Szolnok Megyei Néplap, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-21 / 144. szám

1977. június 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Péter-Pál napján lesz hetvenöt éve hogy a Zagyva-parti művésztelep műtermeit átadták az első művészeknek. Ettől az időtől számítjuk a kolónia történetét. U Tanácsköztársaság és a miivésztelep | Háborúban hallgat­Y i nak a múzsák — ■ í mondja egy régi la­j ______[tin közmondás. S bár 1 919-ig, Szolnok frontvárossá válásáig nem szűnt meg a telep művészeti élete, a vi­lágháborús gazdasági viszo­nyok jelentős hatással vol­tak a művészeti élet egészé­re. Elég csak annyit megem­líteni, hogy a szűk anyagi lehetőségek miatt elmaradt az épület felújítása és olyan állapotba kerültek a művész­házak, hogy nem kellett kü­lönösebb világégés a repe­dezett falak, a megrongáló­dott tetőzet teljes tönkreté­teléhez. így, amikor 1919 áprilisában Zádor István és Barta Ernő, a Tanácsköztár­saság művészetpolitikájának két lelkes támogatója, a mú- vésztelep tagja, Szolnokra érkezett, megdöbbentek az ott látottaktól. „A Közoktatásügyi Nép­biztosság művészet^ ügyei­nek politikai megbízottjával, Pogány Kálmánnal, a művé­szetek igazi barátjával tár­gyaltunk — írták a Szolnoki Munkás hasábjain — mielőtt Szolnokra jöttünk. Határo­zott utasításunk és megbí­zatásunk teendőinkre nézve nincs, azonban felhatalma­zást kaptunk arra, hogy mindenkivel keressünk érint­kezést, alki érdeklődésével és munkájával használni tud a művészet ügyének. Első dol­gunk az volt, hogy felkeres­sük a művésztelepet. Való­ban megdöbbentünk annak a könnyelmű gondatlanság­nak láttán, amit nagy sze- retetünkkel körülvett tele­pen tapasztaltunk... A ta­pasztaltakról jelentést tet­tünk a vármegyei direktóri­umnak, s örömmel közöl­hetjük, hogy előterjesztése­ink és javaslataink a direk­tórium részéről megértéssel találkoztak ... Megemlít­hetjük, hogy az első és leg­fontosabb dolog lesz a mű­vésztelep rendbehozatala. Olyképpen, hogy a telep ré­gi törzstagjai, akik közül né­hány hét múlva már Szol­nokra jönnek Fényes Adolf, Szlányi Lajos, Koszta Jó­zsef. Vidovszky Béla, Jávor Pál stb. megkezdhessék munkájukat...” Fényes Adolf és Sziányi Lajos a Képzőművészeti Fő­iskola nyári iskolájának megnyitása ügyében leve­leznek. „ .. .Az iskola évről évre folyton jobban fejlő­dött, míg 1914 nyarán a ta­nítványok legnagyobb része bevonult. — Azóta szünetelt. Üjra életre hívását a mai körülmények között külö­nösen fontosnak tartjuk ...” A levél írásakor már jó néhány bevonult fiatalról tudták, hogy többé nem tér vissza. így az egyik legte­hetségesebb Szirt Oszkár is áldozatul esett. Fényes Adolf erkölcsi magatartására jel­lemző erővel állt a Tanács- köztársaság ügye mellé, a Kommunista Művészek Vég­rehajtó Bizottságának tagjá­ul választották, és katedrát ajánlottak fel a Képzőmű­vészeti Főiskolán számára. ■ A Tanácsköztársaság vé­delmében vívott harcok ide­jén Szolnok 77 napra front­város lesz. Dr. Urbán Lajos szolnoki orvos naplószerűen vezetett feljegyzéseiből tud­juk, hogy június 13-án a Tisza túlpartjáról az áradás miatt átkelni nem tudó in­tervenciós román csapatok ágyúzásainak egyik cél­pontja lesz a Vártemplom is, ami közvetlenül a mű­vésztelep szomszédságában állt. Ebből az időszakból is­merjük a Budapesten tartóz­kodó Fényes Adolf és a Szolnokon lakó Zombory Lajos levelezését. Fényes so­raiból, amelyekben külön­féle gyakorlati tudnivalókat, tanácsokat ír festőkollegá­jának — a telep jövője mi­att érzett félelem, a művé­szet iránti aggodalom szól. Értesíti barátját a Pesten történtekről, többek között a művészeti szakszervezet megalakulásáról is. „ .. .Szlá­nyi elküldte neíked azt a la­pot, melyet most minden festő kitölt. Április 2-áig kell beküldeni a „Fészek” irodájába. A Képzőműv. Egyesület tagjai beléptek a „Rajzolóművészek Szak- szervezetébe”. Ha be akarsz lépni, írjál nekem, és én el­intézem a dolgot...” Fényes több ízben személyesen is eljár a telep ügyében. „ ... én már a múlt héten csü­törtökön felkerestem Po­gány Kálmánt, alki most, mint Kernstok utóda intézi a művészeti ügyeket és kér­tem: intézkedjék, nehogy a telepet rekvírálják. Ö meg­ígérte. Tegnap reggel kapta Szlányi Lippich sürgönyét. Együtt felkerestük Pogányt. Nem volt hivatalában, de később véletlenül találkoz­tunk vele a Műcsarnokban. Azt morrStá, hogy még pén­teken sürgönyzött a szolno­ki tanácsnak, de most új­ból fog sürgöfiyözni...” Fé­nyes Adolf utánjárása nem volt hiábavaló, a Tanácsköz­társaság művészeti doku­mentumai között őriznek egy táviratot a művészeti és múzeumi politikai megbí­zottól, 1919 v májusában a szolnoki Munkástanácsnak címezve. „Kérek azonnali intézkedést az ottani mű­vésztelep berendezésének és felszerelésének lehető biztonságba helyezése és magának a telepnek a vé­delme érdekében.” A harcok elülte után las­san éledezett a telep. A Mű­vészeti Egyesület számba vette a károkat és a leg­szükségesebb tennivalóikat, meghatározta a feladatokat. Lassan tért magához az or­szág, a közélet, a művészet. A szolnoki művésztelep is így indult az újraéledés fe­lé. Egri Mária (Folytatjuk.) Mi történt azóta? Kis visszatekintést adott vasárnapi összállításában a Mit üzen a rádió? Azokat a levélírókat keresték fel ri­porterei, akik pár hónapja segítségért fordultak a nép­szerű műsorhoz. — Mi tör­tént azóta? — kérdezték, — volt-e értelme ország-világ elé tárni kisebb-nagyóbb pa­naszukat, közérdekű javasla­taikat? Nos, megosztó volt a vélemény, a tapasztalat. Ta­lálkoztak olyan panaszos üggyel, amely szinte az adás órájában elintéződött — és találkoztak olyannal is, ame­lyikre majd, valamikor csak a bíróság tesz pontot. Ebben a műsorban hang­zott el a törökszentmiklósi Bacsa Lajosné kérése is. Ta­nyájuk a Tiszatáj Termelő- szövetkezet hűtőházának szomszédságában áll, s míg a hűtőház motorjait villany hajtja, ők petróleummal vi­lágítanak, legfeljebb telepes rádiót hallgathatnak. Az idős asszony azt kérte először, kössék be hozzájuk a vil­lanyt. A riport készültekor Csemány Béla, a termelőszö­vetkezet elnöke ettől se zár­kózott el, de ajánlotta az idős asszonynak: a hűtőház fej­lesztéséhez akadályként álló tanyát adják el a szövetke­zetnek, vegyenek maguknak városi házat az árán. t^int a műsorból kiderült, az elnök nagyonis tartotta szavát. Egy embere két hétig járta a há­zakat a tanya tulajdonosá­val, hogy segítsen jót, árban is megfelelőt találni. A pró­bálkozás nem járt sikerrel, ugyanis* Bacsa Lajosné vagy öt eladó ház megtekintése után egyet se talált megfe­lelőnek. Az elnök ekkor le­vélben kérte, nyilatkozzon, eladja-e a tanyát, vagy gon­doskodjanak az eredeti kérés teljesítéséről, a villanyról. Nos, eddig csak a történet, mert a segítőkész tsz-elnök még csak választ se kapott Bacsáéktól. Vajon mi történt azóta? Röviden „Életem millió gyökerű”, címmel ezúttal a bukaresti rádió kencertterméből hal­lottunk kétnyelvű - Ady-mű- sort. Maradandó élmény vcdt a rádió gondosan szerkesz­tett, kiváló magyar és román művészek tolmácsolásában közvetített verses, zenés összeállítása. S. J. Népfront Ikeiik a 60. évfardulé tiszteletére A népfrontmozgalom is csatlakozott a maga területén és sajátos eszközeivel ahhoz a felhíváshoz, amelyet a cse­peli munkások tettek közzé, mozgósítva — főként a gyá­rakat, üzemeket, szocialista brigádokat — a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 60. évfordulójának méltó megünneplésére. Salgótarjánban például a Városi Népfrontbizottság ja­vaslata alapján a lakosság arra vállalkozott, hogy az évenkénti szokásos társadal­mi munkáját az idén többlet- felajánlásokkal tetézi meg, s ilyenformán még eredmé­nyesebbé teszi a „harmincöt- ezer munkanapot Salgótar­jánért” mozgalmat. A koráb­bi felajánlásokon túl — a salgótarjániak vállalták, hogy körülbelül 5000 méter járdát építenek, fél kilométer hosszan bővítik a vízhálóza­tot, és négy új játszóteret lé­tesítenek, szerelnek fel játé­kokkal, a játszási lehetősé­gekben egyébként nem bő­velkedő gyermekek örömére. Baglyasalján kis sportpályát létesítenek. A Nógrádterv-től és az Agrober-től érkezett a hír, hoev a tervezők társa­dalmi munkában elvállalták az említett játszóterek tervei­nek elkészítését. Ünnepel ma a testvéri Szovjet-Észtónia. Harminc­hét évvel ezelőtt, 1940. jú­nius 21-én döntötték meg a fasiszta diktatúrát, ekkor nyílt meg az út az ország szocialista fejlődése felé. Amikor testvéri és elv­társi üdvözletünket tolmá­csoljuk észt barátainknak, közreadjuk munkatársaink képriportját. A vár mellvédjéről a korán kelő kirándulók A hatalmas tengeri kikötő együtt ébred már gyönyörködnek a város panorámájában a nappal Az első vevő „Szép virágot tessék..." Iskolába menet: „de szép érmék, jó lenne olimpikon­nak lenni" A Vörös Kommunár Cipő- gyárban két műszakban za­katolnak a gépek. Az üzem a martfűi Tisza Cipőgyárral áll szocialista munkaver­senyben Késő esti randevú, napfényben Vége a munkának, menjünk kirándulni. A skan­zen nemcsak idegenforgalmi érdekesség, hanem Észtország történelmének megbecsült emléke

Next

/
Oldalképek
Tartalom