Szolnok Megyei Néplap, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-21 / 144. szám
1977. június 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Péter-Pál napján lesz hetvenöt éve hogy a Zagyva-parti művésztelep műtermeit átadták az első művészeknek. Ettől az időtől számítjuk a kolónia történetét. U Tanácsköztársaság és a miivésztelep | Háborúban hallgatY i nak a múzsák — ■ í mondja egy régi laj ______[tin közmondás. S bár 1 919-ig, Szolnok frontvárossá válásáig nem szűnt meg a telep művészeti élete, a világháborús gazdasági viszonyok jelentős hatással voltak a művészeti élet egészére. Elég csak annyit megemlíteni, hogy a szűk anyagi lehetőségek miatt elmaradt az épület felújítása és olyan állapotba kerültek a művészházak, hogy nem kellett különösebb világégés a repedezett falak, a megrongálódott tetőzet teljes tönkretételéhez. így, amikor 1919 áprilisában Zádor István és Barta Ernő, a Tanácsköztársaság művészetpolitikájának két lelkes támogatója, a mú- vésztelep tagja, Szolnokra érkezett, megdöbbentek az ott látottaktól. „A Közoktatásügyi Népbiztosság művészet^ ügyeinek politikai megbízottjával, Pogány Kálmánnal, a művészetek igazi barátjával tárgyaltunk — írták a Szolnoki Munkás hasábjain — mielőtt Szolnokra jöttünk. Határozott utasításunk és megbízatásunk teendőinkre nézve nincs, azonban felhatalmazást kaptunk arra, hogy mindenkivel keressünk érintkezést, alki érdeklődésével és munkájával használni tud a művészet ügyének. Első dolgunk az volt, hogy felkeressük a művésztelepet. Valóban megdöbbentünk annak a könnyelmű gondatlanságnak láttán, amit nagy sze- retetünkkel körülvett telepen tapasztaltunk... A tapasztaltakról jelentést tettünk a vármegyei direktóriumnak, s örömmel közölhetjük, hogy előterjesztéseink és javaslataink a direktórium részéről megértéssel találkoztak ... Megemlíthetjük, hogy az első és legfontosabb dolog lesz a művésztelep rendbehozatala. Olyképpen, hogy a telep régi törzstagjai, akik közül néhány hét múlva már Szolnokra jönnek Fényes Adolf, Szlányi Lajos, Koszta József. Vidovszky Béla, Jávor Pál stb. megkezdhessék munkájukat...” Fényes Adolf és Sziányi Lajos a Képzőművészeti Főiskola nyári iskolájának megnyitása ügyében leveleznek. „ .. .Az iskola évről évre folyton jobban fejlődött, míg 1914 nyarán a tanítványok legnagyobb része bevonult. — Azóta szünetelt. Üjra életre hívását a mai körülmények között különösen fontosnak tartjuk ...” A levél írásakor már jó néhány bevonult fiatalról tudták, hogy többé nem tér vissza. így az egyik legtehetségesebb Szirt Oszkár is áldozatul esett. Fényes Adolf erkölcsi magatartására jellemző erővel állt a Tanács- köztársaság ügye mellé, a Kommunista Művészek Végrehajtó Bizottságának tagjául választották, és katedrát ajánlottak fel a Képzőművészeti Főiskolán számára. ■ A Tanácsköztársaság védelmében vívott harcok idején Szolnok 77 napra frontváros lesz. Dr. Urbán Lajos szolnoki orvos naplószerűen vezetett feljegyzéseiből tudjuk, hogy június 13-án a Tisza túlpartjáról az áradás miatt átkelni nem tudó intervenciós román csapatok ágyúzásainak egyik célpontja lesz a Vártemplom is, ami közvetlenül a művésztelep szomszédságában állt. Ebből az időszakból ismerjük a Budapesten tartózkodó Fényes Adolf és a Szolnokon lakó Zombory Lajos levelezését. Fényes soraiból, amelyekben különféle gyakorlati tudnivalókat, tanácsokat ír festőkollegájának — a telep jövője miatt érzett félelem, a művészet iránti aggodalom szól. Értesíti barátját a Pesten történtekről, többek között a művészeti szakszervezet megalakulásáról is. „ .. .Szlányi elküldte neíked azt a lapot, melyet most minden festő kitölt. Április 2-áig kell beküldeni a „Fészek” irodájába. A Képzőműv. Egyesület tagjai beléptek a „Rajzolóművészek Szak- szervezetébe”. Ha be akarsz lépni, írjál nekem, és én elintézem a dolgot...” Fényes több ízben személyesen is eljár a telep ügyében. „ ... én már a múlt héten csütörtökön felkerestem Pogány Kálmánt, alki most, mint Kernstok utóda intézi a művészeti ügyeket és kértem: intézkedjék, nehogy a telepet rekvírálják. Ö megígérte. Tegnap reggel kapta Szlányi Lippich sürgönyét. Együtt felkerestük Pogányt. Nem volt hivatalában, de később véletlenül találkoztunk vele a Műcsarnokban. Azt morrStá, hogy még pénteken sürgönyzött a szolnoki tanácsnak, de most újból fog sürgöfiyözni...” Fényes Adolf utánjárása nem volt hiábavaló, a Tanácsköztársaság művészeti dokumentumai között őriznek egy táviratot a művészeti és múzeumi politikai megbízottól, 1919 v májusában a szolnoki Munkástanácsnak címezve. „Kérek azonnali intézkedést az ottani művésztelep berendezésének és felszerelésének lehető biztonságba helyezése és magának a telepnek a védelme érdekében.” A harcok elülte után lassan éledezett a telep. A Művészeti Egyesület számba vette a károkat és a legszükségesebb tennivalóikat, meghatározta a feladatokat. Lassan tért magához az ország, a közélet, a művészet. A szolnoki művésztelep is így indult az újraéledés felé. Egri Mária (Folytatjuk.) Mi történt azóta? Kis visszatekintést adott vasárnapi összállításában a Mit üzen a rádió? Azokat a levélírókat keresték fel riporterei, akik pár hónapja segítségért fordultak a népszerű műsorhoz. — Mi történt azóta? — kérdezték, — volt-e értelme ország-világ elé tárni kisebb-nagyóbb panaszukat, közérdekű javaslataikat? Nos, megosztó volt a vélemény, a tapasztalat. Találkoztak olyan panaszos üggyel, amely szinte az adás órájában elintéződött — és találkoztak olyannal is, amelyikre majd, valamikor csak a bíróság tesz pontot. Ebben a műsorban hangzott el a törökszentmiklósi Bacsa Lajosné kérése is. Tanyájuk a Tiszatáj Termelő- szövetkezet hűtőházának szomszédságában áll, s míg a hűtőház motorjait villany hajtja, ők petróleummal világítanak, legfeljebb telepes rádiót hallgathatnak. Az idős asszony azt kérte először, kössék be hozzájuk a villanyt. A riport készültekor Csemány Béla, a termelőszövetkezet elnöke ettől se zárkózott el, de ajánlotta az idős asszonynak: a hűtőház fejlesztéséhez akadályként álló tanyát adják el a szövetkezetnek, vegyenek maguknak városi házat az árán. t^int a műsorból kiderült, az elnök nagyonis tartotta szavát. Egy embere két hétig járta a házakat a tanya tulajdonosával, hogy segítsen jót, árban is megfelelőt találni. A próbálkozás nem járt sikerrel, ugyanis* Bacsa Lajosné vagy öt eladó ház megtekintése után egyet se talált megfelelőnek. Az elnök ekkor levélben kérte, nyilatkozzon, eladja-e a tanyát, vagy gondoskodjanak az eredeti kérés teljesítéséről, a villanyról. Nos, eddig csak a történet, mert a segítőkész tsz-elnök még csak választ se kapott Bacsáéktól. Vajon mi történt azóta? Röviden „Életem millió gyökerű”, címmel ezúttal a bukaresti rádió kencertterméből hallottunk kétnyelvű - Ady-mű- sort. Maradandó élmény vcdt a rádió gondosan szerkesztett, kiváló magyar és román művészek tolmácsolásában közvetített verses, zenés összeállítása. S. J. Népfront Ikeiik a 60. évfardulé tiszteletére A népfrontmozgalom is csatlakozott a maga területén és sajátos eszközeivel ahhoz a felhíváshoz, amelyet a csepeli munkások tettek közzé, mozgósítva — főként a gyárakat, üzemeket, szocialista brigádokat — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának méltó megünneplésére. Salgótarjánban például a Városi Népfrontbizottság javaslata alapján a lakosság arra vállalkozott, hogy az évenkénti szokásos társadalmi munkáját az idén többlet- felajánlásokkal tetézi meg, s ilyenformán még eredményesebbé teszi a „harmincöt- ezer munkanapot Salgótarjánért” mozgalmat. A korábbi felajánlásokon túl — a salgótarjániak vállalták, hogy körülbelül 5000 méter járdát építenek, fél kilométer hosszan bővítik a vízhálózatot, és négy új játszóteret létesítenek, szerelnek fel játékokkal, a játszási lehetőségekben egyébként nem bővelkedő gyermekek örömére. Baglyasalján kis sportpályát létesítenek. A Nógrádterv-től és az Agrober-től érkezett a hír, hoev a tervezők társadalmi munkában elvállalták az említett játszóterek terveinek elkészítését. Ünnepel ma a testvéri Szovjet-Észtónia. Harminchét évvel ezelőtt, 1940. június 21-én döntötték meg a fasiszta diktatúrát, ekkor nyílt meg az út az ország szocialista fejlődése felé. Amikor testvéri és elvtársi üdvözletünket tolmácsoljuk észt barátainknak, közreadjuk munkatársaink képriportját. A vár mellvédjéről a korán kelő kirándulók A hatalmas tengeri kikötő együtt ébred már gyönyörködnek a város panorámájában a nappal Az első vevő „Szép virágot tessék..." Iskolába menet: „de szép érmék, jó lenne olimpikonnak lenni" A Vörös Kommunár Cipő- gyárban két műszakban zakatolnak a gépek. Az üzem a martfűi Tisza Cipőgyárral áll szocialista munkaversenyben Késő esti randevú, napfényben Vége a munkának, menjünk kirándulni. A skanzen nemcsak idegenforgalmi érdekesség, hanem Észtország történelmének megbecsült emléke