Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-16 / 166. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. július 16. Kommentárunk II harmadik genfi „front” Genf, a konferenciaváros ezúttal egy újabb, nagy­fontosságú eszmecsere színhelye. A Lem an-tó partján egyidejűleg három „fronton” folytatnak tárgyalásokat diplomaták és szakértők nem kisebb témakörben, mint az emberiség félelem nélküli jövőjéről, vagy legalább is azokról a feltételekről, amelyek a fejlődésnek ezt az irányát elősegítik. Szerda óta a leszerelési konferencia és a szovjet— amerikai SALT-tárgyalások mellett egy harmadik ta­nácskozás is munkához látott a svájci városiban: szov­jet, amerikai és brit diplomaták részvételével megkez­dődött a nukleáris fegyverkísérletek teljes betiltásáról intézkedő szerződés előkészítő megbeszéléssorozata. Félreértések tisztázására nem árt hangsúlyozni: csupán előkészítő tanácskozásra gyűltek össze a három ország képviselői, hogy kipuhatolják, milyen mértékben értek meg a feltételek az érdemi tárgyalások megkezdésére. A küldöttségek összetétele bizonyos jogos reményekét táplálhat. A szovjet delegációt Igor Morohov, az Állami Atomenergia Bizottság első elnökhelyettese, az ameri­kait pedig Paul Warnke, az USA Fegyverellenőrzési és Leszerelési Hivatalának igazgatója vezeti, míg Nagy- Britannia küldöttsége élén Percy Cradock nagykövet áll. A két atomnagyhatalom, a Szovjetunió és az Egye­sült Államok tehát a küldöttség vezetőjének megválasz­tásával is nyomatékos hangsúlyt adott a tárgyalások­nak, híven kifejezésre juttatva felelősségérzetét is az atomfegyver kísérletek iránt. Kétségtelen, hogy az egyre népesebb atomklub — a nukleáris titok birtoklóit szokás így nevezni — három tagjának eszmecseréje talán a leglényegesebb kérdése­ket feszegeti. Ha ugyanis létrejönne egy szerződés, s ahhoz — eddigi gyakorlatával szakítva — Franciaország és Kína is csatlakoznék —, akkor a nukleáris fegyver­zetek fejlesztése egycsapásra leállna. Egy ilyen egyez­mény összehasonlíthatatlanul nagyobb garanciát adna a békés fejlődéshez, mint az eddigi, hasonló megálla­podások, beleértve a légköri vagy a tenger alatti rob­bantások korlátozásáról szólókat. Húsz éve, hogy a szovjet fődelegátus az ENSZ-ben — s azóta a Szovjetunió képviselői számtalan fórumon — szorgalmazták az atomfegyver kísérletek teljes tilalmá­ról folytatandó tárgyalások megkezdését. Jobb későn, mint soha — idézhetnék a közmondást a genfi előkészítő tanácskozás nyitánya ürügyén. A Leman-tó parti városban legutóbb kezdődött ta­nácskozássorozat azonban egyelőre csak reményekre jo­gosít fel, s közeli kézzelfogható eredményekkel aligha kecsegtet. Az embargó ellenére Fegyverszállítmányok Dél-Mrikának Nagy vihart kavart Was­hingtonban az a kongresszu­si tanúvallomás, amely sze­rint a tőkés országok — köz­tibe az Egyesült Államok — évek óta, a Dél-Afrika ellen életbe léptetett fegyverem­bargót kijátszva, titokban nagy mennyiségű és hatásos fegyverekkel, háborús anya­gokkal látták el Pretoriát. A washingtoni képviselő­ház afrikai ügyekkel megbí­zott albizottsága jelentést kért a CIA-tól és a külügy­minisztériumtól a fegyver- szállításokkal kapcsolatban, de a State Department szó­vivője útján cáfolni próbálta az embargó megsértését. Az ügyben az Egyesült Államok, Olaszország, Franciaország és Nagy-Britannia egyaránt érintett. A botrányt Sean Garvasi közgazdász nyilvános kong­resszusi tanúvallomása rob­bantotta ki. Eszerint a tőkés országok segítségével, Dél- Afrika minden eddig be­csültnél nagyobb készletet halmozott fel veszélyes fegy­verekből. Gervasi — aki egyébként tudományos kuta­tó — elmondotta: a dél-afri­kaiak mintegy hárommilliárd dollár értékű fegyvert kaptak 10 év alatt, bár hivatalosan egyetlen szállító sem kapott engedélyt Washingtontól ar­ra, hogy fegyverrel lássa el Pretoriát. Begin Amerikába utazott Menahem Begin izraeli mi­niszterelnök tegnap elutazott az Egyesült Államokba, hogy kormányra kerülése óta első ízben személyesen találkoz­zék az' amerikai vezetőkkel. A repülőtéren adott nyilat­kozatában kijelentette: javas­latokat terjeszt Carter elnök elé, amelyek alapján megva­lósítható a közel-keleti tartós és igazságos béke, Javaslatai­nak részleteit nem ismertette: mint mondotta, azok titkosak és elsőként az amerikai elnö­köt kívánja tájékoztatni ró­luk. Kormányforrásokból kiszi­várgott hírek szerint a Begin féle terv rendkívül csekély eredményeket tartalmaz. Begin a hét végét New Yorkban tölti, és a program szerint' első ízben kedden ta­lálkozik Carter elnökkel. ló alapok a belgrádi tanácskozás eredményes befejezésére A jugoszláv fővárosban tegnap folytatta munkáját az őszi találkozót előkészítő ta­nácskozás. A 35 ország kép­viselői délelőtt és délután is plenáris ülést tartottak. Teg­nap a kilenc európai semle­ges és él nem kötelezett or­szág hivatalosan is előterjesz­tette javaslatát. Mint ismere­tes, eddig a semleges és el nem kötelezett országok el­képzeléseiről csak nem hiva­talosan tárgyaltak a résztve­vők. A kilenc ország javaslata az őszi találkozó napirendjé­ről, szervezeti kérdésekről, a tanácskozások időbeosztásai­ról és egyéb feltételeiről szól. A résztvevők szerint a teg­napi napon lezajlott plenáris ülésék jó alapot szolgáltatnak a további tárgyalásokhoz és az előkészítő találkozó mun­kaiának eredményes befeje­zéséhez. Haderőcsökkentési tárgyalások Semmi jel az előrehaladásra Végéhez közeledik a közép­európai haderők és fegyver­zet kölcsönös csökkentésével foglalkozó tárgyalások 12. fordulója. Mindeddig azon­ban semmi nem mutat arra, hogy sikerül haladást elérni a Bécsben megvitatott prob­léma alapvető aspektusainak megoldásában. A NATO-or- szágok változatlanul vissza­utasítják fegyverzetük csök­kentését, noha már az előké­szítő konzultációkon megálla­podtak a haderők és a fegy­verzet csökkentésének köl­csönös jellegében. Igaz, hogy a szocialista országok vi­szonylatában a Nyugat éppen ehhez az elvhez ragaszkodik. Ez az egyoldalú követelés tükrözi, hogy a NATO egy­oldalú katonai előnyszerzésre törekszik. Szembetűnő, hogy a nyuga­ti országok Bécsben előter­jesztett javaslatai teljes mér- i—:ben alkalmasak a fegyver­kezési hajsza új, a békére ve­szélyes fordulójának gyakor­lati megvalósítására. Erről szó volt a NATO tanácsának londoni ülésszakán hozott döntésekben, és az amerikai hatóságok közelmúltban nyil­vánosságra került terveiben. Ilyen álláspont nem segíthe­ti elő a bécsi tárgyalások ha­ladását. „n terror éjszakája” New York drámai órái Genfben folytatják az Egyesült Államok, Nagy- Britannia és a Szovjet­unió konzultációját a nuk­leáris fegyverkísérletek teljes megtiltásáról'. Ké­pünkön : Cradock, Nagy- Britannia Morohov, a Szovjetunió és Warnke, az Egyesült Államok kép­viselője (Telefoto - KS) New York-ban és környé­kén, ahol a csütörtökre vir­radó. éjjel mintegy tízmillió ember maradt áram nélkül, 24 óra után jórészt helyreállt az energiaszolgáltatás, de az elmúlt éjszaka maradandó nyomokat hagyott. „A terror éjszakáját éltük át” — mondotta a sajtó kép­viselőinek Abraham Beam, a legnagyobb amerikai város polgármestere, a New York-i rendőrök — az erősítések el­lenére — egyes negyedekből szabályos közelharcban kiszo­rultak: a fosztogató, gyújto­gató alvilági elemek kövek­kel, üvegekkel támadtak a rendőrökre, a tűzoltókra. Súlyos gondokkal küzdöt­tek a kórházak: nem egyben I finn hatóságok átadták a terroristákat Július 10-én G. Seludko és A. Zagirnjak, akiket koráb­ban lopásért elítéltek, kísér­leteit tettek arra, hogy az Aeroflot Petrozavodszk és Leningrád között közlekedő TU 134-es utasszállító gépét eltérítsék. A repülőgépen 72 utas tartózkodott. A gép kényszerleszállást végzett Helsinki repülőterén. A finn hatóságok letartóztatták a légikalózokat és a gépeltérí­tések megakadályozását célzó nemzetközi megállapodásnak megfelelően átadták őket a szovjet félnek. A repülőgép az utasokkal és a személyzet­tel együtt visszatért a Szov­jetunióba. A gépeltérítők el­len bírósági eljárást indítot­tak és folyik a vizsgálat ügyükben. a lélegeztető készülékeket ké­zi pumpálással helyettesítve tartottak életben súlyos be­tegeket. New York vezetői súlyos vádakkal illetik az elektro­mos társaságokat, amely nem előzte meg az üzemzavart, bár 1965-ben New York már egyszer 13 órán át áram nél­kül volt, s akkor nagy ígére­tek nangzottak el, a számítá­sok szerint a város 20 millió dollár bevételtől esett el az áramkimaradás miatt. A rab­lások, a tüzek okozta kárt, a termelés kimaradása, okozta veszteségeket és a zárva tar­tott üzletek veszteségeit sok­százmillió dollárra becsülik. MOSZKVA Gustav Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság el­nöke az SZKP KP meghívá­sára tegnap üdülésre a Szovjetunióba érkezett. NICOSIA A ciprusi parlament teg­nap emlékülést tartott a há­rom évvel ezelőtti fasiszta puccskísérlet évfordulója al­kalmából. A napirenden egyetlen kérdés szerepelt: „a puccs és következményei Ciprus számára.” BÄSTIA 18 pokolgép robbant fel Korzika különböző részein. Több rendőrállomás, kor­mányépület, ültetvény és üzlet megrongálódott. BERLIN Willi Stoph és Sztanko Todorov, az NDK, illetve Bulgária miniszterelnöke, péntek délelőtt Berlinben Véleménycserék a kompromisszumról Eredményesen fejlődő kapcsolatok (Folytatás az 1. oldalról) kifejezetten a szovjet piac igényeit figyelembe véve, a nemzetközi 'szakosítás alap­ján fejlesztette. Az idén már több mint hatezer Ikarus- autóbuszt szállítunk szovjet megrendelőinknek. A két­oldalú járműipari együtt­működés pedig jó hátteret ad arra is, hogy más orszá­gokkal, a KGST tagjaival éppúgy mint a tőkés álla­mokkal bővítsük kooperá­ciós kapcsolatainkat. Az élelmiszeripari, valamint mezőgazdasági termékek fo­lyamatos importjával a Szovjetunió éppúgy jelentős beruházások alól mentesül, mint ahogyan a magyar gazdaságot is felmentik a szovjet iparcikkek szállítá­sai, az új kapacitások költ­séges létrehozásától. Válto­zatlanul szovjet berendezé­sekkel épül, bővül és kor­szerűsödik több energetikai bázisunk, kohó- és gépipari üzemünk, nehéz- és könnyű­ipari vállalatunk. — Az elmúlt esztendők lé­nyeges gazdasági mozzana­ta, hogy a nyersanyagok­ban és energiahordozókban meglehetősen szűkös kész­letekkel rendelkező Ma­gyarország bekapcsolódha­tott az olaj, a földgáz, a villamosáram, a cellulóz és az azbeszt feltárásának programjában, és ezzel e fontos termékekből biztosí­tani tudjuk a hazai ellá­tást. Magyarország aktívan hozzájárul a nyersanyag­kincsek kiaknázásához a Szovjetunióban. E beruházá­sok nyomán pedig továbbra is kiegyensúlyozottan fejlőd­het gazdaságunk, amely ter­melésének jelentékeny ré­szét, a külkereskedelmi for­galomnak egyharmadát ér­tékesíti a szovjet piacon. Ez a mennyiség természetesen Szovjetunióból tekintve cse­kély, mégis örömmel álla­píthatjuk meg: hazánkat exporttermékei révén is is­merik, becsülik a szovjet emberek. — A magyar dolgozó nép ezekben a hetekben, hóna­pokban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára készül. — A termelőüzemekben nagy­szerű munkaverseny fel­ajánlások születtek. Az em­berek tudják, hogy életszín­vonaluk növekedése szoro­san összefügg kiegyensú­lyozott munkájukkal, minő­ségi teljesítményükkel, a pontos exportszállításokkal. Ez, a magyar—szovjet gaz­dasági együttműködéssel is megalapozott színvonalas építőmunka záloga jó hírne­vünknek a világpiacon, ez teszi lehetővé, hogy tekin­télyünk növekedésével — a helsinki záródokumentum szellemében — jól szolgál­juk a népek gazdagodó, gyümölcsöző kapcsolatait — fejezte be nyilatkozatát Bí­ró József. Befejeződött Schmidt washingtoni látogatása A Német Szövetségi Köz­társaság washingtoni nagy­követségén a Mondale ame­rikai alelnök tiszteletére adott bankettel befejeződött Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár Egyesült Államok­beli látogatása. A fogadáson jelen volt Vance külügymi­niszter, McNamara a Világ­bank elnöke, valamint Kis­singer volt amerikai külügy- rriniszter. Schmidt és Carter ellenté­teiket azzal a megfogalma­zással is érzékeltette, hogy „az emberi jogokkal kapcso­latos differenciált politika nem válhat a Nyugat kárára, ha a nyugati országok, az alapelveket illetően egysége­sek”. Carter kifejezte azt a meg­győződését, hogy további erő­feszítéseket kell tenni — a meglévő különbségek ellené­re — a Moszkva és Washing­ton közötti párbeszéd folyta­tására. Schmidt kancellár Cartert bonni látogatásra hív­ta meg. ENSZ — Biztonsági Tanács Ismét napirenden Vietnam felvétele Az ENSZ Biztonsági Taná­csának tagjai tegnap meg­állapodtak, hogy a testület július 18-án, hétfőn foglal­kozik a Vietnami Szocialista Köztársaság ENSZ-tagfelvé- teli kérelmével. Miután a BT tagfelvételi bizottsága a kérelmet megvizsgálta, a testület kedden újból össze­ül, hogy Vietnam felvételét javasolja a közgyűlésnek. A VSZK állandó ENSZ- megfigyelője hétfőn levelet intézett Kurt Waldheim fő­titkárhoz, s ebben a tagfel­vételi kérelem mielőbbi megvizsgálását kérte. Az Egyesült Államok Ford el­nöksége idején vétójával négy ízben akadályozta meg Vietnam felvételét az ENSZ tagállamainak sorába. A két ország képviselőinek májusban Párizsban tartott tárgyalásainak eredménye­képpen az amerikai fél be­jelentette, hogy a további­akban nem kíván útjába állni a VSZK felvételének a világszervezett) e: befejezte megbeszéléseit. A tárgyalások a testvéri ba­rátság és a kölcsönös egyet­értés légkörében zajlottak le. BERLIN A Német Demokratikus Köztársaság biztonsági Szer­vei július 13-án őrizetbe vettek két nyugatnémet ál­lampolgárt, akik a Szövet­ségi Hírszerző Szolgálat (BND) kémmegbízatását tel­jesítették. Ügyükben vizs­gálatot indítottak. JÁREMCSA Tegnap Járemcsában vet­tek búcsút egymástól a né­pek barátsága fesztivál szov­jet, bolgár, csehszlovák, len­gyel, NDK-beli és magyar részvevői, akik két hét alatt végigjárták az orenburgi gázvezeték útját. RÓMA Tegnap reggeltől megbé­nult az olasz nagyvárosok élete a buszsofőrök és a taxi­sok országos sztrájkja miatt. A 24 órás munkabeszünte­tést a szakszervezetek hatá­rozták el, hogy érvényt Sze­rezzenek a kormánnyal 1976-ban kötött megállapo­dásoknak. BÉCS Kurt Waldheim, ENSZ- főtitkár, aki az elmúlt na­pokban Franciaországban, Olaszországban és Lengyel- országban tett hivatalos lá­togatást, jelenleg Ausztriá­ban tartózkodik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom