Szolnok Megyei Néplap, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-17 / 141. szám

1977. június 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Péter-Pál napján lesz hetvenöt éve hogy q Zagyva-parti művésztelep műtermeit átadták - az elsp művészeknek. Ettől az időtől számítjuk a kolónia történetét. MAGYAR FESTŐK SZOLNOKON... A múlt század má­sodik felében August ■ ■ von Pettenkofen és J _____ osztrák művésztár­s ai ösztönzésére egyre több magyar festőművész kereste Szolnokot az itt látható táj, népélet látványának kedvé­ért. Bőhm Pál például két nyarat töltött itt, s magával hurcolt a szolnoki „genius loci” megőrzésének érdeké­ben minden tárgyat, amit mozdítani tudott. Lyka Ká­roly írja le, hogy iá nézett ki Bőhm Pál müncheni mű­terme. „Attól fogva, hogy Münch­enben letelepedett (1871), 34 éven át az odavetődő lá­togató azt hihette, hogy a pesti Néprajzi Múzeum egyik termét tolták át ide. Már az udvarban rogyado­zott egy rozzant parasztsze­kér, amelyet a mester egy Tisza-menti tanyáról, vagy talán inkább valamely ván­dorcigánytól szerzett. Ez az­tán mint pittoreszk elem szerepelgetett Bőhm festmé­nyein. Mellette egy szolnoki halászcsónak. Benn a nagy műhelyben egy sarokban a hozzávaló halászháló, ma­gasan fölötte aranyló kukoricafüzérek, falusi han­gulatot árasztva. A fogason bográcsok és bögrék, egy másikon gatyák, szűrök, ka- nászkalapok, cigányrongyok. Csupa hiteles példány, ame­lyeket a mester nem kis fá­radsággal gyűjtött a Tisza— Zagyva vidékén, ahova gyakran kirándult magyar hangulatok “ébrentartása cél­jából. Ebbe a néprajzi sze­relvénybe öltöztette aztán müncheni modelljeit, a Jo- hann vagy a Sepperl bor­júszájú ingben, turi kanász- kalappal a fején, gyolcs ga­tyában, szittya-toalettben állt modellt, hogy a mester hitelesen átvihesse őt ecset­jével vászonra...” Ám nem kell ezen cso­dálkozni, hiszen az „egzo­tikus” érdekességű népi életképek iránt igen nagy volt az igény a műkereske­dők részéről, s részben en­nek a pusztai romantikának köszönhette Bőhm Pál is -hogy képeit olyan gyorsan kapkodták szét, hogy a fes­ték még nedves volt, „még félig száraz állapotban ván­doroltak, főképp Amerika felé”. Aggházy Gyula és Deák- Ébner Lajos Párizsban dol­goztak, és Munkácsy Mi­hály művészköréhez tartoz­tak. Pettenkofen is jó kap­csolatban állt a párizsi ma­gyarokkal, így az ő biztatá­sára ébred fel a két fiatal fesitő érdeklődése is a szol­noki lehetőségek iránt. Agg­házy csak két alkalommal, de Deálk-Ébner Lajos annál többször fest nyaranként Szolnokon, miközben teleit Párizsban tölti. Természete­sen itt a művészek együtt töltik szabad idejüket: Ró- zsaffy Dezső írja Pettenko- fenről, hogy „néha Deák- Ébner Lajossal sakkozgatott a Magyar király . épületé­ben.” (Ma a Damjanich Mú­zeum és a Verseghy könyv­tár otthona.) Mednyánszky László pedig naplójában jegyzi fel, hogy amikor má­sodízben festett Szolnokon, kiújult ízületi csúza, s ké­sőbbi barátja, festőtársa De- ák-Ébner ápolta. Bihari Sán­dort párizsi tanulmányai után Deák-Ébner csábította magával a Zagyva partjára. 1885-ben keresi fel először a várost, de első látogatása után egészen haláláig ide kapcsolódik művészete. Pat- rónusához, Tauszig Hugóhoz írott leveleiből tudjuk, hogy többször dolgozott itt együtt Deák-Ébner Lajossal, aki­nek „társasága igen kelle­mes és nagyon tanulságos. Sok tekintetben olyan ta­pasztalatai vannak, amilye­nekre az ember hosszú idő múlva tehet szert, és ezek­kel ő nem fukarkodik.” 1891-ben arról tudósít leve­lében, hogy Deák-Ébner mellett Nádler Róbert is Szolnokon fest, s 1899-ben már „itt van Fényes úr is, tehát nem vagyok egyedül, ami mindenesetre igen kel­lemes, habár egymás mun­káit kölcsönösen csak na­gyon ritkán látjuk.” Ezt a készülő munkáival Szemben mutatott teljes elzárkózást Fényes Adolf mindvégig megőrizte, a pályatársak vi­szont annyira megszokták, hogy egy idő után már fel sem tűnt nekik. Az említett művészeken kívül a századvégen már egyre több festő dolgozott hosszabb-rövidebb ideig Szolnokon. Zemplényi Tiva­dar, Edvi-Illé's Aladár, He­gedűs László. Szlányi Lajos, Olgyay Ferenc. Ha figyelem­ve vesszük azt a tényt, hogy a szabadban festés korszak­jelző felfedezése egymás után hozta létre Kelet- és Nyugat-Európában a mű­vésztelepeket, hogy hazánk­ban is 1895-től működött a nagybányai művésztelep, nyilvánvalóvá válik, hogy a közel ötvenéves festészeti múlt után Szolnokon is megérett egy művésztelep alapításának művészeti fel­tétele. Egri Mária (Folytatjuk) Sasnak jelentem címmel megtörtént esemény motívumai alapján készít fil­met a magyar el­hárítás életéről Mé­száros Gyula rende­ző. Főszereplők: Bujtor István és Szirtes Ádám Évadzáró bemutató a Szigligeti Színházban A szolnoki társulat-.ma este évadzáró bemutató előadást tart. Színre ke­rül: Szirmai Albert A Gló­ria kapitánya - vagy ahogy az idősebbek is­merhetik: Alexandra című operettje, két rész­ben. Az operett primadon­na szerepkörében Bókay Máriát, a Pécsi Nemzeti Színház művészét láthatja a közönség, partnere pe­dig Szabady József Liszt- díjas. Az igen jó, köny- nyed, nyárias szórakozást ígérő előadást Bor Jólsei rendezte. Képünkön Estrella Gló­ria Quinto és Cortez ka­pitány, azaz Bókay Mária és Szabady József. Vonzó, vidám keretek között Egyéves iskolaelfikészitfi foglalkozások Táborozás Nagyvisnyón Kapunyitás: június 21-én Megjelent az oktatást miniszter utasítása: a jö­vő tanévtől egyéves isko7 laelőkészitő foglalkozáso­kat szerveznek az óvodá­ba valamilyen ok miatt nem járó, ötéves gyerme­keknek. Az iskolaelőkészi- tőket minden évben októ­ber 1-én kezdik és május 31-ig kell befejezni. A foglalkozások teljes idő­tartama 192 óra. Hetente két alkalommal 3—3, vagy há­rom alkalommal 2—2 óra el­osztásban tartják az iskolák­ban, óvodákban; vagy hely hiányában egyéb, a nevelés­oktatás céljaira alkalmas he­lyiségekben. A leendő első­osztályos kisgyermekekkel egy vagy két tanító, óvónő foglalkozik. A gyermekek általános is­kolái tanulmányokra való felkészülése ingyenes. A szükséges eszközöket, felsze­reléseket részükre biztosít­ják. Az óvodahálózat fejlődésé­vel, az óvodáskorú gyerekek számának növekedésével egy­idejűleg figyeltek fel a szak­emberek arra, hogy az óvo­dába valamilyen ok miatt nem járt gyerekek egyrésze nehezebben barátkozik meg az iskolával, a gyermekkö­zösséggel. Ez érthető is, mert bármilyen gondos szülői fog­lalkozás sem képes nyújtani a gyermekközösség hatásait. Ezeknek, a nehezebb iskolai indulásból adódó hátrányok­nak a leküzdésére 1970-ben indították meg a háromhóna­pos, és 1973 szeptemberében az egyéves iskolaelőkészítő foglalkozások kísérleteit. Be­bizonyosodott, hogy elsősor­ban az egyéves, 192 órás elő­készítőkön a gyerekek lema­radása még az iskolába lépés előtt kiegyenlíthető vagy je­lentősen csökkenthető. A ta­pasztalatok összegezése után, a foglalkozások végleges programjának kialakításánál figyelembe vették, hogy 1978- tól életbelép az általános is­kolai nevelés és oktatás ter­ve. A 192 órás program szá­mol ezzel, illetve az új neve­lési és oktatási terv is felté­telezi, hogy a kis elsős részt- vett óvodai vagy szervezett iskolaelőkészítő foglalkozáso­kon. Az iskolaelőkészítő foglal­kozásokon a gyerekek értelmi képességeit, beszédképessé­güket, valamint érzékszerve­ket és mozgáskészségüket meghitt légkörű, vonzó, vi­dám, játékos keretek között fejlesztik. Ugyancsak cél a helyes magatartási és a leg­fontosabb egészségügyi szo­kások alakítása, a közösség­ben való együttélés, a szelle­mi és gyakorlati feladatvég­zés, a közös játék alapvető jártasságainak elsajátítása. Az iskolaelőkészítők felté­telezik az iskola és a szülői ház kapcsolatát, együttműkö­dését. A szülőket szeptember­ben szülői értekezleten tájé­koztatják a pedagógusok a szervezési és tartalmi tudni­valókról. A szakemberek ha­sonló együttműködést kép­zelnek el, mint amilyen az óvodások szülei és az óvónők között megvan. Még néhány nap és újból megnyitja kapuit a jászsági pajtások nagyvisnyói úttörő­tábora, melynek bővítése áp­rilis végén fejeződött be. Ojabb faházakat építettek, az idén már nyolc „alpesi házban” tudják elhelyezni a nyaraló pajtásokat. Kétszere­sére nőtt a sátortábor, ami­nek minden gyerek örül, hi­szen változatlanul a sátor a legkedveltebb szálláshely. Korszerűsítették a tábor köz­ponti étkezdéjét, nagyobb lett a játszótér, több a sportolási lehetőség. A korábbi éveknél gazda­gabb programot ígér az idén a nagyvisnyói tábor. Június 21-től — augusztus 20-ig lesz nyitva, tíznapos turnusokban fogadja a gyerekeket, mint­egy hatszáz pajtást. Tavaly mindössze kétszáz jászsági úttörő nyaralhatott Nagyvis­nyón. Minden turnus természet- járó kirándulásokon vesz részt. Az úttörők ellátogat­nak a lótenyésztéséről ismert Szilvásváradra, Bélatpátfal- ván a cementgyárba. Megis­merkednek Éger történelmi nevezetességeivel, az ózdi üzemekkel, az aggteleki cseppkőbarlanggal. A nagyvisnyói táborozáson kívül sok más lehetőséget kí­nál a nyár a jászberényi út­törőknek. Többszáz pajtás „üt tábort” az idén Pécs és Eger környékén, a Dunaka­nyarban, a Balaton felvidé­kén. BATYUBÓL Válás magyar mádra A K.-i péket nagy becsben tart­ják a, városka lakói. Napi sütését szétkapkodják, morzsányi sem ma­rad belőle. Mi több, messzi földről felkeresik a rózsás kenyerekért. A tanyasiak hétfőn kerekeznek a heti szelnivalóért, s esküsznek, hogy péntekre még foszlósabb a tésztá­ja, mint az aznapi boltinak. Ügy hisznek a barnáspiros hátú illatos csodákban, mint bénák a kegyhely gyógyító erejében. Fintorgott is egy fejkendős asszony, hogy ne adj is­ten, a gyári sütés kifordulna a szá­jából, amit persze fenntartással kell ejfogadni. Mindenesetre a három- és ötkilósok hírnevét bizonyítandón, hetente kétszer, a szomszéd megyé­ből érkező furgon fékez a pék háza előtt. Az overállos férfi bizonygat­ja, hogy neki is, a vevőknek is meg­éri a negyven kilométernyi furiká- zás... Mégis, amikor az asszonyok a földszintes házak előtt a szájukra veszik a péket, nemcsak a kenyerét magasztalják. Kissé összébb dugják a fejüket, úgy mesélnek a „huncut emberről”. De mielőtt még félreér­tenék a jelzőt, meg kell oltalmaz­nom a péket, a takaros lányokra, asszonyokra nem sok veszélyt je­lent. Csak a beavatatlanok mesél­nek arról, hogy a IC.-i sütödés nem­régiben azért vált el a feleségétől, mert új asszony mórikál az életé­ben. De, hogy öreg fejjel beadta a bí­róságra a periratot, annak írásos nyoma maradt, tehát fogadjuk el a tényt. És ha netán valaki fellapoz­za a K.-i válóperes anyagokat, el­olvashatja a tárgyalás jegyzőköny­vét is. Az 57 éves pék és alig fia­talabb felesége komoly arccal és egybehangzóan állította, hogy elhi- degültek egymástól, s életük al­konyán nyugalomra vágynak. A so­rok arról is vallanak, hogy a bíró megjegyezte: három gyereket ne­veltek fel tisztességben, és kirepí­tették a fiókákat, hogyan is beszél­hetnek szárnyaszegett házasságról. De a pék fordított egyet a rúdon, mondván, hogy eddig is csak a gyerekek ragasztották őket egy fe­dél alá. Mivel az ügyvéd ugyancsak ékes szavakkal ecsetelte a házas­társak gyötrődését, harminc évvel a boldogító igen után, a bíróság ki­mondta a boldogító nemet... A pék 2 ezer 500 forintnyi erővel csapott az ügyvéd kezébe. Mosoly­gott a jogtudor, és vele huncutul az öreg is, bár akkor a bíróság kör­nyékén rajtuk kívül senki sem tud­ta, min mulatnak olyan jól. Csak az épületből kilépő ülnök lepődött meg egy pillanatra. Nem tudta mi­re vélni, hogy a pék miért kapja hóna alá elvált kis feleségét, és miért cuppant akkorát az arcára, hogy a szemérmesebb járókelők befogják a fülüket. De mivel a tár­gyalóteremben sok furcsasággal ta­lálkozott, megvonta a vállát és to­vább ballagott... Két év telt el a látszólag szokvá­nyos válóper óta. Csodák csodája, az útmenti házban ma is együtt él K.-i pék egykori hitvesével. Mit együtt él?! Egyek ma is a begyúj­tásban, a takarításban, a dagasz- tásban, és bár titkokat nem aka­runk megsérteni, annyit azért el­árulhatunk: a nagyágyat sem fűré­szelték ketté. Mintha mi sem tör­tént volna, pergett életük a nagy­hátú kemence körül, ahol a falon még ma is ott büszkélkedik az ok­levél — ha kissé sárgává is örege­dett —, tanúsítva, hogy valamikor, nem olyan régen, sztahanovista volt a K.-i pék. A szakajtók és emlékek birodal­mában egyszer szóra hajlott az öreg, megoldva száját a titkok zsákjának. Reumás derekát a me­leg kemence oldalához igazgatta, úgy mesélte, hogyan lépett be éle­tébe az SZTK először még tizenöt éve tán, amikor az asszonnyal együtt mindketten állami pékségtől húzták a fizetést. Szóval az asz- szonyt kórházba vitték, meg is ope­rálták, hazaengedték. Az öreg ágy­ba vitte az ételt, mert észben tar­totta, vigyázni kell a betegre, kü­lönben hamar visszaviszik operá­cióra. Aztán a lábadozót az SZTK- ba felülvizsgálatra behívták, mére­gették nyomkodták, s kibökték, egészséges mint a makk, mehet már dolgozni. Hiába mondta a pék, nem úrilányok varrodája, hanem zsáko­kat emelő munka a kenyérsütés. Mivel az' orvosok kötötték az ebet a karóhoz, körülnézett, maszek pék­séget vásárolt, s így lett a sztaha­novistából — az SZTK miatt — kisiparos pék.. A vevők hozzászoktak, ment is az üzlet, de az adó egyre többet vitt el. Négy évvel ezelőtt már félszáz­ezer forintnál többet vetettek ki rá. Mert úgy van az, hogy a maszek bejelentheti alkalmazottként a fiát. a lányát, a rokonát, de a feleségét az istennek sem. Amit ő dolgozik, azt viszik majd mind adóba, s rá­adásként még idővel nyugdíjat sem kaphat. Szaladt mindenfelé a pék, hogy fizetne ő biztosítást, bármit az asszony után, mindhiába ment előt­te az illatos kenyér-ajánlólevél. A szabály, az szabály volt. Végülis egy furfangos ügyvéd kitalálta, feje tetejére állna minden, ha netán el­válna a pék. Mert ugye akkor nem feleség a feleség, bejelentheti az SZTK-nál, biztosított és nyugdíjra jogosult — mindössze ennyi az egész. Először csak nevetett az öreg, aztán a gondolat megfogant. És mert már később nevetés nélkül megállta a pék és a felesége, vala­mint az ügyvéd is, hát elváltak... így lett az SZTK válóok a K.-i péknél. De úgymondják, jövőre nagy ünnepség lesz a családban. Az öregnél kitelik a hatvan év, az asszonynál is amennyi a nyugdíj­hoz kell. A kemencén túladnak s kimondják megint az anyakönyv­vezető előtt az esküvést. S ha va­laki megkérdi, hogyan és miért, annak csak annyi a válasz: meg­történhet, hogy egymástól elhide- gült két ember újra forrón megsze­reti egymást... Mélykúti Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom