Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-24 / 173. szám
XXVIII. évf. 173. sz.i 1977. július 24., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Az ígérgetés művészei Papírok födik el az íróasztal tetejét. Megrendelések és visszaigazolások, szállítási szerződések és azok módosításai, akadályközlések és kötbérigények. Készül a vállalati törvény, s nagy a szükség rá. Egy-egy termelőhely tevékenysége ugyanis csak kis részben belügy, nagyrészt olyan kapcsolatok szövevénye, ami más cégek munkáját befolyásolja, kedvezően vagy kedvezőtlenül. Némi képet alkothatunk erről a szövevényről, ha tudjuk, a szocialista iparban az önálló vállalatok és szövetkezetek száma megközelíti az ezerhatszázat, az ipartelepeké pedig — azaz az önálló cégek különböző egységeié — a tízezret. Ha csupán öt partnerrel van viszonya egy-egy termelői egységnek — ami nagyon szerény feltételezés — az is ötvenezer vonal a képzeletbeli térképen, már szinte követhetetlen, megfejthetetlen kuszaság. j A vállalatközi kapcsolatokban jogilag sem teljesen megnyugtató a helyzet. Még kevésbé állíthatjuk ezt a partnerek — erkölcséről, azaz a jogi határokon túlterjedő, sokszor meg- foghatatlannak látszó, de valóságos zavarokat okozó magatartásról. Termékek meglehetősen kiterjedt körénél szerződési kötelezettséget írnak elő a jogszabályok, a formával ezek szerint nincs hiba. A gyakorlatban azonban — mint azt különböző vizsgálatok, így a Gazdaságkutató Intézet elemzései bizonyították — a szerződés könnyen félretolható papír, hátrányos következmények nélküli beváltatlan ígéret. A megrendelő ugyanis kényszerűen tudomásul veszi, mit diktál a szállító cég, mert ha nem, akkor legközelebb szóba sem állnak vele. Még inkább így van ez a szerződési kötelezettség nélküli termékeknél, s persze, nem egy esetben fölcserélődnek a szerepek, a megrendelő másítja meg szándékát, megígérte valaminek az átvételét, s hirtelen eláll ettől. Furcsa viszonyokba pillanthatunk bele egy-egy szállítási megállapodás olvasásakor. Kiderül például, hogy a teljesítés határideje kényelmesen tág — az első félév, a harmadik negyedév — , s miközben a megrendelőnek ebbe bele kell törődnie, azt is tudomásul vétetik vele, amit előszállítási jognak neveznek, azaz, kaphatja korábban az árut, az ő gondja, mit kezd vele. így könnyen megfejthetővé válik az a lázgörbe, amelyet negyedévenként, félévenként az ipar értékesítése alapján rajzolhatunk. Idén például, az év első negyedében húszmilliárd forint választja el a januárt és a márciust, utóbbi hónapban ennyivel több árut adtak el a termelők, mint az esztendő kezdő harmincegy napja alatt. Ennél is szemléletesebb az a tény, hogy a beruházási célokra történő értékesítés márciusban ötszöröse volt a januárinak, azaz zúdult az anyag, a félkész- és késztermék, amint ezen módon történt tavaly, tavalyelőtt. Nem véletlen, egyszeri jelenségről meditálunk tehát, hanem a zavaroknak arról a gócáról, amelyet mindenki kárhoztat; de a fölszámolására kevesen cselekszenek. Az utóbbihoz ugyanis át kellene törni a bűvös kört, az ígérünk, mert nekünk is ígértek, a megszegjük a szavunkat, mert velünk szemben is megszegték stílusú, típusú gondolkodás- és magatartásmódot. Sok ígéret sem gazdagít egy cseppnyit sem, s e köznapi bölcsesség mintha újdonságként hatna annak számára, ki ígéri, mit magával sem hozott, otthon sem hagyott, amit tehát nem teljesíthet. Miért akkor a megértő bólogatás? Mert nem kerül semmibe, következménye szinte nincsen, s ha időlegesen is, de a jótevőnek kijáró hálát bezsebelhetik érte. Vannak, akik valóságos művészetté fejlesztették az ígérgetést — a szerződéses fegyelemről folytatott népi ellen- .őri vizsgálat jónéhány olyan vállalatra bukkant, amely egyetlen szerződését sem teljesítette a kikötéseknek megfelelően! — akik szinte sportot űzve hitegetik a partnereket. Ezek a szóbűvészek pályát tévesztettek. Valahogyan tudatni kellene ezt velük. Esetleg a jogi lehetőségek következetes alkalmazásával, az erkölcsi felelősség nagy nyilvánosság előtti számonkérésével. V. T. Egy Volán-kísérlet sikere Napi egy forduló helyett kettő — Újabb kocsik beállítása nélkül kétszeres fuvarteljesítmény A Volán Tröszt és a szolnoki Volán 7. számú Vállalat együttes kezdeményezésére ez év május elején figyelemre méltó kísérlet kezdődött al rendelkezésre állá nyergesvontatók jobb, gazdaságosabb kihasználása érdekében. Szolnok és Budapest Nyugati pályaudvar között bevezették a váltott nyergesvon- tatós darabáru-szállítást. Ennek az a lényege, hogy a kísérletbe állított vontatóhoz, három darab kilenc és fél tonnás kocsit osztottak be. Míg egy- áruval megrakott kocsi úton van, addig a két fuvarozási célponton a másik kettőt rakodják. A küldemény megérkezése után a megrakott kocsit, alig tíz-tizenöt perces munkával ráakasztják a vontatóra és máris indulhat az újabb fuvar, tehát nincs üresjárat, és megszüntették a gépkocsik több órás várakozását is. A kísérlet bevezetése óta eltelt több mint két és fél hónap igazolta a kezdeményezők elképzeléseit. Naponta, alig 13 óra alatt, az eddigi egy forduló helyett két fordulót tudnak lebonyolítani. Júniusban például félezer tonna árut továbbítottak, 76 százalékkal több kocsifordulóval. Huszonhat helyett negyvenhármat tett meg egy nyergesvontató. A szállítás költséghányada 13.6 százalékkal javult. Számottevő az élő munkaerő megtakarítás is, mert a három rakományt csak egy gépkocsivezető továbbítja, aki egyben a vámzárakkal ellátott küldemények okmányait is kezeli. A szolnoki vállalat augusztus elsejétől — ötnapos munkahétre beosztva — rendszeressé teszi a váltott nyerges- vontatós szállítást, s a gépkocsik a jelenleginél ötven százalékkal több kocsifordu- tesznek majd meg. A kezdeményezés országos jelentőségét az is aláhúzza, hogy jelenleg hazánkban megközelítően 600 ezer nyergesvontató fut az országutakon. Ha ezek kihasználását hasonló módon oldanák meg, újabb járművek üzembe állítása nélkül is megduplázódhatna a közúti fuvarteljesítmény, amely a vasút tehermentesítése szempontjából sem közömbös. E. S. A kötelki-nagykörűi Ady Tsz csataszögi vasipari üzeme többek között lakóházi szellőző ventillátorok készítésével is fog* lalkozik. Jelenleg 320 ventillátort készítenek a Budapesti Szellőző Művek megrendelésére Több mint 60 millió forint értékű alkatrészt szerelnek be évente a vasúti felépítmény-karbantartó gépláncokba a MÁV jászkíséri Épitőgépjavító Üzemében. Felvételünk az alkatrészraktárban készült Nagyüzem a kukoricatáblákon Cimereznek Szenttamáson Elkel a sok dolgos kéz a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság szenttamási kerületében: most van a hibrid- kukorica címerezésének ideje és a 2225 hektárnyi kukorica kétharmadán hátra van még ez a halasztást nem tűrő munka. Háromszáznál többen dolgoznak a táblákon; a gazdaság dolgozói és az idénymunkások. A fattyazás és az idegenelés befejeztével most a kukoricát címerezi a Bagi Ilona építőtábor harmadik turnusában dolgozó 250 szabolcsi középiskolás is. A több mint másfél évtizedes hibridkukorica-termesztési és vetőmag-előállítási gyakorlattal rendelkező mezőgazdasági nagyüzem, a 2225 hektár saját területen kívül — a szegedi, a szarvasi és a martonvásári kutatóintézetekkel együttműködve — tizenöt partnergazdaságban, zömében termelőszövetkezetekben még 2220 hektáron termel vetőmagnak való kukoricát. Szenttamáson két-, három- és négyvonalas rendszerben hét fajta hibridet vetettek az idén. ötszáz hektárt tesz ki a legértékesebb — mázsánkénti értékesítési ára meghaladja a 4 ezer forintot — kétvonalas, azaz kétszeri elsőkeresztezésű kukorica vetésterülete. Sajnos csak ennek a területnek az öntözésére volt lehetőség, a többi hibridfajta alaposan megsínylette a korábbi aszályt. Terméskiesésre számítanak a gazdaság szakemberei, de a kukorica jelenlegi fejlődési szakaszában még nem becsülhető fel, hogy mennyi híja lesz a saját területről tervezett 471 vagon és a partner gazdaságoktól várt 250 vagonnyi termelésnek. Az idén megtermelt és a jövő évben értékesítésre kerülő vetőmagból egyébként 120 millió forint árbevételt tervezett a gazdaság. Idejében felkészülnek a Törökszentmiklósi Állami Gazdaságban a hibridkukorica betakarítására. A tavaly első ízben kipróbált, és jól bevált csőtörő gépekből újabb kettőt „vetnék be” a mostani „ kukoricatöréskor. Közepes' termés esetén így minimálisra csökkentik a kézi munkát, s ha marad szabad kapacitásuk, akkor segítenek a partnergazdaságoknak a betakarításban. Augusztus végére befejezik a hibridüzem 50 millió forintos rekonstrukcióját, amelynek során teljesen kicserélték a gépi berendezéseket. Újabb gépsor beállításával a fosztóállomás kapacitását megduplázzák az idei betakarítási szezonra. GYENES ANDRÁS FOGADTA GERARDO CHIAROMONTE-T Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára tegnap fogadta Gerardo Chiaromonte-t, az Olasz Kommunista Párt vezetőségének tagját, a Központi Bizottság titkárát, aki pihenés céljá-- ból tartózkodik hazánkban. A baráti, elvtársi légkörben lezajlott találkozón megbeszélést folytattak az MSZMP és az OKP kapcsolatairól, s a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. ELUTAZOTT KLAUS VON DOHNANYI Récz Pál külügyi államtitkár meghívására hazánkban tartózkodott dr. Klaus von Dóhnanyi, az NSZK Külügyminisztériumának állapimi- nisztere, és eszmecserét folytatott magyar kollégájával a kétoldalú kapcsolatokról, valamint az időszerű nemzetközi kérdésekről. Az államminisztert fogadta dr. Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes és dr. Molnár Ferenc kulturális államtitkár. A találkozókon megvitatták a Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság gazdasági, illetve kulturális kapcsolatainak helyzetét. Dr. Klaus von Dóhnanyi tegnap délután elutazott Budapestről. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Rácz Pál és Herman Nkersting, az NSZK budapesti nagykövete. VIZ TIZENHÁROMEZER EMBERNEK A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára tett vállalásukat teljesítve, az év első felében 2800 helyre kötötték be a vizet a Hajdú-Bihar megyei Víz- és Csatornamű Vállalat dolgozói. Ezzel a megyében újabb 13 ezer ember jutott vezetékes, jó ivóvízhez. A vállalat szocialista brigádjai a Hajdúság tíz településén építenek jelenleg is törpe- vízmüvet, ÚJ GYÓGYSZÁLLÓK ZALAKAROSON A zalakarosi viz orvosilag megfigyelt és bizonyított gyógyhatására felfigyelt a» SZOT is, és Zala megye Tanácsával kötött megállapodás szerint 300 személyes gyógyüdülőt építtet a fürdő területén. A gyógyszálló 1980-ra készül el. Mintegy 150 millió forintos költséggel 300 személyes gyógyszállót épít Zala- karoson a Danubius is. A két szálló megnyitásával fontos gyógyüdülőhellyé válik Zala- karos. FILMHIREK Augusztus 4. és 14-e között nemzetközi filmfesztivált rendeznek a svájci Locarnóban, melyen Rózsa János Pókfoci című filmje képviseli a magyar színeket. A fesztivál információs programján Mészáros Márta Kilenc hónap című filmjét is bemutatják. (Mészáros Márta filmjének augusztusban még egy külföldi eseménye lesz: Kanadában, az ottawai filmintézetben augusztus 4-én vetítik.) KÉMÉNYROBBANTAS Tegnap a Maglódi úton, a téglagyárnál robbantás miatti biztonságtechnikai okokból néhány percre leállították a forgalmat. A Maglódi úti téglagyár rekonstrukciója során ugyanis egy kemence és egy kémény feleslegessé vált, s a 48 méter magas kéményt távolították el robbantással. EGY MONDATBAN — Tegnap Budapestre érkezett — dr. Gergely István államtitkár, az OVH elnökének meghívására — N. A. Garkusa ukrán meliorációs és vízgazdálkodási miniszter, aki magyarországi tartózkodása alkalmával tárgyalásokat folytat a magyar —szovjet vízügyi együttműködés fejlesztésének további lehetőségeiről. — Heves megye híres termőtájain tegnap megkezdték a dohány törését. A monori Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat érdi gyáregységében kultivátorok, baromfifeldolgozó berendezések szállitósorai, konvejorok készülnek. Képünkön: Utolsó simítások a baromfifeldolgozó üzem konvejorán