Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-10 / 161. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. július 10. Berényi Ferenc, Munkácsy-dijas festőművész CnlfC7firés sokan f°gOUHd£.UI tak tollat az elmúlt két évtizedben, hogy Berényi Ferenc műveit méltassák. Festményei a magyar Alföld képzőművészetének hírnökei külföldi kiállításokon, és a több, mint évszázados művészi múltra visszatekintő alföldi város, Szolnok követei itthoni bemutatókon. Ha Berényi Ferenc munkásságáról beszélünk, egyúttal Szolnokról is szólnunk kell, — ha a XX. századi magyar képzőművészet szolnoki központja a téma, azon belül Berényi Ferenc munkásságát tekintélyes hely illeti meg. A város — amely emberi közösséget, általa őrzött hagyományt és táji környezetet egyaránt jelent — hatással van a közösség minden tagjára. Ezeknek a hatásoknak a milyensége és mélysége sok mindentől függ: attól az időtartamtól, amelyet ebben a kötelékben tölt el az egyén, s attól, hogy életének melyik szakaszában érik a benyomások. Meghatározó az a kultúrkör, ahonnan érkezik, s a magával hozott érzelmi és intellektuális érzékenység. Berényi Ferencet azonkívül, hogy 1961. óta a szolnoki Mü- vésztelepen él, gyermek- és ifjúkori élmények kötik a városhoz. Mélyen gyökerezik tehát a kapcsolat, hiszen az első impulzusok a befogadásra legérzékenyebb periódusban érték. Felnőtt korban azután kialakult egyénisége tudatos elhatározásával ismét Szolnokot választotta. Hogy így történt, abban meghatározó erejű volt egyrészről származása. Berényi paraszti ősei életének a természet ritmusa által emberöltőkön át megszabott rendje, sorsuknak a földdel való szétszakíthatatlan összetartozása „földközelben” tudta tartani a festőt. Segített másrészről ebben a magyar paraszti élettel közösséget vállaló alföldi festészet, amelynek, hagyományait Berényi Ferenc megtanulta becsülni. Ha Berényi Ferencnek, a festőnek célja a látott valóság ábrázolása, amelyből azután fontossági sorrendben válogat, determináltságából egyenesen következik, hogy munkái földművesek alakját, s a mezőgazdasági munka ősi, de ma is érvényes jelentéslarta- lommal bíró szerszámait jelenítik meg szuggesztív erővel. A síkság végtelenje fölé boruló mennybolt lenyűgöző monumentalitása, a kemény ban befejező Berényi Ferenc mesterei Barcsay Jenő és Do- manovszky Endre voltak. A képfelület szerkezeti felépítésének logikája, az ábrázolt motívumok kiérlelt képi rendje nem jöhetett volna létre Berényi festészetében a Barcsay Jenő által nyújtott művészi példa és céltudatos pedagógia nélkül. Doma- novszky Endre festői realizmusa ugyancsak visszhangra lelt Berényi Ferenc valóságot áhítozó egyszerű, komoly világában. Két mesterének tanítása termékeny talajra talált annak ellenére, hogy Barcsayt Szentendre kifinomult művészi atmoszférája lengte körül, Domanovszky pedig a nagyvárosi intellek- tuel látásmódját közvetítette. — Az ő általuk megteremtett biztonságos alapról induló, az alföldi festészet realista hagyományaihoz húzó, Fényes Adolf, Koszta, Nagy István, Tornyai örökét tisztelő és vállaló Berényi Ferenc legmélyebb érdeklődésével vág egybe epnek a művészetnek a szociális problémák iránti elkötelezettsége. Festészete szerencsésen ötvözi a hatások sokféle változatát és képes azokat beépíteni anélkül, hogy eklektikussá válna. Sőt, éppen az egységes kép ragadja meg a nézőt ebben a pik- turában, amely az évek múlásával mind nemesebbé, kiérleltebbé válik, és még mindig hordoz rejtett tartalékokat. A kisméretű festmények mérlegelt kompozíciós rendjén belül heves indulatok feszítik — robbanásra készen — a szűk kereteket. Monumentalitásuk ellenére ezek a művek intimebb terekbe kívánkoznak. Érthető azonban, hogy Berényi Ferenc — közéleti ember lévén — művészetével közösségi környezetbe is szeretne behatolni. Így nyerne még nagyobb hangsúlyt a festő és a közéleti ember hivatását egyidejűleg gyakorló Berényi Ferencnek a közösségért folytatott tevékenységé, rriert Kodállyal együtt vallja ő is, hogy a művésznek a közösségért mindent meg kell tudnia tenni, sőt kötelessége is mindent megtenni. Bár murális munkán, nagy felületen még nem próbálhatta ki erejét, műtermében látható két hatalmas kompozíciója tanúsítja, hogy a nagy felületek számára is volna festői mondanivalója. Miközben lésével és a vele járó megváltozott formaalakítással képei dekoratívvá válnak, továbbra is alkalmasak maradnak a mondanivaló tömör kifejezésére, sőt drámaiságuk még fokozódik. Elgondolkodunk: kár lenne kihasználatlanul hagyni ezt a friss, robusztus erőt, hozzámért feladatokra lenne szükség annál is inkább, mert Berényi Ferenc - ben él a közösségi érvényű művészet iránti ambíció. Pálosi Judit luska a kilincset fényesítette éppen. Kedvvel kente rá a szürkés szidolt, amely, ha nem vigyázunk. zöldes csíkokban tapad meg a széleken vagy a kulcsluk tetőlapkája alatt. Élvezte az újfajta kis drótszivacsot is. amj valamiféle vegyszerrel van átitatva, de „fokozott hatást fejt ki” — így írták a dobozon, ha másfajta tisztítószert is adagolnak hozzá. Oda kellett persze figyelni rá, az ajtó fájához nem érhetett, mert karcol. — Jó reggelt, kislány — mondta barátságosan egy magas férfi, divatos irhabunda volt rajta, az a rövid, amilyet mostanában az autóban viselnek. — Jó reggelt, igazgató elvtárs kérem — felelte Ilus boldogan. Jó itt Pesten; Iluska hálás volt a nagynénjének, hogy felhozta. Ugyanebben a csu- pa-üveg irodaházban takarított ő is; gyereke nem lévén, korán megígérte a kislánynak. hogy idővel magához veszi. Emeletes házban lakott a VII. kerületben, minden emeleten volt két W. C. és Ilona néni fáradhatatlanságának hála. tisztán fénylett a fehér zománctábla a két fekete betűvel az ajtajuk fölött. Iluska szívesen vett részt a ház takarításában a nénje oldalán; becsülni tudta, hogy Ilon néni két fizetést húz, a házból is, az irodából is. — Kézcsókom, Ila, jó reggelt, kislány — mondta legközelebb az igazgató elvtárs, amikor Iluska éppen a kávéscsészéket törölte tisztára a titkársági szobában. Rábámult a takaros, jól fésült nőre, ennek az Ila néninek mindig olyan a haja, mintha frissen ondolálták volna; kicsit megsajdult a szíve, ő sohasem lesz ilyen. Később észrevette, hogy akármerre jár a nagy házban éppen, lehet az a bérelszámolás, ahol szinte csupa vele egykorú lány üldögél, még munkaköpenyben is vannak, akárcsak ő: azoknak mindig kezicsókolommal köszönnek a fiatalemberek, neki meg csak úgy hogy jó napot. Eltűnődött; Ilon nénje, aki szívósan haladt a nyomában, le is leplezte, hogy elmulasztotta kitörölni a port a fűtőtestek girizdjei közül. Nyögve térdre ereszkedett, megcsinálta maga. Ahogy így térdepelt, bejött a főmérnök elvtárs, vörös kis ember, de micsoda nagykockás nadrág!, csókolom hölgyeim — mondta, valahogy lenézően, hanyagul, de nekik, Ilon néninek neki is, külön odaszólt: Jó napot kívánok. Azért örömet is tartogatott ez a nap: Lonka, a KISZ-ből, utánament a folyosón, meghívta a szombati klubestre. Kedves lány ez a Lonka, ha a minije túl rövid is, le sem tud hajolni benne, csak leguggol, valahogy féloldalasán. Iluska este azzal foglalkozott, hogy felvarrta a szoknyája alját; már odahaza is erre vágyott volna, járt ott úgy más is, de apja nem engedte. Ellenben most, hogy pesti lány lett. . Nem. azért annyira nem, mint a Lonkának. munkát végző földművesnek erre a háttérre magasodó alakja drámai jelképe a paraszti munkának, az ember kenyérért való küzdelmének, és emblémája lehetne Berényi Ferenc festészetének. Dráma megy végbe a sötét égbolt alatt, dráma izzik a földön dolgozó emberek mozdulataiban. A mély színek közül felvillanó fehérek, s a tompa vörös kontúrok között lapuló melegbarnák fojtott indulatok jelzései. Ez a szenvedélyes piktúra ugyanakkor a legegyszerűbb nyelvezetet választotta: tőmondatos szerkezete világos, félre nem érthető mondanivalót közöl. A szerkesztésnek, kompozíciónak ez a tömör egyszerűsége. szilárd, jól megépített alapokon nyugvó mesterségbeli tudást feltételez. A Képzőművészeti Főiskolát 1953HUH ISTVÁN VERSEI Víz—víz Felörvénylik a váltás Hullám hömpölyög A fenti lent pörög Fentnek a mély sír is Víz-víz-víz Vizet is víz visz Kor hátán kór Kor hátán kór kor hátán Ülnek az exkluzív bégek Halálra várva sárgán A fojtott hallgatás ágán A sóhajok fáklyái égnek Szikráznak pattogó jajok Mint korong hátán a •kések A keserűség örök táncán Girhes öklök vad csapásán Nyílnak tátongó rések Mérgezett-hegyű sóhajok Szállnak kifeszült íjból Akiért halálra sorvadok Nem menthetem meg a sírtól TASNÁDI VARGA ÉVA A földet nézem... Ébredő fákon muzsikál a szél, s a földet nézem, amit úgy szerettem, a földet nézem, ami ismerős csupasz ágakat rejteget a kertben. Bársonyos lágy, mint ölelő karok, szeretnék jól meghemperegni benne, mint akkor még — bolondos kisgyerek, mikor dajkálón hajolt rám az este. Most felnőttem, s lassabban ballagok, az utak mentén fiatal fák zúgnak, május van újra — szívmelengető — s emléke él csak tűznek, háborúnak. A földet nézem, barázdáin át felrajzolódik nagyapáim arca, amint vigyázó szemük ráragyog a szertehulló száz tavaszi magra. A földet nézem, ami bölcs, örök, ahová egyszer én is visszatérek, nyírfa leszek, vagy orgonásbokor, s odanyújtom ágaimat a szélnek. A KISZ-klub a földszinten voll. A padlón nehéz kókuszszőnyeg húzódott faltól falig; Iluska porszívózta szombat délelőtt, színéről is. visszájáról is. Egyszer csak arra neszeit fel. hogy az ajtókeretben ott áll a személyzetis elvtársnő, szép darab, kontyos asszony, olyan háromszögletű, tarka kendő rajta. A személyzetis elvtársnő nem látszott haragudni, amiért ő danol porszívózás közben;* kezdte megsejteni, hogy Ilon nénje túl szigorú. — Ilyen kislány kellene nekünk egy tucat — mondta mosolyogva a személyzetis elvtársnő. — És nekem is elkelne otthon egy kis segítség ... — Nem folytatta, elkomorult; Iluska bűntudatosan fejezte be magában a gondolatsort: de nem ám olyan, aki énekel és zavarja a dolgozókat. így mondta Ilon nénje mindjárt az elején. Ebédszünetben aztán elmesélte Ilon nénje azt is. Ember Mária: Előmenetel hogy szólt neki az elvtársnő, nem vállalna-e a kislány takarítást nála, hetenként, mondjuk, kétszer. munka után, de ő elhárította: van dolga a házban. Iluska lehajtotta a fejét; szívesen elment volna személyzetisékhez, megnézni, hogy laknak; biztos gyönyörűn. A klubesten kedvesek voltak a lányok, de vele a fiúk séget — fordult a gondnok elvtársnö a többi asztalnál ülőkhöz: — bármikor beléphet az igazgató elvtárs vagy a főkönyvelő kartárs! Mit mondok, ha felelősségre von. minek ide öt ügyintéző, mit tudjak mondani? Elvesznek egy státuszomat, szét kell osztanom a munkát, több hárul a többiekre... Iluska úgy találta, hogy szegény Icukával csúnyán elbánt a sors, hiszen amíg ő a virágokat öntözte, mások sem dolgoztak; két nő a fali naptár előtt állt és valami névnapról beszélgetett; a harmadik nevetgélt a telefonba, és a gondnok elvtársnő bejövetelére sem hagyta abba; a negyedik nem volt jelen, mert színházba ment. jegyekért: kollektív színház- látogatásra készült a részleg. Icuka könnyezve rakosgatta vissza szatyrába a nagy gombolyag pamutokat és a színes kötőtűket. Ez a cseléd — suttogta jól hallhatóan —. ez a cseléd mer kioktatni engem . . . De el is megyek, el én, nem fogom tűrni! Iluska felnézett és döntött. Letette az áramvonalas kis műanyag locsolót a virágcserepek mellé, már arra sem volt gondja, hogy magával vigye a takarítóholmik faliszekrényéig. Megkönnyebbült. Eszébe ötlött ugyan, de még félúton visszaheseget- te a gondolatot, hogy előbb beszélni kéne Ilon nénjével: minek, úgyis ellenezné. Kezet mosott, megfésülte a haját, némi töprengés után levetette a munkaköpenyt. Azután bekopogott a személyzetis elvtársnőhöz. — Nem akarok takarítónő maradni — közölte. — Tessék kiadni a munkakaönyve- met. — Dehát miért? — ijedt meg a személyzetis elvtárstartózkodók voltak. Iluska nem tudta, mire vélje, hiszen a ruhája semmivel sem rosszabb, mint azoké; egy parókát, igen, talán egy parókát kellene sürgősen beszereznie. A lányok tegezték, s Lonka maga mellé is ültette, gyufaszál vékonyságú sós süteménnyel kínálta, de a fiúk magázták, pedig általános volt a szia, meg a szevasz. Táncolni táncoltak ugyan vele, de ugyanazt kérdezte mind, nehézkesen, ügyetlenül, hogy' hová való, dolgozott-e a téeszcsében, s aki különösen megértőnek akart mutatkozni, az gondterhelten bólogatott: Nyilván nagyon rossz* lehetett. Iluska tiltakozni próbált, kicsit tetszett is neki a fiatalember, szakálla van, ilyet otthon azért nem hordanak, de azután észrevette, hogy a fiú alig figyel rá, elhallgatott, s több téma nem akadt. A gondnokságon néhány héttel később, a virágokat öntözte éppen — mennyi idegen virág, otthon ilyen sincsen! —, amikor akaratlanul tanúja lett a helyi gyűlölködésnek. A gondnok elvtársnő, egy finom, ősz hölgy, olyan kámzsanyakú pulóverben, amilyen előtt már Iluska is ácsorgott, amióta bemerészkedett a Belvárosba, alaposan lerámolt egy másik nőt, Icuka nevűt, mert pulóvert kötött az íróasztal mögött. meglehet, szintén kámzsanyakút. Ez az Icuka volt különben a takarító csoport- vezető. régebben állítólag nagy háztartással rendelkezett, de mivel kevés iskolát járt... Ezt a lelkiismeretlennő. Most nem volt olyan elegáns, mert kissé izzadt a háromszögletű kendőben, ha viszont leveszi, összekuszálja a kontyát. — Bántott valaki? — Rendes dolgozó akarok lenni — mondta Iluska. — Nem olyan akj takarít. — Mindenki íróasztalra vágyik... — sóhajtotta a személyzetis elvtársnő. — Majd megnézem, mit tehetek. Azért nem kell mindjárt kikérni a munkakönyvét. Tudtam én azt, tudtam, hogy ez nem perspektíva egy fiatal lánynak... A gondnokságra helyezték; • Icuka nem ment el, de a szobába be lehetett tolni egy hatodik asztalt; Iluska ügyintéző V. kategóriába került, s mindig figyelmesen lapozgatta a határidőnaplóját, valahányszor Ilon nénje becsoszogott a virágokat öntözni. A következő KISZ- klubesten parókásan jelent meg, egy szőkét vett, platina szálakkal. klubesten súlyos csalódást kellett elszenvednie: a fiúk továbbra sem tegezték. Az a szakállas fiatal mérnök ismét táncolt vele, de szórakozottan elkérdezte ugyanazt: hová való, dolgozott-e a téeszben, s hogy nagyon nehéz volt-e a mezei munka. Iluska újabb döntő lépésre' szánta el magát. Most már ellentmondást nem tűrőn kérte ki a munkakönyvét. Az új vállalatához pedig mint ügyintéző IV. ment tovább. Artner Margit rajza Képein dráma izzik
