Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-28 / 176. szám
1977. július 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T így látta a tudósító 32 12 13. Karcag 5 15 44—60 29 Karcagon az \ őszi nyitányba^ m kor nem tápL láltak túlzott k reményeket a csapat bajnonéfll illetően. vetkezett ez abból a felismerésből, hogy az előző év 8. helyezése is nagy erőfeszítést igényelt, az új bajnokságra pedig a játékosállomány nem erősödött, sőt a jobbak közé számító Ökrös I. Törökszentmik- lósra távozásával még gyengült is. Két idegenbeli vereséggel kezdődött a bajnokság, de ezt követően meglepően jól tartotta magát a csapat. Teljes erőbedobással, nagy lelkesedéssel játszottak a fiúk, aminek meglett az eredménye. Az Olajbányász ügy lezárása után, tavasszal 17 ponttal, a 8. helyről rajtolhattak. A tavaszi felkészülés időszakában, február végén azonban Pallagi László munkahelyváltozás miatt lemondott az edzőségről, s csak március közepén került új szakvezető a szakosztályhoz, az előzőleg Tiszavasváriban működő Tárcza Zoltán személyében. Közben továbbcsökkent a játékosállomány. Főként a kitűnően védő Szabó kapus távozása okozott gondot. Helyettesítésére olyan fiatalokat próbáltak megnyerni, akik az ifiből évekkel ezelőtt kiöregedtek, és azóta alig találkoztak a labdával. Érthető volt a bizonytalanságuk, meg a rutinhiány, s mire valamennyire belejöttek, néhány fájó vereség ingatta meg a vezetőket, játékosokat egyaránt. Hiába voltak az új edzőnek nagyszerű elképzelései, mire megismerte a játékosok képességeit s megvalósíthatta volna szándékát, már csak a kiesés elkerülésére lehetett összpontosítani. Végül is sikerült a bentma- radás. Az őszi 17 ponttal és 25:25-ös gólkülönbséggel szemben a tavaszi mérleg 12 pont és 19:35-ös gólkülönbség — ami önmagáért beszél. Akiknek csak egy kis közük van a sporthoz Karcagon, a szurkolókkal együtt nem kis bosszúsággal állapíthatták mes. hogy napjainkban, amikor az egyesület végre fokozott mértékben kap mind erkölcsi, mind anyagi támogatást, a sokoldalú gondoskodást nem követik az elvárható jobb eredmények. Az egyesület és főként a szakosztály vezetői szeretnék minél előbb feledtetni a tavaszi kínos helyzetet, s az új — főfoglalkozású —- edző aktivitását kihasználva, az utánpótlás alapjainak szélesítésével, néhány új játékos igazolásával megpróbálnak felfelé kapaszkodni. A város jellege ezt meg is kívánja, s valamennyi érdeklődő el is várja, hogy meglegyen a kívánt fordulat. Ehhez elsősorban a játékosok pozitív hozzáállása, helytállása szükséges, mert anélkül a legszebb szakvezetői elképzelések és ráfordítások kárba vesznek. Szőllősi István Álló sor, balról jobbra: Tárcza Zoltán edző, Módos, Németh, Kisé, Bíró, Tüdős, Szabó, Décsei. ökrös, guggolnak: Szilvási, Donkó, Sági, Tóth, Kerekes, Orosz Olimpiát megjárt válogatottakkal Nemzetközi kézilabdatorna Szolnokon Ismét rangos kézilabdatorna megrendezésére kerül sor Szolnokon. Július 29—30—31-én bonyolítják le a II. Nemzetközi Olajbányász Kézilabda Kupa- tornát az alábbi csapatok részvételével: „ANILÁNA” Lódz (Lengyelország). RK Potisje ADA (Jugoszlávia). Tatabányai Bányász (NB I)* Nagykanizsai Olajbányász (NB I B), Várpalotai Bányász (NB I B), Komlói Bányász (NB I B), Borsodi Bányász (NB II). Szolnoki Olajbányász (NB II). A tornán részt vevő csapatok nem ismeretlenek a szolnoki közönség előtt, hisz két évvel ezelőtt ugyanennek a mezőnynek izgalmas. látványos küzdelme nagy közönségsikert aratott. A kupát akkor — hosszabbítás után — Tatabánya nyerte Lódz előtt. A Lódz csapata a nemzetközi élvonalhoz tartozó lengyel kézilabdasport egyik reprezentánsa: több válogatott játékosa a mont- reáli olimpiát is megjárta. A' kemény, harcos kézilabdát kép-, viselik. A jugoszláv ADA csapata is az első osztályban küzd. A kis Tisza-parti városban a kézilabda a legnépszerűbb sportág, és egy- egy bajnoki mérkőzésükön a lelátón szorong a város apraja- nagyja. A jugoszláv kézilabdát jelemző szép játékot játsszák, teli ötlettel, látványossággal. A magyar bajnok — és jelenleg is a bajnokságban listavezető — Tatabánya a válogatott játékosok sorát vonultatja fel. A csapatban az elmúlt évek néhány világnagysága, mint Simó, Káló, Szabó mellett a mai magyar válogatott néhány erőssége is megtalálható: Gubányi és Kontra neve is fémjelzi a csapat játékerejét. Az NB I B-s Várpalota, Komló, Nagykanizsa rutinos együtteseinek tudásáról az elmúlt bajnokságban éppen az Olajbányász szerzett keserű tapasztalatokat. A Borsodi Bányász és a hazai Olajbányász az NB Il-es mezőnyt képviselik a tornán. A nagyszabású versenysorozat rendezését a házigazda Olajbányász mellett a Bányász Szakszervezet és az Olajipari Szakszervezeti Trösztbizottság vállalta. A tiszaligeti sportcsarnokban július 29-én 16 órakor kezdődő mérkőzéssorozat ritka sportcsemegét ígér a kézilabdasport híveinek. Táblázatok RÖPLABDA NB II, FÉRFI A TAVASZI FORDULÓ VÉGEREDMÉNYE 1. Sz. Vegyim. 13 13 — 39: 2 26 2. DEAC 13 10 3 34:10 23 3. Ny.-házi Sp. 13 10 3 32:13 23 4. Borsodi B. 13 10 3 31:18 23 5. K. KFSE 13 10 3 31:18 23 6. MEAFC 13 8 5 27:19 21 7. MAFC 13 7 6 26:19 20 8. Sz. TITASZ 13 7 6 23:27 20 9. DASE 13 6 7 24:24 19 10. Kazincb. 13 3 10 18:32 16 11. Testvériség 13 3 10 15:33 16 12. Ny. Mg. Főisk. 13 3 10 13:34 16 13. Hejő. Cement 13 1 12 7:37 14 14. Hort. MEDOSZ 13 — 13 5:39 13 Á MEGYEI KOSÁRLABDA-BAJNOKSAG TAVASZI VÉGEREDMÉNYE. NŐI 1. Tm. Kinizsi 6 5 1 531:226 11 2. Karcagi Sp. 6 5 1 277:200 11 3. Kisújsz. MÁV 6 4 2 349:263 10 4. Szó. MÁV II. 6 4 2 227:237 10 5. SZMTE II. 6 2 4 276:315 8 6. Jb. Tanítók. 6 1 5 239:367 7 7. T.-földv. H. 6 ■ 6 163:454 6 FÉRFI 1. Karcagi Sz. 8 7 1 665:446 15 2. T.-füredi V. 8 6 2 562:458 14 3. Mezőt. F. 8 6 2 724:554 14 4. Jb. Lehel 8 4 4 553:512 12 5. Karc. MGSz 8 4 4 570:710 12 6. Kisújsz. MÁV 8 3 5 440:511 11 7. Olajb. II. 8 3 5 444:519 11 8. Tm. Gimn. 8 2 6 370:477 10 9. Olajb. III. 8 1 7 456:597 9 A világ sportja sorokban A 13 éves angol David Morgan új rekordot állított fel: a legfiatalabb úszó, aki átúszta a La Manche csatornát, Morgan Dover és Wissant között 11 óra 5 perc alatt teljesítette a távot. Az eddigi korrekordot az egyiptomi Ablah Chairi tartotta. * * * Vichyben a fiatal asztaliteniszezők Európa bajnokságán befejeződött a serdülők csapatversenye. Ez kettős szovjet sikert hozott, — a fiúk a csehszlovákokat, a lányok a románokat győzték le egyaránt 3:0-ra. A két magyar csapat bronzérmes. J * * * Hármas válogatott atlétikai viadalon a második napon a svéd, a brit és a lengyel atléták mellett több más nemzetbeli versenyző is rajthoz állt. A legkiemelkedőbb eredmény az 1500 m-es férfi síkfutásban született, ahol az újzélandi Walker 3:34.14 perccel a világ idei legjobb eredményét érte el. Gerelyhajításban a svéd Pihl legyőzte Németh Miklóst. * * * Evianban szerdán a 19. lépés után döntetlen eredménnyel ért véget a Korcs- noj—Polugaevszkij sakkvilágbajnoki eldöntő 9. játszmája. Az állás 6.5:2.5 Korcs- noj javára. * * * Az öttusa bajnokság úszószámában alaposan megváltozott a három utáni sorrend : az élen Horváth helyet cserélt Villányival, Császári aki a három technikai szám után még csak 13. volt, az úszást követően már pillanatnyi harmadik. 1 lát persze, a fut ball 1 játék I Vietnami labdarúgók Mezőtúron A legnagyobb igazságok is rászorulnak arra, hogy az ember időnként újólag felfedezze őket, és megbizonyosodjék kikezdhetetlensé- gükről. A vietnami labdarúgókkal kellett találkozni ahhoz, hogy ismételten elhiggyük: a foci tulajdonképpen önfeledt és még a balsorsot megért férfiak számára is szívderítő játék — olyan játék, melyet Csak mosolyogva, vagy harsány jó kedvvel érdemes művelni. A Magyarországon túrázó vietnami katonai válogatott tagjai számára ismeretlen a lélekölő fáradtság, a pettyesért kamaszkori szerelemmel rajonganak és ha ezért el kell végezni az NB I-es csapatok számára kiírt edzésadagot, hát azt is a játék jellegéből következő derűvel vállalják. Vietnam és a labdarúgás? Bui Huu Nam, a küldöttség vezetője vázolja fel a sportág hazai helyzetét. Az első osztályban kilenc együttes játszik, ugyanennyien alkotják a másodosztály mezőnyét is. Lefelé aztán a területi bajnokságoké a szó. Az ázsiai ország futballéle- te túlélte a háborút. Mi bizonyíthatná jobban életerejét, mint ez a tény? Molnár Péter edző csiszolja a játékosok tudását az alatt a két hónap alatt, amit Magyarországon töltenek. A szakember szerint technikailag olyan képzettek tanítványai, hogy bármelyik NB I-es játékossal felvennék a versenyt. Talán ez is a bajuk, mert a lelki üdvösségüket is oda adnák egy-egy szép cselért, és a kapuralövés helyett szívesen besétálnak a labdával a hálóba. Különösen a „kötényért” rajonganak. Gólnak kijáró örömmel ünnepük, ha sikerül az ellenfél lábai között elgurítani a labdát. Nem kenyerük viszont a közelharc — alacsony termetük miatt talán ez érthető is — és taktikailag is van Együtt a csapat mit tanulniuk. A katonák válogatottja az első helyen végzett az NB I-ben, ezért is kapták jutalmul a ma-« gyarországi túrát. Az együttes öt játékost ad a válogatottnak, s Molnár Péter szerint a legfőbb erényük a hihetetlen fegyelmezettség. Erről egyébként az is képet kaphat, aki az edzésidő alatt elsétál a mezőtúri városi sporttelep játéktere mellett: a tornacipők egyenlő távolságra sorakoznak végig az alapvonalon, a foglalkozás sorakozóval és jelentés beadással kezdődik, és úgy is ér véget. De játék közben aztán igazi virgonc lurkókká válnak, és kiskapuzás közben a góllövőt szinte halálra ünnepük a vietnamiak. Az egyik „köténygyáros” a balszélső Anh Bistang. Huncut szeméből semmi jót nem olvashatnak ki a védők. Huszonhét éves, katona, a háborúban délen harcolt. Hanoiban várja a menyasszonya, aki francia tanárnő. Kérdem, ki a legjobb vietnami futballista? A válaszon nem sokat gondolkodik: természetesen én! A kapus, a 26 éves Tran- van Khanh nemrég Súlyos balesetet szenvedett: egy kínai túra alkalmával állcsontját törték. Mondják, Csukafejes vietnami módra MOZI Szolnok Vörös Csillag: Holttest a Temzéből (14, 20%-os felemelt helyáron!) Kert: A stadion őrültjei. Tisza: Chaplin revű, Tallinn: Holttest a Temzéből (14. 20%-os felemelt helyáron!). Vegyi: Babaház. MÁV: Cirkusz, Reptér: Olsen banda nagy fogása. Szandaszőlős Terv: Szünnap. Abádszalók Petőfi: A bosszúállók újabb kalandjai. Jászberény Lehel: Szabálytalan, szabályos (20%-Os felemelt helyáron!), Kert: Olcsó regény (16). Jászapáti Táncsics: Teketória (14). Karcag Déryné: Púpos lovacska (du.). Szandakan 8. (18). Kisújszállás Ady: Mr. Mckinley szökése I—II. (Másfélszeres hely- áron!). Kunhegyes Szabadság: Ékezet (14). Kunszentmárton Körös: Egészséges házasélet (14). Mezőtúr Dózsa: Elveszel, elhagylak Szabadság: A Scotland Yard vendége (50%-os felemelt hely- áron!). Béke: Szünnap. Tiszafüred Tisza: Lucky Lady (16, (50%-os felemelt helyáron!). Tö- rökszentmiklós Dózsa: Libera, szerelmem (14). Hunyadi: Fehér agyar visszatér (14. 50%-os felemelt helyáron!). Túrkeve Vörös Csillag: Így kezdődik a szerelem. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Hírek. — 17.05: Hétközben. Szerkesztő: Keresztes Ágnes. A tartalomból: Interjú dr. Be- reczki Lajossal, a Szolnok megyei Tanács elnökhelyettesével az aktuális mezőgazdasági munkákról. A Hétközben vendége: a jászjákóhalmai vb-titkár. — Téglák és forintok. Trömböczky Péter írása. — Egy kezdő tra- bantos észrevételei. — A nemzetközi zománcipari alkotótáborról. — Szemle a karcagi könyvesboltban. — 18.00: Alföldi krónika. Szerkesztő: Bendó János. — 18.15: Tánczene a szerzők előadásában. — Hírösszefoglaló, piaci jelentés, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.25: Komády Gerzson népdalokat és virágénekeket; énekel, Fogarassy Béla gitározik. — 8.39: Muszorgszkij: A szorocsinci vásár. Háromfelvonásos opera. — Közben: 10.05: Sirius kapitány színre lép. Fantasztikus rádiójáték — III. rész. — 10.45: Az operaközvetítés folytatása. — 11.19: Kallódó fiatalok. — 11.34: Fúvósindulók. — 11.43: Az eltűnt miniatűr, avagy egy érző- lelkű hentesmester kalandjai. Erich Kästner regénye folytatásokban — XVII. rész. — 12.35: Melódiakoktél. — Közben: 13.15: A színháztörténész mondja. — 13.30: A Melódiákoktól folytatása. — 13.58: Magyar Remekírók. XX. századi magyar elbeszélők. — 14.28: Horusitzky Zoltán műveiből. — 15.10: Kóruspódium. — 15.28: Ezeregy délután. — 16.10: Summásda'lok — munkásdalok. — 16.25: Pataky Kálmán énekel. — 17.07: Kör- mikrofon. — 17.32: Edwin Fischer Bach-műveket zongorázik. — 18.15: Kritikusok fóruma. — 19.15: Közvetítés a Pannónia Kupa súlyemelő versenyről és az öttusa bajnokságról. — 19.30: Diákkönyvtár hangszalagon. — 20.27: Emlékezetes hangversenyek, — Közben; 21.14: Műtét után. — 21.24: A hangversenyközvetítés folytatása. — 22.15: Közvetítés a Pannónia Kupa súlyemelő versenyről. — 22.30: Muzeális felvételeinkből. — 22.50: Metronóm. — 23.10: Az indián királynő. Részletek Purcell drámai operájából. — 0.10: Latzin Norbert táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Dubarry. Részletek Millöcker operettjéből. — 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). — 8.33: Slágermúzeum. — 9.23: Dinnyés József saját dalait énekli. — 9.33: A magyar felvilágosodás irodalmának hetei. — 9.57: Zenés műsor üdülőknek. — 11.55: Gyermekek könyvespolca. — 12.00: Népdalok a Dunántúlról. —12.33: Pécsi stúdiónk jelentkezik. — 12.55: Szimfonikus táncok. — 13.25: Édes anyanyelvűnk. — 13.33: Goldmark: Sába királynője. — Bevonulási induló. — 14.00: Válogatott perceink. — Szél Júlia válogatása az elmúlt hónap legsikeresebb aktuális műsoraiból. — Közben: 14.30—14.35: Hírek. Körzeti időjárás. — 15.30—15.33: Hírek. — 16.30—16.33: Hírek. — 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben! — 18.00: Törvény készül az állami vállalatokról. — 18.10: Lakatos Antal népi zenekara játszik. — 18.33: Hétvégi panoráma. — 19.30: Szimfonikus könnyűzene. — 19.55: Slágerlista. — 20.33: A 04. 05. 07 jelenti. — 21.00: A Rádió Dalszínháza. — 21.40: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 22.33: Tíz perc külpolitika. —^ 22.43: Grieg: Peer Gynt — II. szvit. — 23.00: Tánczene. — 23.30: Sanzonok. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 16.28: Hírek. — 16.35: Hat húron pendülünk. Gitáriskola kezdőknek. 17. rész (ism.). — 16.50: Hello Annié. NSZK zenés film. (színes). — 17.45: Tévébörze. — 17.55: Telesport. — 18.20: Falujárás. — 19.00: Reklámműsor. — 19.10: Esti mese (színes). — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Sztrogoff Mihály. Magyarul beszélő francia —olasz—nyugatnémet filmsorozat VII/1. rész (színes). — 20.55: Reklámműsor. — 21.00: NDK— S z ov j etuni ó lab dar ú g ó- m érkőz és. Közvetítés Lipcséből (színes). — 22.50: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Pannónia Kupa és Europa-Amerika súlyemelő viadal. Közvetítés a Budapesti Sport- csarnokból. — 2Ó.40: Tv-híradó 2. — 21.00: Nyári színházi estek. Ezeregyéjszaka. Színpadi játék két részben. A Körszínház elő-? adása, felvételről (ism.). (18 éven felülieknek!). BUKAREST: 15.05: Iskolatévé. — 15.35: Orosz nyelvoktatás. — 16.05: Szabad időre ajánljuk. — 16.20: Népi melódiák. — 16.45: Dokumentumfilm Peruról. — 17.10: Jogi esetek. — 17.50: Festői Románia. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 18.50: Ifjúsági óra. — 19.50: Szólistaest. — 21.00: Népi zene és táncok. •Ír «BT i Az ördöngös balszélsőnek Molnár Péter magyaráz azért semmit nem veszített vakmerőségéből. — Ha félnék — ezt már ő mondja — abbahagynám a futballt. A tízosztályos iskolát most végezte, és testnevelés! főiskolára készül. Kissé késésben van a tanulásban, dehát a háború ... Az, akire felnéznek a többiek, a középhátvéd Nguyen Trong Giap. Tíz évvel ezelőtt, 18 évesen a katonaságnál ismerkedett meg a játékkal. Számolok, éppen a háború kellős közepén tanulgatta szelídíteni a labdát. Nem érti, mit nem értek: — Mert háború volt, élni azért kellett. És az élet része a futball is ... Mindjárt érthetőbb, mit jelent nekik a labdarúgás. Eddig egyébként nem találtak legyőzőre: a Szolnoki MÁV után a békéscsabaiak második gárdáját is megverték, Szarvasra készülnek, majd szombaton 17 órakor a Mezőtúri Honvéddal találkoznak. Egy biztos; igazi futball csemegében lesz része a Szabó Lajos közönségének. — pb — Úttörő labdarúgók táborozása A kunhegyesi Kossuti út' általános iskolában működő labdarúgó-kollégium 16 fiatalja Gorzás Lukács edző vezetésével tíznapos táborozásra a Balaton melletti káptalanfüredi úttörőtáborba utazott. A labdarúgó-kollégium fiataljai sikeresen szerepelnek a megyei szakszövetség által kiírt IBV kupában. Miután csoportjukban legyőzték Abádszalók és Tiszafüred együttesét, bejutottak a Szolnokon augusztus 28— 31 között megrendezendő négyes döntőbe. A kunhegyesi labdarúgó-kollégium tagjai július 31-ig tartózkodnak a Balaton mellett, ahol napi kétszeri edzéssel készülnek az IBV Kupa döntőjére. UNIVERSIADE —SZÓFIA Az OTSH elnöke tegnap jóváhagyta az Universiadera utazó magyar küldöttség létszámát és személyi összetételét. Ezek szerint kilenc sportágban 97 főiskolás versenyző szerepel Szófiában augusztus 17—28 között magyar színekben,