Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-05 / 156. szám
1977. július 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nosztalgiák A hallgató a legjobb rádiósokat szinte jó ismerősének, barátjának tartja. Akkor is, ha sohase látta, ha nem váltott vele szót. Manapság amikor a rádióriporterek időnként a tévé képernyőjéről néznek szembe velünk, jobban ismerjük őket, Mégis, első látásra nem tetszett a Rádió és Tv Űjság címe: Főszerepben a riporter. Miért kellene a riporternek főszerepet vállalnia, miért akarja, hogy őt lássák, hallják? Vegyes érzelmekkel kapcsoltam be Rapcsányi - László Nosztalgiák című műsorára a készüléket. Önmutogatást sejtettem, tetszelgést. Aztán a műsor tizedik percétől jobban élveztem az adást, mint bármi mást, hosz- szú hetek óta. Mert bár Rapcsányi gyerekekhez, a saját gyerekeihez szólt, nekik mondta el nosztalgiáit, bizony a miénk volt az a műsor, a negyvenes, s azon túli korosztályé. így nem furcsa, hogy a San Francisco dalát már vele együtt dúdoltam, s eljutottam odáig, hogy zakatoltam is Rapcsányival. Pedig az élet mondta el, kevés szóval, sok régi kedves zenével. Dehát ennek a korosztálynak az élete szinte sematikusan hasonlít. Háborúban cseperedtünk, aztán tanultunk új életet, több kevesebb sikerrel, olykor fájdalmas kudarcokkal is. Találkoztunk a nótákban a Moszkva téren, s zakatoltunk illően, hegyek- voiPvek között. Fújtuk a sportindulót, s szerelmes üzenetet küldtünk a magyar nótával — amelyik kimondta a nagy érzelmet „ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki .. A nóták közötti szöveg cseppet se volt önmutogató, hivalkodó, a „nagy rádiós” nagy emlékein időző. Rapcsányi nagy érdeme, hogy alig szólt a rádiózásról, semmit a sikerekről. Egy ember, egy negyvenen felüli csevegett velünk egy órán át, sok muzsikával. Volt, amit együtt dúdoltunk a lemezjátszóval, s volt amit vele dúdolt, aki hallgatta. Ilyen kellemes vasárnap délelőttre igazán nosztalgiával gondol az ember. Röviden Karinthy Ferenc: Visszajátszás című hangjátéka is a föntebb idézett korosztálynak, korosztályról szólt. Egy generáció lelkiismeretfurda- lása, — mondja róla a műsorajánlat, s ezt el kell fogadni. Megtörténik, hogy az ember gondolataiban visszamegy az időben. Megvizsgálja múltját, visszakérdezi magától és másoktól gondolatban, hol, mikor rontotta el az életét? A becsületes, erős jellemű ember megteszi, teheti ezt, hiszen oly korban élt, él, amikor számtalanszor választania kellett jó és rossz között, amikor történelmi buktatók és sajátos nehézségek tették próbára az embert, jellemét. A visszajátszás megértő és kegyetlen játék. Hiteles, szép művészi tolmácsolásban hallhattuk. Gondolatjel címen meguj- hodva jelentkezett a héten a rádió eddig Művelődés című műsora. Az újítás — nemcsak a címre gondoltunk — használt a sorozatnak. Ember a lépcsőn — dokumentumjáték a javából. Az új rádiós műfaj ígéretes eseménye Papp Imre munkája. A negyedik fordulójához érkezett a Ki tud többet a Szovjetunióról című vetélkedő. Külön ajánljuk szocialista brigádoknak, akik hasonlókra készülnek. Rengeteg új ismeretet ad. (SJ) Utolsó simításokat végzik az öcsödi könyvtár új épületén, ahol augusztus 15-tel kezdődik a kölcsönzés M. G. fi hazrombolo Ha aznap este nem viszik el a rendőrök, nekiesik a falu. A házrombolás az oltárdöntés robajával visszhangzott. Olyannyira, hogy mindenki gügyéje, aki tíz forintért egy falatot kiharap a söröskorsóból, lőtt medveként a fejét himbálja. Arcán bamba vigyor. Tenyerével a homloka előtt meszel: „He-he, bolond az a lóvei H Fekete kutya viháncol, az agyonharapdált kukoriea- csumáért kuncsorog, s hogy megkapja elégedetten mordul. Az asszony a verandára vezet. Az ablakból éppen rálátni . a szomszéd portára, ahol kupacokban hever az est törmelék-emléke. Csak két vályogfal bice-bócázik, a kiharapott oldalú ház kalapját már leverték. Az asz- szóny kötényén paposra fonja kezét, s ördögűző a sóhaja is: — Megátalkodtam, amikor megláttam mi történt. A keresztfiam jött, ő szólt, nézzük már meg mit csinál a szomszéd, megszakasztja géppel a falat. A férjem kiment, de vissza is jött tüstént, mert nem szeretünk semmiben részt venni. Nem szólunk más dolgába, még csak szomszédolni se járunk, nincsen arra időnk. A múltkor is kijöttek a rendőrök, látja egyenest abba a házba. A lány szégyenben maradt és elcsinálta a gyerekét, talán csak mi nem tudtunk róla a faluban. De ha az ember a családjának él, nem marad neki más, csak „jó napot és isten áldja!”... Kupac a romokból A kertben a kutya megint csak nagyokat pattog az égnek, a Szikkadt föld porzik a talpa alatt. Az asszony felkapja a heverő gereblyét, a veteményesnek indul. Aztán megöntözi a káposztát, moslékol a két anyakocának, megeteti a harminc libát, majd a kacsákat és a csirkéket, tésztát gyúr tíz levéllel, kiemeli a dunszt alatt melengetett befőttet, megfőz, és másnap, akár az ura, szolgálatba indul a .vasúthoz, és soha nem vesz fel kölcsönt, mert a kamat is a házra marad. A semmitől a gépesített háztartásig rugaszkodott a család, s ezért tudva tudják, hogy kettejük élete a ház, s a szüntelen munka a kötő habarcs. Hát Szajolban ezért megy oltárdöntés számba, ha valaki a család feje fölül elveri a tetőt... L. J. feleségét és a lánygyereket a szemben lévő porta gazdája fogadta be, a fiút a nagyszülőkhöz, Mezőtúrra küldték. Az asszonyt az orvos nyugtatóval szur- kálja, azt mondják, összetört, mint a szálfa, ha villám csapja. Megidézhető egy fényképről is. Kitört falú ház oldalán kukkantott be a lencse, modern szobabútort, subákat, gondozott otthont megörökítve. Igen, ez az asszony képe, aki összefogta a családot, hogy vigyék valamire. De a férjnek nincs menedéke, nem fogadta be senki. Mióta a rendőrségről elengedték, a sufniban vackol. Nem tudják mikor alszik, éjszaka is bont, kupacokat rak a romokból. Megszállott ez, legyintenek az emberek, meg azt is mondják, hogy a szégyenét takargatja. Behúzott nyakkal jár-ikei az utcán, nem néz senkire és sehová. De lassan majd kihúzza magát, mert a fiúgyerek egy este leültette az anyját, kérlelvén, fogadjuk vissza apát. A falu is visszahőköl, ha már egyszer a család szemet huny és megbocsát. Mentséget keresnek Néhányan már mentséget is keresnek: „Ki lát a falak mögé és ki lát az emberekbe?” Egy szikár öreg pedig duhaj korát idézi, a kutya- uri’stenit, hogy vertem el annak idején a háztól az asszonyt! Egyszer tán majd még példálóznak is vele, hej mekkora virtus szorult abba a Jóskába, megmutatta milyen ám a fériember!... Az esténként zsúfolt kocsma a délelőtti zárás előtt tetszhalott. A ’söntéspultnak támaszkodó hűtőszekrény ajtaja is pihen. L. J. munkából jövet a fridzsidernek vetve a hátát poharazott. Lidiké néni, a kocsmáros int, nem ivott az többet, mint bárki más. Aztán ellágyul, mert a „házdöntő” málnát és csokoládét vett a gyerekeknek, ha az ajtóban feltűntek. Ahol a poharak keringőjéhez káromkodások adják a zenét, ahoi fizetésnapon asszonyok rostokolják az ajtóban a zárórát, s ahol Dollárpapa fenenagy muszk- lijait mutogatja ott L. J-re azt mondják, gálánt ember. És a szó itt a kocsmában Lidiké néni szájából úgy hangzik, mint ökölvívó szo- rítóban egy szerelmesen búgó óda . .. A földúton házak ölelésében rajzolgatom a férfi képét. A „senki sem ve'szi észre” emberét, aki ugyanúgy törte a földet a tsz-ben, mint még oly sokan Szajolban, aki tanyasi szolgálati lakásból kapaszkodott a saját portáig, aki nem ivott se többet, se kevesebbet, mint általában a férfiak, aki két gyereket nevelt, mint még oly sokan a faluban. Aki néhanapján ö'sszeperlekedett a feleségével, és nem járta ki a nyolc általánost, és kocsit sem vett, és nem feszített divatos ruhákban, és kitüntetést sem kapott. Mint oly sok százan még Szajolban .. . De rajta kívül még senki sem döntötte össze az otthonát Szajolban! Ezért is kushad a gyanakvás az emberekben. Hitetlenkednek, nem lehet igaz, hogy a ház körüli perpatvar vezettette a gépet a falaknak. Mert, hogy előző nap összeszólalkoztak, vitathatatlan. Az asszony az épület rendbehozá'sáért kardoskodott. a féri meg azért. hogy újat húzzanak. „Ennél nagyobb falat akadt meg a torkán, mit kiöklendezett” — húzza a szót egy öreg, kit egyszerűen csak Farmernek szólítanak a faluban. A tsz kerületvezetője hátradől székében s ő az első ember, aki a felszínnél mélyebbre ás. L. J. szüleiről mesél, az öreg egykor itt dolgozott a földeken. Az italt egyikőjük ’sem vetette meg, az asszony egy elvonó kezelés után a kocsmából hazamenet halt meg. Többször civódtak, mint ahányszor turbékoltak, hát innen a düh jussa, az elvakultsá- gé. Mert amit a falu nem tud, arról a tsz-ben szélté- ben-hosszában beszélnek az emberek, a házrombolás csak kicsordította az amúgy is teli poharat. Kötözködések. verekedések történetei élednek. Egy kocsmázás utáni karó-párbaj, amelynek nyomát merev nyakkal L. J. ma is viseli. Vagy még a tanyai elvakult eset: felkapott husáng, puffogás, bőgő tehén — agyonvert tehén. Majd későbbről egy baltával szétvert televízió és egy összehasogatott szekrény. Tízezer forintnyi, a szobába behányt ajándék és hozzá a mordu- lás: „Ne mondd asszony, hogy rád nem költők!” És egy disznóvágást követő tavalyi éjszaka. Pityókás kó- dorgás, éjfélkor nyergeit traktor, bénára rongált ekék. A föld, a számlálatlanul húzott barázdákkal, dühödt munkával. Amikor reggel a K—700-asról leparancsolták, a szétfoszlott méreg nyomában tehetetlen szavak: „Nincs mit mondanom!” . .. ül agyat fordult a ui lag Az őrjöngéseknek egyetlen követhető és felismerhető kapcsolata a családi össze- veszés. L. J. nem tudta elviselni, hogy otthon nem ő igazgatja a rudat. Nem értette, hogyan fordulhatott akkorát a világ, hogy az asz- szonyok is kezükbe veszik a gyeplőt, és feje tetejére áll a régen oly megszokott rend, a családban már nem feltétlenül az Ember az úr. Ezért a hajdúszoboszlói közjáték is, a tsz-kiránduláson. A feleség nem akart fürdeni, nem volt kedve, hát L. J. dühében taxiba ült és ezer forintért hazafurikázott Sza- jolba. Egy környékbeli körzeti orvos meséli, hogy a hatvanas évek elején jó néhány idős emberhez hívták halottkémnek. Öngyilkosokhoz. Az egykori nagycsaládok tisztelt, elismert fejeihez, akik hatalmuk vesztésével megbirkózni nem tudtak. Elmaradtak az úton. Akár csak .L. J., aki június 14-én Szajolban erőgépével összetörte a telkének beton- kerítését, az udvarban elsöpörte a kutat, az ólakat, aztán az ekét a kellő magassághoz igazítva, nekiment a házának. Mélykúti Attila Három év munkájának végére tesznek pontot a napokban a szakmunkásképző intézetek utolsó éves tanulói. Megyénkben mintegy kétezer diák jelentkezett szakvizsgára. Ugyancsak ezekben a napokban záróvizsgázik a különböző szakmunkás-tanfolyamokon végző, mintegy nyolcszáz felnőtt dolgozó is. A szolnoki 605-ös számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben az elmúlt tanévben több mint kétszázötven diák fejezte be tanulmányait, s írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgákon ad számot ismereteiről. A huszonhat Diesel- mozdonyszerelő tanuló az írásbelin már sikeresen túl van, a MÁV Járműjavító Üzem hatalmas „pálmaházában” (így hívják a csupaüveg szerelőcsarnokot) a gyakorlati feladatot oldják meg. Ácsai Béla brigádja egy mozdonyalkatrésszel bajlódik. három év alatt a szívemhez nőttek a gyerekek. Ha elindul a mozdony, azt hiszem, egyformán örülünk neki. Már nem sokat kell várni. A négy diák befejezte a feladatot, még egy utolsó ellenőrzés, s szerelhetik a megtisztított feltöltőt a mozdonyba. A fiúknak óráknak tűnnek ezek a percek, verejtékezve figyelik, mozdulnak-e már a hajtókarok, kerekek. „Elindult” — mondják boldogan egymásnak, s összefonódnak a gratuláló, olajtól csillogó kezek. Már ott van a fél műhely, mindenki örül, s miközben a fiúkat ünnepük, talán a saját vizsgájukra gondolnak. — Már csak a szóbelink van hátra — szólal meg elsőként felocsúdva Mészáros Endre. — Reméljük ott is minden simán megy. — Pár lépésre vannak csu— Ez a szerkezet tölti fel levegővel a mozdonyt — magyarázza szakértelemmel Ácsai Béla. — Az a feladatunk, hogy szétszedjük, megtisztítsuk és újra összerakjuk. Ezután következik a legizgalmasabb pillanat, a próba. Ha hibáztunk, nem indul el a mozdony. — Minden hatezer óra működés után el kell végezni a feltöltő tisztítását — toldja meg Nagy György. Csesznik Mihály, a fiúk szakoktatója elégedetten hallgatja tanítványait. — A válasz valóban érthető, világos. S, hogy^ megy a gyakorlatban? — Kiválóan. Segítség nélkül, pontosan, a munkavédelmi előírásoknak megfelelően oldják meg a feladatot. — Nagyon izgul a négy fiúért? — Ez természetes. Huszonkét éve vagyok szakoktató, minden csoporttal, minden évben én is vizsgázom. A pán a szakmunkás-bizonyítvány ünnepélyes átvételétől. Utána? — Egy kis pihenés következik — mondja Oláh András — a Balatonhoz készülünk. Aztán jövünk vissza az üzembe, de már nem mint tanulók. A tanulást azonban még nem hagyják abba. Mind- annyiuk tervei között szerepel az érettségi bizonyítvány megszerzése, vagy valamilyen szaktanfolyam elvégzése. Csesznik Mihály csoportjaiban ez már hagyomány. Volt tanítványainak többsége, évkihagyás nélkül, szeptemberben újra beült az iskolapadba. Talán mert a szakoktatójuk példáját akarták követni, akj mint lakatos kezdte a Járműjavítóban, s munka mellett képezte tovább magát. T. G. Fotó: S. K. Ketten a vizsgázó diákok közül lfaltas Kiskörén (Tudósítónktól!) A Szolnok megyei, Tisza II. KISZ védnökségi hónapok keretében, tegnap az önkéntes építők második csoportja kezdte meg a munkát a kiskörei vízlépcső térségében. A nyolcvan középiskolás tanuló nyári szünidejének egy részét hasznos munkára fordítva, a 127 négyzetkilométernyi víztároló területének tisztításán dolgozik. Eltávolítják a cserjéket, a gyökérmaradványokat, és minden egyéb olyan anyagot, amelyek veszélyeztethetik a hatalmas mesterséges tó vizének biológiai egyensúlyát. Az augusztus 27-ig tartó táborban összesen négyszáz fiatal dolgozik kéthetes váltásokban. A Tiszafüredtől, Kisköréig elterülő tározóban 1978 első felében kerül sor a víz duzzasztására.
