Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-22 / 171. szám
e SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. július 22. 1977. JÜLIUS 22., PÉNTEK MAGDOLNA NAPJA A Nap kél: 4.10 — nyugszik: 19.31 órakor. A Hold kél: 10.48 — nyugszik: 22.17 órakor. VÁR HÁTÚ IDŐJÁRÁS ma estig: nyugat felől felszakadozik a felhőzet, és már kevesebb helyen lesz zápor, zivatar. Az észak-nyugatira forduló szél megélénkül, a Dunántúlon és a zivatarok idején viharos széllökések is lesznek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 fok között várható. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK kedd reggelig: eleinte felhős idő, ismétlődő esőkkel, majd kevés felhő, valószínű eső nélkül. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 23—27, majd 26—30 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható az időszak első felében. Kara József Száz évvel ezelőtt, 1877. július 22-én született a megyei Kesz- tölcön és 1944-ben a fasiszták dachaui haláltáborában pusztult el Kara József bányász, a franciaországi magyar bányamunkások egyik legnépszerűbb vezetője, az ottani ellenállási mozgalom kiváló harcosa. Gyerekfejjel lett bányász. A Magyar Tanácsköztársaság idején a kesztölcii munkástanács elnöke volt, s ezért a tanácshatalom vérbefojtása után bebörtönözték. Kiszabadulva, Francia- országba emigrált, ahol belépett a Francia Kommunista Pártba. Csakhamar az észak-franciaországi bányászmedencében dolgozó magyar bányamunkások elismert vezetője lett. 1928-ban tagja volt a francia forradalmi szak- szervezetek Szovjetunióba látogató delegációjának, s visszatérése után szóban és írásban ismertette, népszerűsítette a szovjet rendszert. A francia kormány kiutasította, s ekkor — 1935-ben — hazatért ; előbb Tatabányán, majd Kesztölcön telepedett le, s bekapcsolódott az illegális kommunista párt munkájába. 1944 őszén a fasiszták letartóztatták, s a németországi Dachauba hurcolták, ahonnan már nem tért vissza. Megújul a szolnoki „Fenyő” Tovább folytatódik a szolnoki vendéglátó üzletek korszerűsítése. Befejezéshez közeledik a peremkerületben 600 ezer forint ráfordítással a Fenyő étterem felújítása. A kerthelyiség is megszépül, új világítást kap. A munka a hét végére befejeződik, s ezzel a Fenyő a város újabb kulturált vendéglátó-, szórakozóhelyévé válhat. Tudományos szimpózium Hirosima és Nagaszaki ellen intézett atombomba-támadás utóhatásai címmel július 22—30 között tudományos szimpóziumot rendez Tokióban a Nemzetközi Békeiroda és a Japán Nemzeti Előkészítő Bizottsága. A tanácskozáson kidolgozott dokumentumokat az ENSZ közgyűlés speciális leszerelési ülésszaka elé terjesztik. A szimpóziumon résztvevő dr. Sztanyik László a Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet igazgatója, az Országos Béketanács Tudományos Bizottságának tagja csütörtökön elutazott Japánba. Négyesikrek Kecskeméten Kállai Ferencné 29 éves kecskeméti lakos tegnap négyesikreknek adott életet a megyei kórházban. Az újszülöttek — egy kislány és három kisfiú — összsúlyuk 6800 gramm. A legkisebb súly, 1350 grammos, a legutolsónak született Zoltán. A négyesikrek édesapja — a Szerszámgépipari Művek gyárának lakatosa. Tttz a téglagyárban Szerdán este eddig még ismeretlen okból kigyulladt a budai Tégla és Cserépipari Vállalat Bécsi úti gyára területén egy négyszintes üzemi épület. Égett a présüzem egyes szintjeit elválasztó, fából készült födém és tetőszer- kezet 5000 négyzetméter felületen. A fővárosi tűzoltóság nagy erőkkel vonult a helyszínre, és közel kétórás küzdelemben a tomboló tüzet megfékezte. A tűz keletkezésének okát és az anyagi kár nagyságát bizottság vizsgálja. Hajdúszoboszló Ötvenéves a „csodaforrás” Az első készpénzes jegyet, az akkor ..csodaforrásnak” nevezett fövenyfürdőbe 1927. július 21-én adták el Hajdúszoboszlón. Ezt az eseményt számítják az azóta világhírűvé vált hajdúszoboszlói gyógyfürdő megnyitása napjának. Tegnap az 50 éves évforduló alkalmából ünnepséget rendeztek a városi tóparti üdülőjében. Mint elmondták, Pávai Vájná Ferenc sikeres fúrásai nyomán három kútból ömlik a 76—78 fokos, ásványi anyagokban rendkívül gazdag hévíz Hajdúszoboszlón s ennek a hasznosítása fél évszázaddal ezelőtt indult meg, de a gyors ütemű fejlődés csak az elmúlt évtizedben következett be, az első években párezerre volt tehető a fürdő látogatóinak száma, ebben, az esztendőben pedig több mint másfél millió vendéget várnak és fogadnak.- Miért sózod a vizet?- Azért drágám, mert megszoktam a tengert. Sportcipők kiállítása Martfűn Áz első VIT emlékére Harminc évvel ezelőtt, július 25-én nyitotta meg kapuit Prágában az első Világifjúsági Találkozó. Az évforduló alkalmából rendez vetélkedőt „VIT-ről VIT-re” címmel a kunmadarasi művelődési ház „hétvégi” ifjúsági klubja szombat este 7 órai kezdettel. Toronyóra-felújítás A mezőtúri Asztalos Ipari Szövetkezet és a KONTAK- TA mezőtúri gyárának szocialista brigádjai a „600 év 600 perc” társadalmi munkaakció keretében vállalták a mezőtúri református templom óraszerkezetének teljes felújítását. A Divat Intézet által tervezett új „Tisza” márka díszlik a sportcipőkön, amelyek kiállítását és szakmai bemutatóját tegnap rendezte meg Martfűn a vállalat művelődési házában a Tisza Cipőgyár. A kiállítás látnivalóinak újdonságát azonban nem csak a megváltozott márka, hanem a mögötte rejlő minőségi változás is jelezte. Olyan cipők mintadarabjait vonultatták fel, amelyek felváltják a korábbi, ma már korszerűtlen termékeket. A megnyitón — amelyen részt vett dr. Szatmári István, az OTSH elnökhelyettese, Mérges Tivadar, az MSZMP KB közigazgatási és adminisztratív osztályának a munkatársa, Sipos Károly, a megyei tanács elnökhelyettese — dr. H. Nagy Mihály, a Tisza Cipőgyár vezérigazgató- helyettese ismertette új termékeiket és a kiállítás célját. Többek között elmondotta: nyolcéves kutató és szervező munkával megteremtették a nemzetközi színvonalú, hazai sportcipőgyártás feltételeit. A gyár januártól három kategóriában : a minőségi, a középszintű és a tömegsport céljaira egyaránt készít cipőket új formában és kiváló minőségben. E. S. Lassan haladt eddig Cibakházán a Debreceni Postaigazgatóság másfélmillió forintos beruházásában készülő új postahivatal építkezése. Az akkor még helyi vegyesipari szövetkezetnek július 31-ig kellett volna átadnia az új létesítményt. A nemrég létrejött kunszentmártoni Egyesült Járási Építő-, Vas- és Faipari Szövetkezet részlege meggyorsította a munkát, így a cibakházi posta dolgozói előreláthatóan szeptember első napjaiban költözhetnek az új hivatali épületbe Vasárnap Kertbemutató Szolnokon A Hazafias Népfront Szolnok városi bizottsága mellett működő kertbarátok köre bemutatót és szakmai tanácsadás tart vasárnap a városi kertészetben. Az érdeklődőket 9 órára várják Alcsiszi- getre, ahol Miskolczi Lóránd kertészmérnök kalauzolja a vendégeket. Újra kitört az Etna Egynapos viszonylagos nyugalom után újra kitört az Etna. A tűzhányó nagymennyiségű lávát és izzó követ lövellt több száz méter magasra. A tudósok szerint a kitörés aránylag kis erejű, s nem veszélyezteti a környező falvakat. Ismeretlen tengeri állat Halászok által kifogott eddig ismeretlen hatalmas tengeri állat teteméről készített fényképeket és rajzokat mutatott be nézőinek szerdán este a Japán Állami Televízió. Az őslényre emlékeztető állatot erősen bomlásnak indult álLapotban a Zuijo Maru japán halászhajó matrózai fogták ki, de nem sokkal később vissza is dobták a tenger-, be, mert attól tartottak, hogy beszennyezi a többi zsákmányt. A rendelkezésre álló rövid idő alatt a kapitány színes fényképeken és rajzokon örökítette meg a furcsa szörnyet, és ezeket a hajó hazaérkezése után szakértőknek adta át. A televízióban a kapitány elmondotta, hogy a tetem tíz méter hosszú volt. és becslése szerint két és fél tonna súlyú lehetett. Jaszuda professzor. a tokiói Haltam Intézet igazgatója. aki szintén megjelent a képernyőn, a leletet nem tudta azonosítani semmilyen általa ismert halfajtával sem, és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az állat egy kiveszettnek hitt faj fennmaradt egyede. Sikama professzor, a kokaha- mai egyetem őslénytani intézetének vezetője a fényképek és a rajzok alapján az eddig ismeretlen lényt az ugyancsak a földtörténeti középkorban élt plesiosaurus nevű őshüllők családjába sorolta. Ha igazolni lehet. hogy a japán hajó zsákmánya valóban a plesiosaurusok leszármazottja, akkor az évszázad legnagyobb őslénytani felfedezésének lehetünk tanúi — jelentette ki a professzor. WmSlliliÁlTMállBS ISKOLÁT VÉGZŐ FIATALOK j «IVÜNK FÍHÍSIÜN! OSHBNDIJJA i SZAKKÉPZÉST NYÚJTÓ í KílfSKMELil Í9NNAX9RÍKIE > X2IUAK. «80S lESHflSfflII | USKBÜSIERBH MOST ÍPÍlfl KÖZŐS SZÖVETKEZETI ÁLTALÁNOS ÁRUHÁZBA »««HísisiTis if»T„ imáén. Még gondolkodom rajta: meg kéne próbálni. Mert ugye, az sohasem árt, ha az ember - akár van szakképzettséget akár nincs - megszerzi a szakképzést is. Hamár egyszer nyújtják! (T. F.) Halálos balesetek A karcag-apavári erdészház fácánetető fóliasátrában holtan találták az ott dolgozó Boda István 18 éves vadtenyésztőt és a látogatóban nála levő Czakó Tibor 18 éves postai gyakornokot, valamint Katona Gyula 15 éves tanuló szolnoki lakosokat. A rendőrségi vizsgálat eddigi adatai Szerint az éjszakai lehűlés miatt propán-bután gázzal fűthető kályhával melegítettek a fóliasátorban, és az éjszaka folyamán oxigénhiány következtében mind a hárman meghaltak. A rendőrség szakértő bevonásával tovább folytatja a vizsgálatot. A Kunhegyes—Bánhalmi Állami Gazdaság halastaván Horváth István 13 éves tanuló kunhegyesi lakos horgászás közben kiesett a csónakból és a tóba fulladt. A rendőrség az ügyben vizsgálatot indított. Gyermekprogramok Mezőtúron A nyári napközis tábor egyre népszerűbb szerte az országban. A mezőtúri gyerekek sem panaszkodhatnak, nap mint nap színes, gazdag program várja őket. Az elmúlt heti aszfalt-rajzversenyen több mint negyvenen mérték össze tudásukat, szabadtéri „tárlatukat” sok felnőtt is megcsodálta. Tegnap délután Jancsó Péter és Takács Roland bűvészmutatványainak tapsoltak a kisdiákok, de már készülnek a jövő csütörtöki játékos vetélkedőre, amelyet a városi sporttelepen rendeznek meg számukra. Bányász fúvósok találkozója Ebben az évben Várpalotán rendezik meg a IV. Bányász Fúvószenekari Találkozót. A július 23—24-én — tartandó hangversenyen kilenc bányász együttes lép a közönség elé, köztük a szolnoki MHSZ—Olajbányász Fúvós- zenekar is. A találkozó II. hangversenyén színre lépő szolnokiak Tajke: Légiflotta, Partizándalok, Dvorzsák: Szláv táncok és Gyulai: Magyar táncok című műveket adják elő. Vezényel: Kiss József. Hazatérés a vándortáborból Több mint kétszáz úttörő választotta nyaralásképpen a vándortáborok romantikáját ebben a vakációban. Tegnap érkezett haza kéthetes bakonyi túráról 37 jászboldog- házi gyerek. A mezőtúri 3. számú általános i'skola 29 tanulója tegnap búcsúzott a cserháti vándortábortól. Közlemény 1977. július 24-én 09 órától 12 óra 30 percig teljes útlezárás lesz a Szolnok Tiszaligeti Touring Hoteltől a KISZ-táborig. A forgalomkorlátozás ideje alatt a 4-es számú főútról a Tiszaliget- be behajtani tilos. Ez alól kivételt képez a menetrend szerint közlekedő 15-ös jelzésű autóbusz, mely a Touring Hotelig közlekedik. Horgásztábor a Tisza-partján Tiszapüspökiben az idén harmadízben rendezett a MAHOSZ Szolnok megyei Intézőbizottsága július 11. és 20. között ifjúsági horgásztábort. A tiszapüspöki horgásztanya tíz napon át tizenhét fiatal horgász elméleti és gyakorlati képzésének, sport- vetélkedőinek színhelye volt. Annak ellenére, hogy a Tisza vize „mostohán” bánt az ifjú pecásokkal — néhány nap alatt négy métert áradt —, születtek kiemelkedő horgászeredmények. © A KISÚJSZÁLLÁSON évek óta eredményesen működő szakszervezeti szakmaközi bizottság tegnap találkozót szervezett a József Attila művelődési ház nyugdíjas klubjának tagjaival. | BŐVÍTIK a Magyar— Mongol Barátság Tsz szarvasmarha-telepét és a Dózsa Tsz sertéstelepét Mezőtúron. Az építési terveket most készítik. © NINCS „uborkaszezon” a kétpói ifjúsági klubban. A fiatalok ma este 7 órakor dr. Kiss Irén, a mezőtúri TIT- szervezet tagja előadását hallgatják meg a társas együttlét írott és íratlan szabályairól. | SÓDER hiányában csak 230 négyzetméter járda épült meg eddig Tiszaföldváron az idén, az egész évre tervezett 3700 négyzetméterből. A második félévben már nem hátráltatja anyaghiány a munkát, így a tervek szerint őszre valamennyi járda elkészül. © MÁR LEHET az őszi balett-tanfolyamra jelentkezni Törkszentmiklóson. Óvodásokat négyéves kortól, iskolásokat korhatár nélkül felvesznek a művelődési központ balettoktatására. ■ MA INDULNAK négynapos országjáró kirándulásra a fegyverneki II. számú általános iskola úttörői. A negyvenhét kisdiák Sopronnal és környékével ismerkedik. © SZOLNOK fejlesztésének időszerű kérdéseiről tájékoztatja a megyei művelődési központ munkásmozgalmi klubjának tagjait hétfő délután 2 órai kezdettel Kukri Béla, a város tanácselnöke. A találkozó helye: a művelődési központ I. emeleti tanácsterme. | A FARKAS Miklós ötvös munkáiból tegap, a Berekfürdői Üveggyárban nyílt kiállítás egy hétig tekinthető meg. UOUNNdMGVtl A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága cs a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320. 12-069 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-075$ Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla