Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-24 / 173. szám
1977. július 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Aratók Motorháton, dülöúton Kiválóak-e a Kiválók? „Az Isten manna helyett adta a búzát — olvashatjuk Cs. Pócs Éva Szolnok megyei néphitekről szóló munkájában. — De valamilyen Sári asszony — folytatódik az írás — lángost sütött, aztán, amikor besunyítottak a gyerekek, lángossal törölte ki a popsijukat. Akkor esztendőben félig elszáradt a búzakalász, másik esztendőben is csak olyan kicsire nőtt...” Látható, hogy régen a búzát isteni adományként tisztelték a parasztok. És most? Pálmái Sándor kalászos ágazatvezető szerint: — Bizony jól fel kell készülni ahhoz, hogy a kombájnok napi 15—16 órát mehessenek, hogy a búzából, végül kenyér lehessen. S ahhoz, hogy minél kevesebbet álljon a gép, gördülékenyebb legyen a munka, nemcsak jó vezérre, szerelőre, vízhordóra, ebédosztóra, és még sorolhatnám tovább, mire van szükség, hanem kellenek az állandóan tarló mentén cirkáló főnökök is. A kalászos ágazatvezető mellett Annus Ferenc műszaki- és Bánfi Frigyes növény- termesztési főágazatvezető vizsgázik naponta terepmotorozásból. Az óra, csak úgy, mint a többieknél, a szoba hajnali csöndjét töri darabokra, és az éjszaka se találja őket korábban az ágyban, mint az aratás résztvevői közül bárki mást. Az ilyen kora reggelek különösen motoron hamar kirepítik a lecsukódni kívánkozó szempillák alól az álmot, s utána kezdődhet a munka, ami minden nap teljesen ugyanaz, és minden nap teljesen más. Amikor a kombáj- nosokat a határba rázza a teherautó, a két főágazatvezető, ki-ki a saját területén körbeszaladja a többi munkahelyet: ott is rendben van-e minden, jól halad-e a szalmaelhúzás, a szántás, az öntözés? Mire a kombájnosok megreggeliznek már ismét ott vannak, nézik a kezdést, ki- csépeli-e a dob a kalászt, pereg-e a szem a tarlóra. Dél-' előtt megint ellátogatnak mindenhová, az irodában is akad egy kis „papírmunka”, az ebéd a tarló mellett vár rájuk. A délután hasonló: motorháton, dülőutakon, majd amikor eljön az este, ők könyörgik ki a kombájnokat a búzából. A két főágazatvezetőt Veres János termelési elnökhelyettes követi a rangsorban. — Nem vagyok én főnök — tiltakozik, amikor így titulálom —, csak Jani bácsi. Jani A jászberényi Aprítógép- gyárban is értékelték a jubileumi munkaverseny első félévi eredményeit. Az üzem szocialista brigádjai időarányosan teljesítették, több te- rü lerten túlszárnyalták a gazdasági munkában, a tanulásban és a társadalmi munkában tett vállalásaikat. A munkaversenyben részt vevőknek nagy részük van abban, hogy az Aprítógépgyár eredménytervét az első félévben 30 százalékkal (az előző évihez viszonyítva 60 százalékkal) teljesítette túl. Jelentős a takarékosságban elért eredményük is. A Nobácsi 12 éves korában kezdte a marokszedést, s 16 esztendősen mér kaszával aratott. Negyvenöt után egv darabig a saját földjén gazdálkodott, aztán brigádvezető, ‘majd üzemegységvezető volt a Középtiszai Állami Gazdaságban. Jól érezte magát, nem is számított hazajönni Tomaj- monostorára, a tsz-be, egészen addig, amíg el nem jött az a bizonyos „Mátyás királyi” választás. — Az úgy volt, — mondja, — hogy az egyik vezetőt még el se zavarták már hívták a másikat, szóval a tsz teljesen kifordult magából. Aztán az egyik viharos közgyűlésen elkiáltotta magát valaki: „Hívjuk haza Veres Jánost...” Veres Jánoson nem teljesedett be az elődök sorsa. Megerősödött elnöksége alatt a közös gazdaság. Az 1975-ös egyesülésig Tomajmonostorán 417 százalékkal emelkedett a közös vagyon, és a tagok is megtalálták számításukat. — Az Aranykalászban is megteszem, ami tőlem telik — magyarázza az elnöhelyet- tes. — A gyerekek, az egyetemet végzett fiatalok is elfogadtak. Azt szoktam mondogatni nekik: amit szólok, jó tanácsnak vegyétek. Nekünk lassan lejár, ti következtek. A 6 ezer hektáros szövetkezet elnöke Kolozsvári László, ö is végigjárta a ranglista lépcsőit. Fogatosból lett állami gazdasági brigádvezető, vember 7. brigád például csaknem öt tonnányi anyagot takarított meg a lemez- szabási tervek ésszerűsítésével. Az anyagokkal és az energiával való takarékosság csaknem hárommillió forint megtakarítást jelent a gyárnak. Eredményesen veszik ki részüket az aprítógépgyári brigádok a társadalmi munkaakciókban is: az iskolák, az óvodáik, a bölcsődék és a sportlétesítmények . karbantartásánál több mint hétezer óra társadalmi munkát végeztek, majd üzemegységvezető Kunmadarason. A mezőgazdasági szakiskolát technikumi különbözeti és felsőfokú technikum követte. Az üzemmérnöki diplomán az idén száradt meg a tinta. Négy évvel ezelőtt foglalta el a kunma- darasi Petőfi Tsz elnöki székét ... Az ottani 1975-ös egyesülés neki a termelési elnökhelyettesi beosztást jelentette. Tiszaszentimrén tavaly február óta dolgozik. — Amikor idejöttem a tsz- be elég nagy felfordulás fogadott. A tagsággal, az újjászervezett vezetőséggel megpróbáltunk rendet tenni. Nagyrészt sikerült is, de még mindig nem vagyok elégedett. Ami hiba van, -az persze többnyire rajtunk múlik, de a talajadottságok se kényeztetnek el bennünket és az időjárás se támogat. Az idén már szinte minden volt; belvíz, szárazság, csak éppen cigánygyerekek <nem potyogtak az égből. A búza is megsínylette az időt és ez megint sokat rontott, mert 4300 hektár szántónkból 1700 hektár a kalászos. Ahol nem érte semmi a növényt, ott 40—50 mázsa termett, viszont a több mint 500 hektár belvíz miatt a tervezettől valamivel elmaradva, 34—35 mázsánál nagyobb átlagtermésre nem számíthatunk. Befejezték az aratást a megye állami gazdaságaiban Az aratásban részt vevők szorgalmas munkáját dicséri, de a mezőgazdasági nagyüzemek összefogásának eredménye is, hogy a Szolnok megyei állami gazdaságok tegnap befejezték a nyári betakarítási munkákat. A kilenc gazdaságból összesen mintegy húszezer hektárról került fedél alá a gabona. Jó ütemben haladnak az aratást követő munkák is, az állami gazdaságok tarlóinak hatvan százalékán végeztek a szalma begyűjtésével, Az igazgató: „Meggyőződésem, hogy abban a gyárban, ahol már nem lehet olyan politikát csinálni: majd én megmondom kié lesz a kitüntetés, ott értékesebb a Kiváló dolgozó cím. Nem mondom, nálunk én is keresztül verhetném az akaratomat, de annak semmi értelme és tisztességtelen is lenne...” Beszélgetés egy csoportvezetővel: — Mikor tartottak utoljára gyári ünnepséget? — Április 4-én. — Kitűzte a Kiváló dolgozó kitüntetést? — Nem. Nem is tudnám megmondani, hogy miért nem. Talán azért, mert még nem találkoztam senkivel, aki kirakta volna. A május 1-i felvonulás az más, akkor kikerülnek a kabátokra a jelvények. De akkor se mindenki teszi fel... — Otthon hol tartja? —■- A szobában, a vitrinben, hadd lássa mindenki, aki hozzánk jön. A dolgozók szavazzák meg A Ganz Villamossági Művek szolndki gyárában a Kiváló dolgozó kitüntetések többségét a november hete- di'ki ünnepségen adják át. Megemlékezés, a háromnegyed,éves terv teljesítése, műsor óvodásoktól és úttörőktől. Az első két széksorban fenntartott helyeken ülnek a kiszemeltek. Aztán, ahogy szólítják őket, következik a jelvény, az oklevél, a boríték — kétheti fizetéssel — és a kézfogás. i Tóth Károly amolyan „reklám ember” a gyárban. Megnyerte a hegesztők országos versenyét, s utána a nemzetközi vetélkedésben, a nem hivatalos sorrendben, a harmadik lett. A vezérigazgatói kézfogás a Vállalat kiváló dolgozója kitüntetést is jelentette. Addigi 15,70 forintos órabérét azonnal 18 forintra emelték, s kinevezték hat hegesztő csoportvezetőjévé. Tóth Károly harmincéves. — Hány kitüntetett dolgozik a csoportban? — A 'kiválót már mindannyian megkaptuk. Nem együtt, hiszen csak tavaly májusban jött össze így a társaság. Az előző munkahelyükről hozták magukkal az elismerést. Mindannyian régi, rutinos emberek, én vagyok a legfiatalabb. — Akkor mind a heten remek „szakik”? — Meg fog lepődni, igen. — És egyformák is? — Mondhatni, egyformák. — Akkor, hogyan lehetne kiválasztani közülük valakit egy újabb kitüntetésre? A kérdés magára marad. A brigádvezető elsimítja homlokából szőkésbarna haját... A Ganz gyárban, nyugodtan mondhatni, valamiféle fejadagban mérik a Kiváló dolgozói címet. Évente a létszám hét százalékának engedélyezik az újgbb jelvényt. Nem mintha kevesebben, vagy többen érdemelnék, hanem mert a jutalmazásra szánt alap többre nem ad lehetőséget. Vígh Sándor igazgató a kiválasztás szempontjait említi: kiemelkedő szaktudás és értelmi képesség, jó termékminőség és.- szocialista gondolkodásmód. Ám ezzel még nincs vége, hiszen a hét százalék fcülönkülön a fizikai dolgozókra és az alkalmazottakra is vonatkozik. Ráadásként még a nők és a KISZ-korúak arányát is figyelembe veszik. Ennyi szempont, megkötés mellett adódik a kérdés: valóban a legjobbak kapják-e az elismerést? Az igazgató így vélekedik: — összességében igen. A végső döntések ugyanis a műhelyekben és az irodákban születnek. A dolgozók szavazatukkal döntik el, hogy elfogadják-e a művezetők, az osztályvezetők javaslatát. Persze még ezzel a demokratikus rendszerrel sem mindig igazságos a végeredmény. A közösség ítéletében sokféle szempont játszik szerepet. Nem biztos például, hogy aki szerintünk a legjobban tolja a társadalom szekerét, az népszerű is a társai között. Nemrégiben azért szavaztak többen az egyik jelölt ellen, mert — bár elismerték, hogy jól dolgozik — szemére vetették; katonásan vezet. Az is igaz, hogy a vezetők javaslata eleve meghatározó. Nem szívesen állnak fel az emberek, hogy mondjuk, Kiss János szerintük nem érdemli meg az elismerést... — Van valami sajátos elve a cím odaítéléséről? — Van. Mégpedig az, hogy ha valaki a legek legjobbika, akkor egymás után akár húszszor is kapja meg a jelvényt. Persze sokan az egyenlősdiség hívei. Azt mondják, azt tüntessék ki, aki még addig nem kapott, s így majd mindenkire sor kerül. Az elismerés így elveszti húzóerejét. A címmel járó félhavi fizetés amolyan járandóság lesz ... A műhelyekben mások az érvek. Kupái Imre művezető, Bakos Imre, a szakszervezeti bizottság munkavédelmi felügyelője és Tóth Károly csoportvezető azonosan így vélekedik: — Mondjuk, akad egy kiemelkedő képességű és szorgalmú munkás és minden évben vele szorítanak kezet. A döntés igazságos lesz, mégis szétrázza a közösséget. A többiek ugyanis elkedvetlenednek, mert, ha megfeszülnek, sem érhetik utói társukat, s akkor meg minek hajtsanak. Kisebbségi érzés alakul ki az emberékben, s ha oda megyünk hozzájuk: túlórázni kellene? Azt felelik: menjetek a Kiválóhoz! Kommunista szombatra hívjuk őket? Akkor is azt mondják: menjetek a Kiválóhoz! Mert akkor nem törhetnék ki, s nem törhetnék fölfelé... Elv és gyakorlat egymással felesel A valóságban a lakatos, a hegesztő és a forgácsaié csoportokat nem egy-egy munkás, hanem három-négy húzza maga után. Nincs közöttük égbekiáltó különbség. Az üzemben állítják, hogy az dönt, hogy az adott évben ki vállal több túlórát és társadalmi munkát. Legszívesebben mindannyiuknak a mellére tűznék a jelvényt, de hát a keret az keret! A munkások így legfeljebb az irodára mutogatnak, hogy nem kellene ott automatikusan a hét százalékot kiosztani, s akkor szerintük igazságosan, több jutna az üzemieknek. Persze nem biztos, hogy ez a döntő szempont. Pélyi József munkás tavaly Kiváló dolgozó lett. A fizetési lista tanúsága szerint 3050 forint volt a jövedelme. Az ugyanabban a brigádban dolgozó Manzin- ger Józsefé 3450. Kupáit kérdem, hogy miért keres eny- nyivel többet Manzinger? Á művezető széttárja a kezét, s mintha azt magyarázná, hogy természetesen kék az ég: — Manzinger . munkája sokkal jobb és szakmailag is felkészültebb Pélyinél, világos, nem? — Akkor miért nem ő kapta a jelvényt? — Mert Pélyi mögött már majd huszonöt évi munka van, s ennyi idő alatt csak összejött neki annyi, hogy kiérdemelje a kitüntetést... Elv és gyakorlat egymással felesel. A kiváló dolgozó kitüntetést az egy év, kiemelkedő munkáért adják — ez az elv. A műhelyekben viszont élő az értékítélet, hogy az eltöltött évek ne csak a törzsgárdatagságnál jelentsenek előnyt — ez a gyakorlat. Olyannyira, hogy a Pélyi—Manzinger féle esetekben senki sem tette fel a kezét, hogy sokkal jobban dolgozó munkásnak adják a kitüntetést. Hozzá kell tenni, hogy mivel a döntési jogot a közösségnek adták, az értékrend mondhatni a magánügyük, s más nem szólhat bele. Ahogy Kupái Imre mondta: „Tizenöt évig dolgoztam lakatosként. Ha kirobbanó jó kedvünk volt, egymást dobáltuk paradicsommal, s ha a munka úgy hozta, együtt is tizenhatóráztunk. Higgye el, akiknek egymásba ér a könyökük, jobban, igazságosabban ítélik meg a társukat, mint bárki más kívülről...” A jelvény rangot is ad Beszélgetés Tóth Károllyal: — Kis gyár a miénk, mindenki ismeri a másikat, nincs mellébeszélés. Azok kapják a kitüntetést, akik valóban megérdemlik, s ezért nemcsak a pénz a fontos. A jelvény rangot i's ad az em- berriek. — Hogyan lehet lemérni azt, amit rangnak nevez? — Mindig akad valami „szaladjunk neki fiúk” munka. A vezetők először a kiváló dolgozókat keresik meg, hogy maradjanak benn túlórázni, segítsenek. A többiek aztán már csak csatlakoznak hozzájuk... Fancsali Zoltán egy tíztagú forgácsoló csoport vezetője. Az irányítása alá tartozó emberek közül az öt-hat éve ott dolgozók már valamennyien megkapták a kiváló kitüntetést. Akik nem azok még csak nemrégen szakmunkások,' s Fancsali hozzáteszi, előbb-utóbb rájuk is sor kerül. — Aki nálunk megragad, akár akarja, akár nem, megváltozik — magyarázza Fancsali. — A közösség alakítja az embereket, s ezért közös az érdem is. A fiatalokat is úgy nevelem, hogy vegyék ki a részüket a felelősségből, a munkából,' s minden rendben lesz, mert nem kell csodákat művelni. így aztán öthat év után az elismerésben is rájuk kerül sor, hiszen nekünk nem a legjobbak kellenek, hanem sokan jók. Csoportmunka, csoportbérezés a miénk s együtt sírunk, együtt nevetünk ... És akkor tessék mondani: kiválóak a Kiválóak....? Mélykúti Attila Harmincötmillió forint értékben 300 Zippel rendszerű i- rattároló szekrényt gyártanak az idén, főleg szovjet ex- -portra, a Fémfeldolgozó Szövetkezet mezőtúri gyáregységében. Képünkön Csikós Róza és juhász Sándor műszerész az elektromos programozó kezelő- asztalának műszereit ellenőrzi a pró- bapadon Braun Ágoston (Folytatjuk) Teljesítik vállalásaikat A tsz elnöke, Kolozsvári László és Pálmai Sándor kalászos ágazatvezető, Veres János elnökhelyettes beszámolóját hallgatja Fotó: Nagy Zsolt
