Szolnok Megyei Néplap, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-30 / 152. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. június 30. Kalaposok társasága Húsz ország szakemberei tárgyalták Műemlékvédelem falun Az UNESCO műemléki szervezetének, az ICOMOS- nak — a műemlékek és mű­emléki együttesek nemzet­közi tanácsának — magyar nemzeti bizottsága a múlt héten Budapesten, majd hétfőtől Szombathelyen nem­zetközi tanácskozást rende­zett a falusi műemléki épü­letegyüttesek védelméről. A szerdán végétért tanácsko­záson húsz ország 110 építé­sze, néprajzosa vitatta meg — 3 magyar és 6 külföldi előadás alapján — a falusi műemlék épület-együttesek védelmében elért eredmé­nyeket és a további tenniva­lókat. Ezekről ajánlásokat dolgozott ki, amelyeket az ICOMOS vezetősége elé ter­jesztenek. Ötösikrek ötösikrek születtek kedden egy Buenos Aires-i szanató­riumban. Súlyuk: 820, 830, 900, 950, és 1010 gramm. A kisbabák és édesanyjuk jól érzik magu­kat. Az újszülöttek négy gyer­mekorvos állandó felügyelete alatt állnak. Rubens-kiállitás A nagy flamand festő, Rubens születésének 400. évfordulóján, kedden a bel­giumi Antwerpenben ünne­pélyes keretek között nyi­tották meg műveinek eddigi legnagyobb gyűjteményes kiállítását. Áutókoporsó Egy los-angelesi bíró nem­rég döntést hozott arról, hogy teljesíthető egy texasi milliomosnő, a gyors sport­kocsik rajongója, Sandra Uene West utolsó akarata: eltemethetik kedvenc ég- színkéik Ferrarijában. A bí­ró úgy vélte, hogy a kíván­ság szokatlan ugyan, de nem tilos. Mindenesetre elrendel­te, hogy a kocsit faládában eresszék a sírba — „az em­beri méltóság” miatt. A Szovjetunió 7. számából A június 19-én a Szovjet­unió tizenöt szövetségi köz­társaságában lezajlott taná­csi választásokról szól a Szovjetunió júliusi számá­ban a „Tisztújítás után” cí­mű írás. Dr. Prieszol Olgával, a Közalkalmazottak Szak- szervezete főtitkárával ké­szített interjú a többi között a szakszervezeteknek az ál­lamapparátusban betöltött szerepével, a csepeli munka- verseny-felhíváSSal is foglal­kozik'. A tajgában, Uszty-Il- limszkben a KGST országok közreműködésével épülő fa- és cellulózipari létesítmény­komplexumban dolgozó há­romszáztagú, Kun Béla ne­vét viselő magyar brigádhoz látogat a riporter. Megis­merteti az olvasót azzal, ho­Gépszótár Egy stuttgarti szakfordítói irodában — Európában el­sőként! — számítógép által kidolgozott technikai szótárt használnak. A szótár 400 ezernél több szót tartalmaz, 80 ezer német szakkifejezést fordít, a legtöbbet angol, francia, spanyol, olasz és orosz nyelven. Az adatbank a válaszokat képernyőn közli. gyan sikerül a munkamód­szereket az egyes szerveze­tek brigádjainak átvenni, vagy átadni egymásnak. Szó esik a szabad idő eltöltésé­ről is. Az év nyolc hónapjában már járhatók az északi ha­jóút egyes szakaszai. Egy, a maga nemében egyedülál­ló kísérlet befejezéséről, az Északi sarkvidék fokozatos meghódításáról izgalmas tu­dósítást olvashatunk a leg­újabb számban. Az emberi jogok valódi és vélt védelmezőiről, a más gondolkodásúakrólj a disszi- densekről, a bulvársajtó módszereiről, továbbá a bé­kés egymás mellett élés el­veinek érvényre juttatásáról és a nemzetközi feszültség enyhítéséről sokoldalú, elem­ző cikk számol be. KRESZ A gépkocsivezetői tan­folyam egyik részvevője igy szól a másikhoz: >- Mennyi szabály van! Az embernek az egész élete sem elég ahhoz, hogy mind megszegje! Hol is lakik? Dániel Wildensteinnek, a világ leggazdagabb képkereskedőjé­nek Párizsban villája van, a főváros környékén háza, ménese. Saját repülőgéppel, helikopterrel és yachttai is rendelkezik: Fran­ciaországban szerzett jövedelmét évi 5 millió frankra becsülik. Mégis svájci lakosnak számít és ezért egyetlen fillér adót sem kell fizetnie a francia hatóságoknak. Az egyik francia lap a fenti té­nyeket azzal egészíti ki, hogy. 1965-ben a képkereskedő fedezte a későbbi igazságügyminiszter választási hadjáratát. Csak nem itt van, ahogy mondják, a kutya elásva? Ismét megnyitotta kapuit a Tiszamenti Vegyiművek napközis tábora, amelyet augusztus 20-ig vehetnek igénybe az üzemben dolgozók gyermekei. Képünkön a zivatar miatt „szobafog­ságra Ítélt” gyerekek játék közben A Profizdat Könyvkiadó küldöttsége Szolnokon A Táncsics Könyvkiadó vendégeként Magyarorszá­gon tartózkodó szovjet kol­légák - a Profizdat szak- szervezeti kiadó igazgató­ja és főmunkatársa - teg­nap Szolnokra, a megyei kirendeltségre látogatott. A Táncsics Könyvkiadó megyei munkatársai tájékoz­tatták a vendégeket tevé­kenységükről, majd érdek­lődtek a Profizdat Kiadó mű­ködéséről, szervezési munká­járól. A szakmai tapasztala­tok kicserélése után városné­ző sétára kísérték a szovjet vendégeket. A látogatás befejeztével néhányperces beszélgetésre kértük Vlagyimir Boldirevet, a Profizdat Könyvkiadó igazgatóját. — A munkamódszerek ki­cserélésén túl volt egyéb haszna is látogatásuknak? — A több éve tartó baráti kapcsolat idei, — nyugodtan mondhatom — szerencsés küldöttei vagyunk. Bár min­den esztendőben találkozunk, hiszen a magyar kollégák is gyakori vendégei kiadónk­nak, mégis, minden alkalom­mal sok új, érdekes tapasz­talatot szerzünk. A mostani utunknak volt még egy má­sik célja is: a magyar és a szovjet szakszervezeti kiadók készülő közös kiadványáról konzultáltunk. — Mondana erről a készü­lő könyvről néhány monda­tot? — A tudományos technikai forradalom és a szakszerve­zetek címmel készülünk 1979- ben megjelentetni egy kiad­ványt. A Táncsics Kiadó munkatársai vállalkoztak a mű vázlatának elkészítésére, a további teendő már közös. Gyakorlatilag egy elemző­munka, minden szocialista ország szakszervezeti, moz­galmi munkájának vizsgála­tával. A közös munka egyez­tetésén, a tapasztalatcserén kívül küldetésünknek volt még egy célja: egyeztettük a jövőre tartandó nemzetközi szakszervezeti konferencia tervét is magyar barátaink­kal. * — t. sz. e. — SZOLNOK MEGYEI Néplap 1977. JÚNIUS 30. CSÜTÖRTÖK PÁL NAPJA A Nap kél: 3.50, nyug­szik: 19.45 órakor. A Hold kél: 18.50, nyug­szik: 3.16 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: kevés nappali felhőképződés, élénk, időnként erős déli, dél­nyugati szél. A várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 25—29 fok kö­zött. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 21 fok volt. Lajtha László Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1892. június 30-án született — és 71 éves korában, 1963-ban halt meg — Lajtha László, Kossuth- díjas zeneszerző és népzeneku­tató. Zeneakadémiai tanulmányai­val párhuzamosan Lipcsében, Genfben és Párizsban tanult. Élete végéig erős szálak fűzték a francia zenei élethez, gyakran járt Párizsban, ahol művei mindmáig igen népszerűek. épzenekutatói munkásságát .. uj-ben kezdte el. Három évvel később belépett a Magy ar Nem­zeti Múzeum kötelékébe, ahol előbb a hangszergyűjteménynél, majd 1924-ig a néprajzi osztá­lyon tevékenykedett. Több mint egy évtizeden át — 1946-ig — a Néprajzi Mú­zeumban dolgozott. Pedagógiai munkásság*5- a Nemzeti Zenede tanáraként kezdte 1919-ben; a felszabadulás után az intézet igazgatója volt, egészen 1949-ig. Ettől kezdve visszavonultan élt. 1952-ben rövid ideig a Zenemű­vészeti Főiskolán népzenegyűj­tést tanított. Több neves nem­zetközi zenei szervezet — kö­zöttük a Nemzetközi Népzenei Tanács — választotta tagjává. Művészetére a francia iskola volt nagy hatással, életműve mégis szervesen illeszkedik a század első felének a népzenei hagyományokra támaszkodó magyar zenekultúrájába. Légikalo ranaf Kézigránátokkal felfegy­verkezett légikalóz kerítet­te hatalmába szerdán az ománi „Gulf Air” légitársa­ság London és Maszkát kö­zött közlekedő VC—10 tí­pusú repülőgépét. Az uta­sok életéért 200 000 dollár­nyi váltságdíjat követelt, és az útirány megváltoztatásá­ra kényszerítette a gép pa­rancsnokát. A katari Doha repülőterén a hatóságoknak sikerült ártalmatlanná ten­ni a géprablót, és az 55 utas a néhányórás közjáték után sértetlenül hagyta el a repülőgépet. Rádióriport a szolnoki Míívésztelepröl A Petőfi adón ma 12 óra 33 perckor kezdődik a szol­noki stúdió műsora a 75 éves szolnoki művészkoló­niáról. Az ANYANYELVE A TÁJ című portrédokumen­tum vázlatos áttekintést ad a telep kialakulásáról, tör­ténetéről, Szolnok festészeti központtá válásának okai­ról, arról az új festői érték­ről, amit a legjobbak jelen­tettek a hazai piktúrában. A műsorban megszólalnak a telep jelenlegi alkotói is, akik röpke vallomásokban tesznek hitet a realizmus, az ember és az alföldi táj szeretete mellett. A szerkesztő-riporter: Dr. Pálréti Ágoston. Tévépedagógiai AmfkltAflAMUhlAtM Űjabb országos rendez­vényre kerül sor Egerben: július 25-től 30-ig a nagy­múltú városban rendezik meg első ízben a tévépeda­gógiai Szabadegyetemet az Országos Közművelődési Ta­nács, a Magyar Televízió, a Kulturális Minisztérium, va­lamint a helyi szervek köz­reműködésével. A tévépedagógiai szabad- egyetem ünnepélyes megnyi­tására július 25-én kerül sor, ezt követően egy héten át számos előadás hangzik el, összegezik a tapasztalatokat, tanulságokat, több filmrész­letet is bemutatnak. Tragikus i haláleset Kedden délután Szolno­kon, a Várkonyi tér 15. II/9. sz. lakásból fü’stszivárgásra figyeltek fel a szomszédok. Azonnal értesítették a tűzol­tókat, a mentőket és a ren­dőrséget. A helyszínre érke­ző rendőrök megállapították, hogy a lakásban tartózkodó 45 éves Csényi Miklósné — akit korábban vesével mű­tötték és magas vérnyomás­sal kezeltek — délelőtt rosz- szui lett és meghalt. Az ed­digi megállapítás szerint bűncselekmény nem tör­tént, a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Este veszekedjünk Angliában a gépkocsibal­eseteik okait vizsgálva meg­állapították, hogy a balese­tet okozó vezetők 60 száza­léka reggel, mielőtt elindult volna hazulról, veszekedett házastársával. Az orvosok megállapítása Szerint az ilyen reggeli veszekedések egész nap éreztetik hatásu­kat. Ezért azt tanácsolják azoknak, akik autót vezet­nek, hogy a családi konflik­tusok elintézését halasszák estére, természetesen . akkor is azzal a feltétellel, hogy közvetlenül a veszekedést követően nem ülnek autóba. „Sztár napok” vidéken Hétfőn fejeződött be a me­zőtúri „Hattyú” divatáru boltban a „Sztár-akció”, — hat nap alatt a szolnoki áru­ház dolgozói a szolnoki kész­letből félmillió forint értékű holmit adtak el. Tegnap az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat karcagi bútorüzleté­ben kezdődött el a július 9-ig tartó akció. ■ VASÚTI FELÜLJÁRÓ épül Törökszentmiklóson, a 46-os úton. A helyszíni be­járást — amelyen kijelölték a felüljáró végleges helyét — tegnap tartották a KPM szolnoki Közúti Igazgatósá­gának szakemberei. © TARTALMAS programot állított össze a gyerekeknek a nyári szünidőre a kunma- darasi művelődési ház. Hol­nap délután három órakor kisfilmeket vetítenek, a to­vábbiakban lemezhallgatás, olvasási verseny és más já­tékos foglalkozás szórakoz­tatja a tanulókat. ■ BEFEJEZŐDÖTT Cser- keszőlőn az óvoda teljes fel­újítása. A községi tanács 150 ezer forintot költött a mun­kákra. © MEZÖTÜR 600. évfordu­lójára a Kéményseprő Vál­lalat dolgozói vállalták, hogy parkosítják a kirendelt­séghez tartozó közterülete­ket. ■ BEFEJEZŐDÖTT Szolno­kon a Skála Tiszavidék né­ven épülő általános közös szövetkezeti áruház résfalas alapozása, amelyet a FÖLD­GÉP Vállalat 13 méter mélységben készített több mint 3 millió forint költség­gel. © SZAKMUNKÁSAVATÓ ünnepség lesz holnap reggel nyolc órakor a kunszent­mártoni 628. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézetben. ■ KOCSIS LAJOS sümegi lakos évtizedek óta gyűjti a geológiai érdekességeket, a földtörténet ritka tárgyi em­lékeit. A gyűjtő, anyagát nemrégen a keszthelyi Bala­toni Múzeum rendelkezésé­re bocsátotta, ahol mintegy száz darabos válogatásból kiállítást rendeztek. © FOLYTATJÁK a hévízi tó évszázados fürdőházainak re­konstrukcióját. A vízi épít­kezést szakaszosan szervez­ték meg, hogy egyetlen nap­ra se kelljen bezárni a gyógyfürdőt. A különleges feladatra — amelyre mint­egy 75 millió forintot költe­nek — a keszthelyi „Bala- tonvidéki” építőipari szövet­kezet vállalkozott. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő-: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Laokiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom