Szolnok Megyei Néplap, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-05 / 131. szám
1977. június 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 KITÜNTETETT PEDAGÓGUSOK A katedra varázsa A pedagógusokat, a felnövő nemzedékek nevelőit köszönti az ország. Azokat az áldozatkész óvónőket, tanítókat, tanárokat ünnepeljük, akiket a hivatástudat, a jövőért érzett felelősség indított el pályájukon és teszi értékessé mindennapi munkájukat, tartalmassá életüket. Az első évek Jakkel Imréné, a jászapáti Petőfi úti iskola nevelője. A gyermekgenerációk hamvassága űzi el a tőle az időt? Pedig már húsz éve tanít ebben az iskolában. Nem messzire az alma matertől, a jászberényi Tanítóképzőtől. — Se gondja, se baja? — Ez is, az is. mikor mennyi. Most másodikban tanítok, nálunk elég sok a hátrányos helyzetű gyerek. S tudja, ezzel nem az ^alsós” nevelők munkáját akarom a szaktanárok fölé emelni, de mégis úgy igaz, hogy a kezdet nagyon fontos. Döntő lehet. A mi irányításunkkal ismerkedik a gyermek az iskolával, a rendszeres munkával. Nem mindegy hogyan. A kérdés hamar előkerül: szeretsz-e iskolába járni. Örülök, ha a gyermek boldogan igent mond. — Miért sok a hátrányos helyzetű tanuló az osztályban? — A szülői ház elmaradottsága miatt, s az óvodai előképzés hiánya is nagyon érződik Sokat javultak az óvodáztatás lehetőségei nálunk is, de még mindig jobb lehetne. — Sikerül valahogy pótolni az óvoda hiányát? — Nehezen, de igen. Most is 196 órás iskolaelőkészítőt vezetek, ennek azért van eredménye. Persze az ellentét egyelőre feloldatlan: éppen azok a gyermekek maradnak el az óvodától, akiknek legnagyobb szükségük volna rá. — Az oktatás lehetőségei milyenek? Szemléltető eszközökkel igen jól felszerelt a mi öreg iskolánk, csakhát a modern iskolaépület adottságai hiányoznak. Jakkel Imréné munkáját az Oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetéssel ismerték el. Segít a község Amikor Muhari Béláné mint friss diplomás óvónő a jászalsószentgyörgyi óvodában elkezdett dolgozni, úgy érezte, soha nem fogja megszokni az Alföldet, visz- szahívják az Alpok nyúlványai szűkebb hazájába, Vas megyébe. Ráadásul a feladat sem volt egyszerű, vezető óvónőnek hívták. Azóta több mint két évtized telt el. az első óvodásainak már iskoláskorú gyermekei vannak. Muhariné most már jászalsószent- györgyinek vallja magát, oda köti minden, a munkája, a családja. A községben százszázalékos az óvodáztatás. — Nagy öröm számunkra — mondja — hogy minden gyereket fei tudunk venni az óvodába. Az épületet persze állandóan bővíteni kell, hisz szerencsére egyre több hároméves ..kopogtat be” hozzánk. A helybeli szövetkezetek készségesen segítenek, s a kommunista szombatokon szinte itt van az egész község, közösen építjük, szépítjük az óvodát. Az iskolába lépő gyermekek számára hallatlan előnyt jelent, ha megelőzően jártak óvodába. Megtanítjuk őket az alapvető ismeretekre, számolnak. rajzolnak, énekelnek, verset mondanak. Elsajátítják a közösségi élet normáit; az első osztályban tanító pedagógusnak van mire alapoznia. Az első évtizedben persze nem tudtunk mindenkit felvenni, s ez mindig sok fejtörést okozott nekem, fájt a szívem a kívülrekedtekért. Mint járási felügyelő szeretném ha minden községben sikerülne megvalósítani a kicsik óvodáztatását. Muhari Béláné Kiváló óvónő kitüntetést kapott. A « ■« 99 jovo munkásaiért A pedagógus életében az nyújtja a legnagyobb sikerélményt, ha a diákja jól szerepel a tanulmányi versenyeken. s eredményesen tanul tovább. Ma már nincsenek „zsákutcás” oktatási intézmények, mindenkinek megvan a lehetősége, hogy képességeinek megfelelő szakmát, hivatást tanuljon. Pintér Sándor, a szolnoki 605-ös számú Ipari Szakmunkásképző Intézet szakrajz tanára sikeresnek érezheti munkáját. Az intézet tanulói minden évben a legjobbak között szerepelnek az országos szakmai* tanulmányi versenyeken, a volt diákok közül sokan mérnökök, pedagógusok lettek. — A megye többi szakmunkásképző intézetében azt mondják, hogy könnyű a szolnokiaknak; korszerűek a tárgyi feltételek. — A korábbi években joggal panaszolhatták fel ezt, a 605-ös valóban jobbak voltak a tárgyi, s személyi feltételek. Mint a szakrajz megyei felügyelője két év óta gyakran megfordulok az ipari szakmunkásképző intézetekben, s tapasztalataim szerint a különbségek egyre inkább eltűnnek. Az idei versenyeken már nemcsak a mi diákjaink álltak dobogóra, hanem szinte minden más iskola tanulói „beleszóltak” a sorrendbe. — Az egyes szakmákban még mindig gondot okoz a „beiskolázás” — Szerintem abból adódik, hogy sem a szülők, sem a diákok nem ismerik eléggé a különböző szakmákat. A jövőben rendszeresebbé kell tenni a pályaválasztás előtt álló diákok látogatását a szakmunkásképző intézetekben. — Tizenhárom éve tanít a 605-ösben ... — Sohasem gondoltam arra, hogy munkahelyet változtassak, úgy érzem szükség van a munkámra. Pintér Sándort a MŰM Kiváló dolgozója kitüntetéssel jutalmazták. Korszerűen tanítani Ősszel, ha majd újra megszólal a csengő a túr- kevei Kossuth úti Általános Iskolában, Szőke Sándorné földrajz-történelem szakos tanár számára a huszadik tanév kezdetét jelzi. Pályafutása alatt mindig ennek az iskolának csengőszavát hallotta. A Kossuth úton kezdett, ott vált tapasztalt nevelőnő nagy tudású tanárrá. — Nagyon szereti a tantárgyait. ezzel kezdte beszélgetésünket. Nos, mit lehet azon szeretni, hogy hol milyen hegy van, melyik országnak mennyi a széntermelése?... — Kétségtelen, hogy a földrajzoktatásban előtérbe került a gazdaságföldrajz. Ez nagyon fontos, de szerencsére ez sem statisztikai adathalmaz. Sok függ a nevelőtől, hiszen minden tantárgyat „lehet” unalmasan is tanítani. De én ezt elképzelni sem tudom: a földrajz nem lexikon, hanem óriási lehetőség az igaz ha- zafiságra, proletár-internacionalizmusra nevelésre. A tanárok panaszkodni szoktak az egyes tantárgyak tantervi előírásaira. Keveslik, sokallják... — Az . én tantárgyaim tanterve sem ideális, különösen a történelemé nem, bár az elmúlt évtizedekben sokat javítottak rajta. Meggyőződésem, hogy a XX. század történelmének még nagyobb súllyal kellene szerepelnie a tantervben. Ha másképpen megoldhatatlan, akkor más történelmi korok rovására. Hiszem, hogy az új tanterv jobb lehetőséget ad majd a gyerekek alapfokú történelemszeméletének kialakítására. — Az osztályában elég sok a tanyai gyerek, ök hátrányos helyzetűek, ugye? — Dehogy ... Annak ellenére sem, hogy a szüleik tanyán laknak. De a gyerekek bent élnek a kollégiumban. Harmadik éve vagyok osztályfőnöke ennek a kedves kis társaságnak — most hetedikesek — de még senki meg nem bukott. — Egyetlenegy sem? — Nem, egy sem. A gyereket meg kell tanítani nem megbuktatni. Szőke Sándornét a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. T. G. — T. L. Fotó: N. Zs. Nemzedékek levélváltása Kádár János emléksorai az 1957-es nagykun napokról Szerkesztő bizottsági ülés a kisújszállási Móricz Zsig- mond Gimnázium és Köz- gazdasági Szakközépiskola Diákélet című lapjának szerkesztőségében: — Két eset lehetséges: vagy a júniusi lapszámban idézzük az 1957-es alkotmánynapi nagykun ünnepségek emlékét, vagy csak októberben, a következő számban. — Kinek, mi a javaslata? — Senkj sem neheztelhet ránk, ha mi, fiatalok elébe megyünk az eseményeknek. — A júniusi számot javaslom. A tanárszerkesztők elfogadták a fiatalok javaslatát. A Diákélet munkatársai hozzáláttak az anyag- gyűjtéshez. Varga Márta diákszerkesztő: — Az 1957. augusztus 11— 20. között Kisújszálláson a nagyszábású rendezvénysorozat politikai csúcsát az augusztus 20-j nagygyűlés jelentette. Mi is volt annak a húsz évvel ezelőtti ese- méríynek a jelentősége, milyen szándék köré kristályosodott ki a programsorozat, hogy került városunk újabbkori történelmünk kritikus eseményei után az országos figyelem középpontjába —, erről akartuk megszólaltam a résztvevőket, összegyűjteni a dokumentumokat. — És? — A népfront nagygyűlés, a munkás-paraszt találkozó szónoka Kádár János elvtás volt. Levélben kértük: „... .Tudjuk, hogy az országos és nemzetközi politikai élet nagy feladatokat ró önre nap mint nap. Ennek tudatában mégis „tisztelettel és szeretettel kérjük, ha ideje engedi, írjon néhány emlékeztető sort a húsz évvel ezelőtti augusztus 20-ról a Diákélet számára” — S azután, várták ugye a postást? — Nem sokáig kellett várnunk. Olvassa: „Kedves Elvtársak! Megkaptam április 9-én kelt levelüket, amelyben a húsz évvel ezelőtti kisújszállási nagygyűlés évfordulója alkalmából visszaemlékezést kérnek tőlem. Mielőtt a tárgyra térnék, köszönöm és szívből viszonzom jókívánságaikat. Gratulálok az iskola tanári karának és diákjainak, hogy KISZ-szervezetük jó munkával november 7-én harmadszor - végérvényesen — elnyerte a KISZ Központi Bizottságának Vörös Vándorzászlajót. Ami a feltett kérdést illeti: A kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola diákújságja, a Diákélet szerkesztősége nemes feladatra vállalkozott, amikor elhatározta, hogy megemlékezik az 1957. augusztus 20-án Kisújszálláson tartott nagygyűlésről. Ezzel is megfelelnek az iskolájuk névadójától, Móricz Zsigmondtól vett szép gondolatnak, amelyet a lap mottójául választottak, miszerint „Az igazi iskola túllép saját kerítésén". A húsz évvel ezelőtti hatalmas,, lelkes hangulatú gyűlés olyan esemény volt, amelynek emléke nem merülhet feledésbe, amelyet q ma élő fiatal nemzedékeknek ismerniük kell. A Nagykun Napok keretében tartott hatalmas gyűlés, amelyre Dobi István elvtárssal engem is meghívtak, különleges jelentőségű volt, mély benyomást tett minden résztvevőre, reám is, s ma is jó érzéssel gondolok rá vissza. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány előtt ezekben a hónapokban nehéz feladatok álltak: az ellenforradalmi lázadás leverése után újjá kellett szervezni a pártot, helyre kellett állítani a Magyar Népköztársaság törvényes alkotmányos rendjét, biztosítani kellett az élet minden területén, mindenek előtt a termelésben, a munka normális menetét, fel kellett számolni az eszmei zűrzavart és be kellett gyógyítani az országon, az egyes embereken ütött fájó sebeket. E nehéz feladatok megoldásában nagy erőt és bátorítást jelentett az ország vezetőinek, hogy maguk mögött tudhatták népünk nagy tömegeit. Ezt tapasztalhattuk a húsz évvel ezelőtt emlékezetes budapesti május elsejei nagygyűlésen, amelyen a munkástömegek, fővárosunk lakossága, s Alkotmányunk ünnepén Kisújszálláson is, ahol a Tiszántúl parasztsága tett hitet a népi hatalom és a szocializmus eszméi mellett. A húsz évvel ezelőtti nagygyűlésen a Központi Bizottság és a kormány nevében kijelenthettük: nem akarjuk a régi burzsoá- földesúri világot és nem akarjuk a felszabadulást követően előfordult hibákat, harcolunk ellenségeink ellen és együtt megyünk a néppel. S a kisújszállási nagygyűlés, az azon résztvevő paraszttömegek hangulata is megmutatta, hogy a nép visszakapta hitét, a dolgozók támogatják, követik a pártot és a kormányt, a munkás-paraszt szövetség erős, építeni lehet rá. Ebben állt az akkori nagygyűlés történelmi jelentősége. Ebben a szellemben igyekeztünk dolgozni azóta, s fogunk dolgozni a jövőben is. Ezekkel a gondolatokkal sTeretném felhívni figyelmüket az 1957. augusztus 20-án Kisújszálláson megtartott nagygyűlés történelmi jelentőségére. Budapest, 1977. május 17. Elvtársi üdvözlettel: Kádár János a Központi Bizottság első titkára" — Nagy volt az öröm? — Sejtheti. A Diákéletben azóta megjelent a háromoldalas cikk, benne Kádár elvtárs visszaemlékezése. De ezzel még nincs vége. Tovább érezhettük, hogy Kádár elvtárs szeretetünket szeretettel viszonozza. Hatalmas csomagot kaptunk, benne a nagykun napokról készített hatalmas méretű fotósorozatot. Nézze, mindenki rajta van: Kádár elvtárs, amikor az emberekkel beszélget. Dobi István elvtárs, aki azóta sajnos meghalt, itt körülöttük a város vezetői, látja, ő itt Borók Imre tanár úr, sokan itt vannak a szüléink közül, ezen a képen meg Veres Péter, Szabó Pál. . . — Nagyon értékes felvételek. Ma ' már történelmi, irodalomtörténeti dokumentumok. • — Vigyázunk is rájuk mint a szemünk fényére. Különben már rendeztünk kiállítást is belőlük. A huszonöt hatalmas fotón nagyon sok kisújszállási felismerte akkori önmagát. — Ugye most utolsó éves Móricz iskolájában. — Igen, most érettségizem. — Hová, merre tovább? — Tanár szeretnék lenni. Petőfi és Puskin nyelvén ... Tiszai Lajos
