Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-03 / 181. szám
1977. augusztus 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP fl Mi anammi taflffi? Október fényei Birkák, irány a nagyvilág! Nem tudom, Ki hogy van vele, de én bármit látok vagy hallok a televízióban, mindig tudni akarom, hogy hova tegyem a látottakat- hallottakat. Kifejezetten bosszankodom, s a műsor alkotóitól sértésnek veszem, ha — mint például péntek este történt a Mesélő városokban — nem tudom „azonosítani” a nekem szánt képeket, hangokat, a nekem címzett mondanivalót. Ez esett meg ugyanis a Prága Szellemét megidéző műsor elöljáró montázsában; csak néztem és hallgattam, de oly jól esett volna tudnom azt is, valójában hol is járunk, a főváros melyik utcájában, melyik terén, melyik jeles helyén, merre is barangolnak a kamerák. S tudni a zenéről is, az érzelemmel teli muzsikáról, amely ezt a képzeletbeli utazást nemcsak aláfestette, de fel is emelte, S nekünk szárnyakat adott az utazáshoz, vajon kié, kinek köszönhetjük? Es a zene szerzője ? Sajnos, nem ez az egyetlen, s talán nem is a legkirívóbb, de mindenképp „képviseli” azt a jelenséget, amelyet szeretnék szóvá tenni, hogy tudniillik a televízió bizony nem egy esetben alaposan magára hagyja a nézőt; az'alkotók túlságosan is csak az összhatásra ügyelve megfeledkeznek róla, hogy nem minden néző oly otthonos abban a világban, amelyet képben és hangban megidéznek, miképpen ők. Ezért nagyobb figyelmet kellene fordítani — a néző érdekében —, arra hogy Semmi ne maradjon ismeretlenségben abból, amit a képernyőn adott esetben látunk és hallunk. Másfelől ha már egy-egy montázsban, vagy összeállításban kölcsönvétetik a zene vagy mondjuk a vers — a televízió produkcióiban gyakori a zene alkalmazása —, a zeneszerző vagy a költő is érdemelhetne annyi tiszteletet, hogy neve és felhasznált művének a címe is ott szerepeljen az alkotók listáján. Jól tudom, a Mesélő városokban a bevezető városnéző séta csak előétel volt az igazi fogásokhoz, megjegyzem remek fogásokhoz, a jellegzetes detektívhistóriá- kat magas színvonalon szólaltatta meg a televízió (a forgatókönyv és a rendezés Málnay Levente munkája), de mennyivel „étvágyger- jesztőbb” lehetett volna a prológusnak is beillő montázs, ha nem maradt volna a beavatatlan néző számára több szempontból is megfejtendő talány! Baj van a bugákkal Már tudniillik azokkal, amelyeket a Dunaújvárosi Vasműben gyártanak, s amelyekből a Ganz MÁVAG- beliek is jócskán vásárolnak. Lukak vannak a bugákon (nem tévesztendő össze sem a napraforgó bugájával, sem a kisszarvú tehénnel, sem a fürtszerű virággal, név szerint ez mind buga ugyanis) itt az acélból hengerelt vagy öntött félgyártmányról van szó. Ez derült ki abból a televíziós párbeszédből, amelyben két partnerüzem cserélt eszmét a Versenyben a jobbért (nem a legszerencsésebb cím, arról nem is beszélve, hogy nyelvileg is kissé csúnya) sorozat legújabb adásában. Sajnos, ennél azután sokkal több nem is maradt meg bennünk a harmincperces dialógusból. Nem, mert többnyire az általánosságok felszínén mozgott ez a „távolsági diskurzus”, A bátran és tisztán, keményen megütött hang — odaillő és egyenes beszéd —, ahogy teltek a percek, úgy vált erőtlenné, s ezzel együtt érdektelenné. Csak feltételezem, hogy ezúttal is és más hasonló esetekben, üzemi tárgyú riportokban a felkészüléssel lehet a baj, az lehet az eredménytelenség bibije. Másrészt alaposabban meg kellene hányni-vetni, hogy mennyit bír el témában, problémában egy harminc- perces adás. Érzésem szerint, ilyen időkeretek között csupán egyetlen lényeges kérdés megragadására és körüljárására van lehetőség, és arra már semmiképp nem futja az időből, hogy a párbeszédben holmi üzemi krónika is meghúzódjék. Menynyire felesleges volt ismételgetni ezúttal is például olyan közhelyeket, amelyek bemutatkozásnak, mert soványak, azért nem felelhettek meg, ismerkedésnek meg egyszerűen feleslegesek, hisz akik itt találkoznak a képernyőn, azok először nem a képernyőn látják egymást. Baj van a bugával, de ta- lán-majd nem lesz, vigasz- talgatták egymást a beszélgető felek, de én hozzáteszem, baj van a műsorral is, mert rajta is sok a „luk”. Többek között érdemes volna azon is elgondolkodni, hogy jó dolog-e félóráig odaállítani a munkásokat, vezetőket az üzem közepére, vagy épp az egyik sarkába, hogy földbe gyökerezzék a lábuk, amikor ez a környezet csak passzív kerete a „találkozásnak”, s nem cselekvő része. Legutóbb is, amiről szó esett, azt akár fehér asztalnál is éppúgy el lehetett volna intézni, akárcsak üzemi miliőben. Vitray meséi Közismert, hogy Vitray meséi mindig a valóság darabjai, műsorában rendre igaz történeteket ad elő. Az elmúlt héten — szinte formát bontva — mesék helyett csak egyetlen „legendának” szentelte figyelmét: a kéz- zel-látó ember meséjét vette szemügyre, s ahogy ő szokta, a rádió emberére jellemző kétkedéssel, lépésről lépésre haladva fejtett meg egy szenzációnak tűnő titkot: a kézzel-látás olcsó trükk, és semmi más. Egy nagyra vágyó, hajdan színészember feltűnési vágyból elkövetett csalása (alighanem élete legnagyobb szerepe) vált nyilvánvalóvá a sokoldalú elemzés tükrében. Izgalmas nyomozás volt, s megérte a fáradságot Ha úgy vesszük, „kegyetlen” cselekedet is egyben. Megfosztott bennünket ugyanis egy illúziótól, szegényebbek léttünk egy „legendával”, de amiért általában a Vitray- meséket szeretem, növekedtünk emberségünkben, mert megerősítette bennünk a hitet, hogy a mindenáron való kitűnni vágyás mennyire zsákutca, különösképp pedig akkor, ha nem az élet racionális lehetőségei között keressük a kiválás útját, hanem az irracionalizmus felé kacsintgatunk. Ezért, legfőképp ezért a jellemfényesítő tulajdonságáért szeretem Vitray Tamás meseműsorait. V. M. Október fényei címmel nagyszabású fotó- és tárgydokumentációs kiállítás nyílik ma a Munkásmozgalmi Múzeumban a Szovjetunió Lenin-renddel és Októberi Forradalom Érdemrenddel kitüntetett Központi Forradalmi Múzeumának anyagából. A kiállítás — melyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 60. évfordulója alkalmából mutatnak be hazánkban — tablók, történelmi dokumentumok, eredeti felvételek és tárgyi emlékek segítségével eleveníti fel a világ első szocialista állama megszületésének történelmi pillanatait és a forradalom eredményeiről az új rend megszilárdításán, a szocialista világrendszer kialakulásán, megerősödésén át lépésről-lépésre követi nyomon a szocializmus győzelmeit, a kommunista építőmunka és a Szovjetunió politikai életének legjelentősebb állomásait napjainkig. Külön tablók láthatók a Csepel Vasmű dolgozó kollektívájának kezdeményezése nyomán a 60. évforduló tiszteletére indított nemzetközi méretű szocialista munkaversenyről. A kiállítás anyagát — amely Bulgáriából érkezett hozzánk — Budapest után Varsóban és Berlinben is bemutatják. Diploma, érettségi nélkül Az idén első ízben osztottak diplomát azoknak a végzős üzemmérnököknek, akik szakmunkásként érettségi nélkül kerültek az egyetemre, főiskolára, s azt sikerrel elvégezték. A Minisztertanács 1973-ban tette lehetővé, hogy jó képességű munkásfiatalok, akik valamilyen okból nem érettségizhettek, előkészítő tanfolyam sikeres elvégzése után felsőfokú oktatási intézménybe iratkozhassanak be. Az első előkészítő tanfolyamokat 1973—74-ben szervezték: a 176 vizsgázó közül 160-an jutottak tovább egyetemre, főiskolára. Mint a SZOT-ban elmondták, e fiatalok eredményei igazolják a várakozásokat. A lemorzsolódás kisebb volt, mint a többi hallgatónál, tanulmányi eredményeik csupán néhány tizeddel alacsonyabbak az évfolyam átlagánál. Évente most már 300—400 újabb szakmunkás fiatal jut kedvezményesen egyetemre, főiskolára. E lehetőséget időközben kiterjesztették az érettségizett szakmunkások számára, s ma már nemcsak műszaki, hanem agrártudományi, jogi, közgazdasági és tanár-népművelői szakra is beiratkozhatnak. H ol volt, hol nem volt, élt egyszer egy ember — egy bizonyos vállalat igazgatója (itt a megnevezésnek semmi jelentősége nincs), aki kifogástalan kapcsolatban állt beosztottjaival. Megértő, kedves és ezen felül még igazságos is volt. És persze szelíd, rokonszenves. Soha senkire nem kiabált rá, nem szidott senkit és idegességében nem dobált el cigarettacsikkeket. Mégis mindezek mellett mindig az ő vállalata teljesítette pontosan a tervet, gyakran határidő előtt. A munka meleg, baráti légkörben folyt, s ez nagyrészt neki volt köszönhető. Az egész intézmény egy csöndes laboratóriumhoz hasonlított. Mégis a központban az értekezleteken állandóan őt gyötörték a kollegái, sőt a felettesei is. — Tulajdonképpen igazad van — mondták folyton. — Semmi hibát nem követsz el. De próbálj meg legalább egyszer rájuk kiabálni. Az még egy dolgozónak sem ártott meg. És olyan sokáig molesztálták szegény igazgaA „mit mutassunk be a Hor- tobágyról” vita egymásnak ütköző érvei közepette egy tény szilárdan állja a helyét: akár szidják, akár nem, a csikós, gulyás, juhász, a ménes, a gulya, a birkanyáj az idegenforgalmi szezontól és vendégj árástól függetlenül szerves része a hortobágyi- életnek. Állattartás volt, van, lesz, s mindig a legfontosabb és legértelmesebb hasznosítási módja lesz a hatalmas szikes pusztának. Csak épp az árnyak tolódnak el az állatfajok között. Ámuldozik az idegen a lóistállóban: röpködnek a százezrek a levegőben. A Fráter nevű ló félmilliót ér. a Füty- työst hatszázezer forintért kérték. A gazdaságnak 420 lova van. (Micsoda gazdagság!) Pedig a hortobágyiak nem a lóból élnek meg. Az egykor keresett híres deb- recenvárosi ménes sziki nó- niusz igáslovai felett eljárt az idő. A háború után „újjáélesztett” állomány a hatvatót, amíg az beadta a derekát. — Jól van. Legyen ahogy kívánjátok — gondolta. —■ Mi bajom származhat belőle? Egyszer kikiabálom magam, aztán minden megy majd mint régen. Teszek egy kísérletet — gondolta magában. A jóságos igazgató által vezetett vállalat egy bizonyos osztályán élt, vagyis inkább dolgozott — pontosabban dolgozott és azért élt egy csodálatos leány. Nemes szívű, tele jó tulajdonságokkal úgyis mint dolgozó, úgyis mint ember. És persze hódolók gyűrűjével körülvéve. Ennek ellenére nem érezte jól magát a lelkes udvarpéldányok csupán a hírnevet adó, el nem adható cégtáblák. Az eladott lovak legtöbbje ötvenezer körül kel el. Nos hát a csikós, a ló nem a legnagyobb szám. Akkor a gulyás? A legelőkön irtott lézengő kis létszámú magyartarka gulyákat látva nemigen látnánk be. hogy ez a fő hasznosítási irány. Az alig több mint háromszázas hereford állományról pedig még a szakember sem tud végleges megállapítást tenni. S a híres — megcsodált, és vad szépségükért csodálatra méltó -— magyar szürke állomány, a 450-es gulya Máta alatt, s a háromszázötvenes a Gyurókútnál? Nos. ezek gazdasági mutatóiról annyit, amit az állami gazdaság igazgatóhelyettese mondott: az állami támogatással éppenhogy megéri — nem ráfizetéses a tartása. Mi hát az „üzlet”? A birka! Kevésbé látványos, de hasznos. (A mutogatott pöd- röttszarvú szép magyar racka ugyancsak kevés nyereséget hoz. Húsa is kevesebb, lók társaságában. A sok édes bók, túláradó érzelmeskedések után természetes emberi megnyilvánulások után vágyott. Ó, ha valaki egyszer úgy igazi férfiasán, nyersen rámkiabálna! Na tessék, kiabálás! De ki fog itt kiabálni? Mikor itt mindenki körülötte ... így hát a lány a bizonyos osztályról elhatározta, hogy aki legelőször rákiabál, az lesz az ő hites férje. Hiábavaló tehát a fiatal imádók versengése. És ekkor, amikor ezt elhatározta, hirtelen élesen megszólalt a telefon. — Az elvtársnőt hívatja az igazgató elvtárs — mondta éles hangon a titkárnő, aki Aki nélkül mit sem érne a juh- program: a juhász Horváth István Malomházán fiát és ve- jét is „befogta” az ősi mesterségbe A gazdaság a hortobágyi módszerrel, félintenzív rendszerrel hasznosítja a hortobágyi legelőket. Félintenzív, hiszen a szaporulatot a hagyományos pusztai legeltetéssel nevelt anyáktól , nyerik, de a szabad tartásban fokozatosan nevelőtápra szoktatott bárányokat szaktelepen hizlalják. Száztíz napos korukra az állatok 33— 34 kilósak lesznek. A szaktelepről aztán irány a nagyvilág! Pontosabban: a hortobágyi telepeken felhizlalt bárányok a kilenclyukú híd mellett a fák közé bújt ex- portvágóhídon végzik nem túl színes életüket. Az állami gazdaság a Gyapjúforgalmi Vállalat és a TÉRIMPEX közös vállalkozásban épült vágóhídjáról évente 130 ezer bárány jut a fogyasztóhoz. A fogyasztók egytől egyig nyugati országok. Az első szállítmány 1973. február 8-án este fél tizenegykor indult Líbiába. A második Franciaországba, s azóta hortobágyi birkát esznek olasz, svájci, iráni, NSZK-belj és jordániai polgárok is. Igriczi Zsigmond KÖVETKEZIK: Bivalynagybajom mint minden titkárnő, jól tudta, mire készül az igazgató, és őrülten szerelmes is volt belé az ő jóságáért, persze eredmény nélkül, és közben természetesen gyűlölte a csodálatosan szép leányt a bizonyos osztályról. A nemes lelkű, szépséges leány a bizonyos osztályról örömteli mosollyal az arcán, de belülről fásultan (mert akárki mást, de éppen ezt az udvarias igazgatót nem vette számításba) bátran lépett be az igazgatói iroda ajtaján. Aztán óriási kiabálás hallatszott. Egy hónappal később... A Medels- sohn nászinduló. A meséből kettős tanulságot szűrhetünk le: A házasság ellenzőinek: az igazgatóság és a beosztottak szoros kapcsolata nagy veszélyekkel fenyeget. A házasság pártolóinak: az igazgatóság és a beosztottak közötti ritka találkozás is végződhet holtig tartó kapcsolattal. (Varga Magdolna fordítása) Battonya mellett Érdekes régészeti leletek Két éve folynak régészeti feltárások Battonya mellett á Parázs-puszta térségében. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum két régésze, Goldmann György és Szé- nászky Júlia most igen érdekes leletre bukkant. A negyedik rétegben az újkőkorban leégett építmények alc elszenesedett gabonamagvak találtak. A nem nagy men nyiségű, az eddigi megáll pítások szerint ötezer év szemek pontosabb kor fajmeghatározási vizsgálat tudományos eszközökkel t vább folynak. nas években kezdte vonzerejét veszíteni, s hogy a hírnév maradjon, a munkalovakat „átalakították” sportlovakká — keresztezéssel. A nóniusz erejét az angol telivér robbanékonyságával ötvözve új ugrólovak típusát fejlesztették ki. A mai dü- börgő-száguldozó csikóménes már ez a keresztezett fajta. S még egyet: a félmilliós gyapja is, így hát nem is ezért tartják!) Az utóbbi évékben az élet diktálta követelmények világossá tették: a legjobb, ha a pusztán birka legel. Amíg például a Hortobágyi Állami Gazdaság a jóhírű halastavaiban megtermelt egy kiló halhús 1—5 forint tiszta hasznot hoz, addig egy kiló birkahús 17—22 forintot. A puszta jellegzetes épületei a hodályok
