászatot, a vadászatot, a lovasiskolát, a teniszezést. Azokat a lehetőségeket, amelyek a műemlékekben vitathatatlanul szegény Szolnokon is vonzó programokat jelenthetnek. Mert, nem azon kell sopánkodni ami nincs, hanem kereSni-kí- nálni azt, ami van. Néhány próbálkozásról már szót ejtettünk. A vadászat például visszatérően vonzza a nyugati vendégeket, de mindössze a Tisza és a Pelikán szálló próbálkozik, külön-külön és egyedül, (A pesti központon, a MAVAD-on keresztül talán a kelleténél is vontatottabb az ügyintézés.) Az Idegenforgalmi Hivatal is biztosítja a horgászjegyet, a teniszezést, a hajókölcsönzést, ha kérik, tehát keresik. Elvész a propaganda, s az eredmény csekély. Majdhogynem egyenlő a semmivel. Még egyetlen adalék a Tisza Szállóhoz, — bár eddig sem csak róluk szóltunk — bizonyítandó, hogy nemcsak álmokat kergetünk: a jelenlegi szerény körülmények között is norvég vendégek jelentkeztek gyógyüdülésre. Ha végül is megállapodnak, harminc-negyven vendég érkezik kezelésre. Napi ezer forintos költségkerettel, három-négy heti időtartamra. Talán itt illik megmagyaráznunk az átmenő és az állandó idegenforgalom közötti különbséget. Aki csak egy éjszakára száll meg, mindössze vacsorázik, reggelizik. A hosszabb időre érkezők a napi háromszori étkezést vásárolják, szórakoznak, költenek a bárban, fizetnek a strandért, a gyógykezelésért, a horgászjegyért, a vadászatért. A szállónak megtakarítják a mosatási költséget, hiszen nem huszonnégy, hanem hetvenkét óránként váltják az ágyneműt. Kisebb a szállodai adminisztráció és a hosszabb tartózkodás után vásárolnak az üzle- tekbén, ajándékot és használati tárgyakat. Utaznak, taxiznak, mozi- és színházjegyeket vásárolnak, kirándulnak. A pénzt a városban, a megyében hagyják! Éledt és elhamvadt... A Pelikánt 1975-ben avatták, s egyszerre 156 vendéget fogadhat a szálló. Az étterem, a presszó — éjszaka bárként működik —, a drink-bár és a női fodrászat mellett — a férfinak nem jutott hely — ajándékbolt kínálja a háziipari és művészeti cikkeket, valamint a postai és kozmetikai árukat. Az egy vendégre jutó napok aránya, a Tiszához hasonlóan, felettébb alacsony, mindössze 1.34 nap. Egervári János igazgató még azt is hozzáteszi, hogy a vendégforgalom nagy részét a kiküldetésben lévők jelentik. Az egykori Tisza-parti program — a Pelikánnak a Volán adta a buszt — két nyáron át „táncolt”. Aztán elbukott. A járat a szálló elől indult, és a ligeti strandig közlekedett, ám hírverés híján szép lassan elsorvadt. Félnapos városnézésre, többek között a művésztelepre, még ma is el-elviszik a külföldi csoportokat. A Galéria kapuján viszont hiába kopogtatnak. Hiányoznak az állandó tárlatok. Ezt a felsorolást is bizonyítékként szántuk arra; hogy a vendéglátás nemcsak a szálló, az idegenforgalmiak ügye, hanem a város kulturális és sportéletéé is. Jó példa erre a tiszaligeti Touring. A sportversenyek és a fesztiválok közönségének köszönhetően, ha nem is sokkal, de magasabb az egy vendégre jutó éjszakák száma. Persze az egyesületek eleve a Touringban foglalnak szállást. Jóval kevesebbe kerülnek a szobák, mint akár a Tiszában akár a Pelikánban. Nem csoda, hogy a jelenlegi helyzetben Egervári János így vélekedik: „Pajzánkodunk a gondolattal, hogy az étteremben, az előtérben képzőművészek bemutatkozásának adjunk helyet ...” Ugyancsak a Pelikán kezdeményezte a komolyzenei klub életre hívását a Zádor teremben. Erre mondják:: „Magad uram, ha. szolgád nincs”! Nem is baj, ha a szállodák' részt vállalnak az idegenforgalmi feladatokból, az ismeretterjesztésből, s a közművelődésből is. Ám megint a refrén: egyedül önmagában nem sokra mehetnek! Nem elég építeni! A megyei Idegenforgalmi Hivatal tekintélyes mennyiségű szállásnak gazdája Szolnokon. Hozzájuk tartozik a Touring Hotel, a nemrégiben megnyílt motel, a fizetővendég szolgálat, s a kemping, amely az ifjúsági turizmusnak amolyan „félhivatalos” fellegvára. Az iroda most költözik, kevés az emberük, építkeznek a megyében, — szóval Kurucz Tibor vezető szerint rengeteg a gondjuk. Részben a sok feladat — kevés ügyintéző összefüggésnek tudható be a város egészét érintő programok szervezésében betöltött, szerintünk szerény szerepük. Hosszan lehetne érvelni a hivatal ellen és mellett, de talán az a leglényegesebb, hogy a sok ágban kissé szétfolyik a munkájuk. Ahogy mondják, mindenki^ óhajának eleget kell tenniük. Az egy-kétnapos programok, a teniszezés és a csónakkölcsönzés szervezésének eredményére jellemző: eddig még egyetlen jelentkező sem akadt! Kurucz Tibor azt állítja, azért nem, mert egyszerűen nincs rájuk igény. De talán inkább a szemléletben keresendő az ok. Az elsődleges, ahogy azt megfogalmazták: „fejleszteni, fejleszteni és fejleszteni!” Nem vitatjuk az építkezések szükségességét. ! De már éppen itt az ideje, mondhatnánk azt is, hogy az utolsó órában járunk abban, hogy a már meglévő szállásainkra kell idegenfor- 1 galmi szolgáltatásokat szervezni. Az idegen- forgalomban ugyanis országosan a szolgáltatá- I sok minősége kerül a reflektorfénybe. Büszkélkedni, avagy szégyenkezni a múltért? Most nem erre van szükség. A vállalati érdekeket megőrizve, az egészséges versenyt fenntartva kell a nagyobb közösség, a város érdekeit szem előtt tartani. Netán közös vállalkozásba fogni. Itt a lehetőség például egy idegenforgalmi bizottság megalakítására. Azokból a szakemberekből, akik tehetnek és valóban tesznek is valamit az idegenforgalomért. Az elképzeléseket tisztázva, összefogva válhatunk meg az „egy éj és más semmi”, ma még élő idegenforgalmi sajátosságunktól. Mélykúti Attila I Vinnyica — mbertirsa
