Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-07 / 158. szám
© SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. július 7. Köszönetnyilvánítások Ezúton mondok köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, a Lehel étterem minden dolgozójának, akik szeretett férjem, KOSTYÁL REZSŐ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, rész- v étinyilvánításukkal mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, Jászberény. Bajnok u. 7. Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, a tanács Társadalmi Ünnepségeket Intéző Irodája megbízottjának és a dalárdának, valamint a Tisza Szálló dolgozóinak, akik SIMON ZOLIKA f. hó 2-i hamvasztás utáni búcsúztatásán részt vettek, illetve kedves gyermekünket elbúcsúztatták. Gyászoló család. Szolnok. Kertész u. 87. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen férjem és édesapánk. BlRÓ ISTVÁN temetésén megjelentek, részvétükkel bánatunkat enyhíteni igyekeztek. Felesége és gyermekei, Kunszentmárton. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, iskolatársaknak, tanároknak, munkatársaknak. barátoknak és ismerősöknek, akik szeretett fiunk, SZÖLLŐSI BÉLA temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Jászberény, Néphadsereg u. 35. INGATLAN TISZATENYÖN, a Hunyadi u. 16. szám alatti kis családi ház azonnal beköltözhetően eladó, 35 000 Ftért. (4124.) TANYA eladó 900 négyszögöl telekkel. Villany van. Szolnok, Ugar 137. Nád utca vége. (H. 1693.) EGYSZOBÁS, kony- hás ház átépítésre alkalmas, eladó. Szolnok, közkórház környékén. Érdeklődni: Berzsenyi Dániel u. 31/a. (H. 1694.) SZOLNOKI, Móra Ferenc úti másfélszobás. összkomfortos, szövetkezeti lakásomat eladom. ..Beköltözhető” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1698.) SZOLNOKON, a Balassa Bálint u. 4. számú ház eladó. Társasház építése engedélyezve. (H. 1699.) ELADÓ Szolnokon, IX. kér.. Felhő utca 3. szám alatt levő háromszobás, 90 m2- es családi ház. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet: Felhő u. 7. szám és Budapest 451-953-as telefonon 18 óra után. (H. 1700.) NÉGY helyiségből álló családi ház eladó. Szolnok, Véső u. 48. (H. 1684.) SZOLNOKON, a Gerle u. 13. IV. em. 13. szám alatti kétszobás, összkomfortos. OTP-s öröklakás kedvező áron eladó. Érdeklődni: 17—19 óra között, szombaton, vasárnap csak levél útján. (4129.) ÜDÜLŐTELEK eladó Szolnokon. a Rétparton. Érdeklődni: Szolnok. Rákóczi u. 17. Igazék- nál 16 óra után. (4105.) HÁROMSZOBÁS családi ház és rév- parti hobby-telek eladó. Érdeklődni: Szolnok, Zápor u. 3. sz. alatt egész nap. (4134.) SZOLNOK belterületén három- vagy négyszobás családi házat vennék vagy társasház építkezéshez betársulnék. ..Igényes” jeligére a szolnoki hirdetőbe. '(H. 1678.) KÉTSZOBÁS. összkomfortos, szövetkezeti lakás eladó. Szolnok, Ady '•EnÖre út 5. VI. em. 7. Érdeklődni 17—18 óráig. (H. 1711.) KERTES családi ház eladó. Szolnok. Rózsa Ferenc u. 1. (H. 1710.) 37 négyzetméteres OTP-öröklakás készpénz + OTP-vel eladó. Szolnok. Ady Endre u. 20. VII. em. 11. (H. 1708.) MÁSFÉLSZOBAS szövetkezeti lakás azonnal beköltözhetően, garázzsal eladó. Szolnok, (Szan- daszőlős), Gorkij lakótelep A épület I. em. 9. Telefon: Szolnok 14-434. (H. 1703.) EGYSZOBÁS. összkomfortos, új ház beköltözhetően, készpénzért eladó. Szandaszőlős. Radnóti u. 7. Sport utcáról nyílik. (H. 1702.) TISZAFÜREDEN kétszobás komfortos családi ház eladó. Lenin út 8. Telefon: 145. (4094.) SZOLNOK. Petőfi Sándor u. 23 a számú családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni a 15. szám alatt. (H. 1701.) CSALÁDI ház melléképülettel, garázs- zsal, 1200 négyszögöl részben szőlő, gyümölcsössel. főút mellett eladó. Tisza- földvár, Kurázsi sző- lö 2/b. (H. 1580.) SZOLNOKON. a Kertváros. Gagarin u. 27. sz. alatt többszintes, négyszobás, összkomfortos, gará- zsos családi ház eladó. (Kétszobás, összkomfortos, megkezdett bővítéssel.) Érdeklődni: Balogh István Túrkeve, Kinizsi u. 39. (4085.) SZOLNOKON. Durst János u. 23. sz. alatt kertes családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Durst János u. 21. sz. alatt. (4086.) GÉPJÁRMŰ LADA 1300-as keveset futott, eladó. Szolnok, Dózsa 20. Tresser. Telefon: 11-736. (4118.) ________ J Ö karban levő 500- as Trabant eladó. Bíró Benjámin 5310 Kisújszállás* Felszabadulás u. 12. (4133.) GARÁZS kiadó. Szolnok, Remete u. 3'c. (H. 1681.)______ P —12-es motorkerék, pár oldalkocsival eladó. Szandaszőlős, Váczi Mihály út 65. (H. 1712.)____________ Z G Trabant megkímélt állapotban eladó. Cserkeszőlő. ..Rózsa” presszó.'(H. 1706.)________________ Z S 700-as BMV személygépkocsi eladó. Szolnok. Szellő u. 1. (H. 1704.) B Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat és az Omlóra Üvegértékesitö Vállalat közösen árubemutatót tart Szolnokon a Kossuth téri Irodaház földszinti klubhelyiségében Bemutatásra kerül: hőálló és ütésálló üveg, háztartási kőedény, tükör es egyéb üveg, kerámia díszmü flz árubemutató 1977. július 7-től 14-ig tart Nyitva: 10 órától 18 óráig. Szombaton nyitva: 10 órától 14 óráig. A kiállítás ideje alatt a bemutatott áru a helyszínen megvásárolható. (H. 1669) AMFORA-ÜVERT EGYES FIATAL házaspár egy gyermekkel albérletet keres Szolnokon. Ajánlatokat Kormos Mihály Szolnok. Ságvári krt. 75. III. em. 8. címre kérünk. (4121.) SZOLNOKON 100 ezer forint készpénzért lakásmegoldást keresek. ,,Minden megoldás érdekel” jeligére a kiadóba. (4122.) KEZDŐ orvosházaspár kiadó albérleti lakást keres ..Szolnokon” jeligére a kiadóba. (4123.) TELEFONÜGYELETET ünnepnapokon is vállalok a 14-374- es számon Szolnokon. (4125.) BÚTOROZOTT szoba fürdőszoba-használattal igényes férfinek kiadó ..Szolnok központjában” jeligére a kiadóba. (4126.) ADÁSVÉTEL NYOLCHÓNAPOS vemhes üsző eladó. Homok. Üjvirág- hegy 26. Kiss. (H. 1658.) MÁSFÉL éves lipicai kanca eladó. Szolnok, dr. Szana Antal u. 33. (4120.) MÁRKÁS zongora eladó. Szandaszőlős, Kilián út 5. II. em. 9. (H. 1690.) BÁSTYA típusú 13 részes szobabútor sürgősen eladó. Jászberény. Vörös Hadsereg u. 17/3. I. !h. fsz. 1. (4139.) ELADÓ új csónakmotor, kézi villanyfúró. sztereo lemezjátszó. mini televízió. festékszóró, villanyborotva. Érdeklődni szombaton, vasárnap Szolnokon. Pólya Tibor út 14. (4136.) RÖVID páncéltőkés zongora sürgősen eladó. ,,Bécsi” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1673.) ZOMÁNCOZOTT tűzhely eladó. Szol nők. Dobó István u 3. (H. 1715.). ELADÓ kétkerekű kertigép, eredeti gyári KR 2-es Bri- ant típusú, libbenő ekével, két kormos és két gumikerékkel (600x16-os). Érdeklődni bármikor Mészáros Sándor Surjánkert, I. út 5. sz. (4132.) A COOPTOURIST ÜJABB AJÁNLATAI: Töltse a hétvégét Helsinkiben! Péntektől vasárnapig. Utazás repülővel, teljes ellátás. Indulás: aug. 19, 26. szeptember 2—16. Részvételi díj: 4250 Ft 5 nap Moszkvában: Repülővel, teljes ellátással, részvételi díj: 2880 Ft. Október 13—17. Üdülés Mamaia- ban: Utazás vonattal. Szállodai teljes ellátással részvételi díj: 2900 Ft. Aug. 12— 21. 5 nap Leningrádban: Utazás repülővel. Teljes ellátással részvételi díj: 3400 Ft. Október 21—25. Üdüljön a Balaton partján! Mindkét oldalon I. o. fizető vendégszobák és appartement-ok várják a nyaralókat. 14 nap Kubában: Utazás repülővei. Teljes ellátással, sok programmal részvételi díj: 19 900 Ft. Október 1—14-ig, November 12—25-ig. Valuta szolgálatunk gyors, pontos, udvarias. Minden érdeklődőt szívesen látunk irodánkban (Ságvári krt. 33. vagy telefonon adunk készségesen felvilágosítást a 11-248 hívószámon. COOPTOURIST szolnoki irodája. (H. 1683.) Hirdessen a ■néplapban! ALKALMAZUNK Rádióműszerész alapképzettséggel (3 év gyakorlat) 5 éves ipari elektronikai műszerész gyakorlattal (szabályozás, automatika) Budapestről leköltöző érettségizett fiatalember állást keres. „Szolnok és környéke” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1686.) TISZA BÚTORIPARI VÁLLALAT szolnoki gyára azonnal alkalmaz asztalos szakmunkásokat, vízvezetékszerelőt, női és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés a gyár személyzeti vezetőjénél: Szolnok, Vörös Hadsereg u. 32—34. sz. (H. 1663.) szerint. zetőjénél. (4128.) KISÚJSZÁLLÁSI SAJTÜZEM női és férfidolgozókat keres felvételre exportsajt- gyártásához. Fizetés kollektív szerződés Jelentkezés az üzem veBETONÚTÉPÍTŐ vállalat FŐÉPÍTÉS VEZETŐSÉGE Szolnok, Landler Jenő űt 18. azonnali belépéssel felvesz három „C” kategóriás gépkocsivezetőt tehergépkocsira. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: 8—17 óráig szombat kivételével. (H. 1695.) MEZŐGÉP VÁLLALAT SZOLNOKI GYÁRA szolnoki gyáregysége Szolnok Besenyszögi úton várja érettségizett, gyors- és gépíró szakképzettséggel rendelkező jelentkezését titkárnői beosztásba. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés írásban a fenti címre. (H. 1665.) Felvételre keresünk göngyölegraktárost, göngyöleg-segédraktárost, középiskolai végzettséggel rendelkező dolgozót művezetői munkakörbe, valamint faipari technikust. Cím: GÖN- GYÖLEGELLÁTŐ VÁLLALAT, SZAJOL. (H. 1649.) MEZŐGÉP VÁLLALAT SZOLNOKI GYÁRA szolnoki gyáregysége Szolnok Besenyszögi u. keres szakközépiskolát végzett fiatalokat, szerszámlakatost, lakatos, hegesztő, forgácsoló szak- és betanított munkást, segédmunkást és portást. Fizetés kollektív szerződés szerint (H. 1664.) A SZOLNOKI ERDÉSZET MTZ- erőgépvezetőket felvesz. Jelentkezés az Erdészet irodájában, Szolnok, Szép u. 17. szám alatt. (Vasútállomás közelében.) (H. 1716.) II Szolnoki Cukorgyár üzemidőszakra (kb. szeptember elejétől január végéig) felvesz ' 18 éven felüli férfi és nüi munkavállalókat, valamint nyugdíjasukat Férfiak részére munkásszállást biztosítunk Jelentkezés írásban vagy személyesen a munkaügyi osztályon (H. 1648.) Kedves utasaink! Az elmúlt évhez hasonlóan ez évben is őszi-téli programfüzetünkkel jelentkezünk, mely reméljük, hogy ugyanúgy, mint az előző évben, sikert fog aratni utazó közönségünk körében. Az alábbi javaslataink csak egy részét tartalmazzák lehetőségeinknek, hisz az utó- és az 1978. évi előszezonban ismét változatos, több országot érintő, üdülés jellegű stb. programmal állunk közönségünk rendelkezésére. A programfüzetek megtekinthetők, ill. kaphatók a megye IBUSZ-irodáiban — Szolnok, Jászkürt u. 1., Jászberény, Lehel vezér tér 23., Karcag, Kossuth tér 7., Mezőtúr. Dózsa Gy. u. 5., Tiszafüred, Lenin u. 4. Bízunk benne, hogy a 75 éves IBUSZ a következő időkben is hűséges útitársa lesz minden utazónak. ANGLIA Hétvége Londonban Utazással együtt 5 nap, 4 éjszaka. Indulási időpontok: jan. 5., 12., 19.. 26.. febr. 2.. 9.. 16.. 23.. márc. 2.. 9. 16.. 23., 30. Utazás: repülőgéppel. Elhelyezés: kétágyas. fürdő nélküli szállodai szobákban. Ellátás: félpenziós ellátás. Részvételi díj: 4800 Ft + útlevél Költőpénz: 20 font = 804 Ft. Fakultatív programok: 1. Délelőtti városnézés Londonban. Westminster-apátság, Parlament — kívülről — West End) — 190 Ft. 2. Délutáni városnézés Londonban. (Tower. City. Szt. Pál katedrális) — 190 Ft. 3. Egésznapos kirándulás Ox- fordba és Stratfordba (Shakespeare szülőháza. Ann Hathaway háza) — 560 Ft. 4. Esti városnézés Londonban (sörözés egy londoni kocsmában) — 190 Ft. CSEHSZLOVÁKIA Körutazás Szlovákiában. Utazással együtt 5 nap 4 éjszaka. Indulási időpontok: nov.-dől áprilisig. Utazás: autóbusszal. Útvonal: Budapest — Balassagyarmat — Rimaszombat — Eperjes — Késmárk — Besztercebánya — Losonc — Balassagyarmat — Budapest. Elhelyezés: 2—3 ágyas, hidegmeleg folyóvízzel' ellátott szállodai szobákban. Ellátás: teljes ellátás első nap ebédtől 5. nap ebédig. Részvételi díj: 1900—2000 Ft. Szilveszter Prágában Utazással együtt 5 nap 4 éjszaka. Indulási időpontok: dec. 29., 30. Utazás: vonattal (II. oszt. ülőkocsiban) . Elhelyezés: 2—3 ágyas, hideg- meieg folyóvízzel ellátott szállodai szobákban. Ellátás: teljes ellátás első nap vacsorától ötödik nap ebédig. Részvételi díj: 2100—2300 Ft-ig. FRANCIAORSZÁG Hétvége Párizsban. Utazással együtt 5 nap 4 éjszaka. Indulási időpontok: jan. 6., 13., 20.. 27.. febr. 3., 10.. 17., 24., márc. 3.. 10.. 17., 24. Utazás: repülőgéppel. ELhelyezés: 2 ágyas, zuhanyozós szállodai szobákban. Ellátás: félpenziós. Részvételi díj: 4700 Ft 4- útlevél. Költőpénz: 180 Ffrs = 846 Ft. LENGYELORSZÁG Szilveszter Varsóban. Utazással együtt 6 nap 5 éjszaka. Indulási időpont: dec. 29. Utazás: vonattal II. oszt. hálókocsiban. Elhelyezés: 2—3 ágyas, hidegmeleg folyóvízzel ellátott szállodai szobákban. Ellátás: teljes ellátás második nap reggelitől ötödik pap vacsoráig. Program: félnapos városnézés autóbusszal és részvétel a szilveszteri bálon. Részvételi díj: 3200 Ft. JUGOSZLÁVIA Üdülés Rabacban. Utazással együtt 8 nap 7 éjszaka. Indulási időpontok: januártól márciusig . Utazás: autóbusszal. Útvonal: Budapest — Karlo- vac — Rijeka — Rabac. Elhelyezés: a Hotel Mimosá- ban 2 ágyas, fürdőszobás szobákban. A szálloda melegített tengervizű medencével rendelkezik. Ellátás: teljes ellátás első nap vacsorától utolsó nap reggeliig. Részvételi díj: 2450 Ft + útlevél. Költőpénz: 620 Din = 815 Ft. NDK Lipcsei vásár. Utazással együtt 6 nap 5 éjszaka. Indulási időpont: március. Utazás: repülőgéppel. Elhelyezés: I. oszt. diákszállókban, 2 ágyas szobákban. Ellátás: teljes ellátás 1. nap vacsorától 6. nap reggeliig. Megjegyzés: vásári belépőt, várostérképet és villamosbérletet biztosítunk. Részvételi díj: 2900 Ft. GÖRÖGORSZÁG Hétvége Athénban. Utazással együtt 4 nap 4 éjszaka. Indulási időpontok: jan. 6., 13.. 20., 27., febr. 3., 10.. 17.. 24. Utazás: repülőgéppel. Elhelyezés: 2 ágyas, zuhanyozós szállodai szobákban. Ellátás: félpenziós, 2. nap reggelitől 5. nap reggeliig. Részvételi díj: 4700 Ft. Költőpénz: 22 dollár = 514 Ft. OLASZORSZÁG Hétvége Rómában. Utazással együtt 4 nap 3 éjszaka. Indulási időpontok: jan. 6., 13.. 20., 27., febr. 3.. 10.. 17.. 24.. márc. 3., 10., 17., 24. Utazás: repülőgéppel, ^helyezés: 2—3 ágyas, hideg- mel£g folyóvízzel elátott szállodai szobákban. Ellátás: félpenziós ellátás. Részvételi díj: 380o Ft + útlevél. Költőpénz: 25 000 Lit = 664 Ft. SZOVJETUNIÓ Moszkva Utazással együtt 7 nap 6 éjszaka. Utazás: vonattal, 4 személyes hálókocsiban. Útvonal: Budapest — Moszkva 2 éjszaka + oda-vissza útban 2—2 éjszaka a vonaton) — Budapest. Elhelyezés: 2 ágyas, fürdőszobás szállodai szobákban. Ellátás: teljes ellátás Moszkvában (a vonaton az étkezést az utasok fedezik). Indulási időpontok: nov. 17., 24., dec. 1., 8., 15., febr. 9., 16., 23., márc. 6. Részvételi díj: 2200—2300 Ft. KUBA Körutazás Kubában. Utazással együtt 17 nap 16 éjszaka. Indulási időpontok: okt. 28., nov. 11.. jan. 27., febr. 24., márc. 10., 24. Utazás: repülőgéppel és autóbusszal. Útvonal: Budapest — Havanna — Guama — Cienfuegos Trinidad — Villa Clara — Havanna —7 Budapest. Elhelyezés: 2 ágyas, zuhanyozós szállodai szobákban. Készvételi díj: 16 000 Ft + útlevél. Isziambul-Szófia Utazással együtt 6 nap 5 éjszaka. Indulási időpontok: febr. 4., 7., 11-, 14. 18., 21., 25.. 28., márc. 4., 7., 11., 14., 18., 21.. 25., 28. Utazás: repülőgéppel és vonattal (II. oszt. ülökocsiban). Útvonal: Budapest — Isztambul (repülőgéppel) — Szófia — Budapest (vonattal). Elhelyezés: 2—3 ágyas, zuhanyozós. ill. fürdőszobás szállodában. Ellátás: félpenziós. Részvéten díj: 3600 Ft + útlevél. Költőpénz: 13 dollár = 304 Ft.