Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-30 / 178. szám
1977. július 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 BETONCSÖVEK SZENTENDRÉRŐL A Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyárában készítik a „szentáb" vasbeton nyomócsöveket, amelyeket korábban importáltunk. A termék a közművesítés, a nagyipari beruházások nélkülözhetetlen eleme. Egyebek között ezeket a nyomócsöveket használják fel a mohácsi-pécsi ivóvízvezeték építéséhez is A Minisztertanács megtárgyalta Veszélyeztetett gyerekek 1969-ben rendelkezett a---------------- kormány a g yermek- és ifjúságvédelmi munka továbbfejlesztéséről. Nyolc esztendő telt el azóta, méltán foglalkozott most ismét a Minisztertanács — megtárgyalva az Állami Ifjúsági Bizottság és az Oktatási Minisztérium jelentését — ezzel a rendkívül fontos tevékenységgel. Kilencvenháromezer veszélyeztetett kiskorút tartottak nyilván 1976 decemberében — a legutóbbi felmérés idején — a különböző oktatási és tanácsi szervek: iskolák, gyámhatóságok. Töredéknyi ez a szám, ha azt vesszük, nogy hazánk népességéből több mint egymillió az általános iskolás korú, és mintegy félmillióra tehető azoknak a fiataloknak á száma, akik túllépték a 14. esztendőt, de még nem töltötték be a 18. életévüket. A 93 ezer mégsem kicsiny szám és a legkevésbé sem elhanyagolható, ellenkezőleg, igen sokféle, árnyalt teendőre figyelmeztet. Mindenekelőtt: a társadalmi gondoskodás fokozottan illeti meg ezeket a gyerekeket, mert szülőik — erkölcsi vagy anyagi okokból — nem tudják biztosítani számukra a megnyugtató családi hátteret a tanuláshoz, az emberré formálódáshoz. De ahogy sokféle a veszélyeztetettség oka — sokfélének és differenciáltnak kell lenniük a társadalmi gondolkodás, segítés formáinak is. A gyámhatóságok 350 ezer kiskorút és gondnokság alatt levő felnőttet gondoznak; ehhez mérten a létszámuk ma is csekély, munkájuk feszített tempójú, nem egyszer szinte emberfeletti erőfeszítéseket igényel. A mainál tehát jobban lépést kell tartania az igényekkel — utal rá a Minisztertanács határozata — a gyámügyi szakemberképzésnek, a létszámnak. Megint más kérdés: a gyermekvédelem iskolai vetülete. Jól érzékelhető a nyolc év óta elért fejlődés: jelenleg már a legtöbb általános iskolában dólgozik gyermekvédelmi megbízott, munkájuk hatékonyabbá tételére, tan- testületi, szülői segítésükre viszont szükség van. A pártfogói munka sokat fejlődött, 119 hivatásos pártfogó csaknem 7 ezer fiatal életét, sorsát kíséri rendszeresen figyelemmel. A társadalmi pártfogók — önként, szabadidejükben vállalva ezt a bonyolult, sok áldozatot követelő munkát — jól kiegészítik a „hivatásosak" tevékenységét. Megkülönböztetett figyelem övezi az állami gondozottak sorsát, tanulásukat, nevelésüket — és életük alakulását azután is hogy 18 éves korukban elhagyják az intézetet. Negyvenkétezer állami gondozott kap bőséggel a társadalmi gondoskodásból: tulajdonképpen elégedettek lehetnénk életük megnyugtató „berendezésével”, ha a fejlődés következményei nem jeleznék egyértelműen: a gondoskodásban fel kell készülni a holnapi igényekre is. Ellátottságuk ruhával, zsebpénz, étkezési norma, az önállóvá váló gondozottak „pályára helyezése”, némi anyagi segítséget is nyújtva ehhez — megannyi, finomításra és fejlesztésre váró része e munkának, ide értve a korábbi anyagi keretek megnövelését, hozzáigazítását a gyermek- és ifjúságvédélm fejlődéséhez. Kitér arra is a határozat, hogyan lehetne esetenként jutalmazni a társadalmi pártfogókat, javítani az élelmezést az intézetekben és nem utolsó sorban: miként szükséges fejleszteni a nevelőszülői hálózatot. (Utóbbihoz annyit: csökkenőben van a vállalkozókedv, kedvezőtlen a nevelőszülők korösszetéte- tele is; márpedig még jóné- hány ezer gyermek vár arra, hogy ’erető családi környezetbe fűljön, és csak érző szívű pótmamák, apák adhatják meg a számukra azt a gondoskodást, szeretetet, amelyet a saját családjukban nem kaphattak meg.) Gondokat és tennivaló---------------------- kát foglalt egybe a minisztertanácsi határozat, jelezve azt a készséget is, amely — milliókban kifejezve — újabb támogatást jelent majd az intézetek felújítási munkáihoz, a gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenység áldozatkész részeseinek nagyobb megbecsüléséhez. Vm. Tevékenyebbek a közéletben Postás szakszervezeti ülés A korábbi intézkedések, jogszabályok kedvezően hatottak az üzemi demokrácia kibontakozására, javult a szakszervezeti aktívák és a vezető testületek munkája, a gazdasági vezetők és a dolgozók együttműködése, s a bizalmiak jogkörének növelése nyomán kialakult aktivitás nagyban segíti az üzemi demokrácia kiteljesedését — állapította meg tegnapi ülésén a Postások Szakszervezetének központi vezetősége. A tanácskozás különös jelentőséget tulaj dóm tott az üzemi demokrácia új fórumának, a bizalmi testület és a szakszervezeti tanács együttes ülésének egyrészt azért, mert szélesíti a döntések előkészítésében résztvevők körét, másrészt lehetőséget ad a vezetők munkájának értékelésére. Fontosnak tartja ezt a lehetőséget azért is, mert a postánál a régi „katonás, egyenruhás” szervezet következményeként még nem is olyan régen sokak véleménye volt az, hogy a dolgozóknak semmi köze a vezetők ügyéhez. Hangsúlyozta azt is, hogy az üzemi demokráciát az egyszemélyi felelős vezetés elveivel összhangban, egymást kölcsönösen erősítve kell fejleszteni. Az ülés elfogadta a postavezérigazgató és a szakszervezet elnökségének együttes határozatát az üzemi demokrácia továbbfejlesztéséről, valamint az elnökség irányelveit az ezzel kapcsolatos szakszervezeti feladatokról. Téma: a szövetkezeti ipar Szegeden tegnap véget ért a kétnapos ipari-tudományos konferencia. Az ország minden részéből érkezett, több mint négyszáz szövetkezeti gazdasági vezető és tudományos kutató vitatta meg hazánk szövetkezeti iparának helyzetét, elsősorban a korszerű termékszerkezet kialakításával kapcsolatos feladatait. Az ipari szövetkezetek termelése a korszerűsítések nyomán a tervidőszak végére évi 45 milliárdról 65—67 milliárd forintra növekszik. A demokrácia fórumai A szakszervezeti politikai oktatásról A MINAP kezembe került az a jelentés, amely többek között a szakszervezeti tömegpolitikai oktatás elmúlt tanévének megyei tapasztalatairól ad számot. Ebből vettem a következő három számot: az 1976—77 oktatási évben kevés híján huszonnyolcezren tanultak a szak- szervezetek által szervezett 1331 tanfolyamon, 1400 propagandista vezetésével. Ez a 28 ezres szám önmagában is sokat mond, különösen ha tudjuk, hogy a megyében valamivel százezer fölött vari a szervezett dolgozók száma. Könnyű kiszámítani: a szak- szervezeti tagoknak mintegy negyede áldozott rendszeres időközönként szabad idejéből egy, két órát arra, hogy tágítsa látókörét, újabb ismereteket szerezzen. A szak- szervezeti tagok közül azonban sokan párt- és KISZ-ta- gok is, és ilyen alapon részt vettek a párt- és a KISZ- oktatásban, tehát 28 ezernél lényegesen többen szereztek újabb ismereteket valamilyen politikai tanfolyamon. A számok sokat mondanak. de önmagukban keveset bizonyítanak. Nem mutatják, hogy hasznosan teltek-e el az oktatáson töltött órák, hogy a résztvevők milyen mértékben sajátították el az újabb ismereteket, hogyan változott szemléletük, véleményük az ország, a világ dolgairól. A számok nem bűvölhetik el annyira az embert, hogy ne lássa a munka értékét. Ezért végzett felmérést — interjú formában — a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa mellett dolgozó oktatási bizottság a különböző szakmai szakszervezetek. — a ME- DOSZ, a Vasas, az ÉDOSZ. a HVDSZ, az Építők és a Vasutas Szakszervezetek megyei bizottságainak — közreműködésével. A megkérdezetteket úgy választották ki, hogy összetételük tükrözze a szakszervezetek tömegpolitikai oktatásain részt vevő hallgatók, propagandisták arányát nem, foglalkozás, életkor szerint. Huszonöt vállalat ezerkétszáz dolgozóját és háromszáz propagandistáját hallgatták meg. A felmérést végzők arra kerestek választ, hogy a hallgatók például hogyan ítélik meg napjainkban a munkásosztály vezető szerepét, a népgazdaság helyzetét, feladatainkat a fejlesztésben, ideológiai és kulturális életünket. AZ OKTATÁSI bizottság a vélemények ismeretében fogott hozzá az új politikai oktatási év előkészítéséhez. A követelmény mindenekelőtt az, hogy a szocializmus építésének bonyolultabb feladatai és követelményei miatt a szakszervezeti oktatás még összehangoltab- ban kapcsolódjék a párt- és a KlSZ-oktatáshoz. Körültekintően kell tehát minden munkahelyen kiválasztani melyik az a tanfolyam — négyből lehet választani —, amelynek megszervezése a legindokoltabb. Kik azok. akiket számításba vesznek, mint hallgatókat, vagy mint propagandistákat. Ezért az SZMT illetékesei — követve a több éve kialakult gyakorlatot — ezekben a hetekben felkeresik a járási-városi pártbizottságokat, és egyeztetik, hogy az egyes üzemekben milyen témából szervez oktatást a szakszervezet, és kik lesznek a propagandisták. A cél, hogy az új tanévben a foglalkozások az eddiginél is jobban szolgálják a társadalmi fejlődés fő összefüggéseinek megértését, járuljanak hozzá az MSZMP XI. kongresszusa, a szakszervezetek XXIII. kongresszusa, az ágazati-iparági szakszervezeti kongresszusok határozatainak és az ezekből adódó munkahelyi feladatok végrehajtásához. Mozgósítsanak az V. ötéves terv üzemi feladatainak teljesítésére a belső, gazdasági tartalékok feltárására. Fontos szempont, hogy a foglalkozások váljanak a demokratizmust gyakorló fórumokká. Erősödjék á tanfolyamok tájékoztató és információs Szerepe a munkahelyi életben, segítsék a munkafegyelem megszilárdítását, a szocialista közgondolkodás, magatartás és életforma térhódítását. Röviden: segítsék a munkahelyi kötelezettségek teljesítését. ENNEK ÉRDEKÉBEN az SZMT ismét rendez továbbképzéseket a tanfolyamoikat vezető propagandisták számára. Az elv: csak az oktasson. aki teljes mértékben felkészült rá: kellő ismeret- anyag birtokában van, elkötelezett a párt politikája iránt, és a tudását át is tudja adni hallgatóinak. Figyelemre méltó például, hogy a szakszervezet politikai tanfolyamain a propagandisták közül több mint nyolcszázan pártfeladatként végzik megbízatásukat. Az új oktatási évben a politikai tanfolyamokra megközelítően 29— 30 ezer embert várnak a szakszervezetek. Céljuk, hogy a hallgatóság túlnyomó többsége ismét fizikai munkás legyen. V. V. Boszorkánykonyha A jászladányi Vegyesipari Szövetkezet galvanizáló üzemében évente közel egymillió táskazár felületkezelését végzik el. Képünkön Lengyel József galvanizáló munka közben „A termelési lehetőségek jobb kihasználása, a népgazdasági érdekek figyelembe vétele nem engedi meg, hogy a négy szövetkezet párhuzamosan fejlessze galvanizáló kapacitását.” A fenti mondatot egy, a négy Szolnok megyei ipari szövetkezet gal- vanizálási együttműködését indokló cikkből idéztük. Már az említett, a gazdaságosságra, a beruházási javak ésszerű felhasználására hivatkozó érv is elég nyomósnak látszik — az egyesülés megvalósítása felé billenti a mérleg nyelvét. Az érdekelteket — a Jászladányi Vegyesipari, a Jászsági Vas- és Zománcipari, a Jászberényi Műszeripari, a Karcagi Általános Technikai Ipari Szövetkezeteket. — megkérdezve azonban még további, az együttműködés hasznát biztosító szavakat hallottunk. A négy szövetkezet közül háromnak nincs a technológiai előírások betartásához nélkülözhetetlen laboratóriuma. Az oldatok ellenőrzéséhez szükséges mintákat Budapesten ele- meztetik, legtöbbször hosz- szabb időközönként, mint azt a jó minőségű munka megkövetelné. Csak két szövetkezetben van olyan szakember, aki megfelelő felszereléssel, képes lenne a szükséges vizsgálatokat elvégezni. Laboratórium hiányában a szövetkezetek egyre kevésbé tehetnek eleget a környezet- védelmi rendelkezéseknek is. Laboratórium nélkül egyre nehezebb a munka. Éppen ez a megoldás vezetett az elhatározáshoz: az együttműködés „első lépcsőjeként” közös vegyelemző bázist létesítenek. A szövetkezeteknek nem is kellett volna sokat áldozniuk a cél eléréséért. A haszonhoz képest csekély ötven-ötven ezer forinttal „beszállva” a laboratórium-gond megoldódhatott volna. Az elgondolás azonban csak elgondolás maradt, a tervekből semmi nem lett. Miért? Mert tervek tulajdonképpen nem is voltak. Az előkészítő munka ebbe a stádiumba már nem jutott el. A megbeszélések szép csendben abbamaradtak. Ma senki nem tud biztosat, lesz-e az együttműködésből, vagy a közös laborból valami. Persze már sejtenek valamit a szövetkezetnél: Jászapátiban készül a Vas- és Zománcipari Szövetkezet saját „boszorkánykonyhája”. Mi kényszerítette lassú kimúlásra a mindenki által jónak tartott ötlet megvalósítását? A vezetők, az újtól való félelemre, az egymás iránti bizalmatlanságra hivatkoznak. Csak a jászberényi Műszeripari Szövetkezetnél hallottunk konkrét magyarázatot arra, hogy ők miért nem szorgalmazták a laborépítést: van saját elemző műhelyük, ahol a három másik partner oldatmintáit is megvizsgálnák. De csak akkor, ha a laboratóriumi együttműködés valóban csak első lépcső lenne, követné a galvanizálási feladatok megosztása, majd egy galvanizáló bázis fokozatos kialakítása. Csak így látnak fantáziát a dologban. A többieknek is tetszene a széles körű együttműködés, de nem látják megvalósíthatónak, mert a beruházásra nincs pénzük. A jászberényi szövetkezet elnökének javaslatáról, a fokozatos kialakításról, mit sem hallottak. Nem is hallhattak, hiszen ennek megbeszélésére már nem jutott idő, kedv, vagy kideríthetetlen hogy mi. A szövetkezetek és a KISZÖV csak várják a kívánatos együttműködés megvalósulását. De hogyan történjen ez meg, ha azt sem tisztázták, hogy mi módon. Csak hallgatnak és várriak. így nem valószínű, hogy van mire... V. Sz. J,
